Nógrád. 1977. június (33. évfolyam. 127-152. szám)
1977-06-09 / 134. szám
Külföldi szakemberek a BRG-ben A BRG salgótarjáni gyárának termékeit nemcsak a* országban, határainkon túl is ismerik. Hírnevüket a lelki- ismeretes munka, a megfelelő szervezés, valamint a kereskedelmi partnerekkel kialakított jó kapcsolat adja. A megrendeléssel egy.időben szerződést kötnek üzletfeleikkel arra is, hogy szakembereik részt vesznek a készülékek, berendezések gyártásánál. Az eredmény: csökkent a reklamáció, vagy teljes egészében megszűnt. Bissau-guineai szakemberekkel Tarján Lászlóné elektromos technológus az egyik készülék műszaki adatait ismerteti. Kucsere István fejlesztőmérnök vezetésével vietnami szakemberek egy adó-vevő készüléket tanulmányoznak. — sturman — Kiállítás Romhányban A Vas- és Ércmunkások Szakegylete megalakulásának 100. évfordulója alkalmából a Váci Híradástechnikai Anyagok Gyára és szakszervezeti bizottsága, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum segítségévéi, a szakszervezet életének százéves történetét bemutató kiállítást szervezett. Mintegy húsz, szépen kivitelezett tablón követik végig a vasasok mozgalmi múltjának fontosabb állomásait. A kiállítás a századfordulótól mutat be „vasas” jellegű munkás- mozgalmi dokumentumokat, a magyarországi kapitalizmus kezdeti fejlődésétől napjainkig. Bemutatja a vasasszakmában dolgozó munkásokat a munkahelyeken, munka közben. Az 1914-es ifjúmunkások életéből is láthatunk képeket. A fotók között akad 1930-ból való is, ahol a munkanélküliek egy csoportja látható a szakszervezetben, amely kifejezi a szervezkedésben rejlő erőt. A kiállítás megnyitójára a váci Madách Imre Munkás- és Ifjúsági Művelődési Központban került sor. A gyár váci üzemének kultúrtermében tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás anyagát később átszállítják a gyár romhányi telephelyére, és tíz napig láthatják az üzem dolgozói. Barátsági szerződés Szerdán aláírták Salgótarjánban azt az együttműködési szerződést, amelynek alapján a rimaszombati járási úttörő- elnökség és a salgótarjani járási úttörőelnökség megállapodott, hogy 1977—1981. között milyen formában és módon teszik még szorosabbá és eredményesebbé a már eddig is kialakult barátsági kapcsolatokat. A szerződésben kulturális, sport és számos más közös feladat szerepel. Az idén 30 csehszlovák úttörő nyaral Zánkán és 30 magyar úttörő a bertléri úttörőtábor örömeit élvezheti. A szerződést csehszlovák részről Elena Hudecova rimaszombati járási úttörőelnök és Kovács Tibor salgótarjáni járási úttörőelnök írta alá. — sturman — Munkások az építőiparban A Nógrád megyei Állami A munkások növekvő köz- munkakörülmények fejlesz- Építőipari Vállalat mozgalmi életi aktivitása az üzemi de- tésére, védőfelszerelésekre. — és gazdasági vezetése — mokrácia fórumainak fejlesz- öltözők és mosdók. fürdők éppen- sajátos helyzetük miatt tésére, a párttagok példamu- fejlesztésére az elmúlt eszten— különös gonddal foglalko- tatása, a párbmegbízatások dobén több mint kétmillió főzik a munkások élet- és mun- rendszere kedvezően érezteti rintot, az üzemi étkeztetésre kakörülményeinek javításé- hatását a munkások tévé- és a munkásszállítások üze- val. Vállalatunk dolgozói kenységében, öntudatának fej- meltetési költségeire pedig mindennapos tevékenységük- lesztésében. Dolgozóink egy- csaknem 11 millió forintot kel közvetlenül hozzájárul- re nagyobb számban vesznek fordítottunk- Évente több Y,ak _ lakóházak. iskolák reszt az immár hagyomá- mint IS- millió forintot kölo vodak üdülők egészségügyi nyoasá váló kommunista tünk a munkások szállítasá- é« kereskedelmi létesítmé- műszakokon. A vállalatnál ra. A vállalat támogatja a nyék szolgáltató- és termelő- sok a beíaró dolgozó. Csak- munkáslakások építését. Az üzemek, intézmények építésé- nem száz községből jönnek, akció kereteben az elmúlt vei - a társadalom sokoldalú « koztUuk sokan naponta evben 38 az idén pedig 19 szükségleteinek kielégítésé- ?bb orat toJte"ek utazással munkás kap^t lakast akiket he/ A korszerű technolóeia Megls 7-°muk kiveszi részét a vallalat több mint ketmilfogadasára^ munkSkollektí lakóhelye fejlesztéséből, tár- lió forinttal segített, hogy új iogaaasara munKasKollenti sadalrni életéből. Munkásaink otthonhoz jussanak. vanK csak úgy les/, kepes. ha között jelentős a tanácstagok, sz™flenul S7'akrnfl" a KISZ-vezetők. a munkás- Képzett munkások politikai es általános művelt- 6rök szaTna. Alapszervezete- ' segei., felkeszuitseget. S eh- ink pedig figyelemmel kísé- Végrehajtó bizottságunk hez egyre kedvezőbb feltetele- rjk elismerik tevékenységű- rendszeresen figyelemmel kiket teremtünk szamukra. ket séri, és segíti a munkásokpoIfA munkások jövedelmének litikai. szakmai képzését, to- ’lunhuoan növelését és életkörülménye- vábbképzését, felkészültégük, és közéletben ’k javítását alapvető feladat- műveltségük növelését. A » . ... ,, - , nak tekintjük- Fontos ez szakmunkás-utánpótlás érdeA pártbizottság es az alap- pártunk életszínvonal-politi- kében vállalati költségen átszervezetek a part Központi kájának helyi megvalosítasa képzős tanfolyamokat szer- Bizottsaga 19(4. márciusi szempontjából, de lényeges a veztünk. Az utóbbi öt év irányelvei alapjan 1974 okto- vállalati munkaerőhelyzet aiatt 327 munkas tett ígv berben intézkedési tervben stabilizalasa miatt is. A valla- szakmunkásvizsgát- Gondot fogalmaztak meg azokat a latnál a fluktuáció meg az jelent azonban, hogv a vég_ feladatokat, amelyek a mun- elmúlt evben is meghaladta a kásák helyzetének további 30 százalékot * a munkás- égyharmada marad a válla- javitasat szolgálják. A terv létszám továbbra is csökken. „ m., . , _ egy-egy részterületet azóta Bar a negyedik oteves terv kahelvet keresnek A két testületi ülésen többször is időszakában a munkasátlag- megsz“^sere tett vizsgáltuk. Két év elteltével bérek több mint 27 száza- "... . ,. . , .. , azonban indokoltnak tartottuk lékkai _ emelkedtek, a jelen- , ,,, a várt eredménvt átfogóan összegezni a végre- l«*i bérszínvonal továbbra .... , g, . , ,’ haitás eddigi tapasztalatait som tesz versenyképessé Ugy lat-luk’ h°ey J°bb eloke- jtas edd g tapa ta tai bennünket a kornve/ő inari szlt°. szervező munkával miAhelv^TaveJőrSate: SSkd L ÄÄ eredményesebbe tehetjük ez, a TeLeZt szervezetekkel. Ez is indo- k^> ^miat. Mar hagyot erem tettek koI.ía elhatározásunkat, hogy many ásnak tekinthető a válazoK a Kormányzati intézke- m^S ebben az évbenamun- iskolai és eimná/iumita dések. amelyek az építőipari kasok átlagbérét további 7.5 nos >skolai_ es gimnáziumi tahez jó légkört t ereimet teK 2^1’“ .HüITl"“!“ lalatnál a kihelyezett általa munka sok e s ~ rn űvé zetők * bér - százalékkal növeljük. Minden Sozat. Bár a munkahelyek munkások es mm ezetok bei ^dlieinél több «ondot fordí- gyakori változása a vállalat emelese révén közvetlenül is CUU,1S"1C‘ , 8UIWU . „ , érintették vállalatunk dől- tunk a teljesitmennyel ara- a bejaio dolgozóit. A munkásosztály ve- * J°M> munkára ősz- gozok magas szama nehezíti a zető szerepének gyakorlásával 7° bérezésre,, fi? tál, képzést, a továbbképzést, de összefüggő téves nézetek — kezdő szakmunkások, a törzs- >g.y is 90—100 munkás tanul esizmei-politikai nevelő mun- megfelelő anyagi, kank hatékonyságával pár- kclcsi megbecsulesere. huzamosan — vállalatunknál I is egyre inkább szűnőben _ vannak. Segítette ezt továb- életkörülmények bá, hogy az elmúlt években nőtt a munkások részvétele Változatlanul fontos a különböző politikai, társa- kitűzésünk a nehéz er- évente általános, illetve középiskolábanA politikai képzés is rendszeressé vált alapszervezeteinknél. A párt-, szakszervezeti és KISZ-öktatás különböző cél- tanfolyamain évenként 900— fizikai 1000 munkás vesz részt- Nö■uiiMiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiHHiiHiniiHiimniiiutiMiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiHiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHliiiiiiniiiiiiMiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHMiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiHuiiiiiHHiMmiiiiiiiiiiiiiiiiimiimiiHiiimiiiiiHmiiiiiimiiimiiiiiiimmiiiHiiiiMimiiiimhimiiiit Újraéleszteni a brigádmozgalmat Látogatóban egy korábbi dalmi szervek vezető testű- munka megkönnyítése. A ne- vek?zik .az önművelés, az ol- leteiben. Emelkedett a mun- gyedik ötéves terv időszaké- vasas iránti igény. Dolgozó- kás párttagok száma. Az ban csaknem 25 millió focin- 1 . renbe'kezósére áll a több újonnan megválasztott tiszt- tot fordítottunk különböző 4S0° kötetes központi ségviselők, a fiatal munkások gépek beszerzésére. Az új szakszervezeti könyvtár és a tervszerű képzésére. tovább- gépek vásárlása .mellett .meg munkásszállásokra kihelye- képzésére külön gondot, for- kell teremtenünk a lehetősé- könyvtárak. A beiratkodítunk. A munkások fokozó- get a meglevő gépek jobb zotjt olvasók között egyre madó erkölcsi, anyagi megbe- kihasználására. Hiszen a ma- Saaabb a munkások aránya, csülése a napi munkában is gasabb teljesítmény, a jobb jól mérhető- Az elmúlt három eredmény, a további fejlesz- AZ építők becsülete év alatt 184 munkás, köztük tések feltétele és forrása. 52 fiatal kapott Kiváló Dől- Évről évre javul az építő- Többen szóvá teszik a kü- gozó kitüntetést a vállalat- munkások szociális elátottsá- lönböző vállalati fórumo- nál. A fizikai munkások kő- ga is. amelyet középtávú szó- kon, hogy az építőmunkások zül 46. közülük 14 nő került ciálpolitikai tervünk folya- nem kapják meg azt az elis- kozvetlen termelésirányítói matos megvalósítása biztosít, mérést amit munkájuk alap- munkakörbe. A munkavédelemre és a jan, megérdemelnének. A varos, a megye lakossága mindennap láthatja, figyelemmel kísérhetné termelőmunkánkat- Közvetlen tanúja lehet az alkotó tevékenységnek, de kritikusa is fogyatékosságainknak, a több helyen ma még meglevő szervezetlenségnek, fegyelmezetlenségnek, pazarlásnak, hiszen munkánkat nem a „kapukon belül”, hanem szó szerint az riport nyomán Megfakult újságot tart kezében Nagy József, a diósjenői termelőszövetkezet villanyszerelő ágazatának vezetője. Riportot mutat még 1973-ból. Együtt olvassuk a sorokat. A Nógrádi Sándor nevét viselő szocialista brigád tagjai nyilatkoztak nagyszerű sikereik előzményeiről. A félrerakott cikk amolyan „csak a szépre emlékezem”-ízű, mert hosz- szú évek során tavaly fordult elő első ízben, hogy a villanyszerelők a szocialista munkaverseny értékelése során cím nélkül maradtak, szomorúan lógatták orrukat. De nemcsak ők, a termelőszövetkezet többi kollektívája is. E két dolog között szoros az' összefüggés, mint arról Erdősi Sándor, a közös gazdaság pártszervezetének titkára beszél. A riport készítésekor*, még ő volt a villanyszerelők brigádve^étője. — Annak idején, 1970-ben, amikor létrejött a villanyszerelő részleg, a tsz-ben egyetlen, a szocialista címért versenybe induló brigád sem volt. Mi voltunk az „úttörők” — mondja. — A mi felhívásunkra csatlakoztak a munka- verseny-mozgalomhoz a baromfiágazatban dolgozók és traktorosok. Már 1975-ben akadtak gondok. A. „bruttó; szemlélet” jellemezte az érté-' kelést, a termelőszövetkezetnek végzett munkánkat szinte teljesen figyelmen kívül hagyták. Pedig a házunk táján is eleget dolgoztunk. A brigád önértékeléséből is kiderül: a tsz-ben padlást alakítottak ót, bővítették a bakelitüzemet, felújították az agregátort, hídmérleget építettek. Csupa olyan munka, ami eredetileg nem szerepelt a tervükben, de elvégzése a gazdaság életében létkérdést jelentett. Viszont ennyivel csökkent a külső szervektől vállalt teljesítmény, s ezzel együtt a nyereség. Bonyolította a helyzetet, hogy a brigádvezetőt, párttitkárnak is megválasztották, s ez nem kis lekötöttséggel járt. — Nem tagadom, kevés idő jutott a villanyszerelőkre. Sajnos, a káros hatás nem maradt el — gyakorol önkritikát Erdősi Sándor. Volt azonban ennél nagyobb probléma is. A villanyszerelők nem éreztek lábuk alatt biztos talajt. Az irodában a nógrádi gazdasággal való egyesülést rebesgették — amiből nem lett semmi —, s szóba került a villanyszerelő részleg visszafejlesztése. A szövetkezet vezetői nem &jsui.iaa ennate lönösebb propagandát, csak éppen aki menni akart, nem tartóztatták, s a különböző juttatásoknál is éreztették szándékukat. Ami legjobban szíven találta a szerelőket: nekik kellett megfelelő munka után nézniük, mert egyébként lebzselhettek volna napokig. — Fájt a szívem, amikor azt láttam, hogy az „aranykezű” villanyszerelőink, akik korábban az egész országban köz- megelégedésre szereltek, falat bontottak, vakoltak. Szabad-e segédmunkát végezni egy tapasztalt szerelőnek? — kérdezi Nagy József. A villanyszerelők — volt rá példa —, hogy személyenként 300 ezer forint termelési értékét produkáltak. A nyereség is számottevő volt. Ám amikor látták, hogy figyelmen kívül hagyják őket, érthető, ha kedvük alábbhagyott. — Fölösleges lenne magyarázkodnunk — kezdi Kis Gere István a brigád jelenlegi vezetője. — Eleve olyan tervet kaptunk tavaly, amit ember legyen a talpán, aki teljesíteni tud. Mi mégis igyekeztünk. .. Kalmár Ervin, aki ugyancsak alapítója a brigádnak szókimondásáról ismert. Most sem igyekszik takargatni a tényeket : — Milyen dolog az, ha a villanyszerelő kubikusmunkát végez? — jegyzi meg a rétsági építkezésen. — Nem volt, aki számlázott volna, hiányzott az irányító... Látszik rajtuk: a múltról nem szívesen beszélnek, mintha azt tartanák: ne szólj szám, nem fáj fejem. Inkább a fogadkozást választják: — Reméljük, az idén sikerül bebizonyítanunk, hogy szükség van a munkánkra, az általunk hozott nyereségre — mondja Kis Gere István. — Jó kézbe került az ágazat vezetése. Nagy József személyében hozzáértő szakember gondoskodik a villanyszerelőkről, s nem töri fejét már senki azon, hogyan lehetne „finoman” a villanyszerelő részleget megszüntetni. Érzik ezt az emberek is — magyarázza Erdősi Sándor. — Tárgyalunk a VI3ÉÉG- gel. Villamos vezérlőszskré- nyek gyártását rendelték tőlünk. Ha a „minta” sikerül, a kapacitásunkat egy évre lekötik. S az ilyesféle feladat tetszik a szerelőknek —• áiságoi- ja Nagy_ József. Persze, ahhoz az kell, hogy ne forduljanak elő olyan, dolgok, mint a közelmúltban. A vasat a tsz szállítói hetek alatt képtelenek voltak elvinni, a gépműhelyben rendelt egyszerű falvésőket töboszori sürgetésre készítették el. A Viltesz-üzem szereléséhez kellő szögvasakat pedig a raktárból nem adták ki nekik, de a készletből magánszemélynek 100 darabot értékesítettek. — A tapasztalatokat leszűrtük. Nagy szükség van a versenybizottság munkamódszerének változtatására is. Az elv: a gazdaság a jelenlegi nehézségekből (tavaly jelentős veszteséggel zártak) csak úgy tud kilábalni, ha a szocialista bri- gadmozgalomra alapoz. A kollektívák támogatása nélkül bármely elképzelés öncélú — összegzi véleményét a par !- szervezet titkára. A Nógrádi brigád érzi felelősségét. Legutóbb ismét felhívással fordultak a többi ágazatban dolgozókhoz. Szeretnék újraéleszteni a szocialista brigádok mozgalmát. S ez legkevésbé múlik rajtuk! 1 Szabó Gyula „utcán” végezzük. Ebből is ered. hogy megítélésünk kettős- Kedvező, amikor az új létesítményeket átadjuk, amikor szépülő, gyarapodó városaiinikat, községeinket látjuk, de kedvezőtlen, amikor késünk az átadással, amikor a kivitelezés hiányosságait, a minőségi hibákat látjuk. Az építőmunkások tudják, hogy a társadalmi megbecsülés és elismerés csak úgy válhat egyértelművé, ha munkájukat, fegyelmezettebben, szervezettebben, az eddiginél is oda ad óbban végzik- Vállalatunk munkásainak túlnyomó többsége növekvő politikai és általános műveit-, sége. erősödő osztályöntudata alapján cselekvő részt vállal a gondok leküzdésében, a párt határozatainak végrehajtásában- Felelősségtudatuk, a legkiválóbbak fegyelmezett munkavégzése, példamutató magatartása egyre meghatározóbban befolyásolja a vállalat többi dolgozójának, s a vállalat egészének tevékeny-, séget. Viczián Gyula, a Nógrád megyei Állami , Építőipari Vállalat partbizotrtsági titkára | | NÚGRÁD - 1977. június 9., csütörtök ^ 3