Nógrád. 1977. december (33. évfolyam. 282-307. szám)

1977-12-20 / 298. szám

Ötvözatqifár ar év véqén Tudás és akarat AZ EMBEREK HANGULA­TA, hogy mennyire megvál­tozott a néhány nap alatt, az abból is lemérhető, a múltkor még mélyen mogorva Antal Eéla arca felderült, a korábbi szófukarságát a beszédesség váltotta fel. A többiek is, Seiben Sándor a csoportveze­tő, az ifjú Dobrik Sanyi, Da- nyi Zsigmond, Badari László, mind megkönnyebbültek. A főnök, az idősebb Dobrik Sándor is magabiztosan mond­ta: — Sikerült az első aka­dályt legyőzni. Most már biztos vagyok abban, hogy »mire vállalkoztunk, azt meg­valósítjuk. .. Két héttel ezelőtt nem vol­tak ilyen magabiztosak. Egy nyitott fészer alatt dolgoz­nak, ahová a hóié is becsu­rog. De a feszültségben talán nem is érzékelték a külvilá­got. Egyet láttak: össze kell hegeszteni ezeket a nagytö­megű réz alkatrészeket, amit tulajdonképpen még nem csi­náltak. Tanácsot kértek a Ganztól, akik jöttek ugyan gyorsan^ de legfőképpen azért, hogy maguk is szemtanúi le­hessenek annak, hogy egyál­talán lehetséges-e? Azt mond­ták a műszaki emberek, hogy ennek még nincs technológiá­ja. Sőt, még azt is mondták: arra, hogy ilyen nagymére­tű rezet rézzel hegesszeneK még a világon sincs példa. Ezt mondták és valószínű nem a nagy szavak kedvéért, mert a műszakiak nem szere­tik a szóvirágokat. És ők, a Villamosberendezés és -Ké­szülék Művek 7. sz. gyára dolgozói, Dobrik Sándor ki­rendeltségvezető irányításá­val nekifogtak, hogy megcsi­nálják a hegesztést, mert szüksége van rá az ötvözet- gyáimak. Néhány enyhén hajlított, áramot vezető réztömbről van szó, amelyhez rézcsöveket varrnak. Nyolcán nehezen bír­tak a súlyával. De vitték, vonszolták a hétszáz-nyolc- száz hőfokot árasztó izzó fa­szénrakás fölé. Amikor az anyag felvette a tűz hőfokát, Antal Béla, azbesztruhába öl­tözve föléje hajolt és neki a hegesztőpisztollyal! A tűzvédő ruha mögött is mintha lángot vetett volna az arca. Lát­szott, hogy szenved, de nem engedett. Befejezte és fordult a másik végéhez. A többiek már nem bírták a hőséget. Hátráltak. Antal szinte neki­dőlt a melegnek. Amikor fel­állt, feltolta védőálarcát, csurgott róla a víz. De ami­kor a réztáblát kiemelték a fűzből, az egyik végére for­rasztott csövek leszakadtak. A keserűség csendje fogta el őket. Távolból a kohók hangja morajlott. Azoké az olvasztókohóké, amelyekért ez az egész munka folyik. És akkor újra és újra kezdték. Á két hét távlatából tekintve az akkori eseményt, derültsé­get váltott ki Antal Bélából ott a műhelyben, ahol éppen szerszámokat készített. Azon az éjszakán a négyes számú kohó „bedöglött’. Vállalták, hogy az ötvözetgyár dolgozói­nak segítenek a kohó javítá­sában. — Rájöttünk végül is, hogy miért nem fogott a varrat — mondta Dobrik Sándor. EZ A MUNKÁSKOLLEK­TÍVA, az ötvözetgyár terüle­tén, lenn az alsó csücsökben székel. Egyetlen irodahelyi­ségük van egy magasszintű épületben. Ez alatt műhely, és a maguk készítette nyitott fészer a munkahelyük. Nin­csenek elkényeztetve. • Azt mondják, legtöbbjük mindig úton van. ök szerelték fel a VEGYÉPSZER, a bányagépgyár a salgótarjáni nagy transzfor­mátorállomás, a mátranováki Ganz, és ki tudná még felso­rolni, milyen gyárak villamos berendezéseit. Az ötvözetgyár állandó munkát biztosít szá­mukra. Most is a kohók vil­lamos vezetékei, berendezé­sei átépítését bízta rájuk. Ko­vács János, az ötvözetgyár fő­mérnöke mondta, hogy ez a munka tulajdonképpen a gyár rekonstrukciós programjának az egyik része. A beszélgetés­ben részt vett dr. Tamáskovics Nándor igazgató is. Ö mond­ta: — Méghozzá egy nagyon fontos része! Az ötvözetgyárban egy esz­tendőre visszatekintve, nagyarányú korszerűsítés fo­lyik. Megkezdték a kohóada­golás gépesítését. Nehéz fizi­kai munkával járt eddig ez a tevékenység. Villamos meg­hajtású adagolókocsikat al­kalmaznak. Két kohó „eteté­se” már így, gombnyomással működve folyik, amit egy ember lát el. A másik két kohón is szerelik az adagoló­kat. A közeljövőben befejezik a bunkerok építését. Teljesen automatizált, futószalag szál­lítja a nyersanyagot a kohók­hoz, amit automatikus mérle­gek, a programozásnak meg­felelően mérnek ki. És az ötvözetgyár egyik legfontosabb rekonstrukciójá­ra is sor került. Ez pedig a kohókba futó áramkiegyenlí- tés. Rettenetes izzással égnek a kohókban az elektródák, amelyek olvasztják a nyers­anyagot. Amint a főmérnök ismertette, az elektromos ára­mot hordozó rézszalagok és az azt fogadó kohó berendezése között nem volt egység. Szá­mokkal ez így érzékelhető: 3,5 megás fogadóra 6 megás ter­helés nehezedik. — Ennek lett a következ­ménye a kohók gyakori leál­lása. A gyár igazgatója ezen ter­melést gátló körülménynek a megszüntetésére egy műsza­ki csoportot alakított azzal a feladattal, hogy dolgozzanak ki olyan korszerű berende­zést, amely a jelenlegi feszült­ségingadozást kiegyenlíti. Solymár Andor és Kiss Sán­dor mérnökök munkáját fo­gadták el, amelyet újításként is benyújtottak. Dobrik Sándor vezetésével most ennek a tervnek a megvalósításán dolgoznak. A feladatukat nehezítette, hogy nincs a rézhegesztésnek tech­nológiája. A szükséges réz­anyagok méretei sem feleltek meg. Ezeket is hegeszteni kellett. A hegesztéshez nél­külözhetetlen különböző anyaggal sem rendelkeztek. A tervet készítő mérnökök sem tudtak ehhez különösebb se­gítséget adni. De mivel a gyárnak létszükséglete a Je­lenlegi állapoton változtatni, a kivitelezők maguk kezdtek a munka végrehajtásához szükséges kísérletekhez. Vannak műszaki emberek a gyárban, akik ma sincsenek meggyőződve arról, hogy a kohók ilyen korszerűsítése megoldja a gondokat. Dobrik Sándor viszont állítja: — Csak jobb lehet, mint volt régen! És folyik a munka. Az egyik kohó felszerelése elké­szült. A többi már ütemeseb­ben halad, mert megtalálták a jó munka feltételét. Ami­kor az első alkalommal a var­ratok szétszakadtak, szívósan keresték az okát. Kiderült a kísérletezésnél, hogy a rézla­pot egyenlő hőfokra kell fel­melegíteni és mindkét végét egyszerre kell hegeszteni. Te­hát a munkát nem egy, ha­nem kettő embernek kell vé­gezni. Az is nagyon fontos, hogy a hegesztőpálca hőfoká­nak meg kell egyeznie a réz­lap hőfokával. Ezzel az eljá­rással sikerrel dolgoznak. Az elkészült berendezésen elvé­gezték a nyomáspróbát, jól állta. Az összehegesztett réz­csövek a hajlítást kibírták. A KÖZELJÖVŐBEN MEG­KEZDIK a berendezések be­szerelését a kohóba. És akkor ismét számot adunk, hogy az ötvözetgyárban folyó re­konstrukció hogyan vált be. Bobál Gyula demokraták számára az adott országban. Másrészt a jelen­legi nemzetközi helyzetben — különösen a nyugat-európai országokban — egyetlen szo­ciáldemokrata párt sem arat­hat sikert, nem növelheti tö­megbefolyását egy kifejezet­ten a szocialista országok el­len irányuló politikával. Erre jó példát adtak a tavaly őszi választások az NSZK-ban, ahol a szociáldemokrata—sza­baddemokrata koalíció az enyhülési politika és a szo­cialista országokkal való együttműködés folytatása iránti elkötelezettség hangsú­lyozása nélkül nem győzőit volna. Tehát a velünk való együttműködés olyan realitás, amelyet a szociáldemokraták nem utasíthatnak el annak veszélye nélkül, hogy ne árt­sanak önmaguknak. — Mennyiben zavarja, vagy esetleg segíti az együttműködés fejlesztését az a tény, hogy jó néhány szociáldemokrata Párt kor­mányon van vezető tőkés­országokban? — Megítélésem szerint ez a kapcsolatok fejlődését nem akadályozza, sőt talán inkább segíti. Jóllehet a tapasztalat azt mutatja, hogy a szociál­demokrata pártok részéről ak­kor erősebb a kapcsolatok ke­resésére való törekvés, amikor ellenzékben vannak. A finn és a nyugatnémet szociáldemok­rata párt kivételével vala­mennyi más európai szociál­demokrata párttal akkor ke­rültünk kapcsolatba, amikor ellenzékben voltak. Ez érthe­tő, hiszen a politikai pozíci­ók megszilárdítása érdekében, a tömegek ilyen irányú igé­nyeit kielégítendő keresik ve­lünk a kapcsolatokat. Szinte kivétel nélkül jellemző a szociáldemokrata Kormányok­ra, hogy helyzetük rém sta­bil, ezért minél többet akar­nak produkálni a kormány­zás évei alatt, hogy a követ­kező választáson növeljék esé­lyüket. Az pedig a nemzetkö­zi helyzet mai realitása, hogy külpolitikai téren csak az ál­lamközi együttműködés fej­lesztése irányában lehet előre lépni. — A kormányra került szociáldemokrata pártok a kapitalista országokban szükségképpen a tőkés ren­det igazgat ják minden eset­leges szocializmust emle­gető programszólamuk da­cára. Ez felveti a kérdést: végérvényesnek tekinthe­tő-e. hogy a szociáldemok­raták hosszú távon nem hajlandók a kommunisták­kal egységfrontban fellép­ni a kapitalizmus ellen? — Bár a kérdés indítása jogos, mégsem árt egy kicsit pontosítani. Mert a kormányon levő szociáldemokrácia is glég sok olyan intézkedést tesz, amely közvetlenül szolgálja a dolgozók érdekeit. Jóllehet ezek az intézkedések nem változtatnak a tőkés rendszer lényegén, de fontosak, különö­sen manapság, a kapitalizmus mélyülő válságának időszaká­ban, amikor döntő jelentősé­ge van a demokratikus- szociális vívmányok védelmé­nek, vagy továbbfejlesztésé­nek. Meg kell mondanunk, hogy egy sor nyugat-európai országban a szociáldemokrata vezetés nagyon komoly ered­ményeket tud felmutatni ezen a téren az elmúlt két-három évtizedben. Nos, ami az együttműködést illeti: ma már van olyan viszony kommunis­ták és szocialisták között, amely nem csupán a napi problémák megoldását céloz­za, hanem átfogóbb, távla­tibb együttműködést jelent. Például Franciaországban — az összes ismert probléma, ne­hézség ellenére. Hiszen a szociáldemokrata pártok kö­zül egyedül a francia szocia­listák programjában szerepel, — mégha korlátozott értelem­ben is, — a termelőeszközök társadalmi tulajdonba vételé­nek követelése, s a közös kor­mányprogram a szocializmus építésének megkezdését tűzi ki célul. Ilyesfajta együttmű­ködés van Olaszországban is, és kezd kibontakozni a spa­nyol kommunisták és szocia­listák között. Ennek oka ez, hogy ezekben az országokban a jobboldali szociáldemokrá­cia súlyos vereségeket szenve­dett, lejáratta magát a dolgo­zók körében, s a szocialista, szociáldemokrata párt mö­gött álló tömegek rákénysze­rítik pártjukat a kommunis­Kuba minikormányai” „Követelem, hogy megma­gyarázzák, mi történik élelmi­szerüzletünkben. Az utóbbi időben keveset törődnek a vásárlókkal”... Kuba bármely részén bármely állampolgár szájából elhangozhat mosta­nában ilyen mondat a népi hatalom szerveinek beszámo­ló gyűlésein. Az országot ugyanis egy olyan hatalmas vállalathoz hasonlíthatjuk, amelynek igazgató tanácsá­ban 9 millió tulajdonos fog­lal helyet. A kubaiak 1977. elejétől gyakorolják a közügyek in­tézésének ezt az új, hatékony módját. Ekkor kezdték el munkájukat az 1976. végén megtartott választások során létrejött területi „minikor­mányok”, a népi hatalom szervezetei, amelyek a kisebb közösségek ügyes-bajos dol­gait intéző népképviseleti szerveket egyesítik. A népi hatalom helyi szer­veit delegátusok képviselik a tartomány vagy egyes váro­sok népképviseleti testületéi­ben. A közösségek rendszeresen találkoznak a r»agasabb szin­tű szervbe delegált küldötte­ikkel, hogy elmondják pana­szaikat, s meghallgassák a választ. A gyűléseken gyak­ran szóváltásra kerül sor, az interpellálok ugyanis világos, egyértelmű választ követelnek a kérdéseikre. A népképviselet új szerve­zeti formái mellett az idén a gazdaságirányítás új rendsze­rét is bevezették Kubában. Ennek célja, hogy elősegítse a munka termelékenységének és hatékonyságának r Ívelé­sét, hozzájáruljon a termelé­si költségek csökkentéséhez, a nyereségesség fokozódásához. Többféle típusú fűtőtestet gyártanak a FÜTÖBER nagyba- tonyi gyáregységében. Az itt gyártott fűtőtesteket lakóépü­letek és irodák fűtésére használják. A képen Herczeg Fc* rencné gépkezelő és Szabó Józsefné a lamellafűző gép mellett. Ilyet még nem kaptam! Az alig 18 éves leányzó el­ment dolgozni a Váci Hír­adástechnikai Gyár rom- hányj gyáregységébe. Szak­mája nem volt, betanított munkásnő lett. Aztán teltek az évek, ő megmaradt az el­ső munkahelyén. Férjhez ment, gyereket szült, és — ahogy faluhelyen mondják — kikupáiódott. A társai úgy látták: eszes teremtés, meg­választották brigádvezetőnek, ö lett a Zrínyi Ilona brigád feje. Aztán vagy másfél esz­tendő múlva — mivel a fő­nökei is talpraesett fiatal- asszonynak ismerték — cso­portvezetővé nevezték ki. Ennyiből áll röviden a 25 éves Fejes Sándomé sztori­ja. Sorolni kezdte a kollektí­va érdemeit: — A társadalmi munkavállalást túlteljesítet­tük, több mint 400 órát dol­goztunk tizennégyen, parko­sítottunk az üzemben, az óvodában, növeltük a terme­lést. Ezt nagyon komolyan vesszük, mert tudjuk, hogy a társadalmi munka nagyon jó. — Miért jó a társadalmi munka? — Mert versenyezünk! És hogy mi legyünk a legjob­bak. Meg a szebb környezetet magunknak csináljuk, abban jobb dolgozni. iákkal való együttműködésre. Mindenesetre rendkívül jelen­tős tény, hogy míg néhány évtizede, például a harmincas években a kommunisták és a szociáldemokraták együttmű- ködése csak konkrét veszély, így a fasizmus elleni harc ér­dekében jött létre, addig ma már minőségileg magasabb szintű a viszony, hiszen az együttes fellépés célja a fenn­álló társadalmi rendszer de­mokratikus átalakítása is. Legalábbis az említett orszá­gokban. De könnyen elkép­zelhető, hogy hamarosan más államokban is kialakul ha­sonló együttműködés. Ami pe­dig a problémákat illeti: ezek elsősorban a szociáldemokrá­cia következetlenségeiből, re­formizmusából erednek. Elég utalni a francia baloldal je­lenlegi problémáira. — Tekinthetjük e ma a szociáldemokrata mozgal­mat a munkásmozgalom részének, pártjait munkás­pártoknak? — Alapvetően igen. Ugyan­is ezeknek a pártoknak a leg­főbb bázisuk a munkásosz­tály. Például a Német Szoci­áldemokrata Párt tagjainak több mint >ie fizikai dolgo­zó. A szakszervezetekben, a dolgozók érdekképviseleti szerveiben egyes országokban meghatározó a szerepük, más­hol pedig igen komoly, szá­mottevő. A választó tömegek helyi képviseleti szerveiben hasonló a helyzet. A másik szempont: a szociáldemokrata pártok, a megannyi követke­zetlenség ellenére, — mint említettem — igyekeznek a dolgozók érdekeit Is szolgálni. Meg kell itt jegyezni, hogy az elmúlt években fejlődés figyelhető meg ebben a tekin­tetben. A szociáldemokrata pártok konkrét napi jelszavai, törekvései közelebb kerültek az élethez, a valóságos prob­lémákhoz, a dolgozókat való­ban érintő és foglalkoztató ügyekhez. Jóllehet egyes or­szágokban — a válság hatá­sára — keletkeztek problémák a szocialista pártok vezetése és tagsága között, hiszen ezek a pártok nem akarják alapve­tően megváltoztatni a tőkés rendet, s sok intézkedést hoz­nak a tőke érdekében, ami a dolgozók érdekeit sérti. De- hát ezek az ellentmondások mindig is jellemezték a szo­ciáldemokrata politikát Vé­gül munkáspárti jellegüket az is meghatározza, hogv prog­ramjaikban szocialista célok vannak megfogalmazva. Per­sze az ő elképzeléseik erről gyökeresen különböznek a miénktől, de mégis csak ott vannak a programokban, ame­lyeket egyébként mostanában csaknem valamennyi párt igyekszik átformálni, idősze- rűsíteni. Mindezek alapján te­kintjük mi munkáspártoknak a szociáldemokrácia pártjait. Avar Károly — De az óvodában nem maguknak csinálták! — Nem magunknak? De többünknek van kisgyereke, aki oda jár; nekem is egy ötéves kisfiam. Számukra vé­geztük, és ők örülnek, hogy ha sokkal szebb lesz az ovi. Ezért jó a társadalmi mun­ka. — Amikor idejött, akkor is így gondolkozott? — Hát,... nem így, az biz­tos. Persze akkor sok prob­léma adódott. Üj volt az üzem, és a szomszéd faluból jártunk be — gyalog! Csak később kaptunk buszt. Kevés volt a pénz is. úgyhogy akadt elég bajunk. így aztán min­denki csak fújta a magáét. — Azóta mi változott a gondolkodásári ? — Mikor KISZ-tag voltam, sok mindenről beszélgettünk a taggyűléseken: és tévét néztem, szakmai oktatásra jártam, olvastam... — Most mit olvas? — .. .A címét nem tudom megmondani. Egy külföldi író írta. A világirodalom remekei- sorozat egyik könyve. — Miről szól? — .. .Egy szerelmes könyv. A fiatalasszony elmondta még, hogy az üzemben töl­tött közel hét év alatt szá­mos munkába beletanult. Volt lemezelő, tekercselő, raktáros, meós. — Siker-e ön szerint, hogy most csoportvezető? — Ez, úgy érzem, annak köszönhető: látják „fönt” is, hogy akarom jól végez­ni a munkát. — Milyennek látja vezető­ként a mai 17—18 éves lá­nyokat? , — Aktívak. .. elég jól dol­goznak. Akikkel meg gond van, fölkeressük, beszélge­tünk velük, a KISZ-titkár meg én. És ezután — ha nem is előszörre — megváltoznak. Legtöbbjük hallgat rám. — És az idősebb asszonyok? ök nem mondják, hogy „Er­zsikéin, nekem ne beszélj, mert. pólyáskorod óta ismer­lek!” — Ilyet még nem kaptam. Gondolom, már csak azért se, mert nemigen szoktam pa­rancsolgatni. Csak kérni! —molnár— NÓGRÁD - 1977. decembei .20., kedd 3 /■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents