Nógrád. 1977. május (33. évfolyam. 101-126. szám)
1977-05-29 / 125. szám
Napi posfánfcbő! Bőit nincs, savanyúság van A NÓGRÁD-ban 1977. május 19-én megjelent „Észrevételek a csarnokról’’ című olvasói levélre válaszolt Taskó András, az érsekvadkerti Magyar—Csehszlovák Barátság Termelőszövetkezet közgazdasági elnökhelyettese. Az olvasói levél szóvá tette, hogy a régi salgótarjáni piacon volt savanyúságboltja a közös gazdaságnak, de az új vásárcsarnokban már nem kapott helyet. Idézünk a szövetkezet elnökhelyettesének válaszából: „Szövetkezetünk ugyan nem létesített elárusítóhelyet az új vásárcsarnokban, ez azonban nem. zárja ki a ’fogyasztókat a korábban megkedvelt termékeink vásárlásának lehetőségéből. A megyében, de Budapesten is tetszéssel fogadott savanyúáruinkat a továbbiakban is készítjük és forgalmazzuk. Késztermékeink zömét más szervek tulajdonában levő élelmiszer- és zöldségelárusító helyeken keresztül hozzuk forgalomba. A salgótarjáni vásárlók ez irányú igényeinek kielégítését a továbbiakban is biztosítani tudjuk, egyrészt a vásárcsarnokban működő elárusítóhelyek, másrészt a városi üzlet- hálózaton keresztül. Ennek megfelelően a vásárlók igényeinek kielégítéséhez egyrészt a Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalaton, illetve a ZÖLDÉRT- üzlethálózaton keresztül, valamint a magánkiskereskedök útján tudunk és kívánunk hozzájárulni’’ — áll a válaszlevélben. Gépkocsinyeremény betétkönyv- sorsolás ' Az Országos Takarékpénztár május 30-án és 31-én rendezi a gépkocsisnyere- mény-betébkönyvek idei második, sorrendben 64. sorsolását Budapesten. A húzáson a január 31-ig váltott, és az április 30-án még érvényben volt betétkönyveik vesznek részt; az ötezer forintos betétkönyvekre 598, a tízezer forintosokra 250 nyereményautót sorsolnak ki. Hétfőn a Budapesten váltott gépkocsinyeresmény-betét- könyveket sorsolják, amelyekre 333, a keddi húzáson pedig a vidékiekre 515 nyereményautó jut. A kétnapos húzás összesített eredményét június 1-én teszik közzé. Lottótárgynyereménysorsolás r Ä Sportfogadási és Lottó Igazgatóság május 30-án, hétfőn a Népstadion sajtótermében rendezi a lottó májusi jutalomsorsolását. A 19. játékhét szelvényei között ösz- szesen 1290 tárgy nyereményt sorsolnak ki. Főnyeremények: két Zsiguli személygépkocsi és 35. egyenként 50 000 forintos vásárlási utalvány. Az igazgatóság összeállította a júniusi sorsolási naptárt is. Eszerint június 3-án Mindszenten, 10-én Pápán, 17-én Debrecenben, 24-én pedig Budapesten a tévé nyilvánossága előtt húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. — Tető alá kerül hamarosan a Homokterenyén épülő klubkönyvtár. Az épület alsó szintjén a helybeli kisiparosok és a lakosság vállalta, hogy társadalmi munkában végzi el a belső vakolást. Azonnal hozzáfognak, amint helyére kerül a tető. , NÓGRÁD Kiegészíts tevékenység a bányászat szolgálatában Élénk érdeklődés, nagyfokú felelősségérzet jellemezte azt az előadást, amelyet az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület helyi csoportjának tartott Adorján Henrik, a Nógrádi Szénbányák osztályvezetője. Az előadás azokat a problémákat érintette, amelyek a bányászati kiegészítő termelésnek a szénbányászat igényeihez történő átállásával kapcsolatban adódtak és megoldásuk folyamatban van. E fontos tevékenység fő feladatai: a saját széntermelési igények kielégítése (szállítás, osztályozás, gépjavítás), továbbá a bányászati iparág és szükség szerint a NIM-tár- ca célkitűzéseinek szolgálata. (Gépelemek, alkatrészek gyártása, mélyfúrás-kutatás, bányászati építés-tervezés). Jelentős előrelépés történt már ezen a téren. Megindult az alkatrészgyártás Kistere- nyén, az intenzívebb gépjavítás Nagybátonyban, mélyfúróik a Dunántúlon segítenek, az építők a saját igény kielégítése mellett megyei jellegű feladatok megoldását segítik elő. További erőteljes fejlődést terveznek és valósítanak meg már a közeljövőben. Ehhez a célkitűzéshez kapcsolódott az az élénk véleménycsere, amelyben a résztvevő szakemberek közül 20- an tették meg észrevételüket és adtak javaslatokat a soron következő feladatok megoldásához. Fogadónapok• Naptár 1977. május 29.. vasárnap. Pünkösd. A Nap kel: 3.53, —nyugszik: 19.30 órakor. A Hold kel: 15.18, — nyugszik: 1.41 órakor. 1977. május 30., Hétfó. Janka napja. A Nap kel: 3.53, — nyugszik: 19.31 órakor. A Hold kel: 16.35, — nyugszik 2.15 órakor. Felhős vasárnap X Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, csapadék nem valószínű Hajnalban a keleti országrészben néhány helyen köd. Mérsékelt, időnként kissé élén- kebb, változó irányú szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet; 18, 33 fok között. — Kevesebb a kiesés. A műszaki intézkedések eredménye, hogy a Lampart ZIM salgótarjáni gyárában az idei év első öt hónapjában jelentősen csökkent a baleset miatt kieső napok száma. Az elmúlt évhez hasonlítva 34- gyel kevesebb munkanap esett ki. Ájandékműsor Cereden A ceredi művelődésügyi intézmények és KlSZ-szer- vezet rendezésében május 29- én Ajándékműsor dolgozóknak címmel előadás lesz a Ceredi közös községi Tanács területén élő munkások, termelőszövetkezeti dolgozók és alkalmazottak részére. A kulturális műsorban a salgótarjáni bányász fúvószenekar, a szederkényi férfikórus, a ceredi és a zabari Röpülj pávakor lép fel. Szavalatokkal és vidám jelenetekkel szerepelnek a Ceredi Általános Iskola tanulói és a KlSZ-alapszer- vezet fiataljai is. Az ünnepi könyvhét kapcsán a könyvtár kiállítást rendez) melyet könyvárusít ássál kötnek egybe. — Átadták az országos középiskolai tanulmányi verseny díjait. Az oktatási miniszter az illetékes bizottságok javaslatai alapján határozott az országos középiskolai tanulmányi verseny 1976 —77. tanévi végeredményéről. A díjakat szombaton adták át Budapesten a diákoknak, akik között ott volt Záborsz- ky Csaba, a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulója is. Földrajzból ért el kiváló eredményt. GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapa és nagyapa, id. GÁSPÁR ISTVÁN 1977. május 27-én, 70 éves korában elhunyt Temetése 1977. május 31-ér, délután 4 órakor lesz a zagyvapálfalval alsó temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD ORVOSI ÜGYELET Salgótarjánban egész napos orvosi ügyelet van a Vöröshadsereg üti új rendelőintézetben. Itt látják el a járás ügyeletét, a fogorvosi ügyelet is itt van. (Bejárat az MHSZ melletti kapun.) A kihívás a kórház számain 11-20-tóI 11-25-ig történhet. Az ügyelet száma a 27-91-es telefon is. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh P. u. 2. telefonon: 344) ma egész nap ügyeleti szolgálat működik. Nagybátonyban a központi rendelőben, Bereden a szülőotthonban tartanak orvosi ügyeletet. Gyógyszertári ügyeletét lát el Salgótarjánban a Pécskő Üzletházban levő gyógyszer- tár. a megyei tanácson A Nógrád megyei Tanács tisztségviselői júniusban a következő napokon rendezik fogadónapjaikat. Hoffer István, a megyei tanács elnöke június 8-án és 22-én; Illés Miklós általános tanácselnök-helyettes június 11-én és 25-én; Herencsényi József tanácselnök-helyettes június 4-én és 27-én; Berki Mihály tanácselnök-helyettes június 14-én és 28-án; dr. Körmendi József, a megyei tanács végrehajtó bizottságának titkára június 6-án és 20-án a fogadónapos. Filaíelisták készülődése Országgyűjteménnyel várnak még jelentkezőket Ámint arról már hírt adtunk a nógrádi filatelisták egy tartalmában és méreteiben is illő bélyegjkdállítássa] is köszöntik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60 évfordulóját és a MABÉOSZ megalakulásának 25. évfordulóját. Az Üvegipari Művek salgótarjáni öblösüveggyára bélyeggyűjtő köre és Kossuth Művelődési Háza, a Kohász Bélyeggyűjtő Kör, valamint a MABÉOSZ észak-magyarországi területi irodája által meghirdetett „A nagy október a bélyegek tükrében’” című kiállítás nevezési határideje rövidesen lezárul A november 5-én nyitó kiállításra eddig 15-en jelentkeztek. Motívumgyűjteménynyel 9-en — ebből három ifjúsági részvevő — míg or- szággyűjteménmyel 6-an. A kiállításra benevezett motí- vumgyűjtemények közül érdemes néhányat megemlíteni. Így például; „Vörös Október”, „Lenin élete”, „Pionírbarátság”, „Magyar—szovjet festmények” stb. A rendező bizottság ismételten felhívja a filatelisták figyelmét a közelgő nevezési határidőre, de még elfogad jelentkezéseket. Elsősorban országgyűjteményekből várnak még kiállítókat. így például: Bulgária, Jugoszlávia, Vietnam, Kína, Korea. Kuba és Albánia bélyegeivel jelentkező gyűjtőket. — Kamarakiállítás nyílik hétfőn az ünnepi könyvhét keretében a szécsényi kastély- múzeumban. Az Akadémia Kiadó történettudományi műveit — magyar és idegen nyelvűeket — tekinthetik meg és vásárolhatják az érdeklődők, — Segít a brigád. A Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat Ságvári Endre Szocialista Brigádja 12 tagból áll. A kollektíva rendszeresen támogatja egyik, már nyugdíjban lévő, rokkant munkatársát Gyakran meglátogatja, segít tneki a ház körül, tájékoztatja a vállalat életéről, munkájáról, A brigád elmúlt évi tevékenysége alapján ezüstkoszorús minősítésben részesült v* * — Méhészek. A Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ területén kilenc méhész szakcsoport 221 tagja tevékenykedik. Az idén mintegy 850 mázsa méz leadására szerződtek. Csak négytalálatos A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 21. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők; 4 találatos szelvénye 86 fogadónak volt, nyereményük egyenként 79 696 forint 3 ■találata 8161 fogadónak volt nyereményük egyenként 420 forint. A 2 találatos szelvények száma 235 364, ezekre egyenként 18 forintot fizetnek. Író-olvasó találkozók A tegnap megyénkbe érkezett íróvendégek közül Bárány Tamás ma a nőtincsi és a diósjenői könyvtárban találkozik az olvasókkal, 14, illetve 18 órakor; Asperján György 16 órától a nógrádme- gyeri. Lakatos Menyhért 19 órától a kishartyáni könyvtárban beszélget az érdeklődőkkel. Hétfőn Jobbágy Károly, Galambos Lajos, Páskándi Géza és Bán János tartózkodik megyénkben. Jobbágy Károly a Akinek az eső adja a kenyerét. —sb— balassagyarmati Balassi Gimnáziumban (14 óra), a Dózsa György Általános Iskolában (16 óra) és Patvarcon (19 óra) vesz részt találkozón. Galambos Lajost, a Pásztói Szerszám- és Készülékgyárban 14 órakor, a magyarnánöori körzeti könyvtárban 18 órakor látják vendégül. Páskándi Géza a salgótarjáni öblösüveggyár dolgozóival 9 óra 30 perckor, Bán János a Salgótarjáni Kohászati Üzemek munkásaival 14 óra 30 perckor találkozik. Kisterenyén 18 órára várják a Tamás Ervin —Révész Tamás szerzőpárost. Tizenegyes névadó a sütőiparnál Tegnap Salgótarjánban a Nógrád megyei Sütőipari Vállalat kultúrtermében tizenegyes névadó ünnepséget tartottak. A_ megjelent szülőket és a jövő emberpalántáit a vállalat gazdasági vezetése. szak- szervezeti bizottsága és KISZ- alapszervezete nevében Tarján György, a vállalat főmérnöke köszöntötte, majd meleg szavak kíséretében átnyújtotta az ajándékokat. A bensőséges ünnep résztvevőit a salgótarjáni Lovász József úti óvodások kedves műsorral köszöntötték. SZECStNYBÖL JELENTJÜK Május 30-án, a gyermeknap alkalmából kedves meglepetéssel kedveskedik a szécsényi művelődési ház a nagyközség gyermekeinek. A tv •képernyőjéről jól ismert Móka Miki, azaz Levente Péter műsorát láthatják a gyerekek „élő adásban”. Június 2-án 19 órakor Breffort—M. Mon'not Irma, te édes című zenés vígjátékét mutatja be a Déryné Színház a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központban. A darabot Pet- rik József rendezte. Egy hasznos szakkiadvány: Építésügyi magazin Igen hasznos kiadvány jelent meg a napokban az Építésügyi Tájékoztatási Központ gondozásában, D. Szabó László szerkesztésében Építésügyi magazin ’77 címmel. A 450 oldalas, színes képekkel, szemléltető és műszaki rajzokkal gazdagon illusztrált kiadvány ismertetőkben, riportokban, a szakma elsőrangú szakembereinek megszólaltatásával átfogó képet ad a legk-orszerűbb építőipari lehetőségekről, a legújabb technológiák alkalmazási tapasztalatairól, az építészetben használatos újabb anyagféleségekről. Az elsősorban szakemberek széles körű tájékoztatását szolgáló, de mások számára is érdeklődéssel forgatható magazin hangsúlyozza: mai adottságaink között, — de a jövő számára építünk. Ebben az értelemben is figyelemre méltó például az a beszélgetés, melyet a magazin dr Pongrácz Pállal, Budapest főépítészével folytatott arról, milyen lesz a főváros 2000- ben? Ellátogatott a magazin a területi tervezés bázisintézefcébe, ismerteti szóban és képben a mélyépítő-vállalat munkáját, az Építésgazdasági és Szervezési Intézet szolgáltatásait, a házgyárak tevékenységét Hírt ad új eszközökről és technológiákról, beszámol a kerámia európai térhódításáról, ennek kapcsán az Épületkerámiai Vállalat termékeiről, az Üvegipari Műveit új termékéről, a portálüvegről. Foglalkozik ezeken kívül a Beton- és Vasbetonipari Müvek tevékenységével, új szerkezeteivel a magas-, mély- és közlekedésépítésben, a korszerű mobil betongyárak, betonszivattyúk, építőgépek terjedésével a hazai piacon, az Építögépipari Gépesítő Vállalat jelentőségével az építőipar szolgálatában. Felhívja a figyelmet a Hűtőgépgyár légkondicionálásban kínálkozó partner szükségességére, a Bányászati Kutató Intézet építőipari Szerepére valamint különféle műanyagok építőipari hasznosíthatóságára. A hamarosan újságpavilonokban is kapható Építésügyi magazin »77 külön rovatban hasznos íanácsok- kal szolgál magánépíttetőknek is. Interjút közöl családiház-tervek- ről, tetőbeépítési szerkezetekről, mintatelepek létesítéséről. NÖGrADí a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megye! Bizottsága és a Megye! Tanács lapja.' Beszerkesztő: GOTYÄR GYULA. Szerkesztőség: Satgótarláni Petőn w. t: Telefon: 22-94, 22-95. 22-9«, 22-97; Fősaerkesztői 12-91. 14-40. Sportrovat: U-59. Éjszakai szerkesztés: 15-69. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT, Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. 1. Telefon: tO-29. Telex: 229 1«'■ (rányltószám 5101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető? a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy . hónapra 20 forint. Előállftia* q Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat 3101 Sajgó*' _ tarján, Petőfi u. L Pf.s 96. Fv.: Kelemen Gábor Igazgató. Index szám: 25 072. HU ISSN 0133—1558