Nógrád. 1977. április (33. évfolyam. 77-100. szám)
1977-04-22 / 93. szám
Ho! is állt Rákóczi? EGT „RÖVID, de némileg pontatlan” tv-kommentárhoz fűz megjegyzéseket Tóth Elemér a NÓGRÁD április 16-i számában. Megjegyzései vagy inkább kiegészítései a háromívű lomhányi kőhíddal kapcsolatosak. Megfeddi a kommentátori;, mert százévesnek nevezi ezt a jeles alkotmányt, holott még a XVIII. század eleién építették; s megfricskázza azért, mert miközben egyiptomi műtárgyakkal hasonlítja össze és Nepomuki Jánost emlegeti, aközben megfeledkezik arról, ami miatt elsősorban fontos e kőhíd a számunkra. S itt Bo- rovszky Samu Nógrád megyéről szóló monográfiáját idézi: „Rákóczi a Lókos híd- ján állva, személyesen akarta a rendet helyreállítani...” Eszerint tehát a háromívű kő- hídon vagy annak a helyén volt a romhányi csata egyik történelmi súlypontja — állapítja meg a kiigazítás. De hát valóban itt állhatott Rákóczi? A Borovszky-féle monográfiának ezt a részét Dr. Rei- szig Ede írta. s állításai közt nem ritkák a valótlanságok. Azt mondja például, hogy Rákóczi és Bercsényi hadait a romhányi csatamezőn Heister tábornagy verte meg. Valójában sem Bercsényi, sem Heister nem harcolt Romhánynál. Tévesek azok az adatai is, melyek szerint a fejedelem a „Rákóczi fájának” nevezett mogyorófa alól irányította volna a küzdelmet — a fővezér! sátorból. A hídra vonatkozó állítás azonban hiteles — feltéve, hogy a kérdéses kő- hídról van szó. Ezt azonban a tudomány és a logika egyaránt kérdéssé teszi. Egy II. József parancsára készített térkép Romhány környékén három hidat jelöl meg. Egyet Puszta-Szátoknál, egy másikat Romhánytól északra, a mai Várhegy lábánál, s egy harmadikat a falu déli nyílásánál — ez a most szóba hozott háromívű kőhíd. A három híd közül valamelyiknek fontos szerep jutott a romhányi csata menetében. De melyiknek? A puszta-szátoki annyira messze van a „kurucmezőtől”, hogy számításainkból eleve ki kell hagynunk. Marad tehát az északi és a déli hid. Vegyük először a földrajzi megfontolásokat. A déli híd nem esett Rákóczi hadainak útjába, mert azok Bércéiből, Szécsénkén át, Bodony érintésével Érsekvadkert felé igyekeztek — a „vadkerti próba” véghezvitelére Földrajzilag tehát csakis az északi — azóta újjáépített — híd jöhet számításba. A Borovszky-féle idézet a csatt végére vonatkozik. A fejedelem a hídon állva, személyesen akarta a rendet helyreállítani. De végül is hátrálót veretett, s elindultak vissza; ismét csak Bércéi és Guta irányába. Íme a déli híd a visszavonulás htjától is távol esik. DE MÁSFÉLE MEGGONDOLÁSOK is kérdésessé teszik a déli kőhíd szerepét. Ha Rákóczi ezen allva irányítja a romhányi csatát, akkor voltaképpen a seregei mögött tartózkodott volna. Ez pedig sem a jellemével, sem a hadvezetési módszerével nem függött volna össze. A fejedelem bátorsága vitathatatlan. Azt is tudjuk, hogy minden csatáját személyesen irányította. Nem engedhette tehát meg magának, hogy a seregek mögé húzódjék egy olyan pontra, ahonnan a harcmező áttekinthetetlen, annál is inkább, mert a Lókos mantét azon a napon sűrű köd ülte meg. Ezek után lássuk most már, hogy hol is tartózkodott a fejedelem a csata folyamán. Az általa vezetett seregek 1710/ január 22-én délután egy óra tájban érkeztek Felsőbodony községbe. Ide hozták hírül az előőrsök, hogy Vadkert felől császári lovascsapat közeledik. Rákóczi ekkor felsietett a község nyugati kijárójánál kiszögellő dombra, ahonnan a Lókos patak Romhány mellett fekvő szakaszát jól beláthatta. Innen irányította seregei felállását és az első hadmoz- cülatokat. A forrásokból az is kiderül, hogy az első nagy átkaroló hadmozdulat után, amikor is a lengyel lovasság a mocsarakba szorította a császáriakat, s a „csata a győzelem képét mutatta” a kurucok számára. a fejedelem átlovagolt a Petreske hegy (azóta Vérhegy) lejtőjének a híd felett fekvő pontiára. Innen még jobban szeme elé tárult a küzdőtér. Itt látia döbbenten, hogy a kuruc sereg megitta- sulva a győzelemtől fosztogatásba kezd. a császáriak pedig újabb támadásra készülnek. Máig is rejtély, hogy ekkor miért nem adott parancsokat a támadás fogadására, s a még érintetlen egységek bevetésére. A csata végén, amikor már a harcmezö a vereség képét mutatta, lesietett a hídra, hogy katonái fegyelmezetlen visszaözönlését megállítsa. Itt találkozott Károlyi Sándorral, aki — a trencséni csatára emlékeztetve — lebeszélte a személyes közbelépésről. Rákóczi ekkor hátrálót veretett, s lassú menetben visszavonultak Bércéi és Guta irányába. íme tehát, ezek a történelmi tényeK. Kiderül belőlük, hogy a kérdéses déli hídnak nem volt súlyponti szerepe a romhányi csatában. Lehetett volna, ha Rákóczi parancsot ad a tartalék seregek bevetésére. Akkor ugyanis a tartalék ezen a hídon át 10—15 perc alatt a harcmezőre érkezhetett volna. A parancs azonban elmaradt. A TÉNTEK ISMERTETÉSÉVEL — természetesen — nem akartunk illúziót rombolni. Azt szerettük volna elérni, hogy a háromívű romhányi kőhídra a történelmi valóságnak megfelelően gondoljon az utókor. Ez a híd valóban az egykori „magyar műszaki tud<á6 jeles példája”. S olyan előzményekre tekinthet vissza, mint a római és az etruszk hídépítészet. S az is elvitathatatlan, hogy „szem- és fültanúja” volt a romhányi csatatéren lezajlott szerencsétlen eseményeknek. Ezért mindenképpen kíméletet és megkülönböztetett bánásmódot érdemel. Dr. Szabó Károly Mai tévéajánlatunk 20.00: Scapin jurjangjal. Mollére vígjátékéból készült ez a pergő, ma is tanulságos komédia. A Nápolyban játszódó történetben a fiatal szerelmesek atyáik zsarnoksága alatt nyögve nem követhetik szívük vágyát. Nem választhatják férjül, feleségül, akit szívük szerint szeretnének. De közbelép Scapin a minden héjjal megkent, leleményes és a szerelmesek kezére játszó szolga. Addig ügyeskedik, amíg úgy rendezi a körülményeket, hogy a korlátolt, önfejű atyák felsülnek, a fiatalok pedig egymásét lehetnek. Scapin szerepében Garas Dezsőt láthatjuk. ♦♦ *i» «2* »2* *2» «2* ♦♦♦ *1* *1* *1* v Valentyin Cgeroik: V BUSZLAJEV V ❖ ❖ *> A 5. Az utasok sorba álltak az ételkiadó ablak előtt. Szemjon szerette volna megnézni, hogy mit rendel a diáklány, hiszen szigorúan meg volt szabva a napi pénzadagja. Franciasalátát és két teát. Nem ragadtatja el magát; életbe lépett a takarékosság. A tanárnő és a kövér bányamérnök-jelvényes férfi tejfölt és bifszteket rendelt. A buszon is egymás mellett ültek. Először a táblával jelzett asztalhoz mentek oda, a férfi egy pillanatig habozott, aztán átmentek egy másik asztalhoz. — íme, a sofőrök egyetlen privilégiuma — mondta a férfi. — Nem az egyetlen — akart ellentmondani Szemjon. De hallgatott. Más sem hiányzik, mint vitába keveredni az utasokkal. Kellemetlenül érintette, hogy ezek ketten ilyen hamar összebarátkoztak. Neki ez sohasem sikerült. — Ez a színes bőrűek szó-1 mára kijelölt hely — jegyezte meg a férfi. — Rossz a szíve, gondolta Szemjon, szólni is akart neki, ne egyen olyan sokat, mert túlterheli a „motorját”. De aztán mégse szólt. Aszja mosolygott az utasokra. Már felnőtt fia van, ha egyszer nagymama. Bár nem lehet nagyon idős, mert három évvel ezelőtt még ő hozott neki Moszkvából iskolaruhát. Szemjon felállt. — Négy perc múlva indulunk — mondta hangosan, hogy mindenki meghallja. Az utasoknak egyszerre sietős lett. A székeket betolták az asztal alá. Aszja kijött a konyhából. — Tudod, megkérték a kezemet — mondta. — Kicsoda? — kérdezte Szemjon. — Burljak. — A pilóta? — Igen. — Igen, százados volt a hadseregben. — Aszjának felcsillant a szeme. — Mondd meg, mikor lesz az esküvő?! — Megmondanám, de még nem döntöttem. Mér mindent eldöntöttél, gondolta Szemjon, mindent. — Félő egy öregasszonynak mindent újrakezdeni — sóhajtott Aszja. — Bár én tudhatnék magaménak egy Ilyen öregasszonyt — mondta Szemjon. — Menj hozzá, ne töprengj. Szívós férfi, no meg a fiadnak is saját családja van mór, ideje, hogy a magad életét is elrendezd. — Szemjon úgy mondta mindezeket, ahogy Aszja szerette volna, meg ahogy a barátnői is tanácsolták, de Szemjon valóban így is gondolta. — Köszönöm, nem kell — — Csomagolhatok valami út- ravalót? — Köszönöm nem kell — utasította vissza Szemjon, és csak most figyelt fel Aszja frizurájára, a bondorított fürtökre és a munkaköpeny alatt észrevette, a kék ünneplő ruhát. — Öt várod? Aszja bólintott. A tanárnő árgus szemekkel figyelte őket. Szemöldökét felhúzta, mintha csak bátorítani akarná Szem- jont: rajta, rajta, sofőr. Szem- jont ez annyira felbőszítette, hogy amikor beült a vezetőfülkébe, megnyomta a kürtöt. A férfiak sietve eldobták a cigarettákat, Szemjon tudta, mennyire jólesik ez a néhány slukk vacsora után. de dühét sehogy sem sikerült lecsillapítani. — Gyorsabban, gyorsabban! — kiabált a teljesen ártatlan utasokra. A faluból kiérve fokozta a sebességet. Fel-felvillantak a távíróoszlopok. a négyzet alakú kis kenderáztatók. . . Ak'-nr is voltak ilyen kis tavak, egészet' az egyikből Tanórán kívüli foglalkozásokra l A nemrég befejeződött pedagógiai napok több jó rendezvénye között tartják méltán számon az általános és középiskolai orosz szakos nevelőink április 7-1 szekcióülését. Az egész napot betöltő rendezvény szervesen _ két — egymást feltételező és* jól kiegészítő — részre oszlott. A rendezvény központi témája annak a fontos és időszerű pedagógiai kérdésnek a vizsgálata volt, hogyan építhetjük be tanulóink orosz nyelvi képzési folyamatába szerves részként a tanítási órákon kívüli nyelvi foglalkozásokat. Hogy ez mennyire fontos kérdés, elég csupán arra utalni: ilyen kérdéssel foglalkozó országos szimpozion- ra is sor került már 1976. decemberében. Gyakran emlegetjük a „felgyorsult időt”, már-már közhelynek számít, hogy csupán az Iskola és kizárólag csak a 45 perces órákra támaszkodva már nem tudja maradéktalanul ellátni, biztosítani az idegen nyelvoktatással szemben támasztott nevelési-ismeretszerzési társadalmi követelményeket. A hazánkban folyó idegen nyelvi oktatás az utóbbi másfél évtized alatt mérföldes léptekkel haladt előre, gazdagodott, színesebb, változatosabb, s ennek megfelelően tartalmában eredményesebb is lett. Megjelentek a nyelvoktatást • segítő technikai eszközök, amelyek már önmagukban véve forradalmasították az oktatást, elsöpörték a hagyományos „tankönyv-kréta” módszert. Az iskolai orosz oktatást jól egészítik ki olyan tanórán kívüli foglalkozások, mint a szakkör, levelezés szovjet diákokkal, a középiskolai előkészítő tanfolyam, társalgási körök, az országos tanulmányi versenyekre való felkészítés, az egyetemeken és főiskolákon tanulni szándékozókkal való foglalkozás, az úttörő szaktáborok, a hazai és a szovjetunióbeli nyelvi táborok — és még folytathatnánk a sort. A puszta felsorolás is érzékelteti, hogy a foglalkozások módszeres és céltudatos tervezése, koordinálása az Iskolai képzéssel, együttesen milyen nagy lehetőségeket rejtenek, hordoznak magukban. Az 1972, júniusi MSZMP KB oktatáspolitikai határozata előirányozza, hogy e inni akart, már merített is belőle, de az anyja észrevette és jól elpáholta; erre még most is emlékszik. A bekerítést követően nappal haladtak, az éjszakát pedig mindig valmelyik faluban töltötték. Az anyja batyujában a ruhák melleit egy térképdarabka is rejtőzött, akkor találta, amikor egy iskolában éjszakáztak. Szemjon sehogyan sem tudta megérteni, miként lehet a térképen iránytű nélkül eligazodni — hiszen a katonáknak a térképen kívül mindig van iránytűjük is. Készült, hogy megkérdezi. de már nem maradt rá ideje. Szemjon emlékezett rá, hogy egész nap mentek, estére már nagyon álmos lett. A mama elővette a térképet, egy fűszállal a piros, fekete és kék vonalak találkozási pontjára bökött: — Most itt vagyunk. Holnap éjszaka nagyapánál leszünk. Szemjon továbbra is az anyja mögött vonszolta magát, felverte az út porát: tüzérségi támadást játszott. Mögöttük egy autó tűnt fel. Az anyja nyugtalanul körülnézett: a műút teljesen kihalt volt. Az autó beérte őket és megállt. A kabinból egy katona szállt ki, az egyenruhája ujján ezüst rangjelzés —őrmester. ahogy később elmagyarázták Szemjonnak. Az őrmester bizonytalanul áll! szétterpesztett lábán, és \ az anyját méregette. Az ajtóból még két katona nézett ki Az egyik nyelvét nyújtotta Szemlonra. Az anyjának remegett a keze. kor emberei két idegen nyelvet jól , Ismerjenek. E szempontból Is világos, hogy az orosz szekcióülésen milyen fontos napirendi kérdés szerepelt. Délelőtt a fentebb megnevezett foglalkozások módszertanát elméleti oldaláról vizsgáltuk meg, délután pedig orosz szakköri ülés keretében mindennek a gyakorlatban való megvalósítását láthattuk. A délelőtti foglalkozáson a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola orosz intézetének adjunktusa, Dr. Saiga Attila tartott igen magas színvonalú vitaindítót. A tanórán kívüli foglalkozási formák átfogó rendszerezését adta az előadó. Előadásának igen érdekes. Izgalmas mozzanata volt, amikor a motivációs tényezők szerepéről beszélt, megszólaltatva a főiskola IV. éves orosz szakos hallgatóit. Különös és felemelő érzés volt hallgatni nekünk, nevelőknek, hogy volt tanítványaink miért választották szaktárgyuknak éppen az orosz nyelvet, miért szerették meg? Ha lehet mondani, a délutáni műsor még színesebb volt. A Bolyai János Gimnázium orosz nyelvi szakköre Bakos Mária tanárnő vezetésével tartott olyan izgalmas, magas szintű foglalkozást, amelyet a résztvevők bizonyára még nagyon sokáig emlegetni fognak. Tulajdonképpen a szakkör tagjai azt mutatták be. amivel az eddigi üléseken foglalkoztak. Igazi „kóstoló’’ volt ez a gazdag orosz folklór-világból. Hallhattunk régi mondákat, ősi orosz hangszereket, kézimunkákat láttunk. Gazdag tárgyi kiállítás tette még elevenebbé a foglalkozást. Megismerhettük a régi orosz lakáskultúrát, az orosz nép gondolatvilágát, kézügyességét, s hogy mely tájegység népművészetére milyen színek a jellemzőek. Nagy sikere volt a lemezről hallott régi orosz népmesének, a közös éneklésnek. S amikor a diavetítőn feltűnt a jellegzetes orosz táj és ház, s a szakkör tagjai az „Uráli berkenye” című orosz népdalra zendítettek, akkor már valamennyi résztvevő — tanuló és tanár egyaránt — együtt énekelt, s gondolatban mindenki a képen látott tájon járt. Szegényes ez a kifejezés, ha a foglalkozásról azt írjuk: „Nagyon szép volt!” Ez több volt annál, ez élményt nyújtott, feledhetetlen élményt! Köszönet érte a szakkör csupaszív tagjainak, de mindenekelőtt a szakkör vezetőjének, Bakos Mária tanárnőnek. Nagyon bőséges, kifogyhatatlan _ tartalékokkal rendelkezik az a tanár, aki diákjainak ennyi szépet ad át, ennyi mindenre megtanítja őket. Ezek a tanulók már ismerik az orosz néra kultúráját, ez számukra nem frázis, hanem tény és ismeret. A tényeknek és ismereteknek pedig elidegeníthetetlen sajátjuk, hogy az emberekben érzelmeket alakít a* nak, állásfoglalásra ösztökélnek. Ezért is tartom nagyon jónak a bemutató foglalkozást. S mivel nem tagadhatom meg — nem is akarom megtagadni — pedagógus mivoltomat, ezután hadd adjak át egy-egy csillagos ötöst minden közreműködőnek, elsősorban és mindenekelőtt Bakos Mária tanárnőnek. Kocsis József szakfelügyelő Hétvégi kirándulásra is kelle mes program egy lengyelországi kiruccanás. Pár óra alatt elérhető Nógrádból az ősi város, Krakkó, ahol évszázad os falak között sétálhat a látogató. A város főterén min dig nyüzsög a tömeg, a Posztócsarnok boltívei között im pozáns látványt nyújtanak a csodálatos műemlékek. — kj — ANTIKVÁR KÖNYVEK VASÁRA 1977 ápr IK 26 27 2^-án Srlgót n rjáuban a könyvesboltban (Művelődési Ház) KÖNYVEK—KÖNYVTÁRAK vétele-eiadása! MNKV ANTIKVÁRIUM 3525 Miskolc. Déryné u. 2. 4 KŰGRAD 1977. április 22., péntek {Folytatjuk)
