Nógrád. 1977. december (33. évfolyam. 282-307. szám)

1977-12-25 / 303. szám

Munkáscsalád f77 Tékozló fiúk Ä fiú elégedetlen volt kör­nyezetével, önmagával. Maga­sabban szeretett volna szár­nyalni, ahol még a kőszáli sa­sok is elszédülnek s vér tolul a délre húzódó fecskék fejé­be. Vette a cókmókját, batyu­jában a legszükségesebb hol­mikkal. mint a mesékben a legkisebb gyermek, elindult szerencsét próbálni, örvende­zett, hogy megszabadult az addigi életét elzápító dolgok­tól, elindult a ,.tékozló fiúk” Mekkájába: az új munkahely­re. S néhány hónap múlva visz- ezatért a „szülői házba’’. Eddig a tanmese, amely eszünkbe jut a gépkocsi lihe- gésének hallgatása közben. Fenn a parton magasodik a kastélynak is beillő családi ház. A „tékozló fiúk” egyike, Szűcs Róbert, a karancslapuj- tői termelőszövetkezet sze­relője olajkályhát reperál. Konyákig olajos. — Egyszerre öten mentünk — mondja, miközben megmos­sa kezét. — öten, szerelők. Hat évet dolgozott akkor már a gazdaságban. A legjob­bak között emlegették, aki or­vosi gondossággal nyúlt a gé­pek gyomrába s minden diag­nózisa pontosnak bizonyult. Fiatal kora ellenére specialis­tának kiáltották ki. — Nem csak a pénz miatt. A megbecsülés egyéb formája is hiányzott. A légkört egy pattanásig feszített húrhoz le­hetne hasonlítani. Már elég volt egy fuvallat. Azt mond­ták: ha komolyan gondolják, reggel mehetnek. Hát csak ennyit érünk? Ilyen egyszerű a válás? Mentünk! — mondja maga elé nézve. A Mátravidéki Kőbánya Vállalat Somoskőújfalui üze­mében lelkendezve fogadták. A jó szakemberre mindenütt nagy a szükség. Három forint­tal magasabb órabért kapott, s jóval kevesebb feladatot. Szűcs Róbert nem érezte iga­zán jól magát. A szíve húzta őt haza. Találkozott Simon Ti­borral, a tsz gépkocsivezetőjé­vel. — Gyere vissza közénk! Ott jó neked — csalogatta a sze­relőt. .Megtudta, hogy a mű­helyben dolgozók bérét is ren­dezték. Felkereste őt a kövek között Tóth István is, a nö­vénytermesztési ágazat akkori vezetője. A szerelő azonban a korábbi munkahelytől ide­genkedett. Dózerre hívták vé­gül. — Elintézték, hogy a bányá­nál a felmondási időt ne kell­jen letöltenem. így háromhő- napos kitérővel, visszaérkez­tem a termelőszövetkezetbe... Hűtlen gondolatok kóvá­lyogtak a fiatalember fejében, amikor ismét a kombájnra ült. Mert akit egyszer meg­csap a friss búza illata, egy életre megrészegül tőle. S mit számít a sercegve sülő föld, a nap tüzes szaporán csattogó csákánya, a por és a pelyva? A betakarítás sikere elhomá­lyosítja a nehézségeket. — Raktáros voltam egy da­rabig. Nem ízlett a beosztás, így kerültem eredeti helyem­re. Amikor beléptem a többi ismerős arc közé. kis híján megtapsoltak. Minden olyan egyszerű, természetes volt, mintha csupán egy éjszakát lettem volna távol — rakos­gatja sorba emlékeit. Üjra megtalálta otthonát, é A házőrző derék állat, acsarkodik, veszettül csahol. Még a láncot is eltépné dü­hében. A gazda Huszár István szécsényi portáján sivalkodnak a hízók is. — Kell a forint! — mondja az asszony, a folyosón a be­szerelésre váró fürdőkádat, villanybojlert mutatja. — Már el is ment húszezer megint — kommentálja az építkezéssel járó anyagi terheket. A férj, a szécsényi terme­lőszövetkezet nehézgépkeze­lője éppen szabad. A föld fagyott, nincs mit dolgoznia a közös gazdaságban. — Két éve jöttem vissza — mondja, amikor a téma szóba kerül. — Nevetséges dolog miatt kaptunk össze. Kár Is beszélni róla... Ügy fogalmaz: ő tényleg szerencsét próbálni ment a Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatósághoz. Egy affér mi­att. amit már el is felejtett. Hátára vette a vidéket. Berke­nyétől Maconkáig túrta a föl­det, építette a gátakat az éle­tet adó víznek. Az asszony meg járt a pulykatelepre. A tsz termelési főmérnöke, Hüt- ter Csaba meg-megkérdezte tőle: — Pista lenyelte már a mérgét? A hazatérés gondolatát a feleség vetette fel. A gyerekek nőnek, a ház körül is mind több a foglalatosság, hiány­zik az erős kéz. Ami a pénzt illeti: amennyivel többet kere­sett az ember, annyival több el is ment. — A legiobb itthon — jegy­zi meg szűkszavúan Huszár István. — Igaz, néha tizenöt­tizenhét órát is a gépen kell ülnöm, különösen szántás ide­jén. De hát mindenütt sok a dolog... Kinéz az ablakon. ' Mintha arra gondolna, mennyi min­denre szükség van még a portán. S minden reá vár. •fr A „tékozló fiúk” hazatértek. A „család”, a termelőszövet­kezet közössége újólag befo­gadta őket. Ugyanúgy, mint azelőtt. Ma mái' a világért sem mennének el. Szabó Gyula Közös ásványkutatás Mongólia észak-keruleni tar­tományában, a 110-es délkör­től keletre nemzetközi geológus expedíció ütött tábort. A ku­tatócsoport a KGST-országok szakembereiből áll, s vezetője Zsambin Bjamba mongol geo­lógus. A mongol expedícióvezető nemrég tért haza moszkvai, varsói és prágai körútjáról, ahol aláírták az expedíció munkájával összefüggő meg­állapodásokat. Zsambin Bjam­ba, aki 1965-ben Moszkvában szerezte geológusmérnöki dip­lomáját, egyébként rendszere­sen úton van a észak-keruleni sztyeppén, hogy összehangolja a nemzetközi geológus expedí­ció különböző körzetekben tá­borozó tagjainak munkáját. Ez a körzet — ahol hozzávetőleg akkora területen folynak a kutatások, mint Belgium — ásványi kincsek szempontjából igen sokat ígér: feltehetően sok itt a színes- és ritka fém, valamint a fluorit. Az expedí­ció központja és laboratóriuma Ulánbátorban van. Az ásványkutató expedíció munkájának megszervezésé­ben jelentős részt vállalt To­mas Bel csehszlovák közgaz­dász, az expedíció helyettes vezetője, Uwe Matzdorf fő­mérnök az NDK-ból, Vlagyi­mir Ivanov szovjet főgeológus, Kiril Hrisztov, a fúrási mun­kákat vezető főmérnök Bul­gáriában, a magyar Simon András és Hanne Helinska ge­ológus Lengyelországból. Ulánbátorban nemrég érté­kelték az eddigi kutatómun­kát, s megállapították, hogy a szocialista közösség nemzet­közi expedíciója sikerrel tel­jesítette az első kutatási sza­kasz feladatait. Ezer szálú kötődéssel A szürkés decemberi fé­nyek a kicsit elhúzott füg­göny mögül szűrödnek a szobába. Vil­lanyt gyújta­nak kora dél­után. A barát­ságos szobá­ban. hívogató a meleg, a zem, nem sikerül. A kosztra sok elmegy. Nézze csak, nagy lábasaim vannak, ötünknek bőven főzök. A férjem nehéz munkát végez, jólesik itthon este a kiadós, meleg étel. Ezen í nem spórolunk. Almából, na­il rsncsból egyszerre két kilót 1 veszek, ha azt akarom, le- j galább kettő-kettő jusson a gyerekeknek. Pulóverből, ci­pőből, nadrágból is mindig három kell. Szépek a gyerekek. Egész­ségesek, jjól öltözöttek. — A férjem mindig három gyereket akart már a házas­ságunk kezdetén. Én mondo­gattam, elég kettő. Aztán jöt­tek az ikrek. Nagyon büszke a három fiára. Meghitt, boldog pillanatok, Édesanya mesél a kicsiknek. hangulat­lámpa világa. A fiatalasz- szony a kony­hában kavar- gatja a vacso­rára sülő húst. Kiszalad időn­ként, meleg étellel várja a férjét. A két fiút, Balázst és Csabát mindez mesél a kicsiknek. Iparkodó, tevékeny mun­csöppet sem káscsalád. A férj az eddigi zavarja. Ülnek két szakmája mellé harmadi­egymással szemben, a külön, — A Szántó Kovács János kát szerez. Gépkocsivezetésből számukra készült kétszemé- Szakközépiskolában szakokta- szakmunkás-bizonyítványt, lyes etetőasztalnál. tó vagyok, a jövendő ápoló- Hetente háromszor jár isko­‘ Nyakukba kötve a szalvéta, nőket tam'tom. Az iskolánk a lába. tejfölt kanalaznak nagy buz­galommal. Az egyik szőke, jtj'» ,:„il göndör. A másik kis szögha- *""'1 jú. Egyben hasonlítanak csak az ikrek. Barátságosak mo­solygósak, örülök. Két szoba összkomfort Ba­lassagyarmaton, a Nógrádi Sándor lakó-telepen. Fenyve­si Józsefék otthona. A nagy­szobában szép szekrénysor. Könyvek, kényelmes fotelok, heverők. A parkettán hatal­mas szőnyeg. A kisszoba a három gyereké. A nagyobbik- nak már emeletes ágy. Nagy­fiú. négvesztendős Attila, saját birodalmának tekinti a kétszintes ágyat. Az Ikrek kétévesek lévén — kiságyban alusznak. Az édesanya meséli: — Akkor költözködtünk, amikor a két gyerek szüle­tett. Előtte az édesanyámék- nál laktunk. Békességben, jól, csak hát szűkösen. Egy szoba, konyha, az utcáról hordtuk a vizet. Sül a finom hús a közös vacsorához. A Fenyvesi családot nagy öröm érte. A három gyerekre tekintettel, beleszámítva a feleség és a férj becsületes és jó munkáját, lakást kaptak a nógrádi lakótelepen. Ennek két esztendeje. Ma is róla. szívesen beszélnek iiHniMiiiiiriiMiiiiiiiMiiiiiiMiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiifiMiiiiiiiiiiHiiiiiiiHiiiitiitifitiinnfT'iiMMUMimiitrifHiiitiiiiiiiifiiftffiiimiifiiMiiiiiiiiiiiiiiiKiimiiiiiiiiiiNiiiiitiitniiiitMiMMMMiiimiiii'iiimiiiiiiimifiiimiMiimv AMÍG HÍDVÉGI Andrásné- ra. a balassagyarmati városi szociális otthon igazgatójára várok akaratiadul is belehall­gatok két munkatársa beszél­getésébe. Ilyeneket mondanak: — A múltkori pástétomhoz jobban le kellett volna darál­ni a májat! — Zöldbab- vagy tökfőze­lék legyen holnap ebédre? Hídvéginé ekkor kíséri ki vendégeit — mesteremberek­nek nézem őket —, majd így szól; most rengeteg dolgunk van, mivel december utolsó napjával le kell zárni a szám­láinkat. Meg aztán készülünk a karácsonyra is. Huszonne­gyedikén délután tartjuk a kétórás irodalmi műsorral, énekléssel összekapcsolt fe­nyőfa ünnepélyt. A Balassa étterem pincérei — egy brigád — felajánlották: lakkba-frakk- ba öltözve eljönnek és fel­szolgálják az üdítő italokat, süteményeket, amúgy „pincé- resen”. A szövetkezet zeneka­ra nótacsokorral készül, hogy minél emlékezetesebb legyen a délután. Az otthon lakóinak nagy szükségük van a tartalmas szó­rakozásra, hiszen egy jól si­került programmal legalább napi öt kiló gyógyszert spóro­lunk meg. Persze, ez túlzás, de ha odafigyelnek a műsorra, akkor nem érnek rá önmagu­kat vizsgálni: itt fáj, ott fáj, elkoptam, megöregedtem. A tél amúgyis bezártságot okoz, nem lehet kimenni a kertbe Az élet nélkül üli is megy tovább „Emberek. rendes cm berek.” dolgozni, sétálgatni. Ezt a be- szorultságot mindenképpen enyhíteni kell. — Mi lesz a fenyőfa alatt? — Kétszázhúsz, háromszáz ajándékcsomagot — a cukro­soknak citromból, narancsból — állítunk össze, mert ven­dégeink is lesznek, az öregek napközijéből és a házi beteg­ápolásban részesülők közül. Kísérőjükkel úgy jönnek az öregek akár a csirkéstyúk a gyerekeivel. Van olyan házi gondozott, aki viskóban, nyo­morogva él, de ragaszkodik a sajátjához. A gondozója ami­kor kimosta egyetlen'darab ru­háját ő az ágyban fekve vár­ta, hogy megszáradjon. Neki ágyneműt, flanellhálóinget, ruhát, mosószert vettünk. — Hogyan lehet bejutni a szociális otthonba? — A megyénél állandóan hatvan-nyolcvan kérelem van bent, mivel ott rendelkeznek a férőhelyekkel. — A hozzátartozóik látogat­ják az, itt lakókat? — Igen. Karácsonykor olyan sok az ember az otthonban, mintha május elsejei felvonu­lás lenne. Alig lehet közleked­ni a rengeteg csomagtól. Az unokák is örömmel jönnek, hiszen itt tiszta, barátságos környezetben élnek nagyszü- leik. A hozzátartozókról any- nyit mondhatok: emberek, rendes emberek... — Hány évesek a legidősebb lakók? — Kilencvenkettő-kilencven- négy. — És a legfiatalabb? — Huszonnégy. (Nem elírás: valóban huszonnégy!) — A halálesetek nagy meg­rázkódtatást jelentenek? —/Csak a közvetlen kör­nyezetnek. A többiek tudomá­sul veszik. Évente hatvanan halnak meg az épület falai között. A temetésre mindig ki­megy négy-öt lakónk. Mivel az intézetünk elfekvő jelle­gű, nagy helyzeti előnyt jelent, hogy a kórház és a rendelőin­tézet a közeiben van. — Jöjjön megmutatom az otthont! — invitál szívélyesen az igazgatónő. A nyolcvanhárom éves Gizi néni szemüveg nélkül varro- gat. Három év alatt legalább száz kézimunkát adott ki a kezéből. — Éjjel-nappal ezt csinálja — mondja Hídvéginé — a múltkor arra kért: „vegyél nekem egy külön lámpát”. Vettem. — Ez az — mondja büszkén Gizi néni, majd mesélni kezd: — nekem szomorú ünnepeim lesznek, teljesen egyedül va­gyok, a fiamat baleset érte. Szobatársa a hatvanhét éves Margit néni ízületes, göcsör- tös kezeit mutatja: hat évig nem mozdultak az ujjaim, most meg -egyik kendőt hor­golom a másik után! Azt a picinyke varrótűt nem tudom megfogni, de a horgolótűt igen! Benézünk a többi szobába is — mindegyik a lakók ízlé­se szerint van kifestve — ahol kivétel nélkül mindenütt lel­kes munka folyik. A falakon, polcokon rengeteg virág és kézimunka. A társalgóban néhány férfi — köztük nagyon fiatalok is tolókocsihoz láncolva — kár­tyázik, beszélget, olvasgat. Az intézet előterében magas, jól megtenjiett, férfivel talál­kozom. aki büszkén rámutat a kezében szorongatott ujjnyi vastag csomagra: — A nővé­reknek vettem, krémes, meg­lepetés ! — KELLEMES KARÁCSO­NYI ünnepeket és boldog új évet kívánok! — mondja és még nagyon sokáig integet utánam a virágzó leanderbo- kor mellett állva, míg fejét le­hajtva elindul befelé. Tőcsér Julianna társadalmi munkaversenyben elért eredmények alapján egy lakásra vevőkijelölési jo­got kapott. A kollektíva min­ket javasolt. Költözködtünk. Az édesanva gves-en van. A férje a Volán Vállalat balas­sagyarmati telepének gépko­csivezetője. Nagy teherautó­val járja Nógrád útjait. Sok­szor csak a késő este veti haza. Jól berendezkedtek. Most pedig a régi álmot sze­retnék megvalósítani. Már be­fizettek egy Zsigulira. A gyerekek a sarokban bé­késen tologatják az autókat. Kávé párolog a kis asztalon. Arról beszélgetünk boldog, megelégedett emberek-e Fenyvesiék? A fiatalasszony csendesen válaszol: — Ennyire talán nem lehet leegyszerűsíteni. Az öröme­ink, gondjaink azt hiszem hasonlatosak sok ezer három- gyerekes családéhoz. A gye­rekek, főleg az ikrek sok munkát adnak, ez igaz. De az öröm is háromszoros. Anyagi gondjaink nincsenek. A férjem jói keres. Megdol­gozik érte. Nem' is napi nyolc órában. A két kicsire jár a gyes, ezer forint a családi pótlék. Gyűjtögetnek, takarékos- kodnak ők is, mint sok-sok család. Először a lakásra, azu­tán a berendezésre. Most a kocsira, ami annyit jelent, hogy a három gyerekkel be­járhatják az országot, vasár­naponként kirándulnak. Fenyvesiné a „pénzügy- miniszter” otthon. — Megpróbálok okosan gazdálkodni. Néha úgy ér­A fiatalasszony érettségi után ápolónő lett a balassa­gyarmati kórházban, öt évig vigasztalta, gyámolította és segítette a belgyógyászaton a beteg embereket. — Hivatásomnak tartottam, és tartom ma is. Munka mel­lett végeztem el az ápolónő­képzőt. Tudom, mit jelent, egy-egy kedves szó, egy sze­retetteljes mozdulat a beteg­nek. Sok karácsonyt töltöttem szolgálatban az osztályon. Bi­zony, bizony néha elpityered- ve, de szívesen és örömmel. Kisnövérként Ismerkedett meg a kórházban a férjével. A fiatalembert könnyű bal­eset érte. Mariann kezelgette a sebet. Az Ismeretségből sze­relem,. házasság lett. 1973-b'an esküdtek örök hűséget. — Januárban lesz a hatéves házassági évfordulónk. Ki gondolta volna akkor? Munkáscsalád, erős kötó-í déssel. Az otthonhoz, a meg­élhetést nyújtó üzemhez az iskolához. — Tízéves szerződést ír­tam alá a szakközépiskolában. Nagyon szeretem, amit csi­nálok. Mindig mondogatom a lányoknak, csak az vállalja, az ápolónői hivatást, aki elég erősnek érzi magát. Szep­temberben jelentkezem az egészségügyi főiskolára. A régi könyveimet a mai napig előveszem. Munkáscsalád. napi örö-’ mökkel, vágyakkal, elképze­lésekkel. Amelyeknek szá­mottevő része már megvaló­sult. Csatal Erzsébet NOGRAD - 1977« decembet 25., vasárnap O L

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents