Nógrád. 1977. augusztus (33. évfolyam. 180-204. szám)

1977-08-20 / 196. szám

Farkas András: Barackos ág.

Bencze József:

KOVÁCS

A kovácsműhely csülagmeséje büszke mesterség lett álmaim éje. Acélkalapácsok kipikopácsa, felizzott vasak piros varázsa, keresni jöttek, estig elnéztem, kormos kiskováccsá engem itt igéztek. Azóta folyton szítom a szikrát, verseim égő, csillogó titkát.

Csillagtánc ejtett ott bűvöletbe, segédnek mégis egy kovács vett be. Sóhajom szisszen, égetnek lángok, szívemben örök dalt kalapálok!

X VASÚTI KOCSI fülkéjében ketten ülnek.

Az apát régről ismerem. Abból az időbói, amikor kevés volt a gondolkodási idő- és Kraut Imiét egy négyrét hajtott pecsétes igazolvánnyal falura küldték: — Ahol a front elvonult, ki kell osztani a földet. Az a fontos, hogy a földet mielőbb kiosszátok, és induljon mega munka.... Most a tájat nézegeti a vonatablakból. Azt a tájat, amelyik ez idő tájt minden évben ugyanazt mutatja magából: a sárga tarlókat, a per- mettől kéklő szőlőt, a dűlő- utak fel-felihabzó ( porát. A vonat a pálya teherbíróké- passége miatt az egész vonalon csökkentett sebességgel halad, a súlyos motorkocsi üres a szerelvény elején.

Elfogni egyetlen pillanatot, amelyben benne van mindaz, ami azóta történt? Régi jegyzeteimet nézegetem, ami még nem kallódott eL.. Ose- tény? 1950? Vagy 1958? Nem tudom eldönteni, sebtében írtam. A templom előtt odajött hozzám egy fiatalasszony. Izzott a gyűlölettől: — Legjobban az fájt nekünk, amikor az a másik újságíró a gyerekeinkről irt, hogy mák- héjlevessel, altatjuk ónét. Mit gondol?... Másik jegyzet: dunántúli falu. A hídnál a festőművész egy öregasszony fejét rajzolja. Autóbusz kanyarodik el, az öregasszony utánafordul: — Azt mondtuk, »minek ide a busz, hiszen azelőtt csák le a cipőt, aztán befutottunk a városba, ma pedig négy járatunk van... A téesz-brigádvezető délután kivitt a présházba Ivás közben arról fagattam. hogy milyen volt az élete negyvenöt előtt. Azt felelte: — Ügy emlékszem, hogy nagyon sokat fáztam. Mindig hideg volt.— Néhány évvel később ugyanazon a tájon: a püspök azt kért* a megye vezetőitől, hogy szeretné meglátogatni az egyik termelőszövetkezetet, amelynek a földje valamikor az 6 körzetéhez tartozott Lehetővé tették. A fekete autó begördült a téesz udvarára. A tagság megszokta a fekete autókat, a püspököt leültették az irodában* kezeltek vele, és elmondták, hogy azóta mi történt velük. A beszélgetést egy pohár borral zárták le A püspök hazafelé egész úton értetlenül gondolt vissza a látogatásra: — Ezek az emberek húsz éve még a kastély gyepére se mertek lépni- Háromszáz kilométerrel távolabb: egy kucsmán vastagon öltözött ember lép elő a jegyzeteimből. Vadonatúj háza előtt ácsorog, az építkezés befejeződött Dicsérem a házát valóban szép és tágas. A kucsmás ember a szomszéd

Thieri Árpád

NVOLCSZÁZ SZÓ

CSA LÁD REGÉN V

házra pillant: Annak már antennája is van...

A menetrend szerint még van idő az érkezésig.

A fiú tizenhat éves lehet, esetleg tizenhét. Feje fölött a csomagtartóban tömött háti-, zsák. Nyűt csaknem éles pillantással tekint ki az ablakon, majd karjait összefűzve szemét lehunyva, fejét az ülés támlájának dönti, mint akinek semmi sem köti le a figyelmét Olvasni nincs türelme. A tájat ismeri. Pillanatnyilag az foglalkoztatja, hogy megvannak-e még a kút mögött a színes kerti díszgömbök.

Az apa visszagondol a tavalyi utazásra. Hazafelé a felesége a piros bortól kissé bódultán az ölébe hajtotta a fejét s azt mondta: — Novemberben. ha majd feljönnek hozzánk látogatóba, veszek ajándékba nekik egy szárítót a fürdőszobájukba, amit fölszerelhetnek a falra... Az idén mór csak ketten utaznak, az asszony márciusban meghalt.

Bóna Mihály már egy órája az állomáson várakozik. Kalapban. ünneplő ruhában van. Fekete gyászszalag a karján,

mintha a pesti asszonyban a saját családtagját gyászolná. Reggel úgy tervezte, hogy a fiukat is kihozza a vendégek elé végül másként határozott: a gyerekek maradjanak otthon, segítsenek az anyjuknak, a legkisebb ■ pedig, aki levélben biciklicsavarokat kért a pesti barátjától, fejezze be a kisnyúl ketrecét, mire megjönnék az állomásról.

Nem türelmetlen. mégis elég gyakran kimegy a sínek közé, az agyagos partfalak felől várja a vonatot, de hiába hallgatózik: a Diesel-motor dübörgését még nem hallani. Visszamegy a váróterem hűvösébe. A blondellkeretes tükörbe pillantva, mely mintha egyszerre csak az emlékek kútjává változna, saját régi alakja tűnik föl s Krgut Imréé, ahogy föltűrt ingujjban áll a kovácsműhely előtt, egy perccel előbb érkezett a falu főtere felől, ahol a falujárók leállították a teherautójukat. Krautet körülveszik a parasztok.

— Rossz a veWgépünk. nem lehet vele rendesen dolgozni. Hiába kaptuk a földet — hangzik a panasz, nyomában helyeslő morgás támad.

Orsovai Emil:

Állványokon

A fáradt idő lassan odaér ahol a semmi kékje kanyarog.

Egy kiáltás nyomában fut a tér. Megfeszülnek vakon a csavarok.

Végkép magába tér a drótkötél, üresen tátog rajta a laza dob.

A hosszabbított létrán fél a szél, nyújtózkodnak a pallók: szabadok.

Elszáll a csöngetés felhők közé, villám utánoz távol haragot.

Egy esőcseppbe száz ég belefér.

A fény sziklái — tükördarabok.

És nincs magasság, dől a kusza kép. Csak a májusfa marad ott

Kraut hatalmas, szőrös karjával csöndet int

— Kijövünk és megjavítjuk — válaszolja határozót; tan.

— Az éke is rossz.

— Azt/!s megjavítjuk,

Bóna Mihály közelebb fu- rakodik. hogy minden szót pontosan értsen.

— A lovak a körmükön járnak! — kiált közbe.

— Annyi baj legyen, majd megpatkoljuk a lovakat — fordul hozzá Kraut Imre.

— A csizmánknak nincs talpa

— Hozunk magunkkal suszterokat is... j

Kraut hónapokon át minden vasárnap eljött a faluiá- rókkal Gépet javítottak, szekeret csizmát, kutat szerszámot. A végefelé. ami kor a falujárók már egvre ritkábban jöttek. Bóna Mihály meghívta Krautot vendégségbe: jöjjön el hozzá a családjával.

— Nincs még családom — válaszolta Kraut.

— Akkor jöjjön most egyedül. és később, ha majd lesz család, akkor azokat is elhozza magával.

— Mi, gyári munkások — magyarázta Kraut az első vendégségben —, nagyon jól tudjuk, hogy parasztnak lenni ugyanolyan mesterség, mint teszem azt. lakatosnak lenni. Mi nem csúfoljuk a parasztot» hogy földesztergiályos. Mi mindent nagyon jól tudunk, ha a nagygazdák szerint mi nem is vagyunk intelligensek. De tegyük csak fel a kérdést nekik, hogy ki segít a parasztinak? ök vagy mi? Mert mi segítünk. A múlt vasárnap panaszkodtak az újgaz- dák. hogy szemezték egy cséplőgépet, de nincs hozzá csapágy. Most hoztunk csapágyat.

Azóta Kraut Imre minden évben legalább egyszer, a nyári szabadság ideje alatt, ellátogat a családjával Bóna Mihályékhcxz, akik rendszerint a téli hónapokban, disznóölés táján viszonozzák a látogatást Pesten.

A FIÚ AZ ÖRAJÄRA pillant: menetrend szerint negyed óra múlva megérkeznek. Az 6 szemében a két család barátsága az ükapóig nyúlik vissza» vagy még annál is régebbi időkbe, s 6 már úgy tudja, hogy az ember életét nemcsak a folyamatos és fegyelmezett szolgálat tölti be, és a boldogulás fogalmába már nemcsak a jobb ebédek és a szebb ruha tartozik.

JUTALOM

Nyolcán

ülték körbe a kecskelábű asz^ tail Hangtalanul falatoztak, ilyenkor péntek délután sebesen. kopogtak az alumínium kanalak

— Változatos étlap. Már a fülemen jön ki a makaróni — dohogta Hajdú öcsi.

— A heti munkádból gör- hére se jutna! — cívódott vele két zsíros falat között a mellette terpeszkedő Veres László. — Ha a gyomrocskád únja már, fordítsd bele egy nejlon- zacskóba, legalább a kutyámnak megint ünnep lesz.

— Gondos gazdi maga, Laci bácsi. Szólhatna már a szakszervezetnek is, hogy kukkantsanak az üzemi konyha környékére — ellenkezett a brigád leghatalabb tagja. Mészfoltos kézfejével megtörölte száját, s a szekrényéhez taslogott. Felhangosította két régi szerzemény, kopott kincstári ingbe bugyolált rádióját.

— Mi meg a beatedtól kapunk mérgezést. Legalább addig kímélj bennünket, amíg befejezzük •— horkantak fel hárman is a dobozból ömlő, fülbántó dallamok ellen. — Kapcsold ki!

— Egy elemért! — vágta rá öcsi. Amikor fél éve a brigádhoz került, s meggyőződhetett róla, hogy a kőművesek nem tartoznak a muzikális leinek közé, tréfás kedvében szabta meg a rádió kikapcsolásának árát egy másfél voltos ceruzaelemben. Másnap tucatnyit kapott, néhány hónap elteltével tele lett a polca vékony rudacskákkal, elemhiány idején

akár boltot Is nyithatott volna.

— Egy frászért! — kelt fel az újságpapírral gondosan letakart lócáról Horváth Mihály, a 110 kilós segédmunkás. — Kölyök, vége az elemkorszaknak. Zárd el, vagy( hétfőn a masináddal együtt fillérbe betonozlak!

Lehet, hogy a párbeszéd végét lincselés vagy rádiótiprás követte volna. Ez már sohasem tudódik ki. mert nyílt az ajtó. Szalma Sándor, a brigád vezetője lépett be. Ügy állt a többiek előtt, mint Caesar győztes csatái után a szenátusban. Értekezletről jött, az alkalomhoz illően frissen borotválva, loboncai gondosan elrendezve, még nyakkendőt is kötött A benn. ülők kis híja, hogy meg nem tapsolták.

— Kinek hozott ebédet, főnök? — próbált tréfálkozni Hajdú.

— Vacsorára való van a zsebemben. Nektek, kétezer forint.

— Csak nem a lottószámait húzták ki?

— A nyelvedet kéne már, mert' minden sz.. .ba belemártod — hangzott az epés válasz. — Délelőtt értékelték a mun- kaveisenyt. Nem tudom, hová tették a szemükét, mert agyondicsértek . benneteket. Csak dolgozna valaki abból a bizottságból fél napot köztetek. A tavalyit is visszakérnék, nem hogy még négy „Ady”-t gyömöszölnének egy borítékba —

tájékoztatta beosztottalt a tőla megszokott stílusban Szalma.

— Hurrá! Nem csak eszünk, iszunk is — ugrott fel Kukker, aki nevét megszámlálhatatlan dioptriás szemüvege után kapta.

— Lassan a testtel! Először is a felét eltesszük, jó lesz az később. Arra gondoltam, hogy most azonnal elmegyünk, rögtönzött megbeszélést tartunk...

— Munka vacsora? — kot- nyeleskedett öcsi megint

— Az. S ha nem hagyod abba, az előétel és a leves között a napirendi pont a te kirúga- tásod tárgyalása lesz — nézett rá mérgesen a brigádvezető. — Szóval azt terveztem, ha egyet értetek vele, kimennénk a Muskátliba, s fehér asztal mellett diskurálnánk. Űgyis régen jöttünk össze. Na, mit szóltok hozzá?

A kőművesek egymásra néztek. A péntek hagyományosan az utazás napja. Vége a heti robotnak, siet mindenki haza, a vonathoz, autóbuszhoz. Akinek később indul, még jár egyet a városban, hétköznap nemigen jut rá idő, falubeliek megbízatásának igyekszik eleget tenni, mert hol levéltrágya, hol kávéfőzőbe való gumikarika hiányzik az otthoni vegyesboltból. Egyszóval szétszóródnak, mint polyva a nyári széltől, s hétfő reggelig próbálják elfeledni a félbemaradt téglafalakat. bezsaluzott kereszttartókat, meg az üzemi konyha betéve tudott étlapját. A brigádvezető indítványa váratlanul érte őket. Az elismerés azonnal jelentkező mámora

8 NÓGRÁD — 1977. augusztus 20.} szombat

VACSORA

azonban emelgette a szíveket, akár gőz a fazékfedőt, s készen álltak a szokásos hét végi menetrend felborítására.

— Megfontolandó — düny- nyögte valaki a sarokban ci- helódés közben.

— Nem kell erről vitát nyitni! Megyünk, punktum! — szögezte le Kukker, s a többiek sebes tisztálkodáshoz kezdtek, már nyelvük hegyén érezték a habzó pilzeni hűsítő ízét.

— Mi lesz a gépkocsitulajdonosokkal? — kérdezte magára célozva Hajdú. Egyedül rendelkezett e minőséggel, tavaly jutott hozzá egy kiszu- perált Skodához.

— Talán bérsofőrt fogadnak! — jegyezte meg Szalma feljegyzései között matatva. Kitört a röhögés. Csak Béres Géza nem nevetett, ő már elkészült

— Gyerekek, bármennyire is fáj a szívem, társaságotok kénytelen lesz nélkülözni szerény személyem. Dolgom van — fordult a többiekhez.

— Csak nem az asszonytól félsz?

— A házat vakoljuk. A sógorék már megkeverik a maltert, mire hazaérek — vette elejét a további célozgatásoknak. Béres családi házat épített a városszélen. Minden idejét ott töltötte. Azok közé tartozott. akik nem verték nagydobra az otthoni gondokat.

— Holnap is nap lesz. Lemondanál egy ilyen mulatságról? — próbálták lebeszélni a távolmaradásról.

— Komolyan mondom, ősz elején költözni szeretnénk.

Kellemes szórakozást! Majd máskor bepótolom — mondta, s becsukta maga mögött az ajtót

— Hadd menjen, ha annyira sietős. Rám is vár a maszek a szomszédban, még se loholok az állorrfásra — szólt Veres, ahogy kollégája alakját a maszatos üvegen át elveszni látta az építkezés labirintusában.

— Ne húzzátok az időt! Gyerünk, mert a helyet is lefoglaltattam — noszogatta a brigádvezető a kőműveseket. — Rád mindig várni kell? —fordult öcsihez.

— Menjenek nyugodtan, főnök, majd én bezárok mindent s taxival a Muskátliba robogok

— felelte a fiatal szakmunkás.

— Siess!

A Muskátli kisvendéglő törzshelye volt a brigádnak. Az ismerős pincér, aki a korábbi együttlétek alkalmával vaskos borravalókat kapott, nyájas mosollyal fogadta a vendégeket, szokott helyükre tessékelve.

— Söröket! — rendelt nagyvonalúan Kukker.

— Máris hozom, uraim — hajolt meg a felszolgáló, s elnyelte a csapóajtó.

— Fogadjunk, hogy öcsi nem jön, elbódorgott a nőjéhez, — morogta Horváth Miska.

— Fogadjunk, hogy jövök!

— hajolt föléje Hajdú, s az asztalfőre telepedett. — Támadt egy életrevaló ötletem! — trillázta.

— Kölyök ötleteidtől ments meg uram minket! Különösen,

ha életrevalóak Is — fohászkodott a brigádvezető az étlapot böngészve, mert az ő gyomra még üres volt.

— Engedjétek végigmondanom! Javaslom, hogy ne másodosztályú helyen költsük el a jutalmunkat...

— Hát hol? — vágtak közbe hárman is.

— Menjünk ki Gézához. Vakoljuk be a házát. Vízvezeték-szerelő legyek, ha ennyien néhány óra alatt nem végzünk — esküdözött, s dugta a bogarat a többiek fülébe.

— Most, amikor hozzák a sört, a szerszámokat meg elzártuk? Mire visszaporoszkál- nánk a kanalakért és kiérnénk a telekre, ránk esteledik — vitatkozott Kukker.

— Ácsi! — emelte fel kezét Hajdú, mint amikor cigányprímás jelez a bandának. — A Skoda csomagtartójába istenesen bepakoltam mindent...

A kőművesek

összedugták a fejüket, az Időközben megérkezett korsók fölött félmondatok feleseltek egymással. Szalma Sándor cigarettát kért kölcsön, ami kivételes alkalomnak számított, s így minden szem rászegező- dött. Mélyet szippantott, s míg a füstkarika szertezüllött a kisvendéglő egyébként . is áporodott. levegőjében, hatásszünetet tartott.

— Nem vagy te buta gyerek, kölyök — zengte Hajdúnak, s szeme végigsiklott a kőműveseken, akik vigyorral jelezték, értik a dicséret mögött lappangó gondolatokat.

— Főúr! Fizetünk —■ rikkantott Kukker, s szedelőzködni kezdtek.

Szabó Gyula

K