Nógrád. 1977. április (33. évfolyam. 77-100. szám)

1977-04-19 / 90. szám

V i , II Orhalom határőr község: 'lilíillí Tanúbizonyságot tettek hazaszeretetükről Hatürfir község címei kapott Örhalom Gém László határőr ezredes átadja a Határőr községről szóló oklevelet Hegedűs József­nek a közös községi tanács elnökének. Egész napos, gazdag programot biztosítottak a rende­zők vasárnap az őrhalmiak számára, Zenés ébresztő után délelőtt, a pávakörök vetélkedőjére került sor a művelődé­si házban, majd délután nagyszámú ünneplő közönség és meghívott vendég előtt került sor a megtisztelő cím, a Ha­tárőr község oklevél átadására. A vendégek között helyet foglalt a megye, a balassagyarmati járás, a község párt-, állami és társadalmi szerveinek számos vezetője, köztük Gém László ezredes, a határőrség MSZMP bizottságának titkára, Andó Gyula, a párt megyei végrehajtó bizottságá­nak a tagja, a balassagyarmati járási pártbizottság első tit- i kára, Albunovics János rendőr ezredes, a megyei rendőr-fő­kapitányság helyettes vezetője, Miroszláv Zsalman alezredes, a besztercebányai határőrkerület parancsnoka. kitüntetésben részesített többi őrhalmi dolgozót. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata kitüntetésben részesült Bállá István, a ter­melőszövetkezet elnöke, He­gedűs András pártvezetőségi titkár. Az ezüst fokozat ki tüntetést kapta Hegedűs Jó­zsef tanácselnök, bronz fokozat kitüntetésben részesült Lan- desz Gyula határőr százados. A Közbiztonsági Érem arany fokozatát egy, ezüst fokoza­tát két termelőszövetkezeti dolgozó kapta meg. Kiváló Határőr jelvényt hatan, em­léklapot heten kaptak, A Csehszlovák Szocialista Köz­társaság besztercebányai ha­tárőr kerületi parancsnoka két termelőszövetkezeti tag­Zászlók díszítették az ut- gának az Élenjáró címet, cákat, népviseletbe és ün- Élen jártak a járásban a társa­neplobe öltöztek az örhalmi dalmi munkaaKciók kezde- . .. , , - . , . , , , ,, idősek és fiatalok. Kürtszó je- ményezésében. A termelöszo- 1 ,dÍaí°.r Jeivenyt és oki fe­lez te az ünnepség kezdetét, vetkezet termelési eredményei ye,f1* adományozott. A kitun- majd a Rákóczi-induló hang- több termékféleségnél megyei ^ cet Gém László. Vincze jai után a felsorakozott disz- és országos elsők közé sorol- ...‘ an. a al0.' a'ezrec'es es század 'parancsnoka tett je- hatok. a termelőszövetkezet Miroszláv Zsalman adta at. lentést az elöljárónak. A országos hírnevet szerzett. ünnepség a díszszázad Himnusz hangjai után nép- Es most a megyében negye- elvonulásával, majd az Inter- viseletbe öltözött lányok, pi- diliként, egy újabb rangos nacionálé hangjaival ért ve­res szegfűkkel kedveskedtez cím, a Határőr község birto- get az elnökség tagjainak. Hege- kosai lettek, melyet azzal ér- , düs András, az őrhalmi köz- demeltek ki, hogy határőre- Ezután kultúrműsor köszön- ségi pártvezetőség titkára kö- ir.kkel egységben és egyetér- tötte az őrhalmi ünneplő kö­szöntője után Gajdos János tésben őrizték a legdrágáb- zönséget, este pedig a műve- orszóggyűlési képviselő mon- hat, szocialista hazánk hatá- ,-j. . i. . ...... . aott ünnepi beszedet. Orha- rail. A kozsegoen önkéntes , . lom lakosságának a határőr- határőrcsoport működik, zárta az egész napos progra­séggel kialakult jó kapcsoia- amely járőrszolgálatban is mot. tát méltatta és azt, hogy en- részt, vesz. Megalakult az nek eredményeként a község- úttörő határőrgárda-szakas/. nek a határőrség országos amely a gyermekek honvé- parancsnoka a Határőr köz- delmi nevelését szolgálja, seg megtisztelő címet adoma- ... nyozia. E megtisztelő cím Áz ünnepi beszéd után Gém adományozása Örhalom la- László oklevélét adott át He- kosainak magas elismerése Sfoüs Józsefnek, a közös köz­olyan állampolgári kötelezett- tanács elnökének. Hege- ségek kimagasló teljesítésé- úüs József a község nevében ben, amit az alkotmányunk rnegKöszönte a megtisztelő előír, hogy a haza védelme címöt, majd emlékzászlót minden állampolgárnak szent adományozott a határőr ors­kötelessége. Őrhalom lakói .amelyet, Landesz Gyula “ hataror- százados vett at. számtalanszor tanúbizonysá­got tettek hazaszeretetükről. Ünnepi parancshirdetésre A község szorgalmas, dolgos ^elÜgymin‘f­® . ... ter, a határőrség országos népe a szocialista építomun- parancsnoka, a határőrség ke­ka több területén kivívta ma- rületi parancsnoka különböző Világ proletariat, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXIII ÉVF., 90. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1977 ÁPRILIS 19.. KEDD Befejeződött a szocialista brigádok Y. országos tanácskozása Vasárnap reggel 8 órakor, az Építők Rózsa ván, a Minisztertanács elnökhelyettese, Né* Ferenc Művelődési Házában folytatódott a meth Károly, az MSZMP Központi Bizottsá- szocialista brigádvezetők V. országos tanács- gának titkára, a Politikai Bizottság tagjai és kozása. Az elnökségben helyet foglalt Gás- Borbély Sándor, a Központi Bizottság titkára pár Sándor, a SZOT főtitkára, Huszár 1st- is. Pásztor Gabriella, a KISZ- kb titkára a Kommunista If­júsági Szövetség központi bi­zottságának nevében köszön­tötte az országos tanácskozást. Emlékeztetett arra, hogy a szocialista. brigádmozgalom csaknem kétmilliós seregének minden harmadik tagja a 30 éven aluliak nemzedékét kép­viseli, s közülük mintegy 300 ezerre tehető a KISZ-tagok száma. A szocialista brigádmozga­lom hármas jelszavához kap­csolódva hangsúlyozta, hogy három évvel ezelőtt, amikor újra fogalmazták az ifjúsági szövetség tagjaival szemben támasztott követelményeket, a munkához való viszony a KISZ-hez tartozás döntő mér­céje lett- Minden KISZ-tagtól évről évre számon kérik, hogy legjobb tudása szerint álljon helyt a munkában, a tanulás­ban és készüljön fed a haza védelmére. A KISZ elvárja mindenkitől, hogy munkáját figyelemmel, szorgalommal, adaadással végezze, s amint a szocialista brigádmozgalom is megköveteli — a munkaver­senyben a kötelezőnél többet tegyen. A fiatalok kezdeményező­készségere, többletváüaúásai- ra alapozza a KISZ másfél évtizedes múitra visszatekintő védnökség! mozgalmát is, amely az utóbbi időben átgon­doltabb és tervszerűbb. Az ál­talános vállalások helyett mindinkább a konkrét felada­tok teljesítésére vállalkoznak a fiatalok. A beruházásokon hol az anyagellátás akadozik, hol a kooperációban mutatko­zik zavar, s ezért üdvözölték örömmel a borsodi nagy épít­kezéseken megalakult ifjú- kommunista rohambrigádo­kat, amelyek a beruházás kri­tikus pontjain segítenek. A tanulás; az önképzés, a művelődés méltán kapott he­lyet a szocialista brigádmoz­galom hármas követelményé­ben. A fiatalok azonban néha már úgy érzik, mintha a tanu­lásban túl is teljesítenék a követelményeket, mégsem le­hetnek valamennyien biztosak benne, hogy azt tanulják, ami­re maguknak és a társada­lomnak szüksége van. Az ifjúsági szövetség nagyon fontos feladatnak tartja a fi­atalok munkára nevelését, hi­szen végül is az üzemekben, a munkahelyeken dől el, hogy megszeretik-e választott hiva­tásukat, egész életükre meg­találják-e helyüket a munka­helyi közösségben. Ezért ne sajnálják a szocialista brigá­dok a fáradságot attól, hogy megismerjék a pályakezdő fi­atalok örömeit, gondjait. Ha kell. vitatkozzanak velük és tanítsák őket. A munkaverseny szervezé­se a gazdasági vezetők, a szak­szervezetek és a KISZ közös feladata. Az ifjúsági szövet­ség tehát cselekvő résztvevője a szocialista rhunkaverseny- mozgalomnak, amivel az is együtt járna,' hogy ne csak a teendők elosztásakor számít­sanak közreműködésére, ha­nem akkor is, amikor a vég­rehajtás feltételeit számba ve­szik. Kérjék a KISZ, a fiata­lok véleményét, javaslatait akkor is, amikor értékelik a munkát és a legjobbaknak oda ítélik a megérdemelt ju­talmakat, kitüntetéseket. A fiatalok jogos igénye az is, hogy az ifjúsági brigádok és a hagyományokkal rendelkező ifjúsági versenyformák pol­gárjogot kapjanak a munka­versenyt érintő egységes sza­bályozásban, s az eredmények méltó elismerésében részesül­jenek. Mikulin Pál, a Mezőhegyesi Állami Gazdaság szocialista brigádvezetője arról a nagy­szerű kezdeményezésről szólt, amelyet .brigádja indított a tejhozamok növelésére. A felszólaló azokat a gon­dokat sem hallgatta el. ame­lyek a tehenészeket foglal­koztatják, s amely legnehe­zebb munkájukban, a takar­mányozásban adódik. Országos problémaként említette, hogy kevés a takarmanyozógép, pe­dig a jövő a kötetlen tartásé, s ez a fejés teljes gépesítése után most a takarmányozás gépesítését is fontossá teszi. Bognár Mihályné, a Főváro­si Nyomdaipari Vállalat mon­tírozó szocialista brigádvezető- je a brigádok ember- és szem­léletformáló erejéről szólt. Szókéné Kiss Erzsébe a KSH Számítástechnikai Vál­lalat Hajdú megyei egysegé­nek adatrögzítő szocialista bri­gádvezetője a viszonylag fiatal szakma fejlődéséről, valamint a számítástechnikai központi program végrehajtásának eredményeiről, a munka köz­ben adódó problémákról be­szélt. Csontos Szabolcs, a Nagyai- földi Kőolajkutató és Feltáró Üzem „a Magyar Népköztár­saság Kiváló Brigádja” cím­mel kitüntetett nehézgépszere­lő brigádjának Vezetője töb­bek között annak a vélemé­nyének adott hangot, hogy a szocialista brigád mozgalom legnagyobb veszélye a fox-ma- lizmus. Lehet a brigádnapló borítója matyóhímzéses. raj­zolhat, írhat bele művész, de mindez hiaba, ha a szép kül­ső mögött nincs tartalom. Vé­leménye szerint, aki a cso­portos színház- és mozilátoga­(Folytatás * 2 oldalon) A sssad Mossh vában Szíriái párt- és kormány- a meghívására hivatalos, ba­kii Idöttség élén hétfőn Moszk- rá ti látogatásra érkeztek a vóba érkezett Hafez Asszad, Szovjetunióba, Leonyid Brezs- az Arab Üjjásztiletés Szocia- nyev, az SZKP Központi Bi- lista Pártjának főtitkára, a zottságának főtitkára, Nyiko- Szíriai Arab Köztársaság el- laj Podgornij, az SZKP Poli- Töke. tikai Bizottságának tagja, a Hafez Asszadot és a küldött- Legfelsőbb Tanács Elnökségé­nek elnöke es Andrej Gromi- seg tagjait, akik az SZKP k0, az gzKP Politikai Bizott- Közoonti Bizottságának, a ságának tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanács Elnöksé- külügyminisztere fogadta, gének és a Minisztertanácsnak (MTI) Lépést tartanak a követelményekkel ? Teljesítés — lemaradás az exportban Megyénk gazdaságának min­denoldalú fejlődése szempont­jából fontos szerepe van az export alakulásának. Ütemé­nek növekedése jelzi ipari üzemeink termelési színvona­lát, hogy a munkások, műsza­kiak miként tudnak lépést tartani a világgazdaságban jelentkező kívánságokkal, mi­lyen mértékben tudnak ver­senyképes termékeket előállí­tani. Lléaetlettek a megrendelők A Vegyiműveket Építő <és Szerelő Vállalat salgótarjáni gyárának dolgozói sikerrel telj sítették első negyedévi exporttervüket. Az exportképes termékekből jelentős mennyiségben küldtek áramlásmérőket a Szovjet­unióba. A rubelelszámolású export összege, beleszámítva az NDK-ban dolgozó 25 fős szerelőbrigád tevékenységét is, csaknem 35,5 millió forint. A tőkésexport értéke kétmil­lió 750 000 forint. Ebben a Né­met Szövetségi Köztársaság­nak szállított vegyipari beren­dezés, valamint a 15—20 fős szerelőbrigád munkájának eredménye szerepel. Jó dolog, hogy sem a szo­cialista, sem a tőkésországok­ból nem érkezett reklamáció a kiszállított exporttermékek­re és a szerelői munka minő­ségére. Ellenkezőleg: a nyu­gatnémet megrendelő megelé­gedését tolmácsolta a gyár dolgozóinak. (Sem kötöttek üzletet A salgótarjáni öblösüveg­gyár az idén a rubelelszá­molási exporttervét 7, a dol­lárelszámolásút pedig " 12,3 százalékkal kívánja növelni az elmúlt évhez viszonyítva. Ám ezt az első negyedév­ben nem tudta elérni. Az előbbinél 97,2. az utóbbinál 91 százalékos volt-a teljesítés. A lemaradást azzal indo­kolják, hogy a felajánlott ex­porttöbblet-kapacitáshoz — amely a kikogépeken és az automatán előállítható termé­kekre vonatkozik — nem ■ kaptak megrendelést. A szo­cialista export elmaradását a diszpozíció — szállítási okmá­nyok — hiánya okozta. Egyébként a kívánt árumeny- nyiséget legyártották. így a szocialista exportban jelent­kező lemaradást áprilisban pótolják, a tőkésexportban le­vő adósságot viszont csak az első fél év végéig képesek tör­leszteni. Csak mór sei,el ni tudiak A ZIM salgótarjáni gyárá­nak az idén kedvezőek a pia­ci, értékesítési lehetőségei. Ezt akarják kihasználni a gyár vezetői. Ennek megfelelően az idén 20—22 százalékkal növelni kívánják a Német Szövetségi Köztársaságba ke­rülő exportképes áruk meny- nyiségét. Az első negyedévben elkép­zeléseik időarányos részét nem tudták teljesíteni, mert a meg­rendelt importalkatrészeket nem kapták meg. Ennek el­lenére a tervhez képest 10.9 százalékkal több exportképes tűzhelyet szállítottak. A ter­vezettől azonban több mint 12 százalékkal elmaradtak. . Az előírtnál kevesebb gáz- és olajtűzhelyet küldtek a meg-' rendelőknek. A lemaradást az első fél év végéig nem tud­ják pótolni, csupán mérsékel­ni. ♦ l \

Next

/
Thumbnails
Contents