Nógrád. 1977. június (33. évfolyam. 127-152. szám)

1977-06-17 / 141. szám

'1 oUltegyen: A POTYA A kézzel-lábbal integető testes férfi odaliheg a GAZ- hoz, behajol az ablakon. Zi­lálva még köszön, aztán így szól a gépkocsivezető mellett ülő téeszelnökhöz.: — Ha erre jársz, hozhat­nál már egy kis palántát. Üres a kert. A megszólított zavartan ke­resi a választ, majd szárazon koppannak szavai: — Nem kezdtük még eláru­sítani. Várunk az esőre, mi sem raktunk ki egy szálat sem. Ha rászabadítjuk a ve­vőket, kifosztják a telepet. Elborul a járművet feltartó férfi homloka. Dehogyis gondolt ő adás-vételre Ingyen, potyán kívánta. Házhoz szállítva. Az elnök magában dohog hossza­san, míg kiböki: nem tudom, mit képzelnek ezek. Lám, ez a karakán vezető — gondoltam magamban. Így kell vigyázni a közös minden szálára, minden fillérére. De a kisördög nem hagy nyugod­ni. ott mocorog bennem a ké­tely: A határozott, elutasító válasz, az „árusítani” kihang­súlyozása nem a hátsó ülé­sen, a ponyva árnyékában meghúzódó újságírónak volt-e címezve? A kétkedés jogos, úgy vé­lem. Számos ellenpélda, a nem éppen kedvező benyomá­sok miatt. Kenyere javát megette már az idős mezőőr, mégis gyere­kes zavarral mondja el pana­szát: „A hideg Jel, ami­kor időnként meg kell néznem a tyúkász asz- szonyok kosarát, szatyrát. Utasítás szerint tojást keresek benne. Rám is formed nek: a vendégek táskájába, az autó csomagtartójába túrjon bele, bátyám! Tudom én, hogy egy kiló, két kiló > tojás árából hozzák a csekket, a többszö­rösét meg elviszik. Hiba, nagy hiba. De hát... szabályos. Ajándék. Ünnepek táján nagy a vendégjárás.” Szóba hozom az esetet az éléskamráját ily módon fel- töltő egyik „vendég” kollégá­jának. Kifakad dühöng, majdhogynem toporzékol. „A pofámról lesül a bőr a kérin- csélés, a koldulás miatt. Rá­juk is hagyják. mert sok minden függ tőlük Az em­berek meg azt hiszik — sis- tergi —, hogy mind ilyenek vagyunk.” Másik példa, csak a mód­szer hasonló. Pincegádorban, poharazás közben hallom, amikor már nem ügyelnek úgy a szóra. X meg Y kifi­zetett két tyúkot — hogy ne­ve legyen a gyereknek —, ötöt meg elvisz. De a darabszám, a leltár! — okvetetlenkedek. Legyintés a válasz: semmi az. Elhullott, elpusztult, ki tudja ezt pontosan számon tartani, nyomon követni. A kétkedőt meggyőzendő, a fiatal agrárszakember újabb esetet citál. A búzaocsúét. A bevételi pénztárbizonylaton legalábbis ez szerepel, de a zsákokban tiszta, jó minősé­gű gabona megy a megrende­lőhöz. Ha úgy tetszik: a „vá­sárlóhoz”. Az informátor sza­vainak hitelt adok. Mondja a „játék” főszereplőjének nevét, pontos beosztását, munkahe­lyét. A presszó neve a fehérsé­get, a makulátlanságot juttatja eszembe, ha kissé áttételesen is. Ide „vonul” be az elegáns hölgy, nem éppen halk szavú társaságával. Észre kell venni őket. Konyak, sör kerül az asztalra, bűvölik a zenegépet, majd újabb rund következik. Fizetnek. A hölgy a pincér­nőhöz hajol, érdeklődik: kap­hatna-e közületi számlát. Száz forintról — ennyi a céh. Az igenlő válasz után így szól: Tudja mit, kedveském! Le­gyen akkor kétszázról Justitia inasától, az igazság­szolgáltatásban dolgozó fiatal­embertől kérdezem: ki ez a „nagyvonalú’ hölgy? A vá­lasz nem lep meg, az egyik jelentős gazdálkodóegység vezető beosztású dolgozója És a társasága? Vendégek? Ér­deklődésem okát nem egészen érti, de mondja a választ: Egy fenét! A munkatársai. Gyanítom, hogy ez a szám­la nem a családi kasszába kellett igazolásként, inkább a könyvelésben hever. Pénzt fi­zettek ki rá. Esetleg. Mi lenne hát ez is, ha nem potya? Igaz, a piszkosabbik vállfájából. Az önkényesen válogatott példákban — sajnos van mi­ből tallózni — csak egy kö­zös vonás van. Nevezetesen: nem lakatosok, szerelők, kő­művesek, fogatosok és trak­torosok a dicstelen főszerep­lők. Az anyagi kár bizonyára nem jelentős. Apróságokról és — szerencsére — kevés emberről van szó. Inkább az erkölcs, a tisztesség nevében kérdezzük: megéri-e a pár tyúk, a néhány tojás? Másokra való tekintettel is, mert — sajnos — hajiunk az általánosításra. A „nem olya­Napközispli hétköznapjai Nyolcezer-négyszáz diák öröme, bánata Ma már ritka az a család, ahol az édesanya délben ebéd­del várja haza csemetéjét az iskolából. Még az alsó tago­zatosaknál gyakoribb, ha az anyuka netán gyermekgondo­zási szabadságon van. A fel­sősöknél mór csak elvétve fordul elő. Ha az édesánya és az édes­apa dolgozik, a gyerek nap­közis. A szülők felügyelet alatt, biztonságban tudják gyermeküket, aki nem csatan­gol az utcán, amíg apja, any­ja kenyeret keres. Reggelit, ebédet, uzsonnát kap, a nap­közis tanárok ellenőrzik, hogy megcsinálta-e leckéjét. A sza­bad időt pedig igyekeznek okos, ötletes, a gyerekek ko­rának megfelelő szórakozással, játékkal kitölteni. Kétszázhatvan csoport Nógrád megyében az 1976/ 77-es tanévben kétszázhatvan napközis csoportban várták nap mint nap a diákokat. Az általános iskolai tanulók közül nyolcezer-négyszáz a napkö­zis. Főként a városokban, nagyközségekben, mert a fa­lusi iskolákban sajnos, csak elvétve található iskolai nap­közi. Nem véletlen, hogy az ötödik ötéves terv végére há­romszáznegyven csoportot ter­veznek, közel tizenkétezer gye­rek részére. Ez a tanulóknak több mint a felét érinti. A napközi nemcsak iskolai ügy. Ezért a Hazafias Nép­nok”, a többség” becsülése front megyei nőbizottsága az ' ... nlrvMit hoto bkon rac'ilaíae ac ezért tűzette tollhegyre a po­tyát. —kele— elmúlt hetekben részletes és sokoldalú vizsgálatot folyta­tott, hogy megállapítsák, mi­ként is töltik a megye napkö­Új gyógyszer az infarhtuzok ellen „M—71 POLFA” elnevezés­sel új lengyel gyógyszer kí­sérletei folynak a szívinfark­tus megelőzésére. Az új gyógyszer előállítása dr. Ma­rian Jerzy Eckstein profesz- szor nevéhez fűződik, aki a POLFA kutatócsoport közre­működésével már régóta ku­tatója e témakörnek­Az állatokon végzett kísér­letek igen eredményesek vol­tak és tovább folytatják azokat. A kísérletekhez egy másik lengyel tudós, dr. Wincanty Wcislo által szer­kesztett mesterséges szívin­farktust előidéző készülékéi alkalmazták- Az M—71 POL­FA gyógyszer hatására az infarktusveszély megszűnt és a szív újra normálisan mű­ködött. A gyógyszer emberi alkal­mazásához azonban még to­vábbi kísérletekre van szük­ség- Lengyel tudósok véle­ménye szerint az .,M—71 POLFA” rendkívül erős ha­tása miatt sikerre számíthat­Még lehet pályázni A bútoripar gyáraiból és szövetkezeteiből június 30— július 9. között várják azok­nak a gyártmányfejlesztők­nek. továbbá a tervezőinté­zetek és -vállalatok alkalma­zott iparművészeinek előze­tes jelentkezését, akik részt kívánnak venni a Könnyű­ipari Minisztérium választék- bővítést ösztönző legújabb pá­lyázatán. Az érdekeltek ko­rábban nem gyártott. illetve más pályázaton még nem sze­repelt, korszerű formaterve­zett, esztétikus és jó minősé­gű termékekkel jelentkez­hetnek. A kiírás témáját képező polcrendszer, étkező-, illetve előszoba-garnitúra méreteinek elsősorban a házgyári laká­sok lehetőségeihez kell alkal­mazkodnia. Isv AIQnk ml Soha nem hagy cserben az akaraterőd AZ AKARATEREJÉRE, az elszántságára mindig is büszke volt. Mert lehet-e másként viselni az élet terheit, a sors tekervényes for­dulásait, minthogy az ember önnön erejére támaszkodik? És lehet-e bizakodás, optimiz­mus nélkül jövőt, reményeket építeni? Sem­miként. Mert minden egyes tégla felrakásá­hoz hit és szilárd meggyőződés szükséges. Hit önmagunkban és a környezetünkben... Határt járó, mezőgazdaságban dolgozó asz- szony volt tíz esztendővel ezelőtt Kovács Ele­mérné. Sorsa hasonlatos a többi bányászasz- szonyéhoz. Férje naponta megjárta az utat a tordasi bányába, s útjára naponta kísérte csalódja, felesége rettegése. Félelem a lesel­kedő veszélytől, a váratlan tragédiától. Amikor híre kelt, hogy leépítik a bányá­kat, a bányászasszonyok, -családok félel­mét egy másfajta szorongás váltotta fel: ho­gyan lesz ezután, miből él majd a család, honnan pótolják az eddigi jövedelmet? Kovács Elemérné is meghányta-vetette gondolatban ezeket a kérdéseket, aztán egy szép napon a férje elé állt: — Gyár települ Kazárra, úgy beszélik. Varrónőket keresnek, dolgos asszonyokat. Ügy határoztam, én is beállók. A férje meg igen furcsa arcot vágott, meg­keményedtek a vonásai: — Ne menj, te se­hová! Asszonynak otthon a helye, a ház kö­rül, a gyere): mellett. Mit gondolsz, ki végzi majd eztán a házi munkát? Mert én nem se­gítek semmiben, ez biztos. Makacskodtak mindketten, és ki-ki keresz­tül vitte az elhatározását. Kovács Elemérné munkába állt a Váci Kötöttárugyár kazári üzemében, szorgalmasan tanulta a varrást, igyekezett elsajátítani a soha nem látott fo­gásokat. Volt úgy, hogy hajnalban megfőzött, délután a háztájiban kapált, hogy az otthon békéje megmaradjon. Mert a férje kötötte magát az első felindultságában fogalmazódott kijelentéséhez: én nem segítek semmiben! — Valahogy így kezdődött, ilyen szöve­vényesen — mosolyog Kovács Elemérné. Bö­zsi néni. — De hát várhattunk-e másféle kezdetet? Hiszen falusi emberekről, falusi szemléletről volt szó... Az a negyven alapító tgg, akikkel közösen indultunk, két fronton is küzdelmet vívott. Izzadt, verejtékezett az üzemben és kárált, vitatkozott a családdal. Tudja, azzal, hogy gyárban dolgoztunk, még nem lettünk egyik napról a másikra mun­kások. Hányszor volt, hogy hazaugrottunk jószágot etetni! És hányszor volt, hogy ott-; honról hoztunk fát, tüzelőt, hogy meg fagyjunk az üzemben. Talpraesett, szervezni is tudó vezetőkre volt szükség a gyárban. így aztán a Bözsi né­niben szunnyadó tulajdonságokra egyhamar felfigyeltek. Rövid idő múltán szalagvezető lett, aztán a párttitkársággal is megbízták. Mondván, a Bözsi a területen eddig is poli­tikai vezető volt, jó propagandista, miért ne őt választanák. — Nem is gondoltam rá, hogy egy üzem­ben milyen nehéz dolga van a párttitkárnak? Sokszor bántam, hogy magamra vállaltam ezt a tisztet, de aztán egy-egy siker újabb lendü­letet adott... öt éve is van már annak, amikor Kovács Elemérnét beszámoltatták a járás vezetői az üzemben folyó politikai oktatásról, a résztve­vők arányáról. Büszkén vállalta az elszámol­tatást, hiszen a dolgozók nagy többsége részt vett az oktatáson. És hangoskodtak erre az ellenségeskedők: — Ja, kérem! Ügy könnyű, hogy bezárjuk a gyárkaput és csak a fejtá­gítás után engedjük el az embereket...! — Tudja, először az asszonyokat kellett átnevelni, aztán a családjukat. Bezárt kapu? Ilyen is volt, csak nem úgy, ahogy az ellen­ség lefestette. Az üzem egyik dolgozó asz- szonykája nagyon akart oktatásra járni, de a férjé megfenyítette, ne próbáljon ott marad­ni. Várta a feleségét munkaidő után. Kicsit félrevezették — azt mondták neki, sajnos, zárva van a kapu, a felesége nem tud kijön­ni. Bözsi néni jót mosolyog: — Azóta az asz­szonyka, a férje jóváhagyásával jelentkezett párttagnak... KOVÁCS ELEMÉRNÉ ÉLETE is nagyot fordult. A családi ház lakói megszaporodtak. Kővé -’.;ék együtt élnek a fiukkal, menyükkel és a két kis unokával. A férj is feledte már az egykori morgolódást. Segít amiben tud, és büszke a feleségére, aki az idén jeles ered­ménnyel fejezte be a nyolcadik osztályt. Bö­zsi néni, ha felhalmozódnak a gondok — tőle kapja a legtöbb biztatást. — Amikor ide jöttem dolgozni, magam sem gondoltam, hogy tíz évig kitartok.. De ha már így alakult, innen szeretnék nyugdíj­ba menni is. A férjem gyakran mondogatja: Ha eddig bírtad, Bözsi, bírod ezután is. Mert az akaraterőd téged soha nem hagy cserben... — vkm — zisei idejüket, a meghatáro­zott tanórákon kívül. A vizsgálódás elsősorban ar­ra irányult, hogy a megye két városában és három nagyköz­ségében — Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Rétságon, Szécsényben és Kisterenyén milyen az iskolai napközik tárgyi, személyi ellátottsága, a pedagógiai munka színvo­nala, hogyan foglalkoznak a gyerekekkel. Arra is választ vártak a megye vezetői, hogy a nő- és az ifjúságpolitikai határozatban megjelölt tenni­valók a gyakorlatban miként valósulnak meg. Jó ée rossz tapasztalatok A napközikbe ellátogattak a népfront nőbizottságainak el­nökei, iskolaigazgatók, peda­gógusok. Vittek magukkal kér­dőíveket, jegyzőkönyveket. Legtöbbször csak úgy „egy­szerűen” elbeszélgettek. A vizsgálódás hetei alatt jó és rossz tapasztalatokat egyfor­mán szereztek. Ami jó, hogy az anyagi le­hetőségekhez mérten a napkö­zik felszerelését tervszerűen bővítik. Sajnos, a napközis ter­mek a délelőtt használt tan­termek. Az udvarok rendsze­rint kicsik, testmozgásra ke­vés a lehetőség, a gyerekek szűkösen és nem egyszer ké­nyelmetlenül vannak. Salgó­tarjánban évek óta működik a nyári napközis tábor, amit el­sősorban a legilletékesebbek, a gyerekek dicsérnek. Balassagyarmaton sok pa­nasz hangzott el, hogy a koszt sem adagra, sem minőségben nem elegendő. Ugyanitt di­csérték viszont a gyerekek a huszonkétféle klubfoglalkozást, •amely az iskolák igényességét és útkeresését bizonyítja. Szé­csényben a túlzsúfoltság, a napközi és a konyha túlter­heltsége okoz gondot, ugyanez Rétságon is jelentkezik. Sok gondot levett a pedagó­gusok válláról az „Egy üzem — egy iskola” mozgalom, vagyis a társadalmi támogatás. Fő­ként a nagyüzemek szocialis­ta brigádjai segítenek sokat. Valamennyi napközire jellem­ző, hogy bővíteni nagyon ne­héz, olvasó- és játszósarkok kialakítása is gond. Nem egy iskolában tizenöt, húsz gye­rek mosdótálban kénytelen kezet mosni, ahol folyó víz van, ott is sietni kell az ebéd miatt. A tapasztalatok azt mutat­ják, hogy a pedagógiai mun­ka megfelelő. Igyekeznek vál­tozatos, jó programot össze­állítani a gyerekeknek, a ta­nulást pedig szigorúan ellen­őrzik a nevelők. Különösen a városokra jellemző, hogy a napközisek kirándulni, elő­adásokra, kiállításokra jár­nak, ami színesíti a napközis életet. Az pedig kétségtelen tény, hogy a napközis tanulók tanulmányi eredménye min­denütt jobb, mint a többi gye­reké. Nem elhanyagolhatók a sze­mélyi feltételek sem. A nap­közis csoportok száma emel­kedett, egyre több jól kép­zett nevelőre lenne szükség. Sajnos, csak lenne, mert gya­kori, hogy a pedagógusok át­meneti munkahelynek tekin­tik a napközit, amíg más el­helyezkedési lehetőségük nincs. Az sem erősíti a tekintélyü­ket. hogy a szülők — szeren­csére egyre ritkábban — úgy tartják, hogy a napközis nevelő nem „igazi” tanító, vagy tanár... Sajnos, néha ma­guk a napközis pedagógusok is úgy érzik, hogy meddő te­vékenység a túlzsúfolt cso­portokban a nevelés. Több megbecsülést A vizsgálatot vezető népJ frontosok és pedagógusok kö­zösen értékelték a tapasztala­tokat. Ajánlásban foglalták össze javaslataikat. Ennek leg­első pontja, hogy az iskolák munkájának értékelésében kapjon nagyobb megbecsülést a napközis munka. Ha pedig új iskolát építenek, úgy ter­vezzék, hogy abban legalább egy napközis különterem le­gyen a gyerekeknek. Segítsék a napközis nevelők munkáját a módszertani tapasztalatok át­adásával is, a vidéki művelő­dési házak fogadják szíveseb­ben a napközis csoportokat, szervezzenek jó klubfoglalko­zásokat, vetélkedőket, könyv­tári órákat. A megyei tanács kereskedelmi osztályának fi­gyelmét külön felhívták, hogy az eddiginél szigorúbban és gyakrabban ellenőrizzék az iskolai étkeztetés módját, az adagokat, a választékot. A Hazafias Népfront az eddigi­nél inkább szorgalmazza az „Egy munkanapot a napközi­ért” mozgalmat. Megéri, mert lassan tízezer gyerekről van szó. Az pedig nekünk, szülők­nek sem mindegy, hogy mi­ként töltik délutánjaikat az is­kolai napköziben. Csata! Erzsébet Hét végén nyílik Egy esztendővel ezelőtt be­számoltunk a szurdokpüspöki bisztró építkezéséről. mely nem megfelelő tempóval ha­ladt- Azóta megtörtént a műszaki átadás, sőt az egyik szárnyban megnyílt egy ta­karékszövetkezeti fiók. A bisztróban a belső szerelés folyik zeneszó mellett. A vurlicer már működik, a mosdókat, kávéfőzőt, elektro­mos berendezéseket ott- jártunkkor még szerelték a Pásztó és Vidéke ÁFÉSZ dolgozói. Az üzembe helyezés­re várhatóan a hét végén ke­rül sor. (Fotó: Fodor) NÖGRÁD — 1977, június 17., péntek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents