Nógrád. 1977. augusztus (33. évfolyam. 180-204. szám)

1977-08-17 / 193. szám

Gazdagodó ismeretek

Továbbképzésen vettek részt a népművelők

A József Attila megyei Művelődési Központ idén a salgótarjáni ipari szakmunkásképző intézet épületében rendezte meg a függetlenített népművelők és amatőr művészeti csoportvezetők évenként hagyományos továbbképzését. Az intézmény ezzel is segíteni kívánja a párt közművelődési határozatának megyei megvalósításót. a közművelődés egységes szemléletének erősödését a gyakorlati munka színvonalának emelését.

*

Az intézel egyik emeleti tantermében a bábtanfolyam résztvevői vertek tanyát. Mindenütt, asztalokon, székeken. ahová csak a szem tekint. bábíigurákat látunk, kész. fékig kész, vagy alig elkezdett állapotban. Gyönyörű, színes, mesés papírvilág, amit majd a bábosok varázsolnak élővé az előadásokon.

' A teremben ketten szorgos- kodnak. Tóth. Sándorné lan- folyamvezető és a salgótarjáni Arany János úti óvoda egyik alkalmazottja, a többiek ebédelnek.

' — Hányán és kik vesznek részt a tanfolyamon? — kérdezzük Tóth Sándornétól.

— Huszonhárom hallgatója van a tanfolyamnak — feleli a vezetőnő — Főként vidéki óvónők, tanítók és elvétve egy-két tanár. Nagyon sajnáljuk, hogy a megyeszékhely csak két pedagógussal képviselteti magát.

— Mi a célja a mostani továbbképzésnek?

— Kettős feladatot tűztünk magunk elé A didaktikai és a szórakoztató bábjáték kiaknázható lehetőségeit kívánjuk minél teljesebben megismertetni és tudatosítani. Az egyik a bábjátéknak a tanítási órák keretein belül való felhasználását jelenti, a másik a látszva nevelést szolgálja.

Miközben beszélgetünk,

visszaszállingóznak az ebéde- lők is. s ki sem szusszantva magukat ülnek le az asztalok

mellé folytatni a megkezdett munkát, a mulatságos és tetszetős, bábfigurák készítését.

Sinkó Tiborné, a Dejtári Általános Iskola tanára;

— Pedagógusi munkámban nagyszerűen tudom hasznosítani az itt látottakat, hallottakat.

Takács Józsefné, nagybá- tonyí tanítónő a bábozás sokoldalú hasznosságát emeli ki; — Komplex személyiségformáló erő, fejleszti az esztétikai érzéket, a beszédkészséget, a szabad idő helyes felhasználására nevel

S, a véleményt alátámasztják a többiek is, köztük Kiss Pálné mátraderecskéi könyvtáros, aki kivételesen Heves megyéből érkezett a mnfo- lyamra.

*

A néptánctanfolyam 35 hallgatója a tornateremben serénykedik. A frissen tanult lépéseket csiszolgalják.

— Kiváló szakemberek, a

Népművelési Intézet munkatársai tartják az elméleti foglalkozásokat. a gyakorlati munkát B kategóriájú táncpedagógusok irányítják — mondja Braun Miklós, a megyei művelődési központ munkatársa, a néptáncos-tanfo- lyam felelőse. A résztvevők összetétele elég változatos, nemcsak pedagógusok,

művelődési házban dolgozók, hanem más foglalkozásúak is vannak köztük, például termelőszövetkezeti üzemgazdász.

Végh József a diósjenői mezőgazdasági szövetkezet szakembere lakóhelyén, a művelődési házban egy diák- és egy felnőttesoportot vezet.

— Nekünk, mért a feleségemmel vagyunk itt, — meséli a szőke hajú, erős testalkatú fiatalember —, Kapóra jött ez a továbbképzés, hiszen eddig csak azokat a táncokat tudtuk tanítani, amelyeket magunk is tanultunk a főiskolán, Zsámbékön.

A tánccal még ott kerültek közelebbi kapcsolatba, majd a két évvel ezelőtti végzés után Diósjenön folytatták. Először táncolni hívták ötét, aztán — kiderült, hogy vezetőre is szükség van — tanítani kezdtek.

— Otthon nagy hasznát vesszük az itt tanultaknak. Mert van mit tanulnunk, például mozdulatelemzést, a táncok szöveges olvasását.

— Előadóink nagy munkát végeztek a továbbképzés előtt és ideje alatt — mondja Kiss Gabriella, a megyei művelődési központ módszertani csoportvezetője. — Különösen Papp Zita és Braun Miklós vállalt sokat magára és látta el jól a feladatát.

A függetlenített népművelők mellett öt szakági csoport továbbképzését rendezték meg augusztus első felében, közel kétszáz résztvevővel. A díszítőművészeti és néptáncos csoportvezetők az egész ország területén érvényes C kategóriás, a discoprogram-vezetők a megyében hivatalosnak számító ideiglenes működési engedélyt kaptak A bábcsoportok és a pávakörök vezetői a mozgalom időszerű feladatairól, nevelési lehetőségeiről tájékozódtak.

— A megyében ezeknek a szakágaknak jól kialakult, dinamikus hálózatrendszerük van — mondja Kiss Gabriella —, s az aktivisták igényelték a továbbképzést, munkájuk szükséges tartozékának tekintik. De számunkra is rendkívül hasznos volt, ismereteink gazdagabbak lettek, tudjuk, hogy az adott szakágakon belül mit kell csinálnunk az előbbrelépés érdekében.

A jövőben a többi szakágra vonatkozóan is örömmel mondanánk el hasonlóakat.

Sulyok László

Mai iévéajánlaiunk

50.25; Többszörös hadművelet

Az éjszaka leple alatt motoros közelít Kuba partjaihoz. Ketten, az utasok közül a part közelében csónakba szállnak és kikötnek. Egyikük Car- tayat, akinek csak ,?.nnyi a dolga, hogy biztosítsa másikuk, Tony működését.

Az Egyesült Államokból érkeztek, onnan, ahol még mindig nem tudják véglegesnek elfogadni a kubai forradalom győzelmét és mindent megtesznek megdöntésére. Az izgalmas háború, amely békében folyik, kémek és kémel- hárítók között, valóságos történet megfilmesítése. Kubában

mindennaposak az embercsempészési kísérletek, titkos rádióadók működnék, rejtjeles üzeneteket közvetítenek összekötők révén, nagy erőket vet be a CIA a kémkedésbe. Ám a kubai elhárítás jól ismeri a módszereket, s az átdopott ügynökök körül egyre feszesebb lesz a hurok.

Fiilöp Jánosi

s \

FödaLEMfiLE

(Kisregéit}*)

3.

Megpróbálom kihúzni magam. Mindig azzal szekál, hogy úgy lóg rajtam az egyenruha, mintha ázna lefele.

— Beteg, Füle?

— Jelentem, nem vagyok beteg.

Egy kicsit dacosra sikerült, rögtön kapcsol:

— Aha. Nem engedtem el szabadságra.

— Igenis nem, főhadnagy elvtárs.

Néz. Teljesen visszajön.

— Mivel indokolta szabadságkérelmét, Füle? — a mert én hallgatok, ő válaszul: —‘ Semmivel, mert nem volt semmi. A lövészet? Gyengus. Az akadálypályán a drót alatt még csak mozgott valahogy, utána — nulla. A politikai foglalkozáson hétszám nem hallani a hangját. Ha magát eleresztem, el kell eresztenem a fél századot...

— Isten őrizz, úgyis mindig velem vannak — vetem oda

dühösen, mit tanítóskodik ez itt most? Érdekes, ieiíigyel:

— Ezt hogy érti?

Ha már benne vagyok, elmondom:

— Nekem mindig menni kell a többiekkel, íőhacnagy elvtárs. Akárhová kérnek tíz önként jelentkezőt, vagy egy szakaszt, nekem mindig ott kell lennem, engem mindig követelnek a srá... az elvtársak, néha még össze is vesznek rajtam. Mert én vagyok a század bohóca.

— Annak csak örülhet, Füle — mondja az öreg. — Abból az derül ki, hogy magát mindenki szereti. ,

Eszembe jut a kockás füzetem, amibe a jó mondásokat kiírtam Véneken.

— Mindenki: az senki, főhadnagy elvtárs.

Csönd Van. Távoli harang- k-ongást hallani.

— No jöjjön csak ki Velem, Füle!

Kimegyünk a folyosóra.

— Hogy mondta? Hogy

mindenki: a2 senki?

Érdeklődve néz nam. Bólintok, s megakad a szemem a nyakán. Most is frissen borotvált, de látom a nyaltán, hogy nem nagyon állja a bőre, csupa pirbsság, ahbl hozzáért a gallér.

— Most azért kért szabadságot, mert lett volna... valaki?

Van érzéke a belső dolgokhoz. Állati rendes ember.

— Bibok Miska meghívott hozzájuk... A szigetre... Van egy húga.

Csönd van. Megint hallani a távoli harangkongást. Az öreg szerrie elé emeli a csuklóját.

— Dél elmúlt, Füle... Elment a kocsi.

Most ütni a vasat’ míg meleg! ,

— Nem kell nekem kocsi, főhadnagy elvtárs... Odarepülök én...

Elmosolyodik.

— Odarepül?

Néz, éh meg bólogatok.

— Kíváncsi volnék, használna-e valamit magának, ha nem jutalmat Kapna, hanem előleget!

Nagy lélegzetet veszek. Fölemelt kezével megállítja a szavamat:

— No, repüljön, aztán hozzon a csőrében egy szaoad- ságos papírt!

— ER-TET-TÉM!

*

(,.Nem akartam megírni ezt a regényt... Miért írtam meg mégis? Mert az a meggyőződésem, hogy a holtaknak is van joguk hallatni szavukat.” Ehrenburg írta ezt annak idején, ő sincs már közlünk, pipája kihűlt, öreg arcából e'ő- vilagitó ifjú szemeit lehunyta,

4 jslÖGRÁD — 1977. augusztus 17-» szerda j

ADY ÉLETÉVEK DOKUMEWUMAI (l.)

Uj emlékmúzeum Budapesten

Ady édesanyjával és feleségével a háború alatt

Ez év elején — Ady születésének 100. évfordulójára — végre megnyílt a régóta hiányolt Ady-emlékmúzeum a belvárosban, a Veres Pálné utcában, abban a lakásban, ahöl utoljára lakott a költő 1917. őszétől egészen a haláláig: 1919. január 27-ig.

Az emlékmúzeum tulajdonképpen két részből áll: az

enteriőrszobákból és magából a kiállítóhelyiségből. A hajdani három, utcára néző lakószobát ugyanis teljesen a régi formájában, a régi bútorokkal rendeztük be úgy, ahogyan az Adyék idejében volt. A lakás egykori konyhájából és személyzeti szobájából pedig egy teljesen modern kiállítóhelyiséget alakítottunk ki és itt mutatjuk be Ady életének és munkásságának utolsó dokumentumait, háborúellenes költészetének legfontosabb képi motívumait.

A kiállítás első dokumentumai Ady feleségét, Boncza Bertát idézik. Megilletődött hangú levelek, új érzéseket hordozó szerelmes versek vallanak arról, hogy Ady számáfa kezdettől fogva rhilyen sokat jelentett ennek, a művelt, szép, fiatal lánynak a szerelme. E dokumentumokkal egybehangzóan írta a házasságukat ellenző apósának. Boncza Miklósnak „Bertukával sorsszerű, azt hiszem predesztinált

volt találkozásunk, megismerkedésünk. Kellett, hogy viharos, harcos életemből ő mellé hajtódjak, ő mellé, akinél rászoruíóbb, érdemesebb a szeretetre, óvásra, féltésre senki sincs. Törékeny, szenzi- bilis, nyugtalan, impulzív, ar- tisztikus, finom teremtés...”

Szerelmüket azonban nemcsak Boncza Miklós elutasító magatartása árnyékolta be, hanem az 19í4-ben kitört világháború is súlyos teherként nehezedett rájuk. Ady előre rettegve a háború kimenetelétől, kezdettől fogva a leghatározottabban tiltakozott az esztelen öldöklés ellén. Nincs a kórban még egy költő, aki olyan bátran, olyan következetésen és olyan megrázó erővel tiltakozott volna a háború ellen, mint ő.

A kiemelt képek között a falon erős nagyításban látható a csúcsai Boncza-kastély is. 1914-től kezdve itt élt a költő, legtöbb háborúellenes versét is itt irta. A hegyoldalba épített várszerű kastélyból Ady messzire látott. Látta a völgyben futó vasúti szerelvényeket, a katonákkal és sebesültekkel megrakott vonatokat, és rémülten figyelte 1916 nyarán a királyi román hadsereg elől menekülő magyarok tízezreit. Erről a rendkívül fájdalmas érzéséről számol be testvérének, Ady Lajosnak levelében: gondold el, miket láttam, éltem, beszéltem, vigasztaltam (hit nélkül), vendégeltem és sírtam itt, a földönfutók orszagútja mellett... Szenvedésem nem az idekötött emberé, de az emberé először és persze, a magyaré, az erdélyié. Mi lesz e förtelmes világgal, s nem volna jobb menekülni halál- huszár-önkéntesként? Edesék- re, reád, szegény Bertuka gyermekre, néhány barátomra gondolok, s arra, hátha szükség lesz reám, ha marad kedves és lesz még magyar..." — Ezt a levelet nem csak érdekes tartalma miatt idézzük, hanem elsősorban azért, mert Ady itt azokról a borzalmas élményeiről számol be, amelyek valósággal kipréselték belőle egyik legmegrázóbb, egyik legnagyobb háborúellenes versét:

„Ékes magyarnak soha szebbet Száz menny és pokol sem adhatott: Ember az embertelenségben, Magyar az űzött magyarságban,

Űjból-élő és makacs halott.

És élni kell ma oly’ halottnak,

Olyan igazán szenvedőnek,

Ki beteg szívvel tengve-lengve,

Nagy kincsékét, akiket lopnak, ;

Bekvártélyoz béna szívébe S vél őrizni egy szebb tegnapot.

Öh, minden gyászok, be értelek, ,

Oh, minden Jövő, be féltelek (Bár föltámadt holthoz nem illik)

S, hogy szánom, menekülő fajtám.

S megint élek, kiáltok másért:

Ember az embertelenségben.

(Részletek az Ember az embertelenségben című versből)

de ezzel a mondattal rányitotta fülünket a halottak makacs, néma intelmére: tudjátok ti egyáltalán, kik voltunk?

Amíg élt, Fülemüle mindig sokak közt volt, s mégse ismerték; ha felfedte volna igazi magamagát — ha egyáltalán képes lett volna erre akkor se hitték volna egyetlen szavát. Állami gondozottként nevelkedett, mindhí „otthonokban’' (ne haragudjanak az illetékesek, én már csak így idézőjelben beszélek azokról az intézetekről, ahol Fülemüle nyomában járva megfordultam; talán csak Véneken éreztem másként, a 10—14 évesek közt, ahol könyvtár volt, játékszoba, $ a kerítésnek volt egy darabja, amit mindennap lemeszeltek, s arra mindennap lehetett firkálni) s amikor a nyolcadikat elvégezte, ismét új helyre került, kétszáz éves, óreg épületbe, valaha kolostor volt ez, a falai méter vastagok. télen- nyáron fagyos hideget árasztottak magukból, a gondnok pedig éjszakára az udvarba eresztette a • kutyáit. Fülemüle két nap után megszökött onnét, s hónapokig vándorolt ide-oda. papírok nélkül, minden nélkül, Valóságos csoda — akkor tanult meg nagyon hazudni, s legnagyobb hazugságának az látszott, ami igaz volt: hogy valahol egy kisvárosban elgázolta valami A- rendszámú gépkocsi, csontja is törött, s hogy ne legyen nagy ügy a dologból*' az autó utasa eligazította a kisfiú sorsát, munkásszállásra került, szakmája lett, onnan vonult be katonának.

(Folytatjuk)

E költeményt, mint a kiállítás egyik legfontosabb dokumentumát egy nagymúltú fotókompozícióban vizuálisan is kiemeltük.

Korabeli újságok, eredeti dokumentumok jelzik, hogy a háború alatt Ady ellen ismét fellángolták a támadások. Rákosi Jenőék valóságos sajtó- habórút indítottak ellene, de állandó behívókkal és sorozásokkal is zaklatták a köztudottan beteg költőt. A támadásokra Ady cikkeiben méltóképpen reagált, a legmegfelelőbb választ azonban az Ifjú szívekben élek című költeményében adta, amely a Nyugat 1915. november 10-1 számában jelent meg a ..Vén csaholók- nak küldöm” ajánlással.

1917 elején váratlanul meghalt Csinszka édesapja. Boncza Miklós, aki haragja ellenére Is fninden vagyonát, többek között a Veres Pálné utcai öröklakását is egyetlen leányára hagyta. Adyék ekkor határozták el, hogy felköltöznek Csúcsáról Budapestre, a Veres Pálné utcába. A beköltözés azonban nem ment olyan egyszerűen, mert a lakás egyik szobáját Boncza Miklós lapjának, a Magyar Közigazgatásnak a szerkesztősége foglalta el, s a redakció vezetői szerették volna a kiköltözést elodázni. A kiállításon látható az a levél is, amelyet Ady saját kezűleg írt 1917. július 18- án Ruffy Pálhoz, a lap szerkesztőjéhez. Ebből a kiköltözést sürgető levélből eléggé világosan kiderül, hogy Aöynak igen is volt köze a lakáshoz és a berendezés nem kizárólag Csinszka ügye volt, mint ahogyan | azt egyes kortársak állították „A lakás nem a »M, Kg.«-ó, hanem Boncza Miklósé, s mi januárban lefoglaltuk magunknak. Mindent, N s minden bútor-darabunkat úgy hordtuk össze, szedtük össze őrült fáradsággal, hogy ebbe a lakásba ülhessenek bele, s hogy őszre mi már beköltözhetünk... Lehetetlennek tartom drága Puli bátyám, hogy Ti alkalmas helyiséget nem találhassatok s talán megbízot- taitok kevés gondossága, hogy a szerkesztőségnek nincs még helyisége...” — A sürgető levélnek láthatóan mégiscsak Volt foganatja, mert Adyék 1917 őszén beköltöztek új otthonukba.

Sára Péter j

\