Nógrád. 1977. június (33. évfolyam. 127-152. szám)
1977-06-26 / 149. szám
1 ömegízlés — Nem új téma, rendszeresen visszatér magánbeszélgetéseken és művelődési életünket elemző eszmecseréken egyaránt, hogy a nagyközönség igényei és a kínált művelődési lehetőségek — elsősorban a művészeti jellegű produktumok — nincsenek mindig összhangban: valamiféle szakadék, helyenként egyre szélesedő szakadék jelentkezik a tömegek ízlése és a műalkotások színvonala között. Amióta a közművelődés gondja előtérbe került, ez a kérdés még gyakrabban jelentkezik. Természetesen, mint művelődési életünk nem egy vonulatának megítélésekor, itt is találkozunk túlzó megállapításokkal. Bár, tagadhatatlan, egyes művészeti ágazatokban ez a szakadék megvan. Szélesedésének megakadályozása viszont csak két oldalról történhet. Mai társadalmunk ízlése rendkívül heterogén képet mutat. Ennélfogva nem lenne jó —,'mint arra egyik beszédében Pozsgav Imre kulturális miniszter is utalt —, ha művészeti életünk, művészeti alkotásaink színvonala és ízlésbeli, állapotaink közé egyenlőségjelet lehetne tenni. Közízlésünk a felszabadulás után 32 esztendővel is igen érzékletesen tükrözi azt a káros örökséget, amelyet teljesen leküzdeni még nem tudtunk, s amelynek — a korhoz igazodva, — újabb kinövései, vadhajtásai is jelentkeztek az eltelt évtizedek alatt. A népdal még ma sem győzte le a rossz értelmű magyarnótázást, környezetkultúránkban, lakáskultúránkban is rendkívül sok a visszahúzó erő, s az irodalom és művészetek befogadásában is torzak az arányok, nem beszélve az igaz értékek és az értéktelen kulturális tömegcikkek kedveléséről és elfogadásáról. Napjainkban a televízió szinte már az egész országot behálózza. A közelmúltban egy estét Budapesten töltöttem. Nyolc órakor indultam gyalog a Baross térről a Tanács körútra, majd onnan vissza. A hosszú úton mindössze két rendőrrel és öt hazafelé siető civillel találkoztam. Teljesen kihalt volt a város. Visszatérve a szállodába. vagy félszáz vendég a hallban szorongott, ott is. A televízió egy nagy hírű bűnügyi regény filmváltozatát sugározta. Ezért volt hát a viszonylag kora esti órákban kihalt Budapest legforgalmasabb útvonala. Mindenki a képernyő előtt ült. Ez természetesen nem baj. A baj ott kezdődik, hogy másfajta műsorokat a krimira- jongók nagy táborából viszonylag kevesen néznek. Leszűkül az érdeklődés — televízióban, moziban egyaránt — krimikre, kalandfilmekre, a színházban bérleteladásokkal keltjük a nézettség látszatát, könyvforgalmazásunkban a bruttó könyvesbolti pénzbevétel után mérjük az érdeklődést. S, általában látogatottsági, vagy nézettségi statisztikából vonunk le következtetéseket az egész lakosság, (az átlagember) és a kultúra kapcsolatára. Ezek a statisztikák pedig gyakran sandítanak. Más és más az érdeklődés falus, városon, és az egyes műfajokon belül is nagyon megosztó. Mégcsak iskolázottsághoz sem lehet kötni az érdeklődési köröket, hiszen értelmiségiek között is sokan vannak, akik a kikapcsolódás jelszava alatt a szellemi energiát is kívánó művelődéstől elfordulnak. Sokféle okra vezethető vissza a közízlés állapota. A múltból ránk maradt örökségen és a polgári kultúra még élő hagyományain túl, többek között arra a szemléletre is, hogy tömegeknek olykor tömegkommunikációs úton is csökkentett értéket nyújtottunk, amikor műsorok sokaságával szellemi restségre is biztattuk az embereket, s amikor a kikapcsolódás és szórakozás fogalmát a mindenféle agymunka teljes kikapcsolásával azonosítottuk. A közművelődés szerteágazó munkájának egyik legfontosabbik éppen az ízlésszint és a művészeti alkotások, a kulturált élet szintjének közelítése, a sokat emlegetett szakadék szűkítése. Ehhez hozzátartozik egyes műveszek, vagy művészi ágazatok túlzott előreszaladásának, a tömegektől való elszakadásának mérséklése éppúgy, mint a tömegízlés szintjének gyorsítottabb emelése. Aiui vau — és ami lehet ne 90 éve szüléiéit Karinthy Frigyes ”,. .én a törvényre vagyok kiváncsi — nem arra, hogy mi az ember. ( hanem arra. hogy mi lehetne..., hogy mi felé érdemes törekedni, Azt az embert akarom látni, aki az értelem és a belátás teremtett a hatodik napon, ahelyett, akit a véletlen teremtett1’ — fogalmazta meg egy drámája előszavában írói. gondolkodói programját a XX. századi irodalmunk egyik legnépszerűbb és legsokoldalúbb alkotója, Karinthy Frigyes. Karcolatok, humoreszkek ezreiben, regényekben, színdarabokban mutatta be, tette a legkíméletlenebb krifitka, a nevetés tárgyává a véletlen — azaz az antagonisztikus társadalmak körülményei — szülte torz embert és annak eltorzult kapcsolatait, s mutatta ki, hogy tőle elidegenedett, számára érthetetlen és rajta uralkodó viszonyai, mint egy zavaros álom nyomasztó kulisszái közé bezárva miként fetrenp butaságban, önzésben és hazugságban És kereste szenvedélyesen — maga is ennek a fojtogató álomnak foglyaként — az ébredés, a véletlen korlátáitól való szabadulás, az emberek szívében élő eszményhez méltó, az értelem teremtette ember születésének lehetőségét. Bár már életében is humoristaként volt a legnépszerűbb, és mai köztudatunk is elsősorban így tartja számon — eltekintve a megélhetés kényszerében született 'napi jellegű, igénytelenebb írásaitól, — Karinthy nem viccelődött. Szállóigévé vált mondása — humorban nem ismerek tréfát — nem csupán a mesterség tiszteletét jelenti, hanem azt, hogy humoreszkjeivel nem egyszerűen szórakoztatni akart, feladatát abban látta, hogy megmutassa a nevetségeset. A nevetséges pedig az ő szótárában a tökéletlennel azonos: a nevetés szerinte azért a legnagyobb találmány mert mindig a tökéletlenség láttán fogja el az embert, s ekként a belátás, az önnön tökéletlenségünkre való ráébredés annak a kiküszöbölésére tett első lépés jele — sőt maga az első lépés. Java humoreszkjeiben Karinthy nem' torzított tehát, hanem a tárgyul választott társadalmi pillanatkép, embertípus, viselkedési sztereotípia, tipikus helyzet tapasztalati képéről lehántotta a megszokás, az előítélet, a látszatfelhámját, és pontos logikájával a mélyére, a fonákjáig hatolt. Gondoljunk itt a fonák szó eredeti jelenKarinthy Frigyes portréja. tésére: a hímzésnél például a fonák oldal mutatja meg a minta szerkezetét. Karinthy a humor ' éles, könyörtelen fényével világított rá a jelenségek valódi szerkezetére, a szerkezeti elemek ellentmondásaira. Kora torz,. feloldhatatlan ellentmondásokkal teli valóságának ilyetén feltárása, amellyel embertársait is igyekezett rádöbbenteni e valóság és benne önmaguk tarthatatlan, emberhez méltatlan voltára, csak az egyik a kritikai része volt munkásságának. A teljes Karinthy- képhez hozzátartozik a pozitív program is, a kiút keresése; az emberibb . ember és társadalom elképzelésére, a jövőbe vezető híd megépítésére tett lázas kísérletek: versek, novellák, fantasztikus regények, drámák sora, Üj Enciklopédiájának tervei. Ö maga ezekben lattá munkásságának lényegét, humoros írásait csak előkészületnek, mellékterméknek tekintette, és keserűen jegyezte meg, hogy hiába próbálta humoreszkek ezreiben bebizonyítani, hogy nem humorista, úgy járt, mint annak idején az addig még ismeretlen krumpli Európában: virágját és bogyóját (humor, vicc) ették, gyökérgumóját (filozófia) eldobták. Nem véletlen azonban, hogy Karinthyról beszélve mégiscsak e „melléktermékek” — a humoreszkek, az Így írtok ti, a Tanár úr kérem jutnak az eszünkbe. Karinthy ugyanis a jövő embere és társadalma elképzelésekor — figyel-, men kívül hagyva, hogy a mindenkori társadalom és a mindenkori ember között el- téphetetlen kapcsolat van, és változásuk, fejlődésük csak szoros kölcsönhatásban képzelhető el —. egy „in vitro”, azaz körülményeitől függetlenül létező embert keresett. Polgári humanistaként, a francia felvilágosodás encik- lopédistáinak kései, anakronisztikus leszármazottjaként azt remélte, hegy ez a körülményeitől független ember a ráció nevében levétkőzi majd rossz tulajdonságait, s majd ezután megváltoztatja körülményeit: a társadalmat is. A jövő zálogát a tudományban látta: azt írta, hogy az ember a korlátlan technikai lehetőségek birtokában megszabadul mind természeti, mind társadalmi meghatározottságaitól, és az értelem jegyében szüli újjá magat Azaz nem azt kutatta, hogy abból, ami van, optimálisan mi lehetséges. hanem azt — eredménv- ként törvényszerűen utópiákra, Kolozsvári Grandpierre Emil szavaival: rendszerezett ábrándokra jutva —. hogy annak ellenére, attól függetlenül, ami van, mi lehetne. Hidat szándékozott építeni a jövőbe — hídján azonban nem indulhatnak el, mert innenső pillére nem a földön, nem a valóság talaján áll. Kiutat keresett az ember szamára. — s ha világnézeti, szemléleti gyengéi miatt nem is találhatta meg. útkereső szenvedélye megrendítő, példaadó. Egy, az ellentmondások felfedésére bf programozott komputer tévedhetetlenségével működött viszont a mindennapok valóságát elemző humora: a társadalmi viszonylatoktól, az emberi kapcsolatoktól a tudat legbelső , rezdüléséig, mindenben feltárta a disszonanciát: s tette ezt olyan kifogyhatatlan, sziporkázó ötlet- és gondolatgazdagsággal, amely utolérhetetlenné teszi őt irodalmunkban. Sajátos logikája, szelleme mindennapi humorunk, azaz egyéni és társadalmi önismeretünk fontos alkotóelemmé vált. 1938. augusztus 29-én halt meg. Életrajzírója szerint zsebében öt pengőt találtak adósságai viszont ' negyvenhatezer pengőre rúgtak. Hogy mi, ma mivel tartozunk neki, annak felméress még folyik. Menyhért Jenő B a kilenc kályhában öt és fél nap alatt tizenkét köbméter bükkfa ég el — mennyi nap alatt ég el tizenkét kályhában kilenc köbméter bükkfa... — Ha kilenc , kályhában.. Az íróasztal előtt ülök, valami cikket olvasok. Nem tudok figyelni. A másik szobából már harmincötödször hallom a fenti mondatot. Mi a csoda van már azzal a bükkfával. Muszáj kimenni. Gabi az asztal fölé görnyedve rágja a tollát. Ügy teszek, mintha valami más miatt mentem volna ki, fontoskodva keresgélek a könyvszekrényemben. Gabi lopva rám néz, én összehúzom a szemem, mintha nagyon el volnék foglalva gondjaimmal, és nem vennék tudomást róla — érzem is, hogy erre gondol, közben görcsösen mondogatom magamban : — „Ha kilenc bükkfa. .. tizenkét köbméter... akkor hány kályhában...” Ejnye, a csudába! Hogy is van? Elmegyek előtte szórakozottan, megállók, mintha ebben a pillanatban vettem volna észre. — Na, mi az, kisfiam, tanulgatunk? Gabi szája lefelé görbül. 1 — Apukám... : — Mi az? — Nem értem ezt a dolgot. — Nem értem!? ... Gabi! '.. Hogy lehet ilyet mondani?! Hát nem magyarázták el az iskolában9 — De igen, csakhogy... Karinthy Frigyes: Tanítom a kisfiámat A torkomat köszörülöm. Aztán már nyersen és ellenségesen : — Mi az, amit nem értesz? Gabi mohón, gyorsan és megkönnyebbülve, máris hadarni kezdi, mint akinek nagy súlyt vettek le a válláról. — Nézd apukám, ha kilenc kályhában öt és fél nap alatt tizenkét köbméter bükkfa ég el... Én dühösen: — Papperlapapp! .\'■ Ne hadarj!... így nem iehét értelmesen gondolkodni! ... Tessék még egyszer nyugodtan és megfontoltan elmondani, majd akkor meg fogod érteni! — Nna. adj egy kis helyet. Gabi boldogan és fürgén félrehúzódik. Ö azt hiszi, hogy én most nem tudom, hogy ó most vidáman rám bízta az egész dolgot — ő nem tudja, ő persze nem emlékszik ugyanerre a jelenetre, hu- szonegynéhány évvel ezelőtt, mikor én húzódtam így félre, boldogan és megkönnyebbülve, és az apám ült le így mellém, ugyanezzel a bosz- szanködó és fontoskodó arccal, mint most én. És ami a legborzasztóbb, méghozzá — ebben a pilanatban villan át rajtam — erről, ugyanerről a példáról volt szó akkor is!... Úgy van, nincs kétség!... A bükk'fa és a kályha! szent Isten !... pedig akkor már majdnem megértettem — csak elfelejtettem!. .. Az egesz húszegynéhányéves korunk egy pillanat alatt a semmibe süllyed. Hogy is volt csak? — Nézd, Gabi — mondom türelmesen —, az ember nem a szájával gondolkodik, hanem az eszévet Mi az, amit nem értesz?! ... Hiszen ez olyan egyszerű és világos, mint a nap — ezt az első elemista is megérti, ha egy pillanatig figyel. Nézd, fiam. Ugye, itt van az, hogy kilenc kályhában öt és fél nap alatt ennyi és eny- nyi bükkfa ég el. Nnna. Mit nem értesz ezen? — Ezt értem. apukám... csak azt nem tudom, hogy az első aránypár fordított és a második egyenes, vagy az első egyenes és a második fordított, vagy mind a kettő egyenes, vagy mind a kettő fordított A fejbőröm, a hajam tövében, lassan hidegedni kezd. Mi a csudát fecseg ez »++ öss^e az aránypárokról? Mik lehetnek azok az átkozott aranypárok?! ... Honnan lehetne ezt hirtelenében megtudni? Most már hangosan szólok rá: — Gabi!... Már megint hadarsz?! ... Hogy akarod így megérteni?... Az ember a szájával, izé... Mi az, hogy fordított meg egyenes, meg egyenes meg fordított, papperlapapp, vagy a falramászott nagybőgős! Gabi röhög. Ráordítok: — Ne röhögj! Ezért taníttatlak, kínlódom veled!... Ez azért van, mert nem figyelsz az iskolában!.. Hiszen te azt se tudod.. hiszen te azt se tudod... (Elképedve meredek rá, mintha egy szörnyű gyanú ébredt volna fel bennem.) Hiszen te talán azt se tudod, hogy mi az az aránypár ?!.. — Dehogynem, apukám... Az aránypár .. az aránypár... az aránypár. az a két viszony ... amelyben a belső tagok hányadosa. .. iletve a külső tatagok szorzata. .. összecsapom a kezem. — Mondom!... Tizennégy éves kamasz, és nem tudja, mi az az aránypár! Gabi szája megint lefelé görbül. — Hát mi? — Hogy mi? Na megállj, te csirkefogó!... Most azonnal előveszed a könyvet, és harmincszor elmondod! ... mert különben. . Gabi megszeppenve lapozgat, aztán hadarni kezdi: — Az aránypár azon meny- nyiség, melynek két beltagja úgy viszonylik két másik menyiséghez, valamint, ... igen, apukám, de melyik itt a két beltag, a bükkfa térfogata és a napok száma, vagy a kályhák száma és a bükkfa térfogata? ... — Már megint hadarsz?! Add ide azt a könyvet. És most rettentő komolyan kezdem: — Ide nézz, Gabi, ne légy már olyan ostoba. Hiszen ez olyan világos, mint a nap. Na nézd, milyen egyszerű. Na. Ide figyelj! Ugye, azt mondja, hogy kilenc kályhában eny- nyi nap alatt ennyi és ennyi bükkfa Tehát ha ennyi és ennyi bükkfa kilenc nap alatt, akkor világos, ugye, hogy tizenkét nap alatt viszont nem ennyi és ennyi, hanem... — Igen, apukám, eddig én is értem, de az aránypár... Dühbe jövök. — Ne fecsegj bele, így nem érte... nem érted meg. Ide figyelj Ha kilenc nap alatj, ennyi és ennyi — akkor tizenkét nap alatt, mondjuk, esetleg ennyi és ennyivel több. De viszont, pardon, azért nem több mégse, mert nem kilenc kályhában, hanem tizenkettőben. tehát ennyivel kevesebb, vagyis enyivel több, mintha ugyanannyival kevesebb volna, mint amennyivel több... Itt ugyanis az aránypár... az aránypár... Egyszerre világosság gyűl az agyamban. Mint egy villám- csapás, úgy ér a Nagy Megismerés, aminek hiánya húszegynéhány év óta lappang és borong bennem — úgy van, most rájöttem!... Nincs kétség — akkor... ott... egészen nyilvánvaló — úgy van, nyilvánvaló, az apám se értette ezt a példát! Lopva a Gabira nézek. Gabi közben észrevétlenül kinyitja a történelemkönyvet, és most félszemmel azt a jelenetet nézi egy régi képen nagy kéjjel, ahogy Kinizsi Pál két törököt dögönyöz. Nagyot ütök a kobakjára, csak úgy csattan. — Nesze! ... Majd bolond leszek itt kínlódni veled, mikor nem figyelsz! — Gabi bőg, mint a két török együttvéve. hí n pedig megkönnyebbülik ve ugróm fel. és a múlt ködén keresztül egy arc rajzolódik elém — az apámé, amint nagyot üt a kobakomra, vígan és megkönnyebbülve mintha azt mondaná: „Add tovább a fiadnak! énnekem már elég volt!” és fütyürész- ve, zsebre dugott kezekkel, vígan indul el a sír felé, ahol egészen mindegy, hogy hány nap alatt ég el kilenc köbméter bükkfa és hatvan-hetven év élét. | NÓGRAD - 1977. június 26., vasárnap r-
