Nógrád. 1977. július (33. évfolyam. 153-179. szám)
1977-07-02 / 154. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRÁD AZ MSZMP NOGIiAO MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA >■ XXXIII ÉVF.. 154. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1977. JÚLIUS 2., SZOMBAT Szövetkezők nemzetközi ünnepén A világ szövetkezői ez évben július 3-án emlékeznek meg az 55. nemzetközi szövetkezeti napról. A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége 66 ország 330 millió tagjának képviseletében ez alkalomból nyilatkozatot tett közzé, melyben a tartós béke biztosítását, az igazságos társadalmi és gazdasági rendszert szolgáló szövetkezeti alapelvek világszerte való terjesztését, valamint az együttműködés szélesítését tűzi zászlajára. E célkitűzések megfelelnek szocialista rendszerünk külpolitikájának. Megvalósításukat elősegíti az a tény, hogy a szövetkezetek dolgozó népünkkel együtt munkálkodnak a fejlett szocialista társadalom építésén. Szövetkezeti mozgalmunk napjainkban — szocialista társadalmunk egészéhez hasonlóan — a korszerű és dinamikus kibontakozás időszakát éli. Fejlődésének alapja az MSZMP XI. kongresszusán megerősített lenini szövetkezetpolitika. Ennek elveit a közelmúltban továbbfejlesztett szövetkezeti törvény és az ágazati jogszabályok tartalmazzák, s nyújtanak törvényes biztonságot napjaink eredményeihez, és a távlati fejlődéshez. Az ezzel kapcsolatos széles körű tennivalókat határozták meg a különböző típusú szövetkezetek közelmúltban tartott kongresszusai. Pártunk lenini elvekre épülő szövetkezetpolitikájából következik, hogy a magyar szövetkezeti mozgalom a szocialista társadalmi, gazdasági rendszer szerves része. Az ipari, mezőgazdasági, fogyasztási, takarék- és lakás- szövetkezetek sokrétű tevékenysége termelési, forgalmi részarányukat meghaladó jelentősegű. Ezért is szocialista államunk az állampolgárok önkéntes személyi és vagyoni hozzájárulásával létrehozott szövetkezeteket sokoldalúan támogatja. Pártunk szövetkezetpolitikája változatlanul arra irányul, hogy a szövetkezeti mozgalom különböző ágai továbbra is fontos bázisai legyenek a szocializmus épitésé- nek. Szövetkezetpolitikánk alkalmazása erősíti a szocialista rendszerünk legfőbb politikai alapját, a munkás-paraszt szövetséget. Magyarországon 4600 szövetkezet keretében 4.2 millió szövetkezeti tag tevékenykedik. A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek a mezőgazdasági termelés mintegy kétharmadát biztosítják és eredményesen segítik a parasztság gazdasági-társadalmi fejlődését. Az ipari szövetkezetek az Ipari termelés több mint hét százalékát állítják elő, az építőiparban, az egyes belső ellátási-szolgáltatási, valamint exporttevékenységben súlyuk különösen kiemelkedő. A fogyasztási szövetkezetek a kiskereskedelmi forgalom közel egyharmadát szervezik. A termelőszövetkezetekkel együttműködve munkálkodnak a zöldség-gyümölcs ■ program megvalósításán, segítik a háztáji és kisegítő gazdaságok lehetőségeinek minél jobb kiaknázását. A takarék- szövetkezetek szolgáltatásait több mint egymillió ember veszi igénybe. A lakásszövetkezetek közel 600 ezer ember számára nyújtanak otthont. A számok mögött a mindennapos gyakorlat igazolja: a magyar szövetkezeti mozgalom az erőteljes fejlődés útján halad, tevékenységük alapvetően megfelel a velük szemben támasztott követel-1 menyeknek. Megyénk szövetkezeti mozgalma tovább fejlődött. Munkája, tevékenysége jelentősen hozzájárult a megye politikai, gazdasági és társadalmi fejlődéséhez. A szövetkezetek összességében teljesítették az 1976. évi tervet es eredményesen munkálkodnak az 1977. évi tervek megvalósításán. Az MSZMP XI. kongresszusának határozata és a programnyilatkozat kifejezésre juttatja, hogy társadalmi, politikai, gazdasági es kulturális célkitűzéseink megvalósításában a szövetkezeti mozgalom a jövőben is nélkülözhetetlenül fontos szerepet tol; be. A szövetkezetek ezután is lényeges szerepet kapnak a társadalmi és gazdasági életben. ' Ezért változatlanul alapvető követelmény, hogy a párt a szocialista állam társadalmi és gazdasági céljaival összhangban, szolgálják tagságuk érdekeit, hogy fejlődjön a közös tulajdonosi tudat, hogy jobban érvényesüljenek az elosztás szocialista elvei, tovább erősödjön a szövetkezeti demokrácia, megle- lelöen működjék az ellenőrzés. Annak érdekében, hogy a szövetkezetek meg hatékonyabban lássák el feladataikat, szükség van á gazdálkodási fegyelem javítására, a társadalmi erdek következetes érvényesítésére. Továbbra is nagy figyelmet kell fordítani a szövetkezeti önállóság és felelősség erősítésére, a kezdeményezőkészség fejlesztésére. A nemzetközi szövetkezeti napi megemlékezés kapcsán a következőkre hívjuk fel megyénk szövetkezőit: Társadalmunkhoz hasonlóan, szövetkezeteink is méltóképpen készüljenek fel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának megünneplésére. A szovjet néppel, a baráti szociális - ta országokkal, a világ haladó erőivel együttesen emlékezzenek meg arról a világtörténelmi jelentőségű fordulatról, amely lehetővé tette a szocialista társadalom építését, s. ennek keretében az új típusú szocialista szövetkezetek létrejöttét és munkálkodását. Karolják fel és szélesítsék az ez alkalomra indított munkaversenyt, segítsék a szocialista brigádok célkitűzéseinek: megvalósítását. A szövetkezeti tagság öntevékenységének kibontakoztatásával, a szövetkezeti együttműködés fejlesztésével járuljanak hozzá az 1977. évi terv sikeres megvalósításához. A szocialista államunk újonnan megalkotott törvényei és jogszabályai által nyújtott »szövetkezeti lehetőségeket használják fel a korszerű gazdasági-társadalmi követelményeknek megfelelő fejlődés kibontakoztatására. A megno- vekedett szövetkezeti keretekben tegyék hatékonyabbá szervezetüket, erősítsék tagsági kapcsolataikat. fejlesszek a szövetkezeti demokráciát, a közéletben való tevékeny részvételt. Mi, magyar szövetkezők, pártunk és kormányunk iránymutatásával azon munkálkodunk, hogy hazánkban a szocializmus teljes felépítéséhez minél eredményesebben hozzájáruljunk, s ezen keresztül erősítsük a szövetkezők nemzetközi összefogását. Pitinvi László MESZÖV-elnök Befejeződött a nemzetközi nőtalcílkozó Pénteken Moszkvában befejeződött „A nő és a szocializmus” címmel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából tartott nemzetközi nőtalálkozó. A szovjet nőbizottság meghívására több mint 50 ország nőmozgalmának 136 küldötte — köztük a Magyar Nők Országos Tanácsának Erdei László- né vezette háromtagú küldöttsége — vett részt a négynapos nemzetközi szeminárium munkájában. A plenáris üléseken, valamint „A nők munkája és tar- sadalmi-Dolitikai aktivitása” es „A nő és a család” témakörökben tanácskozó munka- bizottságokban 74 küldött kapott szót. Valentyina Nyiko- iajeva-Tyereskova, a szovjet nőbizottság elnöke, a tanácskozás házigazdája a péntek délelőtti befejező ülésen mondott zárszavában a szovjet nőbizottság köszönetét és elismerését fejezte ki valamennyi küldöttségnek, amely jelen volt és aktívan részt vett a ÍNagy Október 60. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi találkozón. A továbbiakban kijelentette: „A nemzetközi, regionális és nemzeti nőszervezetek képviselői hangsúlyozták, hogy a nőkérdés sikeres megoldása a Szovjetunióban és más szocialista országokban internacionalista hozzájárulás a nők társadalmi felszabadításáért világméretekben folyó harchoz, az egész nemzetközi demokratikus nőmozgalom vívmánya. Véleményünk szerint a találkozó eredményes volt. Gazdagította tapasztalatainkat és megerősítette a lenini gondolat igazát arról, hogy lehetetlen a világ forradalmi átalakulása a dolgozó nők aktív részvétele nélkül. Frida Braun, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnöke, az NDNSZ első elnökének emlékére alapított Euge- ~>íe Cotton érmet nyújtotta á‘ a záróülésen Valentvina Nyj- kolajeva-Tvereskovának, a nemzetközi demokratikus nő- mozsalomban betöltött kiemelkedő szerepéért. A záró- ülést követően a küldöttségvezetők nemzetközi sajtóértekezleten összegezték a nemzetközi találkozó eredményeit. (MTI) Az építőtáborok első turnusában ma befejeződik a munka. Harmincnégy munkahelyen, összesen 5600 táborozó segítette szorgos munkájával a mezőgazdaság és az építőipar legsürgősebb feladatainak megoldását. A Kertészeti Egyetem halásztelki tangazdaságában — a főváros határában —, a Nógrád megyeiek is bizonyították munkakedvüket, dolgos tenniakarásukat. Másfél sz.áz balassagyarmati, rétsági és salgótarjáni középiskolás leány két héten keresztül szőlőt kötözött és a hagyma kapálásában vett részt. (A tábor életéről munkatársaink beszámolnak az 5. oldalon.) Kulcsár József felvetele est tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter tanács pénteken ülést tartott. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke tájékoztatta a kormányt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának Varsóban tartott 31. ülésszakáról és a végrehajtó bizottság 82. üléséről. A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette a jelentést. Megbízta az illetékes állami szerveket, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket az elfogadott ajánlások végrehajtására. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének a Find Köztársaságban tett hivatalos látogatásáról szóló jelentést. A kormány határozatot hozott a kulturális kapcsolatok tanácsának létrehozásáról, s a Kulturális Kapcsolatok Intézete feladatkörének módosításáról. A kulturális kapcsolatok tanácsa kormánybizottságként működik. Á közlekedés- és postaügyi miniszter jelentést tett a tárca területén folyó üzem- es munkaszervezés helyzetéről. A kormány elfogadta a jelentest. és megállapította: a vállalati szervezés — ezen belül az üzem- és munkaszervezés — hatékonyságának további növelésére van/szükség. Az igazságügyi, az oktatási és a munkaügyi miniszter javaslatára a kormány határozatot hozott az állampolgári és a közérdekű jogi ismeretek iskólai oktatásának ki- szélesítéséről. A Minisztertanács titkársága vezetőjének előterjesztése alapján a kormány megszabta az államigazgatási vezetők és ügyintézők képesítésével kapcsolatos követelményeket. f A Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta a saját, a bizottság továbbá a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság második félévi munkatervét. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Július 2—3: TIT országos küldöttgyűlés Július 2—3-án tartja a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos küldöttgyűlését — jelentette be Ortutay Gyula, a társulat elnöke, azon a sajtótájékoztatón, amelyet pénteken tartottak a TIT országos központjában. A kétnapos tanácskozáson 421 küldött vesz részt. Jelen lősz az ülésen Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia, Finnország, Lengyelország, Mongólia, a Német Demokratikus Köztársaság, a Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország, Románia és a Szovjetunió delegációja is. A küldöttgyűlés előkészítése már a múlt esztendőben megekezdődött. Lezajlottak a járási és városi küldöttgyűlések, valamint a budapesti és a megyei tanácskozások is. A hozzászólásokat és a vitákat élénk kritikai szellem és a feladatok felelősségteljes megfogalmazása jellemezte. A társulat tevékenysége jelentősen kiszélesedett. A TIT- előadók által tartott foglalkozások száma az 1967—71-es Aratnak a szécsényi járásban A szécsényi járás közös gazdaságai felkészültek az aratásra. Az ötvenöt kombájn kijavítása időben megtörtént. A szakemberek véleménye szerint az idén kevés gondot jelentett az alkatrész beszerzése. Növekedett a nagy teljesítményű E 512-es és az SZK 5-ös típusú kombájnok száma. A járásban összesen 5206 hektárról kell a kalászosokat betakarítani. Ebből a kenyér- gabona területe 4297 hektár, az őszi árpa 65, a tavaszi árpa 844 hektár. A kalászosokkal egyidőben kerül sor a 158 hektár repce és az 548 hektár borsó betakarítására. Szécsényben megkezdődött a borsó aratása. Az endre- talvi Aranykalász Termelőszövetkezet pilinvi területén csütörtökön elkezdték az őszi árpa aratását. A járásban az aratás teljes beindításá július 10. körül várható. A repce vágása és cséplése ma elkezdődik. A júniusi vihar több helyen megdöntötte a kalászosokat. A terület mintegy harminc százalékán a- földön fekszik a gabona, ez a betakarítást bizonyos mértékig megnehezíti. A szakemberek előzetes félmérése alapján kenyérgabonából 35—38. őszi árpából 30—32. tavaszi árpából 28—32 mázsás hektáronkénti termésátlag várható. A termésátlagot nagymértékben befolyásolja az időjárás. A termelőszövetkezetek felkészültek a szárításra. A lit- kei és a szécsényi közös gazdaságok saját szárítóberendezéssel rendelkeznek. A többi termelőszövetkezet szükség esetén a gabonafelvásárló vállalat szécsényi telephelyén szárítja a gabonát. A szállításkor szükséges gépek a szövetkezet rendel’kezésérei állnak. Idén 1010 vagon búza átadására kötöttek szerződést a közös gazdaságok. A gabonafelvásárló és malomipari vállalat szécsényi telephelyén felkészültek a búza fogadására. A magtárak fertőtlenítve várják a kenyér- gabona érkezéséi. Szécsényben 1300 vagon búza átvételére számítanak. Négy járáson kívüli termelőszövetkezet termését is Szécsényben veszik át. A betakarítással egyidőben elkezdődik a szalma kévezése és a tarlóhántás. A közös gazdaságok közül a nógrádmegyeri Petőfi Tsz a Kertészeti Kutató Intézet újmajori gazdaságával kooperált. A gazdaság két kombájnnál segít Nógrádmegyer- ben a borsó aratásában. A nógrádmegyeriek viszont a gazdaság búzájának aratásában nyújtanak segítséget. Szükség esetéin a járásban a szövetkezetek segítenek egymásnak az aratásban. évek 779 301 rendezvényével szemben 1 millió 42 ezer 479-re emelkedett. Az előadások és rendezvények jelentős hányada a fejlett szocializmus építésének fontos kérdéseivel foglalkoztak. A TIT-rendezvényeken szó esett a társadalmi viszonyokban beállt változásokról, a gazdaságpolitika időszerű kérdéseiről, a természettudományos haladásról, és még számos közérdekű témáról. Jelentős mértékben gyarapodott a társulat taglétszáma is. és ma megközelíti a 27 ezer 800-at. Az idegennyelv-oktatás a TIT egyik rendkívül fontos és mennyiségileg is jelentős tevékenységi köre. Kilencezerháromszázról 11 ezer 500-ra emelkedett az idegen nyelvi tanfolyamok száma. A VII. küldöttgyűlés napirendjén szerepel: beszámoló a legutóbbi időszak munkájáról, valamint az országos ellenőrző bizottság tevékenységéről, továbbá az új alapszabály megvitatása és az új tisztségviselők megValasztása. Mint Ortutay Gyula elmondotta: a társulat ezentúl a Kulturális Minisztériumhoz tartozik. Ez az új irányítási rend nemcsak formájában, hanem tartalmában is számos lehetőséget biztosít az ismeretterjesztés még hatékonyabb kiterjesztésére. Jelentős feladatok várnak az elkövetkező időszakban is a társulatra, amelyet a tagokon kívül mintegy 10 ezer aktivista is- hathatósan segít. A TIT további törekvése, hogy munkáját elsősorban az iparban és a mezőgazdaságban tevékenykedő fizikai dolgozók és az ifjúság soraiban, erősítse. (MTI) «