Nógrád. 1977. április (33. évfolyam. 77-100. szám)
1977-04-09 / 83. szám
Kepei*brn a magyar-^-ír ököl vívó-viadalról Sajtótájékoztató Eresztvénybeu a Hotel Salgóban. Fapp László instrukciókat ad. Folyik a küzdelem. Magasban a magyar fiú keze. (Herbst Rudolf felvételei) wr j. Birkózás Bán Ferenc sikere Orosházán Orosházán rendezte az Országos Úttörő Elnökség és a Magyar Birkózó Szövetség a VI. Kozma István kötöttfogású úttörő birkózó emlékversenyt. Kétszázharminc versenyző gyűlt össze, hogy eldöntse, ki a legjobb e fogásnemben. A pásztói birkózó, Bán Ferenc 33 induló között bizonyult a legjobbnak, súlycsoportjában (45 kg-ban) első lett! Az úttörő-olimpiai bajnokság mellé sikerült a kötöttfogásúak legrangosabb versenyén is diadalmaskodnia. Nagyszerűen helytállt a 35 kg-ban Bátka Zoltán, aki 21 induló közül került a 3. helyre. Bátka Zoli súlya 30 kg, ellenfelei 5 kg előnnyel vehették fel ellene a küzdelmet. Mindkét versenyző a pásztói Kun Béla iskola tanulója. Salgótarjánban maradt a Salgó K tipa Az SBTC serdülő- csapa la veretlenül tornagyőztes Nagyszerű tarjáni sikerrel fejeződött be pénteken Salgótarjánban az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Nóg- rád megyei Kirendeltsége és a városi labdarúgó-szövetség által rendezett háromnapos országos serdülő kispályás labdarúgótorna. Az utolsó napon a döntőket és a helyosztó mérkőzéseket játszották az együttesek. Az SBTC fiataljai folytatták kitűnő szereplésüket a döntőben is. Mindhárom ellenfelüket legyőzték, és veretlenül lettek az Express Sal- gó Kupa ez évi védői. A tarjáni fiúk 26 gólt lőttek és egyet sem kaptak. A győztes csapat tagjai: Bada András, László Sándor, Petényi László, Antal József, Nyerges György. Kovács Péter, Forgács Csaba, Tolnai Csaba, Pintér Attila, Langár Tamás, Huram Gyula. Horváth László. Csohány László. Edző: Boldvai GyulaA döntő eredményei: SBTC —Szarvas 6—0, Szekszárd— KSI 2—2, SBTC—Szekszárd 4—0, KSI—Szarvas 3—1, Szekszárd—Szarvas 1—0, SBTC— KSI 1—0. Ab Express Salgó Kupa 1977- évi végeredménye: 1. SBTC. 2. Szekszárd, 3. KSI, 4. Szarvas, 5. ZTE II., 6. BVSC, 7. Várpalota, 8. MTK- VM. 9. ZTE I, 10. Eger, 11. Kaposvár. 12. Vasas, 13. St. Gagarin, 14. SZEOL AK, 15. Dunaújváros 1., 16. Balassagyarmati SE, 17. Hatvan. 18. Bgy. Fenyves út, 19- SKSE, 20. Dunaújváros II.. 21. Gyöngyös, 22.;. Nagybátomy. _ A torna gólkirálya: Bócz Lajos (ZTE II.) lett 26 góllal, A legjobb kapus címet Bada András (SBTC), a legjobb mezőnyjátékos címet Horváth Ferenc (Várpalota) érdemelte ki. A legßportszerübb csapatnak a Dunaújváros I. bizonyult. Az SKSE edzőpályáján felsorakozott csapatoknak Pilinyi László, a városi labdarúgószövetség főtitkára adta át a díjakat. A résztvevők azzal búcsúztak: viszontlátásra 1978- ban, az Express Salgó Kupán! Mérkőzés előtt i Nagy sorozat előtt az — A nagy cél mindig rendkívüli erőkifejtésre sarkallja az embert. Minimális előnynyel kezdtük a tavaszi idényt az FTC és az egyre inkább magára találó Vasas előtt, de már akkor is úgy éreztem, „mi szakítjuk át elsőként júniusban a célszalagot”. Fazekas László, az Újpesti Dózsa csapatkapitánya mondta nemrégen a fentieket, pedig akkor még nem volt a Dózsának négy pont előnye a második és harmadik helyezett FTC és Bp. Honvéd, s öt a Vasas előtt. Az utóbbi időben elég sok volt a sérültje az újpesti együttesnek. — Hát igen —' felelte Vér- hidi Pál vezető edző —, többek között hiányzott a csapatból Tóth András és Törő- csik, de még előbb Kellner, Viczkó és Rothermel is sérült volt. Most már kedvezőbb a helyzet. Tóth Andráson (izom-„ szakadás) és Rothermelen (a szerdai MNK-mérkőzésen sérült meg újra) kívül a többiek rendelkezésre állnak. Újpesti Dó Szerdán Szolnokon kikapott a csapat az MNK. elődöntőjében az FCT-től. <. 17- 000 (4) néző látta a mérkőzést! — Ezen a mérkőzésen Tóth Andráson kívül Fazekas és Törőesik sem játszott, de az utóbbi kettő az SBTC ellen pályára lépő csapatban már ott lesz. És Rothermel két gólban is benne volt. A szolnoki FTC—Ü. Dózsa- mérkőzés első félideje nagy csalódás volt a szolnokiak számára is. Tulajdonképpen csak a II. félidő volt elfogadható, s hozott NB I-es játékot, ekkor viszont az FTC megszállta kapuja előterét, s nem engedte kibontakozni az egyébként robbanékony támadókkal rendelkező ellenfelét. Mindkét csapathak égető szüksége van a pontokra. Az egyiknek elsősége biztosítása, a másodiknak a kiesés elkerülése miatt. Mi a véleménye erről a vezető edzőnek? — Mindig nagyról értékeltem az SBTC-t, S számomra teljesen érthetetlen, hogy egy olyan csapat, mint a Salgótarján hogyan kerülhetett jilyen nehéz helyzetbe. Most iis jó csapatnak tartom, éppen ezért nagy harcra sZá- Imítok.. Minden bizonnyal ;tu- jdá$a legjavát kell nyújtania a Dózsának', ha, győzni akár. .Márpedig ez a célunk, s úgy érzem, /nagy küzdelem után 'mi. .leszünk a győztesek. S, hogyan áll fel a csapát, amelyik haza akarja vinni, Újpestre a pontokat? ** Kovács — Viczkó, Dunai III., Schumann. Tóth J. — Kolár, Kellner — Fazekas, Törőesik. Fekete, Nagy L. A kispadon ott lesz Bene es Zámbó is. Az újpestiek nagyon készülnek, hiszen az SBTC; elleni mérkőzésük után — sorrendben — a következő csapatokkal játszanak a most következő másfél hónapban: Vasas,. MTK-VM, Videoton (idegenben), Bp. Honvéd, Csepel (ősszel 2—1-re a cseppek győztek), FTC, Haladás. Ezek után igazán npm • lehet' csodálkozni azon, ‘ hogy nagyon elszánt újpesti tizenegy ellen játszik ma az SBTC! Nagy József Csak harcos felfogásban lehet ÜJból itthon szerepel az SBTC labdarúgócsapata, és egymás után két kitűnő ellenfelet fogad, az Újpesti Dózsát és a VIDEOTON együttesét. A pontszerzés létkérdés a tarjáni együttesnek és igazuk van azoknak, akik azt mondják: a két találkozón három pontot kell szerezni az SBTC- nek, hogy versenyben maradjon, elkerüljön a kieső zónából. Valóban így van. Égetően szüksége van a bányászcsapatnak a pontokra, de ehhez olyan erényeket kell felvonultatni, amelyek biztosítják a pontszerzést.. A Hungária úton tehetetlen támadósora miatt nem tért haza ponttal az SBTC. Akik látták a találkozót egyöntetűen állítják: ha valamivel több harcosság van a támadókban, akkor biztosan elhozta volna a győaehelytállni! lemmel felérő egyik pontot az SBTC. A mai találkozón az Újpesti Dózsát 15 hely választja el az SBTC-tői. Nem szabad illúziókat táplálni. Egy döntetlen már nagyon jó eredmény lenne, de ehhez' az kell, hogy a tarjáni fiúk legalább úgy játsszanak, mint a Ferencváros elleni találkozó első félidejében. Csak harcos felfogással lehet helytállni a nagy tudású, többszörös bajnokcsapat Újpesti Dózsa ellen. íme két nyilatkozat: Baranyai Gyula intéző: „Bízom az egyik pontban, de ehhez végig fegyelmezetten, nagy akaraterővel kell játszaniuk a fiúknak. Básti István: „Csak akkor érhetünk el eredményt, ha mindenki keményen küzd”. Az SBTC játékosainál jó a hangulat. Fogadkóznak, hogy nem törik meg a tavaszt hazai veretlenségi sorozat a bajnokaspiráns Újpesti Dózsa ellen sem. Ez mindenesetre jó jel, hiszen a Stécé-fiúk nem egyszer megmutatták, hogy, fel tudnak nőni a feladathoz. Ami a játékoskeretet illeti Márta vesebántalmak miatt nem játszhat. A hétközbeni edzőmérkőzésen jó formában volt a fiatal Mohácsi és lehet, hogy Dávid Róbert kéz- dőemberként pályára küldj a lila-fehérek ellen. Magyar és Kmetty változatlanul sérült, nem játszhat a nagy fontosságú találkozón. A tervezett ösz- szeállítás: Szűcs — Cséki, Kovács II., Varga, Tóth K. — Orosházi, Horváth, Básti — Szoó, Kajdi, Loch. (az. L) Hétvégi SZOMBAT BIRKÓZÁS Országos ifjúsági kötöttfogású verseny az SKSE rendezésében. Salgótarján, sportcsarnok, 16 óra. KOSÁRLABDA NB. II. Keleti csoport. Nők: SKSE—Kecskeméti MFSC, Salgótarján, Stromfeld Aurél Gépipari Szakközépiskola tornaterme, 16 óra Férfiak: SKSE —Kecskeméti MFSC, Salgótarján, Stromfeld Aurél Gépipari Szakközépiskola tornaterme, 17.30 óra. LABDARÚGÁS NB I.: SBTC—Újpesti Dózsa, Salgótarján, SKSE-stadi- on, 15.30 óra. NB. I. tartalékcsoport: SBTC—Újpesti Dózsa, Salgótarján, Dimitrov úti salakos pálya, 13.30 óra, v.: Paksi. TEKE NB III.: St. Öblösüveggyár— Gyöngyös, Salgótarján, öblös- üveggyári tekepálya, 14 óra. sportműsor RÖPLABDA NB. II, Keleti csoport. Nők: Kisterenyei SE—Beloiannisz, Kisterenye, Hamán Kató út, 15 óra. VASARNAP BIRKÓZÁS Országos ifjúsági kötöttfogású verseny az SKSE rendezésében. Salgótarján, sportcsarnok, 10 óra. KÉZILABDA NB. II. Középcsoport. Nők: SBTC—Szentesi Kontakta, Salgótarján, Építők-pálya, 11 óra. Megyei I. osztály. Férfiak: Honvéd Vörös Csillag SE—St. Építők II., Rétság, 10 óra, v.: Kasuba, Zorván. Szőnyi SE— Hugyagi Femina, Jobbágyi, sporttelep, 10 óra, v.: Perger, Simon P., Palotási Tsz SK— Diósjenői Tsz SK, Palotás sporttelep, 10 óra, v.: Juhász Szilágyi. Tereskei Tsz SK— Érsekvadkerti MEDOSZ, Te» reske, iskolakert 10 óra, v.: Csillag, Komoróczy, Szécsényi SE—Nagybátonyi Bányász, Széosény, sporttelep 10 óra, v.: Békési, Berze. Pásztói SE—Balassagyarmati SE, Pásztó, sporttelep, 10 óra. v.: Bánáti, Kővári. Nők: Pásztói SE—Hugyagi Femina, Pásztó, sporttelep, 9 óra, v.: Kővári, Szurdokpüspöki Tsz SK—Ecsegi Tsz SK, Szurdokpüspöki, iskola 10 óra, v.: Földi Salgótarjáni ZIM Vasas—Salgótarjáni Kötő Spartacus, Salgótarján, Építők-pálya, 8.45 óra, v.: Csetneki. LABDARÚGÁS NB. III. Északkeleti csoport: SKSE—Kazincbarcikai Vegyész, Salgótarján, SKSE-sta- dion 15.30 óra, v.: Eöry. Balassagyarmati SE—Leninvá- rosi MTK, Balassagyarmat 15.30, v.: Nagy G. Megyei I. osztály: Bárna— Kazár, v.: Hoffmann, Mátra- novák—Bgy. Volán, v.: Kleinem, Szőnyi SE!—St. Öblös- üveggyár, v.: Baksa, Palotás— Pásztó, v.: Molnár, St. Volán— Karancslapujtő, v.: Sütő, St. ZIM—Somoskőújfalu, v.: Gáspár, Romhány—Rétság, v.: Komlósi, St. Bányagépgyár— Kisterenye, v.: Pénzei. Megyei II. osztály. Keleti csoport: Ötvözet—Egyházasgerge, v.: Szefcerényi (SKSE- pálya), Ságújfalu—Etes, v.: Baráth, Karancsaija—Szurdok- püspöki, v.: Giilen, Nógrádme- gyeri Tsz—Nógrádmegyeri Sp., v.: Csáki, Nagylóc—Ecseg, v.: Bures, Karancsberény—Szirák, v.: Juhász G. Nyugati csoport: Dejtár—Bgy. SE, v.: Káposzta, Nógrádsáp—Herencsény, v.: Csesznák. Nógrád—Bánk, v.: Pobori, Rimóc—Hont, v.: Orem, örhalom—Legénd, v.: Béta, Érsekvadkert—Bércéi, v.: Saár I., Szécsény—Szendehely, v.: Frenkó. Járási bajnokságok. Balassagyarmati járás: Magyarnán- öor—Mohora. v.: Kardos I, Patak—Cserháthaláp, v.: Molnár Cs. Galgaguta—Patvarc, v.: Kalmár, Szügy—Csitár, v.: Kardos II., Terény—Nógrád- marcal, v.: Madarasi. Salgótarjáni járás: Rónafalu—Tar- navölgye, v.: Juhász, Mátra- mindszent—Kishartyán, v.: Bangó, Cered—Luciáivá, v.: Horváth, Karancskeszi—Rákóczi-teiep, v.: Tóth, Nagy- bárkány—Szúpatak, v.: Harcsa, Mátraszele—Vizslás, v.: Simon. A mérkőzések 15.30 órakor kezdődnek. RÖPLABDA NB. II. Keleti csoport. Nők: SBTC—Debreceni Tanítóképző, Salgótarján, Bolyai Gimnázium udvara. 10 óra. Kisterenye SE—Sátoraljaújhelyi MÁV, Kisterenye, Hámán Kató út 11.30 óra. j NÓGRÁD - .1977. április 9., szombat 7 ) l