Nógrád. 1977. május (33. évfolyam. 101-126. szám)

1977-05-03 / 102. szám

MAI KOMMENTÁRUNK Traktorosok A TRAKTOROS szó már nem a régi érte­lemben vett mezőgazdasági dolgozót jelenti, hanem annál lényegesen többet: a legkomp­likáltabb gépek ismerőit, akik kora tavasztól késő őszig a vetéstől a betakarításig élenjárói a mezei munkának. Rajtuk múlik milyen mi­nőségben dolgozzák meg a földet, vetik el a termést, végzik el a növényápolást, takarít­ják be veszteségmentesen a termést. Rajtuk múlik az is, hogy egy-egy mindent tudó gép — amely már a műszer fogalmát is eléri — mi­lyen élettartamú. Az is a ma traktorosán mú­lik, hogy a gép üzemeltetése mennyi költsé­get emészt fel. Ezért mondják: az a közös gazdaság tudja megvívni eredményesen min­dennapos harcát, amelyikben rátermett, a munkáért felelősséget érző, földműveléshez értő, a gépeket ismerő, de legfőképpen szere­tő emberek dolgoznak. A mezőgazdasági üzemekben minden elis­merés azoknak, akik ezért fáradoznak, kivá­ló szakképzettséggel rendelkező gépvezetők, szerelők dolgoznak. Komoly tudást biztosító iskolákon, a technika, a technológia fejlődé­sét nyomon követő tanfolyamokon megszakí­tás nélkül oktatják őket. Ezért szépen mű­veltek a földek, legtöbb helyen jól karban­tartottak a gépek és különösebb elmaradás nincs a megyében. Az idei igazán kellemetlen tavaszi időjárás nagyon próbára tette a traktoristákat. Szá­mon kérte felkészültségüket, a mezőgazdasá­gi munkában való jártasságukat. Próbára tette a technikához értésüket és most, ami­kor minden erőt latba kell vetniük, hogy az időjárás okozta kiesést mindenképpen pótol­ják, fizikai erejük és helytállásuk igénybe­vételére is sor kerül. Nem közömbös, hogy mikorra fejezzük be a kukorica, a burgonya, vagy egyéb növény­féleségek vetését, ültetését. És ha úgy tet­szik, ez kulcskérdés is, amely meghatározója lehet a betakarításnak, mert a tavasszal vég­zett mezei munka dönti el sok tekintetben milyen lesz a termés. A traktorosok, a gépek irányítói, a mezei munkák elvégzői most min­den erővel dolgoznak. Már az elmúlt vasár­nap nem egy község határában az ünneplés helyett kint tevékenykedtek a földeken. A Borsosberényi Állami Gazdaság majdnem ezer hektáros területén megállás nélkül ment a gép. Több tsz határában is folyt a munka, hogy elvégezzék a legégetőbb feladatot, a ta­vaszi vetést. A technikai felkészültség biztosí­tott ehhez, a szaktudással és felelősséggel dolgozó traktoristák is készenlétben állnak. Álljanak készenlétben maradéktalanul azok is, akiknek kötelességük minden támogatást megadni ahhoz, hogy zavartalanul dolgozhas­sanak a gépek vezetői. A régebbi időkben, amikor kormos trakto­rokkal, vagy ehhez hasonló, kisebb teljesítmé­nyű gépekkel voltak felszerelve a tsz-ek, ar­ra kényszerültek az időjárásból adódó lema­radás miatt a traktoristák, hogy addig le sem szálltak a gépről, amíg be nem fejezték a munkát. Most erre már nincs úgy szükség, ahegyan régen volt, mert nagy teljesítmé­nyűek az erőgépek, munkagépek egyaránt. Most arra van szükség, hogy körültekintő szervezettséggel, jó állapotban levő gépekkel, a munkaidő legjobb kihasználásával, ha szük­séges, váltott műszakban végezzék a m" a tavaszi feladatok maradéktalan elvégzésé­ig. Nem válik senki szégyenére, ha például a talajelőkészítést esti, vagy éjszakai mű­szakban végzik el. Szükség lesz rá, mert még csak ezután kerülhet sor azoknak a terüle­teknek a megművelésére, amelyeket eddig a talajvíz borított. Ezek a területek a termelés­ből nem eshetnek ki. Az időjárás mellett a traktorosokon is múlik, ezeket a fö'de mikor és hogyan készítik elő a termelésre. AZ IDEI TAVASZ tehát a gépvezetők, sze­relők erőpróbája is. Az eddigi tapasztalatok, a végzett munka arra enged következtetni, hogy a természettel folytatott csatában a traktorosok lesznek a győztesek. — B — Tavaszi fagykárok után egy rügy, sziromlevél-elszárad ás és -le­hullás szomorú jelenségével A „februári tavasz, márciu- Minél fejlettebb si tél” szólásmondásunk léte annál érzékenyebb is bizonyítja, hogy ha nem is A vesszők általában edlen- állunk szemben, kétségtelenül annyira * szélsőségesein, mint állóbbak a rügyeknél. Ezeket, csak a fagykárból való kike­az idén, de szinte törvény- valamint az idősebb fásrésze- zalés marad hátira. A teljesen szerűen jelentkeznek nálunk két, de a gyökereket sem igen elpusztult részeket el kell az olyan tél végi, kora tava- fenyegetik az ismételten visz- távolítani az egészségesen ma- szi felmelegedések, amelyeket szatérő hidegek. Főképpen a rü- radt részről. Az ennek nyo­többé-kevésbé erős és tartós gyek és a belőlük fakadó vi- mán keletkező nagyobb seb­lehűlések követnek, károk rágok, terméskezdemények, felületeket célszerű oltóviasz­okozásával. Ennek bizonysága zsenge hajtások, valamint le- szál elzárni a fás növények- az a megfigyelés is, hogy az vetek károsodnak miatta. A nél, különben tovább pusz- elmúlt 150 esztendőben keire- virágokon belül egyes ivar- tulhatnak és különösen a méz­ken 25 fagyos tavasz fordult szervek érzékenysége is elité- gásod ás veszélye fokozódik. A elő és zömük szerte az or- rő. A porzók mínusz 1,5 C- szágban károkat okozott A fokon, a bibe mínusz 1 C- leggyakrabban március utol- fokon pusztul eL Ezek után só hetében, majd április el- érthető, hogy érzékenyebbek székét, amelyek levágását ső felében és Pongrác, Szer- a fagyna a nyílott virágok, azonban ne hamarkodjuk el, vác, Bonifác névnapja kör- mint a piros-, illetve fehér­nyékén — május 12, 13, 14 bimbós állapotú rügyek. Ha körül — köszöntenek be, de a gyümölcsfajok között fagy- hajthatnak. A még a május 25-i Orbán nap- tűrési sorrendet állítunk fel, sokkal több új ján is hajnalban fagypont alá kétségtelenül az őszibarack és ményt viszont nem ajánlatos süllyedhet a hőmérő higany- mandula szorul a legérzéke- megtartani, hanem ahogy le- szála. Még jó, hogy a külö- nyebbek helyére. Legtűrőké- hetséges, ki kell tömi, de leg- nösan veszedelmesnek tartott pesebbnek a szilvát, cseresz- alábbis csípjük vissza a vé- késő tavaszi fagyosszentek is nvét, meggyet és almát tart- güket. Egyébként a túl sok csak 3—4 évenként éreztetik ják. A szőlő duzzadó rügyei hajtás, illetve lombfejlesztés hatásukat tízéves átlagban, mínusz 3—4 C-fokot viselnek a következő évi termőrügy De a Keszthely, Villány és el. Kifakadva viszont mínusz Buda-vidéki különleges fék- 1 C-fokon károsodnak és 0 vésű területek kivételével, C-foknál már a rossz termé- egyetlen vidékünk sincs biz­tonságban, hogy nem jelent­keznek-e akár már kataszt- a szerencse, hogy a legtöbb rofálds károkkal is járó kései gyümölcsfaj jóval több virá- fagyok. Maga a fagyveszély az got fejleszt, mint amennyi a éjszaka második felében, leg- bőséges terméshez elegendő, gyakrabban éjfél után alakul Ezért a bőven virágzó fajták- ki, mivel a még meglehetősen nál nagyarányúnak tűnő fagy fagykártól nem szenvedett ré­szekből fakadó hajtásokkal kell felváltani a fagyott ré­mért legalább az aljuknál, rejtett rügyeikből még újra szokásosnál hajtáskezde­képzés rovására mehet és fo­kozhatja az így Is fennálló terméshozam-hullámzás ve- kenyülésüket eredményező sé- szólyét. Fokozott növényvéde- rülésükkel kell számolni. Az lem és kiegyenlített vízellátás kell. A táplálásuknál viszont nem indokolt a kiegészítő fej­trágyázás, különösen hátrá­nyos a nitrogén adagolása Mindezek mellett is számolni kell kedvezőtlen utóhatások­Megértés és türelem alacsony hőmérsékletű és vé- károsodás esetén is kielégítő kai, elsősorban a szerv­kony felső levegőréteg napi termés érhető el. Többi kö- hőtártalékát gyorsan leadja, zott egyes szőlőfajták is ké- kiilönösen derült, száraz le- pesek olyan regenerációra új, vegőjű éjszakában. Így haj- fürtöket is hozó hajtások kí­naiig még fokozódhat is a fejlesztésével, hogy a koráb- fagyveszély. Az igaz, hogy a ban fejlődésnek indult, de fagyos időszak csak pár napig fagykárt szenvedett hajtások tart, de ez is elegendő a tete- termésképzését legalább rész- mes fagykárosodáshoz. ben pótolják. Az egyes növényrészek A virágok nyomán megkö- fagyérzékenysége nem azonos, tődött gyömölcsök is érzéke­sőt azonos szervek is sok eset- nyele a fagyra, különösen a mo­tarmésképzésben. Komiszár Lajos J\e legyen kegyelemkenyéri Alig harmincéves fiatal- pességekről ember K. Gy. Hosszú ideig ácsként dolgozott. Jól kép­zett szakmunkásnak tartot­ták. Két éve súlyos szívbe­tegséggel került orvosi fel­ügyelet alá. Azóta is kímélő életmódot folytat; a munka­Nézzük, kik tartoznak ide! 650 betegség miatt gondozott egyént tartunk nyilván; moz­gásszervi megbetegedésből eredő problémája 270 dol­gozónak van. Krónikus beszélhetünk, gyár gazdasági érdekeivel is. betegségben I. fokú vérkeringési zottság emésztőszervi helyén pedig rehabilitálták. 110-en, szív- és Vagyis megváltozott munka- betegségben 120-an szenved - képessógére való tekintettel nek. Aztán vannak még a könnyebb munkakörbe he- légzőszervi betegségek, va- lyezték. Portás lett belőle, lamint az ideg- és elmegondo- Megalázónak, kegye íeroke- zották. Az egyéni és a vállalati ér­dek vajon minden esetben találkozik ? — Természetesen akadnak ellenpéldák is. Előfordul, hogy a dolgozó nem ért egyet a2 orvosszakértői bi- döntésével. Ilyenkor nyernek érzi a jelenlegi helyzetét. Ügy gondolja, hogy Mgas^rany. nézőpontját fogadják el.- v-mi n Es kik tekinthetők ezek ko De akad példa arra iSi ami. kor az egyén érdeke, vala­panasza az orvosszakér-tői fő- igazgatósághoz is eljut. Aztán olyan is van, hogy elégedet­len az új munkakörével, és a társadalmi szerveket arra próbálja rábírni, hogy az ő zül valóban csökkent mun­a szakmáján belül is akadna számára olyan könnyebb kakéDessésűeknek rehabili­ahol képesítésének kakepessegueknak, renaDiii *- tapirvro inarvcnita munka, megfelelően, teljes értékű emberként dolgozhatna. Egészségkárosodás Csakhát a vállalat, szerint rosszul értelmezi rehabilitációs gyakorlatot. tációra jogosultaknak? — Azok a dolgozók, akik­nélkül. nek a munkaképesseg-vál- csak más ember kárára, a jelek tozása 36 százalékon felül Egy fiatal vasipari szak mint az orvosi javaslat sem kivitelezhető rövid idő alatt a vállalatnál. Esetleg Rehabilitáció: gyakran hal­lott, gyakran használatos fo­galom. Pontos meghatározá­sa az Üj Magyar Lexikon szerint: „A rehabilitáció a betegség, háborús sérülés, vagy bal­eset következtében csökkent munkaképességűvé vált egyén újra munkába állítása, mun­kah el v-,koz vetítés átkér,7éc naiuxuv nem jcicn “iSÄ különösebb gondot. A válla­van — ez az üzemi balesetek- munkásnak az ideggyógyá- re vonatkozik, ahol ez az sza(. javasolta: ne dolgozzon alsó határ. Egyéb megbetege- tovább az eddigi munkakör- déseknél pedig ötven százalék. t>gn. A vállalatot pedig kér- A rehabilitált egyének kü- te, hogy a szóban forgó dolgo- lönböző kedvezményekben zó érdeklődését és művé- részesülnek. Alapvető a szeti hajlamait figyelembe- könnyebb munkakör, s a ke- véve. a gyár dekorációs mii- resetkiegészítés (üzemi bal- helyében foglalkoztassák. A esetnél az átlagkereset, fiatalember ragaszkodik az egyéb betegségnél az átlag- orvosi javaslathoz, a gyár kereset nyolcvan százaléka) azonban egyelőre nem tud biztosítása. mit "kezdeni, hiszen a dako­— A könnyebb munkakörbe rációban dolgozók közül sen- helyezés nálunk nem jelent kit nem bocsáthat el. Meg­lát vezetői leülnek a dol­gozóval, és közösen megbe­szélik, melyek azok a helyek, ahol a jövőben dolgozhatna. értést és türelmet kér a fiatal­embertől. ségéveL A rehabilitáció intézmé­nyesítéséről 1967 óta beszél- ahol a jövőben dolgozhatna. S a rehabilitáció gyakorla- hetünk. Ekkor látott nap- Azokat a munkahelyeket, tában talán ez a két dolog a világot a rehabilitációs tör- amelyek a rehabilitáció szá- legfontosabb. Megértés és tű- vény, amely szabályozza ha- mára fenntartottak, külön relem a vállalat, s a megvál- zánkban a foglalkozási re- könyvben tartjuk nyilván, tozott munkaképességű egyen habilitációt. Ismerteti kik- Általában olyan munkaköri részéről egyaránt. Hiszen eri- re terjed ki a rendelkezések ajánlunk, ahol a dolgozó az nek hiányában könnyen hatálya (üzemi baleset, fog- előző keresetét megkaphat- adódhatnak torzulások, vélt, lalkozási betegség, egészségi ja, s amely az érdeklődésével, vagy valós sérelmek mindkét állapot romlása), de mégha- a szakképzettségével is talál- fél számára, tározza a vállalati feladatokat kozik. És természetesen a — vkm — is. Dr. Orsai Katalin — me-' gye üzemegészségügyi ellá­tását irányító főigazgató-he­lyettes: — A nagyüzemekben működő rehabilitációs bizott­ságokkal, a vállalat vezetői­vel sok helyütt nehéz megér­tetni, hogy a megváltozott munkaképességű dolgozó köny- nyebb munkára helyezése nem a látszatmunkakörök létrehozását, a dolgozó képes­ségeinek lefokozását jelén- ti. Az a cél, hogy a rehabili­tált személy a saját munka- területén, saját képességei­nek megfelelő, teljes értékű munkát végezhessen egész­ségkárosodás nélkül. Mert az egyén és a vállalat ér­deke egyaránt így kíván­ja. Meglepő számadatokat so­rol dr. Szabó Lajos, a Salgótar­jáni Kohászati Üzemek üzemi főorvosa, a rehabilitációs bi­zottság vezetője: — A gyár több mint négyezer dolgozó­ja közül ezer olyan emberrel foglalkozunk rendszeresen, akik alapját képezik a re­habilitációs tevékenységre igényt tartóknak. Vagyis, az összlétszám egynegyed részé­nél megváltozott munkaké­ben eltérő mértékben káro­sodnak egyazon növénynél, többi között a helyzetük, a földtől való távolságuk szerint. Fajtajellegtől is függ a fagy­gyorónagyságú eléréséig. A fagykár miatt elsősorban a héj­sejtjeik pusztulhatnak el és alattuk egy új párás szövet alakul ki. Ez a párás szövet érzékenység, ami az alapját néha csak foltokban, olykor adja a fagykárosodás csők- gyűrű alakban mutatkozik kentését célzó növénynemesí- meg. A gyümölcsöm bemélyedt tésnek. Általában a legkoráb- foltok is keletkezhetnek, fő- ban fejlődésnek induló és képpen a szilvánál és cseresz- nagy központi sejtüreggel nyénél. Ha a pusztulás nem- rendelkező szövetek fagynak csak felületi, hanem mélyebb, el elsőként. Ilyenek találha- egyenlőtlen növekedést és en- tók a virág termőrügyeiben, nek következtében repedést a magkezdeményeknél. Ez te- okozhat, leggyakrabban az szí lehetővé azt, hogy a tél őszibarackon és almán, derekán mínusz 25—30 C-fo- Amikor már a fagy hatásá- kos hőmérsékletet is elviselő ra bekövetkezett élettani za- kajszibaracknál miért követ- varok következményeként a Vezhet be márciusban már mi- sejtek duzzadt állapotának nusz 4—5 C-fokos hidegtől is megszűnése miatt összeeső, totális fagykár a rügyekben, hervadó levelek, hajtósvégek, A munkásifjúság múzeumi napjai Német Demokratikus tásait. A szakemberek e mú­Köztársaság ifjúságának kul­turális érdeklődése igen nagy. A színház- és a hangverseny­látogató közönség egyharma- da 24 éven aluli, a 17 800 ál­zeumi napok keretében nem­csak a szépet meglátni, a műalkotásokat megérteni ta­nították a munkásfiatalokat, hanem gyakorlati, technikai lami könyvtár olvasóinak eljárásokat is bemutattak szá több mint a fele fiatal. mukra, így több látogatást Szívesen keresik fel az szerveztek a Drezdai Galéria NDK ifjú lakói a szebbnél restaurátor műhelyébe, szebb múzeumokat is. Leg- . , , , utóbb érdekes kezdeményt A rendezvények látogatá- zésről érkezett hír: a Drezdai sara minden érdeklődőnek Állami Műgyűjtemények módja nyílt. Időpontjukat úgy igazgatósága a Szabad Német szabták meg. hogy a több Ifjúság klubjával közösen első műszakban dolgozók is részt ízben megrendezte a munkás- vehessenek a különböző elő- ifjúság múzeumi napjait. A adásokon, műzeumlátogatáso- múzeumok szakemberei 35 kon. S a fiatalság élt is a le- különfé’e rendezvényen is- hetőségekke1: a munkásifjú- mertették meg ez alkalommal ság múzeumi napjainak ese- a képzőművészetek különböző ménvsorozata nagy sikerrel ágainak legjelentősebb alko- zárult. Tízen együtt Szolgáltatni — szocialista módon A Salgótarjáni Szolgáltató sek forrása volt. Mindenki Szövetkezet fényképész rész- igyekezett kibújni alóla. Szín- legének tíz dolgozója szocia- te észrevétlenül, de megváltó- lista brigádot alakított. A bri- zott a szemlélet. Most mindig gádvezető Végh Béláné. van önként vállalkozó. Ha — Négy éve; 1974. elején egyiknek közbejön valami, a hoztuk létre a Béke brigádot... másik kisegíti. Vállalkozik Jó okunk volt rá, hogy ezt a nevet vegyük fel. Vágyunkat fejezte ki. Régebben eléggé széthúzott a társaság nálunk. helyette. Kis szünet után másik pél­dát mond: — Évekig kaptunk Kevés volt az egyetértés... Bé- anyagtúllépés miatt. Mindenki kétlenkedtünk.„ Brigádot már csak vállat vont, s legfeljebb előbb is akartunk alakítani, de a szándék valamin min­a normát szidta. Amióta bri­gádban vagyunk már ezzel dig megbukott. Egyszer a kö- sincs baj. Nincs túllépés. Lel- zös elhatározás hiányán, más- kiismereti kérdést csináltunk kor azon, hogy a tervünket belőle. Kevesebb a selejt, nem tudtuk teljesíteni. Mon- Minek levelezőlapon próbálni, dóm. többször nekikezdtünk, amikor fecniken is lehet? mégsem sikerült. Amilyen ne- Szép a brigádnaplójuk. A hézkes volt azonban a kezdet, legutóbbi bejegyzés friss. És annyira gördülékennyé vált elismerő. A múlt évi munká- a folytatás. Összerázódtunk, juk, eredményeik alapján el­összeforrtunk... Jó kollektíva nyerték a bronz fokozatot. alakult ki. És most már jobb a munkánk is. — Ez is ösztönöz. És tudja,' valamikor sokat panaszkod­Amióta szocialista mó- tunk: kevés a kereset. - Hó­don szolgáltatnak, mosolygó- sabbak a fényképarcok? Meghökkenti a fura kér­dés. Zavarba jön. De még mi­előtt másként faggatnám, szól: gyan éljünk ennyi pénzből? De. hogy mindenki jobban és többet dolgozik, elégedetteb­bek velünk, a munkánkkal a így megrendelők, nagyobb a for­galmunk. Persze, hogy jobb — A fényképész éhenhal- a fizetés is. hat, ha nem udvarias, ha Dicséri a brigádtagokat a rossz munkát ad ki a kezéből, szövetkezet vezetősége. Ér­Ha nem határidőre dolgozik. Ezek alapvető kívánalmak. deklődnek a köz dolgai iránt. A brigád tagiaiban művészi Amióta szocialista brigádban ambíciók is éledeznek. Képei- vagyunk, azóta ennél többet két kiállításokra küldik. A adunk. A brigádtagság... ho- varsói nemzetközi versenyre gyan is mondjam... becsület- is beneveztek. beli ügy! Kötelez! Kötelez a Az eredményt még nem szebbre, a jobbra, a nagyobb tudjuk. De amilyen szigorú a pontosságra. — Példát nem mondana? Itt van az ügyeleti mun­mi házizsürink. talán a var­sói bizottság sincs olyan. Bí­zunk benne, falra kerültek a ka. Senki sem szereti. Ki örül kiküldött képek... Kérdezte, annak, hogy oda a vasárnap­ja, az ünnepe? Az inspekciót mégis meg kell szervezni. Ré­gebben a beosztás veszekedé­szebbek most a képeink? Vá­laszolok. Szebbek! Mosolygó- sabbak... (szántó) NÓGRAD — 1977. május 3., kedd J

Next

/
Thumbnails
Contents