Nógrád. 1977. május (33. évfolyam. 101-126. szám)

1977-05-06 / 105. szám

Orszájjoi ökölvívó junior* bajnokság a sportcsarnokban A salgótarjáni sportcsarnok újra rangos esemény színhe­lye. A Magyar ökölvívó Szö­vetség Salgótarjánban rendezi az országos junior ökölvívó- bajnokságot. A csütörtöki megnyitón Szamoshelyi Jenő, a Nógrád megyei Nehézatlé- tikai Szövetség főtitkára üd­vözölte megnyitó beszédében a sportolókat, sportvezetőkéi és' a versenybíróság tagjait. Külön köszöntötte a Magyar Ökölvívó Szövetség képviselő­it. s a Salgótarjánban nép­szerű sportág lelkes közönsé­gét. A megnyitó után megkez­dődtek a selejtezők. A ring- ben harminckét egyesület hetvenhét ve" enyzője küz­dött a továbbjutásért. Az esélyesek közül Danko (SZIM Vasas) sportorvosi vizsgálata nem volt rendben, s így nem Indulhatott. Az első mérkőzé­sen Oláh Antal (SBTC) Kiss Ferenccel (Csepel Autó) ke­rült össze. A hárommenetes küzdelemben Oláh későn kez­dett hajrázni. Az első két menetben a tisztábban ütő Kiss nagy előnyre tett szert. Oláh a harmadik menetben eredményesen rohamozott, tel­jesítménye azonban kevés volt a győzelemhez. Kiss egyhangú pontozással győzött. A papír­súlyban Vladár, a Kaposvári Dózsa vidékbajnok verseny­zője könnyedén, szép stílus­ban a harmadik menetre döntő fölényt harcolt ki. El­lenfele Baljai 5—0 arányban szenvedett vereséget. A Ta­kács (Vasas) — Papp (Csepel Autó) mérkőzésen Takács vé­gig rohamozva a harmadik menetben feladásra kénysze- ritette ellenfelét. A harmat­súlyban Kovács (Baja) egy­hangú pontozással győzött Fülöp (BHSE) ellen. — mátyus — », é* 50» Ft-os ajAndEk­utalvanyt NYER, ha ajánlott levélben, a név és a pontos lakcím megjelölésével 1W7. december Iliig beküldi a Borgaadaaági Vállalatok Trö« tjéhez 1094 Budapest, Széchenyi rkp. 6. Főnyeremény: Zsiguli személy gépkocsi Még tart az engedménves tiizelövásár Hosszú évek gyakorlati tapasztaltai alapján elmőndható, hogy nem érdemes megvárni a téli tüzelő vásárlásával az ősz végét, a tél elejét. Ilyenkor könnyebben lehet fuvarhoz jutni, nincs sorban állás, tumultus a megrendelőhelyeken, és kényelmesebben végezhető a tárolás is. Ráadásul már évek óta ilyen időszakra esik az engedményes tüzelővásár is. Nem közömbös, hogy ugyanazért a pénzért, illetve utal­ványért esetleg harminc százalékkal több tüzelőt vihetünk haza, vagy sem. Immár több mint egy hónapja tart az idei engedményes tüzelővásár, és ez alatt az észak-magyarországi TÜZÉP Vál­lalatnál, a vállalat működési területén 27 százalékkal adtak el több szenet, mint az előző évi akcióban egy hónap letel­tével. Vannak bizonyos ezénfajták, amelyelv különös kere­settségnek örvendenek, ilyen a háztartási kevert szén is. A TÜZÉP három szénmedence (szenét kínálja, a borsodi, az ózdi és a nógrádi szénmedencéét. Ezek a tüzelőfajták év közben is keresettek, a fűtési szezonban pedig még inkább. Érthető a lakosság érdeklődése, hogy most, az engedményes vásár idején- igyekszik hozzájutni a már ismert, megbízható minőségű szenekhez. Egy hónap alatt hatvanezer tonna vagyis hatezer vagon szénét adtak el a TÜZÉP-telepek. Ugyanakkor itt szeretné felhívni a TÜZÉP a lakosság fi­gyelmét arra, hogy az engedményes vásár nem naptári dá­tumhoz kötődik, nincs előre elhatározott határideje, csupán a kedvezménykeret szabja meg a tartamát, Illetve a végét. Az engedmény kiterjed s. dolgozók, illetve a "nyugdíja­sok hitelutalványaira is. A hatszáz és kilencszáz forintos utal­ványokért így harminc százalékkal több szenet vihetnek haza, amíg az akció tart. Jelenleg még valamennyi kere­sett szánfajtából lehet válogatni. Ahol a TÜZÉP háztartási olaj eladásával is foglalkozik, ott az utalványokra ugyanúgy érvényes a kedvezmény, sőt az utalványokra hordókat, kan­nákat is adnak ki. Érdemes élni az engedményes vásár adta lehetőségek­kel, hiszen egyúttal a megrendelésnél — azzal egyidőben — vállalják a házhoz szállítást is, csaknem valamennyi tele­pen. (X) Megyei sportvezetők tanácskozása Szolnokon Nógrád megye sportvezetői csütörtökön délután külön autóbusszal Szolnokra utaz­tak, ahol kétnapos tovább­képző tanácskozáson vesznek részt. Ma délelőtt tájékoztató hangzik el Nógrád megye testnevelésének és sportjának helyzetéről, és a legfontosabb feladatokról. Az előadást vita követi. Délután a megye poli­tikai, társadalmi, gazdasági helyzetéről hangzik el előadás, melyet konzultáció követ. Szombaton az OTSH tájékoz­tatójára kerül sor a magyar sport helyzetéről és időszerű feladatairól. Az előadást kon­zultáció követi. A tanácsko­zás szombat délben zárul. A sportvezetők szombat délután utaznak vissza Salgótarjánba. Eredmények, táblázatok A labdarúgó NB I. 27. forduló­jának eredményei: vasas—Csepel 5—2 (4—1). MTK-VW-Ferencvá­ros 3—3 (t—1), SZEOL—Dorog 2—1 (0—0), Tatabánya—Haladás 2—1 (1—0), Dunaújváros—SBTC 2—1 (0—1), Békéscsaba—Rába ETO 2—1 (2—0), Diósgyőr—Bp. Honvéd 1—0 (0—0), Kaposvári Rákóczi—ZTE 1—1 (1—0). Újpesti Dózsa—Video­ton 1—1 (l—l). Az NB I. állása Két sporthír — Űjabb értesítés érkezett az MLSZ-be, amelyben a szov­jet labdarúgósport vezetői közük, hogy a május 18-i Szovjetunió—Magyarország világbajnoki selejtező vissza­vágót technikai nehézségek miatt nem a moszkvai Luzs- nyiki stadionban, hanem Tbi­lisziben rendezik meg. — Az MLSZ fegyelmi bi­zottsága a május 1-én Pécsett félbeszakadt PMSC—V. Izzó NB II. osztályú labdarúgó bajnoki mérkőzést a fegyelmi szabályzat negyedik pontjá­nak első bekezdése alapján azzal igazolta, hogy a mérkő­zésért egyik csapat sem kap pontot. Hirdessen Ül ca naőG­bsan i 1. Ü. Dózsa 27 18 3 5 78-39 41 2. Vasas 27 10 2 6 83-37 40 3. FTC 27 15 8 4 62-30 38 4. Bp. Hon. 27 16 6 5 41-29 38 5. Haladás 27 13 6 8 42-32 32 6. Videoton 27 11 6 10 51-38 28 7. R. ETO 27 12 4 11 40-36 28 8. MTK-VM 27 1-2 4 11 44-43 28 9. DVTK 27 12 3 12 34-40 27 10. Tatab. 27 12 2 13 44-46 26 11. Békéscs. 27 8 9 10 31-39 25 12. ZTE 27 8 7 12 33-36 23 13. SZEOL 27 7 8 12 26-53 22 14. Kaposv. 27 7 7 13 29-37 21 15. D.-újvár. 27 7 6 14 30-48 20 16. SBTC 27 7 ő 15 32-58 19 17. Csepel 27 5 8 14 30-47 18 18. Dorog 27 3 6 18 21-63 12 1. SBTC XI. 2Q 20 1 1 140- 13 41 2. Paszt<5 22 16 3 3 91- 21 35 3. Bgy. Volán 23 16 1 6 66- 40 33 4. Mátranovák 23 13 1 7 51- 35 3i S. Kisterenye 22 12 5 5 66- 24 29 (i. St. öblös. 22 13 2 7 81- 32 28 7. Somoskőujf. 22 12 4 6 71- 39 28 8. St. ZIM 23 12 3 8 51- 31 27 9. Karancsl. 22 9 1 12 55- 73 19 lo. Romhány 23 7 5 11 34- 57 19 U. Kazár 22 6 3 13 42- 65 15 12. Bálna 23 6 3 14 36- 70 1'5 13. Palotás 22 3 1 18 30- 99 7 14. St. volán 2*3 3 1 19 42-106 7 16. St. Bányag. 22 1­21 16-167 2 A bajnokság állása 1. Egyház-asg. 2. Menkes**! 3. Ecseg 4. Etes 5. Szirák 6. ötvözet MTE 7. Karancsb. 8. Nagylóc 9. Karancsalja 10. Szurdokp. 11. N.-megy. sp. 12. Ságrújfalu 13. N.-megy. Tsz*! 10 16 3 19 11 6 20 10 5 19 12 1 16 9 3 19 6 6 19 19 19 19 19 20 19 2 5 6 6 7 6 4 9 5 5 9 6 3 10 5 5 9 5 3 11 4 4 12 2 6 JUL 7S-16 3« 5*3-23 26 59-40 25 45- 27 25 52-44 21 46- 41 16 39-44 16 33-40 15 38-52 15 35- 49 15 26-6.1 13 36- 73 12 15-40 9 Ménkes csapatától kát büntető­pont levonva MNK-mér kő z ésr e való ki nem állásért. A Nóg-rádmegyeri Tsz csapatá­tól az ifjúsági csapat meg nem Jelenéséért egy büntetőpont le­vonva. Ifjúsági eredmények: Ménkes— Egyházasgerge 7—l (l—l). Nagy­lóc—Karancsalja (Karancsalja nem jelent meg), Ecseg—ságújfalu 9—ü (5—O'), Szurdokpüspöki—ötvözet MTE 1—2 (1—0), Etes—Karancsbe- reny 3—0 (l—O). Nógrádmegyexl Tsz—Szirák (Szirák nem jelent meg), a Nógrádmegyerl Sp. sza­badnapos. Apróhirdetések 44 ÉVES, fizikai dol­gozó szeretne megis­merkedni hozzáillő, intelligens, komoly növel házasság céljá­ból. Egy gyermek nem akadály, lakás »zükséges. „Búzavi­rág” jeligére a kiadó­ba kérem. A Nóerád me­gyei Állami Épí­tőipari Vállalat LAKATOS. VÍZ­SZIGETELŐ és BÁDOGOS szak­munkásokat vesz fel azonnali be­lépésre. szabad szombatos munka­rendben történő foglalkoztatás mel­lett Balassagyar­matra is. Jelent­kezés a vállalat központjában: Salgótarján. Mun­kás u. 8. ELADÓ másfél szo­bás szövetkezeti lakas Balassagyarmaton, Le- nin-lakótelepen, Xili. épület, ni. lépcső 2/1. 17 óra után. ERESZTVÉNYBEN, fenyves mellett tólek víkendházzal eladó. Cim: a balassagyar­mati hirdetőben. Lut­her utca 8., telefon 510. Szerződéskötésben jártas építő­épi­tészmérnököt vagv üzemmérnököt résünk ke­előkészítési. csoportvezetői munkakörbe. Cím: városi tanács vb mélyépítő üzem. Salgótarján, tész iL 2/a. Kér­több helyiségből ál­ló házrész külön be­járattal kiadó. Salgó­tarján, Micsurin út 54. ÉPÍTÉSI telek fő­út mellett BRG-nél sürgősen eladó. Tele­fon: 21-48, 10-13 óráig. ALSÓGÖDÖN 196 négyszögöles telek, építőanyaggal eladó. Érdeklődni Bajnégel- né, Nagymaros, Üjvá­ri út 5. KERTES családi ház, két családnak is al­kalmas, eladó. Szé- csény, Rákóczi út 29. Érdeklődni ugyanott. SALGÓTARJÁNBAN kétszintes kertes csa­ládi ház. az alsó szint külön bejáratú, eladó, valamint építkezési anyagok. Damjanich út 75. Érdeklődni: vasárnap egész nap, köznapokon 18 órától. SALGÓTARJÁNBAN bútorozatlan lakást, vagy lakrészt bérel­nék. Ajánlatokat „Má. jus” jeligére a kiadó­ba kérek. A bajnokság/állása Ecseg Szurdokp. Ötvözet MTE Ménkes Etes Szirák Ságújfalu Karancsalja Nagylóc N.-megy. Tsz Karancsb. N.-megy. Sp. Egyháaasg. 20 U4 3 3 82- 34 31 A bajnokság állása í. »'osztály 19 í 14 2 3 74- 22 30 1. Petőfi 4 4­­20- 5 12 19*13 3 3 65- 22 29 2. SÜMSE 4 4­­7- 1 12 19513 2 4 67- 22 28 3. SKÜ 4 3­1 20- 8 9 19f 11 3 5 52- 28 25 4. STÉS2 4 2 1 1 8- 5 8 18111­7 81- 35 22 5. Síküveggyár 4 2 1 1 11- 4 7 20- 9 3 8 51- 54 21 6. öblös-KISj: 4 2­2 11- 7 rÄ 19 7 3 9 57- 51 17 7. KGYV 4 2­2 18-18 19 7 _ 12 48- 62 14 8. Főiskola 5 1 1 3 6-19/ 4 19 5 2 12 30- 43 12 9. Építők 4 1­3 7-/Í 3 19 4 3 12 29- 62 11 10. Szénbányák 4 1­3 VMI 3 19 2 1 16 13-113 5 11. BRG 5 1­4 ,7-1!) 3 10 1 1 17 22-123 3 12. Dózsa 4 1 a «kl- 8 2 Pásztói járás, felnőtt eredmé­nyek: Pakotás II.—Tar 1—1, Hasz­nos—Mátrakeresztes 1—1, Felső­told—Mátraszőllős 0—2. Kálló— csécse 0—3. Kisbágvon—Vanyarc 11—0, Buják—Szar\*asgede *2—1, Égyházasdersgeleg—Btér 0—3. ír, osztály A bajnokság «állása 1. Mátrasz. 2. Tar 3. Kisbágyon 4. Csecse 5. Fels ötold 6. Egyházasd.* 1»? 13 1 18,! 14 2 18 11 2 1« 11 - 18 10 1 17-1.0 a 2 58-17 31 2 74-19 30 5 «1-49 24 7 61-31 22 7 49-38 21 5 45-32 21 1. ZIM KIS'Z 2. VSZV KISZ 3. Városi Tanács . 4. AFIT 5. ITSK 6. Vegyesipar 7. Mélyépítők 8. AGROFIL 9. Földhivatal 10. VEGYÉPSZE R U. MSZMP KISZ? 12. TIGÁZ 3 1 - 1*5- 9 10 2 1 1 18-14 8 2 1 1 16-13 211 13-13 211 17-12 2 1 1 10- 9 4 2-2 15-12/ 4 12 1 13-V2 4 12 1 10-13 4 1-3 3ÍM8 4-13 8-12 4-13, 7-18 III/A. ^osztály Megyei I. osztály, ifjúsági ered­mények : Kisterenye—Kazár 2—1 (1^*0), SBTC IL—Bgy. Volán 3-4) w—-0), Somoskőújfalu—Mátrano­vák 2—1 (1—0), Karancslapujtő— Barna l—2 (0—2), Pásztó—Rom­hány 10—0 (6—0). St. öblösüveg­gyár—St. ziM 0—0, st. Bányagép­gyár—St. Volán 3—2 (2—1). Palo­tai szabadnapos. A bajnokság állása 7. Palotás II** 18 7 5 6 41-38 17 1. Ifjúsági Szöv.. ­4 4­­19- 7 12 8. Mátrákéi. 18 8 l 9 36-49 17 2. Kórház 3 2 1­16- 9 8 9. Bér 1« 8 1 9 34-50 17 3. Honvéd 4 2­2 16-14 6 10. Buják* 38 8 1 9 37-33 16 4. Fogtechnika 3 1 1 1 11-11 4 11. Vanyarc* 17 6 2 9 29-38 13 5. Rónabánya 3 1­3 10-12 3 12. Hasznos 3.8 4 2 12 30-50 10 6. ÁFÉSZ 4 1­3 8-12 3 13. Kalló** 38 2 » 16 26-83 2 7. Földtani Iroda* 3 1­2 5-12 2 14. Szarvasgedej 18 1­17 15-91 2 8. Irodagép 2­2 8-12 * Ifjúságiak: palotás Tf.—Tar (V—1, Hasznos—Mátrak eresztes l—0. Fel­sőtold— Mátraszői lős l—1, Kálló— Csécse 0—3. Ill /B. osztály A bajnokiig állása 1. Mátraszőllős 2. Tar 3. Csécse 4. Felsőtold 5. Hasznos 6. Mátrakor. 7. Vanyarc 8. Egyházasd. 9. Kálló 10. Buják 11. Palotás n. £4 11 2 IV 11 1 13 8 2 15) 7 3 15JN8 4 14 3 IX? 7 14? 3 3 154 4 ­12é 2 1 14# 2 1 1 39-11 24 2 42-17 28 2 25-10 {18 5 33-92 q 7 5 28-26U6 5 25-22(Iq •6 30-19' 14 s8 20- 35 8 Itt 14-42 -8 9114-36 5 12 5-35 * 3 1. émász 2. ingatlan 3. Karancsb£& Röntgen4jechnika 5. Írószer ;Szöv. 6. Nógrá^terv 7. Élelri/iszer-Kiak. 8. Postás 4 3H - 19- 8 10 4 3-- 1 21- 7 9 42-2 8-7 6 3 2-1 8-11 6 4 2-2 m-16 6 4112 8-11 5 3 1 - 2)12-15 3 4 - - 4Í13-21 ­Serdülők. Déli csoport: Kiste- renye—St. Volán 3—Qf (l—O), St. öb­lösüveggyár—SBTC |0—2 ífl-r-1), St. ZIM—Mátranovák a»-l (2—0), Sző- nyi SE—SKSE 4—1. (3—0), Palotás —Nagybátony 0—t Vo^l). Pásztó—1 St. Síküveggyár 6—1 (3—1). / A salgótarjáni járás eredményei. Felnőttek: Rákóczi-tele p—Nagy­bárká'nv 0—2, cered—Kar ancskeszi 5—2. Vizslás—Szúpatak 4b-0. Ró­nafalu—Mátraszele 4—0. Luciáivá —M?átramindszent 3—0, Kishartyán —T7ar na völgye 5—4. A bajnokság állá&a Megyei n. osztály. Keleti cso­port, felnőtt eredmények: Mén- kes—Egyházasgerge 2—2, Nagylóc —Karancsalja (Karancsalja nem jelent meg), Ecseg—Ságújfalu 5—3, Szurdokpüspöki—ötvözet 1—2. Etes —Karancsberény 2—1, Nógrádme- gyeri Tsz—Szirák (Szirák nem je­lent meg). A Nógrádmegyeri Sp. szabadnapos. A bajnoksága állása 1. SBTC I. 2. St. öblöstiv. 3. Nagybátony 4. Kisterenye 5. §t. ZIM 6. st. síküveg. 7. Pásztó 8. Palotás 9. SKSE 10. Szőnyi se 11. Mátranovák 12. St. Volán 18t!li8 - 18513 2 ISfelO 3 18; 8 5 18*10 1 18 * 8 3 18 |7 2 3 5 5 7 7 9 18 F7 2 9 18 fi 5 2 T I 18 $5 2 11 18^3 3 12 18 VI 1 16 111- 11 36 45-127 28 41-37 23 29- 2)1 21 30- 3*1 21 35-29 19 31- 30 16 37-fn 16 20-*13 12 26-458 12 19-\32 9 14-«>7 3 j'l^Nagybárkány 16 15 rt­1 58- B 30 2. Karancskeszi 16 12/2 2 70-23 26 , 3. Luciáivá 16 H J 3 2 45-24 25 r 4. Vizslás 36 .7 5 4 42-31 19 ’.5. Rónafalu 16 >5 2 8 35-35 14 6. Kishartyán 18 *6 2 8 3€-42 14 7. Tarnavölgye 16 5 3 8 40-46 13 8. Mátraszele 3/6 4 3 9 31-42 11 9. Mátramindsz. 16 4 3 9 25-48 11 16. Rákóczi-telep 36 3 5 8 29-62 11 11. Szúpatak 18 2 5 9 27-50 9 12. Cered 16 2 5 9 32-61 9 Ifjúságiak: cered—Kara nesk esz! 1—6, Luefalva—Mátramindszent 0—1, Kishartyán—Tarnavölgye 3—1. A bajnokság állása I 1. SBTC ifi. III. 12 11 -a 101- 6 2f Serdülő. Északi» csoport? Ka-/j2-Kishartyán ifi. i 12 ramcelajpujt'6—Kazá.r 2—0 (0—0). St. JJ* síküveggyár—Sbtpc ri. 0—18 (ö—8), Nagybátony—SBTC III. 0—4 (0—2). SKSE—St. Bányagépgyár l—1 (l—l), Somoskőújfalu— Bárna 8— (5—0). Karancskeszi Nagy bárkány Mátraverebély Mátrám ind.sz. Tarnavölgye Luciáivá f Cered 9-3 7-3 6-5 4-6 4-8 4-8 3-9 37-16 18 318-31 14 44-29 12 22-50 ■ 8 22-50 8 25- 60 8 26- 38 6 11 3 - 8 15-76 8 A bajnokság állása 1. SBTC n. 2. Somoskőújf. 3. Kazár 4. Karancsl. 5. St. Bányag.^ 30 6. SRTO TTT. > 16 1« 13 - 16 12 2 15 13 ­16 8 2 7 2 f 6. SBTC III. ’ 16 7. Barna 36 6 2 8. SKSE TI. 1 16 4 1 11 16 9. Nagybát. JI. 16 2 2 12 17 10. St. Síküveg. § 16 1114 0' 26 2 82- 18^26 3 50­6 57­7 47­8 33- 8 39­33* 16 50jJl4 ■ 81S 9 - 65 Ki 6 ■124 »3 A Salgótarján vVíro.s kispályás labdarugó-bajnokságban beneve­zett 4o csapat közéi 700 játékosa 3 osztályban küzd Tiétről hétbe a bajnoki pontonkért. A városi 'lab­darúgó-szakszövetség' ez évtuén új pontozási rendszert veszetett be. A győztes csapatok 3 pontot kap­nak. döntetlen esetén hetes rú­gásokkal dől ei a mérkőzés. a hetesekkel nyertes csapat 2. a vesztes 1 pontot kap. Értesítjük a kedves mozi­néző közönséget, hogy a salgótarjáni öblösüveggyár „Kossuth Filmszínház”-» felújítás miatt egesz nyáron szünetel. így az V. havi műsornap­tárban meghirdetett prog­ram is elmarad. Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat Az MKM balassagyarmati kábelgyára 5—10 éves gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt keres vezető beosztásba. Jelentkezés: a gyár személyzeti vezeiőjénél. A kishartyáni „Egyesült Erő“ Tsz majorjában fehér előnevelt csibe vásárolható május 7-én reggel 6 órától. I NÖGRAD — 1977. május 6., péntek

Next

/
Thumbnails
Contents