Nógrád. 1977. szeptember (33. évfolyam. 205-230. szám)
1977-09-11 / 214. szám
Warren Burger a Szovjetunióban. Moszkva: Leonydi Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke 19Í7. szeptember 9-én fogadta Warren Burgert, az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának elnökét, aki tájékozódó jellegű látogatáson tartózkodik a Szovjetunióban. • I SZÁZ ÉVE SZÜLETETT DZERZSINSZKI! Közel-keleti jószo A Moszkvába látogató turisták aligha kerülhetik el a szovjet főváros egyik központi terét, hiszen a Kremlnek, s a történelmi Vörös térnek közvetlen közelében van. A forgalmas tér közepén szobor magasodik — hosszú köpenyes, szikár, szakállas férfi szobra. Dzer- zsinszkijt ábrázolja az emlékmű, róla nevezték el a teret is.' hol két, talán látszatra ellentmondó rendeltetésű épület helyezkedik el. A tér egyik oldalán a hatalmas gyermekáruház — a Gyetszkij Mir tömbje áll, vele szemben magasodik az Állambiztonsági Bizottság székháza. Erőltetettnek tűnhet a párhuzam — de mind a két intézménynek van valami köze a tér névadójához. Feliksz Edmundovics Dzer- zsinszkij, akit legtöbben, mint a szovjet kémelhárítás és állambiztonság szervének, a Cse- kának megalapítóját ismerik, egyéb munkája mellett sok-sok gyermekotthont is szervezett az elhagyott, éhező háborús árváknak... A most száz éve 1877. szeptember 11-én született férfi azonban mindenekelőtt hivatásos forradalmár volt. A tizenkilencedik és a huszadik század embere, nagyszerű konspi- rátor, rettenthetetlen bátorságú, egyenes szavú bolsevik. S ami ezzel nem ellentétes — érző szívű, néha talán .érzelmes ember, humanis- ta. '. - ' A hely, ahol született, a cári Oroszország egyik legelmaradottabb vidéke, Litvánia. Lengyel eredetű nemesi család gyermeke. A dzerzsinovói földbirtokos fia nagyon korán bekapcsolódott a forradalmi mozgalomba. Tizenhét éves gimnazista, amikor tagja lett az illegális vilnói szociáldemokrata szervezetnek. Ettől kezdve élete a mozgalomé. Szervezője a lengyelországi és litvániai szociáldemokrata mozgalomnak, szorosan együttműködik orosz- országi elvtársaival, elsők között érti meg a lenini út lényegét. Tizenegy esztendőt tölt börtönben. Húszesztendős, amikor először letartóztatja a cári Ohrana. a hírhedt titkos- rendőrség. Ezután megjárja a birodalom szinte minden olyan fegyházát és száműzött-te- lepét. ahol politikai elítélteket őriztek. Varsó, Moszkva, Pétervár börtönei, Szibéria isten háta mögötti táborai voltak rabságának színhelyei. A harcot a börtönben is folytatta — emberi méltóságáért, a foglyok jogaiért, ö’tször szökött meg. Szabadságvágyát r.em tudták megtörni, sőt az csak még erősebb lett. Az illegális harc tapasztalatai, a forradalmárok fontos mesterségének, a konspirációnak művészi szintű elsajátítása tette többek között képessé arra, hogy a forradalom védelmének egyik legfontosabb szervezete, a VCSK — azaz a CSEKA élére álljon. Az össz-oroszországi Különleges Bizottság elsőrendű feladata az ellenforradalmi belső di- verzió, a külföldi kémek és a spekuláció elleni harc volt. Kipróbált bolsevikek, harcokban edzett matrózok, katonák, munkások sajátították el Dzerzsinszkij vezetése alatt a kémelhárítás nehéz mesterségét... Lenin tanítványa a munkáshatalom védelmére tette fel életét, ö, a humanista azt vallotta: a többség érdekében könyörtelennek kell lenni az ellenforradalommal a burzsoá- földesúri összeesküvőkkel, tűzzel-vassal kell harcolni a szabotázs, a népgazdaságot veszélyeztető spekuláció ellen. Harcban élt akkor Is, amikor már Oroszországban elcsitult az intervenció csatazaja. 1924-ben Dzerzsinszkijt nevezték ki a Legfelsőbb Népgazdasági Tanács elnökévé, s energiáját, tudását a háborúk által szétroncsolt gazdaság helyreállításának szolgálatába is állította. Az elhárítás irányításán kívül vezette a Közlekedésügyi Népbiztosságot és továbbra is tevékenyen részt vett a párt vezető" szerveinek munkájában. Nemcsak az ellenséggel volt kíméletlen, önmagát sem kímélte. 1S26. július 20-án, negyvenkilenc évesen halt meg, egészségét felmorzsolta a szakadatlan harc. Dzerzsinsz- kijjel, a forradalmárok lenini nemzedékének olyan alakja távozott el, akinek életútja érvényes példa maradt a mának is. M. G. Jasszer Arafat jószolgálati missziójának eredményeként Líbia és Egyiptom megkezdte csapatai visszavonását a határkörzetből. A líbiai csapatok a határtól 122 kilométernyire fekvő Tobruk felé, az egyiptomi egységek pedig a határtól 18 kilométernyire lévő Si- di Barrame irányában vonulnak. A Palesztinái Felszabadítá- si Szervezet végrehajtó bizottságának elnöke pénteken este tért vissza közvetítő útjáról Bejrutba. Megérkezésekor adott nyilatkozatában — az időpont és a hely megjelölése nélkül — közölte, hogy hamarosan sor kerül egyiptomi és líbiai politikai és katonai vezetők találkozójára. Visszatérése előtt Arafat rövid időre megállt Damasz- kuszban, ahol Abdel Hal im Khaddam szíriai minisztenel- nök-helyettessel és külügyminiszterrel találkozott A WAFA palesztin hírügynökség értesülése szerint az izraeli annexiós intézkedések kiváltotta szíriai diplomáciai of- fenzíva kérdéseiről tárgyaltak. A Palesztinái Felszabadítási Szervezet vezetője a szíriai fővárosban fogadta Ceausescu román államfő küldöttét is. (MTI) Átszervezés, amnesztia Átszervezéseket hajtottak végre Etiópia kormányában, hadseregének élén és közigazgatási szerveinél — jelenti az Addisz Abeba-i rádió. Felmentették Ajalev Mandefro hadügyminisztert —, akit nagykövetté neveztek ki és Gizav Belajneh-et, a hadsereg vezérkari főnökét. Az utóbbi a kormány katonai tanácsadója lett. A rádió péntek esti közleménye szerint az új hadügyminiszter Taje Telahun tábornok, a légierők volt parancsnoka lett. A hadsereg vezérkari főnökévé Hailé- Giorgisz Hailé Mariam ezredest nevezték ki. Az iparügyi, valamint kulturális miniszteri tisztségekre szintén új vezetőket neveztek ki. Üj vezetők kerültek számos tartományi köz- gazdasági körzet, valamint Etiópia 16 külföldi képviseletének élére is. Hivatalos közlés szerint pénteken, az etiópiai forradalom harmadik évfordulója alkalmából a kormány 894 politikai foglyot amnesztiában részesített. (MTI) Béke-világtanács Indílwányolc nz EMSZ-Sci»;z«giyríiS<S£i&@;z Kocsis Tamás, az MTI tudósítója jelenti: Berlinben szombaton Ro- mesch Chandrárak, a Békevilágtanács elnökének vezetésével folytatódott a Békevilágtanács elnöksége irodájának kibővített ülése. A Romesh Chandra által előterjesztett beszámoló feletti vitában számos javaslat hangzott el a Béke-világtanács, általában a nemzetközi béke- mozgalom soron következő feladatairól, azoknak a döntéseknek a végrehajtásáról, amelyeket a béke építőinek az idén Varsóban megtartott nagyszabású tanácskozása hozott a nemzetközi enyhülés megszilárdítása érdekében. Az öt világrész békemozgalmát képviselő ülésszak résztvevői többek között indítványozták, hogy a BVT forduljon felhívással az ENSZ szeptember 20"án megnyíló Z NÓGRAD - 1977, szeptember 11., vasárnap XXXII. közgyűléséhez és az ENSZ leszerelési bizottságához, s ebben kérje fel a világszervezetet, hogy lépjen fel minden rendelkezésére álló eszközzel a fegyverkezési verseny megfékezéséért. Javaslat hangzott el arra vonatkozóan is, hogy a BVT ösztönözze annak a világméretű kampánynak a megerősítését. amelynek célja a leszerelési világkonferencia előkészítése és összehívása. Az ülésen olyan kezdeményezés is elhangzott, hogy a Bé- ke-világtarács terjessze a Belgrádban október 4-én megnyíló találkozó küldöttei elé a békeszerető emberek álláspontját, leszögezve, hogy a jugoszláv fővárosban megtartandó konferenciától konstruktív kezdeményezéseket várnak az európai enyhülés megszilárdítása és kiter.ieszt.e- se terén. Az ülésen teljes az egyetértés abban, hogy a Béke-világtanács fejezze ki legélesebb tiltakozását a neutronbomba tervezett amerikai gyártása ellen, s hívjon fel minden békeszerető embert arra, hogy vívjanak erőteljes harcot a neutronbomba és a hasonló tömegpu>ztj- tó fegyverek ellen. Az ülésszak vitájában többen indítványozták, hogy a világ békeszerető erői különböző akciókkal támogass ík az afrikai népek harcát az imperializmus legújabb manőverei, a fajüldözés és a _r.ee- kolonializmus ellen, s hogy a békemozgalom lépjen fel a közel-keleti válság megoldásának elősegítése, a chilei hazafias erők fokozott támogatása érdekében. A BVT elnöksége irodájának ülésén felszólalt Kumar Banerdzsi, az ENSZ főtitkárhelyettese. aki Kurt Waldheim főtitkár megbízásából üdvözölte a tanácskozást és sok sikert kívánt a résztvevőknek. Az ENSZ képviselője hangsúlyozta, hogy a békemozgalom leszerelési törekvése hatékonyan támogatják a világszervezet céljait. A Cosa Nostra „hálójában’'’ (5.) A bűnöző jótékonykodik A maffia egyik „árulója” beszámolt arról, hogy 1968- ban ötvenezer dollárt kapott egy idegenforgalmi cégtől és harmincezer dollárt egy másik törvényes vállalattól. Ugyanebben az évben nyolcvanezer dollárért házat, saját részére két Lincoln Continen- tál típusú gépkocsit, a feleségének egy külön autót, a gyerekeinek lovakat és a cég neve alatt egy 112 ezer dolláros jachtot vásárolt. Életformája -olyan, mint a többi maffiatagé, de jellemző az is. ahogy családja kiküszöbölte az alvilág . zavaró hatásait. Otthonában szolid, tiszteletre méltó állampolgár, aki rendszeresen jár templomba és nem sajnálja a pénzt jótékonysági célokra. Általában a legdrágább éttermekbe és divatos üdülőhelyekre jár. A befolyásos maffiatagok törzshelye New York Manhattan kerületében van. Vasárnaponként a gengszterek ide, egy elegáns étterembe viszik családjukat ebédelni, este pedig barátaikkal szórakoznak ugyanitt. A „TISZTÁRA MOSÁS” MŰVÉSZETE A gengsztereknek az az egyik legfőbb „gondjuk”, hogy illegális jövedelmüknek csupán jelentéktelen hányadát tudják „tisztára mosni”. Ahogy a maffia volt „prominens” tagja mondta: „A zsebben heverő pénz nem hoz semmit, csak összegyűrődik.” Ezért minden „családban” nagyra értékelik azokat, akik a tőke „munkába állítására”, fedezési módszereire szakosodtak. A tőkebefektetés egyik közkedvelt formája az uzsoráskodás, amennyiben gyors és számottevő haszonnal jár. A kaliforniai hatóságok szerint a chicagói gengszterek csupán Palm Springsben ötvenmillió dollárt fektettek be- bárokba, éttermekbe, szállókba és ingatlanokba. A bűnözők jövedelmének másik része a drága ügyvédek zsebébe vándorol, akik cserében megmentik klienseiket a börtöntől. Erre egy példa: A 47 éves Joseph Gambinot, ,,a főnökök főnökének unoká- öccsét”, aki 1957-ben illegálisan érkezett az Egyesült Államokba, tíz évvel később, 1967-ben száműzték az országból, s csupán a jogszabályokat csűrő-csavaró ügyvédeinek köszönheti, hogy mind ez ideig ki tudott bújni az ítélet végrehajtása alól. MEGÉRTŐ TÜRELEM A Ha néhány hírhedt bűnöző vizsgálat alatt is áll, egészében véve az Egyesült Államokban az utóbbi néhány év során jelentősen meggyengült a szervezett bűnözés elleni harc. Ennek oka főként, hogy a törvények betartásán őrködő intézmények, főleg az FBI, az adóhivatal és a kábítószerellenes hivatal szervezetlen- Emiatt vallott kudarcot az a‘ kísérlet is, hogy „rohamosztagokkal” tegyék hatékonyabbá a szervezett bűnözés elleni harcot. A New York-i „rohamosztag” volt vezetője, William Aronwald szerint „a különböző intézmények ösz- szehangolt munkája inkább csodának, mintsem hétköznapi jelenségnek számít az Egyesült Államokban. „Így egyáltalán nem meglepő, hogy az egyesített erőfeszítések eleve kudarcra vannak ítélve. A maffia elleni harc csak akkor lehetne sikeres, ha kellően össze tudnák fogni a rendelkezésre álló embereket és eszközöket. Egy vizsgálat adatai szerint, amelyet a szervezett bűnözés tanulmányozásával foglalkozó Cornell Intézet végzett, az álami szerveknél mindössze négyszáz jogász foglalkozik ezzel a kérdéssel. „A maffiának több jogásza van mint nekünk” — mondta az intézet igazgatója. Nemrégiben a kormány olyan törvényjavaslatot terjesztett a kongresszus elé, amely megtiltaná a maffia pénzének „tisztára mosását”, korlátozná MAFFIÁVAL SZEMBEN az uzsorások tevékenységét és meghosszabbítaná a zsaroló bűnszövetkezetek tagjaira kivethető börtönbüntetést. Csakhogy ezek a javaslatok nem oldják meg a probléma lényegét. Az Egyesült Államok Központi Adóhivatalának felmérése szerint az elmúlt négy év során a szövetségi bíróságok a bűnszövetkezetek tagjai ellen hozott ítéletek 52 százalékánál a pénz- büntetést részesítették előnyben, és csak az ítéletek 20 százaléka mondott ki több i éves börtönbüntetést. A bíróságok ar^a hivatkoznak, hogy a maffia' és más alvilági tömörülések cselekedeteinek —- kivéve egymás gyilkolását — úgymond semmi köze az erőszakhoz és kevésbé veszélyesek, mint mondjuk, a gyanútlan járókelők kifosztása. A bebörtönzött gengszterek általában példásan viselkednek és ügyvédeik segítségével amúgyis hamar kiharcolják az idő előtti szabadon bocsátást. A bíróságok indokolásából „csak” az alapvető láncszem hiányzik, az tudniillik, hogy Amerikának végre egyszer már fel kéne hagynia aZzal a megértő türelemmel, amelyet a bűnözés iránt tanúsít. A maffiavezérek körül kialakult romantika, szolgáltatásaik és termékeik mindennapos igénybevétele teremti meg ugyanis azt a légkört. amely a bűnözés elburjánzásának, az erőszaknak kedvez. (Vége) Vizsgálatok a Gandhi család ellen Az „Indian Express” című indiai napilap szombati számában azzal vádolta Indira Gandhi volt miniszteremoK idősebbik fiát, hogy egymillió dollár értékben „csúszópénzt” fogadott el a Boeing cég megbízottjától. Radzsid Ganahi a rendkívüli állapot idején állítólag elősegítette, hogy két indiai légitársaság Boeing gyártmányú gépeket vásároljon. Az újság állításai szerint India központi nyomozó hivatalának (CBI) igazgatója Svédországban és az NSZK" ban vizsgálatot folytatott annak felderítésére, hogy rendelkezik-e külföldi bankszámlával a Gandhi család. Mint ismeretes, a fiatalabb Gandhi fiú. Szandzsaj ellen már hosz*- szabb ideje bírósági eljárást folytatnak, ugyancsak állítólagos visszaélései^ vádiéval. Mindez annak jele lehet, hogy az indiai hatóságok fokozott erőfeszítéseket lesznek Indira Gandhi tervezett politikai visszatérésének megakadályozására. (MTI) Kérhető o gépjárművek műs&akl v sssgólcitáncsk elhalasztása A gépkocsik háromévenként kötelező műszaki vizsgája kapcsán főleg a nyári hónapokban torlódást okoz a karbantartó- és a javítóhálózat szűkös kapacitása. Ezért a KPM autófelügyelete azt ajánlja az autósoknak, hogy lehetőleg a téli hónapokban, amikor a fel- készítési feltételek kedvezőbbek, vigyék járműveiket műszaki vizsgára. A halasztást — Fejér, a Szolnok, a Tolna és a Vas megyeiek kivételével — azok kérhetik, akiknek az idén szeptember végéig, jövőre pedig április 1. — szeptember 30. között esedékes a kocsi műszaki vizsgálata. Ilyen esetben a KPM autófelügyelet budapesti és megyei közlekedési felügyeleti irodái a gépjármű forgalmi engedélyét illetékfizetési kötelezettség nélkül meghosszabbítják. A halasztást kapott járműveknek természetesen az előírt műszaki-biztonsági követelményeknek meg kell felelniük, ha részt vesznek a közúti forgalomban. (MTI)