Nógrád. 1977. november (33. évfolyam. 257-281. szám)

1977-11-30 / 281. szám

Jogi tanácsadó %£SfSSSSSSSS*s'XSSSSSSSSSS*rSrSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSS/S/SSSSSSSS. Űtibaleset üzemisége B. Józsefné endrefalvai olvasónk munkába menet az autóbusz-megálló felé közeledve balesetet szenvedett. Minthogy balesete óta a vállalatát felkeresni nem tudta, tólünk sze­retné megtudni, balesete üzemi balesetnek számít-e, illetőleg kérhet-e a vállalattól bal­eseti kártérítést? A balesetek üzemisége tekintetében eltérő szabályokat tartalmaznak a társadalombiztosí­tási jogszabályok és a munkajogi rendelkezé­sek. A társadalombiztosítási törvény 77. §-a szerint üzemi balesetnek tekintendő az a bal­eset is, amely a dolgozót munkába menet, vagy jövet éri, függetlenül attól, hogy az utat járművön, vagy jármű nélkül tette meg, illetőleg, hogy a jármű tömegközlekedé­si eszköz vagy a vállalat tulajdona. Ez azt jelenti, hogy az úti balesetet szenvedett dol­gozót ugyanazok a társadalombiztosítási jut­tatások illetik meg, mint a vállalat telep­helyén, munkaviszonyával összefüggésben balesetet szenvedett dolgozót: táppénzidő, baleseti járadék, baleseti nyugdíj stb. A társadalombiztosítási jogszabályok azon­ban e tekintetben csak a társadalombiztosí­tási szervek és a biztosított dolgozó közötti jogviszonyokat szabályozzák. A dolgozó és a vállalat közötti vitás ügyekben, vagyis a vállalat anyagi felelősségének a kérdésében a munkajogi szabályok adnak útmutatást. Az Mt. 62. §-ában foglaltak értelmében a válla­lat a dolgozónak munkaviszony keretében okozott kárért vétkességre való tekintet nél­kül teljes mértékben felel. E felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt a működési körén kívül eső elhárítha­tatlan ok, vagy kizárólag a kásosult elhárít­hatatlan magatartása okozta. Gyakorlatban az útibaleset azok közé a balesetek közé tar­tozik, amely a vállalat működési körén kívül, a vállalat által elháríthatatlan körülmények között következik be, így a vállalatot anyagi felelősség sem terheli. Nem mentesül az anya­gi felelősség alól akkor, ha a dolgozót a bal­eset munkába menet, vagy munkából jövet éri ugyan, de azt az utat a vállalat járművén teszi meg, illetőleg ha a dolgozó az utcán munkavégzés miatt tartózkodik, mint az út- takarítók, kézbesítők, stb. Olvasónk balesete az autóbusz megközelí­tése közben következett be. Minden bizony­nyal bizonyítható, hogy ez az út a vállalat telephelyének elérése érdekében történt. Tár­sadalombiztosítási szempontból tehát üze­mi balesetnek kell tekinteni, Minthogy azon­ban a vállalat működési körén kívül történt, nem munkával összefüggésben és nem a vállalat közlekedési eszközén, így a vállala­tot anyagi felelősség nem terheli. Kártérítési követeléssel fordulhat ugyan a vállalathoz, elutasítás esetén munkaügyi panasszal a munkaügyi döntőbizottsághoz, kedvező dön­tésre azonban jogilag nem számíthat. Tsz-tagsági idő beszámítása a szolgálati időbe R. Károlyné érsekvadkerti olvasónk 1960 óta tagja a termelőszövetkezetnek. Jövőre el­éri a nyugdíjkorhatárt és szeretne nyugdíj­ba menni. Ismerőseitől azonban olyan tájé­koztatást kapott, hogy azokat az éveket, ami­kor az előírt munkaegységet nem tudta tel­jesíteni, a nyugdíjazásnál nem veszik figye­lembe. Szeretné tudni valóban így van-e? Az 1975. július 1. előtt érvényben volt szövetkezeti nyugdíj-jogszabályok valóban tartalmaznak olyan rendelkezéseket, amely szerint azokat a naptári éveket, amelyekben a férfi tag a százhúsz, a női tag pedig a nyolcvan munkaegységet nem teljesítette szolgálati idő (akkori szóhasználattal nyug­díjév) szempontjából teljesen figyelmen kívül kellett hagyni, függetlenül attól, hogy a tag­sági viszony egész éven át fennállott. Ez a szabály azonban már a régi jogszabály sze­rint is csak az 1967. január 1. előtti időkre volt érvényes. 1967. január 1-től ugyanis a termelőszövetkezeti tagok munkaidejét már nem munkaegységben, hanem tízórás munka­napokban számolják. Szolgálati idő számí­tása szempontjából pedig az a férfi tag szer­zett egy nyugdíjévét aki egy naptári év alatt százötven és az a női tag, aki száz, tízórás munkanapot teljesített, feltéve, hogy tagsági viszonyuk egész éven át fennállott. Már a ré­gi jogszabály is kimondta viszont, hogy az a tag, aki a fenti tízórás munkanapokat nem teljesítette, annyiszor harminc napot kell szolgálati időként elismerni, ahányszor a fér­fi tag tizenhárom, női tag pedig nyolc, tíz­órás munkanapot ledolgozott. Már a régi jog­szabály szerint is lehetett tehát 1967. január 1-től nemcsak nyugdíjévét, hanem nyugdíj­hónapokat is szerezni. Mint ismeretes, 1975. július 1-től új, egységes nyugdíjtörvény lépett hatályba. Ez az új jogszabály azon túl, hogy a nyugdíjév szóhasználatot egységesen szolgálati időre változtatta, kimondta azt is, hogy azok a tsz- tagok, akik 1967 előtt az előírt százhúsz, il­letőleg nyolcvan munkaegységet teljesíteni nem tudták, annyiszor harminc nap szolgá­lati időt szereztek, ahányszor a férfi tag tíz a női tag pedig hét munkaegységet teljesí­tett. Az így számításba vett idő azonban nap­tári évenként egy év szolgálati időnél, ameny- nyiben pedig a tsz-tagsági viszony egy évnél kevesebb ideig tarott, a tsz-tagsági viszony tartamánál több nem lehet. Bár még így is előfordulhat, hogy húsz év tagsági idő alatt esetleg csak tizennnyolc vagy kevesebb időt ismernek el, a teljes naptári év elvesztése, azonban csak azért mert az előírt munkaegy­séget valaki nem teljesítette, teljesen kizárt. éléskamrája' A Gdynia—Montreal— Gdynia útvonalon közlekedő lengyel tengerjáró hajó, a Stefan Batory 28 napig tartó útján 779 utast szállít, akik­ről 336 főnyi személyzet gon­doskodik. A hajó konyhájá­ban kilenc szakács dolgozik a főszakács felügyelete alatt. A szakácsok a következő gazdag élelmiszerkészletből válogat­hatnak: 12 000 kg hús, 3 000 kg baromfi, 1 400 kg hal, 1 200 kg vaj, 2 000 kg cukor, 7 500 kg liszt, 14 000 kg burgonya, 800 kg makaróni, 10 000 kg friss gyümölcs, 12 000 kg friss zöldség, 7 000 kg zöldségkon­zerv, 150 000 db tojás, 6 000 üveg befőtt (egyenként 1 kg súlyú), 9 000 üveg (egyenként egyharmad literes) gyümölcs­lé, 12 000 üveg lengyel és külföldi sör, 12 000 üveg egyéb ital, 5 000 üveg Coca-Cola és 5 000 üveg ásványvíz. „Kérem a normám felemelését...” Az utóbbi hónapokban két oroszországi — a vlagyimíri és a rosztovi — területen kö­zel 150 levelet kaptak a vál­lalatok és a gyárak igazgatói saját munkásaiktól, amelyek­ben kérték normáik feleme­lését. Az új normákat — mi­ként ezt a levelekben írták — a munkaidő helyes felhaszná­lásával, a szakképzettség szín­vonalának emelésével, kor­szerű munkamódszerek alkal­mazásával akarják teljesíteni. Mi indokolhatja ezeket a kéréseket? A tájékozódás so­rán a szociológusok arra a megállapításra jutottak — a taganrogi Krasznij Kotyels- csik kazángyárban —, hogy a normarendezés végső soron növeli a keresetet, másrészt a termelés növekedése érez­hetően emeli a gyár nyeresé­gét. Ugyanis nagyobb lesz a társadalmi alap, a kiadható prémium, a lakásépítési alap, a kulturális és a szolgáltató- hálózat fejlesztésére fordítan­dó összeg. A gyárak vezetői természe­tesen támogatják a munkások kezdeményezését. A gyárak­ban megteremtik az új nor­mák teljesítésének és a ter­melékenység növelésének fel­tételeit Dr. J. S. ■Mimim ....iiiimiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiim mii iiitiiiiiMiiiiiuiiiiiiiiMii.iiiiiiitiiiiaiiiiiiuiuiiiiiaiiitiiiaiiiiiiitiiiiiiiiiiiitii.itiiimtuiiimiiiiiiiiiinM,,,,,,,, miimilllllllliii B ÉLYEG MELLÉK VAGY FŐ? November 12.—20. között zajlott le a III. országos paraíilatéliai kiállítás, a bé­lyeggyűjtés mellékágainak, szakosított területeinek sereg­szemléje. A gyűjtés egyik vonzereje a kötetlenség. a parafilatélia tovább szélesíti a gyűjtési területeket. Néhány bemutató címe jelzi, hogy öt­letes elgondolások csekély anyagi áldozatokkal érdekfe­szítő összeállításokat teremt­hetnek: helikopter, hadihajó, posta, okmánybélyeg próba­nyomatok, egészségügyi bé­lyegzések, repülőgépes levél­zárók. Minden látogatónak új ismeretet nyújtott az Andorra életét bemutató carte-maxi- mum (képes levelezőlap, bé­lyeg és bélyegzés egysége) gyűjtemény. Megismerhettük a kis ország térképét, címe­rét, az államfői tisztet közö­sen ellátó urgelli püspök és a francia köztársasági elnök tárgyalótermét. Kitűnt a bé­lyegekből, hogy élénk a do­hánytermelés (a csempészést nem szerepeltették). Elénk tárult a hegyes-völgyes ország sok szép tája állat- és növény" világa. Egy másik gyűjtemény — alig hinnők, hogy a sok háború pusztítása után még ilyen is van hazánkban — az 1729—1850 közötti Anglia postai emlékeit őrzi. HAJÓK Kedvelt és gazdag gyűjtési terület, 10 ezernél is több vízi járművet ábrázoló bélyeg, számtalan bélyegző, levelező­lap, stb. létezik. A parafilaté- liai kiállításon egy román ki­állító a hajózás történetét Noé bárkájától kezdve dol­gozta fel. A legutóbbi világ- kiállításon nagy feltűnést kel­tettek a •,parittyarepülés” Apróhirdetések LUCERNASZÉNA el­adó. Érdeklődni 17 óra után. Cím: Mol­nár Gyula, Somoskő­újfalu, Rákóczi út 271. VENNÉK hat-hét éves Trabant Combit. Ajánlatokat a 33-58-as telefonszámra kérek. 17 óra után TRABANT-ponyva eladó. Salgótarján, Arany János út 3. Uvegesüzlet. KARANCSALJÄN, egyszobás lakás, azon­nal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Karancsalja, Rákóczi út. 5. Fábián Antal. A salgótarláni 1. postahivatal 4 órás elfoglaltsáeeai hírlap- kézbesítőket azonnal felvesz. Jelentkezni lehet a híriaoQsiLálv vezei£iáj*é*. RÁLÁSS AGY ARM A TON albérleti szoba nők részére kiadó Érdeklődni Luther ut­ca 8. BALASSAGYARMA­TON, a Lenin-lakó- telepen kétszobás, el­sőemeleti, déli fekvé­sű, szövetkezeti lakás OTP-átvállalással. be­költözhetően eladó 16-os épület, I. eme­let, 2. ajtó. NóGRAD - 1977. november 30., szerda levelei. Ez a különlegesség a menetrendszerű óceáni légi­forgalom kialakulása előtt ke­letkezett. A levelek szállítá­sának meggyorsítására az óceánt szelő hajókra egy-két nappal az indulás után repü­lőgéppel küldték el a postát. A hajó a repülőgépet is át­szállította az óceánon, majd az érkezés előtt a gép újból felszállt és a rendeltetési helyre szállította a küldemé­nyeket. Az Európa—Amerika közötti utat így, mintegy há­rom nappal rövidítették. A hajózás filatéliai birodalmát sokan részekre bontják. Egye­sek csak vitorlásokat gyűjte­nek, mások a hajózási társa­ságok magánbélyegeit és ta­lán legtöbben a sarkkutatás­sal kapcsolatos hajóutak em­lékeit gyűjtik. Ez a motívum állandóan gazdagszik, most Kanada vonta fel vitorláit bélyegen. A bemutatott ötár- bócos még néhány évtizede is jelentős szerepet játszott. ÚJDONSÁGOK Az NDK a munkásmozga­lom három jelentős alakja előtt rója le kegyeletét bé­lyeggel. Blokkot bocsátottak ki Heinrich Kleist drámaíró születésének 200. évfordulójá­ra. amely a szerző arcvonásai mellett műveinek szereplőit is ábrázolja. — Négyértékű if­júsági jótékonysági sorozaton idézi fel Belgium az ország századunkban élt nagyjait. De Boeck arcvonásai mögött ze­neművének kottája látható, Capart emlékét az általa fel­tárt egyiptomi leletek őrzik. A politikust egy újságcikké­vel, a pénzügyi szakembert egy bankjegy segítségével örökítik meg. — Kevés nor­vég kéziratos könyv maradt fenn. Az oslói múzeum kin­csét, iniciálékkal díszített. 1450-ben Írott bibliát három bélyeg tárja a világ elé. A Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat balassagyarmati telephelyére felvesz magasnyomó gépmestereket, férfi segédmunkásokat. Bérezés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: a balassagyarmati telepvezetőnél. Balassagyarmat, Fáy András út 5 Háztáji gazdaságok. ÁFÉSZ-ek! „TETRA HÁZTÁJI” vegyes hasznú tojóhibrid NAPOSCSIBÉK négyhetes előrendeléssel, folyamatosan megrendelhetők a Bábolnai Mezőgazdasági kombinálnál az alábbi címeken* Mezőgazdasági kombinát. Bábolna Központi gazdasága 2943 Bábolna Mezőgazdasági kombinát. Bábolna Uraiújfalui gazdasága 9651 Uraiújfaiu Mezőgazdasági kombinát, Bábolna Putnoki gazdasága 3633 Putnok Felhívjuk a sertéshizlalással fog­lalkozó kistermelő partnereink fi­gyelmét az 1978. évi, valamint a több éves vágósertés-értékesítési szerző­dések megkötésére. Kiemelten figyelmükbe ajánljuk a több éves szerződés nyújtotta ked­vező lehetőségeket. Kérjük azokat a kistermelőket, akik már az idén éltek a több éves szerződési lehetőséggel és így már kapták a 0,50 Ft-os felárat, a máso- ^llctfforqalttti dik évben elérhető 1 Ft-os felár ér­dekében december 15-ig közöljék ®* Húsipari 1978-ra vonatkozó szándékukat, és frÖSZt azt felvásárlóinkkal, megbízottaink- kal közösen rögzítsék. Ez szolgálja közös érdekeinket: — az értékesítési biztonságot és a — zökkenőmentes átvételt. A Nógrád megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat DECEMBER 5-éo 201. sz. ÁBC salgótarjáni (ÉVI Áruház) 165. sz. Salgótarján, Napsugár-telepi 221. sz. Salgótarján, Pécskő utcai 170. sz. Salgótarján, Lenin téri 141. sz. Balassagyarmat, Bajcsy-Zsilinszky úti ÁRUDÁIBÓL A TÉLAPÖ-CSOMAGOKAT ÉS AJÁNDÉKOKAT DÍJMENTESEN HÁZHOZ SZÁLLÍTJA! 06985893

Next

/
Thumbnails
Contents