Nógrád. 1977. október (33. évfolyam. 231-256. szám)

1977-10-09 / 238. szám

A bíró íent ül ár éméív?- nyen. Lent előtte két asszony: az egyik a vádlottak padján, a másik oldalt a szé­ken. mellette az ügyvédje. El­nyűtt proletárasszony mind a kettő. Töméntelen szigorú és kicsinyes gond-ákombákomjai- val az arcukon, alig lehet őket az első pillantásra meg­különböztetni. Csíkné, a vádlott talán va­lamivel alacsonyabb, s kicsit több húst hagyott rajta a ne­héz élet. Előrehajlik a pad- ban, fázósan, gyanakvón mondja be az adatait. A férje gépgyári munkás, hetibérben dolgozik, akkor bocsátják el, amikor akarják. Pedig négy gyermeke van, őmaga semmit sem keres.- — Jaj.' 1 — mondja á bírő, és a szívéhez kap. Kopasz fe­je egyszerre csak lehanyatlik, mint aki szívrohamot kapott. A teremőr tétován előrejön, de már felesleges, mert az egyik asszony jobbról, a má­sik balról fut a bíróhoz. Fog­ják, támogatják. Az meg hagy­ja magát tőlük, egyikre is, másikra is gyengéden ránehe­zedik. s halálraváltan mo­tyogja: — Köszönöm szépen, kedve­seim, köszönöm.,. Csak a szí­vem. .. Egy kis csönd, aztán mindjárt minden rendbe jön... Most hát csönd lesz­A bíró egy kis vizet iszik a pohárból, ami előtte van. A két asszony még mindig ott áll mellette, a halál árnyéká­mögörvári néz vissza, s kellet­lenül mondja: — Kérem, én úgyis beérem a legcsekélyebb díjazással. De Boboriné feljajdul: — Jaj, kérem én azt a cse­kélységet se bírom! Még én fizessek, az ő csúnya szavai­ért? Nem azért fogadtam ügy­védet, kérem! —, s gerincét merevíti. A vádlott is újra kezdi: — Én csak rendreutasítot- tam őt, kérem! Még én fizes­sek az ő csúnya tekintetéért? S, már kezdődne elölről, de a bíró megint rosszul lesz. Most csak a homlokát simo­gatja, úgy hajlik előre a szék­ben, aztán nyögni kezd: — Talán elég lesz.., az ügyvéd úrnak... a fele is... Pap Károly: A JÓ BÍRÓ Hét ti Sherlock Holmest! Conan Doyle tehetségéneik számos tisztelője mind a inai napig szentül hisz Sherlock Holmes, a mesterdetektív lé­tezésében­A világhírű londoni Baker- streetre ma is érkeznek címé­re levelek azzal a kéréssel> hogy segítsen kinyomozni egy-egy rendkívül bonyolult ügyet. Hetente mintegy húsz levél fut be főleg az Egyesült Államokból. 1945 óta a világ minden tájáról körülbelül húszezer levél érkezett ide­Baker-street 221 — Sher­lock Holmes „irodalmi” címe. Valójában az épületben a londoni műemlékvédelmi hi­vatal székel. A cég szorult helyzetében kénytelen volt állandó státusba venni egy munkaerőt, a mesterdetektív személyi titkárát- A titkár vá­laszol a Holmes címére érke­zett levelekre, tudatván az ér­deklődőkkel- hogy a mester pillanatnyilag házon kívül, esetleg Londonon kívül tar­tózkodik, s így nagy sajnála­tára, nem tud személyesen válaszolni a levelekre­Ihász-Kovács Éva; A MI HÁBORÚNK A mi háborúnk, az a-legszebbl Krumplitöltések lövészárkai, kapanyél-fegyver a gaz ellen; van itt, ami kell: kukoricacső-lövedékek, meg tejeskukorica-gránái. A mi háborúnk, ez a legszebb! Irtókapával menetelni az erdőn, hol öreg tölgy s csemete egymást váltják, és vércsöppel-teleszórt sombokrocskák fölé hajlik a nap, ez a vén szanitéc. Harckocsink ez a tizenöt kombájn és mustárgáz helyett búzaszemeket fúvatunk a magtárakba, hogy ez a háború legyen a leggyönyörűbb... Magunknak így adjuk meg mindennapi, friss kenyerünk, könyörgés, ima nélkül, s csupán ennyit szólunk egy-egy szénabegyűjtés szünetében: süssön a nap, legyen eső, fújjon a jó szél! Ellenség sincs itt a közelben. rögöket győzhetnek le rög-ujjak, csupán szívünkben szirénáz néha a gond: — Süt-e a nap? l,esz-e eső? S fújjon a jó szél! Egy-egy jó kaszaél a mi kardunk: levágjuk a lucerna-hadat, szekérre villázzuk a szénát. A mi háborúnk győzedelmes: ebből holnapra kenyerünk lesz, kenyér meg hús élet-adónak, friss pohár tej a gyerekeknek: a mi háborúnk, ez a legszebb! Aztán a vádló következik: Boboriné. Éz valamivel cson­tosabb, nem hajlik előre, ke­ményen, egyenesen ül. Elszánt ridegséggel adja a bíró tud­tára élete körülményeit. Ha annak van négy gyere­ke, hát az van neki is, éppen ugyanannyi! Ha ez számít va­lamit. Az ő férje is munkás, csakhogy egy gumigyárban, s ő is hozzáteszi: az enyimet is akkor bocsátják el, amikor akarják. Nincs itt semmi elő­nye a másiknak, meg nem is lesz. Az ügyvédet Boboriné, a vádló fogadta. Ezt az embert sem rózsás kedvében terem­tette az Isten. Töpörödött, sa­vanyúképű, szennyes kis tyúk- pörqkben őszült meg vastag, tapadós haj'á. Lapos pislogá­sokkal vigyáz az ügyfelére, s néha szárazon aprókat bele- köhint a nagy terembe, ame­lyet kintről a közelgő ősz még ridegebbé és kopottabbá ho- mályosít. A bíróról nehezen látszik, hogy minek készült: hol ke­netesen nagyokat bólint, mint­ha papnak indult volna, aztán pedig könnyedén, játékosan forgatja a fejét, kezét, lábát, ilyenkor színésznek is beille- ne. Kopaszsága békítőén vilá­gít ravasz, de azért kedves és fürge szemei fölött. Nem ol­vassa fel a vádat, hanem csak úgy kezdi, a maga mód­ján: — Hát összekaptak egy ki­csit, ugye? Nos, sebaj! Bobo­riné azt mondja, hogy maga Csíkné, féltékenykedett rá az ura miatt. Aztán csúnya sza­vakat mondott utána, mikor elment az ajtaja előtt. Nos, mit szól ehhez kedvesem, Csíkné? — Én csak remdreutasítot- tam, kérem — mondja a vád­lott —, mert mindig olyan sandán nézett rám, az uramra meg olyan mézédesen! Hát csak azért. Boboriné, a vádló, erre még jobban kihúzza magát. Mély lélegzettel készül a beszédre. A bíró hagyja. — Még, hogy nem átall itt is ilyet mondani! Szégyen, gyalázat méltóságos bíró úr! Nem szereti az ura, aztán min­dig rajtam keresi! Nálam nincs! Oda vigye az ördög, ahol van, a csúf száját! Most a másik vesz mélyebb lélegzetet. A bíró azt is hagy­ja. — Persze, hogy nincs ma­gánál az uram! De szeretné, ha vóna! Azért jött ide engem feketíteni! — Tetszik látni, már megint rágalmaz! Pedig Isten en­gem. .. S, már peregne a szó még keményebben, éles mozdulatok villannának jobbról, balról, a szemek már szikrázni kezde­nek: ekkor a bíró hirtelen felemeli két karját, a két asz- szony elhallgat. tói megilletődve lesik,' lehaj­tott fejjel. Az ügyvéd szorong­va pislog. A teremőr a ho­mályba húzódott. A bíró, mint aki lassan erőt vesz magán: — Milyen jó asszonyok ma­guk — mondja —, hogy is tudtak úgy civódni... M'kor az élet úgyis' olyan rövid... S, mindegyiküknek négy gyere­ke van... Milyen jó maguk­nak, hogy úgy élhetnek, egész­ségesen. .. No, béküljenek össze szépen... Hadd menjek egy kicsit lefeküdni a beteg szívemmel.,. A két asszony méricskéli egymást, aztán a bírót. Csíkné, a vádlott kezdi előbb: ő szívesen belemegy abba, amit a bíró úr mond. ö nem jött volna ide magától, öt úgy hívták. Mire Bohpriné mondja: — Hát én se bánom... a bíró úr kedvéért... a szíve miatt... De aztán hirtelen eszébe jut az ügyvédje. Tétoyán néz kö­rül. Az ügyvéd már felkelt a helyéről. Most egyszerre hár­man néznek feléje. A bíró enyhén, betegesen beszélni kezd: — Azt hiszem, hogy az ügyvéd úr... tekintettel a fe­lek békességére és szegénysé­gére, el fog tekinteni a díja­zástól. A beteges hang mögül szemrehányó, megtört szemek merednek az ügyvédre. Az — Egyre több színházi be­mutatón találkozhatunk Her­nádi Gyula nevével­— Hosszú ideig csak a pé­csi Nemzeti Színház és a Hu­szonötödik Színház játszotta darabjaimat. Az elmúlt esz­tendőben azonban a kecske­méti Katona József Színház, valamint a pesti Vígszínház vállalkozott drámáim bemuta­tására. Az ember mindig örül az új lehetőségeknek- A szín­házak azonban szívesebben járnak járt utakon, s tartóz­kodással fogadják azokat a szerzőket, akik újszerű dra­maturgiával jelentkeznek. — Nem lenne tanácsosabb a járt színházi utakat követ­ni? — Számomra abszolút je­lentősége van a formának. Ha lemondanék róla, érdesíelen- né válna az alkotás- A művé­szet lényege az esztétikai in­formáció. Ha új formába si­kerül a — különben sem lé­nyegtelen — tartalmat beékel­ni, az jobban beépül az embe­ri tudatba. Ez úgynevezett agyfiziológiai ügy- A különös történeteknek azért nálam kü­lön jelentőségük van. — Hogyan fogadják általá­ban ezt az újszerű dramatur­giát? — A színházak, ha már be­fogadták. akkor ezt odaadóan teszik- A Huszonötödik Szín* Azt majd felosztják maguk között... jó asszonyok... Az ügyvéd úr... majd elfogadja... részletekben is... — Feláll, arca levegő után kapkod. — Igazán sajnálom — motyogja —, hogy ilyen rossz állapot­ban vagyok. S, bizonytalan járással el­indul, a teremőr támogatja; mentében megveregeti betege­sen, könnyedén a két asszony vállát, aztán a savanyú ügy­védét simogatja meg, s las­san bevánszorog a bírói szo­bába. Az ügyvéd savanyúan néz utána, majd a két asszony­nyal kiballag a folyosóra, odakint lassan, nehezen meg­egyeznek a részletekben. A bíró pedig odabent, ahogy átlépte a küszöböt, mosolyog a játékon. Nincs könnyű dol­ga egy bírónak! Egyszerre kell lennie papnak és komé­diásnak! A múlt hónapban a fejét fogta- az előtt olyan in­fluenzás volt, hogy beszélni se tudott, csak úgy mutoga­tott! De mit tesz a jövő hó­napban? Majd bénának adja ki magát! Mert csak egy jó bíró van: a halál. Csak az bé- kíti ki az embereket. De az ügyvédség ravasz népség! Azt hiszi, ez is gyanút fogott, ez a savanyú emberke. S valóban: az ügyvéd gya­núval gondol a bíróra. Eztán vigyázni fog, s ügyfeleit eló fogja készíteni a bíró halálá­ra. Káldi János: Jaki gerencsérek Nem akármilyen művészet, amit a jáki gerencsér csinál. Akár a bűvész, varázsol a holt agyagból bűvös-szépségű virágcserepet, — rajta madaras egek — élő-mosolygó korsót, — rajta a hamvas üzenet — ízléses hamutálcát, rá viola alkonyatot; álomi vázák sorát, zúgnak azon a habok. Hallgatja a szívem a műhelyt, vallatja, ahogy suhog, ahogy ábrákat fércei rá a napsugár. Nem akármilyen művészet, amit a jáki gerencsér csinál. Nógrády Andor: Népművészet. ESZMECSERE Herná házzal határozott szövetséget kötöttem. Pécsett pedig Czim- mer József dramaturggal közö­sen dolgoztunk a bemutatásra kerülő drámákon.. A színészek­nél már adódtak problémák a darabok értelmezésénél. Ami a rendkívül heterogén közön­séget illeti, velük úgy igyek­szem elfogadtatni színpadi munkáimat, hogy először Sha- kespeare-t tartom példaké­pemnek. Ezért fontos szerep jut a drámában a nem min­dennapi történeteknek- • így a Csillagszóró című darabom­ban, amely repülőgépen ját­szódik, egy őrült is utazik. Az izgalom itt afféle mankó sze­repét tölti be. A gondolatok­hoz próbálok izgalmas törté­neteket kitalálni­— Hernádi Gyula nemcsak drámaíró, de a műfajok szé­les skáláján játszik­— A legkedvesebb számom­ba a próza: a regény és a no­vella, inert ezek egyértelmű­en az enyémek. A dráma és a film mazochizmus iskolái, ahol le kell mondanom szu­verenitásomról- A kollektív műfajok viszont növelik az együttműködési készséget és nagyobb örömet okoznak, mint a szigorú magányra íté­lő próza. — Témáinak változatossá­ga- sokszínűsége honnan ered? — Sokat olvasok és min­dent elraktározok. — írásai minduntalan árul­kodnak a filozófiai töltetről­— A filozófiával való is­merkedésem és kapcsolatom iskolai tanulmányaimmal kez­dődtek, még Pannonhalmán. Tizennégy éves koromban nyomták kezembe először Kantot. Persze nem értettem, de elszánt indulatokat éb­resztett bennem- Aztán a ha­difogságban leckéket kaptam egy német filozófustól. Erős kényszer van bennem az on­tológiai kérdések iránt. Szinte gyerekes naivitással állandóan kérdezek- Ilyen kérdésfeltevé­sekre válaszolnak a novelláim is. Ezért is közeledem a sci-fi írásokhoz. Ez a fantázia fel­nagyítása, az abszurd, a fan­tasztikus. és a racionális ösz- szeütköztetése­— Mennyire ismerjük meg Hernádi Gyulát, az embert, írásaiból? — Azt hiszem, benne va­gyok minden írásomban, kezdve az első. (»életrajzi jellegű munkáimtól. Persze az ember fokozatosan eltolódik a ptolemaiosi világképtől a ko­pernikuszi világkép felé. Az önszeretettől a világszeretet felé közeledik­— Mi jellemzi munka- és életstílusát? — Eléggé önpusztító a stí­lusom. Eszpresszóban dolgo­zom. kényelmetlen szituáció­ban, nyakkendőben, zakóban. Rettentően fárasztó- Ráadásul lökésszerűen teszem mindezt. Szégyen és gyalázat! Az író egy kerek hónap alatt megír egy regényt. Arra viszont so- kan nem gondolnak, hogy a témát évekig hordozza magá­ban az ember- Rendszerint nyolc órát dolgozom naponta. Ezen kívül rengeteget olva­sok. vagy éppen beszélgetek. Az írás már csak formába ön­tés- Ezt előzi meg a hosszú éré­si idő. A különböző műfajok közül legjobban a film vesz igénybe, mivel itt található látszólag a legtöbb üresjárat. — És mennyire ismeri ön­magát az író? — Valaha orvostanhallgató voltam és sokat foglalkoztam tesztekkel- Magamon is kipró­báltam valamennyit. Kezdve az asztrológiától mindennel kísérleteztem, hogy megismer­jem magam.-. De nem isme­rem! S hogy mégis mondjak valamit magamról, öregedő, beteges, az ötvenedik évét már átlépett férfi, aki meg- próbálja az összes energiáit átültetni írásaiba, hogy lega­lább így lássák erősnek- Per­sze ez sem igaz. Fordítsuk meg a dolgot. Egy fiatal, élet­erős. ötvenen túllévő férfi, akinek írásai gyengék! — Mit ad önnek az írói si­ker? — A siker? Különösebben nem érdekel- Amikor nem je­lenhettek meg írásaim, akkor sem estem kétségbe. Olyankor érzem magam sikeresnek, ha belső sikert érzek. Ez pedig az íráshoz kapcsolódik- Úgy ér­zem, a világhoz kötődő egyen-, súlyom megvan. Persze a fé-’ lelem a következő percek bi­zonytalanságától azért ébren tart. Az elmúlt három évtizedj igaz, már biztosíték, de egyál« talán nem jelentheti azt, hogy ami eddig is bevált, a* ezentúl is így lesz­Szcmann Béla NŐGRÁD — 1977. október 9., vasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents