Nógrád. 1977. október (33. évfolyam. 231-256. szám)
1977-10-22 / 249. szám
Ezeréves Szervezetlen szervezettség Délben ureaek a* éttermeit! Ä vöröstől a barnáig — szinte valamennyi árnyalatban TÖRTEMET happy end nélkül — díszük a Eorsod megyei Ziliz község határában álló „ős tölgy”. A védetté nyilvánított, körülbelül ezeréves korúra becsült „famatuzsálem”, törzsének kerülete megközelíti a hat métert, és lombkoronája alatt egy traktor — szénával megrakott pótkocsival együtt — meg tud fordulni, a természettudósok véleménye szerint a hibrid tölgy, mint fiatal csemete, már „láthatta” a vidéket elfoglaló magyarok megtelepedésétA ritka természeti értékre ismertető tábla hívja fel a Bódva-völgyébe kirándulók figyelmét. Tanulói ankét Ä KIOSZ balassagyarmati körzeti csoportja — a hagyományokhoz híven — a napokban tanulói ankétot tartott- A megbeszélésen a kisiparos mesterek, szülők és a 217. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet képviselői vettek részt, s megbeszélték a tanulóképzéssel kapcsolatos problémákat. Külön szóltak az intézet és a kisiparos mesterek kapcsolatairól, valamint a náluk dolgozó tanulók helyzetéről. Megerősítették, hogy az intézet és a KIOSZ kapcsolata kielégítő, de a jövőben még szorosabbá kell tenni. PILLANATOK ALATT felizzik-forrósodik a titkári iroda. Érvek, tények csatáznak túlfűtött szenvedélyességgel, már-már feledve és túlnőve az ügy konkrétságán. — Meg kell mondani az igazat! — így a munka versenyfelelős. — Azt, hogy nem foglalkoztok a fiatalokkal belépésük kezdetétől a leszámolás napjáig... nem ismerik az itteni KISZ-életet, az intézkedések végrehajtatatlanok, ellenőrizetlenek. .. A Ki minek mestere? —vetélkedőre mindössze négyen neveztek be a hatvan géplakatos közül (nem sokkal később a személyzetis helyreigazította az adatot: csupán harminc géolakatos dolgozik az ELZETT-nél) ... az első díj 1200. a második 900 forint. Soroljam tovább? Ez is a szervezettséghez tartozik, pontosabban a szervezetlenséghez. Ne kendőzzük el a hibákat! ... Bár a KISZ nem az én asztalom, de ez az én véleményem... meg is lehet írni! — A személyes sértődöttség, felháborodás nem lehet alapja munkánk megítélésének — mondja a titkár, miután a munkaverseny-feíelős betette maga után az ajtót — Bandi valószínű azért viselkedik így, mert kimaradt a csehszlovákiai delegációnkból... a bizottság nem javasolta a részvételét. — No, de négyen nevezni egy rangos, „jól fizető” vetélkedőre? — Nemrég tudtam meg, hogy ennyien neveztek. még csak sejtem, hogy miért. így erről érvényesen nem beszélhetek. — És „érvénytelenül?” — Alighanem a megígért órabéremelések elmaradása miatt. — A KISZ szervezettségével sem dicsekedhet a szécsényi ELZETT... — Régóta meglevő gondunk ez. Nagyon sokat tettünk eddig is és teszünk ezután is, változó eredménnyel. Jelenleg is keressük az okokat. Keressük együtt! Ajánlkozom, és Dropcsa László KlSZ-titkár szívesen veszi, azt mondja sok bírálat éri, legalább mások is meggyőződhetnek: nem is olyan egyszerű dolog a szervezés. Indulásként néhány adat: a gyáregység 760 dolgozójának mintegy 60 százaléka tartozik a fiatalok korosztályába, helyesebben: harminc éven aluli. Ebből 103-an KISZ-tagok az öt alapszervezet. valamelyikében. A többiek? Nézzük meg a szereidében dolgozókat. Találomra kérdezgetünk néhány fiatalt. B. V. és M. E. Varsányból, illetve Hollókőről járnak dolgozni. Elmondásuk szerint a helyi KISZ-szervezet tagjai. — Ott hogyan dolgoztok? — faggatom őket. — Hát... — késik a válasz rettentő sokáig, aztán hirtelen kiderül: sehogy. — Mikor . volt a legutolsó gyűlés? — Mikor is? — kérdezik egymástól mosolyogva, és megegyeznek augusztus közepében. B. L-né Nagylócról jár be nap mint nap, se itt, se ott nem KISZ-tag. Azt mondja, nem ér rá ezzel foglalkozni, na, meg a férje sem venné jó néven... Ez sem elhanyagolható szempont. Még egyszer próbálkozunk. V. M. csomagoló, három éve dolgozik jelenlegi munkahelyén, körülbelül egy eve, hogy kilépett a KISZ-ből. Miért? Nehezen, akadozva vallja be: szülei nem jó szemmel nézték. .. Érdekes módon a szereidében dolgozik egy KISZ-me- gyebizottsági tag, aki egy személyben a műhely gazdasági felelőse is. Kaviczki Sán- dornénak hívják. A fentebbi elszomorító válaszok után sokat ígérőén hegyezem a toliam; végre valaki, aki bizonyítja majd, hogy érdemes csinálni ilyen körülmények között is. E helyett: — Bele lehet ebbe fáradni — fakad ki. — Hadd mondjak erre egy példát. Megbeszéltük, hogy ekkor és ekkor társadalmi munkát szervezünk. Mindenki áldását adta rá, persze, persze ott leszünk, hogyne lennénk. És eljött a nap. Mit gondol, hányán voltunk? öten. Eggyel sem többen. De ez csak egy a sok közül, sorolhatnám véget nem érően... — Szemléletileg-tudatilag kellene az első perctől fogva nevelni... — jegyzem meg némi utópiával. — Mindent megpróbáltunk már, nem megy. Szúrópróba Kíváncsiságból — szúrópróba gyanánt — a munkaügyön kiválasztok három nyolc napja munkába állt fiatalt. — Tudsz az itteni KISZ- szervezetről? — kérdem Szeles Györgyitől. — Persze — válaszol határozottan — már az első nap megkeresett az alap szervezeti titkár és elbeszélgetett velem. Azóta itt vagyok KISZ-tag. A második kettő is hasonlóan felel. Bárány Piroska, a szerelde KISZ-alapszervezeti titkára: — Tulajdonképpen három tényező határozza meg munkánkat. A gazdasági feladatok, a szemléleti felfogás, amelynek gyökerei még gyerekkorra visszanyúlnak, valamint az, hogy dolgozóink nagy része bejáró. — Van egy aktív mag — szól közbe Dropcsa László. — Négy-öt főből áll, és ők elvégzik a többiek helyett is a társadalmi munkát. A múlt év tavaszán a járási KISZ-bizottság külön foglalkozott a szécsényi ELZETT szervezési gondjaival. Nem sokkal ezután készü't el az „intézkedési terv”, mely tartalmazza az alapszervezetek előtt álló teendőket, feladatokat. Azóta eltelt egy év. Lényeges változás nem történt. — A politikai képzésre az idén nagy hangsúlyt fektetünk — mondja a titkár. — Sajnos, a résztvevők felkészültsége nem enged meg e téren sem túl nagy derűlátást. Előfordult, hogy némelyek arra sem tudtak válaszolni, mi az alapvető különbség a szocialista és a kapitalista rendszer között. Tehát, nekünk itt kell kezdenünk. Történelmi borvidéken Szüret Icamerciiral A forgatócsoport munka közben, a pince mélyén ;. .Októberi délelőtt. Ragyogó napsütés, Igazi „indiánnyár”. Amerre a szem ellát, szőlőszőlő a dombokon. Az egyik közeli táblában, a terméstől gazdag tőkék között lányok hajladoznak. Énekszóval szüretelnek. A pinceszeren az ajtók nyitva-tárva. A penészes boltozatok alatt fürtöket darálnak, a nagy kádba csurog a vérszínű must. A megfontolt, tempós műveletet hangos szó sem zavarja. De mi történik innen távolabb? A szüretelő kombájnt látjuk, amint egyenletes ütemben halad a magasra futtatott, korszerű telepítésű tőkék között. A szőlődombok gyűrűjében feltűnik a történelmi borvidék centruma — Eger. Ott bent az impozáns nagyüzemi szőlőfeldolgozás helye az osztályozok, zúzó és bogyózó gépek végzik a mustok tisztítását, ülepítését, a borkészítés különböző fázisait. Szemtanúi lettünk az egri bikavér „születésének”, amely, olyan a vörösbor testvérei között, mint egy ragyogó drágakövekkel ékes diadém, közepén a mélytüzű, vérszínű rubin.. Néhány képét villantottuk Itt fel a „Történelmi borvidék” című filmnek, amelyet a napokban forgat Hevesben a MAFILM Népszerű-tudományos és Oktatófilm Stúdiója. Az operatőr Borbély János. A film írója-és rendezője Hárs Mihály, akinek eddig számos természetfilmje nyert nagydíjat nemzetközi fesztiválokon. — Filmünk nem az Eger—Mátra vidéki Borkombinátot és nem az alkoholt reklámozza — mondotta Hárs Mihály. — „Szüreti kameránk” a mai valóságot és nemzeti múltunk egy darabját rögzíti. Bemutatjuk mindazokat a tárgyi emlékeket, melyek a szőlészet és borászat kezdetét jelentik, amelyek a mező- gazdasági ágazat: széles körű elterjedését, a megélhetésben betöltött fontos szerepét és megbecsülését hirdetik. láttatni kívánjuk, hogyan mentette meg a korszerű szemlélet és a modern technológia a múlt hagyományait, azt, hogy az egri történelmi borvidéken miként ötvöződik egységgé a múlt és jelen. Happy eud van ? Nincs. Talán annyi, hogy a KISZ-vezetők őszintén tudják, érzik, a jelenlegi helyzeten változtatni kell Össze kell jönni, meg kell vitatni, beszélni a reális, megvalósítható teendőket. Félreértés ne essék: szerte az országban küzdenek hasonló gondokkal KlSZ-szerveze- tek, amelyek csak úgv ítélhetők meg helyesen, ha minden tényezőt figyelembe veszünk, a teljesítménybérezéstől kezdve a szülői hatásig, a három műszaktól a „nagy Ö”-ig. DE VAN MEGOLDÁS, bizonyára a szécsényi ELZETT- nél is. Néhány hónap múlva szeretném ezt megírni. Tanka László Ebéd az iskolásoknak A gyárak, az üzemek elemi kötelességüknek tartják,’ hogy gondoskodjanak dolgozóik munkahelyi étkezéséről. Nemcsak megszervezik az étkeztetést, hanem a költségekhez is hozzájárulnak. Vajon miért nem vált ez hasonlóképp természetessé az iskolákban, miért nem kapnak ebédet a diákok? Illetve: miért csak korlátozott számban kaphatnak? A fővárosban, ahol az ország egyetlen szakvállalata, a Gyermekelelmezési Vállalat működik, még úgy-ahogy ellátják az iskolásokat. Nem teljesen, hiszen jelenleg csak azoknak jár ebéd, akik beiratkoznak, illetve akiket fölvesznek a napközibe is. Más városokban, községekben mostohább a helyzet; összességében az általános és középiskolásoknak körülbelül egyharmada részesül közétkeztetésben. Holott a gyerekek számára különösen szükséges lenne ez a szolgáltatás, elvégre kevésbé tudnak gondoskodni magukról, mint a felnőttek. A meleg étel hiányának vannak objektív okai is. Ilyen például az, hogy az iskolákban nincsenek konyhák, de gyakran még ebédlők sem, ahol a másutt főzött ételt a gyerekek elfogyaszthatnák. Megoldás mégis akadna, ehhez azonban a szubjektív feltételeket kellene megteremteni: a tantestület, az iskolaigazgató fokozottabb törődését, gondoskodását. A többi között erre is számított, épített a Minisztertanács, amikor úgy döntött: 1980-ig 45—50 százalékra kell növelni a szervezett étkezésben részt vevő diákok arányát. A kormányhatározat végrehajtásáról a napokban együttes irányelvet adott ki a Belkereskedelmi Minisztérium, az Oktatási Minisztérium és a Minisztertanács Tanácsi Hivatala, amely — a többi között — ugyancsak a pedagógusok aktívabb közreműködését igényli. Arról van ugyanis szó, hogy akad egy átmenet^, de kézenfekvő megoldás, amely a tantestület közreműködése nélkül keresztülvihetetlen. Az iskolák nagy részében nincs konyha, ebédlő, akad viszont sok jó étvágyú gyerek. Másrészről a városokban, községekben vannak nyilvános vendéglátóhelyek — konyhák, éttermek — délben tekintélyes szabad kapacitással. Ahhoz, hogy ez a kettő — a kereslet és a kínálat — összetalálkozzék, nem kellene más, mint hogy a tantestület megszervezze az ebéd árának befizetését, a pénzt eljuttassa az étterembe, és egy-két vállalkozó szellemű pedagógus elkísérje a diákokat ebédelni. Egyszerű, de mégsem könnyen keresztülvihető. Akadnak ugyanis tanítók, tanárok, igazgatók, akik úgy vélik: ez meghaladja munkaköri kötelességüket. Igaz, nem könnyű dolog gyerekcsapatot forgalmas utcán kísérni, nyilvános étteremben felügyelni, de még nehezebb sok százezer szülőnek egyenként, családonként megoldani a kicsik ebédeltetését. Azoknak a szülőknek, akik ebédidőben nem lehetnek otthon, nem főzhetnek és nem is melegíthetik föl az elkészített ételt iskolás gyermekük helyett. A tantestület, a pedagógusok jó szándékára, aktivitására tehát nagy szükség van. Rajtuk múlik egy* másik, az irányelvben szereplő javaslat megvalósítása is. Eszerint azokban az iskolákban, ahol több étkezőhely van, mint amennyi napközis gyerek, lehetővé kell tenni, hogy a napközibe nem járók is ebédelhessenek. Mint az egyetemek, főiskolák menzáin. A határozat egyébként gondoskodik arról, hogy idővel szerte az országban olyan, nagy báziskonyhák, önkiszolgáló éttermek épüljenek, amelyek a menü összeállításában is tekintettel lesznek áz életkori sajátosságokra és megfelelően kiszolgálják a diákokat. Az építkezésekhez azonban pénz és idő kell. Addig a szülők és a gyerekek a tantestületektől várják a fokozottabb gondoskodást. A pedagógusok viszont mindenütt számíthatnak a helyi tanácsok segítségére, melyeknek feladatuk a vendégek és a vendéglátók igényeinek összehangolása. Gál Zsuzsa Naponta 180—210 ezer doboz ragasztását végzi el az FKM 1, ragasztógép a Globus Nyomda rétsági üzemében. De a meny- nyiség változó. — Ha kisebb a doboz, többet csinálunk — mondja Molnár Attiláné gépmester. Igaz, a gép kiszolgálása fárasztó, s ezért kétóránként váltják egymást, és könnyebb munkát végeznek. Képünkön: Molnár Atliláné gépmester, a ragasztógépnél. NÓGRÁD - 1977. októbei 22., szombat 5 \
