Nógrád. 1977. október (33. évfolyam. 231-256. szám)
1977-10-30 / 256. szám
át T: sdbntf helyben dolgozik a Kaffka Margitról elnevezett szocialista brigád. A Nógrádi Szénbányák nagybátonyi gépüzemében mostanában a legtöbbet általában róluk lehet hallani. És ez nem véletlen. Az asszonyok rászolgáltak a dicséretre. Éves termelési tervüket szeptember 28-ra teljesítették. Ismerkedés Belépünk a villamosműhelybe. A munkapadok mellett férfiak dolgoznak. Eltévedtünk? — vesz hirtelen erőt rajtam a nyugtalanság, amin kísérőm, Pampurik János munkaversenytitkár jót mulat. Belátom, képtelenség volt a hiedelmem, hiszen Pampurik János már csaknem két évtizede dolgozik a gépüzemben, szinte valamennyi szegletét, zugát ismeri. Keskeny vaslépcsőn szapo- rázzuk felfelé a léDteinket. Felérve, hosszú asztalsor tárul elénk, egy furcsa masina, a tekercshajlító gép, s munkájuk fijlé hajló asszonyok. Barna hajú, szemüveges fiatalasszony siet elénk. — Bakalár Lászlóné vagyok — mutatkozik be —, a Kaffka Margit Szocialista Brigád vezetője. Már vártuk. Az asszonyok kíváncsian tekintgetnek felénk, közben kezük tovább végzi a megszokott, sok ezerszer végigcsinált mozdulatokat. A brigádvezető bemutatja munkatársait, aztán a kollektíváról szól néhány jellemző mondatot. A brigád 1970-től dolgozik együtt. Huszonnégyen a tagjai, de jelenleg — a szülési szabadságok miatt — csak tizenkilencen dolgoznak. Idősebbek és fiatalok együtt, a mérleg nyelve azonban inkább a fiatalok felé hajlik. Az átlagéletkor 35 év körül mozog. A villamostekercs-ké- szítés, melyet végeznek, betanított munka, de hárman szakmunkás-bizonyítvánnyal bírnak. — Egyetlen férfitagja van a brigádnak — mondja Ba- kalárné. — A patronálónk, Sándor Sándor művezető. Magunk között úgy hívjuk, a plusz egy — s egy huncut mosolyt igyekszik elleplezni az arcán. Rögtön kapok a válaszon, megkérdezem: , — Miféle phisz egy? — Legutóbb, amikor írtak rólunk a NÓGRÁD-ban, Huszonkettő plusz egy címmel jelent meg az írás. Hát a plusz egy, az ő volt, az egyetlen férfink, a patronáló. — Nem őrről magukra ezért az elkeresztelésért? — Nem. Nagyon rendes ember, maga is csak nevet az egészen. A patronáló véleménye Amikor a „plusz égy"-sztorit említem Sándor Sándornak, valóban csak mosolyog. Ügy érzem, kicsit talán büszke is rá, no nem a névre, hanem arra, hogy elnevezték. Mert ez — akármilyen furcsán hangzik is — a barátság, a szeretet, a befogadás jele. — Négy éve ismerem a Kaffka Margit brigádot — meséli a harminc év körüli művezető. — Nagyon becsületes, szorgalmas asszonyoknak tartom őket. — Szorgalmasabbaknak, mint a férfiakat? — Hogy is mondjam? ’— gondolkodik el a fiatalember. Érezhető, hogy pontos választ akar adni, de finoman kerekítve a mondatot, hogy ne sértsen meg senkit sem. — Mint művezetőnek, három szocialista brigád tartozik a kezem alá. Ügy tapasztaltam, hogy ez a női brigád a munkában jobban mozgatható. Nagyon akarnak, ezért rendkívül aktívan, tevékenyen veszik ki a részüket mindenből. — Elgondolkodott már az okán? — őszintén szólva, még nem. Am, ha mégis most válaszolnom kell rá, akkor igyekezeteket a családdal, a családban Egy nap a brigáddal Asszonyok mondják: munkáról, művelődésről elfoglalt helyükkel, betöltött szerepükkel tudnám összefüggésbe hozni. Otthon is, ugye állandóan serénykedniük, tevékenykedniük kell, főleg a gyerekekkel, azok körül. — Ez a brigád, hallottam, megnéztem a naplójukat, jól használja fel szabad idejét is. Gyakran mennek el kulturális rendezvényre, kiállításokra, moziba. — Ennek oka már egyértelműbb a számomra. A brigádvezető ugyanis sokat ad arra, hogy a szocialista brigádmozgalom hármas jelszavának szellemében dolgozzanak, valamennyi felállított követelménynek megfeleljenek. Ismeri a programokat, jobban, mint sok más brigádvezető, és mozgósítani is tud a /részvételre. Pedig nekik igazán nem lehet egyszerű a dolguk, hiszen, mint említettem, a családban is nagyon sok a tennivalójuk. Mit kell „tudni az ezüstért? A Kaffka Margit brigád év elején a szocialista munka- verseny ezüst fokozatának elnyeréséért tette meg a vállalásait. A Nógrádi Szénbányák múlt évben készült, az ötödik, ötéves terv időszakára kidolgozott munkaverseny-sza- bályzata konkrétan megfogalmazza azokat a követelményeket, amelyeket teljesíteniük kell az e címért versenyző szocialista brigádoknak. Eszerint a címre pályázó brigádnak a termelési tervét 103,5 százalékra kell teljesítenie, kötelezően négynégy kulturális rendezvényen és ismeretterjesztő előadáson részt vennie, valamint személyenként 14 óra társadalmi munkát végeznie. Az új munkaverseny-sza- bályzat az előzőnél egyértelműbben fogalmazza meg a követelményeket. Részben figyelembe veszi a mozgalom tapasztalatait, a benne résztvevő brigádok fejlődését, részben pedig a vállalat előtt álló általános feladatok megvalósítására épít. Éppen ezért nemcsak a követelmények mércéjét állították magasabbra a korábbinál, hanem megszigorították az értékelés szabályait, a vállalások teljesítésének elbírálását is. A nagybátonyi gépüzem 83 szocialista brigádja elfogadta az új munka verseny-szabályzatot, s mindegyik tehetségéhez, lehetőségeihez mérten igyekszik teljesíteni vállalt kötelezettségeit. A brigádok felelős gondolkodását, érettségét egy külön felajánlás is bizonyítja. Elmondásához vissza kell lépnünk az időben, az év elejére. Január közepén tartották meg ugyanis az üzemben azt a munkásgyűlést, amelyen Varga Rudolf, az Előre Szocialista Brigád vezetője javaslattal fordult a többiekhez. A Vállalat kiváló brigádja címet viselő kollektíva nevében javasolta a többi szocialista brigádnak, hogy éves tervüket a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére, november 7-re teljesítsék. Javaslata élénk visszhangra talált a jelenlevőkben, s valamennyi szocialista brigád csatlakozott e felhíváshoz. Másodikként éppen a Kaffka Margit Szocialista Brigád. A vállalt szó kötelez A brigád nem könnyen ígér ugyan, de adott szavát sohasem változtatja meg; ha törik, ha szakad, azt teljesíteni kell. Éves tervüket már szeptember végére teljesítették. Dicsérem á munkájukat, szorgalmukat, s látom, jólesik az elismerő szó. — Nagy hajrá van e mögött a teljesítés mögött — mondja Bakalár Lászlóné. — No, nem kapkodás, a munka összecsapása. Éppen ellenkezőleg: jól szervezett, kiegyensúlyozott munka, folyamatos, a minőségi szempontokat i§ szem előtt tartó termelés. Ügy képzelje el, hogy az asszonyok eddig 3—4 percet se tétlenkedtek üres kézzel, míg a férfiak 5—6 percre is leállnak cigarettázni. A mieink csak egy-egy szippantásra veszik fel a meggyújtott cigarettát. — Csak nem férfiellenesek itt a brigádban? — ingerke- dem az asszonyokkal. — Szó sincs róla, csak hát ez az igazság. A brigádban remek a közösségi szellem, erős az ösz~ szetartás, a segítőkészség. Tavaly például tűzifát szereztek annak a három asszonynak, aki egyedül neveli gyermekét Megvédték egyik munkatársukat erőszakos, durva férjével szemben, s mert úgy kívánta a helyzet és a tisztesség, amíg a zűrös családi ügy nem rendeződött, az asz- szony érdekében kapcsolatot tartottak fenn a rendőrséggel és a tanáccsal. A lakás az asszonyé maradt, aki azóta másodszor is férjhez ment, s most békében, nyugalomban, boldogan éL Bakalámé a történetek után egy' nyomtatványt tesz elém. — Nemrég kellett kitölteni — mondja. — Ezen van rajta az év első háromnegyedének eredménye. Nehogy azt higgye, szépítő adatok. Mindent igazoltatni kellett az illetékes megbízottal. Átolvasom a lapokat. A brigád éves tervét a harmadik negyedévig 126,5 százalékra teljesítette. Lenyűgöző teljesítmény. 120 ezer forintos anyagmegtakarítást értek el, egy újítás helyett kettőt adtak be, s négy órával több társadalmi munkát vé" geztek személyenként a vállalásnál. Kulturális rendezvényen közösen 3 alkalommal voltak, színházban, moziban ötször, tárlaton kétszer jártak. Pártoktatáson négy, KISZ-esen két, szakszervezetin tizenegy, munkásakadémián öt brigádtag vesz részt. Vagyis a brigád már most teljesítette minden vállalását. Újító asszonyok A brigád két újítása Baka* lár Lászlóné és Oláh Istvánná nevéhez fűződik. Bakalár- né a TA 1/18-as szigetelőszalagok hosszabb idejű tárolásának problémáját oldotta meg. Egyszerű dologról van szó. A szalagokat nejlonzsákban és hűtőben tárolják, így felhasználhatósági élettartama sokszorosára nőtt, eredeti tulajdonságait is megtartotta. Oláh Istvánná az úgynevezett TA 1/18-as törzseket csinálja. Munkáját egy leszorító alátét fabrikálásával tette könnyebbé, ésszerűbbé. — A fémlemezek leszorítása borzasztó nehezen ment — emlékezik vissza a kétgyermekes fiatalasszony. — Túlságosan nagy erőt követelt Aztán elkezdtem gondolkodni: mit lehetne tenni azért, hogy ne kelljen annyit kínlódnom. .. — Magad uram, ha szolgád nincsen — vetem közbe. — Valahogy úgy. Bár nekem segítettek. A megoldásban, a kivitelezésben. — Kik? — A művezető sógorom. Egyébként — teszi hozzá — szerencsés nap számomra ez a mai, éppen most kaptam meg az újításért járó díjat, 600 forintot Jól jön egy kis pénz a családnak. Megvan a 2500 A brigádnak öt kiváló dolgozója van: Kisbali Sándor- né, Orosz Margit Höllerbach Miklósné, Cseresznyés Istvánná és Bakalár Lászlóné. Munkájuk, azt mondják, aranyat ér. Orosz Margit alakulástól tagja a közösségnek; műhelybizottsági tag, nőfelelős. Arra a legbüszkébb, hogy el tudta intézni, havonta egy egészségügyi szabadnapot kapjanak az asszonyok. — Másfél hónapba került, szaladgáltam az igazgatóhoz, az szb-re, de sikerült. Nagy segítséget jelent ez a nőknek, hiszen sok családi problémát elintézhetnek. S ami benne külön jó, hogy a szabadnapot utólag is be lehet jelenteni. — Fizetésével elégedett? — Igen. Sokféle munkát végzünk, és nem mindegyik fizet egyformán jól, de. átlagban megvan a 2500 forintom. — A többieknek is? — Nekik is. Teljesítményben dolgozunk és egyénenként, tehát nemcsak a munka milyenségén, hanem a szorgalmon is rengeteg múlik. Néha ugyan előfordul apróbb feszültség közöttünk a pénz miatt, mert a fizetések közötti nagy különbségeket nem szeretjük... De ha elgondolkodik azon az ember, hogy miért kapott többet a másik, rá kell jönnie, azért, mert többet is dolgozott. — A 2500 minden hónapban megvan — mondja Höllerbach Miklósné, aki Mátraszeléről jár, s ő az egyike a három bejárónak. — Korábban lámpakezelő voltam a bányánál, itt négy éve vagyok. Szeretem ezt a munkát, jól kijövök a társakkal is. A munkaidő végéhez értünk. Az asszonyok elpakolnak az asztalokról, táskáikat, szatyraikat magukhoz veszik, kis csoportokban sétálnak le a zuhanyozóba. Bakalámé többeknek utána szól: — Akkor otthon úgy intézzétek a dolgot, hogy este találkozunk az előadáson. Akik ígérték, hogy elmernek a Bányász Művelődési Házba, meghallgatni dr. Czei- zel Endre genetikus előadását a születésünk titkairól, azok mindegyike megnyugtatja a brigád vezetőt: ott lesznek most is, úgy mint any- nyiszor már, amikor közösen megegyeztek a délutáni vagy esti programokban. Engem pedig rábíz egy kismamára, Bodor Tamásnéra, meg Tol- yéth Attilánéra... Ebéd a Fekete Gyémántban Romantikus nevei visel ez a közelről sem romantikus üzemi étkezde. Ridegek, hidegek a falai. Több száz munkásember költi el itt — a brigád asszonyai közül is jó néhány — mindennapi ebédjét. A mai kínálat: babgulyás, káposztás kocka, túróscsusza, gombóc. A káposztás már elfogyott, így útközben hiába fenték rá fogukat az asz- szonyok. Nem tartjuk magunkat a régi magyar mondáshoz; mi evés közben is beszélgetünk. Tolvéthné elmondja, hogy Mizserfáról jár be, korábban a bányánál dolgozott, s négy éve van a gépüzemnél. Közös rendezvényekre ők, a bejárók ritkábban mennek a többieknél, de ha egyeztetik az időpontot, mint most. akkor nincs probléma. Bodorné a családjáról beszél, a második gyereket várják. A hároméves srác óvodás, elmegyünk érte és rábízzuk a nagyszülőkre — mondja, mert Czeizel Endrét — neki különösen — meg kell hallgatni. Az ebédért 7 forintot fizetnek, a többit a vállalat fedezi. Az asszonyoknak nem igen ízlik a mai. . babgu- íyást túl erősnek találják, a túróscsusza pedig így, kevés túróval, tejföllel, pirított szalonnával és kissé hidegen nem az esetük. — Majd öfthon ísszeűtünS valamit — mondja Bodorné a nálánál legalább kétszerte idősebb társnőjének, aki az esti előadás előtti időt a család vendégeként tölti. Óvodába menet a munkáról, a brigádról, a szabad idő eltöltéséről, az otthoni tennivalókról beszélgetünk. Felelősen gondolkodó, nyugodt, megfontolt asszonyokat ismerek meg bennük. A rohanásban, az idegeskedésben, amelyről oly sokszor beszélünk, jólesik a társaságuk, kellemes a séta a másfél kilométeres úton. az étteremtől az óvodáig ezen az ajándék- számba menő verőfényes októberi délutánon. Előadás előtt és után Az asszonyok fél órával az előadás előttre beszélték meg a találkozót, mondván, hogy az alatt megnézik Szabó Gáspár grafikusművész kiállítását. A megbeszélt időpontra mindenki — tizen ketten ígérték — ott volt. — Ugye, nem boszorkányság ez — mondja Bakalár Lászlóné. — Csak szervezés, összehangolás, egyetértés kérdése az egész. Igazat adok neki, miközben felvillan agyamban: ^vajon miért nem ismerik, vagy nem akarják ismerni sokan, sok más brigád ezt az egyszerű alapigazságot. — Pedig mi nem úgy vagyunk. mint a férjek — folytatja a brigádvezető —, hazamegyünk, eszünk, aztán leülünk az újsággal, később a tévé elé. — Házi munkával, a gyerekekkel való foglalatoskodással telik el az idő — mondja Nagybalázs Istvánná. — Mire a tévéhez jutunk, any- nyira elfáradtunk, hogy már csak aludni van kedvünk. — Olvasni? — Az újságok átlapozására jut idő. De másra... — Kaffka Margittól olvastak-e? Nemleges választ kapok: Névadójukat egyébként is inkább mozgalmi embernek hiszik, mint írónőnek. Az ismeretterjesztő előadás után Bodor Tamásné sugárzó arccal mutatja a brigádnaplót a többieknek. — Nézzétek, mit írt be! Jó egészséget és sok szép kisbabát kíván Czeizel Endre. Nekem éppen jókor jött ez a kívánság — céloz egészséges humorral terhességére a fiatalasszony. Gyors közvélemény-kutatás. A brigád tagjainak tetszett az előadás. Ilyen kell nekünk mondják, s azt is feledik, ha netán valamelyikük férje — mert erről a férfiúi magatartásról is gyakran szó esett köztünk — nem szívesen vette, hogy félesége néhány órára egyedül rá hagyta a család, a háztartás gondját. Búcsúzáskor Bakalámé szívélyesen mondja: — Akkor hát megismert bennünket! Ilyenek vagyunk... Azt kívánom magának, hogy legközelebb egy jobb brigáddal hozza ösöze a sors. Epilógus A Kaffka Margit Szociális-! ta Brigád tagjaival kellemes órákat töltöttem el. Munkájukért, közéleti aktivitásukért* a szabad idő értelmes, hasznos eltöltéséért és még sok más jó tulajdonságért —amit ezúttal érthető okokból nem sorolhatunk fel — megérdemlik a dicséretet, az elismerést. Olyan közösség az övék, amilyenből már sok van, de még több kellene. Egyetlen kritikai észrevételem mégis volna: előbb-utóbb megismerhetnék névadójuk életét, írásművészetét. Bár erre ösztönözték volna már őket azok is, akik annak idején Kaffka Margitot ajánlották névadóként. S a mulasztásban az ő felelősségük a nagyobb. És végül, Bakalámé utolsó szavaira válaszolva, már azt is nyíltan, megfogalmazhatom: legközelebbre sem kívánok magamnak jobb brigádot — csak legalább olyait, mint amilyennek az övékét megismertem. Sulyok László I Hertay Mária rézkarca NÓGRÁD — 1977. október 30. vasárnap 7
