Nógrád. 1977. május (33. évfolyam. 101-126. szám)

1977-05-03 / 102. szám

Lusőr labda Az EB selejtezőire készülve edzőtáborozás Salgótarjánban A magyar férfi kosárlabda­válogatott az idei Európa- bajnokság selejtezőmérkőzé­seire készül, melyet Svédor­szágban rendeznek meg. A férfiválogatott a Salgó-vár al­jában, a turistaházban ütötte fel május elsejétől egyhetes edzőtáborát. A magyar ko­sárlabda-válogatott május el­sején délután Salgótarjánban, a városi sportcsarnokban mérkőzést játszott a város vá­logatottjával. A kosárlabdá­nak nagyon jó hírverője, to- borzója volt ez a mérkőzés. A lelátón szép számmal helyet foglaló közönség nem egyszer tapssal jutalmazta az egy-egy remekbe szabott, ötletes ak­ciót, vagy elért poént. A férfiválogatott 64—33-as félidő után 118—63 arányban győzts le Salgótarján város válogatottját. melynek ge­rincét az SKSE NB If-es csa­patának játékosai alkották. A mérkőzés után az EB-se- lejlező kilátásairól beszélget­tünk Balogh Józseffel, a ko­sárlabda-válogatott edzőjé­vel. — Az utóbbi hetekben szin­te szusszanás'nyi időnk sem volt — vette át a szót a szak­ember. — Ugyanis idehaza és külföldön számos mérkő­zést játszottunk. Egy-egy nagyobb erőpróba előtt alig állt rendelkezésre 24 óra pi­henő. A salgótarjáni edző- táborozásnak éppen az a cél­ja, hogy kosárlabdázóink ki­pihenjék az idegfáradságu­kat. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem tartunk edzéseket. Sőt, nagyon is kemény munkával készülünk a selejtező mérkőzésekre. A salgótarjáni sportcsarnokban mindennap délelőtt több órás edzést tartunk, amikor is főleg egyénileg foglalko­zunk a játékosokkal. Nagyon fontos ez, hiszen a különböző országok válogatottjainak magassági fölényét csakis úgy pótolhatjuk, ha a mi kosarasaink egyé­nileg jól képzettek, tech­nikásak, pontosan dobnak kosárra. Éppen ezért szüksé­ges a kosarasokkal az egyé­ni foglalkozás. — Természetesen a hegyi környezetet azért választot­tuk, hogy az idegi fáradság kipihenése mellett távol a város zajától, jó levegőn túrákat is rendezhessünk. Ez jól hat a játékosok felké­szülésére. Még annyit, hogy útban Svédország felé, Ber­linben két edzőmérkőzést játszunk. Fontos ez az erő­felmérés szempontjából is. Hogy a selejtezőkön milyen sikerrel szerepelünk, nagyon nehéz lenne jósolni. Reméljük azonban, hogy helytállunk a nagy mezőnyben — mondotta végezetül Balogh József, a kosárlabda-válogatott edzője. Szurkolunk férfiválogatot­tunk jó szerepléséért, min­den bizonnyal sokat segít a jó salgói levegő is. Akik pe­dig kíváncsiak esetleg a kosarasok edzéseire, azok délelőttönként megtekinthetik a készülő keret edzéseit a városi sportcsarnokban. Teke rVagv küzdelemben nyert • •• * az Öblös együttese Megkezdődött a megyei ha inokság A? NB III-as nagygolyós tekecsapat-bajnokságban leg­utóbb a X. forduló küzdelme­it bonyolították le. Az St. Öb­lösüveggyár ezúttal is meg­őrizte veretlenségét,' nagy küzdelemben nyert Kistere- nyén. Az St. Síküveggyár csa­pata jó teljesítménnyel győ­zött, míg a Somoskőújfalu nagy arányban diadalmasko­dott a Petőfibányai Bányász felett Részletes eredmények: Kisterenye—St. Öblösüveg­gyár 3—5 (2302—2351 fa). St. Öblösüveggyár. Mag 385, Ko­vács A. 380, Bánházi 381, Kla­uber 413, Puszta 399, Stark 893. Kisterenye: Futó 372, Pet- rovies 388, Dobrocsi 398, Ja- nusek 366, Szeberényi 367, .Vaspál 411. St. Síküveggyár—Mátrano- rák 5—3 (2590—2368 fa). St. Síküveggyár: Karádi 412, id. Csongrádi B. 419, Jakus J. 471, Dávid 402, Bozó 403, Ja­kus L. 483. Mátranovák: Gyet- vai 415, ifj. Kecskés 388, Far­kas 361, id. Kecskés 448, Ná- dasdi 422, Vincze (Fodor S.) 334. Somoskőújfalu—Petőflbánya 7—1 (2235—2108). Somoskőúj­falu: Ozsvárt 350, Szabó 364, ifj. Molnár J. 383, Molnár P. 399, Hemglár 368, Balázs 371. Petőfibánya: Dombrovóczi 358, Nagy 349, Veres 326, Sebák 354, Hepp 354, Kovács 367. Megkezdődött az 1977. évi megyei felnőtt nagygolyós csapatbajnokság is. Az első fordulóban a Mátranovák II. —St. Síküveggyár II. mérkő­zést nem játszották le. A megyei tekeszövetség vizsgá­latot indított az ügyben, mi­vel időben szeretnék megaka­dályozni a csapatok „kilengé­seit”. A Somoskőújfalu (nők) —Kisterenye II. találkozót el­halasztották. További eredmé­nyek: St. Öblösüveggyár II.—Mát- raszőllős 7—1 (2501—2400). St. öblösüveggyár II.: Huram S. 433, Klauber 440, Gáspár 406, Forgó 450, Verbovszki 418, Miskei 417. Mátraszőllős: Koczka M. 396, Huber 372, Csemer 412, Győri A. 462, Csőri B. 346, Koczka L. 412. St. Dózsa II.—Somoskőújfalu II. 7—1 (2528—2178). St. Dó­zsa II.: Rácz 434, Pintér 395, Ponyi 440, Sohajda 401, Ma­gyar 421, Lengyel 437. Somos* kőújfalu II.: Molnár II. 338, Henglár 407, Oláh 348, ifj. Molnár J. 385, Angyal 314, Benyus 386. (demény) I\eni *olt szerencséjük az női tőrözőinek Az elmúlt évben ritka bra­vúrt értek él az SKSE női tó- rözői. Kiharcolták az NB I- be való jHtást. Azóta nagy becsvággyá készültek a női tőrözők a* kW. egyéni és csa­patversenyre, amelyet a na­pokban r idézték meg a fő­városban Persze arra számí­tani lehetett, hogy a hét bu­dapesti. eaapét mellett az egy vidékinek csak akkor terem­het babér, ha rendkívüli te­hetségeket vonultatnak feL Így a világbajnokokkal, olim­pikonokkal, nemzetközi verse­nyeken jól ismert tőrözó nők­kel rendelkező fővárosi együt­tesekkel szemben nem sok eséllyel léptek pástra a tar­tán! lányok. I A női egyéni küzdelmek so- fcán Bártfai és Oláh szerepelt a legjobban. Az előbbi a 24, az utóbbi a 32 között esett ki. iEzután az NB I-es női tőr csapatversenyben szerencsé­jük sem volt a tarjáni lá­nyoknak. A nyolcas mezőnyt két négyes csoportba osztot­ták. Az SKSE. a Budapesti Vasas, a Honvéd, valamint a BVSC csapataival szerepelt. A BVSC, ahol többek kö­zött Bóbis Ildikó is vívott, 9—0-ra legyőzte a tarjániakat. Közben a Budapesti Honvéd —Bp. Vasas összecsapás 8—8* ra végződött, találataránnyal azonban a Vasas bizonyult jobbnak. Ezután az SKSE a Bp. Vasas ellen jó játékkal már 5—1-re elhúzott. Aztán 6—3-ra vezettek a tarjáni lá­nyok, végül azonban 9—6-ra alulmaradtak. Folytatódott a küzdelemsorozat. A Budapesti Honvéd ellen ugyancsak ve­zetésre (4—0) tett szert a Kohász együttese. Vezettek 6—3-ra és jött a fordulópont, végül 9—6-ra kikaptak. A fentiekből is kitűnik te­hát, hogy a szerencse sem kedvezett az SKSE női tőrö- zőinek. A kieső ágon a tarjá­ni lányok a BSE-vel mérkőz­tek. Itt is szoros volt a küz­delem, hiszen 4—4-ig együtt haladt a két együttes. Aztán 9—4-re győzött a fővárosi csapat. Ez egyben azt is je­lentette, hogy az SKSE bú­csút vett az NB I-től. Az SKSE női tőrcsapatának nincs szégyenkeznivalója. Hi­szen az együttes tagjai közül a legtöbben .még ifjúsági ver­senyzők. Ebből következik, hogy ezeknek a lányoknak még nincs annyi rutinjuk, hogy sportnyelven szólva, menőkkel felvegyék a küz­delmet. Olyan sportklasszi­sokkal. akik hosszú ideje olimpiákon, világbajnokságo­kon, különböző nagy nemzet­közi versenyeken szerepelnek A csapaíküzdelmek során kü­lönösen, Szaniszló és Oláh tel­jesítménye emelkedett ki. Eredmények, » * táblázatok A labdarúgó NB. n. vasárnapi fordulójában a Pécsi MSC—Vasas izzó rangadó a 69. percben fél­beszakadt. a játékvezető komoly­talan játék miatt lefújta a mér­kőzést. Eredmények: G&nz-MÁ- VAG—DVSC 0-0. SZMTE—Orosz­lány l—o (o—o). Budafok—Szolno­ki MÁV 3—i (3—o)., Olajbányász- Volán 1—1 (l—l), Székesfehérvá­ri MÁV-Eger 2—0 (1—0). PMSC— Vasas izzó 0—0 (félbeszakadt), BVSC—Fűzfő 2—2 (2—0), KKFSE— Ózd 1—0 (1—0), MÁVDAC—Kom­ié 2—0 (2—0). Várpalota—Szek- szárd 3—0 (0—0). A bajnokság állása: 1. PMSC 2. Izzó 3. Szf. MÄV 4. SZMTE 5. Budafok 6. DVSC 7. Kanizsa 8. BVSC 9. Volán 10. Eger ti. Szekszárd 12. M. DAC 13. KKFSE 14. Várpalota 15. G.-MAVAG 16. Komló 17. Fűzfő 28. Ózd 19. Szó. MÁV. 20. Oroszlány 30 18 30 16 31 15 31 1« 31 14 31 13 31 13 31 1(1 31 11 32 M 31 11 32 13 91 12 ,31 9 31 91 31 31 31 31 9 3 8 6 8 8 5 10 8 9 9 9 9 9 12 8 10 10 6 12 10 10 5 13 5 14 9 13 12 12 7 16 10 14 5 17 7 10 8 10 72-24 45 57-33 40 51-46 38 63-47 37 71-5« 36 41- 32 35 47-44 35 51-40 34 42- 33 3S 53-56 32 33- 37 32 46- 50 31 47- 4« 29 96-42 27 40-52 26 32-44 26 34- 51 24 30-50 23 25-57 19 34-78 16 Az NB. ni. Északkeleti csoport eredményei: Hajdúszoboszló—Kis­várd a 2—4 (1—0). Eeninváros—Sá­toraljaújhely 1—0 (t—O). Hatvani Kinizsi—Kazincbarcika 2—4 (2—0), Papp J. SE—Záhony 4—i (1—1). A bajnokság állása: 1. K.-barc. 2. DMTE 3. Papp SE 4. Nyíregyh. 5. Ikarus 6. Deninv. 7. MVSC 8. SKSE 9. Gyöngyös 10. H.-szob. 11. Nagybát. \2. B.-gyarm. 1«. S.-újh. 14. Bors. B. 15. Rudab. 15. Hatvan 17. Salg. Sik. 18. Záhony 10. Kisvárd a 20. Egri Vasas 30 22 6 29 1« 6 29 15 9 30 12 12 29 10 10 29 12 2 86-26 50 5 69-30 42 5 48-30 39 6 33-27 36 6 38-23 33 8 34-29 33 30 11 10 9 46-32 32 30 10 10 10 38-40 30 29 11 7 11 39-44) 29 29 10 9 10 33-43 29 29 9 10 10 38-37 28 30 11 6 13 36-40 28 30 10 5 15 33-50 25 30 8 8914 26-43 24 29 7 8 14 38-45 28 29 6 9 14 25-44 21 29 8 4 17 43-58 20 29 6 8 15 22-51 20 2« 6 5 18 30-n 17 visszalépett A. totó 18. heti eredménye 1. Szóin, MÁV—Budafok 1—3 2 2. Ganz-M.—Debrecen 0—0 X 3. Várpalota—Szekszárd 3—0 1 4. Oroszlány—Szó MTE 0—1 2 5. Cegléd—Jánoshalma 3—0 1 6. Nagyszénás—ÉGSZttV 0—1 2 7. Szentes—Láng Vasas 4—1 1 8. Gyöngyös—Salg. KSE 1—2 2 9. Nagybát.—Nyíregyh. 0—0 X 10. Cesena—Genoa 1—1 X 1. l4izio—Torino 0—0 X 12. Sampdorta—Roma 1—0 1 13. Verona—Milan 4* 1 0—0 X 14. Hatvan—Kazincb. 2—1 1 Labdarúgó NB 111. Nagyon kellett a két pont Satgótar/áni —Gyöngyösi Sp. 2—I (1—O) Gyöngyös, 1600 néző, v.: Bodnár. SKSE: Szikora — Verbói, Kasza, Kiss, Szőke, Gulyka, Romhányi, Bencsok (Bábel), Tóth, Lisztóczki, Zsi- dai (Oláh). Edző: Tóth István. Gyöngyös: Kovács — Nagy Adanyi, Mikitovics, Huszár, (Borics), Horváth, Galgóczi dr., Ferencz (Benei), Gábor, Mol­nár, Szabó. Edző: Nagy Já­nos. Egy héttel korábbam az SKSE nagyon gyenge játékot nyújtott hazai pályán, így a gyöngyösi győzelemben aligha reménykedett valaki. A talál­kozón a vendégcsapat len­dült támadásba. Több alka­lommal bravúrosan hárított a hazai kapus. A 10. percben Lisztóczki átadásával Tóth ug­rott ki a védők közül és a 16- osról óriási lövést küldött ka­pura. A labda a baloldali lé­cem csattant. Továbbra is az SKSE irányította a játékot. A 30. percben Bencsokot felvág­ták a 16-os vonalánál. A meg­ítélt szabadrúgást Szőke a sorfal mellett úgy lőtte kapu­ra, hogy a labda a kapu bal oldalában kötött ki. 1—0. Ez­után rákapcsolt a gyöngyösi csapat. Két nagy helyzet adó­dott az SKSE kapujánál, de az eredmény nem változott. A második félidő ismét Ko­hász-támadásokkal kezdődött. A- 49. percben korszerű SKSE- támadás gördölt a pályán, melynek végén Verbói a jobb­oldalon futott fel, és laposan nagy lövést küldött kapura. A labda Kovács kapus kezét érintve jutott a hálóba. 2—0. A hazaiak nem adták fel a küzdelmet. A 69. percben egy hosszú előmeadott labdára Szi­kora kivetődött, a labda ki­perdülrt a kezéből és Szabó elé került, aki az üresen ha­gyott kapuba továbbított. 2—1. Az SKSE ezután is jó játékot mutatott. Így a 74. percben Tóth négy védőt is kicselezett, Gábor mellett Lisztóczki elé továbbított, aki sakk-matt helyzetben kapu mellé lőtt. Ezután Bencsok beadását Zsi- dai a felső lécre fejelte. A mérkőzés hajrájában mindkét együttes vezetett támadásokat, de az eredmény már nem változott. Az SKSE ezúttal ismét ide­genben játszott jól és szerzett nem várt két bajnoki pontot. A hazaiak talán kissé félváll­ról vették a mérkőzést és ez megbosszulta magát. A ven­dégcsapat lelkes játékkal rá­szolgált a győzelemre. Jó: Szőke, Verbói, Tóth, ill.: Mi­kitovics. Gyenge, érdektelen játék Nagy bátonyi B.—Nyíregyháza 0—0 Nagybátony, 500 néző, v.c Hoffer. Nagybátony: Palchu- ber — Bállá, (Bordás), Macs­ka, Nagykiske, Csikós, Orosz I., Bocsi, Dóra, Kiss, Sütő (Rátóti), Balogh. Edző: Bu­lyovszky Tibor. Nyíregyháza: Pilcsuk — Neumann, Gáspár, Ambrusz, Juhász, Lengyel, Lakatos, Madalina, Nagy, Far­kas (Bor), Kubik. Edző: Ger- liczkí János. Élénk szélben, a várakozás­tól eltérően a mérkőzés első perceiben a vendégek támad­tak jobban, de gólveszélyes helyzetet nem tudtak kidol­gozni. A 6. percben a Bányász­fiúknak volt nagy 'lehetősége. Kiss lerutott a bal szélen, a 16-os vonalához közelálló Bocsinek ívelte a labdát, lö­vése azonban magasan a léc fölött zúgott el. A következő tíz percben egyik csapat sem vezetett veszélyes akciót, kap­kodva, minden elgondolás nél­kül össze-vissza rugdosták a labdát A 15. percben a vendégek jobbszélsője Farkas ugrott meg a labdával, de a jó ütemben érkező Csikós szög­letre tudott menteni. A 20. percben újra a vendégek te­remtettek jó helyzetet. Neu­mann a 16-os vonalán álló Madalinának ívelte a labdát, kapásból lőtt, Palchuber azon­ban jó reflexszel mentett szög­letre. A 25. percben újra nagy lehetőséget hagyott ki a ven­dégcsapat. Kubik a balolda­lon a felezővonal tájékán megszerzett labdával elhú­zott a bátonyi középpályások mellett, azonban Bállá bizto­san szabadította fel a hazai kaput. Az első félidő további részében megtervezett táma­dásvezetésről egyik csapatnál sem lehetett beszélni. Igaz, Kiss, Macska, Bállá, Bocsi és Orosz távoli lövésekkel pró­bálkozott, de a szurkolók bosszúságára az érdektelen játék folytán a lövések mesz- sze elkerülték a kaput. I ' K Szünet után a hazai fiúk erőteljesebben támadtak. Kiss azonban a 47. percben jó helyzetből nem a kapuba, hanem a mezőnybe vágta a labdát. Ezt követően Sütőt Ambrus szerelte a kapu köze­lében, majd két perccel ké­sőbb Farkas 15 méterről lőtt, de Palchuber biztosan öklö­zött a mezőnybe. A bátonyi csatárok, különösen Sütő a to­vábbiakban is alacsony szín­vonalon játszottak. Bulyovsz- ky edző lecserélte Sütőt, de eredményt nem hozott. Az alacsony színvonalú mérkő­zésen a vendégek valamivel többet és veszélyesebben tá­madtak, de az ő játékukból is hiányzott' a szemfülesség. Így végeredményben igazságos volt a pontosztozkodás. Jó> Macska. Bocsi, illetve Neu­mann, Ambrusz. — gyen es — Ötletesebben játszott a vendégcsapat Borsodi Bányász—St. Síküveggyár 2—1 (2—0) Zagyvapálfalva, 700 néző, megítélt szabadrúgást Kri- mellé lőtt. Aztán Czékmány v: Endes. Bors°di Bányász: vanek II. mellé lőtte. A ven- nagy lövése kerülte el a bal Soltész __ Krémer, Csipke, dégek először védekezésre alsó kapufát. Az 53. perc­B urger, Tárnál, Kovács I., rendezkedtek be, melyből ben Krivanek I. Ismét nagy Helgert, Fazekas, Kvaszta, hosszú indításokkal gyors tá- helyzetbe került, de mellé Pincsák, Kasza (Mayer). Ed- madásokat vezettek. Így tör- lőtt. Az' 56. percben zö: Szepesi Gusztáv. St. Sík- tént ez a 14. percben is, ami- kapott jó labdát, üveggyár: Baár __ Nagy kor Kvaszta kapu fölé lőtt. gette, s odalett ( Borsos), Váradi, Szabó, Ra­dies, Fehérvári (Kaszanyi), Tábori, Krivanek II., Dudás, Czékmány, Krivanek X. Edző: Szűcs László. Sporthírek Warendorfban a nemzetközt öt­tusaverseny vívószámában kitü­nően szerepeltek a magyarok. Az egyéniben Horváth bizonyult a legjobbnak 1130 pontot szerzett, s a 2—3. helyen is honfitársai vé­geztek. A csapatban a magyar válogatott fölényesen lett első. A lovaglás és a vivás után az egyé­niben Horváth vezet Bakó előtt, 2. Svédország míg a csapatban a magyar váló- 3. Csehszlovákia gatott igen tekintélyes előnnyel áll az élen. Egyéni összetett: 1. Horváth 2200 p. 2. Bakó 20«« p. 3. Kühn 200« p. Csapatban: 1. Magyarország S13S p. 2. Magyar—nyugatnémet vegyes 7300 p. 3. Egyesült AHjimok 70W p. Tábori de kezel- a kínálkozó A 17. percben Baár egy sza- szépítési alkalom. Mind elke- badrúgást kivetódéssel mén- seredettebbé vált a küzde- tett. A túloldalon Dudás be- lem. A hazaiak játékát nem adását Tábori egyből akarta lendítette fel a kettős csere lőni, azonban rosszul jött a sem. A vendégek hosszú ... , lábára a labda, és odalett a ideig beszorultak, aztán is­Ugy indult a játék, hogy a kínálkozó helyzet. A 29. perc- mét újítani tudtak. Elfutásaik hazaiak biztosan megszerzik ben megszerezték a vendégek minden esetben vészéin a győzelmet. Az 5. percben a vezetést. Kasza vezette fel okoztak Baár kapujára. A Krivanek I. kapott ajándékba a labdát, félmagas beadását 83. percben is sakk-matt labdát, de aztán szabályta- Radics visszafejelte a bal- volt a pálfalvai védelem, de lankodtak vele szemben. A szélső elé, aki ekkor már a labda a jobb kapufán csat­úgy adott be, hogy a jól érke- tant Két perccel a befeje­ző Fazekas közelről kapura zés előtt Szabó fejese a felső fejelt, a labda a jobb kapu­fáról csúszott a hálóba. 1—0. Hat perccel később Helgert futott el a bal oldalön, az alap­Bécsben a jégkorong-világbaj­nokság vasárnap késő esti mér­kőzésen vasárnap késő esti mér­kőzésén Finnország 4—1 (2—0, 1—0, 1—1) arányban győzött az NSZK ellen. A világbajnokság állása: 1. Szovjetunió 4. Kanada 5. Finnország 6. Egyesült AU. 7. NSZK 8. Románia 6 6 ------- 64-11 12 6 5 — 1 34- 8 10 6411 40-17 9 74 1 2 28 22 9 73—4 22-34 6 6114 15-29 3 7115 17-45 3 7 ----------------7 12-63 — S zczeczin a nemzetközi evezős­versenyen a magyarok egy első helyet (a junioroknál Milanovics Gábor), egy második és két har­madik helyet szereztek. lécről vágódott vissza, majd Krivanek 1. fejelt a hálóba. 2—1. A mérkőzésen a vei ^lég­vonal közeléből beadott és látó csapat végig görcsösen Kvaszta három méterről la- játszott. A középpályán job- posan a jobb alsó sarokba ban szervezte a játékot a perdített. 2—0. A gyors két Bányász-együttes, emellett lei- gól nagyon megzavarta a kesébben küzdött. Így az hazaiakat. ötletes támadásaik végén Szünet után óriási iram- gólerősebbek voltak. A hazai ban kezdett a Síküveggyár, együttes a legnagyobb hely- A 48. percben Krivanek I. zeteit sem tudta értékesíteni, a jobb oldalról a kapu előtt Jó: Soltész, Csipke, Fazekas, keresztbe lőtte a labdát, a be- Kvaszta, illetve Krivanek II. rohanó Szabó az üres kapu — demény — NÓGRÁD — 1977. május 3., kedd

Next

/
Thumbnails
Contents