Nógrád. 1977. október (33. évfolyam. 231-256. szám)

1977-10-29 / 255. szám

Magyar—szovjet Politikai plakátok 1917—1977 MAGYAR—SZOVJET poli­tikai plákátok, 1917—1977 címmel gazdag plakát gyűjte­mény jelent meg a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteleté­re a Kossuth Könyvkiadónál, Horváth György összeállítá­sában. Az albumhoz ugyan­csak Horváth György írt be­vezetőt. Az album húsz szovjet és húsz magyar forradalmi-poli­tikai plakát reprodukcióját tartalmazza. Ez a negyven mű gazdagságot sejtet. s méltán. Hiszen a forradal­mak eseményei során min­denütt ott volt a plakátmű­vészet megannyi terméke is, a példákat hosszan sorolhat­nánk. A lenini monumentális propaganda hathatós eszkö­ze volt mindenkor a plakát, s jól tudjuk, hogy a Magyar Tanácsköztársaságban is mi­lyen lényeges elemként volt jelen a falragasz. A Tanács- köztársaság plakátjait a leg­nevesebb korabeli magyar képzőművészek készítették, s a plakátok hatalmas agitatív erőt képviseltek. Természetesen, a politikai plakát a szocialista társada­lomépítő munka minden sza­kaszában jelen van életünk­ben. Mind a Szovjetunióban, mind pedig Magyarországon bőven akad példa erre. A két világháború közötti szovjet plakáttermés csakúgy rend­kívül gazdag, mint a fel- szabadulás utáni Magyaror­szág termése. Ezek a plakátok kiválóan alkalmasak arra, hogy a lehető 1 legnagyobb nyilvánossághoz szóljanak az utcákon, tereken, így tehát hirdessék mindenkori cél­jainkat, lelkesítsenek a hét­köznapokon, emeljék ünne­peink fényét. Vagy éppen a proletár internacionalizmus szellemében szolidaritásra agi­táljanak. . Ez az album gazdagságot jelent. S valóban, a forradal­mi-politikai plakátok igen fontos szerepet játszottak mind a Szovjetunióban, mind pedig hazánkban a történe­lem során. Ezen túl, termé­szetesen. esztétikai értékük is magas, amint arról a szí­nes reprodukciókat tartalmazó albumot lapozgatva meg­győződhetünk. Egyúttal azt is látjuk, hogy mind a szovjet, mind a magyar politikai pla­kátok közül számos emléke­zetes mű hiányzik. Nem is lehet ez másként, az anyag rendkívül nagy, s a válogató jó munkát végzett. KICSIT A TÖRTÉNE­LEM tükre is ez a gyűjte­mény. Lapozgatva a repro­dukciók között, múltunkra emlékezünk. A magyar mű­vészettörténetnek ugyan­csak fényes lapjai közé tar­tozik a forradalmi plakátmű­vészet története. Nem áll módunkban felsorolni mind­azon alkotókat, akiknek el­évülhetetlen szerepe volt a forradalmi-politikai plakát­művészet megteremtésében. Igazán csak a példa kedvéért említjük a Nyolcak és az aktivisták köréhez tartozó művészeket, akiknek — má­sokon kívül — nagy szere­pük volt a Magyar Tanács- köztársaság plakátjainak el­készítésében. Berény Ró­bert, Pór Bertalan, Uitz Bé­la nagy hatású plakátjait szinte valamennyien ismer jük. (Pór Bertalan: „Világ proletárjai, egyesüljetek!”; Serényi Róbert: „Fegyverbe! Fegyverbe!”; Uitz Béla: „Vö­rös katonák előre!”. De ez csak néhány példa.) A felszabadulás és az azt követő időszak ugyancsak gazdag plakáttermést hozott. S napjaink politikai plakát­jai szintén figyelmet keltőek, magas esztétikai értékkel bírnak, hatásosan szolgálják eszméinket. A forradalmi-politikai pla­kát a fiatal szovjet állam létrejöttétől végigkíséri az eseményeket, aktívan „szól bele” a mindennapok törté­netébe. Ez az aktivitás pár­tos elkötelezettséget jelent. A szovjet plakátművészet egyéni jelképrendszert te­remtett, amely adekvát ki­fejező erővel bír. Horváth György is megemlíti — többi között — a sarló-kalapács motívum megszületését. Mint írja, ez az embléma először 1917 után tűnt fel az Orosz- országi Szovjet Föderatív Szo­cialista Köztársaság címeré­ben. a munkás-paraszt szö­vetség jelképeként, utána önállósult. Az album gaz­dag válogatást ad a szovjet politikai plakátokból, mint­egy áttekintést nyújtva a termésből. A POLITIKAI plakátokat összegyűjtő album az esztéti­kai örömön túl reprezenta­tív értékkel is bír, méltó gyűjtemény a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának ünnepén. T. E. Utazási iroda állatok számára Mai tv-ajántafunk «0.05: A SORS IRÓNIA JA. I. Braginszkij színpadi művének filmváltozata kerül képernyőre szombaton és vasárnap este. A színpadi müvet most bő humorú feldolgozásban láthatják, Rjaza- nov rendezésében. A kiinduló helyzet abból” a tényből adódik, hogy lakótele­peink gyakran egyformák. Az utcanevek nemkülönben, sőt a típusbútorok is. Az ajtókat tí­puskulcsok nyitják... Hősünk, Lukasin, szerelmével készül megünnepelni a Szilvesz­tert. De barátai invitálására — az újonnan kapott, még egé­szen be sem rendezett — lakás­ból elmegy a gőzfürdőbe, ahol sűrű koccintgatások közepette bizony becsipnek. így történhet meg, hogy barátja helyett őt teszik fel a leningrádi repülő­gépre. Es Leningrádban a taxi sofőr­jének bemondja a lakáscímét. A moszkvai lakáscímét!... Frank Hasenauer 1969-ben a Los Angeles-i repülőtér kö­zelében megalapította az első utazási irodát — állatok szá­mára. Az állatbarát Hasenau­er ugyanis meglátta a jó üz­letet abban, hogy egyre több ember indul útnak négylábú barátaival. A különös utazási társaság átfogó szolgálatokat ajánl. A kutyákért és macs­kákért, kanári madarakért, az egzotikus boákért, csimpánzo­kért, vagy oroszlánbébikért elmennek, megfürdetik, ellát­ják őket a szükséges oltások­kal, nemzetközi állatorvosi igazolványokkal, szállítóket­recekbe dugják és a megfele­lő elemózsia kíséretében sze­retettel repülőgépre teszik őket. Ha szükséges, az „uta­sok” néhány napig panzióban is maradhatnak. Tisztaságvédő automaták Gdanskban nemrég speciá- zettségi foka meghaladja a lis automata-rendszert létesí- megengedettet, jelzéseket ad. tettek, amely ellenőrzi a le- Az első ilyen automata beren- vegő összetételét, és abban az dezéseket egy kőolajfinomító esetben, ha annak szennye- üzemben szerelték fel. Olaszország mindent kimondott (V.) Aki olajat önt a tűzre... Az Ideiglenes Kormány semmit sem értett meg ab­ból, amiért kitört és győzött a februári forradalom. Ápri­lis 18-án az ezer sebből vér­ié ország külügyminisztere, Miljukov jegyzékben biztosí­totta a szövetségeseket arról, hogy „Oroszország a végsőkig kitart”. Csakhogy annak, aki olajat önt a tűzre, számolaia kell a robbanással. Petrográ- don február óta először ke­rültek elő újra a fegyverek. Április 30-án a jegyzék ál­tal kirobbantott belpolitikai válság lemondásra kényszerí­tette a polgári jobboldal két exponensét, Gucskov hadügy­minisztert és Miljukov kül­ügyminisztert. Néhány adalék a tömegnyomáshoz, amely el­söpörte Gucskovékat: A dél­nyugati front parancsnoka. Bruszilov tábornok április 24-i jelentéséből: „...A bomlasztó békepropaganda mély gyöke­ret eresztett a katonák kö­zött... Tagadják a háborút, hallani sem akarnak támadás­ról és mélységes bizalmatlan­sággal viseltetnek tisztjeik iránt, akiket a burzsoá elv képviselőinek tartanak...” ,.A VÖRÖS ZÁSZLÓN KÍVÜL...” „Kornyilov tábornok — írja a Pravda április 29-én — be­szédet intézett a felsorakozott katonákhoz és arra hívta fel őket, hogy harcoljanak a há­ború győzelmes befejezéséig, Konstantinápoly és a tenger- szorosok elfoglalásáért. Ami­kor a katonák szemére vetet­te április 20-i megmozdulá­sukat, azok megrohanták ko­csiját és letépték róla 'a Szent György rend zászlaját, kije­lentve, hogy ez Miklós cár zászlaja és ők a vörös zászlón kívül semmiféle más lobogót nem ismernek el...” Május 2-án Kornyilov lát­ványosan lemondott a petrog- rádi katonai körzet parancs­noki tisztségéről. „Jól érte­sült körökben szerzett infor­mációnk szerint — írta ezen a napon a Recs című lap — Kornyilov tábornok azért vált meg a petrográdi körzet csapatainak főparancsnoksá­gától, mert mint harcedzett tábornoknak, az a meggyőző­dése, hogy semmiféle kívülálló intézmény — legyen az akár a Munkás, és Katonaküldöt­tek Szovjetjének Végrehajtó Bizottságához hasonló — nem játszhat és ne is játsszon köz­vetítő, még kevésbé kerékkö­tő szerepet...” A gesztus önmagáért be­szél. Kornyilov, egyelőre még viszonylag passzív formában, de félreérthetetlenül jelentke­zett a politikai porondon... KOALÍCIÓS FRÁZISOK A tömegnyomásra az Ide­iglenes Kormány — Gucskov és Miljukov menesztésével, Kerenszkijnek és néhány eszer és mensevik vezetőnek a be­vonásával — megszüntette addigi „egyszínű” jellegét. A tágabb értelemben vett bal­oldali képviselőinek belépése a kabinetbe némileg elodázta a válság súlyosbodását. De az immár „koalíciós” kormány május 5-i programnyilatkoza­tából ismét kitűnt, hogy a lényeget illetően — semmi sem változott. 4 NOGRAD - 1977. októbei 29. szombat Vásárhelyi műhely Hódmezővásárhelyi műtermes lakások A magyar képzőművészet utolsó száz évében komoly szerepet töltöttek és töltenek be a művésztelepek. Elég itt Nagybánya, Szolnok, Kecskemét, Szentendre és Vásárhely, nevére utalni, Hódmezővásárhely kiterjedt tanyavilággal rendelkező me­zővárosként érte el a század- fordulót: gazdasági-társadal­mi adottságai, földszintes vá­lyogházai, széles, földes ut­cái nem kedveztek a képző- és az iparművészet kialaku­lásának, virágzásának. Élt azonban a népművészet melyben külön hangsúlyt ka­pott a kerámiahagyomány, mely legszélesebben a XIX. sz. közepén bontakozott ki a majd ezey fazekas keze nyo­mán. Zöld és barna mázas edényeik tömör formája, egyszerű növényi, madár és hal díszítése jól egészítette ki festett bútoraik komoly szín­világát. Három színű gyapjú fonallal hímzett párnavégeik gránátalmás, napraforgós, tulipános mintái gazdagítot­ták a szoba összképét. Az első virágkor váratla­nul és robbanásszerűen kö­vetkezett be, a XX. század elején. Ez mindenekelőtt a város szülötte, Tornyai Já­nos festőművész. Párizs utáni visszatelepülésének és tevékenysége nyomán létre­jött művésztelepnek volt kö­szönhető. E szellemi pezs­gésre Ady Endre is felfigyelt s 1910-ben szenvedélyesen megvédte a várost a „pa­raszt Párizs” kifejezés gú­nyos, írónikus hangsúlyától. Itt valóban a mezővárosi fej­lődés kedvezőtlen adottságai mellett bontakozott ki a mű­vészet, amely Tornyai János mellett Endre Bélát, Pásztor Jánost, Kallós Edét, Rudnay Gyulát kötötte e korban a városhoz. Mindannyiukat jel­lemezte a tájszeretet és a nép, mindenekelőtt a pa­rasztság sorsával való törő­dés. Tornyai és társai .nemcsak festettek, hanem igen nagy részt vállaltak a város társa­dalmi és kulturális közéleté­ben is. A magyar művelődés- és ipartörténet egyedülálló vállalkozásaként a népi kerá­mia nemes formakincsének megmentésére üzemet, a mai Majolikagyár ősét alapították meg 1911-ben. Az ő nevük­höz fűződik a múzeum léte­sítése is, de szervezői voltak a művészeti és irodalmi tár­saságnak, szerkesztettek fo­lyóiratot, írtak napilapokba és nem átallották tanyai ol­vasókörben előadást tartani, kultúráról, művészetről. Min­den bizonnyal ez a széles kö­rű társadalmi, közéleti mun­kálkodás is hozzájárult a mű­vészek és az itt lakók között kialakult, mai napig is su­gárzóan meleg, közvetlen, ba­ráti légkörhöz. A vásárhelyi művészet má­sodik virágkora a felszaba­dulás után tíz évvel — kez­deti erőgyűjtések után — bontakozott ki a maga tel­jességében. Hozzájárultak eh­hez az intézmények, a két művésztelep, a múzeum, a Képzőművészeti Főiskola nyári időszakos művésztele­pei és a mindezt egybefogó — először 1954-ben megnyi­tott — Vásárhelyi őszi Tár­lat. A megújulásnak termé­szetesen voltak emberi építő­kövei is. — mint Ktyucz D. István, Kamotsay István —, akik elkerültek ugyan a vá­rosból, de gyökereikkel el- téphetetlenül kötődtek szü­lőföldjükhöz. munkásságuk­ban és tenniakarásukban egy­aránt. Szólnunk kell Galyasi Miklósról, is akinek atmosz­férateremtő képessége, segítő­készsége, bon motjai, reális tervei és légvárai egyként vonzották a Vásárhellyel is­merkedő fiatal művészeket. Jól egészítette ki a munka- megosztásban őt Almási Gyu­la, a rpaga következetes szer­vezésével, anyagi alapokat te­remtő „aprómunkájával”. Ez a kedvező légkör, mely in­kább jelentette a jó szót, mint a kielégítő anyagiakat — és a kínálkozó feladat indította ar­ra a mai derékhad legjelentő­sebb akkori fiatal alkotóit — A program újra elveti a különbéke gondolatát. „Orosz­ország forradalmi hadserege nem fogja megengedni, hogy a németek nyugaton szétzúz­zák szövetségeseiket.... Az Ideiglenes Kormány legfonto­sabb feladatának tekinti, hogy a hadseregben megszilárdítsa a demokratizmus elveit, meg­szervezze és növelje a had­sereg harci erejét, mind a védelmi, mind pedig a táma­dó hadműveletekhez...” Az egyik kulcskérdést, a békét illetően tehát kizárólag a frázisok változtak — a há­ború maradt. És a föld? Uru- szov herceg, belügyminiszter­helyettes körlevélben szólítja fel a hatóságokat arra, hogy „védelmezzék a vagyont, a felszerelést és biztosítsák, hogy minden tulajdonos sza­badon rendelkezzék a földjé­vel.” Oroszország zömmel parasz­ti ország. Minapi muzsikok tízmilliói vártak Petrográdtói valami hírt ezeréves álmuk megvalósulásáról, egy talpa­latnyi földről. Helyette meg­kapták az Ideiglenes Kor­mánytól — Uruszov herceg körlevelét... A TEREMBEN — ÉS AZ UTCÁN Ilyen előzmények után ke­rült sor június 3-tól június 24­ig Petrográdon a szovjetek első összoroszországi kong­resszusára. A tanácskozások menetét mindig megszabja a résztvevők összetétele. Nos, az ezer küldött közül 777 jelölte meg, melyik párthoz tartozik és a válaszok így oszlottak meg: 258 szociálforradalmár (eszer), 284 mensevik és iüö bolsevik. A teremben a matematikai arány döntött, de az utcákon már nem — és ezt maga Ke- renszkij sem tagadja emlék­irataiban. A teremben bizal­mat szavaztak az immár „koalíciós” Ideiglenes Kor­mánynak, a hömpölygő utcán azonban nem. A teremben el­utasították azt a bolsevik kö­vetelést, hogy a szovjetek ke­zébe kerüljön a hatalom, az utcákon viszont gyorsan nőtt az ezt követelők száma. A teremben megszavazták, hogy az éhes, vérző, elemi felsze­relési gondokkal küzdő had­sereg indítson offenzívát, az utcákon — és a frontokon — még hangosabb lett az azon­nali békét követelő milliók hangja. Amikor forradalom van, a dolgok nem a termekben, ha­nem az utcákon és a fronto­kon dőlnek el. Az idő a bol­sevikoknak dolgozott. Harmat Endre (Következik: „Most majd meglátjuk...”) Németh, Szalay, Kajári, Sa­mu. Fejér, Hézső, Végvári, Fekete —, hogy az 50-es évek végén állandó jelleggel tele­pedjenek le, illetve térjenek vissza ebbe a városba. Az őszi Tárlat az évek során műhellyé szervezte a művész- telepre évenként visszatérő alkotók népes táborát. A leg­hűségesebbek — köztük, a sajnos, már elhunyt, Novotny Emil mellett — Szurcsik, Ve* csési. Somos, Nagy Sándor, Ligeti, Patay, Magos, Csizma­dia, Rékássv, Ágotha, V. Ba* zsonyi. Tárhonyi neve kíván­kozik ide. Szólnunk kell még Szabó Ivánról és Cso- hány Kálmánról, akik művé­szi jelenlétük mellett szerve­zői közreműködéssel segí­tették a fennmaradást, a to­vábblépést. Az eltelt negyedszázad iga­zolta a kezdeményezőket. Ma már egyértelműen érzékelhe­tők a vásárhelyi műhely, — számos művészettörténész szerint a vásárhelyi iskola — jellemzői. Mindenekelőtt a hagyománytiszteletet. Azt vallják műveik útján, hogy van a magyar művészettörté­netben olyan előzmény, me­lyet folytatni lehet művészi magatartásban és etikában. Ezt a forrást és kiindulópon­tot számukra az alföldi rea­listák, Tornyai, Koszta és Nagy István jelentik. Kötődé­sük a nagy elődökhöz nem stiláris, hanem magatartásbe­li. Változatlanul őrzik a táj és az ember iránti szeretetü- ket. Észre veszik azonban, hogy ez a táj, a térés-tágas alföldi róna, a még mindig meglevő kis tanyákkal, ugyanúgy, mint az itt élő emberek, változik is: nagy­üzemi épületek jelennek meg és az itt dolgozó ember egy­re inkább megtalálja helyét az uj közösségben. Nem mentek el közömbösen a forradalmi változás mellett, együtt élték át a parasztság­gal a mezőgazdaság szocia­lista átszervezését, mely nem­csak a termelést, hanem az emberi tudatot is átalakítot* tf',Tfzre v?tték és megjelení­tettek az uj születésének em­beri drámáját. Erre kötelezte okét társadalmi felelősségtu­datuk, közösségérzetük. Mai legérdekesebb feladatuk a változott ember és természet, S™ ,és. “unka viszonylatok uj képi-jelképi megfogalma­zása. Az itt élő ember múlt­ja iránti tiszteletükből fa­kad, hogy merítenek a nép- műyészetből annak egyszerű- ségébol, tisztaságából, tömör­ségéből. Kapcsolódnak a nagy elődökhöz a realista látás- es megjelenítési módban is. Nem másolják, hanem átír­jak, újjáteremtik a valósá­got. Ez az újjáteremtés alkotói egyéniségük, vérmérsék- letuk életérzésük szerint, hol drámái erővel, dinamiz­mussal, expresszivitással hol Urai, gyöngéd részletgázdag megoldásban, tolmácsolásban jelenik meg. A művészet és társadalom kapcsolata Hódmezővásárhe- yen jó. Érvényes ez a megál­lapítás, elsősorban a művek es a befogadók viszonyára melyet az Őszi Tárlat látoga: tóinak tizenöt-húszezres szá­ma is bizonyít. (Persze azért itt is meg kellett vívni a csa- at — sikerrel - olyan kivá­ló realista alkotás elfogadta- tasaert, mint Somogyi Jó- zsefnek a város főterén álló szántó Kovács szobra. De ide sorolható a művészek együtt- gondoikodása az alkotóknak a közösség gondjaiba való be­tZfiSS'i t?vábbá az alkotói feltételeknek olyan megnyil- Yf^ulásai is, mint a tizenhat állami városi forrásból épí­tett mutermes lakás, a Tor- nyai-piaketí és -díj- a műn- kajutalmak, a megbízások a művészek társadalmi tiszt­ségéi munkás-művész talál­kozók, üzemi kiállítások. A mai magyar képzőművé­szetet a sokszólamúság jel­lemzi. Ebben sajátos hangját híven őrző, de hegemóniára sohasem törekvő szólam a vásárhelyi műhelyé. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy nél­küle szegényebb, egyhangúbb lenne napjaink magyar mű­vészet«, Dömötör János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents