Nógrád. 1977. október (33. évfolyam. 231-256. szám)

1977-10-23 / 250. szám

1

Új színház 1978. január l-lol

A közművelődés és a művészet szolgálatában

A Kulturális Minisztérium márciusi elöntése alapján 1978. január elsejétől összevonják az Állami Déryné Színházat és a Huszonötödik Színházat, s a jövőben a két együttes Népszínház néven szerepel. Az új évben tehát új színházat köszönt és ismer meg az ország és a szírtházi szakma közönsége. Az új színház, a Népszínház létrehozási és működési tervének kidolgozását a minisztérium’ Gyurkó Lászlóra, a Huszonötödik Színház igazgatójára bízta, aki, mielőtt alaposan átgondolt tervezetét vitára bocsátotta volna az állami és pártvezetés fórumai előtt, véleményeket kért a megyei tanácsok illetékes osztályaitól, és a Déryné Színház 323 játszási helyén végzett vizsgálatokat használta fel.

Erre a mélyreható tájékozódásra, a tervezet elméleti és gyakorlati megalapozására azért volt szükség, mert az új színház nagyon fontos feladatot vállalt magára. Olyat, amely fő vonásaiban megegyezik ugyan a többi színházéval, ám mégis különbözik. Különbözik annyiban, hogy a Népszínház elsősorban közművelődési jellegű lesz. Ami azt jelenti, hogy ez a színház nemcsak színházi előadásokat produkál, hanem — többek között — író-olvasó találkozókkal, kiállításokkal, könyv- és hanglemez-árusításokkal, amatőrök felléptetésével is összekapcsolja azt. Előadásaival egy-egy település, üzem, iskolai közösség, tájegység művészeti ízlését, művelődési szokásait kívánja alakítani. S mindez — mint nevéből ítélve talán némelyek meggondolatlanul következtettek — nem jelenti —, s nem is jelentheti — a művészi érték csökkenését, sőt annak felismerését és minél jobb elsajátítását szolgálja.

L Mi indokolja a Déryné Színház és a Huszonötödik Színház összevonását? Gyurkó László erre is meggyőző választ adott. Kiindulópont mindenesetre az: mindkét színház büszke lehet múltjára, arra a szerepére, amit játszott a magyar színháztörténetben egy adott korszak idején. Mégis: illúziónak bizonyult az a felfogás, hogy a Déryné Színház képes az egész országot ellátni színházzal. Ehhez nem voltak meg sem a szervezeti, sem a művészi feltételei. Ugyanakkor a Huszonötödik Színház sem tudott volna már sokáig a kölcsön kapott helyén, a MUOSZ épületében tevékenykedni a megnövekedett művelődéspolitikai és művészeti követelmények várakozása szerint. Mindkét színház művészei módfelett mostoha körülmények között valósították meg esztétikai elképzeléseiket, törekvéseiket, s a kényszerűség, a külső adottságokhoz, feltételekhez való szükségszerű alkalmazkodás mindenképpen éreztette hatását — olykor éppen nem pozitív oldaláról — a produkciókon.

A Népszínház, amely több mint 400 embert foglalkoztat, köztük 180 művészt, az ország legnagyobb színháza lesz. Budapesten a Várszínházban, valamint az átalakított Kulich Gyula téri színpadon (a Józsefvárosi Színházban) és az egész ország művelődési házainak színpadán mutatja majd be előadásait. A művészeknek — és minden dolgozónak — az eddiginél sokkal jobb munka- és életkörülményeket tud biztosítani, mint a korábbiakban a kettő közül bármelyik színház is tudott. S e változás már eleve nemcsak a színház, hanem a közönség nyeresége is lesz.

A Népszínház egy-egy prózai, opera-, tánc- és repertoártársulatot működtet A repertoártársulat a Várszínházban

játszik, míg a másik három rendszeresen utazik, járja az országot. Egy adott idő után egyszerre állnak le, s ezzel lehetőség nyílik a következő darabok szerepeinek megfelelő, „testreszabott” kiosztására. Olyan játszási rendszer alakul így ki, amelyik minden színész számára biztosítja a neki való feladatokat A színház különös gondot fordít önmaga és a közönség kapcsolatára. Ezért minden utazó csoport élére népművelőt állítottak, aki adott esetben nemcsak az előadások rendezőügyelői feladatát látja el, hanem feltérképezi a különböző helységek színházi, közművelődési igényeit is. A színészek, a művészet védelmében a színház főként csak azokon a helyeken játszik, ahol korszerű körülmények között tudják biztosítani a fellépést, mind a színpad, mind a szociális, higiéniai elemek vonatkozásában. így talán előfordul majd, hogy több olyan helyre nem jut el a színház, ahol eddig a Déryné Színház szerepelt, de azt hisszük, hogy ez nem okozhat lényegi problémát a hely-: belieknek, csupán más feladatokat az új lehetőségek megkeresésére.

A Népszínház társulati ülését a múlt héten tartották. Gyurkó László igazgató a szervezeti változások mellett szólt az elképzelt és részben már megvalósítás alatt álló műsorrendről is. Az új színház megalakulását háromhetes nagyszabású és változatos színházi programmal ünnepli. Lesz köztük új bemutató és egyéni előadóest öt produkció indul útjára. Többek között Örkény István Macskajátéka, Muszorgszkij Szorocsinci vására, Tamási Áron Búbos vitéze.

Kíváncsian és nagy-nagy szeretettel várjuk legújabb színházunk, a Népszínház bemutatkozását

(sulyok)

Csillagok a tenger

A tengerek talán legismertebb állatai a tengeri csillagok, ezek a többé-kevésbé valóban csillagra emlékeztető alakú, gyakran szép színekben\ játszó állatok. A legkülönbözőbb mélységekben megtalálhatók, de többségük a sekély vizekben él. A legnagyobb mélységekből sem hiányoznak. Megállapították, hogy 3000 m-nél mélyebben még 139 fajuk otthonos. Az egyik fajukat 7600 m mély tengerben találták.

Szeretik a minél sósabb tengervizet, néhány fajuk azonban a félsós vizekbe is behatol, például a Keleti-tengerbe. Egyesek a sziklás tengerfeneket, mások a homokos,

Iszapos parti régiót kedvelik, beleássák magukat a puha talajba. Vannak kimondottan melegkedvelő fajaik, amelyek a trópusi tengerekben élnek, de a sarkvidéki hideg vizekben is honosak a tengeri csillagok.

Mozgásuk a talajon Igen lassú, a gyorsabbak percenként néhány cm utat tesznek meg, a lassúbbak csak 2 mm-t. Ha hátára fektetjük a tengeri csillagot, előbb-utóbb visszafordul, sokszor órákig tartó erőfeszítés után. Méretük is meglehetősen változó: a kisebbek karcsúcstól-karcsúcsig mért átmérője 1 cm, a legna- gyobbaké 1 m.

Ellenségük kevés van, ezért

mélyén

nem is rejtőzködnek, jól láthatók a tengerfenéken. Mivel lassú mozgásúak, zsákmányuk is a lassú mozgású állatok közül kerül ki. Főként kagylókkal, csigákkal, rákokkal, lábasfejűekkel táplálkoznak. Étvágyuk nagy. elképesztő, hogy egyes fajaik egyszerre 15 db kagylót és 7—8 csigát felfalnak.

„Szovjet ösztöndíjas”. Ez a két szó nálunk magyar diákot jelent, aki szovjet egyetemen tanul, vagy tanult, esetleg kandidátusi fokozatot szerzett Moszkvában, Kijev- ben, Minszkben vagy Lenin- grádban.

Kevesen tudják, hogy immár jó pár éve szovjet hallgatói is vannak a hazai egyetemeknek. Olyan moszkvai, kijevi vagy szibériai fiatalok, akik Budapesten, vagy Veszprémben szereznek diplomát, Gödöllőn sajátítják el a mezőgazdasági tudományokat.

Pesti diáknyelven

Mi .hozta ezeket a fiúkat és lányokat az ismeretlen országba, hogy hat éven keresztül a nem magyarok számára különösen nehéz nyelvet, sajátos irodalmat tanulják?

A kollégiumi diákbizottság szobájában nyolc diák — három fiú, öt lány- Az arány persze nem teljesen kifejező: heten bölcsészek, s egy közülük a Műegyetemre jár. Magyarul beszélünk, s gyakran elcsodálkozom a választékosán fogalmazott fordulatokon, s a pesti diáknyelv, lágy oroszos akcentussal formált kiszólásain.

— Mi mindnyájan már otthon két évet jártunk egyetemre. Én a moszkvai Lomonoszov Egyetemen voltam orosz nyelv és irodalom szakos. Másodéves koromban megtudtam: a Rádió ösztöndíjasaként lehetőségem van Magyarországra utazni — ezt

4 NÓGRAD — 1977. október 23., vasárnap

Ha nem ordít, sokkaS többet ér

Kovács Kati, Koncz Tibor és az Universal Balassagyarmaton

nyelv mondja — külön tanulmányt igényelne, és nem nevetséges dolog, mivel minden éneklésnek megvan a maga technikája és stílusa.

Valóban: ez a gondolatsor köt le a legjobban, s miközben elsősorban annak örvendezem, hogy Koncz Tibor is eljött, az a Koncz Tibor, akinek szerzeményei, zenei világa, ötletei a legjobban illenek Kovács Kati egyéniségének sokkal fontosabb, figyelemre méltóbb megnyilvárulá- saihoz, nem utolsósorban hang- jáhpz: — tehát ezen az estén nem lesz „Ha egy rock-and- rollert kaphatnék” és egyéb hiábavaló és bántó ordítozás! — újra látom egyik filmszerepében, melyben olyan bájos-sután tudja mondani, hogy „csókolom”, és újra látom egy pesti utcasarkon, ahol egymás mellett állva várjuk, hogy zöldre váltson végre a lámpa. Lemez van a hóna alatt, s én csak azt érzem, istenem, de ismerős, de ismerős, hol is láttam már ezt a lányt. Hirtelen átszól valakinek a másik oldalra, és akkor felismerem a hangjáról.

Színpadon, „élőben” most látom először. Tíz óra után szalad be — szünet nincs! —, egyveleget énekel bemelegítésként, majd eredeti hosz- szúságű számok következnek, leginkább az utolsó nagylemezéről, de énékli az „El bim- bo”-t is, a „Ha legközelebb látlak”-ot, és nem állja meg, hogy be ne csempéssze a „Ha a dobos megengedné” című dalt. Az „Indián nyár” olyan lelkes tapsot kap, hogy ismétli, s előad néhány inkább disco-klubokban hallható

számot, bár közülük a „Boogi- woogie Baby” egyre többet hallható a rádiók műsorán, mert följebb-följebb jut a slágerlistákon.

Igen jól szórakozik mindenki, „jó buliban” találja magát a néző, ám az előadás nem

hiba nélkül való. Nem arról van szó, hogy „bakik” csúsznak be... Sőt! olajozottan rriegy minden si mán. Csakhogy túl olajozottan, túl rutinból, túl sietősen. Érezhetően „lezavarja” a dalokat — gyerünk! gyerünk! — mind az énekesnő.' mind a zenekar. Kovács Kati táncol, ugrál, egy-egy interpretáció között beszélget, a maga esetlen, hadaró, kicsit bárdolatlan, da kedves modorában cseveg a közönséggel, biztosít bennünket, hogy ők ráérnek, még maradnak, nekik nem megy a buszuk, mint sokaknak sorainkból. Kér, hogy énekeljünk vele — rengetegen énekelnek is, jó a hangulat —, ennek ellenére érződik, hogy a fellépők sietnek, szeretnék, ha minél előbb vége lenne mar a koncertnek. De mégis: „a nemesség kötelez” — már amennyire.

Végül, ám nem utolsósorban,' hadd szóljak az UniversalróL Jó zenekar. Szép az együtt- éneklésük. És az az érzésem, sokkal inkább „bulihoz”, mint hangversenyezéshez szokott együttes. Lehet, hogy csak ezen az estén fordul elő,1 meg mert nem ismerik a kul- túrház termét, minden esetre az, hogy a dob és a billen- •tyűs hangszer túl hangos, hogy; igen sokszor szinte az érthe- tetlenségig és az élvezhetet- lenségig elnyomják az éneket — nem csak a magukét az első részben, de aztán Kovács Katiét is! —, az baj.

Igazán jó tőlük a funky-ból kemény rockba forduló feldolgozásuk, az „A szél és én”, a hasonló stílusjegyekkel bíró „Hej, hej, hej”, valamint Harry Belafonte klasszikus száma, a napjainkban disco-babérokat arató egykori calypso-siker,' afnelyet legújabban az épületes Demis Roussos is megpróbáltatásoknak vetett alá,’ a „Banana Boat Song”, a banánhajó dala.

Vass Imre

Mai tévéajánlaiunk

Közel regyvenperces, ám végül is érthető késéssel kezdődött Balassagyarmaton a minap este Kovács Kati Koncz Tibor és az Universal együttes koncertje a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban, telt ház előtt.

Már máshol szerepeltek, fellépés után érkeznek ide, akikért idesereglettünk. Ha nem szól rám, kicsit nem lök félre a kultúrház egyik előadója, aki vezette, törte az utat, bizony akaratlanul is udvariatlanul viselkedem, a zsúfoltságban nehezen engedem tovább Kovács Katit, aki iparkodva bár. de mindenesetre szerényen és feltűnés nélkül bújik, fúródik tova közöttünk a kicsi és bizonytalan csapáson.

Mint egy tini. Haja csapzott, kamaszos vonásain jellegzetes mosoly, szemeiben azonban ott érezni valami ideges zavartságot.

Lassan megindul a tömeg, engednek a terembe, a helyünkre. Most már gépiesen teszek mindent, alig figyelek arra, mit mondanak nekem, s hiányosan kontrollálom a feleleteimet, mert képek ötlenek fel bennem, s lefoglalnak. Képek arról, aki nemsokára elénk áll az emelvényen és énekel.

Ügy tűnik fel, ahogy rengetegen láthattuk életünkben először: a hatvanas évek közepén egy Ki mit tud? műsorban, amint Little Richard- dalokkal versenyez. Áll, tartásán, arcán, szemén, tekintetén nagyon érezni, hogy fél, elfogódott, s zavarban van. Ez a feszültség hallhatóan, de láthatóan is agresszívvá teszi. (Little Richard számai meg éppen nincsenek híjával az agreszivitásnak, a sűrűn kitörő falzettós sikolyoknak, egyszerű ordításnak). Bizonyos értelemben nagyon kár, hogy Kovács Katit sikoltozóként, ordítóként ismertük meg, de mindenféleképpen kár, hogy. a zenei világban sokunknál hathatósabb emberek ebben az énekesben szinte csak az ordítót ragadták meg, elhitették vele magával is, hogy az egyetlen, amit igazán tehet, az énekben való támadás. És kiabáltatta, aki csak bírta, a „Nem leszek a játékszered” szerzőjétől kezdve Presser Gáborig mindenki. Csak azt az egyet nem tanította meg neki senki — szerintem —, hogy hogyan és mikor kell „kisi- koltani”, „kiordítani” egy dalban, merthogy Kovács Kati — nem tud ordítani. A „shout out” — ahogy az angol szak20.05: Bunbury

Az ismert vígjáték most angol tévéfilmen kerül a közönség elé. Oscar Wilde már- már klasszikusnak számító víg játékának mégsem Bunbury a főhőseBunbury ugyanis — nincs, ö az ürügy, a kitalált személy. Rá hivatkozik a londoni fiatalember, ha unalmas családi vacsoráról akar meg- menekedni, őt látogatja meg

a vidéki aranyifjú, ha lond<>3

ni kirándulásra szottyan ked-> ve.

Ám addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik. A Bunburyhez vezető úton hőseink is pórul járnak: a szerelem még Bunburynél is fontosabbnak bizonyul. Jóllehet ismerős téma, ismerős darab új feldolgozása a tévéjáték. a kiváló angol színé* szék és pazarul szellemes játék kellemes estét szerez.

Ösztöndíjasok

Natasa Kondratyeva mondja,

— Amikor már szinte biztosak voltunk abban, hogy megkapjuk az ösztöndíjat, akkor aztán igazán módszeresen „készültünk Magyarországból”

Szvetlána Vaszilenko igazán nem „orosz típus”. Pedig ő is Moszkvából jött, szintén a Lomonoszov Egyetemen tanult. Hosszú, vékony ujjaival cigarettát morzsol. Elgondolkozva mondja: „Nekem talán könnyebb volt valamivel, mint a többieknek, mert én már tudtam valamicskét magyarul”.

„4 Duna nem bútor’’

— Tudja borzasztó érzés az, amikor sehol semmit sem ért az ember- A villamoson, a boltban jóindulatúan mosolyognak, beszélnek és hogy mit?

— Igen, ilyen volt az első óra az előkészítő intézetben is — ezt már Ljudmilla Ku- tyepova mondja.

A tanár bejött és egy teljes órát beszélt magyarul. Ismerkedett velünk... A mai napig sem tudjuk mit mondott akkor— Mik voltak az első magyar szavak?

Nevetés a válasz. Aztán szótagolva kórusban: „Ez Afrika, ez pedig Szudán. A Duna nem bútor, hanem folyó...” Hát. bizony göröngyös a magyar nyelvtanulás útja.

Most már persze ritkán keresik a szavakat- A szőke szemüveges Szvetlána Obru- bova Karinthy-novellákat fordít, „távoli rokonunk”, a Tartuból jött észt Ivar Szi- nyemicin pedig Kassákkal próbálkozik. Rokonság ide — rokonság oda, Ivar elmondja: neki is ugyanúgy meg kell küzdenie az alanyi és tárgyas ragozással, s a névelőkkel, mint az oroszoknak, ukránoknak.

Máskülönben nem keveset vállalt A magyar mellé felvette a finn-ugor szakot is és harmadikként az általános nyelvészetet.

Ivan Breusz hallgatag legény- Talán nem is könnyű dolog egy jövendő mérnöknek a bölcsészek között nyilatkozni.

Én Harkovban jártam egyetemre és úgy érzem: érdemes a budapesti Műegyetemen tanulni. Itt például több tárgyat tanítanak kiváló tudósok, magas színvonalon. Harkovban és itt is erősáramú villamosmérnöki szakon tanulok.

— Mi mérnökhallgatók egy évvel kevesebbet vagyunk itt, mert az előkészítő után azonnal a második évfolyamra kerülünkNemcsak gyííléseziink-— Vagy százan tanulunk itt Magyarországon ösztöndíjasok. Rajtunk kívül van vagy

/egy tucat aspiráns és elég sok részképzéses diák is. Ez a száz fiú és lány most csak budapesti egyetemeken, főiskolákon tanul, de korábban jártak vidéki egyetemekre is — így például Veszprémben is tanultak vegyészek- Legtöbb a műegyetemista, utánuk a bölcsészek és közgazdászok következnek. Vannak a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen is medikusok: és gyógyszerészhallgatók. Gödöllőn is tanulnak az agráregyetemen és van hat diák a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán. Sokfelé tanulunk, de elég gyakran ösz- szejárunk.

— Közbevág Szvetlána: — nemcsak gyűlésezünk, de bulizunk isA nevetés a közbeszólót

igazolja.

— Jurij folytatja: — Sokat járunk a Szovjet Tudomány • és Kultúra Házába, gyakran találkozunk ott is magyar fiatalokkal. Ez azért is jó, mert így nemcsak a diákokat ismerjük meg.

öt év hosszú idő., Van igazán nagy élményük erről a fél évtizedről?

Szvetlána Obrubeva válaszol: — talán az, hogy megismerjük a magyarokat, nyelvüket és gondolkodásukat. Gazdagabbak leszünk egy kultúrával, s lehet, itt válunk igazán felnőtté.

Miklós Gábor

i