Nógrád. 1977. szeptember (33. évfolyam. 205-230. szám)

1977-09-10 / 213. szám

Találkozás

SUZ! QUATRÓVAL

Exkluzív interjú

Füttykoncert... Levonulás... Tapsvihar. Akik olvasták Árkus József cikkét a vasárnapi Népszabadságban, némi betekintést nyerhettek arról, milyen nagy port vert fel Suzi Quatro magyarországi koncertje, illfetve a shaw előzménye. Akkor a manökeneknek és élvonalbeli énekesünknek kellett nem éppen dicsőségesen a színfalak mögé vonulnia. A rendezők okulva a történtekből, a debreceni koncertre már a „Mini-együttest” szerződtették „előfutárnak”. Ók ugyan eljátszhatták műsorukat, de a füttykoncert ott sem maradt el. így hát a harmadik és egyben búcsúkoncertre újabb próbálkozásként a dél-amerikai dallamokat játszó „Láma” folklór együttest küldték a színpadra. A hatást talán már nem is kell különösebben ecsetelni. A „bátor” zenészek — joggal nevezhetjük így őket, mert az előzményekről, kudarcokról tudtak, és mégis vállalták a fellépést — a több mint tizenhétezres publikumot — ennyien voltak hivatalosan a budapesti Kisstadionban — kívánták megénekeltetni. De „süket” fülekre találtak. A tizenhétezer ember közül senkinek sem volt énekelhetnékje. És rövid „türelmi idő” után éles füttykoncert szólt. (Ha még egy fellépése lett volna Suzi Quatrónak, a -rendezők talán Hacky Tamást hívták volna meg. Ö a sajátos nyelvén „elbeszélgethetett" volna a tisztelt nézőkkel és a legjobb füttyösöket esetleg együttesébe is meghívhatná.) Az előze- nészek műsoruk harmadolása után átadták a helyet Suzi- nak és háromtagú groupjának.

Az alig százhatvan centi- méteres énekesnő szokásos fekete bőr ruhájában köszöntötte fiatal és már nem olyan fiatal rajongóit. A válasz vastaps és ütemes Suzi kiáltás volt. Fergeteges koncert, viharos éljenzés... A közönségnek megjött a kedve, s ami nem sikerült a Lámának, sikerült a szigetországbeli énekesnőnek. A slágerszámok refrénjeit tizenhétezres rögtönzött kórus énekelte. Lengtek a zászlók, ingek, trikók, sőt volt aki a nadrágját vetette le. Elszabadult a pokol, több ezren ugráltak be, hogy minél közelebb kerüljenek kedvencükhöz, és csinálták a saját kis műsorukat. A tomboló tömegeket a rendőrségnek kellett megfékezni. Színes lámpák és reflektorok fényei pásztázták a színpadot, majd kialudtak és elcsendesült a stadion.

Az énekesnőnek még gyöngyöző veríték fénylett az arSzelíd rablás

„Szúrj meg egy bélással, madár!”

Á címben szereplő mondat

egy fiatalember szájából hangzott el, s köznyelvre lefordítva annyit jelent, hogy az illető két forintot szeretne kapni a megszólított ifjú hölgytől. Nagyobb nyomaték kedvéért a fiú belemarkol a kislány tarkójába, aki szabadkozik:

— Eressz el! Nincsen nálam.

Mindez pedig történt Salgótarján főterén, fényes nappal, sokak szeme láttára, nyíltan. Szóra sem lenne érdemes, ha nem ismétlődne napjában többször hasonló jelenet. Hol mosolyogva — évőd- ve, hol szelíd erőszakkal állnak elő — sokszor ismeretlenül — forintos igényekkel a fiúk. A lányok pedig mosolyogva vagy megszeppenve nyúlnak farmerük zsebébe, vagy a bőrszíjon nyakban lógó bőrszütyőcskébe, illetve riadtan szabadkoznak, hogy most nincs, de este, vagy holnap akár húszat is, jó?

Lehet, hogy megcsonf.osodott vénség vagyok, de ez valahogy megfejthetetlen számomra. Tudom, nem előírás már, hogy vendéglőben, presszóban a férfi fizessen, hiszen egyenjogú- csá van, éljen a fele-fele, és

A 211-eu ssoba lakói

„Gólyák” a kollégiumban

cán, mikor beszélgetni kezdtünk. Hangja gyermeki és rekedtes volt.

— Hogyan tetszett az országunk? — kérdeztem.

— Nagyon barátságosak és kedvesek az emberek. Pár napos itt-tartózkodásunk alatt Budapesttel ismerkedtünk. Nem gondoltam, hogy ilyen szép. A világ sok városában megfordultam már, de ez emlékezetes marad. A bye-bye, tschüss, ciao és a halló után a sziát is megismertem.

— Mi volt a legkedvesebb élménye?

— A finom ételek, különösen a grill-csirke. A férjemmel — ő a kísérőegyüttes szólógitárosa — egyszerre kettőt is megettünk. Ám a palancsin- tát sem vetettük meg — mondta nevetve és magára mutatott.

— Milyenek a magyar fiatalok?

— Nem igen ismertem meg őket e rövid idő alatt. Láttam, hogy engem szívesen fogadtak és szeretnek. Ennek nagyon örülök.

— Néhány szót szólna az együttes további terveiről?

— Jól összeszokott gárda. Megértjük egymást a zenében és magánemberként is. Eddig hat közös nagylemezünk készült el és több tucat kislemez. Közülük jó néhány slágerlista vezető volt. A turnék alatt sem tétlenkedünk. írjuk a számokat és rövidesen napvilágot lát a hetedik nagylemez. Remélem, a magyar fiatalok lemezjátszójának korongján is forog belőle és tetszik.

— békési —

Megvallom őszintén: azt

reméltem, egy otthonából kiszakított diáklány meglehetősen szomorú élményeket, vagy legalábbis vegyes benyomásokat szerezhet egy számára teljesen új környezetben, különösen az első napokban. A nemrég átadott, szinte rnég friss illatú Furák Teréz Kollégium gólyái, az elsős lányok homlokegyenest az ellenkezőjét bizonyították. Nyoma sincs a megszeppenésnek, a szorongással teli lelkizéseknek távollevő családjuk, barátnőik iránt. — No azért nem egészen — töri meg meditációmat Déri Éva, aki Balassagyarmatról jött és a Bólyai Gimnázium tanulója —, mert egy kicsit hiányoznak az otthoniak, amit a levelezés is csak részben pótolhat. De a másik részét adhatja az itteni közösség is.

— Azt hiszem a lényegre érezték De bizonyára nem ment könnyen az ismerkedés és még sok időbe telik, míg teljesen magatokénak .erezhetitek a kollégiumot. Milyen volt az első nap estéje, onnantól kezdve, hogy leoltották a villanyt, elhangzott a takarodó?

— Tíz órakor nekiálltunk tornázni — mondja lelkesen

Török Mária, a „szobafőnök”

— aztán órákon keresztül beszélgettünk erről-arról. Reggel alig tudtunk idejében felkelni.

Itt hirtelen nevetés tör ki, amit csak a beavatottak értenek. Rózsa Ibolya nevelőnővel tanácstalanul összenézünk, mígnem a lányok megszánnak bennünket, és elmondják a sztorit.

A reggeli öltözködésnél elfelejtették az ablakfüggönyt leengedni, s így tudtukon kívül „sztriptízműsort” adtak az ablakkal szemközt dolgozó munkások nem kis örömére, akik azóta is igyekeznek minél előkelőbb helyről nézni

— most már csak a sárga függönyt.

Aztán komolyabb témara terelődik a beszélgetés. Mindannyian számolnak azzal, hogy a tanulmányi eredmény valamelyest csökken, de tisztában vannak azzal is, hogy jelenleg legfontosabb teendőjük a tanulás. És ehhez a feltételek is adottak. Kevés kollégium dicsekedhet például azzal, hogy a tágas, világos szobákban mindössze négyen laknak, Minden lakószinten külön éléskamra, mosdó, WC, tisztító", mosó-, vasalóhelyiség és tanulószoba található. Fiatal a nevelői

K O F A

ha a kislány nagyvonalú akar lenni, ő hívja meg a fiút. Közeli barátok — „együtt jái-úk” — esetében abban sem lehet kivetni való, ha alkalmanként kisegítik egymást pillanatnyi pénzzavarukból... A fentiekben leírt jelenség azonban túlnő kategóriákon. Szemmel láthatóan terhére van a szenvedő alanyoknak, de megpróbálnak jó képet vágni hozzá. Vajon miért tűrik el? A fiúk magabiztossága vajon miben gyökerezik? Megfigyeltem egyikükét, állt a buszmegállóban, s egy óra alatt három áldozatból .préselt ki kissbb- nagyobb összeget. Egyiktől úgy, hogy zálogot vett, kikapva a kezéből a lakáskulcsát...

Ez a furcsa „zsebpénz kiegészítés” bármennyire nem szeretném, eszembe juttat egy olyan jelenséget, amelyet a ma fiataljai már csak hírből ismerhetnek... Nem azonos vele, de megnyilvánulásában hasonlít rá. Bízunk benne, hogy a kettőnek gondolatban sincs egymáshoz köze, de nagyon örülnék, ha valaki hiteles magyarázatát adná e „szokásnak”. Főként annak, miért tűrik a lányok a fent leírt, s megalázó „kölcsönkéréseket”?

— gáspár —

Túl van már a húszon, de külseje alapján „tini” is lehetne. Épp ezért vonja magára a figyelmet a vásárcsarnok egyik betonpultja mögött. Megkér, ne írjam le a nevét.

— Kofa — kérdem.

Fölkaccfg (úgy tűnik: szégyenlősen).

—...az is.

Elmondja, hogy teherforgalmi diszpécser az egyik jászsági szállító vállalatnál, de munkája mellett árulni is tud.

— Sok dolga van így együtt

véve?

— Hát bizony, akik vásárolnak, nemigen tudják, hogy éjszaka mennyit kellett vezetnem, amíg ideértem a paprikával.

— De bizonyára jó üzlet...

— Nem annyira, mint sokan gondolják. Rengeteg a munka vele, és sok pénzében van a családnak. Legutóbb például fóliakávákat vettünk húszezerért.

— Szívesen foglalkozik vele? ■ '

— őszintén szólva a másik munkámat jobb’ szeretem. Sajnos, lehet, hogy nemsokára abba kell hagynom emez miatt.

— Miért nem „amaz” mellett dönt?

— Hát... olyan ember vagyok, aki szeret mindent megvenni... Ezért pedig dolgozni kell, sokat.

Odalép egy vevő: tízért vesz egy kiló paprikát, maga válogatja a serpenyőbe. Kisvártatva másik vevő jön, és a tízet lealkudja kilencre. Igaz, nem egy, hanem nyolc kiló paprikával gyümöszöli tele. szatyrait. .

— Jó kuncsaft volt? — kérdem.

— Igen.

— Miért engedett ilyen könnyen az árból?

— Hétfőn nem engedtem volna. Akkor szép, friss árum volt. Ezek némelyike fony- nyadni kezdett, így aztán minél hamarabb el kell adni.

— Vannak állandó vevői?

A pult alá mutat, ahol kél

szál rózsa áll egy üvegben.

— Ezt tőlük kaptam — mondja büszkén.

És megkér, hogy segítsek becipelni az autóból még egy zsák paprikát.

mól—

q a

t

in v

11 UlíL

T

1

r"\

gárda is, így gondokban, problémákban közvetlenebb lesz a kapcsolat.

— De az élethez tartozik a szórakozás is. Hogyan toltitek szabad időtöket?

Egymás szavába vágva mondják a legkülönbözőob dolgokat.

— Moziba, kiállításokra megyünk, olvasunk és részi veszünk a kollégiumi rendezvényeken is. Ügy hallottuk, gazdag program lesz.

Maretta Judit Szentéről került a Bolyai János Gimnáziumba, illetve a kollégiumba. Szülei Romhányba oejá- ró dolgozók, testvére nincs, így számára különösen sokai jelent az itteni közösség. Az első benyomások nem adnak okot a csüggedésre.

— őszintén szólva erős előítéleteink voltak — mondja a többiek nevében is —, azt hallottuk, hogy a bólyais gimnazisták eléggé lenézik u többieket, kicsit nagyképűek is. De igazán örülünk, hogy ez csupán a rosszmájúak koholmánya volt és a valóságban teljesen másképp van. Bízunk abban, hogy ez lesz a véleményünk négy év múlva is. Ugyanilyen jókat tapasztaltunk a tarjáni embereknél is. Gyakran kényszerültünk arra, hogy idegenektől kérjünk bizonyos felvilágosításokat —, mivel helyismeretünk még eléggé szűkös, de minden esetben szívesen és kedvesen válaszoltak, útbaigazítottak.

Búcsúzásul még körbejárom a hatalmas épület emeletejt, helyiségeit, amely 210 lánynak ad otthont négy tanévén keresztül. Utána természetesen „kirepülnek”, mindenki a maga útján, teli tervekkel, vágyakkal, álmokkal és szívük legmélyén a kollégiumi emlékek emberformáló sokaságával.

—tanka—

A társadalmi ünnepségek hangulatát gyakorta emeli Hruz Dénes gitár játéka emeli Hruz énekszáma, mely között saját szerzemények is találhatók. A fiatal előadó főleg a szécsényi járás községeiben mutatkozik be. Szécsényfelfaluban lakik, így főleg otthon és a környék megmozdulásain találkozhatunk köszöntő műsorával. Több esztendeje zeneiskoláién ismerkedett a hangszeres muzsikával, énekelni is tanult, s három év óta öntevékenyen képzi magát. A balassagyarmati Ipoly Cipőgyárban művezetőként dolgozik és jól megfér ezzel, hogy szabad idejében névadók, házasságkötések és más események álltáiméból gitárjával, énekével fellép.

— Még mindig nem kocsival jön tanár úr? Pedig most emelték a fizetését!

„Ifjúságnevel és”

Nesze öcsi, szívd!

Ketten álltunk a vidékitől is vidékibb állomásépület előtt a csatlakozásra várva: ő, a tizenvalahány év körüli,' barnára sült arcú fiúcska és én. Tíz percnél is több ideje ácsorgunk már szótlanul egymás mellett, s vetjük tekintetünket minduntalan arra felfelé, ahol a vonat megjelenése várható. Mondom, csak állunk, szóval nem zavarjuk egymást, bár a kölcsönös szemrevételezések szinte ösztönöznének a szóba elegyedésre. De hát nem tesszük, mert a várakozás lzgalma-feszültsége csupán egyetlen gondolatot ismételget monoton az ember agyában: vajon mennyit

késik 3 vonat?

Élénkül aztán a poros vágányok közötti tér forgalma, mert civilek is jönnek, sétálgatnak, s felénk veszi útját két vasúti egyenruhás is. Elmennének mellettünk, az ezüst fehérjét utánzó alumíniumgombos díszruhás is, de aztán, mintha meggondolta volna magát. Körülnéz, s nekiszegezi kérdését a fiúcskának: „No, öcsi, aztán dohányzóké már?” Segélykérőn pillant rám a fiúcska, nem tudva, mitévő legyen, de aztán magabiztosan vágja ki a választ: „Nem!”. „Akkor itt az alkalom, hogy megkóstold a cigarettát!” — mondja az ezüstgombos és sebtiben meggyújtott Kossuthjáij dugja a gyerek szájába. Az meg csak áll szeppenten, még száját is eltátja a piros arcú, csodás díszöltözékben pompázó előtt, de a cigaretta már nem... Nem. az nem kell neki: Kiköpi! „Az anyád!”... — károm- kodja el magát az ezüstgombos és ütésre lendül a keze. ösztönösen kinyújtott jobb karommal fogom meg csuklóját és megcsavarom. „Az anyátok istenit!” — sziszegi, s csak társa nógatására áll tovább.

„Édesapád dohányzik?” — kérdem a kisembert. „Nem” — mondja, s csodálkozva tekint fel rám... És néhány percig ott állunk még egymás mellett, kíváncsian arra forduló szemek kereszttüzében. Az elegáns sötétkék öltönybe öltözött, fehér inge fölé szép nyakkendőt kötött, kezében divatosan diplomatatáskának titulált, kisbőrönddel utazó fiúval. A minap kezdte meg második éves tanulmányait a gimnáziumban...

— karácsony —

| NÓGRÁD - 1977. szeptember 10., szombat 5