Nógrád. 1977. június (33. évfolyam. 127-152. szám)
1977-06-14 / 138. szám
Beszélgetések az Expressznél Ország- és világjáró fiatalokért dolgoznak NAGYÜZEM AZ EX- PRESSZ-nél — a kifejezés sejteti a Nógrád megyei ki- rendeltség kilenc dolgozójának mostani tevékenységét. Itt • a szezon, a nyári utazási csúcs kezdete. Kora reggel már telexgép kattog, egymás ellen csörögnek a telefonok. Egy útlevélkérő lapról hiányzik két adat*— pótolni kell; csoportvezetőnek adnak információt; mások arról számolnak be. hogyan zajlott le a legutóbbi. NDK-beli út. Verőcemarosról, az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási iroda nemzetközi bázistáborából sürgős kérés érkezik: telt ház van, a salgótarjáni Patyolat azonnal indítsa a gépkocsit a tiszta ágyneművel. ★ Az első expresszes, akivel szót váltunk, Szokács András kül- és belföldi szervező. — Az utakat, a lehetőségeket megkapjuk a központunktól. a mi feladatunk a résztvevők szervezése, a csoportok „összehozása” — hangzik a tájékoztatás —. A KISZ vállalata az Expressz, igv munkánkban elsősorban a KISZ- szervezetekre, a városi és járási KISZ-bizottságokra építünk. Milyen lehetőségek vannak, elsősorban ezt tudatosítjuk a KISZ különféle rendezvényein. De megkeressük a vállalatokat . is. Tudjuk, hogy kik a „hagyományos” utazók. Az írószer Ksz, a Balassagyarmati Fémipari Vállalat, az IKV ég a salgótarjáni Madách Gimnázium például rendszeres résztvevője útjainknak. A KISZ jelentős szerepet vállal a szervezésből is. A járási bizottságok például egy- egy utat önállóan készítenek elő. Az Expressz munkatársai pedig állandó kapcsolatban állnak velük. — Jómagam szinte mindig úton vagyok — mondja Szokács András —. Megyek a KISZ-bizottságra, onnan indulok négy-öt vállalathoz, intézményhez. A szervező nemcsak előkészít, gyűjti az információkat is az út sikeréről. — Mindezt el is mondom a kirendeltségi értekezleran. Utasaink, a fiatalok, általában elégedettek. Tudják, hogy nem luxusszállodát, hanem turistaosztályt, kollégiumokat kínálunk. Ezért is olcsóbbak a mi útjaink. ★ A külföldi utak ügyintézője Nemes Árpádné: — A legfontosabb az igényeket ismerni, ezt pedig a lehetőségekhez képest kielégíteni. Az utat „eladni” csak így lehet. Segít ebben, hogy egy-egy utat — a kívánságoknak megfelelően — elcserélünk más megyével, vagy partnerünk átadja nekünk. Az Expressz a fiatalok utazási irodája, részt vehetnek-e a csoportokban az idősebbek ts? — Valóban, a harminc éven aluliaknak szervezünk utakat. Engedéllyel azonban idősebbek is igénybe vehetik az Expresszi, ők azonban 10 százalékkal magasabb térítési dijat fizetnek. Az idén 1700 fiatal utazik külföldre Nógrád megyéből az Expressz szervezésében. IIosz- szas előkészítő munka után, hisz’ a csoportok összeállítását már az elmúlt év októberében, novemberében elkezdték. Melyek az úticélok? Igen keresettek a szovjet és az NDK-utak. Sokan kívánnak menni Csenszlovákiá- ba és Jugoszláviába. Elsősorban a szellemi foglalkozású fiatalok jelentkeznek, aztán a munkások és legkevesebben a diákok. Örömmel mondhatom, — saját tapasztalatból is —, hogy utasaink nem „vásárolni” indulnak. A vendéglátó országot, szokásait, művészetét, hagyományait kívánják megismerni, Így állítjuk össze a programot is. Utazik-e az, aki oly sok fiatal gondtalan, élményekkel teli kirándulását szex'vezi? — Előfordul. Most éppen az NDK-ba vezethettem egy csoportot. Berlin—Postdam Lipcse, Drezda volt az útirány. ★ Az Expressz megyei kirendeltségének nemcsak az utaztatás, a vendégek fogadása is feladata. Ennek a „területnek” Jegesi Zsuzsa a gazdája: — Nemsokára indulok Eresztvénybe. Szombaton 150 fős csoport érkezik Szolnokról, az ő szállásukat éy étkeztetésüket intézem. Részt vesznek a Lehel-túrán, bemutatjuk nekik a Salgótarján című filmet, jön műsorával Sándor György humorista is. Ez csak egy a sok program közül. A vendégjárást jól érzékeltetik a következő számok: I — Átlagosan 10—15 ezer vendégéjszakát töltenek a fiatalok megyénkben, hazaiak és külföldiek. A legzsúfoltabb az április, június és szeptember, ilyenkor még nagyobbak a szállásgondok. Valamit segítenek a kollégiumok, nagy köszönettel tartozunk például a Stromfeld Aurél Gépipari Szakközépiskola kollégiumának. ezzel egész nyáron gyakorlatilag mi rendelkezünk. Nagy öröm. hogy egyre több fiatal érdeklődik Nógrád iránt, bosszúság azonban hogy szálláshiány miatt sokukat el kell utasítani — sajnálkozik a hozzánk érkezők programjának szérvezője. AZ EXPRESSZ EMBLÉMÁJÁN a földgömb látható stilizált madárral; plakátján bakancsos, hátizsákos ifjú gyalogol. Mindkettő kifejezi az utazási iroda legfőbb céliát: az ország- és világjáró fiatalokért dolgoznak. K. G. Óvodai hőslekedésnevelési tanácskozás a gyermek h a lesetek megelőzésére Gyújtogató jelöltek Az idén elmaradták a korábbi években szinte rendszeresen visszatérő, rémítőfigyelmeztető híradások- Kevesebb volt az erdőtűz, szerencsére.. Ügy látszik, az emberi nemtörődömséget legyőzte értékeink becsülése, a felelősségérzet, a nagyobb figyelemA füzekről, a gondatlanság, következményeiről szólni most ismét időszerű. Az új tudósítások már a szőkülő gabonatáblákról. az aratási előkészületekről adnak hírt. Jó lenne, ha az egyik legnehezebb — és egyben a legszebb — munkát nem tenné keserűvé. a hamuvá, füstté vált gabonatáblák látványa. A Salgótarján.—Hatvan között közlekedő személyvonaton a minap utazott két fiatalembernek mindez aligha juthatott eszébeCsendes beszélgetés közben. velem szemben ülő útitársam riadtan kiáltott fel: vigyázz! Felugrott, s a műbőr ülésről, nadrágom mellől lesöpört egy papírdarabot. A kis fecni égett. A kékes papírdarabkán még el lehetett olvasni-.. Moziüzemi Vállalat. Aztán a mozijegyeket felfalták a lángok, csak egy fekete lapocska maradt belőle„Bocsánat, nem gondoltuk, hogy visszajön a kocsiba a másik ablakon.” — Ennyit mondott az előttünk levő boxban felálló két fiatalember egyike. Le is ültek gyorsan- így válaszoltak társam kérdésére: ,-Nincs itt semmi gyúlékony, állomáson — Salgótarján — külsőn vagyunk.” Száraz fű. árpa vagy búzatábla tényleg nincs- De lehet olajos tartály; gy állókon y anyagot tartalmazó vagon. Beláthatatlan károkat okozó veszélyforrásMeggondolatlanság, virtus, gyerekes felelőtlenség az indító oka ennek az értelmetlen és érthetetlen játéknak? Egyremegy, csak az esetleges következmény a fontos. — Előadások — Bemutatók — Kiállítás — Tapasztalatcsere (Tudósítónktól) Kétnapos tanácskozást rendeztek Pécsett — az elmúlt héten — az óvodai közleke- désnevelésról. Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács, az Oktatási Minisztérium, a Pedagógusok ’ Szakszervezete központi vezetősége, az Országos Pedagógiai Intézet, az iskolatelevízió neves szakemberei tartottak előadásokat, illetve korreferátumokat. Már a felsorolás is mutatja, hogy országos feladatként kezelik a gyermekbalesetek megelőzését, amit mór az óvodában kell elkezdeni. Az ország minden megyéjéből összegyűlt pedagógusok között Nógrád megyét négyen — hárman Salgótarjánból — képviselték. Az előadók és a hozzászólók egyaránt a nevelést, a személyes példamutatás jelentőségét hangsúlyozták. Az óvodai KRESZ-pályák és -parkok száma egyre inkább gyarapodik a megyékben. Az iskolák mellett a városokban is úgy építik meg az oktatóparkokat, hogy azokat rendszeresen használhassák az óvodások is. így — például — Salgótarjánban, vagy Balassagyarmaton, ahol most készítik a KRESZ-par- kot. A szemléltetést sem felejtették ki a szervezők a kétnapos programból. A tanácskozás színhelyén kiállítás mutatta be a gyakorlatban már jól bevált eszközöket. Majd a több mint száz résztvevő felkereste a Mecsek fővárosában egy egyik óvoda bemutató foglalkozását és a közlekedési játszóparkot. Pécsett már 1968-ban elkészült az ország első KRESZ-park- ja, amelyet azóta fejlesztettek, korszerűsítettek. A pécsi, kétnapos tanácskozás hasznát majd a következő hetekben, hónapokban lehet, lemérni az óvodai közlekedésnevelés fejlődésében és a közúti gyermekbalesetek számának csökkenésében. —g— Jó erre gondolni — és figyelmeztetni — felnőttek és gyerekeknek egyaránt- Különösen most,' Péter-Pál előtt. — k — Szakszervezeti munka az egészségügyben A szakszervezet, mint a dolgozók érdekképviseleti szerve, fontos szerepet tölt be az egészségügyi hálózatban. A jó munka feltétele, hogy a kórházi szakszervezeti bizottságok együtt dolgozzanak, együtt cselekedjenek a kórház állami vezetésével, hiszen csak közös erővel valósítható meg az egészségügy továbbfejlesztése, a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása. Csak közösen teljesíthetők az egészségügyi törvény és az etikai akció- program szabta követelések. Mindezeket figyelembe véve jött létre a közelmúltban az az együttműködési szerződés, amelyet a pásztói kórház állami vezetése és szak- szervezeti bizottsága írt alá. A pásztói járásban 320 egészségügyi dolgozó (és hetven nyugdíjas) tartozik a szakszervezet soraiba. A velük való törődés, gondoskodás, mindennapi munkájuk, életük figyelemmel kísérése állandó feladatot jelent. Az együttműködés egyik fontos területe az oktató-nevelő munka, hiszen nem közömbös, hogy milyen az egészségügyben dolgozók — akik naponta száz meg száz emberrel foglalkoznak— magatartása, ideológiai, politikai f elkészül tsége. Ez az alapja a jó munkahelyi légkör kialakításának, a szocialista erkölcs, az etikus magatartás megerősödésének, elterjedésének is. A művelődéspolitikai célkitűzések megvalósításában, a tanulási kedv serkentésében sokat tehet a szakszervezet. A pásztói járás területén minden egészségügyi dolgozó rendelkezik alapfokú végzettséggel. Munka mellett az elmúlt évben 16 dolgozó járt középiskolába. ketten pedig felsőfokú oktatási intézményben végeznek tanulmányokat. Az orvosok rendszeres továbbképzése kongresszusokon, tudományos értekezleteken, havi munkaértekezleteken valósul meg. A nővérek, asszisztensek részt vesznek a megyei egészségügyi szakiskola által szervezett továbbképzéseken és az orvosok által tartott helyi munkaértekezleteken, ahol új gyógymódokkal, gyógyszerekkel, vizsgáló eljárásokkal ismerkednek meg. A tervek között szerepel, hogy a dolgozók szakmai és, általános műveltségének segítésére a közeljövőben megalakul a közművelődési bizottság. A megyei könyvtár letéti könyvtárában az érdeklődők a szépirodalom mellett tanulmányozhatják a rendszeresen megjelenő hazai szakmai folyóiratokat és idegen nyelvű kiadványokat. Az együttműködési szerződés külön foglalkozik a dolgozók élet- és munkakörülményeit szolgáló intézkedésekkel. Gondot jelent a járás községeiben, hogy a helyi tanácsok az egészségügyi dolgozók bér- fejlesztésének megvitatásába, az egészségügyre szánt fej’esz- tesi összeg tárgyalásaiba nem vonják be a körzeti orvosokat, illetve szakszervezeti tisztségviselőket. Csupán utólag közük, hogy adott évre az egészségügyre miiyen keretet szántak. Ezen a területen feltétlenül változtatásra van szükség. Mert csak akkor számolhatók fel a rendelők felszereltsége közötti különbségek, ha a tanácsok a rosszul, vagy kevésbé jól felszerelt rendelők és tanácsadók rend- behozatalára, fejlesztésére a szakemberek véleményé alapján intézkedéseket tesznek. Az együttműködési szerződés foglalkozik a munkavédelmi programmal, a jutalomalap felosztásával, és .olyán új formákat, módszereket jelöl meg, amelyek segítik a kórház állami vezetése és szakszervezeti bizottsága közötti munkakapcsolat továbbfejlesztését, az egészségügy helyzetének javítását. Vasárnap a tóstrandon A június eleji didergések a Hajdúság népszerű gyógy* után most már kétségkívül fürdőhelyére. Hajdúszobosz- nyakunkan a nyár. Szómba- lóra és a salgótarjáni tóstrand ton és vasárnap, aki csak te- is igen nagy látogatottságinak hette, az árnyas zöldet ke- örvendett. Érthető a hőmé- reste. és a hűsítő vizet. Reg- rők higanyszála plusz 30 Cél- gél zsúfolt szerelvény indult siust mutatott. Kellemes, a gondtalan lubickolás, de az óvatosság sem árt- Erre figyelmezteti mindenekelőtt a vakációjukat most kezdő fiatalokat a parti oszlopon várakozó mentőkarika. A vízibiztonság érdekében a hazulról hozott úszóövek is jó szolgálatot tesznek- Az üzembe helyezésnél” sem mellékes ki bírja jobban tüdővel. Víz, napfény, levegő. így teljes a labdázás öröme apukával. , (Barna A. képei) NÓGRÁD - 1977. június 14., kedd • 5 V