Nógrád. 1977. április (33. évfolyam. 77-100. szám)
1977-04-24 / 95. szám
ÁFÉSZ szocialista ! brigád A rétsági ÁFÉSZ-nél az elmúlt évben 24 kollektíva — 134 dolgozó — vett1 részt a szocialista munkaversenyben. Eredményes munkájuk elismeréseként a különböző , fokozatokat a közelmúltban adták át nekik. Az egyik legjobb brigád, mely a Kállai Éva nevét viseli, 1976-ban több mint 21 milliós forgalmat bonyolított le. A tagok áru- és divatbemutatókat tartottak. a telefonköltséggel, csomagolóanyaggal takarékoskodva ötszázalékos megtakarítást értek el. A brigádtagok öntevékenyen foglalkoznak a tanulókkal, 1977-re többek között 30 ezer forint tagkölcsön-jegyzés. valamint 10 új tag szervezése mellett a nyolctagú brigád száz társadalmi munkaórát vállalt az új rétsági ÁBC-áruház építésénél. Politikai és államigazgatási vetélkedő Fiatal tanácsi dolgozók szellemi vetélkedőjére került sor a napokban a salgótarjáni járási hivatal tanácstermében. Huszonegy versenyző mérte össze tudását az egyéni versenyen. A községi tanácsok 18 résztvevővel képviseltették magú- keit . A kérdések az MSZMP XI. kongresszusa, a KISZ IX. kongresszusa., az ifjúsági törvény, az államigazgatási alapismeretek és a napi kül- és belpolitika témaköréből kerültek ki. A vetélkedő nyolc fordulóból- állt, melyet a szellemi totó és más írásos feladatok mellett a villámkérdések tették színessé, öttagú zsűri bíráskodott. A zsűri elnöke Czene József, a járási hivatal elnöke volt. A szoros mezőnyből első Birkásné dr. Csetneki Mária, második Tóth Tibor, a járási hivatal élelmiszergazdasági osztály dolgozója, harmadik pedig holtverseny eldöntése után Pintér Jánosné, a Homokte- renyei községi közös Tanács dolgozója lett, akik ezzel jogot nyertek a megyei döntőn való részvételre. A verseny helyezettjei oklevél- és pénzjutalomban részesültek. ORVOSI ÜGYELET Salgótarjánban egész napos orvosi ügyelet van a Vöröshadsereg úti új rendelőintézetben. Itt látják el a járás ügyeletét, a fogorvosi ügyelet is itt van- (Bejárat az MHSZ melletti kapun.) A kihívás a kórház számain 11-20-tól ll-25-ig történhet. Az ügyelet száma a 27-91-es telefon is. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh P. u. 2., telefon; 344) ma egész nap ügyeleti szolgálat működik. Nagybátonyban a központi rendelőben, Bereelen a szülőotthonban tartanak orvosi ügyeletet. Gyógyszertári ügyeletet lát el Salgótarjánban a Péeskő tlzletházban levő gyógyszer- tárNÓGRÁD Nyugati hivatalos és kollektív kiállítók a tavaszi BÍNV-n A beruházási javak szakvásárán idén május 18—26-ig nyolc kollektív es hivatalos kiállítás látható. Angliából 24 cég jelentette be részvételét a múlt évi 17- tel szemben, amelyek főként szerszámgépeket laboratóriumi felszereléseket, fűtőberendezéseket, sokszorosító és másológépeket. építőipar; és kommunális gépeket mutatnak be. Ausztria szövetségi kereskedelmi és iparkamarája gazdaságfejlesztési intézetének szervezésében 40 osztrák cég hivatalos kiállítást rendez, amelyet a műszeripar, a híradástechnika, a fémmegmunkálás és az építőipar szekciójában tekinthet meg az érdeklődő. Az NSZK szövetségi gazdaságügyi minisztériuma fogja össze a hivatalos nyugatnémet szerszámgépipari bemutatót. Először szervezett közös megjelenést Franciaország szerszámgépgyártóinak szövetsége 32 cég részvételével. A holland kollektív kiállítás a műszeripar, híradás- technikai, a fémmegmunkálás és a faipari gépek szekcióiban található meg. A műszeriparban jelenik meg az olasz és a japán kiállítók kollektív bemutatója. Belgium hivatalos kereskedelmi információs szolgálattal segíti a belga kiállítók vásári üzletkötéseit. Gordonkások koncertje Nagybátonyban A Nagybátonyi Állami Zeneiskola ma, vasárnap délelőtt hangversenyt rendez, melyen ezúttal a helybeli és a salgótarjáni zeneiskola gordonkásai adnak műsort. Az országszerte egyre elterjedtebb hangszer további népszerűsítését kívánják fokozni. a rendezők, amikor többek között Haydntól Szokolayig a szerzők nagy táborát vonultatják fel. A két zeneiskola tanulóin kívül a koncerten közreműködik Juhász Zita, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola hallgatója, aki korábban a salgótarjáni zeneiskola növendéke volt. Szakcsoport alakult Az MTESZ Közlekedéstudományi Egyesületéit belül a napokban postaműszáki szakcsoport alakult a Nógrád megyei Távközlési Üzemnél. A főként hírközlési szakemberekből álló kollektíva célja a posta fokozottabb fejlesztésével, az automatizálással, illetve a hírközlő rendszerváltással kapcsolatos szakmai érdeklődés fokozása, a szakmai műveltség növelése. Ennek jegyében különféle előadásokat szerveznek, továbbképzéseken, tapasztalatcseréken vesznek részt. Legközelebbi rendezvényük május 4-én lesz, amikor A góckörzetek kialakulása és az átmeneti időszak csillapítási feladatai címmel rendeznek vitadélutánt, amit a Posta, Vezérigazgatóság képviselője, Katona Imre vezet. Aőfelelősök tanácskozása Szombaton délelőtt kilenc órára hívták össze Szécsény- ben a Hazafias Népfront nagyközségi bizottságának helyiségébe a járás községi népfront nőfelelőseit, illetve a nőbizottságok vezetőit tanácskozásra. Az összejövetelen Seres Vladimimé, a népfront megyei munkatársa tartott vitaindítót a VI. népfrontkongresszus állásfoglalása jegyében, a nőbizottságok és nőfelelősök tennivalóiról, a mozgalmi munkában. — Növelik a tejhozamot. Az őrhalmi termelőszövetkezet az első negyedévben 27,2 százalékkal több tejet termelt a tavalyihoz képest. Az egy tehénre jutó tej hozam előirányzata 3100 liter. A szocialista bnigádtagok vállalták, hogy öt százalékkal túlteljesítik. [Végy gondozó bravúrja Három műszakban végzi munkáját a nógrádmegyeri termelőszövetkezet négy baromfigondozója, akik az elmúlt évben több mint 111 ezer csibét neveltek fel. .Munkájuk nyomán a szövetkezet 3 millió 943 ezer forint árbevételre tett szert. A baromfigondozók az idén elhatározták, hogy bekapcsolódnak a szocialista brigádmozgalomba. s ennek megfelelően felajánlásokat tettek a termelékenység emelésére, az átlagsúly gyarapítására. _ Az első negyedév eredményei őket igazolják. Mintegy 40 ezer állatot adtak le, melyek átlagsúlya magasabb volt az elmúlt évinél. Pizsgátaí Érdekes vizsgálatot kezdeményezett a megyei tanács művelődésügyi osztálya és a Hazafias Népfront megyei nőbizottsága. A nőbizottság tagjai és a pedagógusok tájékozódnak a megye általános iskoláiban a napközi otthonok munkájáról. Vizsgálják az étkeztetést, a napköziotthoni tanulás lehetőségét, a gyerekek elhelyezését, s a velük való foglalkozást. A tapasztalatokat összegzik, s eljuttatják a népfront megyei elnökségéhez, illetőleg a megyei tanác^s vezetőihez. — Könyvsiker. A Nógrádi Szénbányák üzemeiben mind nagyobb népszerűségnek örvend a könyvterjesztés és könyvolvasás. A Kossuth Könyvkiadó terjesztői az utolsó két évben folyamatosan növelték eladott könyveik értékét, és számát. 1974-ben 85, 1975-ben 110 ezer, 1976ban ennél is nagyobb értékben találtak gazdára a politikai könyvkiadó kiadványai. Balassagyarmaton a Tátrai- vonósnégyes Az Országos Filharmónia szervezésében április 27_én a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban hangversenyezik a világhírű Tátrai-vonósnégyes. Az együttes tagjai: Tátrai Vilmos, Várkonyi István, Konrád György és Banda Ede. Műsorukon Csermák A haza szeretete. Rózsavölgyi Első magyar társastánc. Kodály II. vonósnégyes és Mozart B-dúr (jagd) quartett című műve szerepel. A nagy érdeklődéssel várt hangverseny programját Réti Zoltán, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Állami Zeneiskola igazgatója ismerteti. — Hűtőtartályt vásároltak. Az őrhalmi termelőszövetkezet 2000 literes hűtőtartályt és agiregátort vásárolt kétszázezer forintért. A berendezések a tejtermelés biztonsagai növelik. — Előkészületek a rárósi napra. Június utolsó vasárnapján nyolcadszor rendezik meg Ráróson a kulturális napot. Az intéző bizottság hétfőn kibővített ülésen vitatja meg a legfontosabb előkészületi feladatokat. — Lakások szakembereknek. A szandai termelőszövetkezet az idén két szolgálati lakást épít a szakembereknek. A kivitelezést házilagosan végzik, így az építkezés 350 ezer forintba kerül. — Egész napos nyitvatartás után ma vasárnap este nyolc órakor végleg zárul a salgótarjáni KlOSZ-székházban rendezett egyhetes kiállítás. A kisiparosok szolgáltatási és árubemutatója iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg. Különösen sok általános iskola végzős növendéke tekintette meg. A kiállítás egyben pályaválasztási tanácsadó is volt. — Hízók exportra. A szügyi termelőszövetkezetből a napokban 36 darab hízómarhát szálilitottak exportra. Valamennyi a legmagasabb minősítést érte el, így a termelő- szövetkezet 880 ezer forintot kapottNaptár 1977- április 24., vasárnap. György napja. A Nap kel: 4.40., nyugszik: 18.46 órakor. A Hold kel: 8.46., nyugszik: 23.57 órakor. ★ 1977. április 25-, hétfő. Márk napja. A Nap kel: 4.38., nyugszik: 18.47 órakor. A Hold kel: 9.41.. nyugszik: — órakor. Többfelé eső KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton fejezzük ki hálás kő- szünetünket mindazoknak, akik szeretett édesanyánk ÖZV. GYARMATHY DÉNESNE temetésén megjelentek és mély fájdalmunkat részvétnyilvánítá- sukkal enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csalAd gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa, FÖLDI BÁLINT életének 58. évében váratlanul elhunyt. Temetése április 24-én, 16 órakor lesz a zagyvarónai temetőben. A GYASZOLÖ CSALAD Várható időjárás ma estig: időnként erősen megnövekvő felhőzet, ____.U_ *_ _ _ U . t öbbféle esővel, záporral, helyen- gras ifff ST* f» Kg kém zivatarral. HWwa IMVshlma Elénk, főleg a Dunántúlon erős lökésekkel kísért nyugati szél. Változékony idő. Legmagasabb nappali hőmérséklet 16—21 fok kö- . zőtt. — Propagandistanapot tartottak a közelmúltban a Lámpáit ZIM salgótarjani gyárában, melyen dr. Újlaki István, az MSZMP Nógrád megyei Oktatási Igazgatóságának igazgatóhelyettese tartott ünnepi megmelékezést Lenin születésének 107. évfordulója alkalmából. Sándor László, az MSZMP gyári bizottságának titkára értékelte az oktatási év munkáját Propagandistáknak, ellenőröknek és az oktatásban legaktívabban résztvevőknek, összesen 68 aktivistának adtak át jutalmat. Három és fél millió A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 16. játékhéten a lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következők: 5 találatot 1 fogadó ért el, nyereménye S 51<5 756 Ft. 4 találatos szelvénye 107 fogadónak volt, nyereményük egyenként 32 858, — Ft, 3 találata «V708 fogadónak volt, nyereményük egyenként 362. — Ft, 2 találatos szelvények száma 267 005 db, ezekre egyenként 16. — forintot fizetnek. Állattenyésztő SZOCIALISTA BRIGÁD A kishartyáni termelőszövetkezet 14 tagú Béke Szocialista Brigádja az elmúlt; évben mintegy 320 ezer vágott- csirkét adott le a vállalt 1,35 kilogramm helyett 1,37 kilogrammos átlagsúllyal. Ugyanakkor álhatónként 20 deka szemes takarmányt takarítottak meg. ennek értéke 55 ezer forint- A brigádtagok társadalmi munkafelajánláfiukat is túlteljesítették: 280 helyett 476 órát dolgoztak. Részt vettek szakmai továbbképzéseken, rendszeres olvasói a helyi könyvtarnak, és bekapcsolódtak a község Röpülj páva-körébe is. Akik törnek, zúznak, égetnek* egyszóval pusztítanak, azok barbárok. Képzeljék el, kint a Ka* rancs kápolna csúcsán a természetbarátok, — szerény megyei tanácsi anyagi támogatás mellett, — építettek egy menedék-kunyhót. Nyitva volt mindenki számára. Törvényszerűen alakult, hogy aki utoljára hagyta el a menedékhelyet, kitakarította, tüzelőfát hagyott hátra azok számára, akik itt kerestek menedéket az időjárás okozta kellemetlenségek elől. A közelmúltban ismeretlen egyének mindent összetörtek; az abla kokat betörték, az asztalt, székeket összevágták, a matracokat széttépték, a tűzhely mellett levő tőkét a mély hegyoldalon legurították, a baltát, fűrészt, tönkretették, és a bokrokba dobták. Sem« mi mást, csak az elszomorító nusz. títást hagyva maguk mögött. . . Hát nem barbárok? A K »roncsnak ? kápolna csúcsa különösen szép természeti ajándék, amit már évtizedek óta felfedeztek a természetbarátok. Valamikor a katolikus egyház is rendezett ide úgynevezett búcsúkat. Akkor egv remete lakott a hegyen. Aztán, megváltozott minden, mert a természetbarátok sok fáradtsággal egy kőből rakott menedékhelyet építettek, amit később berendeztek, a körülményekhez viszonyítva kellemesen, és- birtokba vették a dolgozó emberek. Lenyűgöző onnan a látvány a környékre, a városra. Járnak a hegyre az ország legkülönbözőbb részéből: a fővárosból, az Alföldről. sűrű csoportokban Szegedről. Velük történt, hogy hóviharba kerültek. a téli. a kora tavaszi időben C7. a magaslaton elég gyakori. Nagyon hálásak voltak a menedékhelyért, ahol melegre leltek. Nagy élménnyel távoztak onnan. amit egy emlékkönyvben is megörökítettek. A megyeszékhely körnvékéről azóta is a legszebb emlékekkel beszélnek, ahogvan az ország más vidékéről ott jártak is szólnak. A barbárok most mindent elpusztítottak. . . Senki sem tudja kik voltak, de hogy erkölcstelenek, vandálok és érzésnélküliek voltak, az egészen bizonyos. Emberek a hátukon vitték fel a kályhát, hogy get adjon: összetörték: Két kezükkel kifaragták az asztalt, a lócákat: összevágták! Az akkumulátorral működő világítót is tönkretették; leszaggatták! Nem tudnak már* tüzet «cm rakni: a baltát, fűrészt megsemmisítették! Hogy ez .a pusztítás milyen örömet okozott nekik, senki sem érti. Barbárok... De jó lenne legalább szembenézni velük! Tetteiket megmutatni nekik és megkérdezni: „Miért volt mindez. . .?» De nem kérdezhetik, mert senki nem tudja kik voltak. Akik tudják, azok pedig hallgatnak. Pedig érdemtelen rejtem őket. Bobál Gyula Börtönben a két brutális fiú Szívbajos volt a kislány Kup aki an ács Orlialomouu. Felháborodást érez az ember és undort, sajnálkozást, és méilyseges haragot e nem mindennapi ügy hallatán, amelyben nemrég hirdetett ítéletet a Balassagyarmati Járásbíróság fiatalkorúak bíróságaGyakran kószált a 18 esztendős Buris Ferenc a még fiatalkorú, de már .büntetett előéletű V. Györggyel. Mindketten balassagyarmatiak. Foglalkozásuk: segédmunkás. Italozó, kötekedő legények lévén, könnyen keveredtek botrányos verekedesekbe. Buris Ferencbe szerencsétlenségére beleszeretett egy 17 éves kislány. Néha elment vele szórakozni is. December közepén, hármasban indultak útnak. V. György azonban rendőri felügyelete miatt nyilvános szórakozóhelyeket nem látogathatott- Pálinkát vettek-, és bort a balassagyarmati ÁBC-áruházban. Átsétáltak a ligetbe, öt óra előtt lehetett valamivel, de a korán sötétedő délutánon néptelen volt a park. A kislány csupán néhány kortyot ivott. Szívbetegsége miatt ez a mennyiség is megártott. Buris kívánságának könnyen engedett. Amikor V. György akart sorra kerülni, a leány már eszméletlen volt. Pofozták, hogy magához térjen. Amikor visszanyerte eszméletét és kiáltani akart, befogták a száját- És mérgükben ütötték- Ismét elájult. Leesett a pádról. Visszaemelték, majd félmeztelenül sorsára hagyták. Az arra járók öltöztették fel. Azt hitték, részeg, ezért továbbmentek. Végül is rendőrségi kocsi szállította a kórház psyhiátriai osztályára. Ott szerencséjére lelkiismeretes orvosi vizsgálatnak vetették alá. Sérülése, gyógyulása, hosszas kezelést igényel. Dr- Miklós Ernő tanácsa hozott ítéletet a brutális fiatalemberek ügyében. A bíróság mindkettőjüket bűnösnek találta erőszakos nemi közösülés bűntettének kísérletében, segítségnyújtás elmulasztásában, valamint garázdaság elkövetésében, ezért egyenként háromévi és hat-havi börtön- büntetésre ítélte őket. Az ítélet nem jogerős. (szántó) HOOHAB, * Maival S-zodallit» Munkáspárt Nőerád merre» Bizottsága éa • Merre* Tanáé« lanla- t-6»rrr késztől GOTT AB GYULA. Szerkesttős««: Salrőtai ián. Petőfi n. I. Telefon: 82-94. Í2-9*. 82-9«. 82-92. Pő«erke«ztő: 12-94. 14-4«. Sportrorati 11-59 E1*z»k»l szerkesztés: 15-89. Kiad)« • Nógrád megvet Lankiadd vállalat-Felelő« kiadd: vid.a EDIT Kiadóhivatalt SalrőtarjáD Petőfi n. I. Telefon: tn-29. Telex: 829 189. tráayttószám 510L Terjeszti: • Magyar Posta, Előfizethető: « hely) postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetős) dl) ee- honám» ?r forint Előállnia- , Nógrár' megyei Nyomdaipari Vállalat. Siói Salgó* __ ... tarján: Petőfi tx- V P£.i 98, Bv." Kele men Gabor Igazgató, Index szám: 25 072. UU ISSN 0153—1558