Nógrád. 1977. augusztus (33. évfolyam. 180-204. szám)

1977-08-03 / 181. szám

Vilóg orofefáncM. egvesuíjefek! NOGRAD A2 MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXIII ÉVF„ 181. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1977. AUGUSZTUS 3., SZERDA Ny ári eső Csapadékossá vált az időjárás. A megye több részéről kellemetlen viharokat jeleztek. Ennek ellenére a mezőgaz- dasagnak — a károktól eltekintve — hasznára vált az eső. Elsősorban a kapósoknak kedvezett, hiszen az utóbbi idő­ben kiszáradt a talaj. Mátraverebélyben mondta az egyik állattenyésztő, amikor beköszöntött az eső, hogy ha eddig jól fizetett a takarmány, akkor az eső utón olyan újabb termésre számíthatnak, miáltal nem lesz gond a télen a takarmányellátással. Mindenképpen hasznos volt az eső, mert amellett, hogy jól jött a kapásnövényeknek, hasznot hajtott a talajt mű­velő embereknek is. Az aratás után szerte a megyében nagy erővel folyik a szántás. Amíg a talajt nem áztatta meg az eső, nehéz volt a munka. Most e feladatot is könnyebben tudják elvégezni a földművelő emberek. Arról érkezett hír több mezőgazdasági üzemünkből, hogy az eső után másod­vetéssel is foglalkoznak. Jó és hasznos kezdeményezés! Az elmúlt esztendőben ugyanis az akkori kezdeményezőknek kedvüket szegte, hogy nem tudtak megfelelő hasznossággal termést betakarítani a másodvetésekről. Nem szabad elfe­ledni, hogy akkor nem volt ilyen kedvező az időjárás, mint az idén, július végén, augusztus elején, amikor esősre for­dult. Aki tehát most a kedvező időjárást kihasználja és fog­lalkozik másodvetéssel, az egészen biztos, jól jár. Még ak­kor is, ha sokan arra hivatkoznak, hogy ebben az évben ta­karmányból bőséges a termés. De ki tudja mi lesz a jövő esztendőben? A szálas takarmány nem romlandó eledel. Nincs szándékunkban a szakemberek dolgába avatkozni, csupán a figyelmüket hívjuk fel az aratás utáni lehetőség­re, a másodvetést illetően. Sok a dolog most a mezőgazdaságban az aratás után. Ezek közül az egyik legfontosabb időben, és jó minőségben elkészíteni a talajt a jövő évi kenyérgabona vetésére. Min­denütt a megyében, a terveknek megfelelően folyik is a munka. Most már nem a kombájnok zúgnak a földeken, hanem a szántó traktorok. A munka folyamatosságának sohasem szabad megszakadni a földeken. Ha abban vala­mi törés következik be, és csak néhány napra is elmarad a tevékenység, akkor nagyon nehéz bepótolni a lemaradást. Következésképpen a szántással megkésni nem szabad, mert — a szakemberek tudják legjobban — a megművelés ro­vására megy a késedelem. Ilyen szempontból is nagyon jól jött tehát a nyári csa­padékos időjárás a mezőgazdaságnak. Most amilyen jók let­tek a munka feltételei, olyan erővel kell végezni. A megyé­ben — dicséretére váljék a földművelőknek — ez az aka­rat jól tükröződik. A szántással színt változtatott és vál­toztat a határ. Nincs tehát a munkában megtorpanás. Azt mondta az egyik, mezőgazdaságot irányító megyei szakem­ber, hogy ezen nem kell csodálkozni, mert tulajdonképpen a tervszerű folyamatosság jelenti a mezőgazdaságban az iparszerű termelést. Jól jött tehát az eső. TTj életre kaptak a kapásnövények, új, bőséget ígér a takarmány és megkönnyebbült a jövő évi kalászosok termésének előkészítése. b. gy. Fejlesztésre tízmillió Elegendő víz, bővülő csatornahálózat Á Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat vezetői értékelték az első fél évben végzett munkát. Megállapí­tották, hogy a vállalat tevé­kenysége eredményes volt, a tervek időarányos részét túl­teljesítették. Az ivóvíztermelés 3 millió 676 ezer köbméter, amely 201 ezer köbméterrel meghaladja a tavalyi első fél év eredmé­nyét. Ezzel az éves terv 52 százalékát valósították meg. A hálózatveszteség 7,8 százalék volt, amely az országos átlag­hoz — 12 százalék — viszo­nyítva jó eredmény. Salgótar­jánban 23 ezer, Balassagyar­maton 84 ezer köbméter v;z volt a többlettermelés. Az összes víztermelés 60 százalé­kát a lakosság, 17 százalékát a közületek és az intézmények használták "fel, a többi az ipar­nak jutott. A fejlődéshez hozzájárult a nagybátonyi lassúszűrő bőví­tése — amelynek kapacitása 1200 köbméter víz naponta —t valamint a rétsági vízmű üzembe helyezése. Az új laká­sok által növekvő igényeket csaknem maradéktalanul kie­légítették. Működési területükön egye­dül Nőtincsen kellett korlá­tozni a vízfogyasztást, ahol jelenleg újabb fúrásokkal bő­vítik a vízbázist. Szécsénybem is mutatkoztak gondok, emiatt egy — napi 7° köbméter ka­pacitású — próbakutat kap­csoltak be kiegészítésként. Bővült az ivóvízvezeték-há­lózat: a fél év közbeni mun­kálatok során 379 kilométer­ről, 390 kilométerre egészült ki. A szennyvízcsatorna-háló­zat egy kilométerrel hosszab­bodott. Jól alakult a vállalat építé­si tevékenysége. A tervezett 6 millió forint termelési értéket 1,3 millióval túlteljesítették, ezzel a múlt év hasonló idő­szakához képest 28,3 százalék­kal fejlődtek. Az első hat hó­napban átadták a sziráki és a mátraszelei törpe vízmüvet, és dolgoztak a szurdokpüspöki vízmű építésén. A vállalat •összességében a tervezett 33,1 millió forintos termelési értéket csaknem 35 millióra teljesítette, ezzel a tavalyi időszak termelését 7 8 százalékkal múlták felül. összesen 10 millió 200 ezer forintot használtak fel a fej­lesztési alapból. Építész^ több mint 6 milliót költöttek, eb­ből 4 millió forintot használ­tak fel a Kétságot és Bankot összekötő vízvezetékhez. Gé­pekre 1,2 millió forintot for­dítottak. Többek között bőví­tették a járműparkot és saját telefonközpont kialakításához kezdtek. A fejlesztési alap felhasználásával növjlték a hatékonyságot, emelték a mű­szaki színvonalat, és — lehe­tőség szerint — gépesítették a nehéz fizikai munkát. Belgrádi tanácskozás Belgrádban kedden délelőtt két részben tartották meg az európai biztonsági és együtt­működési találkozó előkészítő tanácskozásának 53. plenáris ülését. Erre azért volt szük­ség, hogy a találkozó napi­rendjével kapcsolatban még fenntartásokkal élő küldöttsé­gek közelebb hozhassák egy­máshoz álláspontjukat. Az ülés második részében megállapították, hogy a né­zetek összeegyeztetésén te­vékenykedő nem hivatalos csoport bizonyos haladást ért el, de a végső megállapodás érdekében még újabb erőfe­szítéseket kell tenni. Ezért a nem hivatalos csoport — amely a nyugati államoknak és a szocialista közösség or­szágainak a képviselőiből te­vődik össze — tovább folytat­ja munkáját. Időközben a többi ország is igyekszik ösz- szeegyeztetni a még nyitott kérdésekben vallott nézetei­ket. Így például azt illetően, hogy miként állapítsák meg a találkozó felszólalóinak sor­rendjét és k\ mikor elnököl­jön a plenáris üléseken. A legvitatottabb kérdés a találko­zó befejezésének időpontja. Több nyugati ország, elsősor­ban Nagy-Britannia küldött­sége ugyanis azt akarja, hogy ezt ne határozzák meg. Az előkészítő értekezlet kedden délután is ülésezett. Japán-vietnami A japán fővárosban beje­lentették, hogy hivatalos mi­nőségben októberben a Viet­nami Szocialista Köztársaság­ba utazik Kimura Tosio volt külügyminiszter, a liberális demokrata párt ázsiai és af­rikai kérdések tanulmányozá­sára alakított csoportjának ve­zetője. A küldetés elsődleges célja, hogy előmozdítsa a vi­etnami—japán kapcsolatok fej­lesztését. Fukuda Takeo kormányfő legutóbbi parlamenti beszédé­ben azt hangsúlyozta, hogy hazája kölcsöríös megértést óhajt kialakítani ak indokínai országokkal is. Divatos, tetszetős ruhafélesé­gek, korábban is keresett cikkek között válogathatnak a vásárlók az augusztus 1-én kezdődött nyári vásár keres­kedelmi akció során. Érthető, hogy az olcsóbb áruk iránt fokozott az érdeklődés, sokan keresnek maguknak divatos holmit. A zsúfolt üzletekben nagy forgalmat bonyolítanak, s a kereskedelem viszont jó szervezéssel, az eladósze­mélyzet számának növelésé­vel, új pénztárak beállítá­sával viszonylag zökkenőmen­tessé teszi a vásárlást. Ké­pünkön a salgótarjátni Pécs- kő Áruházban női ruhák kö­zött válogatnak a vevők. Kö­zülük sokan vidékről utaztak be. Csak ebben az üzletház­ban az 1,6 milliós idénycikk- készlcthez a kedvezményes árukból további 1,3 millió fo­rint értékű árut szereztek be. így a leárazás során megkö­zelítően egymillió forintot ta­karíthatnak meg a vásárlók - kj ­Szigorúbb termelési rendben Intézkedések a lemaradás megszüntetésére Pártunk 1976. decemberi ha­tározata az V. ötéves terv döntő esztendejének minősí­tette az 1977-es évet. S miu­tán az esztendő legfontosabb feladata a gazdasági növeke­dés meggyorsítása, így az ipari üzemekre, közöttük a Salgótarjáni Kohászati Üze­mekre is minden eddiginél fokozottabb feladatok hárul­nak. . Most, miután a politikai és gazdasági fórumok egyaránt számot vetettek az első fél év eredményeivel, és megállapí­tották, hogy a fejlődés meg­növelt ütemétől elmaradtak az eredmények, így szervezettség­ben is, fegyelemben is maga­sabbra állították a második fél év mércéjét. A kohászati üzemek eddig mintegy 160 millió forint bruttó nyereséget ért el, ami a bázishoz képest 15 száza­lékos növekedést jelent, de a tervhez viszonyítva' ez csak 92 százaléknak felel meg. Érthető tehát, hogy foko­zott figyelemmel kell szervez­ni, irányítani és végrehajtani a napi feladatokat. A ková­csoló és öntöde gyárrészleg a korábbi években gyakran szerepelt a gyárrészlegek kö­zötti verseny élén. Ezúttal azonban súlyban csak 95,5, ér­tékben pedig 94,4 százalékos eredményt ért el. Ez azt je­lenti, hogy 4800 tonna ter­mékkel, illetve 78 millió fo­rinttal maradt adós. A kovácsológyár „A” és „B” üzemében egyaránt számításba vették azokat az intézkedése­ket, amelyek magasabb szín­vonalra emelik a munkát és a napi tervek mellett lehető­vé teszik a lemaradások pót­lását is. Az „A” üzemben a gyárt­mányösszetételben lényeges változás nem lesz, és úgy lát­ják, hogy az alapanyagellátás biztosított. Fontos és alapvető feladat az exportcsákányterv A tanács családpolitikai tevékenysége Szécsényben A Szécsényi nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottsága a közelmúltban tárgyalta a nagyközségi tanács család- és szociálpolitikai tevékenységét. Megállapította, hogy a csalá­dok 35,7 százalékának nincs gyermeke, 55,7 százalék az egy- vagy kétgyerekes csa­ládok aránya, s egészen el­enyésző a három, vagy több gyerekkel rendelkező családok száma. A társadalmi változások ma­guk után hozták a családok helyzetének változását is. A legtöbb helyen ma már mind­két szülő munkaviszonyban áll. Ezért rendkívül jelentöá a gyermekfelügyeleti, -neve­lési intézmények építése, illet­ve a már meglevők bővítésé. Ehhez a tanács jelentős segít­séget nyújt a községben. A hatvan férőhelyes bölcsőde jelenleg kielégíti az igényeket, de, — már a jövőre gondolva — az elképzelések között sze­repel, hogy az V. ötéves terv során negyven férőhellyel bő­vítik a bölcsődét. Az óvodás korú gyermekek 72 százaléká­nak tudnak férőhelyet bizto­sítani, s az elhelyezési arány további javítása érdekében az V. ötéves tervben felépül a 75 férőhelyes új óvoda. A nagyközségben 798 gyermek jár általános iskolába, a nap­közisek száma 360. Az egyre növekvő. napközisigényeket csak az új, 12 tantermes isko­la megépítése után tudják megnyugtatóan kielégíteni. Szécsényben jelenleg 51 gyermek él veszélyeztetett környezetben. A tanács a szükséges védő- és óvintézke­déseket megtette, ám nem minden esetben történt meg a gyámhatósági intézkedés, hogy a veszélyeztetett kisko­rúak részére óvodai elhelye­zést biztosítsanak. Sajnos, a kirendelt pártfogók sem áll­nak „megbízatásuk magasla­tán”. Nagy gondot fordít a tanács az alacsony nyugdíjból és járadékból élő idős emberek támogatósára; számukra rend­szeresen szociális segélyt utal­nak ki, rendszeres gyámügyi segélyben 29 ember részesül. Évek óta működik és közked­velt a húsz férőhelyes öre­gek napközi otthona. A községben gondolnak a fiatal házasokra is. Az OTP- vel kötött megállapodás alap­ján az átadásra kerülő laká­sok tíz százalékát az ifjúsági takarékbetétkönyvvel ren­delkezők, további harminc százalékát a fiatal házasok részére jelölik ki. A beszámoló végezetül meg­állapította, hogy a jövőben folyamatosabbá kell tenni az ifjúságvédelmi albizottság munkáját. A szakigazgatási szervnek hatékonyabban együtt kell dolgoznia az egész­ségügyi, művelődési és oktatási intézményekkel. Jobban kell építeni a KISZ-re és más tömegszervezetekre. teljesítése, e téren az üzem rendeléssel bőven ellátott. A KJH 8, 4 kalapácsokon a múlt hónapban kísérleti gyár­tást folytattak. Augusztus hó­napban ezeken a három mű­szakos termelés bevezetését tervezik. S miután ebben az üzemben a lemaradás teljes egészében a kovácsolt és saj­tolt ' termékcsoportot érinti, ezért mind a régi, mind az új üzemben fokozzák az elő­készítő tevékenység hatékony­ságát, ezzel biztosítják a ki­eső idők csökkentését, illetve a gyártási kapacitás növelé­sét. A „B” üzemben Papp Ti­bor üzemvezető négy fontos intézkedésben látja a 277 ton­na lemaradás pótlását. Először a 600 tonnás prés túlterhelése végett azokat a műveleteket, amelyeket más gépen el lehet végezni, más munkahelyre csoportosítják. Ezzel lehetővé válik, hogy a 600 tonnás prés segítséget nyújtson a talajművelő terme- kéknél, amelyből több mint 20 tonna lemaradásuk van. A másik feladat, hogy a cementálás folyamatossága ér­dekében a cementált kivitelű kormánylemezeket folyamato­san gyártsák. A harmadik fontos lépés az új típusú szántóvasaknál je­lentkező lemaradás pótlása. Igaz, az ehhez szükséges fel- szerszámozás még nem tör­tént meg, és tisztázni kell a minőségi igényeket is. Ezt kö­vetően azonban átcsoportosí­tást végeznek a szántóvas-le­maradás pótlására és a szán­tóvashengert is időszakosan két műszakban járatják. Végül a kovácsolt- és sajtolt-' termékek^ lemaradásának be­hozására a golyóhenger 2-t szükség esetén három mű­szakban üzemeltetik. Segítsé­get kérnek két körfűrész rö­vid időn belüli üzembe állítá­sára, aminek következtében a futógyűrűből többletgyártásra nyílik lehetőség. A szúntóvashenger több • műszakos üzemeltetésével le­hetővé válik csőperemgyór- tás beindítása is. Ez fegyel­mezett, jó munka esetén biz­tosíthatja a harmadik negyed­éves program teljesítése mel­lett a 277 tonnás lemaradás pótlását.

Next

/
Thumbnails
Contents