Nógrád. 1977. november (33. évfolyam. 257-281. szám)

1977-11-24 / 276. szám

Magyar internacionalisták nyomában (II.) A kisterenyei művelődési központ támogatásával nemrég citerazenekar alakult, melynek tagjai fiatalok. Az egyelőre csak hétfős együttes zenei képzését a nagy tudású és nép­szerű Szaszkó József végzi, aki 1960-tól a Népművészet Mestere megtisztelő cím birtokosa. Saját készítésű citerákat adott a zenekarnak, amelyeken megalakulásuk óta tucatnyi pa­lóc népdal csendül fel az együttes előadásában. Képünkön: Szaszkó József az együttes próbáján Dunyik Lászlót, Keresztesi Józsefet, Sulyok Terézt és a többi citerást a hang­szerkezelés fogásaira oktatja. —kj— Röviden a Szovjetunióról Nemzetiségi szempontból az ország legváltozatosabb területe a Kaukázus: több mint 50 nép képviselői élnek itt. Három eset tükrében Mit ér adott szavunk? 'Az utóbbi hetek néhány elmaradt közművelődési ren­dezvénye, vagy a rendezvényeknek az eredeti elképzelések­től merőben eltérő megvalósulása jelzi, az adott szó olykor nem sokat ér. Hiába a szóbeli és írásos megegyezés, ha bi­zonyos esetekben nem tartják azt kötelező érvényűnek, megmásíthatatlannak, s könnyű szívvel bontják fel a meg- cßy ©zést. Nemrégiben a szécsényi művelődési központ munkatár­sai __ és természetesen Szécsény és környékének közönsége s zereztek keserű tapasztalatokat az adott szó megbízha­tatlanságáról. A népszerű Locomotív GT másodszor mór ar­ra sem méltatta az intézményt és látogatóit, hogy távirat­ban, vagy telefonon jelentse be akadályoztatását. Azon a késő őszi estén több száz ember ment haza bosszúsan, dol- gavégezetlen. Anyagilag nem károsodtak ugyan, mert visz- szakapták a pénzüket, de ki adja nekik vissza bizalmukat. Sajnos, a Locomotív GT, ez a kitűnő együttes felelősségből, komolyságból elégtelenre vizsgázott. Elgondolkodtató esetek történtek Nagybátonyban is. A Bányász Művelődési Házban legutóbb A versenyló halála című színmű bemutatója maradt el az Állami Déryné Szín­ház előadásában. Az intézmény az üzemekben, a szakmun­kásképző intézetben nagy gondot fordított az előadás propa­gálására; ismertető előadásokat szervezett a regényről és szerzőjéről, Csingiz Ajtmatovról. Bizonyára ennek is köszön­hető, hogy több mint 300 ember vásárolt jegyet, csaknem zsúfolásig megtöltve a színháztermet. De az előadás elmaradt. A színház közművelődési tit­kárának és színpadmesterének aláírásával készült jegyző­könyv így szól erről: ......A színpadmagasság pontatlan mé­r ete miatt a vasvázat nem tudtuk felállítani. Sajnos, a vi­lágítást nem tudtuk megoldani, ezért az előadást le kellett mondani”. / A belépődíjakat tehát visszafizették, s innen is ugyan­olyan csalódottan, becsapottan és keserű szájízzel mentek haza az emberek, mint Szécsényben az elmaradt koncert­ről. Innen is gondatlanság, a felelőtlen munkavégzés miatt. Ki felelős érte? Ügy állapították meg, hogy a színház szer­vezője, aki rosszul mérte meg a színpad magasságát és le­kötötte az előadást, öt azonban nem lehetett N*gybátony- ban megtalálni, hogy legalább adalékokkal szolgáljon a kí­nos esethez. Hogyan lehet elrontani egy jó kezdeményezést? Ez a kérdés vetődik fel, egy filmes rendezvény sikertelensége kapcsán. A Bányász Művelődési Ház nemrégiben ugyanis egy magyar film ősbemutatóját hirdette meg, ismeretterjesztő előadással egybekötve a magyar filmművészetről. Erre az intézménynek szóbeli megegyezése volt a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalattal. Üj bemutató helyett azonban a 20 éve készült, Bakaruhában című filmet vetítették, rendkívül gyér látogatottság mellett. Tehát a „papírforma” érvénye­sült. Az üzemek jelezték, hogy dolgozóik többsége már lát­ta a filmet, a tévében is több alkalommal játszották, mást szeretnének. De ekkor már későn volt. A moziüzemi vál­lalatnál elmondták, hogy ők a kezdet kezdetén lefújták az ősbemutatót, mert tudják, hogy az országos központ milyen nehezen járul ehhez hozzá. Nagybátonyban irodalmi filmet kértek, s a központnak 15 ilyen filmcímet adtak meg, amely közülük éppen az utolsónak megnevezettet, a Bakaruhában-t választotta. Erről hétfőn — a nagybátonyi intézmény sze­rint kedden, vagyis két nappal a bemutató előtt — távirat­ban értesítették a művelődési házat. Tulajdonképpen tehát senki sem tehet arról, hogy nem az lett a rendezvényből, aminek eredetileg hirdették, nem azt a hatást érte el, amit szántak neki. Legalábbis ez az intézmény és a vállalat kü- lön-külön levont, mégis megegyező konklúziója. A miénk: szervezettebb, gondosabb együttműködéssel lehetett volna az eredeti elképzelésnek megfelelőbb meg­oldást találni, ezt azonban mindkét fél elmulasztotta. A három esetnek egy biztos vesztese van: a közönség. Akit illő volna valamennyi művelődésben dolgozónak, in­tézménynek. vállalatnak minden esetben komolyan venni. Mert minden művelődési kapcsolatban a közönséget illeti meg a főszerep, akiért kell, hogy dolgozzanak az együtte­sek, színházak, intézmények. ______ , ___•. (sulyok) A Szovjetunió lakosságának nagy része városokban él. A szocialista építés évei alatt, több mint 1140 város alakult ki az országban. ♦ A szovjet ipar vezető ága­zata a gépgyártás, amely az összes munkások egy harmadát foglaűJkoztatja. ♦ A Szovjetunió az orvo­sok száma és az egészségügyi ellátás biztosítottsága szem­pontjából első helyen áll a világon. Amikor Ä vérfagyasztó cím mögött olyan esemény rejtőzik, amely kezdetben ártatlannak indult. Az úgy volt, hogy interjú- alany lettem. Az interjú tétje igen komoly volt: egy isko­lai érdemjegy. Az interjúvoló is komoly férfi volt, már tíz­éves is elmúlt. Jött, igen határozottan, csak előre, egyenest. Mellőz­te a formaságokat, azonnal munkához látott. Hozott blok­kot, benne voltak a kérdé­sek, egész halom. A riporter készült. A hízelgő eseményben csak az zavart, hogy mintegy vé­letlenül kerültem a horgára, neki teljesen mindegy volt, kivel beszél, csak újságíró legyen. De aztán lefegyver- zett az érdeklődésével, amely szilárd volt, mint egy jég­hegy. — Tessék nekem elmon­dani — néz bele a füzetébe szigorúan —, hogyan készül egy cikk. Elejétől végéig. Nekiveselkedem. Gondosan jegyez. — Hány perc alatt készül el egy cikk? — rámfogja a ceruzáját, mint egy pisz­tolyt. — Hogy-hogy hány perc alatt? Órák alatt, édes öre­gem, napok alatt, mit tudom én... — Szóval összevissza — állapítja meg rosszallóan. — Na, hagyjuk. Akkor azt kér­dezném meg: hányat tetszik írni egy évben? A szovjet népek családjában Magyar nyelvű üdvözlet a kaucsuligyár szakiskolájának kapujában. Nem a véletlenen múlott, hogy a magyar internaciona­listák emléke ma is elevenen él a távoli Szibériában. En­nek bizonyításául néhány fe­szes tény. A monarchia több mint kétmillió katonája közül az orosz fronton 500 ezer a magyar. A szovjet fegyveres erők sorába lépett különböző nemzetiségű katonák 40 szá­zaléka magyar, a fogságba esetteknek csupán egynegye­de. Az Usszuri folyó és a Bajkál menti arcvonal harco­ló alakulatainak egyharmada a nemzetköziek közül került ki, ezek többsége is magyar. A front vezérkari főnöke egy ideig Omaszta Frigyes, a Baj­kál flottilla parancsnoka pe­dig Fied Dezső. Az omszki felkelés vezér­karának magyar tagja is volt: Radó Ödön. A kísérlet buká­sa után Somogyi József, Ken- da András és Polacsek István lép helyére. Az omszki ma­gyar bolsevik szervezethez ha­sonló illegális csoportok te­vékenykedtek Tomszkban, Barnaulban, Krasznojarszk- ban, Irkutszkban, Blagoves- csenszkben és másutt. Az a kétszázezer német, osztrák és magyar hadifogoly, aki fegy­veresen is az orosz proletariá­tus mellé álltak, a nemzetkö­zi munkásosztály legkézzel- -íoghatóbb segítsége. Mi ma­gyarok büszkék lehetünk ar­ra, hogy a kétszázezer har­cosból százezer hazánk fia volt Vörös magyarok harcoltak Csapájev hadosztályában, Bu- gyonnij lovashadseregében és Kotovszkij lovasdandárjá­ban. Sok ezer magyar inter­nacionalista küzdött utolsó osepp véréig a szovjet hata­lomért, közülük sokan Omszk- ban estek eL Meghalt Somo­gyi József, az omszki illegá­lis városi bizottság tagja, a magyar pártszervezet vezető­ségi tagjai közül Berger Ala­dár, Dénes Miklós és mások. Az internacionalista ma­gyarok legtöbbje hazatért és fontos szerepet játszott a Ma­gyar Tanácsköztársaság ide­jén, de nem kevés azoknak a száma, akik letelepedtek és családot alapítottak a Szov­jetunióban. FERENC KAROLYOVICS Omszki barátaink sokat be­széltek a városban élt vörös magyarokról Schwimmer Sándor kolhozelnökről, a szocialista munka hőséről, Gorszky Vilmosról, Sesvák Mihályról Németh Józsefről és Nagy Károlyról. Egy bará­ti összejövetel keretében al­kalmunk volt találkozni le- származottaikkal és elbeszél­getni velük szüleik és saját sorsuk alakulásáról. Nagy Károly fia, Ferenc, rendőr őrnagy. Elmondta, hogy édesapja 1894-ben Párádon született és fűtő volt a Szé­chenyi grófok birtokán. 1914- ben behívták katonának, majd 1916-ban a Bruszilov-át- törés idején esett fogságba és az omszki hadifogolytáborba került; illegális neve Kru- toj. Előbb belép a Vörös Gár­dába, majd szolgál a novoszi- birszki csekában. Ezután kü­lönböző katonai tiszti iskolá­kon tanul, 1926-ban leszerel és Leningrádban pártmunkás. 1927—28-ban egy gyári szak- szervezeti tanács elnöke. 1942- ben visszaköltöznék Omszkba. 1965-ben halt meg. Nagy Fe­renc fia köszörűs egy mű­szergyárban, kalinyi születésű édesanyja ma 81 éves. Gorszky Vilmos leánya, Margarita, angoltanárnő az omszki mezőgazdasági főisko­lán. Elmondotta édesapjáról, hogy 1896-ban Gégényben szü­letett. 1915-ben kerül hadifog­ságba. A polgárháború után járási pénzintézeti vezető. 1935-ben a nyenyec nemzeti­ségi körzet tanácselnöke. 1941- től Omszkban kerületi tanács­elnök-helyettes. 1945-től nyug­díjazásáig megyei pénzügyi főellenőr. 1971-bén meghalt. Anyanyelvét nem felejtette el, gyakran Szerzett magyar könyveket. Munkálkodott az omszki Szovjet—Magyar Ba­ráti Társaságban. Zeneértő ember volt. Szeretett hegedül­ni, gyakran játszott Brahmsot, Liszt-műveket és Kálmán-ope- retteket. Járt a felszabadult Magyarországon is. Margari­ta Gorszky édesanyjáról is beszélt, aki 80 éves, párttag. Nővére tudományos munka­társ egy kutatóintézetben, fia pedig mérnök. Sajnos sem ő, sem Nagy Ferenc nem beszé­lik a magyar nyelvet. A megkérdezettek, csakúgy; mint azok, akikkel nem talál­koztunk, részt vállaltak a szovjethatalom megszilárdí­tásában is és családjukkal együtt beilleszkedtek a szov­jet népek nagy családjába. Boros Béla (Következik: Emberek és feladatok.) a hóhért akasztják — Egy évben? Egy évben rengeteget... Egyáltalán: rengeteget! Mindig többet, mint... — Szóval nem tetszik tud­ni — szögezi le. — Akkor azt kérdezném: milyen dolog cik­ket írni, könnyű, vagy ne­héz? Végre valamire tudom a választ! Nehéz... — Akkor meg minek tet­szik csinálni? — mered rám a ceruzapisztoly. Hű, a miodenségit... Még, hogy minek... Kicsikét vár. — Kérdezzek könnyebbet? — mondja aztán elnézően. — Jó, akkor azt kérdezem, hogy miről tetszik szeretni a leg­jobban írni... — Nem — mondja határo­zottan. — Szerintem logikus. Nézi, hogy kotorászok a ci­garettám után. Nézi, hogy keresem a gyufát. — Azt szeretném még kér­dezni — folytatja aztán tü­relmesen —, hogy milyen ér­zés cikket írni? — Figyelj ide — mondom kétségbeesetten —, ha foly­ton rámfogod azt a pisztolyt... A ceruza fölemelkedik, az­tán leszáll az asztalra. — Nem is gondoltam... — motyogja az ifjú. — Azt hit­tem, ez csak egy ceruza... Hát ez az. Az ember azt hiszi, csak egy ceruza... Hallatna Erzsébet Mai tv-ajánlatunk 21.25: Művészeti magazin. Különös helyre látogat el a Művészeti magazin közvetí­tőkocsija ezúttal. A várban levő vendéglátóipari mú­zeum lesz a magazin témá­ja, de a kamerák benéznek a Furi'iíJNA vendéglőbe is. A vendéglátóipar mindig nagy hatással volt a vizuá­lis kultúrára: régen a cégérek, plakátok, ma a külsők és a fényreklámok befolyásol­ják a város képét. Ugyan­akkor a külkereskedelmi reklám hű tükörképe volt mindig az adott kor művé­szetének, hiszen grafikusok, szobrászok, festők dolgoztak és dolgoznak kialakításán. A mai kereskedelmi reklám és installáció igen jó és ér­dekes példái láthatók a Kálvin téri és a Felszabadu­lás téri aluljárókban. Ezt is bemutatják és értékelik a műsor vendégei: grafikusok, hirdetési szakemberek. a vendéglátóipari múzeum munkatársai, a Fővárosi Ta­nács illetékesei. Műsorvezető: Kopeczky J •»« jós. — Nem értem a kérdést — mondom megtörtén. — Hát úgy értem... — e2 már improvizálás, kutatóan járatja a szemét a falakon, majd diadalmasan kiböki: — Például állatokról, vagy em­berekről? — Ez jó kérdés — adom be a derekam. — De nem­igen tudok rá felelni. Tu­dod, én borzasztóan szeret­nék állatokról írni, de nem megy, mert az emberek any- nyi dolgot adnak, hogy az ál­latokra már nem marad idő... — Kár — mondja a ripor­ter őszintén és vakaródzik egy keveset a ceruzájával. Aztán a jegyzeteibe merül Következő kérdésem: kell-e tudni a riporternek fogalmaz­ni? — Nem gondolod, hogy ez kicsit furcsa kérdés? A Café de la Paix kávéház Párizsban, ahol sok Ady-ven született 1904-től

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents