Nógrád. 1977. május (33. évfolyam. 101-126. szám)

1977-05-25 / 121. szám

Sorköteles fiatalok honvédelmi vetélkedője A verseny első erőpróbája a lőíeladat volt. A különböző pontok bemérése tájolóval történt. Salgótarjánban a zagyva­rakodói lőtér környékén első ízben került megrendezésre a sorköteles fiatalok megyei honvédelmi vetélkedője. A niegye járásaiban, városaiban az elmúlt hetekben már le­bonyolították a helyi küzdel­meket és így a vasárnap megrendezett erőpróbán a legjobbak vették fel a küz­delmet. A felsorakozott csapatokat Szakmár Rezső, az MHSZ Nógrád megyei titkárhelyet­tese köszöntötte. A honvé­delmi vetélkedőn jelentős szómmal képviseltették ma­gukat az MHSZ-szel együtt­működő szervezetek, vala­mint a fegyveres testületek. A fiatalok nagy becsvággyal küzdöttek az összetett verse­nyen. A résztvevők fegyve­res váltófutásban, 6 kilomé­teres terepfutásban és párbaj­lövészetben mérték össze tu­dásukat. Természetesen az egyes ellenőrző állomásokon számot adtak azokból a hon­védelmi ismeretekből is, ame­lyeket a 80 órás tanfolyamon tanultak az elmúlt hónapok­ban. Az egész napos színvona­las küzdelemben végül is a pásztói járás — Szirák — csapata bizonyult a legjobb­nak. Az együttest Bagi Tibor készítette fel a vetélkedőre. Második helyen a rétsági' já­rás csapata — Rétság, vég­zett. Kovács Péter oktató serénykedett az előkészüle­tek során. Harmadik helyre Sebesültek kúszva szállítása. került a Salgótarján járás együttese — Mátraverebély — melynek Kiss Bertalan okta­tó volt a felkészítője. A verseny befejeztével Szakmár Rezső,, az MHSZ megyei titkárhelyettese nyúj­totta át a legjobbaknak a megérdemelt tárgyjutalma­kat, okleveleket és a győz­tes pásztói járás csapatának a vándorserleget. Az orszá­gos döntőn az első helyezett pásztói járás együttese kép­viseli Nógrád megyét, amelyet Győrben rendeznek meg júni­us 10—12-én. Elsősegélynyújtás. Három járás tűzoltóinak versenye m ásodpercekért Harc a AKINEK VAN HOZZA ide­je és türelme, próbálja ki egy­szer, hány másodperc alatt tud szépen, szabályosan felte­kercselni egy húszméteres pántlikát, mondjuk kiselejte­zett magnetofonszalagot. Ha­marosan kiderül, hogy egyál­talán nem könnyű feladlak Különösen nem, ha a sza­lag helyett, égy tízkilós súlyú tűzoltótömlővel kellene meg­csinálni ugyanezt. A szécsé- nyi, balassagyarmati és rétsá­gi járás önkéntes tűzoltóinak vasárnap Endrefalván meg­rendezett versenyén erre alig tíz másodperc jutott. Pedig annyival nehezítették a fela­datot, hogy a tömlőt először ketté kellett hajtani... Az endrefalvi sportpályán 94 csa­pat, 752 önkéntes.tűzoltó mér­te össze erejét, ügyességét. Voltak közöttük veteránnak számító idősek, de eljöttek az utánpótlást képező fiúcsapa­tok, az üzemi tűzoltók is. Minden csapat olyan felsze­reléssel „dolgozott”, amilyen otthon rendelkezésére á,ll. Emellett részt kellett venni­ük egy stafétaversenyen. A 400-as és 800-as kismotor- fecskendők körül boszorkányos ügyességgel tevékenykedett a hét ember. A nyolcadik — a parancsnok — nem vett részt a munkában, mégis ott volt minden mozdulatban, hiszen ő irányította a versenyzők ki­képzését, felkészülését. Mind a váltó, mind a kis­motorfecskendők, illetve a sugaraik szerelése időre ment, hiszen a tűzeseteknél a lángok mellett ez a legnagyobb ellen­ség. Minden másodperc kése­delem ezrekkel növelheti a kórt, újabb életet sodorhat veszélybe, s nehezítheti az oltók dolgát. A határozott mozdulatok, a jól felépített csapatmunka ar­ról árulkodott, hogy a verse­nyen való részvétel mögött na­gyon sok gyakorlat van. Szin­te már reflexszerűen gondol­kodás nélkül mozdulnak a kezek, s gyorsított felvételnek tűnik, ahogy a hatvanméte­res „vízvezeték” felépül. AZ ERŐPRÓBA KÉT ÉS fél órán keresztül folyt, s zá­róakkordként a balassagyarma­ti állami tűzoltók bemutatója következett. Immár vízzel, ha­sonló feladatot hajtottak vég­re. Nem egészen egy perccel a rajtjelzés után kivágódott a vízsugár a fecskendőből. Jö­vőre már az önkéntes tűzol­tók is így versenyeznek. Az idei volt az utolsó száraz szemle. Az öt értékelő bizottságnak nehéz dolga volt. Hosszú ér­tékelés után a községi tűzol­tók közül a 800-as kismotor­fecskendők kategóriájában Nógrád község. Herencsény. Egyházasgerge és Ságújfalu. a 400-asok közül Bánk, Terény és Szalmatercs lett az első. A fiúcsapatok első helyezettje Cserhátsurány és Nagyoroszi. Az üzemi tűzoltók közül a Magyar Kábel Művek balas­sagyarmati gyára, az Ipoly Bú­torgyár. a Borsosberényi Ál­lami Gazdaság és a Budapes­ti Finomkötöttárugyár balas­sagyarmati üzemének tűzoltói értek el kimagasló eredményt. A kóbelművek és a finomkö­töttárugyár nőj csapatokat is nevezett, melyek nem vallot­tak szégyent. Az egyik legjobb pontszá- möt az egyházasgergei csapat érte el, melynek parancsnoka Juhász István százados. — Mi a titka a sikernek? — Elsősorban a sok gyakor­lás. Az, hogy ha valaki kö­zénk kerül, már „tűzoltó múlt­ja” van. A csapat legtöbb tag­ja általános iskolás korában kezdte tanulni, gyakorolni, amit ma bemutatott. Sokat számít az összetartás is. A gergeiekkel holtversenyben lett első a ságújfalui csapat, melynek parancsnoka Siket Pál. — Két éve fiatalítottam. Az ifjúsági csapatból állítottam be versenyzőiket. Az elmúlt évben is elsők lettek, idén is. Bevált a fiatalítás. Meglepő, hogy a legjobbak között egész kis községek is szerepelnek. Szügy például második helyezést ért el. — Négy hete készültünk — mondta Barna János főtörzs­őrmester, a parancsnok. — Heti öt-hat este. — hisz’ csak akkor van rá időnk — gyako­roltunk, Ezen múlik a leg­több. persze rátermettség, kézügyesség is kell hozzá. Barna János 17 eszÍQndeje J önkéntes tűzoltó. Elődje az édesapja volt, aki 48 eszten­deig viselte az egyenruhát. — Sokat versenyeztem az öreg Barnával — mondta, csatlakozva a beszélgetéshez Babinszki József, aki a ba­lassagyarmati kórház csapatá­val jött. — Egy kicsit neki is része van a szügyiek mai si­kerében. Gordos Béla tűzoltó alezre­des, a megyei parancsrok he- lvettese így értékelte az akci­ót: — A csapatok felkészülten vettek részt a versenyen. A többség megfelelő eredményt mutatott fel, amit jól érzékel­tetnek a szerelési idők. A versenybizottság is jól látta el a feladatát. Ennek eredmé­nyeként viták nem voltak. Elismerés illeti az összes részit- vevót, s emellett külön a rendező szerveket, a szécsényi járási hivatalt, és mindenkit, aki a lebonyolításban részt vett. AZ ÖNKÉNTES TŰZOL­TÓK térítés nélkül, tulajdon­képpen társadalmi munkában látják el feladatukat. Meg­erőltető gyakorlatokkal teszik magukat képessé arra. hogy megvédjék lakóhelyüket, ha kell a tűztől, ha kell a víztőL . Ez a vasárnap délelőtt meg­mutatta, mennyire komolyan veszik kötelességüket. Valóban megérdemlik az elismerést. — g- — j Gépkocsik a számok tükrében /• Urtnodellek A szovjet fiatalok nagysza­bású pályázattal emlékeztek az idén az űrhajózás napjá­ra, április 12-re. A pálya­munkákból a moszkvai poli­technikai múzeumban kiállí­tást rendeztek. Több mint 100 űrhajó makettjét és igen ere­deti konstrukciókat mutattak be. A kiállítás színhelye is egy hatalmas, kozmikus re­pülőtérre emlékeztet, ame­lyen egyidejűleg érnek földet a fantázia szülte XIX. száza­di kozmikus berendezések, valamiéit a legmodernebb űrhajók. A bemutatott kozmikus ma­kettek többségét a moszkvai űttörőház fiataljai tervezték. Számos műszaki elgondolásuk az űrhajósok és a tudósok ér­deklődését is kiváltotta. A rppii'és b zlonsájjáért A repülésbiztonság további fokozása érdekében az Aeroflot szovjet légitársaság megkezdte a repüléstechnika „valamennyi láncszemének” nagyszabású rekonstrukcióját — a repülőgéppark felújítá­sától a repülőterek műszaki felszerelésének korszerűsítésé­ig. A légi katasztrófák lehető­ségét minimálisra csökkenti a .Start” nevű új légi irányí­tási rendszer, amelynek kísérleti próbája most folyik a lenigrádi Pulkovo repülőté­ren. A „Start” automatikusan gyűjti és továbbítja a leg­részletesebb információkat az egyes járatokról, a repülés magasságáról, a sebességről, a menetirányról. Mindez jelen- tős mértékben megkönnyíti a forgalomirányítók munkáját, akik egyre növekvő járatsű­rűség mellett kényszerülnek operatív döntésekre. A tervek szerint „Start” rendszerrel látják el a Szov­jetunió valamennyi repülő­terét, elsősorban a moszkvai repülőtereket, amelyeken a nap 24 órájában több, mint 2000 járat halad keresztül. Sikerrel oldja meg az Aeroflot az időjárás által oko­zott nehézségeket is. Az or­szág néhány repülőterén most kísérleteznek azzal a kompu­teres rendszerrel, amely 400 méteres horizontális és 30 mé­teres vertikális látótávolság esetén is biztonságos leszál­lást tesz lehetővé. Néhány tervezett új járat — például az IL—86-os, amely 350 utast szállíthat — sűrű ködben is le tud majd szállni „nulla lá­tótávolság” mellett is. Az Aeroflot repülőtereit olyan berendezésekkel is ellátják, amelyek szárazon tartják a betonpályákat eső­zések és havazás esetén. A közelmúltban megjelent az összesítő statisztika a hazánk közútjain közlekedő személyautók­ról. Ebből kederül, hogy a múlt év végén vidéken 440 484, Buda­pesten pedig 175 397, hazánkban összesen SIS 881 személyautó volt a lakosság tulajdonában. Jellem­ző, hogy az intézményeknél, a vállalatoknál ugyanakkor 39 000 személygépkocsit foglalkoztattak. Alig másfél-két évtizeddel ezelőtt még a vállalati személyautók voltak többségben. A rohamos növekedés az utóbbi étizedben következett be. Helyzetkép Négrádban Megyénkben 1970-ben 3399, majd pedig 1975-ben 9879 és végül a múlt év végén már 11 263 sze­mélyautót tartottak nyilván. Csu­pán egy esztendő alatt 14 száza­lékos volt a növekedés. Ezzel országosan az elsők között va­gyunk. A növekedés üteme a kö­vetkező években csak fokozódik és várhatóan öt—hat év alatt megkétszereződik a magántulaj­donban levő személyautók szá­ma. £rdekes adat, hogy egy sze­mélygépkocsira hány lakos jut. Ez már jobban kifejezi az ará­nyokat. Megyénk városaiban a múlt év végén egy autóra 16,1 lakost számoltak, a vidéki vá­rosok átlaga 15 lakos volt. A községekben 1976-ban 23,3 lakos­ra jutott egy gépkocsi, míg az országos vidéki adat: 23,5 lakos. Ebből kitűnik, hegy elsősorban a községekben lehet még tovább javítani az arányt. Az utóbbi évek statisztikájából az is meg­állapítható, hogy a községekben élőknél növekedett nagyobb arányban az autóvásárlási kedv. Vannak már olyan megyék, ahol a városokban egy személy- gépkocsira 10—11 lakos jut, mint például Baranyában, Fejérben, Tolnában és Zalában. Ezeken a területeken már a telítettség felé közeledünk. Mit mu'atnak városaink? Érdemes sorra venni városaink gépkocsiállományát. Salgótarján­ban két évvel ezelőtt 2236, a múlt év végén pedig már 2555 gépkocsit tartottak nyilván. Ter­mészetesen ez az arány az elmúlt öt hónap alatt tovább emelke­dett. A megyeszékhelyen egy sze­mélygépkocsira 17,2 lakos jut. Balassagyarmaton 1034-ről 1215-re nőtt a magántulajdonban levő gépkocsik száma egy év alatt. Természetesen a gépkocsiállo­mány növekedésével párhuzamo­san fejlődnie kell a javító szol­gáltatásnak, a töltőállomások há­lózatának, az utak minőségének és nem utolsósorban a parko­lóhelyeknek is. Mert az anyu állandóan úton van... A kis nővérszoba asztalán a csupa fehér hangulatot egy cserép rózsaszínű hortenzia töri meg. Levelei között kar- tonlap, rajta a felirat: Szere­tettel a 28-as triótól. Szeretettel a jó szóért, a gondoskodásért, a biztató sza­vakért, egyegy kedves mo­solyért... — Az a legnagyobb örö­münk, ha érezzük a betegek ragaszkodását, háláját, ha tudjuk, hogy a sivár kórházi környezetbe az otthon mele­gét varázsoltuk, még ha csak néhány percre is. Higyje el, nem kell hozzá más mint emberség. Az ember leül az ágy szélére, elsimítja a pár­ra gyűrődését, megigazítja a takarót, teát tölt a pohárba, és bármennyi dolga lenne, bármilyen fáradt, türelmesen meghallgatja a beteget. Ki­tárulkozások. Otthonról, csa­ládról, iszákos férjről, hánya­tott életű gyerekekről, hűsé­ges feleségről.., És Irénke nővér bólogat, tarácsot ad, együtt szomor* ko-i'k és együtt örül az el­ered emberrel. Pillanatok alatt személytelenné válik, mintha az ágy szélén már nem is az ember, de maga a jótevő, a megértő gondos­kodás ülne. öt, magát ritkán kérdezik, mert amint belép a kórház kapuján, kívülrekednek a személyes gondok, problémák. De ha egyszer mégis, vala­ki az ágya szélére ülne, va­jon miről vallana, miiven élet körvonalait rajzolgatná? — Talán azzal kezdeném, hogy gyerekkoromban min­denképpen tanítónő szerettem volna lenni. Iskolába járni, gyerekekkel foglalkozni. Az­tán amikor egyszer kórház­ban feküdtem, megingott ben­nem ez az elhatározás. Fi­gyeltem a fehérköpenyes nő­vérek munkáját, úgy néztem rájuk, mint az istenekre. Ne­kem akkor talán azok is vol­tak. Azt is elmondanám a kérdezőmnek, s talán az ar­com is megkeseredne egy ki­csit, hogy a családom, a fér­jem, a két gyerekem egy csöppet sem örül, hogy ápoló­nő vagyok. Kilenc éve járok minden áldott nap Magyar- gécből a megyei kórházba. Vasárnapra, éjszakára, dél­utánra, ahogy a beosztás elő­írja. És biztos, hogy megem­líteném azt a karácsony es­tét is, amikor könnyes szem­mel, nehéz szívvel búcsúztam a családomtól a gyertyagyúj­tás után, és zötykölődtem a busszal Salgótarján felé. De aztán rádöbbentem, nem me­hetek szomorú arccal' a be­tegeim közé. hiszen nekik is karácsony van, s az ünnepi hangulatot, mint kintről .jö­vő, egy kicsit én jelenteim majd nekik ezen az estén... S ha a vallató sajnálkozna a család felett? — Vele együtt sajnálkoz­nék én is, de azért eldicse­kednék azzal, hogy rendkí­vül rendes ám az én csalá­dom. A férjem sokat segít a háztartásban, a két gyereke­met is önállóságra szoktat­tam. A nagyobbik, a 12 éves lányom viszi a kicsit óvodá­ba, segít bevásárolni, rerdet tenni. Valamikor ő is ápoló­nő akart lenni. Mindig azt hajtogatta: anyu, én Rita nő­vér leszek! Ma már hallari sem akar róla. Azt hiszem, én haragítottam e foglalko­zás ellen. Mert ő ebből az egészből csak azt látja, azt érzi, hogy azért nincs mel­lette az anyukája délutánon­ként, azért kell egyedül ágy­ba bújnia, mert az anyu ápolónő, mert anyu állandó­an úton van... — És hogyan látja az anyu? Irénke nővér, Szerémi Nán­dorné áll a hortenziás asztal mellett, mosolyogva: — Az anyu pedig azt tart­ja, hogy senki sem kénysze­rítette erre a pályára, ö ma­ga választotta, s így tudta, hogy mennyi lemondással, ál­dozatvállalással jár. Meg azt is tartja az anyu, hogy kép­telen lenne másutt dolgozni. Mert szereti a betegeket, a rheumaosztályon dolgozó, összeszokott, jó kollektívát és akkor válik teljessé az élete, ha magára ölti a fehér kö­penyt és elindul a betegek közé... V. Kiss Mária ] NÓGRÁD 4- 1977. május 25., szerda r

Next

/
Thumbnails
Contents