Nógrád. 1977. április (33. évfolyam. 77-100. szám)
1977-04-08 / 82. szám
Ökölvívás Botos Tibor országos ifjúsági bajnok Szolnokon szép sikerrel szerepeltek az SBTC ifjúsági ök- lözői a tiszaligetá sportcsarnokban megrendezett országos ifjúsági bajnokságon. Pintér János 4 tanítványa jutott el a legjobbak üzdelmére és közülük ketten dobogóra kerültek. Kitűnően öklözött Botos Tibor, aki valamennyi ellenfelét legyőzte és így papírsúlyban országos bajnokságot szerzett. A végeredmény: 1. Botos Tibor (SBTC), 2. Ormándi (MÁV Nagykanizsai TE), 3- Ivánvi (Battolórántházi SE) és Simonits (Szekszárdi SE). Jól öklözött a nagyváltósúlyú Oláh, . aki végeredményben, Piros (Bp. Honvéd) társaságában a 3. helyet szerezte meg. A döntőket 800 néző előtt rendezték és azokat megtekintette Papp László, a magyar válogatott vezető edzője. Hárman veretlenek Nógrád megye 1977. évi férfi egyéni sakkbajnoksága Salgótarjánban a sportcsarnokban folyik. Az A csoportban hárman pályáznak a bajnoki címre, a védő Gál mellett Sulyok és Ponyi. Az élcsoport állása a VI. forduló után: Gál 5.5, Ponyi 4,5 (1), ifj. Sulyok 4 (2), Czakó 3,5 pont. (Valamennyi SKSE). A 12 fős mezőnyben Gál, Ponyi és Sulyok még veretlenek! A B csoportban Miklós (ZIM) 4,5 ponttal vezet a 4 pontos Kaiser, valamint a 3,5 pontot elért Bócz és Butkai előtt. Eözületek, társasház- és kislakásépítők, FIGYELEM!. vázkerámia idomot alkalmazzon építkezésén teherhordó falként. 1—3 szintes épületek építésére alkalmas. Mérete: 29x19x19 cm. Súlya: 7,5—8,5 kg/db. Termékszükséglet: fal köbméterenként: 83 db, fal négyzetméterenként: 25 db. Magánvásárlók részére beszerezhető! TÜZÉP-telepeken. Közületek részére megrendelhető: Észak-magyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat, Mályi. Telefon: 16-603, 18-617. Telex: 62398. APRÓHIRDETÉSEK nr 07—72 «TW., fehér Zsiguli* 24 eaer km- el eladó. Moíaái Pál» Mátravnutoály. községi tanáé*. EGYÉVES ItíWátf kuvasz kan eladó. Pásztó. Béke út 18* 2^“ deklödni du. 5-től. AUTOSOHLl megnyitottam AUTÓFÉNYEZŐ MŰHELYEMET PASZTÓN, ma. GYÁR ü. 25. SZ. ALATT: (PIAC MELLETT) MOLNÁR JÓZSEF, AUTÓFÉNYEZŐ. A KIOSZ Nógrád megyei adóközösség értesíti a Nógrád megyei kisiparosokat, hogy a jövedelemadó- és forgalmiadó-lajstromokat április 10— 25-ig lehet megtekinteni a községi tanácsokon és a KIOSZ körzeti, tlL helyi csoportoknál. A lajstromokkal kapcsolatos megindokolt észrevételeiket 1977. április 30- ig. a KIOSZ Nógrád megyei adóközössége, Salgótarján. Klapka György tér 3. címre küldhetik meg. UM-s Trabant eladó. Bércéi, Kender város Ufr.5. KARD V1R A GHAGY MA, 160 cm magas virágú, tűzpiros, paprikapiros, narancssárga, citromsárga, 4. —> Ft darabja Megrendelhető postán, utánvéttel. 30 darabnál kevesebbet nem szálli. tok. Jód Sándor, 2941 Acs. Toldi u. 6. NÉGY helyiségből álló kertes családi ház beköltözhetően eladó. Irányár: 200 000 Ft. Érdeklődni 16 órától. Salgótarján. Vöröshadsereg út 150. HÄROMSZOBAS Összkomfortos Lakás eladó. Salgótarján, Kemerovo tart. ll. II. e. 5. ajtó. Érdeklődni: délután 3 óra után. IB Wartburg Tourist eladó. Salgótarján, Kistarján út 4. VI./5.* FIATAL házaspár gyermekkel üres albérletet, vagy lakrészt keres. Címeket „Krisztián” jeligére a kiadóba kérek. ASTOR együttes húsvéti programja: 9-én Karancslapujtő, 10-én Mátramindszént, H-én Karancákeszi. Mindenkit szeretettel vá-r a zenekar és a rendezőség. FIGYELEM! Redőny! Fából, vagv több színű műanyagból elkészítem redőnyét, tok nélküli ablakra is. Gyurcsó József. 2141 Csömör. Nap u. 6. Telefon: 883-022. AGYTOLLAT veszek Berki Jánosné. Salgótarján, Üttörők útja 13. ZONGORA sürgősen eladó. Érdeklődni 17 órától, Baglyasalja, Petőfi ú* 134. MÉRLEGKÉPES könyvelői oklevéllel, felsőfokú munkaügyi szakképesítéssel, hosz- szú pénzügyi munkaerő- és bérgazdálkodási gyakorlattal rendelkező dolgozó Salgótarjánban munkahelyet változtatna. Ajánlatokat „19775” je- ligéré kérek a salgótarjáni hirdetőbe. Szövetkezeti dolgozók versenye Egyre népszerűbb Nógród- ban a tekesport a szövetkezeti dolgozók körében. A Nógrád megyei KISZÖV sport- bizottsága és az St. Spartacus által szervezett hagyományos felszabadulási tekeemlékversenyen 9 férfi- és 3 női csapat állt rajthoz. A férfiaknál:, 1. St Ruházati Szövetkezet 705, 2. St. Tervező és Építő Ktsz 687, 3. Salgó Cipőipari Szövetkezet 685 fa volt a sorrend. A nőknél 520 fával az St. Ruházati Szövetkezet csapata győzött. Az egyéni versenyt a nőknél Grebecz Lászlóné (St. Ruházati Szövetkezet) 206 fával nyertp, a férfiaknál Pintér Károly (St. Tervező és Építő Ktsz) 270 fával győzött. A győztesek és helyezettek oklevelet és tiszteletdíjat kaptak. (holecz) Teke MB 111. Továbbra is veretlen a* St. Öblös- üveggyár Az NB III-as nagygolyós te- kecsapat-bajnokság VII. fordulójában a listavezető. eddig veretlen St. Öblösüveggyár együttese Petőfibányán is megőrizte veretlenségét. Bár nem ért el kimagasló teljesítményeket, mégis nagyarányú győzelmet aratott a tarjáni gárda. A forduló meglepetése, hogy Somoskőújfalu együttese idegenben is legyőzte az St. Síküveggyárt- A Máitrano- vák biztos győzelmet aratott a Gyöngyös ellen, míg Egereseidben a Kisterenyei Bányász minimális fakülönbséggel maradt alul. A forduló részletes eredményei: Mátranováki Vasas—Gyöngyös. 6—2 (2384—2301 fa.) Mátranovák: Fodor T. 403, Gyetvai 433, Nádasdi 390, ifj. Kecskés B. 363, id. Kecskés B. 406, Fodor S. 389. Gyöngyös: Mikola 373, Eperjesi 392, Petes 378. Nagy 388, Dombrócz- ki 416, Petes A. 354. Petőfibányai Bányász—St. Öblösüveggyár 1—7 (2259— 2364 fa). St. Öblösüveggyár: Mag 404, Kovács A. 405, Puszta 397. Bánházi 389, Stark 381, Huram T. 388. Petőfibá- nya: Kovács 387, Hepp 379, Sebők, 354, Parádi 354, Domb- róczki 399, Kovács K. 386Express Salgó Kupa, 1977 Serdülő labdarúgótorna háromszáz résztvevővel Az SBTC csapata veretlenül csoportelső st. Síküveggyár—Somoskőújfalu 3—5 (2500—2524 fa). 1. Tar 14 12 1 1 62-12 25 Somoskőújfalu: Ozsvárt 391> 2. Mátraszőlös 14 12 1 1 47-12 25 Szabó 423, Ifj. Molnár J. 441, 3. Felsőtold 14 9 1 4 45-20 19 Henglár 403, Molnár T. 443, 4 .ísbágyon 14 8 2 4 40-42 18 Balázs 423. St. Síküveggyár: 5. Lgyh.-deng. 14 8 2 4 42-29 17Jakus J. 482, Bozó 402, Dávid 6i Csecse 14 8 — 6 45-26 16 396, id. Csongrádi B. 428> Ja7. Buják 14 7 1 6 33-24 15 kus L- 436, Papp (ifj. Csong8. Palotás n. 14 6 3 5 38-34 14 rádi B.) 356. 9. M.-kér észt es 14 5 1 8 24-37 in IX). Bér ' 14 5 1 8 26-44 Hl Egercsehi Bányász—Kiste11. Vanyarc 14 4 2 8 23-26 9 renyei Bányász 5—-3 (2378— 12. Hasznos 14 3 1 10 27-39 7 2337 fa.) Egercsehi: Kátai 419, 13. Kálló 14 2 — 12 23-52 2 Bakos 433, Kozma 370, Alföldi 14. Szarvasgede 14 1 — 13 9-76 2 375, Utasi 378, Gergely 403. Kistcrenye: Petrovics 368, Futó 388, Janusek 395, Vaspál 396, Szederényi 408, Dobrocsik 382. Demény László Második napja folynak Salgótarjánban az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Nógrád megyei kirendeltsége és a városi labdarúgó-szövetség által rendezett Express Salgó Kupa serdülő kispályás labdarúgótorna küzdelmei. Az idén másodízben kiírt tornára 20 egyesület 22 csapata nevezett. A felsorakozott együtteseket Béres János, a városi labdarúgó-szövetség elnökhelyettese köszöntötte, majd elkezdődött a küzdelem 'az SKSE-stadion edzőpályáin. Példás sportszerűséggel — egyetlen kiállítás sem volt még —, jó rendezés mellett, nagy kedvvel játsszák a mérkőzéseket a fiatalok. Igen sok tehetséget láttunk a csapatokban, érződik, hogy foglalkoztak a fiúkkal, megfelelő előképzettséggel rendelkeznek. Külön öröm, hogy kitűnően szerepel, a tornán az SBTC serdülő csapata. Boldvai Gyula nagyszerűen felkészítette fiait, mert a csoportmérkőzések során nemhogy elsők lettek, de még gólt sem kaptak a Stécé palánták. Mindenképpen esélyesek a kupagyőzelemre is. A tavalyi győztes SZEOL AK ezúttal gyengébb csapattal érkezett a tornára. A négy csoport közül egyébként a D csoport együttesei vívták a legnagyobb harcot. Körbeverés történt, s csupán egy gólon múlott a továbbjutás. Így aztán érthető, hogy a , B VSC és az Egri SE játékosainál eltörött a mécses. A csoportmérkőzések eredményei: A csoport: Bgy. SE—Kaposvár 4—7, MTK-VM—Szarvas 1—3, SKSE—MTK-VM 1—6, Kaposvár—Szarvas 1—4, MTK- VM—Bgy. SE 2—3, Szarvas— SKSE 3—3, SKSE—Kaposvár 0—3, Szarvas—Bgy. SE 5—1, Bgy. SE—SKSE 3—2, MTK- Viyí—Kaposvár 1—0. A csoport végeredménye í. Szarvas 4 15-6 11 2. MTK-VM 4 10-7 6 3. Kaposvár 4 11-9 6 4. Bgy. SE 4 11-16 6 5. SKSE 4 6-15 1 C csoport: Nagybátony—ZT1 II. 0—6, Vasas—St. Gagarin 9—0, Hatvan—Szekszárd 0—2, ZTE II.—St. Gagarin 17—3, Hatvan—Vasas 0—8, Szekszárd —Nagybátony 5—0, St. Gagarin—Hatvan 2—0, ZTE II.— Szekszárd 3—3, Vasas—Nagybátony 8—2, St. Gagarin— Nagybátony 4—1, Szekszárd— Vasas 2—1, Hatvan—ZTE II. 0—4, Szekszárd—St. Gagarin 3—1, Nagybátony—Hatvan 0—2, Vasas—ZTE II. 2—2. A csopórt végeredménye 1. Szekszárd 5 15-5 14 2. ZTE II. 5 32-8 12 3. Vasas 5 28-6 10 4. Gagarin 5 10-30 6 5. Hatvan 5 2-16 3 6. Nagybátony 5 3-25 — D csoport: Eger—KSI 0—3, Dunaújváros II.—BVSC 1—7, SZEOL AK—Eger 2—4, KSI— BVSC 0—2, Dunaújváros II.— SZEOL AK 0—10, BVSC—Eger 2—4, Dunaújváros II.—KSI 0—6, BVSC—SZEOL AK 4—0, B csoport: ZTE I.—Dunaújváros I. 2—0, Gyöngyös—SBTC 0— 7, Bp. Fenyves út—Várpalota 3—5, SBTC—Dunaújváros I. 1—0, Várpalota—Gyöngyös 3— 0, Bp. Fenyves út—ZTE I. 1— 2, SBTC—Várpalota 3—0, ZTE I.—Gyöngyös 6—1, Dunaújváros I.—Bp. Fenyves út 4— 4, Bp. Fenyves út—SBTC 0—3, Dunaújváros I.—Gyöngyös 2—0, Várpalota—ZTE I. 2—1, Gyöngyös—Bp. Fenyves út 1—2, Várpalota—Dunaújváros I. 5—0, ZTE I.—SBTC 0—1. A csoport végeredménye 1. SBTC .5 15-0 15 2. Várpalota 5 15-7 12 ____________ 3 . ZTE I. 5 11-5 9 kőzéseket játsszák. Az ünne4. Dunaújváros I. 5 6-12 5 pélyes eredményhirdetésre Eger—Dunaú j város II. 3-0, SZEOL AK—KSI 1-5. A csoport végeredménye 1. KSI 4 14-3 4 2. BVSC 4 15-5 9 3. Eger 4 11-7 9 4. SZEOL AK 4 13-13 3 5. Dunaújváros 4 1-26 —j Ma reggel nyolc órától a 5. Bp. Fenyves út 5 10-15 4 12.30 órakor kerül sor 6. Gyöngyös 5 2-20 — (sz. I.) Labdarúgás Járási és serdülőbajnokságok Pásztói járás, felnőttek: Palotás II.—Bér 2—0, Buják— Egyházasdengeleg 4—1, Va- nyarc—Szarvasgede 2—1, Csé- cse—Kisbágyon 3—5, Mátra- szőlős—Kálló 10—0, Mátrake- resztes—Felsőtold 2—4, Tar— Hasznos 9—0.' A bajnokság állása Ifjúságiak: Buják—Egyházasdengeleg . 1—6, Mátrasző- lős—Kálló 1—0, Mátrakeresz- tes—Felsőtqld 1—1, Tar—Hasznos 5—0. A bajnokság állása 1. Mátraszőlös 11 1« — 1 35-10 30 2. Tar 11 S 1 2 33-15 17 3. Csécse 10 7 1 2 20-3 15 4. Felső told 11 6 1 4 23-17 13 5. M.-keresztes 11 5 3 3 21-15 13 6. Hasznos 11 4 3 4 18-20 11 7. -8. Kálló 11 4 — 7 14-10 8 Vanyarc 10 4 — 6 14-19 8 9. Egyh.-deng. 11 3 2 6 20-31 8 1«. Buják 11 2 1 8 14-33 5 11. Palotás 11. 10 ------- 10 0-30 — S algótarjáni járás, felnőttek: Luciáivá—Rónafalu 2—1, Ka- rancskeszi—Kishartyán 6—0, Tarnavölgye—Nagybárkány 0—7, Vizslás—Mátramindszent 9—0, Mátraszele—Cered 3—0, Szúpatak—Rákóczi-telep 5—2. A bajnokság állása 1. Nagybárk. 12 11 — 1 49-7 22 2. Karancskeszl 12 10 1 1 51-15 21 3. Luciáivá 12 8 2 2 32-22 18 4. Vizslás 12 6 3 3 31-25 15 5. Tarnavölgye 12 5 1 6 28-31 la 6. Kishartyán 12 5 1 6 27-32 11 7. Mátraszele 12 4 2 6 28-29 10 8. Rónafalu 12 4 1 7 25-29 9 9. Szúpatak 12 2 4 6 24-34 8 10. ' Rakóczi-telep 12 2 4 6 22-44 8 11. M.-mindszent 12 3 — 9 18-41 6 12. Cered 12 1 3 8 23-49 5 Ifjúságiak: Luciáivá ifi—; SBTC ifi III. 0—4, Karancs- keszi—Kishartyán 2—1, Tarnavölgye—Nagybárkány 1—8. A bajnokság áHása 1. SBTC Ifi ül. 9 2. Nagybárk. 9 3. Kishartyán 9 4. Karancskeszl 9 5. Luciáivá 9 6. M.-mindszent 8 7. Tarnavölgye 9 8. M.-vfrebély 7 9. Cered 7 Serdülők. Északi csoport. Nagybátony—Kazár 1—4 (0—2), SKSE—St. Síküveggyár 3—0 (1—0), Somoskőújfalu—Karancslapujtő 2—0 (1—0), Bár- na—SBTC II. 1—6 (1—2), St. Bányagépgyár—SBTC III. 1—2 (1-1). A bajnokság állása 8 — 1 72-6 1« 6 — 3 42-18 ia 6 — 3 26-12 12 6 — , 32-30 12 3 — 6 25-32 s 3 — 5 14-33 6 3 — 6 22-42 6 2 — 5 15-18 4 1 — 6 5-62 2 Sorokba El Négy pásztói birkózó indult Budapesten egy meghívásos juniorversenyen. Oláh Gábor 52 kilogrammban első, Balogh Béla 57 kilogrammban és Robotka István 90 kilogrammban 2. lett. Bátka József 3. helyet szerzett. A Nógrád megyei Tájfutó Szövetség a megyei tájfutó csapatbajnokságot a Mátrában, Mátraszentimre környékén rendezi április 17-én hét kategóriában. Nevezni április 12- ig lehet a szövetség címén. Balassagyarmaton az általános iskolák közötti atlétikai versenyen az Ifjúság úti iskola nyerte a városi sportíel- ügyelöség serlegét. A további sorrend': 2. Petőfi iskola, 3. Dózsa iskola, 4. Rákóczi iskola, 5. Bajcsy iskola. X A Bgy. SE atlétikai szakosztálya Felszabadulási Kupa versenyt rendezett. Jobb eredmények. Lányok. Serdülő A. 100 m.: 1. Fedor 13,4, 2. Kle- pács 13,5. Távol: 1. Fedor 494. Felnőtt: 1. Reiter 543. 5000:1. Vans-z 15:16, 400: 1. Molek (SÜMSE) 54.3. A MEDOSZ sportbizottsága jubileumi lóversenyt rendez április 23-án Balassagyarmaton a Nyirjesben. Légpísztoly- ban és kispuskában indulnak háromfős csapatok. X 1. SBTC I. 14 14 _ — 7 9- 1 29 2. St. öbl.-üveg 14 11 1 2 36-19 23 Zalai példa alapján a széosényi 3. St. ZIM 14 8 1 5 27-29 17 járásban a labdarúgó-bajnokság4. Nagybátony 14 7 3 4 35-35 17 gal párhuzamosan atlétikai baj5. Kisterenye 14 6 4 4 20-28 16 nokságot indítanak a sportág nép6. St. Síküveg 14 6 3 5 29-29 15 szerűsítése, a versenyzési lehető7. Palotás 14 6 2 6 31-32 14 ségek biztosítása érdekében. Az 8. Pásztó 14 4 2 8 71-28 19 új típusú kiírás nem terheli újabb 9. Szonyi SE 14 4 1 9 21-38 9 anyag] költségekkel az egyesüle10. SKSE 14 3 2 9 13-34 8 teket, mert az atléták a labdarú11. Mátranovák 14 3 2 9 17-49 8 gókkal együtt utazhatnak. 12. St. Volán 14 1 2 12 12-42 3 1. Scmoskőújí. u 10 1 1 70-13 2á 2. Kazár 12 10 — 2 41-14 20 3. SBTC II. 12 9 — 3 66-12 18 4. St. B.-gépgy. 12 7 — 5 44-16 14 5. Barna 12 5 2 5 33-31 12 6. K.-lapujtő 12 5 1 6 38-29 11 7. SBTC III. 12 5 — 7 19-23 10 8. SKSE 12 4 — 8 14-59 8 9. Nagybátony 12 2 — 10 14-54 4 10. Síküveggyár 12 1 — 11 6-89 2 Déli csoport: St. ZIM—St. Volán 3—0 (1—0), Szőnyi SE— St. Öblösüveggyár 1—5 (0—2), Palotás—Kisterenye 12—0 (5—0), Pásztó—SBTC I. 0—3 (0—2), St. Síküveggyár—Mátranovák 7—2 (4—1), Nagybátony—SKSE 3—0 (3—0). A bajnokság állása NÓGRÁD - 1977, április 8., péntek. \