Nógrád. 1977. szeptember (33. évfolyam. 205-230. szám)
1977-09-09 / 212. szám
Cf üjtögetak A múzeumi és műemléki hónapról Tiszteltem és tisztelem ma is az egyszerű emberek gyűjtögető nemes szenvedélyét, de hadd tegyem hozzá rögtön: harmincesztendős országjárásom során a gyűjtöge- tők két típusával ismerkedtem meg. Az egyik — kevés szót akarok erről ejteni — az önző, zsugori, harácsoló típus, aki féltve őrzi összegyűl égetett, vélt, vagy valódi kincsét: pipatóriumot, pénzérméket, lámpákat, kolompokat, csengődet, elfelejtett régi szerszámokat, faragott botokat, leveleket, megsárgult iratokat, stb. és csak hosszas rimánko- dásra hajlandó megmutatni az érdeklődőknek. De akad olyan is mint például a haj- óúdorogi, aki állítólag igen sok rititá, régi iratokat őriz, ám ridegen elzárkózik attól, hogy" vale ki beletekintsen. Ismertem cVyan gyűjtögetőt is, akit miliőn vosnak véltek a faluban, men örökké arról beszélt, mennyit is ér egy-egy megszerzett, de aztán soha többé nem látható tárgya. Amikor meghalt, minden a ronkonság martaléka lett, széthurcolták, elkótyavetyélték. Mit ér akkor a gyűjtemény, ha a közösségnek nincs haszna belőle? Beszéljünk azonban inkább a gyűjtögetők másik típusáról, az olyan embereikről, mint Sárospatakon Jónás bácsiék, akik boldogan mutatják meg csodálatos színű tányérok százait. Pitvaruk, konyhájuk valóságos kis múzeum. Esztendőkkel ezelőtt Heves községben meglátogattam Rozgonyi István aranydiplomás, nyugdíjas igazgató-tanítót, aki magyar-történelem szakos tanári diplomával akkor éppen a nehezen tatnuló, nehéz körülmények között élő gyerekeket tanította betűvetésre. Az iskolalátogatás után elkísért Hegedűs Béla barátjához, a talán négy elemi osztályt végzett kosárfonóhoz, aki rozoga házában döbbenetes mennyiségű muzeális értékű anyagot gyűjtögetett ösz- sze az elmúlt hat évtized alatt. Mind, mind Árpád Heves nevű vitéze által telepített Heves község területén, határában rejtőzött — mutatott körbe a kőbaltákra, a szarmata, avar, szkíta hamvvedrekre, sarkantyúkra, kardokra, csatabárdokra, láncos-buzogányokra, török pisztolyokra. De az öreg kosárfonó megőrizte palatábláját, régi iskolai könyveit is, összegyűjtötte a környék népviseletének legszebb ruhadarabjait: szoknyákat, rékliket, mellényeket, főkötőket, laj bikát. Az előszoba- konyha-pitvarban fából faragott szúette szobrok, díszes szekrények, a falon a meny- nyezetig népi díszítésű tányérok százai tanúskodnak gyűjtögető szenvedélyéről. A cif- ranyelű ostornak, faragott botoknak. koiompoknak, cseréppipáknak, stb. számát sem tudta. Hegedűs Béla ^nyugdíjas kosárfonó szakembereket megszégyenítően tájékozódott az elmúlt évezredek, évszázadok történetében, mert a napi munkája mellett, gyűjtögetés közben szüntelenül tanult Egyetlen vágya volt mindig, hogy holta után ne kallódjon el gyűjteménye. Hosszú harc után teljesült kívánsága, a község vezetői múzeumot építettek, ahol Béla bácsi az őr — őrizője, gondozója saját gyűjteményének a Falumúzeumban. Sokszor megkísértették: százasokat, ezreseket ígértek egy-egy becsesebb tárgyért, de soha egyetlen egytől sem vált meg, pedig akkor még nem tudta, hogy gyűjteménye a község múzeumának alapja lesz, vagy még pontosabban: nem tudta, hogy ő lesz Heves község Falumúzeumának megalapítója. Nem vált meg értékes tárgyaitól akkor sem, amikor magyar és külföldi muzeológusok pénzzel és némi hírnévvel kecsegtették. Még egy történetet szeretnék elmondani a közösségi érdekeket szem előtt tartó gyűjtőkről, akiknek az a vágyuk, hogy gyűjteményüket mások is szemlélhessék, hogy gyűjteményük másoknak, a fiataloknak is okulásul szolgáljon. A nemzet történetének lapjaira többször is feljegyezték Isaszeg nevét Az 1848-as szabadságharcról Isaszeg neve említése nélkül lehetetlen beszélni. S, talán éppen a történelem, a szabadságharc története iránti szeretet késztette Szathmáry Zoltán isaszegl hentest arra, hogy összegyűjtse a szabadságharccal kapcsolatos emlékeket, ö is hat évtizedet áldozott erre. A „bogaras” hentest jól ismerték a faluban, s ha az eke valamit Fülöp János: FÜLEBUiO&.E I (Kisregény) 22. Azért furcsa ez. Van, aki megőrül, ha az anyját csak említik — mások meg úgy beszélnek az anyjukról, hogy süt belőle a gyűlölet. De így van ez mindennel, szerelemmel, barátsággal. Tegnap még odavagy azért a lányért, másnapra legszívesebben, a sáros lábadat törölnéd bele. Vannak a fiúk között nős emberek, nem szívesen beszélnek a feleségükről, meg is értem, az ilyesmit nem kell kiadni a katonák szájának, mert akkor csak az ocsmányság marad belőle. De ott volt egy eset, nem is tudom, hogy hívják azt a szemüveges gyereket a második rajból, valakije eljött és megmondta neki, hogy a felesége a régi udvarlójával hetyeg. Ö meg itt eszi a prófuntot — s mi lett? a srác elmocskolta előttünk az asszonyát mindennek, elmesélte. hányszor verte át és feküdt le más nőkkel. Egyik nap így, másik nap úgy — melyik az igazi? Most, itt, a kocsi sötétjében, magamba nézrve. megmondhatom, hogy én nem haragszom igazán Miskára. Az ő szempontjából neki is igaza van. Számított a haverjára, úgy vágott neki a jégnek. Nem is tudom, mi játszódott le akkor bennem. Az ijedtség elvette a eszemet — Meghallottam a roppanást, odanéztem, a nagy mélák ember helyén üresség volt, a jégen fekete lyuk. bugyborékolt a víz, — én csak arra emlékszem, hogy ledobtam a hurkot magamról és kirohantam, mert attól féltem, hogy engem is aláránt, ahogy megrándult a kötél. Tanyasi gyerek, neki egyszerű a katekizmusa, meg- bántódott. lekopott. No és? Nem tintát köp, nem marad foltja. Nem arról van szó, hogy most lezárjuk az ügyet és minden marad a régiben — én kerülöm őt, nyilván ő is engem, megvan egymásról a véleményünk, kész. De nem tudom gyűlölni, még akkor sem, ha ő meggyűlölt engem. Az persze nagyon fáj, hogy a Margit-ügynek is vége, nyilván vége. én oda többet nem mehetek, a lány a bátyjának adna igazat, az is elképzelhetetlen, hogy Miska semle4í NÖGRAD — 1977. szeptember ?., péntek kifordított a földből —; neki vitték el, őt értesítették. Ilyenkor bizony megtörtént, hogy a mészárszékben magányosan árválkodott a tőke, a húsvágó bárd. Gondos ember volt, pontosan feljegyezte azoknak a neveit, akik „kincset” találtak. Nélküle már padlást sem takarítottak. Így került birtokába egy 1812-ben kézzel írott daloskönyv — ritka, mint a fehér holló —, s büszke arra, hogy már tanulmánykötetet írtak erről a kéziratról. Nem féltette, nem rejtette el, így vált közismertté, közkinccsé. Mint minden, amit hatvan év alatt gyűjtögetett. Felépült a Falumúzeum, őt bízták meg a vezetésével. Lelkesebb szakértőre nem is bízhatták volna. Félti, őrzi az összegyűjtött tárgyakat, de mindig mindenkor nyitva áll a kis múzeum a látogató előtt, készségesen magyaráz, amikor látogatóit végigvezeti a kis múzeumban. Hasonlóképpen született a dunapataji, és még oly sok falumúzeum az országban. Csak tiszteletet, elismerést érdemelnek azok az emberek, akik időt, pénzt, fáradságot nem kímélve gyűjtögették . össze a muzelális értékű tárgyakat, hogy azokat közkinccsé tegyék. De hogyan lehetne közkinccsé tenni annak a több ezer egyszerű embernek a kisebb-nagyobb gyűjteményét, amiről vajmi keveset tudunk? Van erre megoldás? Igen. Igaz, némi figyelmet követel a megyei tanácsok népműveléssel foglalkozó munkatársaitól. Mit lehetne tenni, mit kellene tenni? Megyénként, járásonként össze kellene hívni ezeket a minden áldozatra , kész gyűjtőket, és gyűjteményük legszebb darabjaiból közös kiállítást rendezni. Kettős haszna lenne ezeknek! Először: a gyűjtők éreznék, hogy nem volt hiábavaló fáradozásuk, hogy számon tartják őkét, figyelemmel kísérik igen hasznos hobbyjukat. Másodszor: közkinccsé válhatnának az eddig vitrinekben, szekrényekben, szobasarkokban rejtőzködő ritka tárgyak. A közös kiállítás megrendezése megérné a fáradozást, s talán ösztönözné azokat Is, akik féltve őrzik, rejtegetik gyűjteményüket. Bába Mihály Közeleg a múzeumok ünnepe. A Nógrád megyei múzeumi szervezet elkészítette az idei múzeumi és műemléki hónap programját. Erről beszélgettünk dr. Horváth Istvánnal, a megyei múzeumok igazgatójával. — A múzeumi és műemléki hónap köztudottan a múzeumok közművelődési tevékenységének legintenzívebb időszaka — mondja dr. Horváth István. — A program öszeállításakor a közművelődés-politikai határozatból reánk háruló legfontosabb feladatokból indultunk ki. — Mit jelent ez a gyakorlatban? — Mindenekelőtt azt, hogy rendezvényeink rétegirányult- ságúak, azaz munkás- és if- júságcentrikusak. — Hallhatnánk részletesebben is a programokról? — Igen gazdag programot állítottunk össze. Ezúttal csak néhányat emelnék ki közülük. A múzeumi és műemléki hónap megnyitására október 1-én Balassagyarmaton, a Palóc Múzeum lapidá- riumában kerül sor. A megnyitót Berki Mihály, a Nógrád megyei Tanács elnökhelyettese tartja. Ez alkalommal kerül sor az 1977. évi Nógrád megyei helytörténeti és néprajzi pályázat értékelésére, s a díjak átadására. — Ügy tudjuk, idén is szá| /VIai Ív-ajánlatunk 17.00: A BOLDOG VÖLGY. Ázsia szívében, a Himalája Tölgyében fekszik Cachemir, ezt a vidéket úgy is szokták nevezni: A boldog völgy. A terület északi része Pakisztánhoz, déli része Indiához tartozik. Nevét az itt készített leheletfinom anyag, a kasmír tette híressé. Két népcsoportot mntat be az itt élők közül a tévé dokumentumfilmje: a kathirokat és a hun- zákat. A kathirok dohány termesz» téssel, bortermeléssel foglalkoznak, hiszen a szőlő itt minden évszakban megterem. A hunzák viszont nem esznek húst, nem dohányoznak és nem fogyasztanak alkoholt sem. Különös, zárt világ mindkettő. giesen nézze a mi esetleges találkozásunkat, nem beszélve az öregről, hajaj! Próbálom elképzelni, mit mondanék a lánynak. Hogyan magyaráznám el a dolgot. Megtalálnám a megfelelő szavakat — persze ezzel neun oldódna meg semmi, de legalább tudnám, hogy meghallgatta a másik felet is. — Főhadnagy elvtárs..' — hallom. A pilóta. Parázst éb- resztgeti. Az út végén fények bogárzanak a sötétben. Parázs dörgöli az arcát. — Köszönöm — mondja. Hátranéz, a gépkocsioszlopot fürkészi. közben nekem is odaszól: — Hát maga, Fülemüle? Nem alszik? ' — Jelenteim nem. Ahogy az öreg visszafordul, a pilóta már nyújtja a cigarettát: — Parancsol? — kérdi finoman, s az öreg el is fogadja, mond valamit az előző éjszakáról. No. ez nekem is eszembe juthatott volna. Egy kanyar után erős reflektorok tűznek az útra. Katonai forgalomirányító jelez. Alighanem megérkeztünk. Kisettenkedem a főhadnagy elvtárs után. Jólesik a mozgás. Elég hideg van no, nem is lesz ez olyan sima ügy. A tiszt, aki Parázshoz beszél, furcsa hangot üt meg. Így .,a víz”, úgy „a víz”. Térképet tereget szét, de újra mondja: >,a víz”. Bele van gatoalyodva abba a vízbe. Iskolában fogunk megszállni. No, azt hiszem, örülnek a kis krapekdk, nincs tanítás. Vízszünet — gondolom, s röhögök magamban. Közben jönnek az oszlop felől is a tisztek. Tönköly is ott van köztük, jobb lesz félrebillenni, nehogy eszébe jusson a múltkori eset, amikor jelentkeznem kellett volna nála. A sofőr ott ül a helyén, vasból van a zrityója, ennyi vezetés után nincs kedve fölkelni™ — No? — kérdi. — Iskolában fogunk megszállni — félelem. — Kit. érdekel az iskola, köpök az iskolára... Nem gondoltad meg magad? — Én? — Nem értem, mit akar. Int a nyakamra, rögtön kapcsolók: — Nem _ — De hülye vagy, neked nem kell a pénz? — Miért, mennyit akarsz érte adni? — Kérdem önkéntelenül. — Az attól függ — feleli. — Mitől? — Hogy hány gramm. — A félsizemű török tudja hány gramm! — Mondom ingerülten. Magamra vagyok pipás, minek megyek bele ebbe a dumába. A sofőrt nem érdekli a ke- délyállapotom Kinéz az öregre, aztán valahonnét előhúz egy kis dobozt, kinyitja. Bársonybélésű kis doboz, apró rézmérleg van benne, alul fényes kis súlyok. — Itt van a félszemű török — és jelentőségteljesen odabök az ujjávaL Akkora pecsétgyűrűt Iáitok rajta, mint egy kis tányér. — Mi vagy te, ékszerész? — Képzeld az vagyok — közli nyugodtan —, de nem mindegy az neked? Az a fontos, hogy nekem van pénzem, néked meg van egy láncod, meg egy érméd, amit pénzzé akarsz tenni. — Akar a nyavalya! Váram mikor jön ki a sodrából. Várhatom Elpakolja a mérlegét, még csak válaszra se méltat, felém se fordul. Hülye. Kiszállnék, de már az öreg is jön. — Ismerős itt? — kérdi a pilótát. — Igen. Se „jelentem”, se semmi. Állati blazírt kölök. (Folytatjuk) mos kiállítást nyitnak a múzeumi és műemléki hónapban. — Szeptember 23-án a szé- csényi Helytörténeti Múzeumban a kecskeméti zománcművészeti telep anyagából, a Katona József Múzeum gyűjteményéből nyílik kiállítás. Október 1-én a balassagyarmati Palóc Múzeumban az Iparművészeti Múzeum gyűjteményét mutatjuk be, Zsol- nay-porcelánokat. ' Október 7- én ugyancsak a szécsényi múzeumban Megtöretés címmel nyitunk tárlatot. Ez Czinke Ferenc, Munkácsy-díjas érdemes művész és az én közös kiállításon lesz. Ady-kiállí- tást nyitunk a költő születésének 100. évfordulója alkalmából a salgótarjáni ZIM művelődési otthonban október 12-én. Magyar textilművészeti tárlat nyílik október 18-án a balassagyarmati Palóc Múzeumban. Madách örökség Nógrád megyében címmel könyv- és dokumentumkiállítást rendezünk az SKÜ művelődési központjában október 21-én a salgótarjáni Munkásmozgalmi Múzeum Madách relikviáiból. Az első szovjet-orosz pénzérmék címmel éremkiállítás nyílik a salgótarjáni öblösüveggyári művelődési otthonban október 31-én. November 4-én pedig a Hadtörténeti Múzeum kiálítását rendezzük meg Salgótarjánban, a megyei József Attila Művelődési Központban Magyar internacionalisták az oroszországi forradalomban címmel. A felsorolásom, természetesen, nem teljes. — A kiállításokon túl előadásokat, tanácskozásokat, hangversenyeket rendezünk, a múzeumbarát kör évi közgyűlésére október 31-én kerül sor. Sor kerül Salgótarjánban, a Munkásmozgalmi Múzeumban október 3-án a múzeumi tárgy, dokumentum és iratgyűjtő mozgalom meghirdetésére ' a salgótarjáni úttörők részvételével, az úttörővezetők, történelemtanárok módszertani tanácskozásán. Október 10-én ugyancsak itt Szülőföldünk Nógrád címmel a helytörténeti, néprajzi pályázat fiataljainak díjazott tanulmányaiból tudományos konferenciát tartunk. Október 24-én kerül sor az együttműködési szerződés aláírására a salgótarjáni öblösüveggyár és a Nógrád megyei Múzeumok Igazgatósága között. • • — A rendezvények további sorolásán túl, megemlítem, hogy október 26-án a. Nógrád megyei Múzeumok mutatkozl nak be Debrecenben. Tervezzük az 1977. Múzeumi Évkönyv megjelentetését is. A múzeumok ebben a hó-í napban is tárlatvezetéseket, rétegtalálkozókat rendeznek számos helyen és számos alkalommal. T. E. Zeneoktatás az új év küszöbén Mint minden oktatási intézményben, így a salgótarjáni Állami Zeneiskolában is nagy a sürgés-forgás ezekben a napokban. Lezajlottak a pótvizsgák és — nagyon korlátozott számban néhány tanszakon — a pótfel vételik és a beiratkozások. A zeneoktatás iránt évről-évre egyre nagyobb igény mutatkozik, melyet az intézmény ismert épületproblémái miatt nagyon nehezen tud megoldani- Minden tanszak ajtajára ki' lehet tenni a „megtelt” táblát, így a pótfelvételik alkalmával elsősorban csak néhány hiányhangszerre — fagottra, tubára — tudnak felvételt biztosítani. A zeneiskolai tanulók egy része a nyáron sem pihentette hangszerét egyvégtében. Egyre több lehetősége van a zenét tanuló fiataloknak arra, hogy az Ifjú Zene Barátok nemzetközi szervezetének táboraiban — a szórakozás mellett — elmélyítsék a zene iránti szere- betüket és hangszeres tudásukat. Ilyen tekintetben különösen nagyon hasznos és eredményes volt a fertőd! Eszterhá- zy-kastély ódon falai között eltöltött két hét, ahol három salgótarjáni hegedűs növendék is részt vett. Ugyancsak kiemelkedően szép élményeket szerezhetett az a mintegy húsz Nógrád megyei zeneiskolás, akik az Eger melletti Felsőtárkányban töltöttek el a festői erdei környezetben egy kellemes hetet. Rózsa László, az IZE’ területi titkárának irányítása alatt zeneakadémiai tanárok, operaházi zenekari művészek, valamint neves zenepedagógusok foglalkoztak a táborlakókkal, akik között a magyarokon kívül franciák és németek is voltak. Különösen élvezetes volt a tábor zenekari munkája, melyet Farkas István az egri, valamint Virág László, a salgótarjáni szimfonikus zenekar karnagya vezetett. A tábor záróhangversenyére az egri Megyei Művelődési Központban került sor, ahol a zenekar és a táborban alakult kamaracsoportok adtak jól sikerült műsort. Különösen kiemelkedő volt a Farkas István vezényelte Vivaldi két hegedűre és vonószenekarra irt d- moll concerto előadása, melynek szólóit Kiss András, a budapesti Zeneművészeti Főiskola tanára és Radnóti Tibor, az egri zeneiskola tanára játszották. Emlékezetes volt a koncert Nógrád megyei vonatkozású műsorszáma. Virág László, a salgótarjáni zeneiskola növendéke — aki szeptembertől a budapesti zeneművészeti szakközépiskolában folytatja zenei tanulmányait — Telemann: G-dúr hegedűversenyét játszotta a zenekar kíséretével, igen nagy sikerrel. Az új tanév programját ezekben a napokban készítik el a zeneiskolai tanárok. Bizonyára sok szép zenei élményt biztosít a következő tanév is mind a növendékek, mind a zenét kedvelő közönség számára. Szeptemberi program Somoskőújfalun Chile, Chile, Solidaiúte! címmel kerül sor szombaton a Somoskőújfalui Petőfi Sándor Művelődési Ház ifjúsági klubjának szolidaritási estjére. Szeptember 24-én, ugyancsak itt, találkozót rendeznek a határőrökkel, a FEN alkalmából „Fegyvert, s vitézt éneklek” címmel. Mókaláka címmel kerül sor a „meseszínpad'’ gyermekbérlet indító előadására szeptembe» 27-én. Közreműködik Levente Péter (Móka Miki) és a Kaláka együttes. Gazdag lesz a kiállítási program is. Szeptember 11-ig látható Bortnyik Sándor reprodukciós tárlata. Szeptember 19-én Szabó Gásjiár grafikáiból nyitnak kiállítást.
