Nógrád. 1977. május (33. évfolyam. 101-126. szám)

1977-05-08 / 107. szám

K

anállal nyes2»telem a menühöz járó csontleves kőkemény dara* galuskáját a kisváros éttermében. Egyedül ülök egy hat- személyes boxban, s ezt észreveszi az a két idősebb nő is, aki bátortalanul helyet keres a foglalt asztalok között. Invitálom őket, le is ülnek. A mellém kerülő tarka kendős, szemüveges, apró nénikét, 50—60 év közöttinek nézem.

— Lekéstem a tizenegyes buszt, most várhatok fél háromig — mondja, aki szemben ül velem, fiatalabb a másiknál.

A néni nem szól, vacog. Rendelnek.

A box tervezője büntetést érdemelne. A keskeny asztaltól fc szélen húzódó padok jó fólméteize vannak. __ ennyiről kell kanalazni a levest. A néni rövid karjával még könyökölni sem tud ilyen távolságról. Szeme nyugtalan a csillogó üveg mögött,

— Húzzuk közelebb az asztalt — javaslom.

Szomszédnőm tekintete kissé elfátyolosodik.

— Biztos van édesanyja, hogy ilyen figyelmes az öreggel — néz rám, s végigsimogat a tekintetével.

Érzem, elpirulok. A pincér nekik is kihozza a levest. A néni praktikusan, késsel vágja szét a kemény gombó* cot.

— Otthon is előfordul, hogy nem sikerül puhára — mentegeti a szakácsot, s az utolsó cseppig kitakarítja a tányért.

Néha találkozik a pillantásunk, szomszédom már-már közeli hozzátartozójának tekint.

— Azért reszketek, mert ebben a hidegben három nap dolgoztunk a hegyben. Trágyáztuk a szőlőt. Képzelje; ülök a kis házban, egyszer- csak bumm, ropogás, csörömpölés, rám esik az ablak. A tsz robbantotta a megfagyott trágyát, a környéken minden ablak kitört

— Megcsináltatják biztosan — vetem közbe.

— Tudja, mikor! Nyáron... Legyint,, s mielőtt hozzákezdene a pörkölthöz, a szaftot gondosan összekeveri a nokedlivel.

— Hány éves a néni? , — Hatvanhérom.

— És még dolgozik a szőlőben?

— Persze; Magam ásóm fel minden évben a 220 négyszöEbéd

göles kertet is. Ezt csináltam egész életemben, öt gyereket neveltem, taníttattam 18 éves korukig, apa nélkül. - Sokat hordtam a permetező kannát, nemcsak a magam földjén.

Beszéd közben komoly gondot okoz a néninek, hogy melyik kezébe való a villa, melyikbe a kés.

Már nem bánom. Tovább tart az evés, marad idő beszélgetni. Megtudom, hogy a gyerekekből népművelő, kereskedő, könyvtáros lett, még Amerikába is jutott belőlük.

— Nem jönnek néha segíteni a szőlőbe?

— Jönnek azok!

— De meg is isszák, ami terem, ugye?

— Nem mondhatnám, talán a kis vejem az, aki szereti. A többi nem issza a bort

A vőről kiderül, hogy tanár az Eötvös Loránd Tudomány- egyetemen. A néni lelkesen mesél.

— Most írja a disszertációját, kandidátus lesz, azt hiszem. Az unokáim is 18 éves, de már vizsgája van oroszból, meg angol nyelvből.

Hosszú sora van annak, míg valamennyi gyermek életének summáját meghallgatom. Jó gyerekek, édesanyjuk most egy kis házat épített nekik a hegybe, hogy bármikor jöhessenek. helyük legyen, jól érezzék magukat '

— Ugye, már mind megházasodtak?

— A legkisebb fiamnak most lesz az esküvője — jön a válasz. Halk hangon, mintha tapintatlant kérdeztem volna. Nyoma sincs egy örömanya bujkáló boldogságának. Egymásra nézünk, kérdeznék, de nem merek.

— Nagy az én bánatom — buggyan ki a néniből.

— Nem tetszik a kislány? — próbálkozom óvatosan.

— ök élnek egymással, ez az ő dolguk — mondja igen keserűen.

— Akkor mi a baj?

Nem szó!.

— Nem mennek a templomba esküdni, ugye?

Az anyából kitör a zokogás,

könnyel a tányérba potyognak.

— Pedig olyan rendesen neveltem, mindent megtettem érte — hallom a zsebkendőn keresztül.

— Rájuk kell bízni. néni

— próbálom vigasztalni, de csupa közhely jut eszembe. Mit is mondhatnék? Világnézeti nevelésnek itt már nincs helye /

Az étel rég elfogyott előlünk. A fizető többször kérdőn néz ránk. szándékosán nem vesszük észre. A néni már kissé megnyugodott.

— Azért lehetnek boldogok — mondja ki az önvígasztaló mondatot. — a nagyobbik lányom elvált egyszer, most mégis jól megvannak az urával.

— Pedig az első ura se volt ám rossz ember — fűzi tovább a gondolatot, — csak szerette a nőket. Mennyit fizettem utána titokban! Egyszer még kölcsön is kértem, mert egy fiatalkát hozott bajba. De szeret is engem, azóta is. Anyák napján még táviratot is küld, és meg is látogat.

Aztán megint könnyek jönnek.

— Most kertem a felvételemet a szociális otthonba. A tanács mindenféle népeket odarakott a szomszédomba. Rossz nők, csavargók, mindenféle alakok járnak oda, hozzám is becsöngetnek, zörögnek, meg éjjel eltévesztik az ajtót. Elír-egyek én innen be az otthonba.

A másik nő, az egész ebéd néma résztvevője felkapja a fejét.

— Azért ne az otthonba menjen, ha öt gyereke van!

Aztán ő elmegy, a néni meg egész életrajzát kiteríti elém, a keskeny tölgyasztalra. Eredetileg tervbe vett riportalanyom hiába vár a megbeszélt helyen.

— Nyugdíja van? — kérdezem végül.

— Hogyne lenne! 950 forint — mondja kissé rátartian.

— Melyik vállalattól?

— Az uram után kapom. Saját jogon nincs!

Kézfogással búcsúzunk.

É

rdes ráncos, agyondolgozott kezet érzek. Nem szorít, inkább simogat.

Czingráber János

A fankötelásHtnégi törvény végrehajtásáról (III.)

Az alapfeladatokra koncentráljunk

/ ?■

A vitában egyértelműen hangsuiyozóuott: a tankötelezettségi törvény végrehajtásában szükség van a felelősség további növelésére. TöbbKközött ki kell küszöbölni azt a helytelen szemleletei, amely itt-ott még él, 3 miszerint az eredményea az iskola eredményei, a hibák a gyerekeké és a szülőké. Nemcsak a nevelők, az ellenőrzés. — az igazgatók és helyetteseik felelősségét is hangsúlyozni kell, erősíteni szükséges a szakfelügyelet hatékonyságát is. Nem baj az. ha a szakfelügyelő az igazgatóval, nevelővel is vitába bocsátkozik. A nevelők megítélésének alapja az iskolában végzett munka legyen, s elsősorban a hatékonyság oldaláról. Ne lehessen büntetlenül rossz munkát végezni.

Amint azt Berki Mihály, a Nógrád megyei Tanács elnök- helyettese is hangoztatta: a tankötelezettségi törvény végrehajtásában csak széles körű társadalmi összefogással léphetünk előbbre. Az elkövetkezendő időszakban a tanácsok testületi üléseken vitatják meg a tankötelezettségi törvény végrehajtását. Szükséges, hogy e tanácskozásokon ne elvi jellegű kérdések körül bonyolódjon a vita, hanem az adott hely, konkrét kérdéseit beszéljék meg. Megyénkben 97 önálló igazgatóságunk van, száznál több helyettessel. Felelősségük óriási, ezt következetesen érvényesíteni kell. Aki pedig nem dolgozik felelősen, felelősségre kell vonni. Igaz, megyénkben a személyi feltételek nem a. legkedvezőbbek, sok a képesítés nélküli nevelő. Azonban itt az iskolán belüli egyéb kádermunkáról is szó van. Szűnjön meg például az elvtelen jutalmazgatás. Esetenként ma még ellentmondás van egy nevelő tevékenysége, meg az anyagi és erkölcsi megbecsülése között. Több

*♦ **♦ ♦*» *J* «J*

19

Szemjon lépni készült, méregette nogyan tudná megfelelőbben leütni a századost. Már csak az autóban maradt ötödik férfi idegesítette. Mozdulatlanul ült a kormánynál és dohány zott..

A százados hirtelen nyugtalanul hátranézett. Gépkocsizúgás hallatszott. Még csak nagyon halkan, de mégis mindenki rrmghaUotta, A banda dermedten állt,. Szemjon észrevette, hogy az utasok összenéznek. Hát mégis akadnak ilyen találkozások! Lehet, hogy a rendőrség, vagy a katonás:''! a legjobbkor érkezik? Még n^hény pű’anatig remény x-'teih sir a meg nem jelent egy Pobeda — rögtön felismerte a körvonalairól. Magánkocsi. Az utolsó Pobeda több mint tizenöt évvei ezelőtt hagyta el a futószalagot, s csak egv nagyon pedáns embernél maradhatott meg. A sofőr fékezett, a százados intett a botjával. Nyilván nem bízott benne, hogy engedelmeskedni fog, remegve vibrált a fénypont a kezében: tovább, tovább. Ügy látszik a százados megijedt.

Az autó elhúzott mellettük. A hátsó üvegen álmosan nézeti ki egy borzas hajú kistér»'.

A rablók az ajtóhoz rohantak. gyorsan beugrottak az

autóba, becsapták az ajtókat. A százados kapkodva köpenye zsebébe dugta Szemjon papírjait, szintén az autóhoz rohant, a sofőr mellé ült. A Volga nem száguldott tovább, ahogy azt Szemjon remélte. Az odáig hallatszó izgatott hangokból ítélve megértette, hogy a fosztogatók nincsenek megelégedve. Szemjon hallotta. ahogy az egyiknek azt parancsolták, hogy szálljon ki. Megismételték a parancsot, maid csönd lett.

Nincs az az erő ami rávette volna ezeket az embereket, hogy kiszálljanak.

Csapódott az ajtó, a volán mellől szállt ki végül is a vezető.

Magas, testes kissé kacsazó járású férfi tüntető nyugalommal, kimért léptekkel közeledett az autóbusz felé.

Még egy gyakorlati lecke az Ifjoncoknak. A magabiztosság félelmet kelt, minden ember fél az erőtől.

Ez a bandavezér, Szemjon biztosra vette. Megnézem én ezt a magabiztosságot néhány perc múlva gondolta, és nagyon szerette volna, hogy minél gyorsabban elérkezzen az idő. Nem szabad hagyni, semmi szín alatt sem szabad, hogy meglógjanak.

Ha most sikerül nekik, igyekeznek majd megismételni. Csattant a busz kinyitott mo- lorházának zarja. Ezt is előre

NÓGRAD - 1977. május 8„ vasárnap

eltervezték. Elvágták a hajtószíjat.

Végül megmozdult a Volga. Áz esélyek kiegyenlítődtek, vonta le a következtetést nyugodtan Szemjon.

Valamennyi lehetőség közül csak .egy, a legkevésbé átgondolt maradt, de mar nem tehetett mást.

— Gyorsan szálljon ki mindenki a buszból! — kiáltotta és kiugrott a fülkéből. Az utasok meg se moccantak. Nem értették, mit akar. Az új szíjat egy másodperc alatt feltette. Az utastérben megindult a beszélgetés. Hallotta a mondatfoszlánvokat:

— .. .értesíteni a rendőrséget.

— Kérem, mindenki szálljon ki! — ismételte Szemjon.

— Parancsolom, hogy mindenki szálljon ki! — kiáltotta türelmét vesztve Szemjon.

Az utasok sietve kiszálltak. Csak a hadnagy maradt a kocsiban

— Gyorsabban! — szólt rá Szemjon.

A hadnagy lassan odament az ajtóhoz. Kiszáll, megtanult engedelmeskedni. gondolta Szemjon. Nagyon szerette volna. ha a hadnagy benn marad a buszban, legalább ő maradna. •

— Gyorsában! Vagy nem értesz a szóból?. . — Szemjon elkáromkodta magát.

— Ne — kérte a hadnagy.

— Ha ketten leszünk, vidámabb. — A hadnagy mosolyogni próbált.

— Ördög vigyen! — hagyta rá Szemjon. bár tudta, hogy végül a hadnagyot is ki kell szállítani.

Leereszkedett a lejtő végéig. és megfordult. Az emelkedő végtelennek tűnt. Aztán, amikor elérte a lejtőt, teljes sebességre kapcsolt.

— Ha történik valami, átveszem a kormányt — jegyezte meg a hadnagy. Van jogosítványom. Autóvezetést is tanultunk az iskolán.

Mire most a jogosítvány? — gondolta Szemjon, senki sem fogja kérni tőled, és soha többé nem is lesz már rá szükséged, ha a buszon maradsz.

A kanyar után hosszú, néhány kilométeres műút következett. Szemjon megörült, hogy nem látta a Volgát, jobb, ha később kerül sor a dologra. Tudta, hogyan történik majd. Beéri az autót, megkerüli. élesen jobbra fordítja a kormányt. Már világosan látta maga előtt, hogyan röpül le az útról, az ütközéstől az autó, hogyan csapódik a betonkorláthoz, az autóbusz majd lassan, nagyon lassan felborul. Ilyen sebesség mellett kiugrani belőle értelmetlenség lenne, de egyébként is az összeütközéskor biztosan elveszti az teszméletét.

Ki tudja miért, eszébe jutott az el«*> ejtőernyős ugrása.

A nyílásnál állt az őrmester, ellenőrizte az ejtőernyők ka- rabinerjeit. Ha nagyon látszott valakin, hogy fél, a háta mögé állt, és kilökte.

Egy év múlva amikor ő is kiképző lett. megtanulta, hogyan lehet a szemekből kiolvasni a félelmet. Első alkalommal mindenki fel. A szemük nyugodt volt. de a tekintetükben ott ült a félelem. Ezek le fogják győzni a rettegést és kiugranak. Mások becsukták a szemüket ugrás előtt: lesz, ami lesz. És voltak üres tekintetek is, ezek mögé mindig odaállt. Szemjon ránézett a hadnagyra. A hadnagy nyugodtan visszanézett.

' — Figyelj csak ide — mondta a hadnagynak. — Jobb lesz, ha mégis kiszállsz. Én is elég leszek nekik. Fékezek.

— Gyorsíts — Kérte a hadnagy.

A sebességmérő mutatója elérte a száznegyvenet.

(Folytatjuk)

következetességre van szükség a fegyelem megteremtésében.

Dr. Szalánczay György, az MSZMP Nógrad megyei Bizottságának munkatársa mondotta: az az összefüggésrendszer, amiben vizsgálnunk kell a tankötelezettséget, kibontakozóban van. Nemcsak bizonyos mutatók összefüggésről #van szó, amint az a pedagógiai köztudatban is még él. A tankötelezettség kérdését differenciáltan és konkrétan kell vizsgálnunk

Szükségünk van arra, hogy a látványos hibákon jussunk túl. Amíg ez nem történik meg, addig minden helyes elvünk magasröptű elmefuttatás lesz csupán. Arra tartalékolunk, hogy legyen mit szétosztanunk? Itt rendet kellene tenni. A hibásan dolgozó pedagógusokat ki kell szűrni. „Harcoljunk tehát a buktatók , ellen?” Nem. Csak a szubjektiven, felelőtlenül buktatók ellen.

Mi az oka, hogy a rengeteg részeredmény ellenére nem sikerült döntően előbbre lépnünk a tankötelezettségi törvény végrehajtásában? Hogy lehet, hogy szinte mindenben előbbre lépünk, csak éppen az élet, az eredmény nem igazol bennünket? Valamennyi járásnak, városnak, iskolának saját magára kell a feladatot szabni, s ennek elvégzését meg is kell követelni. Továbbá, addig, amíg megyénkben a képesítés nélküliek száma magasabb az országos átlagnál, fokozottan érvényes, hogy az alapfeladatok ellátására kell koncentrálni! (Például, miért vezet szakkört — amint ezzel találkozhattunk — képesítés nélküli, miért nem az alapfeladatra koncentrál? S még mondhatnánk más példákat is.) Audig, amíg az alapfeladatat egy intézmény nem tudja ellátni, addig „fölfelé” ne differenciáljon (például vetélkedőkön, rendezvényeken stb. való részvétel). Itt a járásoknak, városoknak is van felelőssége.

Nógrád megyében viszonylag magas a túlórák száma, ez is nehezíti a minőségi munkát, a gyerekekkel való egyéni foglalkozást. Ezen a helyzeten mindenekelőtt az segíthetne, ha a jövőben mindinkább az arányosabb terhelés kialakítására törekednénk, az alapfeladatokra koncentrálva. Azaz, ne a munka ex- tenzitását, hanem intenzitását növeljük. A továbbiakban tehát pontos, őszinte helyzetfelismerés szükséges minden intézménynél, a végrehajtásban nagyobb következetességre. Az iskolák ne vállaljanak pluszterheket akkor, ha alapfeladataik ellátásában is gond van. A járások, városok pedig, „védjék meg” ezen intézményeket, ugyanakkor vállalásaikat kérjék számon.

A tankötelezettségi törvény végrehajtásában — főként néhány részeredményt tekintve — léptünk előbbre. A jövőben azonban még további erőfeszítésre van szükség a társadalmi segítéssel támogatott iskolákban.

Tóth Elemér

(Vége)

Mai téréajánlatunk

21.00: Mindent c győzelemért!

Harminckét esztendeje fejeződött be a második világháború. Ez a dokumentum- film — a Horizont Szerkesztőség műsora — a szovjet hátország hősiességének állít emléket. A második világháború nem érte váratlanul a Szovjetuniót, noha alapvetően a békére volt berendezkedve. A háború kitörésétől kezdődően azonban minden erőfeszítésük a béke visszaállítására irányult. A győzelem érdekében ütőképes hadsereget kellett létrehozni,

ugyanakkor olyan fegyverzet

tét kellett kikísérletezni es nagy mennyiségben előállítani, amely képes megfékezni a náci háborús gépezetet Ahogyan a háború a Szovjetunió területére húzódott, úgy kel* lett áttenni a termelést a hátországba. Az Uralon túlra' utaztak tehát az emberek, a leszerelt gyárak, itt alakítottak ki energiaközpontokat és termelőellátó üzemeket egyaránt. A film kevéssé ismert, izgalmas dokumentumok, korabeli híradófelvételek fel- használásával készült.

Bórdosi Németh János:

Anyaszerelem

Anyánkat úgy becézi a dal, hogy felnevelő dajka, ki édes csókkal indított első útra.

Tejet és könnyet adott, kimosta kisded ingünk, féltett a folyó mellett, erős volt óvó szárnya.

Védett a naptól, széltől, szerelmes nem szeret úgy,

ahogy ő anya-szívvel aggódott annyi bajban.

S amire örömet lelt, könnyedén odahagytuk, könnyezve intett búcsút: hűség a hűtlenségben.

Ma már a nehéz útban ragyog a messzeségben, akár egy fénylő csillag, úgy látjuk könnyes arcát,

IpxIrí Zoltán;

Anya

A portörlőt marokra fogja.

Fegyverként fogja marokra: távolba néz

Ilyenkor talán az a gondja: a portörlő minek a rongya, s az hava lett?

A szárnyas ifjúság elillant.

Busítja, bánja, hogy elillant? No nem, dehogy.

Letörölget múlt percet és port. Az asztalra új térítőt bont, gyakorlottan.

f