Nógrád. 1977. április (33. évfolyam. 77-100. szám)
1977-04-20 / 91. szám
ilimóci látogatás Szép és nemes feladatra vállalkozik az, ki az emberek gondolkodásmódját formálja, ízlésüket fejleszti, látókörüket szélesíti. Erre a feladatra vállalkoznak a közművelődésben dolgozó emberek. Belső tartalommal megtölteni egy művelődési ház klubkönyvtár életét, nagyon sok munkát igényel. Szembenézni meg- kérgesedett, megavasodott szokásokkal, lerázni a haladást gátló koloncokat, elhinteni a kultúra magvait, kialakítani egy öntevékeny, a szépre és a jóra fogékony falu lakosságát, nem kis feladat. — Lehetőségeink behatárolják a tevékenységünket — kezdte a beszélgetést Holecz Bertalan, a rimóci klubkönyvtár vezetője Rimócon a klubkönyvtár a falu közművelődésének központja. Ide járnak esténként a fiatalok, hogy kicseréljék gondolataikat. Itt próbálnak az öntevékeny művészeti csoportok, itt van a mozi, a könyvtár. A pávakör híre túlnőtt a község határain. Kobela And- rásné vezetésével szorgalmasan készülnek a május 20-22- én Szerencsen megrendezésre kerülő észak-magyarországi kórustalálkozóra Amikor az asszonyokkal beszélgettem, elmondták. hogy szívesen és Őrömmel vesznek részt a csoport munkájában. A heti egy alkalommal tartott próbák a mindennapi munkából való kikapcsolódást jelentik számukra. Jó érzik magukat, mert azt csinálják, amit szeretnek: énekelnek. Az éneklés mellett másról is szó esik, így A Népművelési Intézet, a SZOT és a Komárom megyei Tanács pályázatot hirdetett kifejezetten munkástémájú színjátékok és forgatókönyvek írására az amatőr színjátszócsoportok és irodalmi színpadok rendezői, vezetői, alkotó kollektívái részére. Az országos pályázatnak az a célja, hogy minél több, a mai munkások életét hűen tükröző irodalmi alkotás szülessen. Olyan színjátékok és forgatókönyvek Írására ösztönzik az alkotókat, amelyek újszerűén adnak művészi értékű képet a munkásosztály mai akarva-akaratlanul még tanulunk is. — fogalmazta meg a csoport egyik tagja. — Sok egvéb mellett egyik célunk, hogy a faíu népdalait felkutassuk, megőrizzük az utókor számára — magyarázta a klubköhvvtár igazgatója. Azt a 17—20 fiatalt, kik az irodalmi színpad tagjai, egy közös szál, az Irodalom sze- retete köti össze. A fiatal csoport megszerezte az alapminősítést. — A műsort mindig közösen beszéljük meg, é6 állítjuk össze — mondta Holecz Bertalan, a csoport vezetője. — Így a fiatalok nagyon sok verset néznek át egy-egy műsoruk előtt. Megbeszéljük hogy milyen irodalmi alkotások kerüljenek a darabunkba. és csak így kezdjük el & próbát A tánccsoportot Solymosi Erzsébet vezeti. Szécsényből jár ki, hogy tánctudását átadja a fiataloknak. — Kerestem a lehetőségét, hogy a falu lakosságának ízlését hogyan lehetne alakítani, formálni. Január elsejével beindítottunk egy művészeti szakkört. Elképzeléseim között szerepel különböző tárlatok, kiállítások rendezése, amelyhez a járási művelődési központ segítségét kérem. Az olvasóteremben a polcokon könyvek sorakoznak. Az asztalon folyóiratok, különböző újságok A fiatalok csendben olvasnak keresztrejtvényt fejtenek. A klubkönyvtár igazgatója jó kapcsolatot alakított ki az iskola tantestületével. A nevelők besegítenek a község közművelődési feladatainak a arculatáról, társadalmi, politikai, erkölcsi magatartásáról, helytállásáról, a szocializmus építésének emberi gondjairól és drámai pillanatairól. A pályamunkát november 15-ig kell benyújtani a Komárom megyei Tanácshoz, ahol a zsűri 1978. januárjában értékeli azokat. A legjobban sikerült alkotásokat 45 000 forinttal jutalmazzák — lehetőséget teremtenek arra. hogy a pályázaton résztvevő munkákat bemutassák a munkásszínjátszók jövő évben Tatabányán megrendezendő országos találkozóján is. végrehajtásába. Közösen szervezték meg a dolgozók általános iskoláját. Nemrégiben vizsgáztak a 8 osztályosok. Már elkezdték az újabb tanfolyam szervezését. — A fiatalok igénylik a könnyebb, szélesebb tömegeket érintő szórakozási lehetőségeket. Gyakori a diszkó-rendezvényünk, zömével belépődíj nélkül. Sokszor tartunk táncmulatságot, ahová a megye egy-egy ismert zenekarát hívjuk meg Az ŐRI műsorait is fogadjuk — mondta Holecz Bertalan Még vannak Rimócon, kik a szórakozást, kikapcsolódást csak a táncban látják. Viszont szép számmal akadnak, akik könyvet újságot vesznek kézbe, akikben egy-egv vers olvasása gondolatokat ébreszt. Olyanok, kik szeretik a zenét, s olyanok, kik öntevékenyen, a belső igények és szükségletek növekedésével kisebb vagy nagyobb közösség munkájába kapcsolódnak be. Egyesek haszontalan időtöltésnek tartják a néptáncot, a pávakörben való éneklést, feleslegesnek az olvasást. Vannak viszont akik őszülő halántékkal ülnek az iskolapadba mert többre vágynak, többet akarnak tudni. A klubkönyvtárban folyó munka, az ott zajló élet azt bizonyítja, hogy egyre növekszik azok tábora, akik a szabad időt hasznosan. ön*ev<v-°- nyen szórakozva és művelődve akarják eltölteni. Felismerik, hogy az ember csak így valósíthatja meg önmagát, csak így lehet teljes értékű ember. Sz. F. Mai tévéajénlatuiü 20.30: Jogi esetek. A korábbi adásban felvetett kérdést — kié a kiásott kincs? — elemzi a műsor. Példák sorát idézve, amikor is közterületen, szántóföldön, építkezés közben, magánterületeken a tulajdonos kincseket talált. Kincset, aranyat, ezüstöt, drágaköveket és kincset mint történelmi emlékeket, dokumentumokat. régi pénzeket, ékszereket vagy a laikus szemlélő száméra értéket nem is jelentő cserepeket, fémeszközöket. Kit illet tehát a kincs — a megtalálót, a tulajdonost, az államot? — e kérdésre szakértők adnak feleletet a műsorban. Országos irodalmi pályázat a munkásélet ábrázolására Valentyin Cseroik: V V ♦:* V ♦:* V > «5» ♦> ♦> ♦> ♦> v *1* ♦> ♦> ♦> v ♦> •l* v •> ♦> ♦> v v ♦> B’ÖSZJLAJET V V 3. Az éjszakák jobban megmaradtak az emlékezetében. Nappal bombázták, repülőkről lőtték az utakat, ezért behúzódtak az erdőbe. A katonák nem harcmenetben mentek, és senki sem tisztelgett senkinek. Aztán találkoztak egy bepó- lyált fejű hadnaggyal. Az arab mesék turbános nagyvezfré- re emlékeztette Szemjont. Szemjon meg is mondta ezt neki. A hadnagy elnevette magát, de rögtön össze is rán- dult a fájdalomtól. — Botcsinálta nagyvezir lennék én csak. A hadnagy velük maradt. A parancsnokfeleségek szekerén így már egy férfi is utazott, ha sebesült is, de mégiscsak férfi. Az asszonyok felvidultak, először az elmúlt napokban: még a szájukat is kifestették. Az anyja félrehlvtá a hadnagyot. Elmentek a fák mögé és leültek egy fenyőgyó- kérre. Szemjon észrevétlenül odalopózotl és hallgatózni kezdett. — Hogy történt? — kérdezte az anyja. — Ahogy lenni szokott — mondta a hadnagy. — Lőttek. — Ki halt meg a mieink közül? — kérdezte az anyja... — Nem tudom — válaszolta a hadnagy. — Na — kérte' az anyja. — Nekem elmondhatod. — Tíz óra hosszat tartottuk magunkat. A végsőkig kitartottunk — És a komisszár? — Ott, ahol ő harcolt, már reggel nyolcra vége volt mindennek. Tankokat küldtek ellenük. — Értem. — Nem tudok - semmit — — kezdett magyarázkodni a hadnagy. — Azt tudom, hogy Bobrovot, Carenokot, Ivan Anyiszimovicsot megölték.,. Én vettem magamhoz az irataikat. A komisszárról semmit sem tudok. Az anyja a szekérre dőlt, beburkolta magát kendőjébe, és sokáig sírt. Szemjon látta, ahogy a válla rázkódik a kendő alatt, akkor nem tulajdonított különösebb jelentőséget ennek a beszélgetésnek. Számára ez csak olyan, mint amikor ők háborúsdit játszottak: a szabályok szerint kellett halottnak is lenni, de amikor befejeződött a játék, mindenki feléledt, sőt, egyesek hamarabb is feléledhettek, ha épp kevés volt a harcos. De az anyja megértette: a komisszár egész biztos együtt volt az ezredparancsnokkal. Most, hogy visszaemlékezett mindezekre. Szemjon Buszla- jev arra gondolt, hogy anyjának mily szörnyű lehetett már az első napokban megtudni apja halálát. Alig kezdődött el a háború és már nincs kit visszavárni. Minszk előtt mindenki megállt. Szemjon itt két újabb szót tanult meg: desszant és bekerítés. Előttük égett a hatalmas város. Repülők tűntek fel. A katonák szétfutottak, a zöldségeskertek ágyásai között kúsztak. A turbános hadnagy az ágyasokat tiporva kiabálta: — A géppuskákhoz, a géppuskákhoz! Sikerült mégiscsak harci rendbe állítania a katonákat és a géppuskák tüzelni kezdtek. A bombázás után a hadnagy összegyűjtötte a maradék harcosokat, kitisztíttatta velük a puskákat, ingzubbonyukra pedig gallérbetétet varratott. A katonák szétszéledtek a faluban. gallérbetétre való anyagot kértek. Az asszonyok lepedőket adtak nekik. Ezek után mindenki felsorakozott, és a hadnagy parancsára menetelni kezdtek az utcán. — Nóta!— vezényelt a hadnagy, A menet néma maradt. — Nóta! — parancsolta újra a hadnagy. Az oszlop némán, súlyos léptekkel dúbörgött tovább a 4 NÓGRÁD - 1977. április 20., szerda Rangos kulturális események Lengyelországban Krysttan Zimmerman a legutóbbi Chopin-verseny lengyel győztese. Az Idén Is nagyon sok nemzetközi fesztivál, szabadtéri előadás és egyéb nagyszabású kulturális esemény színhelye lesz Lengyelország. Lehetetlen valamennyit felsorolni, csupán a legfontosabbakról szólunk, amelyek minden alkalommal nagy érdeklődést keltenek külföldön Is. A lengyel zenei világ két legrangosabb eseménye. a Nemzetközi Chopln-zongora- verseny és a Henryk Wienl- awskl nemzetközi hegedű- verseny. Mindkét versenyt ötévenként rendezik meg. Ide kívánkozik még az évente visszatérő Varsói Ősz, a modern zene nemzetközi fesztiválja. a Poznani Tavasz a mai lengyel zene fesztiválja Wroc- lavban és a minden év őszén Varsóban rendezett dzsessz- dzsembori. A lengyel és a külföldi balettművészet eredményeinek összevetését szolgálják a lódzi balett-találkozók. A mledzyd- rojel nemzetközi kórusfeszti- vól ugyancsak figyelmet érdemlő kulturális esemény. Zi- elona Gora pedig népi énekés tánceavütteseket lat vendégül. A régi zene rajongói Bydgoscban találkoznak nemzetközi fesztiválon. Egyre nagyobb az érdeklődés a lengyelországi táncdalfesztiválok Iránt. Közöttük a legrangosabb a sopott nemzetközi és az opolet lengyel táncdalfesztivál. A színház- és filmművészet területén kiemeljük az egyetemi színpadok wroclawi nemzetközi találkozóját, a bielsko- bialai bábfesztivált, valamint a krakkói nemzetközi rövid- filmfesztivált. A gazdag program széles körű szórakozási lehetőséget kínál a Lengyelországba látogatóknak. Pályázóira készülnek Múzeumbaiátok köre a Közgazdaságiban A salgótarjáni Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola szakkörei közül jelentős munkát végez a tavaly óta működő múzeumbarátkör. A közel 20 fős csoport azt tűzte célul, hogy közelebbről megismeri a megye iparának és munkásmozgalmának történetét. Ebben sokat segít Szvircsek Ferenc és Szűcs László, a salgótarjáni Munkásmozgalmi Múzeum két munkatársa. Beszámolók, gyakorlati foglalkozások, látogatások programjait állítják össze. Az érdeklődésiékor elindítója és szervezője Posta István történelem szakos tanár volt. — Milyen elképzelések veporos falusi utcán. A hadnagy kezdte <el az éneklést. Csengő, vidám hangja volt. Egyedül énekelt. A menetoszlop élép haladt, akárcsak a díszszemlén, akkurátusán kirakva a lépéseket, és egyik strófát a másik után énekelte. Aztán még egy hang csatlakozott hozzá a menetoszlopból; az övéhez hasonlóan fiatal, szárnyaló. És a menetoszlop énekelni kezdett, előbb rekedtesen, halkan, majd egyre erősebben. a refrént már a szokásos tüttykísérettel. Az asszonyok a kerítések mellett álliak és hangosan sírtak. Előttük pedig piszkos, borostás, de tiszta fehér gallérbetétes harcosok meneteltek és énekeltek. A, hadnagy odament a vezetőfülkéhez, amely Szemjont elválasztotta az utasoktól. Néhány percig némán álldogált. Láthatóan kérdezni akart valamit, de nehezen" szánta rá magát. — Szabad a buszban dohányozni? — kérdezte végül is. — Az utasoktól függ ... — Óvatos leszek — ígérte. A hadnagy épp úgy szívta a cigarettát, mint az iskolások: a tenyerébe rejtette Gyorsan leszívta a füstöt, lehajolt, s igyekezett a maradékot az ajtó résén ót kifújni közben pedig az utasokra pillantott, felkészült rá, hogy az első megjegyzésre elnyomja a cigarettát. Még az utazás legelején tartottak, az utasok jó hangulatban voltak, senki sem tett megjegyzést. — Szabadságra? — kérdezte Szemion. — Szabadságra. (Folytatjuk) zették a szakkör létrehozásában? — A múzeumbarátok köre az eddig működő történelem szakkört váltotta fel — feleli Posta István. — A világtörténelmi események részletesebb megismerése után tértünk át szűkebb hazánk. Nógrád megye történelmének alaposabb tanulmányozására, az eddig ismeretlen hagyományok, kincsek felkutatására. A múlt tükrében visszapillantva a tanulók tudásukat gyarapíthatják, amit átadhatnak barátaiknak. Ezáltal megszerettetik a kívülállókkal is ezt a „tudományt”. A látottak hatással lesznek majd környezetükre, ahol élnek és dolgozni fognak. S persze, nem utolsósorban a kör munkája, az iskolai tananyag megértését is megkönnyíti. — Konkrétan...? — Például az elmúlt év novemberében iskolánk főépületének folyosóján vándorkiállítást rendeztünk a munkásmozgalmi múzeum anyagából. A kiállított tablókon az európai antifasiszta ellenállási mozgalomban résztvevő magyarokat láthattuk. A kör tagjai ezen túlmenően a mozgalom történetét részleteiben, Is megismerték. Szeretném, ha a tanultakat az iskolából Kl- kerülve hasznosítani tudnák. — A tanév utolsó hónapjaiban milyen munkát véi geznek? — A márciusban meghirdetett, helytörténeti kutató pályázatra készülünk. A diákok saját községeikre, illetve a megyére vonatkozó történelmi anyagot dolgozzák fel. Az eredményes részvétel kitartó munkát és leleményességet igényel. Három diákot kérdeztünk arról, hogy milyen témát dolgoznak fel. Hulitka Erzsébet: — Az ötvözetgyár KlSZ-szerve- zetének kialakulását szeretném feldolgozni. Dokumentumok segítségével, a kezdeti évek KlSZ-tagjal- nak emlékezéseiből riport formájában állítom össze pályamunkámat. Pálinkás Ibolya: — Salgótarján iparának fejlődéséről írok. Célom, hogy felkutassam. miképp alakult ki a régi bányászváros mai i képe. Tarjáni István, a siakkör titkára: — 'Pályázatomban a második világháborúban harcolt néhány kiemelkedő személyiség életét tarom fel. A dolgozatban felhasználom a hősök rokonainak és Ismerőseinek emlékezéseit is. T. Zs. A MOKÉP ÉS A MAGYAR ŰTTÖRÖK SZÖVETSÉGÉNEK ORSZÁGOS ELNÖKSÉGE AZ IFJÚSÁGI FILMSZEM IDEI ^ZAMAbAN KÖZÖS pályázatot hirdetett a mese-, óvi- és Iskolamozik rendszeres látogatói, illetve aktív résztvevői számára. A pályázat beküldésének határideje 1977, március 20-ról április 25-re módosult Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat