Nógrád. 1977. november (33. évfolyam. 257-281. szám)

1977-11-02 / 258. szám

íem beteg* ' gi segély, sem rohhantsági n) ugdij B. Mihályné szécsényi olva­sónk 1975. január 1-től beteg, de munkaképesség csökkené­sét a felülvizsgáló orvosi bi­zottság 1975. októberében, majd 1976 májusában is csu­pán 40 %-ra értékelte. Olva­sónk sérelmezi, hogy 1975 jú­liusától sem betegségi segélyt, sem rokkantsági nyugdíjat nem kapott, annak ellenére, hogy hozzá hasonló betegség­gel mások már régen nyugdí­jasok, illetőleg a termelőszö­vetkezet vezetőin kívül min­denki más azt mondta, hogy betegségi segélyre mindaddig jogosult, amíg a rokkantsági nyugdíjat részére meg nem állapítják. Bár a tévedés lehetősége a munkaképesség-csökkenést felülvizsgáló orvosi bizottság (közismert nevén a MÜCSÖ) orvosainál sincs kizárva, de meggyőződésem, hogy a MÜ- CSÖ-höz kinevezett főorvosok munkájukat hozzáértéssel és nagy felelősséggel végzik. Minthogy a rokkantsági nyug­díj megállapításához az igény­lőnek a munkaképességét leg­alább 67 %-ban el kell ve­szíteni, olvasónk munkaképes­ség-csökkentését pedig mind 1975., mind pedig az 1976. évi felülvizsgálata alkalmával csupán 40 %-ra értékelték és ezt a másodfokú orvosi bizott­ság sem változtatta meg, a tévedés valószínűsége szinte teljesen kizártnak látszik. így tenát rokkantsági nyugdíjat sem állapíthattak meg részé­re. Tekintettel arra, hogy az idei felülvizsgálaton viszont már a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges 67 %-os munkaké­pesség-csökkenést elérte, így nincs akadálya annak, hogy részére a rokkantsági nyugdí­jat megállapítsák. Mint ahogy olvasónk és má­sok munkaképesség-csökkené­sének összehasonlításánál, úgy feltételezhetően azok is tévedésbe ejtették olvasónkat, akik szerint betegségi segély mindaddig jár, amíg az igénylő részére a rokkantsági nyugdí­jat meg nem állapítják. Bár megértem a helyzetét, de eny­hén szólva furcsának tartom, hogy ebben a kérdésben min­denki más véleményét elfo­gadta, csak a termelőszövetke­zet vezetői által adott felvi­Hol tart az lágositást vonta kétségbe és eljárásukat még a hozzánk küldött levelében is különbö­ző jelzőkkel illette. Mint ter­melőszövetkezeti tagnak, olva­sónknak is tisztában kell len­ni azzal, hogy a termelőszövet­kezet, különösen pedig a ve­zetők tevékenységét jogsza­bályok határolják be. Feltéte­lezem, hogy olvasónk ezt min­denki más esetében helyén­valónak tartja. Helyénvalónak tartja azt is, hogy a betegsé­gi segélyre való jogosultság kérdését is jogszabályok ren­dezik. E jogszabályok szerint ugyanis betegség címén a ter­melőszövetkezetnek azt a tag­ját kell jövedelempótló kész­pénzsegélyben részesíteni, aki orvosilag igazolt kereső- kételensége miatt munkáját el­látni nem tudja és a kereső- képtelenné válását megelőző évben vagy naptári évben a részére megállapított munkát, de férfitag legalább 1500, női tag pedig 1000 órát teljesített. Betegségi segély azonban eb­ben az esetben is egy, tbc-s megbetegedés esetén két évig, legfeljebb azonban annyi nap­ra jár, ahány napot a kereső- képtelen beteg az előző egy, illetőleg két évben ténylegesen teljesített. Olvasónk hosszú levelében elmulasztotta közölni, hogy 1974-ben hány tízórás mun­kanapot teljesített, így el kell fogadnom azt a közlést, hogy 1975. január 1-től jú­lius 15-ig kifizetett betegségi segéllyel jo­gosultságát kimerítette. Ennek elbírálásánál figyelembe kell venni azt is, hogy jogszabály szerint a betegséget megelő­ző egy évben kifizetett beteg­ségi segélyezett napokat is bele kell számítani a jogosult­ság idejébe. Amennyiben 1974- ben számítása szerint több tízórás munkanapot dolgozott, mint ahány napra betegségi segélyben részesült, jogosan kérheti a különbözet kifize­tését. Abban az esetben, ha a betegségi segélyezett napok száma megegyezik az 1974. évi munkateljesítési napjai számával, az azt meghaladó követelését mind a szövetke­zeti döntőbizottság, mind pe­dig a bíróság jogosan elutasít­ja. Dr. J. S. A sebészek a legutóbbi év­tizedekig nem mertek komo­lyabban hozzányúlni az erek­hez, a sebészet fejlődésével azonban létrejött egy külön szakterület: az érsebészet. Ki­alakulását elsősorban a pontos diagnózist lehetővé tevő rönt­genvizsgálat. az angiográfia tette lehetővé: a vizsgálandó érszakaszba sugárelnyelő kont­rasztanyagot fecskendeznek, amely a beadás után készített felvételeken az érpálya leg­apróbb részleteit is megmutat­ja. Ily módon kideríthető, hogy a vérkeringés folyamatosságát tágulat vagy szűkület, esetleg elzáródás akadályozza-e, sőt ezek pontos helye is szem elé kerül. Ma már sok beteg életét mentik meg érműtétekkel. A felnyitott erekből eltávolítható a keringést akadályozó vér­rög, az erek kóros kiöblösödé- seit, esetleg az elzáródott ér* szakaszokat kiiktatják, a hiányt pedig megfelelő méretű emberi érrel pótolják. De arra is van lehetőség, hogy a beteg erek egyes szakaszait szövetbarát műanyag érprotézisekkel he­lyettesítsék. A szervezet eze­ket nemcsak hogy befogadja, hanem teljesen magába is ol­vasztja. falát élő szövettel bur­kolja és apró lyukacsain ke­resztül a belsejébe nőve élő belhártyát képez. Az érsebészet fontos célja: a vérrögök elleni küzdelem. amely sokszor közvetlenül élet­mentő beavatkozást jelent. Ha az érben — máig sem mindig tisztázott ok miatt — a vér kis mennyisége megalvad, trombus keletkezik, egyrészt lehetetlenné teszi a test bizo­nyos területének a vérellátá­sát, másrészt állandó veszélyt jelent, hogy a keringés sodrá­sa folytán leválik a vérrög és vándorol (embólus). A legna­gyobb veszélyt a szív üregé­ben lapuló véralvadék jelenti, mert egy hevesebb szívdobo­gásra egyenesen az artériás keringésbe jut és pillanatok alatt kiköthet az agyban, ve­sében, végtagokban, a beleket tápláló erekben, vagy magá­ba a szívizomzat ereiben. Agy- és szívembólia esetén még ma sem lehet sebészeti eszközök­kel segíteni, a tüdő- vagy a hasi erek elzáródása esetén azonban segít a megfelelő mű­tét. A végtagok ereinek az embólusát pedig újabban mű­anyag katéterrel „takarítják ki”. A hajlékony műanyag ka­téter végén felfújható gumi­ballon van. Egy vastagabb _éren bevezetik a katétert, messze felnyomják az érbe úgy, hogy az elcsúszik az em­bólus mellett. Ezután felfúj­ják a ballont, amely a katé­ter visszahúzásakor maga előtt tolja az embólust. A combon bevezetett katéter segítségével így akár a bokáig is végigtisz­títják az ereket. Riasztó mennyiségű baktérium Egy orvosi vizsgálat a ját* szótéri homokozókban, gram­monként 10 millió baktériu­mot talált A felhasználatlan homokban ugyanilyen meny- nyiségben átlagban 300—400 kórokozó található. Ezt az ijesztő mennyiséget főként emberi és állati ürülék okoz­za. Elsősorban kólibaktériu- mok, férgek, amőbák, teta­nusz kórokozók fordulnak elő. E kórokozók szájba véve, vagy a bőr sérüléseibe bejut­va hosszas betegségeket okoz­hatnak. A szennyeződés fokát nem befolyásolja a lakókör­nyezet: a vizsgálatban szociá­lisan különböző lakókörzetek­ben nem sikerült különbsé­geket megállapítani. Még olyan helyen sem volt különb­ség, ahol kettős kerítéssel véd­ték az állatok ellen a homo­kozót, s őrt állítottak melléje, a helyzet csak annyiban volt jobb, hogy a homokozó köze­lében valamivel kevesebb volt a kórokozók száma. Je­lentős szerepe van azonban annak, hogy hányszor cserélik ki a homokot. Az egy- és két­éves homok között például nagyon nagy a különbség. Az orvosok azt javasolják, hogy a játszótéri higiénia érdeké­ben a homokozó tartalmát évente legalább kétszer cse­réljék. Apróhirdetések ZB-s 35 000 km-t fu­tott Zsiguli 1200-as rádióval, magnetofon­nal, tartozékokkal 70 ezer Ft-ért eladó. Cím a 22-94, este, 24-74-es telefonon. ELADÓ Trabant Spéciéi ,,November 15 144862” jeligére a sal­gótarjáni hirdetőbe. 172 cm magas, 25 éves fiatalember ke­resi korban hozzáillő lány ismeretségét há­zasság céljából. Fény­képes levelekre vála-^ szolok. „Nem jó egye­dül” jeligés leveleket kérek a NÓGRÁD ki­adóba. KERTÉSZKEDÉSRE és kisiparra kialakí­tott, fűtött, garázsos családi ház, igényes­nek eladó. 3102 Salgó­tarján, Erkel u. 26. 4- es busz vonalán. A salgótarjáni Bo­lyai János Gimnázi­um konyhai dolgozó­kat keres. Jelentkezni lehet a gimnázium konyháján. ELADÓK törzsköny­vezett szülőktől szár­mazó kuvaszkölykök. Érdeklődni lehet dél­után 16 órától vasár­nap egész napon át. Dr. Nyitrai. Balassa­gyarmat, Hétvezéi út 3>1. Telefon 404 ZJ forgalmi rend­számú, garanciális Zaporozsec eladó. Ér­deklődni a 22-94 te­lefonszámon. A Balassagyar­mati Városgazdál­kodási Vállalat vizsgával rendel­kező kazánfűtőket keres, azonnali be­lépéssel olajfűtésű kazánjaihoz. Jelentkezni lehet: Balassagyarmati Városgazdálko­dási Vállalat,. Ba­lassagyarmat, Mikszáth K. u. 59. sz. A Nógrád megyei Tanács Madzsar Jó­zsef Kórház-Ren­delőintézet főigaz­gató főorvosa (Salgótarján. 3100 Vöröshadsereg út 64.) felvesz egy villanyszerelő szak­munkást, 6—8 éves szakmai gyakor­lattal, karbantar­tási munkák vég­zésére. Fizetés megálla­podás szerint. Jelentkezni le­het a kórház mű­szaki osztályán. Mecénás kerestetik A nyugatnémet Frankfur­ter Allgemeine Zeitungban az alábbi hirdetés jelent meg: „Kiváló játékosokból álló klubunkat csőd fenyegeti, ha egy mecénás nem nyújt segít­séget; cserébe hajlandók va­gyunk bármit reklámozni. Címünk.. •” Lakás Szlovákiában A legutóbbi ötéves terv. ben Szlovákiában több mint 209 ezer új lakás épült. Az újonnan felépült lakások több mint 60 százaléka három- és többszobás. A lakások átlagos hasznos területe is 61,2 m2-ről 63 m'--re emelkedett. Ezer la­kosra évi 10 lakás jut, ezzel az ütemmel és a lakások jelenleg gi színvonalával Szlovákia a világ gazdaságilag fejlett or­szágai közé került. A CSKP XV. pártkongresz- szusának a gazdasági és szoci­ális fejlődésre vonatkozó irányelvei a VI. ötéves terv időszakára Csehszlovákiában 640 ezer új lakás felépítését irányozták elő, 230 500 lakást Szlovákiában kell átadni. Eb­ből az 1976—1980. években 160 500 lakást állami eszkö­zökből építenek fel, 5000 szö­vetkezeti lakás és 65 ezer csa­ládi ház készül el. A VI. ötéves tervben kitűzött előirányza­tok teljesítésével 1980-ra a la­kásalap másfél millióra emel­kedik és több mint 92 lakás jut majd minden 100 háztar­tásra. Ugyanakkor a VI. ötéves tervben tovább emelkedik a három- és többszobás lakások száma, s természetesen ezek minősége is. Javul a lakások belső berendezése is, területet biztosítanak az étkezés, a hű­tőszekrény, az automata mosó­gép számára, gardrób-helyi­ségeket építenek. A legnagyobb növekedésre a járulékos beruházásoknál ke­iül sor, ahol a beruházási ösz- szeg 144 százalékkal emelke­dik. Ezzel növelni fogjuk a kulturális, kereskedelmi és testnevelési létesítmények szá­mát. A gyermekszületések szá­mának örvendetes növekedé­sével több bölcsődére, óvodá­ra és kilenc évfolyamos ál­talános iskolára van szükség. Ugyanez vonatkozik az egész­ségügyi intézményekre is. A VI. ötéves tervben felépülő böl­csődékben csaknem 7200, az óvodákban mintegy 17 500 gyermek kap helyet, az álta­lános iskolák korszerű tanter­meiben további több mint 68 ezer tanuló szerez majd tu­dást- Befejezik több egészség- ügyi intézmény építését. Itt több mint 600 orvos dolgozik majd. A kereskedelem csak­nem 68 ezer m2 alapterületű boltot kap és több mint 15 ezer m2 jut a vendéglátó- iparnak is. Rudolf Demovics Sztara Fubovnya járási székhelyén (Kelet-Szlovákia) az utóbbi 5 év alatt 700 új lakáson kívül korszerű szolgáltató­házat is építettek. »VIST ŰNM NYV Salgótarján, 1977. november 3—9. o 9 Mezsdunarodnaja Rnyiga és a IBíraelt Nép ~V ; "Vállalat Q országos kiállítása a József Attila megyei Művelődési Központban. Megnyitó: 1977. november 3-án 17 órakor. A megnyitó ünnepség után, 18 órakor a színházteremben irodalmi mű«or 9 9 ESZTENDŐ FÉNYEI’ címmel. 12207745

Next

/
Thumbnails
Contents