Nógrád. 1977. augusztus (33. évfolyam. 180-204. szám)

1977-08-13 / 190. szám

f A válaszút valójában nem azonos lehető­ségek közötti döntés, mégis sűrűn és sokak úgy mérlegelnek; építeni vagy rekonstruálni? A fölösleges kérdőjel sok milliérdjába kerül a népgazdaságnak, mert hiszen falakat emel­ni. üzemcsarnokokat tető alá hozni akkor, amikor a termelés haszna alig gyarapodik, kidobott pénz. Persze, nagy hiba lenne az ál­talánosítás, a kivételt nem ismerő szabály felállítása. Az árukibocsátás elért szintjé­nek — mennyiségének, minőségének — meg­tartása, a termelékenység nagyfokú növeke­dését lehetővé tevő technológiai változtatás olykor elkerülhetetlenné teszi az építést. Nem ezekről az esetekről van szó, hanem azokról, amikor a fejlesztési terveket úgy fo­galmazzák: először legyen egy tágas üzem­csarnokunk... Tavaly a szocialista szektor ösz- szes beruházásaiból — ISO milliárd forintból — 66 milliárdot emésztett fel az építés. En­nek tekintélyes része — gondoljunk csak a lakásokra, kórházakra, iskolákra — jogos társadalmi szükségleteket elégített ki. Ter­mészetes az is, hogy ahol szűz területen emelnek ipari üzemet, ott építeni kell. Az azonban ellentmond a józan észnek, hogy megfelelő állapotú, még évtizedekig használ­ható üzemépületek, műhelycsarnokok kerül­nek bontócsákány alá, csupán azért, mert az érintettek úgy határoztak, szebbet akarnak. A szebbre vannak indokok: világosabb, tá­gasabb. jobb munkakörülményeket kínál, könnyebb az anyagmozgatás s így tovább. Ha lenne számolatlanul forint, az érvek mél- tányolhatónak bizonyulnának. Fejlesztési pénzszűkében azonban döntő, mire megy el, s mekkora hasznot hoz a beruházási summa. Maroknyit kiemelve a kínálkozó példák közül: 1975-ben a pamutszövetek hatvan szá­zaléka készült automata gépeken, 1980-ra ez az arány 80—85 százalékra emelkedik, s a forrás a rekonstrukció. Az ötödik ötéves' terv idején 60—65 kilogrammal csökken az egy tonna acélnyersvas termeléséhez felhasz­nált kohókoksz mennyisége, s ezt szintén a rekonstrukciós fejlesztés teszi lehetővé. A szakemberek által technológiai rekonstruk­cióként jelölt folyamat dinamikus kibonta­kozásának terepe a fényforrásgyártás — itt háromszorosára nő a tőkésexport öt év alatt —, továbbá a kábelgyártó gépek előállítása, az energetikai villamos gépek és berendezések termelése. Az idézett példák erősítik gondolatsorunk Indokoltságát. Hiszen ezek az iparterületek gyakorlati bizonyítékát szolgáltatják a kérdő­jel fölöslegességének, igazolják a párt XI. kongresszusa határozatában foglaltak végre­hajthatóságát, tudniillik azt, hogy a feldolgo­zóiparon belül elsődlegesek a rekonstrukciós jellegű fejlesztések. Valamit érzékeltet az ilyesfajta arányok módosulásából a gépipar példája. Ebben az ágazatban 1976. és 198Í). között a fejlesztési kiadásokból 1 a vállalati források — saját alapok és hitelek — ki­lencen százalékkal részesednek. Amiben van építés is, de növekvő súllyal új technika, technológia, mert — úgy tűnik — a beruhá­zók a saját pénz helyét jobban megnézik, mint tették korábban az állam által adottal. Ismét lépve egyet, s megintcsak más irány­ban: idén, az első fél év végén több mint 14 ezer építményen dolgozott a kivitelező épí­tőipar. Öt esztendő alatt némi mérséklődés tapasztalható az egyszerre emelt létesítmé­nyek számában — a munka valamelyest kon­centráltabb —, ám ugyanakkor azt is észre kell vennünk, hogy ezeknek a feladatoknak a költségvetési összege hatvanról 82 milliárd forintra nőtt. Azaz úgy-ahogy kevesebb he­lyen, de nagyobb értékben építtetnek a be­ruházók. A gyarapodó feladatok friss követ­kezménye; az Állami Tervbizottság határo­zata szerint négymilliárd forint terven felüli fejlesztési hitelt kap az építőipar. Sokfelé kiterjedő s bonyolult következményei van­nak tehát az építési „éhségnek”. Igenám. csakhogy az Állami Tervbizottság — lám, lehet következetesen érvényesíteni az össz­társadalmi érdekeket — a hitel elnyerésének feltételei között kikötötte a harmincszázalé­kos saját forrás előteremtését, a már megle­vő gépek, berendezések jó kihasználásának igazolását, az élőmunka-megtakarítást. S azt is, hogy a hitel felhasználása nem járhat számottevő építési igénnyel, s ugyanakkor a beruházás 15—20 százalékos nyereséget hozzon. Kemény próba, de: szükségszerű. A ta­pasztalatok ugyanis azt mutatták — s mutat­ják ma is —, a beruházási eszközök mennyi­ségi gyarapodásától elmarad az összetétel vál­tozása. több pénz megy építésre, mint ami elkerülhetetlen. Emiatt azután nem ritka: a felépült új üzemcsarnokba a tegnapelötti technika és technológia telepedik be. meg­örökítve így az elavult termelési feltételeket a „korszerű” épületben. Vizsgálatok igazol­ják: az ipar állóeszközein belül a gépek, be­rendezések állománya elavultabb, mint az épületeké, s más, építményjellegű javaké. A fejlett ipari országokban ennek éppen a for­dítottja a jellemző, holott anyagi tehetősé­gük jócskán meghaladja hazai lehetőségein­ket, s lám mégis, takarékosak. Arra költenek sokat, amire érdemes, ami hamar visszatéríti a kiadásokat: gépekre, berendezésekre, tech­nológiákra. Lázár Gábor AFRO-ázsiai hírek r Evek óta a szingaDÚri vá­rosállam már csak a tengeren tudja növelni területét. A part menti sekély vízállás lehe­tővé tette, hogy könnyen jus­sanak kavicshoz, homokhoz és földhöz. A sziget körül foko­zatosan elhordták a földet, most kénytelenek voltak fel­hagyni ezzel a munkával, mert mar a város biztonságát fe­nyegette. Így most Szingapúr szerződéseket kötött néhány szomszédos állammal homok­szállításra. *• Szomália fővárosában, Mo- gadishuban megkezdték a nem­zeti egyetem új épületegyütte­sének építését. A fő épületben nyolc fakultást helyeznek el. Az egyetemnek összesen 40 előadóterme és laboratóriuma, két díszterme és könyvtára lesz. Csajka Limousine Moszkvában, a Gorkij Autó Művekben az idén megkezdték a GAZ—14 Csajka Limousine hétüléses személygépkocsik gyártását. Az új típus messze meghaladja elődjének műsza­ki-gazdaságossági szintjét; kényelmesebb, motorja 220 lóerős, óránkénti sebessége eléri a 175 kilométert. Három cigaretta közti beszélgetés Egy életrajz tüstkazikái Zárkózott, úgymond: magá- nakvaló embernek tartják. Szótlan, csendes, a munkájá­nak él. íróasztalán akták, ira­tok sorakoznak, a kívülálló­nak rendezetlen összevisszaság­ban. Az ablakon áttörő fény szikrázva játszik a fénylő tár­gyakon. A hamutartóban két­tucatnyi félig elszívott ciga­retta arról árulkodik; erős dohányos Szántó Imre, a Ba­lassagyarmati Fémipari Válla­lat termelési osztályának- ve­zetője. Tizennégy éve dolgozik a vállalatnál, s mint mondta, nehéz volt bekerülni. — Nem volt ipar akkoriban a városban. Ismeretség kellelt ahhoz, hogy valaki itt el tud­jon helyezkedni. Engem üzem­technikusnak vettek fel. Szerencsés helyzetem volt, mert mindjárt komoly fela­datokkal bíztak meg. A sem­mittevést, ürességet sohasem szerettem, a munkának min­dig a számomra érdekesebb és nehezebb részét kerestem. Ak­koriban fejlődött iparvállalat­tá a fémipar. A legnagyobb feladatot a profilváltás adta. Bevezettük a kábeldobgyártást és meg kellett teremteni a feltétele­ket a szériagyártáshoz. 1964- ben önálló munkaként a mű­szaki rész előkészítési felada­tait oldottam meg. Persze nerc. ez az egyetlen, amit csinál­tunk — mondta és rövid szü­netet tartva cigarettát vett elő, rágyújtott és mélyet szip­pantott belőle. — Mindenki mindenhez ér­tett valamicskét — folytatta. — Ki többet, ki kevesebbet. Termelést irányítottunk, a a szükséges feltételeket, bizto­sítottuk, funkcionális feladato­kat láttunk el. Sok mindent megpróbáltunk és ami a leg­jobban ment, azzal külön fog­lalkoztunk, szakosodtunk. Jó előiskola volt, mert a terme­lést egészében láttuk. Megfelelő szakmai tapaszta­lat után 1970-ben felvettek a budapesti Bánki Donát Mű­szaki Főiskolára, ahol rend­szerszervező szakon folytattam a tanulmányaimat. Az egyre összetettebb technológiai fo­lyamatok szükségessé tették a szakmai továbbképzést, a fel­sőfokú képesítés megszerzését. Először csoportvezető, majd főtechnológus és később osz­tályvezető lettem. Újabb cigaretta került elő és füstkarikák szálltak a levegő­ben. Fényképet mutatott, és rövid történetet mesélt. — Jómagam tősgyökeres ba­lassagyarmati vagyok. Mégis egy csoportos IBUSZ-kirándu- láson Bécsben ismerkedtem meg a feleségemmel, ki szin­tén ebbe a városba való. Szin­te hihetetlen, de így volt. Azóta született egy gyerme­künk és most várjuk a máso­dikat. Később a szabad időre tere­lődött a szói — Nagyon szeretek • olvasni. A hetedik előtt.„7 MEGLEHETŐSEN fontos té­máról: idei gazdálkodásuk eredményeiről váltjuk a szót Szőke Gyulával, a Gránit Csi­szolókorong és Kőedánygyár tolmácsi üzemegységének igaz­gatójával, de bármily feszült is a figyelem, meg nem állta az ember, hogy másra ne kérdezzen. A kérdezővel szemben, az aprócska iroda falán sorban egymás mellett-fölött dísze­legnek a sárga fonallal hím­zett kis vörös zászlócskák, szám szerint hat. Rajtuk a fel­irat: a tolmácsiak J97l-ben, meg a rákövetkező években „vonalban” nyerték el a kiváló címet. Tiszteletre méltó tel­jesítmény. — És lesz-e hetedik zász­lócska a falon? Az igazgató nem válaszol azonnal. Töpreng egy keveset, s csak aztán fogalmazza a sza­vakat: — Gazdasági eredmé­nyeink olyanok, hogy az egyéb követelmények teljesítését is figyelembe véve, akár már most is megkaphatnánk az úiabb ki­tüntető címet. De nem aka­runk még csak szóban sem túl magabiztosak lenni. .. Hi­szen annyi váratlan do'og tör­ténhet még az év hátralevő hetei ben-hónapjaiban. Valóban, igazság lakozik az elmondottak mögött, hiszen egyetlen baleset... és már... Nem, a másik oldal: a gaz­dálkodás eredményessége, a tervek teljesítése nem lehet kizáró ok. hiszen a rendelé­sektől kezdve az anyagellátá­sig, a munkaerőig valamennyi feltétel adott. Ennek bizonyságaként so­rolta féléves eredményeiket az Igazgató; tárgyilagosan: sem nem lelkesedve, sem az önbi­zalom hiányát nem érzékel­tetve. Kimondva-kimor.dat- lanul is magabiztosságról árulkodtak szavai — lehettek is ilyenek, hiszen készáruterme­lési tervüket az év első hat hónapja alatt 118,1 százalékra teljesítették, s gyártmányaik iránt úgy tűnik, olyannyira megnő a külföldi régek ér­deklődése, hogy csak győzze­nek a megrendelésexnek ele­get tenni. PRÓZAIN fogalmazva, ka­pósak lettek a tolmácsi gyár­egységben készülő termékek: a vibrációs csiszoló- és vágó­gépek, a kemenceberendezések, a csiszolókorongok. Ismerik már őket a Német Demokratikus Köztársaságban, Bulgáriában, Csehszlovákiá­ban, az NSZK-ban is, no, meg természetesen itthoni nagy­üzemeinknél. Mint például, a Beton- és Vasbetonipari Mű­veknél, a DIGÉP-nél, a Tarjá- ni Kohászati Üzemekben, a MÁV járműjavítóiban és az ELZETT üzemeiben. Már csak azért is „jegyzik őket”, mert — miként az igaz­gató is fogalmazta —, eleidig mindig eleget tettek a hármas követelménynek: a pontos ha­táridőre történő szállítások­nak, a jó minőségben és meg­felelő árért végzett munkának. Emiatt rendelnek szívesen tő­lük, s mind többet. Robbanásbiztos, hidegKötésű csiszolókorongból például 1975-ben még csak egy, a rá­következő évben már három, az idén pedig hétmilliós érték­ben termelnek, de 1978 ban, az előzetes tárgyalások alapján már tizenkét milliót meghala­dó nagyságrendű áru kiszállí­tását várják el tőlük. S ez egyébként azért is jelentős, mert a csiszolókorong gyártá­sával jelentős devizát takarí­tanak meg a népgazdaságnak. Importkiváltó cikként tart­ják nyilván, miként a fémcsi- szoláshoz és sorjázáshoz hasz­nálatos műanyag vibróteste- ket is... Ez iránt nem kisebb iparilag fejlett országok nyil­vánítottak már érdeklődést, mint Svájc, az NDK, Csehszlo­vákia és Bulgária. Szinte nem is hinné a? em­ber, mi mindenre képes egy ekkora, még a megye határain oelül sem túlzottan ismert kö­zépüzem. Mert — és egy újabb adalék külföldi népsze­rűségükhöz — a közelmúltban a plovdivi vásáron szinte is­merősként üdvözölték már őket, bár soha ott nem járták, még, s kiállított vibrációs csi­szológépüket a helyszínen azonnal megvásárolták. S ez mintegy jelzi is a további megrendeléseket. Persze, mindezek kielégíté­se a jelenlegi keretek között szinte lehetetlen már. Éppen ezért kezdték meg a gvárégy- ség kapacitásának bővítését. Űj gyártócsarnokot építenek, ahol a létszám növelése nélkül oldják meg évrőb évre növek­vő feladataikat. BIZALMUK nem alaptalan önbizalom. Egészséges ered­ményeik alapján várják a vezetői szoba falára azt a bi­zonyos kis piros zászlót. Sorrendben a hetediket.. 1 k. gy. Játék a műhelyben A statisztika szűkszavú, nem értékel. Tényeket, ada­tokat közöl, most például ar­ról, hogy az esztendő első öt hónapjában — az elmúlt év azonos időszakához képest — ijesztő mértékben emelkedett a halállal végződött üzemi balesetek száma. (Érde­mes idézni az adatsort: a bá­nyászatban 9,1 százalékkal, a kohászatban és az élelmiszer- iparban 100 százalékkal, az építőiparban majdnem 17 százalékkal, a szállítás- és hírközlésben 13 százalékkal volt több a halálos üzemi bal­eset, mint tavaly január—má­jus folyamán.) Némi vigasz, hogy ugyan­ebben az időszakban az alta­lános baleseti helyzet valame­lyest javult, annak ellenére, hogy a bányászat, valamint a szállítás és hírközlés ez .eset­ben is rosszabb statisztikai mutatókat könyvelhet el, mint tavaly. A balesetek oka rendkívül sokrétű. Ha egyáltalán kide­ríthetek az igazi, a valósá­gos okok. Sokaknak ugyanis Különösen a modern irodal­mat kedvelem. Nemrégen fe­jeztem be Kardos G. György: Egy történet vége című írá­sát. Ezelőtt jó pár évvel magam is zenéltem, így most is szí­vesen hallgatom a jó muzsi­kát. Még egy cigaretta és újabb témáról, a jövőbeli tervekről váltottunk néhány szót. — Hat évvel ezelőtt kerültem a párttagok soraiba. 1975-től mint vezetőségi tag tevékeny­kedem, agitációs és propagan­dafelelős vagyok. Májusban felvettek a marxista—leninis­ta esti egyetem speciális ta­gozatára, ahol szeptemberben kezdem el tanulmányaimat. Szeretném sikeresen elvégezni az iskolát, mert ma már a szakmai tudás mellett a poli­tikai képzettség elengedhetet­len. A nap kissé arrébb húzód­va tovább táncolt az asztalon.. A beszélgetés utáni csendet csupán a telefon csörgése tör­te meg. A cigaretta füstje halvány fátyolként ereszke­dett alá a szobában. — békési — nem érdekük egy-egy baleset körülményeinek pontos felde­rítése, így aztán a baleseti jegyzőkönyvek gyakran — tisztesség ne essék — hem­zsegnek a tények tudatos elfer­dítésétől. A kárvallott — nem­csak fizikai, de jogi értelem­ben is — legtöbbször a sérült; se szeri, se száma azoknak a lehetőségeknek, amelyek ré­vén viszonylag könnyűszerrel bebizonyítható, hogy a bal­eset oka a személyes fele­lőtlenség volt. Ezzel az ügy rendszerint ad acta kerül, a sérült vagy meggyógyul, vagy nem, a'lényeg, hogy marad a prémium, és természetesen maradnak azok az áldatlan munkakörülmények is, ame­lyek között — és amelyek miatt — a baleset bekövetke­zett. S e munkakörülményekről szólva nemcsak az elavult, öreg, balesetveszélyes gépek­kel felszerelt, agyonzsúfolt munkahelyekre kell gondol­nunk, nemcsak az áttekinthe­tetlen összevisszaságban „ta- licskázott” és szétdobált anya­gokra, szerelvényekre, félkész termékekre, mert a legkor­szerűbb munkahelyeken is be­következhetnek súlyos balese­tek. Például akkor, ha a cso­dálatosan korszerű munkahe­lyen órákor., vagy napokon át nincs elvégeznivaló munka, s ez esetben mit tesznek a munkások, főleg a fiatalab­bak? Szórakoznak, hogy ne mondjam játszadoznak — veszélyesen, sokszor életve­szélyesen. Jól emlékszem arra a hír­adásra, amely beszámolt egy józan ésszel csak nehezen föl­fogható balesetről: a műhely­ben rtapok óta lógatták a lá­bukat a munkások, mígnem az egyiküknek eszébe jutott, hogy benzinben kimossa a munkaruháját. A nem min­dennapi jelenetet általános heccelődés kísérte, hogy a hecc nagyobb legyen, merő tréfálkozásból égő gyufát ha­jítottak a benzines edény mellé. A következményeket nem részletezem... Egy má­sik munkahelyen U szögeket lődöztek azzal a kezdetleges, gyerekkorukból jól ismert gu- mucsúzlival egymásra addig, amíg ez a „kis játék” az egyik fiatalember fél szemébe nem került. A harmadik bal­eset — ifjú targoncavezetők eszeveszett targonacversenj e — ismét csak a kényszerű munkaszünet óráiban történt. Lehetne indulatosan azon meditálni, hogy vajon normá­lisnak, ép eszűnek tarthatók-e az ilyen emberek? Akik égő gyufát dobnak a benzinnel telt lavór felé, akik verseny­pályaként kezelik a gyári utakat és Fittipaldit játsza­nak a teherszállító targon­cákkal, vagy akik szögekkel csúzliznak? Ugyanígy lehetne azonban azon is meditálni — és gyanítom, ezt már keve­sebben teszik —. hogy ugyan miféle munkahely az, ahol ilyesmiket lehet csinálni. Nem „stikában”, nem észrevétlenül, hanem mások, az érettebbek, netán a művezető, vagy a csoportvezető szeme láttára, tudtával és hallgatólagos be­leegyezésével. A munkahelyen, munkaidő­ben idétlen játékokkal szóra- kozók felelőssége semmivel sem menthető. Ha e játszado­zások balesettel végződnek, akkor ezt a felelősséget Vil­lámgyorsan és egyértelműen meg is állapítják, a szankció­kat pedig ennek megfelelően szabják meg. Mindennek ott a nyoma a baleseti jegyző­könyvben, rosszabb esetben a rendőrségi vizsgálatok ered­ményeit rögzítő papírokon. Egyetlen esetre sem emléke­zem. amikor ezek .a vizsgála­tok kissé mélyebbre is ástak volna, amikor arra is kíván­csiak lettek volna a vizsgáló­dók, hogy ki miatt kínlódott a fél műhely már órák óta halálos unalomban; máskép­pen fogalmazva: az emberi felelőtlenségen és ostobaságon kívül, végül is mi idézte elő a gyakran tragikusan végződő munkahelyi játszadozást. A valóságos okok felderítéséhez ez is hozzátartozna és — ki tudja — a megbízhatóbb helyzetelemzés esetleg haszno­sítható következtetésekkel is egyúttjárna. Vértes Csaba NÓGRAD - 1977. augusztus 13., szombat 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents