Nógrád. 1977. augusztus (33. évfolyam. 180-204. szám)

1977-08-28 / 202. szám

Ilatmos Ferenc: Koránkelők Részletek egy szociográfiából A város fölött még alig dereng valami fény, mi­kor megindulnak az első villamosok, autóbuszok, elő­bújnak az első siető emberek. Ahogy vidéken a kakas, itt ők a hajnal hírnökei. Üj nap kezdődik. Tolongva, furakodva a megállókban egyre többen gyülekeznek, hogy elindulja­nak a gyárak felé újra kezde­ni, tovább vinni az életet. Év­tizedekig ugyanazon az úton, ugyanazokon a villamosokon. É „másik Magyarország”-ban a hajnalban kelőkében, külö­nös színfolt a Váci út, a 3-as, az 55-ös villamos. Talán a vá­ros legöregebb villamoskocsi­jai közlekednek itt. Lassúak és elhasználtak. Olykor fél órába is beletelik, amíg a Marx térről az Árpád-hídig ér egy-egy szerelvény. De a raj­tuk utazóknak mindez fel sem tűnik. Régóta megszokták már a döccenéseket, az ácsorgást, egymás rossz szájízét, a lök­dösődést a tömött kocsikban, egymás testének szorítását, melegét, a ruhák különös ápo- rodott, olajos szagát. Az arcok ismerősek. Vannak akik már évek óta utaznak így együtt anélkül, hogy vala­ha is egy szót szóltak volna egymáshoz. Szinte várják már egymást a megállóban. És ész­reveszik, ha a megszokott he­lyen nem tűnik fel az ismerős arc. Akiknek ülőhely jutott, többnyire alszanak, vagy új­ságot olvasnak. Ketten-hár- man kis csoportokban beszél­getnek, alig hallhatóan, való­színű munkatársak. Bár nem ritka az sem, hogy idegen em­berek szóbaelegyednek, mint­ha már évek óta ismernék egymást. Itt nem tűnik zakla­tásnak egy-egy alkalmi szom­szédhoz intézett kérdés, meg­jegyzés. Elindul a villamos. Egy idősebb ember szalad a tö­mött kocsi után. A lépcsőn utazók helyet csinálnak neki, három kar is utána nyúl, ne­hogy visszaessen, amint a lép­csőre ugrik. Sikerült Felléleg- zik a peron, mindössze egy élcelődő megjegyzés kíséri az esetet: ' — Papa, jó úton jár, ha biztosít — utalva a mindenki által ismert reklámszövegre. Csöndes mosoly nyugtázza, hogy az ügy ezzel lezártnak tekinthető. Nehéz megfejteni, de vala­mi belső rokonság érződik itt az embereken. Talán attól, hogy aki minden reggel há­romnegyed öt és háromne­gyed hat között itt végiguta­zik, az tartozik valahová. Azok együvé tartoznak. És ugyanez az érzés fogott el akkor is, mikor befordul­tam az öltözőhöz vezető nyi­tott folyosón. Jöttek kifelé az emberek. Fáradtan, morcosán, dideregve. — Jó reggelt! — K...ívánok — harapták el 9 választ. Vagy egyszerűen csak: '„Halló” — emelték fel a ke­züket. Éreztem: jó, hogy ide­jöhetek. Itt ismernek. Szeret­nek. Értjük egymás mozdula­tát, mosolyát, szemrebbenését. Itt soha nem éreztem magányt. Itt jólesett még az élcelődő mondat is, amikor beléptem a műhelybe hat óra után perccel: öt — Mi az, délutános vagy? Pista bácsi ideges mozdu­latai: — Na, gyere már, meddig őrizgessem még azt a pálinkát. Hogy tudtam, vár­nak. Azok a hajnali beszélge­tések hat órától fél hétig a ládákon ülve. Szóba hoztuk a világ minden gondját, baját Szóval: jó volt tartozni vala­hová. Nem valami konkrét megfogalmazható érzés volt ez bennem, inkább csak hangu­lat, vagy még inkább közérzet. Az együtt végzett nehéz mun­ka, a napi nyolc óra „közös” élet, a dühöt, haragot, fáradt­ságot feloldó kocsmai ivásza- tok, a pohár melletti mélyről felfakadó beszélgetések, a kö­zös sors tudata. Fél kettő. Hoztam lakatot is. Átöltözök és megyek bé­lyegezni, ahogy elő van írva. A műhelyt a műszakváltás zűrzavara uralja. A váltótár­sak ilyenkor beszélik meg, mi volt, mi lesz a munka. Mit, hogyan csináljanak. Ki, miért rúgott be. Ki, miért nem jött be. Füttyösnek igaza volt. Váltótársaink még rakják a kemencét. Fél három előtt nemigen fejezik be a kisze­dést. Én örülök neki, később kell kezdenünk. Fütty,ös vi­szont, zsörtölődik: — Nem elég, hogy az új embert is nekem kell betanítani, még nem is kezdhetünk időben. — Nem baj. Majd rávertek — vigasztalja őt a sánta gáz­kezelő, aki velünk dolgozik, délután. — Segítek én is. Nem értem kaján vigyorgá­sát, de nem is törődök vele. Tényleg segít. Ketten rakják Füttyössel a kemencét, én egyedül szedem. Érzem, az emberek figyelnek. Csak sej­tem, hogy ki akarnak próbál­ni. Vagy valami tréfa készül? Nem tudom. Az a tudat, hogy figyelnek, megkétszerezi aka­ratomat. összefogom, lerán­tom, elhúzom, összefogom, le­rántom, elhúzom. Szomjas va­gyok. Összefogom, lerántom. Ég az arcom. Csattan a leme­zen az anyag. Elhúzom. Éne­kelni próbálok valami ütemes dalt, hogy a ritmust tartam tudjam. Ez segít. Fütyülök, dúdolok. A ritmus a legfonto­sabb minden fizikai munká­ban. Csípi a szemem az iz­zadtság. Most kisebb darabok jönnek a láncról. Harminc centisek, ahogy megítélem. Már nem is két sorban, ha­nem háromban rakják. Oda­jön a művezető. — Megy, szaki? — Csinálom, összefogom, lerántom. Már nem húzom el, mert nem érnék vissza. Majd a végén összeszedem, gondolom. Csak nehogy megbotoljak valami­ben és ráessek erre a meleg anyagra. Itt lerántom, de a másik sorból már majdnem le­esik az első. Odakapok. A harmadik sorból két lap már le is hull. Csattan a lemezen. Csak arrébb lököm a fogóval, hogy odaférjek. Szedem le a többit. Nem érzem az idő múlását. Nincs időm rá. Gon­dolkodni sincs időm. Már semmit sem érzek. Nem lá­tok mást, csak a kemence száját és a láncon kigördülő enyhe ívű acéllapokat. Ci bá­lom le. Durran a lemez. Ref- lexszerűen kapkodok egyik sortól a másikhoz. Nem, ezt nem bírom. Mindjárt elönt a kitóduló anyag, mint a mese­beli uraságot a csodafazékból soha ki nem fogyó kása. Már hullik mind a három sorból a lemezre, a lábamra. Pánikba esek. Nem tudom, hova kap­jak. — öreg, jöjjön hátra, segít­sen kiszedni, mert itt hagyom az egészet üvöltöm. Füty- työs odaszalad, felkap egy fo­gót, és szedi össze a lehullott lapokat. Kicsit megnyugszom. Felnézek. Látom, hogy a ke­mence mögött a sánta gázke­zelő röhög. Azért sem hagyom abba. Füttyössel végre meg­tisztítjuk a lemezt a rúgóla­poktól. Én szedem le, ő el­húzza. — Miért nem szólt előbb? Ez a sánta rakatta velem ilyen gyorsan. Azzal visszamegy rakni. Még hallom, hogy elzavarja onnan a gázkezelőt: — Menj innen a dolgodra, mert a másik lábad is meg­sántítom. Dolgozok tovább. Most már nyugodtabb tempóban. Nem vettem észre, hogy nem is va­csoráztunk. Negyed kilenc van. Elszaladok vizet inni. Egy üveg szódát benyakalok, de úgy érzem, még mindig szomjas maradtam. Megtöltöm az üveget. Visszamegyek. Ne- kilódulők. Mindjárt vége a műszaknak. Egy korsó sör volna jó. Hosszú ideig tartott, amig a kezdeti mustrálgatásból, ide­genkedésből az első barátsá­gok megszülettek. Minden nap­ra jutott egy-egy bátortalan kérdés, melyre hiába volt a nyílt, őszinte válasz. Itt előbb bizonyítani kell. Bizonyítani a munkában,' vizsgázni ember­ségből. Mikor az ember kezdi érteni a szűkszavú megjegy­zések mögötti jelentéseket, mi­kor érzi és érti a csöndbe me- revedet arcok indulatait, mi­kor először hívják műszak után egy korsó sört meginni, akkor érezheti csak, hogy be­fogadtatott. Befogadni és elfe­lejteni a munkásembernél egy­aránt nehezen megy. Az oda- tartozásnak ára van, meg kell fizetni. — Ne erőlködjön úgy, haj­lítsa beljebb egy kicsit a fo­gó szárát, könnyebb lesz ösz- szefogni — szólal meg végül, és mint aki elvégezte dolgát, elindul a műhelyből kifelé. a művelődés X Beszélgetés dr. Molnár Bélával, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkárával 1 A közművelődés össztársa­dalmi kérdés, megoldása nem korlátozódhat hivatalból ér­dekelt állami szervekre. A Hazafias Népfront, mint min­den nagyobb jelentőségű probléma megoldásában, tár­sadalmi eszközeivel ebben is részt vesz., Erről kérdeztük dr. Molnár Béla elvtársat, a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsának titkárát. — A Minisztertanács ha­tározatban kérte fel a Ha­zafias Népfront Országos Tanácsát, hogy sajátos esz­közeivel segítse elő a köz- művelődési törvényben meghatározott feladatok végrehajtását. Milyen fő területei vannak e tevé- ) kénységnek? — Én az első helyen sze­retném említeni a politikai műveltség fejlesztését. Ez ugyanis a korszerű műveltség elszakíthatatlan része. A Nép­front ebből a megközelítésből foglalkozik vele, ésszerű mun­kamegosztásban más szervek­kel, intézményekkel. — Milyen konkrét fel­adatai vannak a népfront- mozgalomnak a politikai műveltség fejlesztésében? — Ez sokrétű munkát fog­lal magába, de talán fontos­sága miatt a népfrontbizott­ságok által tartott sorozat- jellegű politikai fórumrend­szert emelném ki. Ezekre ál­talában a téli időszakban ke­rül sor, mert a vidéki embe­rek akkor jobban ráérnek. Szinte nincs olyan falu, ahol bizottságaink ne tartanának ilyen találkozókat. Szeretném elmondani, hogy több száz­ezer ember vesz részt ezeken a beszélgetéseken, amelyeknek formái rendkívül változato­sak. Az utóbbi egy-két év­ben azt tapasztaljuk, hogy erőteljesen megnőtt az érdek­lődés a szocialista életmóddal összefüggő kérdések iránt. Igénylik az emberek a téma mélyebb megvitatásának, megértésének lehetőségét. — A népfront közművelő­dési tevékenységének másik fő területe a részvétel a közok­tatás fejlesztésében. Az a meggyőződés vezet bennün­ket, hogy a közoktatás sem csak a hivatalos intézmények dolga, hanem társadalmi fel­adat. — Mi az, amiben a nép­front itt hatékonyan tud közreműködni? — Mindenekelőtt a tanköte­lezettségi törvény érvényesíté­sének elősegítésében. Ma­gyarországon régóta törvény, hogy a gyerekek kötelesek el­végezni a nyolc osztályos ál­talános iskolát lehetőleg ti­zennégy, de tizenhat éves ko­rukig feltétlenül. A valóság­ban megengedhetetlenül ma­gas azoknak a száma, akik ebben az életkorban nem fe­jezik be az iskolát Ennek oka a szülők >gondatlansága és gyakran a törvény liberá­lis értelmezése. Társadalmi jelzésekre történtek is konk­rét intézkedések, ez azonban önmagában kevés. A népfront éppen ezért tartja egyik fő feladatának a szülők egyéni felelősségének hangsúlyozását A segítségnek egyik fő csa­tornája a szülői munkaközös­ségek hálózata. A Hazafias Népfront az Oktatási Minisz­tériummal és a tanácsokkal együttműködve irányítja, se­gíti munkái ukat. — Régi gyakorlat, hogy a népfront és az Oktatási Minisztérium minden tanév kezdetén tájékoztató levél­lel fordul a szülői munka- közösségekhez. — A közeledő új tanév al­kalmával a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárá­nak, valamint az oktatási mi­niszternek közös levelével olyan ajánlást küldünk a szü­lői munkaközösségeknek, amelyben a család megnö­vekedett szerepére és felelős­ségére hívjuk fel a figyelmet, továbbá rámutatunk az alap­vető nevelési tényezők (csa­lád, iskola, társadalom) együttműködésének fontossá­gára. Az ajánlásban olyan más fontos kérdésekkel is foglalkozunk, mint az egész­séges testnevelés, rendszeres sportolás fontossága, továbbá tájékoztatást adunk az új tan­tervekről. Az iskolákban eb­ben az évben közösen fogják megtárgyalni ezt az ajánlást a szülői munkaközösségek, a tantestületek és a társadalmi szervek. •— Következő nagy köz­művelődési tevékenységi területe a népfrontnak a különböző társadalmi mű­velődési mozgalmak gon­dozása és támogatása, — A mozgalom a közmű­velődés közösségi formáit te­kinti a legfontosabbnak, eze­ket támogatja leginkább. Két jelentős társadalmi közműve­lődési mozgalom gazdája va­gyunk. Egyik az „Olvasó né­pért” mozgalom. Nagyon nagy a fejlődés; ebben,az év­ben például 82 olvasótábort szerveztek az országban, 4000 ember részvételével. A részt­vevők többsége fiatal, ponto­sabban általános- és közép- iskolás diák, de már tÖBT5 fel­nőtt olvasótábor is van. Ezek az olvasótáborok, amelyeket a népfrontbizottságok az író- szövetség fiatal • tagjaival együttműködve szerveznek, szinte az „Olvasó népért” mozgalom káderképzését töl­tik be. A mozgalmat gazda­gítják különböző konkrét akJ ciók, például az MSZBT ál­tal kezdeményezett „Kell a jó könyv” akció. — A honismereti mozgalom több tízezer fiatal és idős em­berből áll és rendkívül sok­rétű. Tartalmaz üzemtörténet­írást, helytörténetírást, mű­emlékvédelmet, széles körű népművészeti gyűjtőmunkát, a forradalmi munkásmozga­lom személyiségeinek, mártír­jainak, fontosabb eseményei­nek felkutatását, múzeum- gyarapítást, nem egy eset­ben múzeumalapítást is. A honismereti mozgalomnak szintén vannak ismétlődő, ál­landó fórumai és pályázat­hoz kötött akciói. — A harmadik ilyen mozgalom. amely szinte külön szelvénye a közmű­velődésnek : a klubmozga­lom. — Igen, a klubmozgalom nagyon elterjedt és ha sike­rül ezekben nem csak jó szó­rakozást, de az önművelődést is vonzóan szolgáló közös cse­lekvést meghonosítani, akkor a hatása még szélesebb lesz. A klubokban politikai, zenei, népművészeti tevékenységet folytatnak. Sok klubban kó­rusok, pávakörök működnek. Nagyobb vállalkozásként em­lítem meg, hogy a tv-ben elő­készítik a „Röpülj páva” kö­vetkező fordulóját. Sajátos vonzása lesz, hogy a közössé­gi teljesítményt, az együttes produkciót állítjuk előtérbe. — Ebben a munkában van-’ nak mindig bizonyos alkal­makhoz kötődő események.1 Ilyen például a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. év­fordulója, amely meghatározó a közművelődés minden terü­letén. A következő két esz­tendőben, 1978-ban és 1979- ben ilyen maghatározóvá vá­lik közművelődést*, tevékeny­ségünkben az 1918-as polgári demokratikus forradalom, majd az 1919-es Tanácsköz­társaság 60. évfordulója. Bíró Zoltán Káldi János: Virágfödte emlék Kisdiákkor, kisdiákkor, szeptemberben kivirágzói Megzendülsz, mini holdszin szózat, rheglengeted lobogódat. Elhívsz újra katonádnak, s akit te hívsz, újra vágtát. Száll az vígan, mit se félve, áll az, ha kell, újra élre. Suhan az, mint lenge álom. át a nádon, a világon. Világító köd-ruhában, piros lánggal, pántlikásan. Tör viharként habos ménen, át a csillag-sűrűségen. Hogyha hívnál, hogyne mennék, szeptemberem, messzi emlék. Tamás István: Az égő csipkebokorba néztem keresve kérlelve az igazságot kutatva törvényt S megvakított a lencsék kancsal tükrök barbár -fókusza Illatozó rózsás sebeimmel a vélt ösvénynek tüskés két oldalán tapogatózva meleg magányomba értem dideregni Gyújtópontjában á kényes s kényszerű távlatoknak sivalkodnak csőszködve kunyhómnál torkukon marok örv rém mesék s megfogant jcgcsapok Jánossy Ferenc: A BÁTYÁM DIÖFÄJA (akvarell) NÓGRÁD - 1977. augusztus 23., vasárnap 5

Next

/
Thumbnails
Contents