Nógrád. 1977. március (33. évfolyam. 50-76. szám)

1977-03-12 / 60. szám

Javul a közlekedési fegyelem A kuba» nagykövet bemutatkozó látogatásai Kádár János. a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, Losonczi Pál, az Elnö­ki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács el­nöke és Apró Antal, az or­szággyűlés elnöke bemutat­kozó látogatáson fogadta Jo­se Antonio Tabares del Re­ált, a Kubai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. (MTI) Helyreáll n közlekedés Hukare,síben Kozma Mihály, az MTI tu­dósítója jelenti: Pénteken a katasztrófa ál­tal kevésbé sújtott megyékből egyre több, elsősorban építő­anyaggal teli szállítmány ér­kezett Bukarestbe. Más városokból szakembe­rek-' kőművesek, asztalosok, festők stb. érkeznek a tővá­rosi lakosság segítségére. Bu­karestben a lakosok tízezrei és a néphadsereg alakulatai hozzáfogtak az utak és jár­dák romtalamításához. Foko­zatosan helyreáll a közleke­dés is. Mind több és több ut­cát nyitnak meg, újabb és újabb autóbusz-, v illa mos- és trolibuszjárat indult be. A még mindig súlyosan megrongált épületek kivéte­lével a főváros valamennyi lakásában, üzemében és in­tézményében - zavartalan a villany- és. gázszolgáltatás. A melegvíz-ellátás is egyre in­kább .kiterjed az egész város­ba. Pénteken is egyre több külföldi segélyszállítmány ér­kezett Bukarestbe, főként gyógyszerek és orvosegé&z- ségügyi berendezések. (Folytatás az 1. oldalról) bet, mint 1975-ben. Az eddi­ginél sokkal jobban kell vi­gyázniuk a voján mögött ülők­nek az idős emberekre és a gyerekekre, legtöbbször ugyan­is ők a szenvedő alanyai a bal­eseteknek. Arról is szó esett, hogy országrészenként eltérő­en alakul a baleseti statisz­tika. Megemlítették, hogy Ba­ranya, Hajdú-Bihar, Heves, Vas és Veszprém megyében több mint 10 százalékkal csök­kent, ezzel szemben Békés és Zala megyében 10—18 száza­lékkal növekedett a balesetek száma az elmúlt - esztendő­ben a megelőző évihez ké­pest. A közlekedésbiztonság to­vábbi javítása érdekében — mint a tanácskozás több fel­szólalója is hangsúlyozta — fokozni kell a társadalmi erők, a tömegszervezetek be­vonását a közlekedési neve­lésbe, a felvilágosító munká­ba, a forgalom ellenőrzésé­be. Annál is inkább, mert a korábbi kedvező adatokkal el­lentétben az idei esztendő ele­jén — januárban és február­ban — megint növekedett a balesetek száma. Sajnálato­san éppen a halálos és súlyos sérülést okozóké. A közleke­dési ismeretterjesztésben most előtérbe helyezik, hogy min­denkivel megértessék: az éle­tet védi a biztonsági öv, egyetlen járművel se közle­kedjenek megfelelő kivilágí­tás nélkül és egyetlen gyalo­gos se kószáljon sötétben a forgalomban. Az OKBT-ülésen kitünte­tésben, illetve dicséretben ré­szesítette a belügyminiszter és a közlekedés- és postaügyi miniszter a közlekedésbizton­sági tanácsok legkiválóbb ak­tivistáit, s átnyújtották — most első alkalommal — az Országos Közlekedésbiztonsá­gi Tanács díszplakettjét is. CMTI) Gíap tábornok Usztyinov marsodnál A szovjet fővárosban tar­tózkodó Vo Nguyen Giap hadseregtábornok, a Vietna­mi Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tag­ja, miniszterelnök-helyettes, nemzetvédelmi miniszter pén­teken látogatást tett Dmit- rij Usztyinov marsallnál, az SZKP KB PB tagjánál, hon­védelmi miniszternél. A ta­lálkozón részt vettek a viet­nami katonai delegáció tagjai és szovjet katonai vezetők' Meleg, szívélyes légkör­ben megvitattak egy sor köl­csönös érdeklődésre igényt tartó kérdést- A tárgyaló fe­lek mély megelégedettségüket fejezték ki a Szovjetunió és a Vietnami Szocialista Köztár­saság népei és hadseregei kö­zötti átfogó együttműködés és testvéri barátság fejlődésével kapcsolatban. JOGSÉRTÉS Körkérdés az DISZK- ban A Progress Presse Agentur által rendezett körkérdés' kap­csán nyugatnémet tudósok, szakszervezeti vezetők és az egyetemisták képviselői nyi­latkoztak arról, hogy az NSZK-ban sorozatosan meg­sértik az emberi jogokat, és nem tartják be az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányában lefektetett elveket. A megkér­dezett személyek többek kö­zött kifejtették: a foglalkozási tilalom több mint 3000 áldo­zata az emberi jogokról szóló deklaráció semmibevételét mutatja. A munkához való jog megtagadása 1,2 millió munkanélkülit, a szakmai képzési kötelezettségnek az állam és a társadalom által történő megsértése 250 000 is­kolát végzett személyt érint A londoni kereskedelmi és iparkamara ülése Kallós Ödön előadása László Balázs, az MTI tudó­sítója jelenti: A londoni kereskedelmi és iparkamara pénteki ülésén Kallós Ödön, a Magyar Ke­reskedelmi Kamara elnöke előadást tartott a magyar népgazdaság helyzetéről és fejlődéséről, ötéves tervünk célkitűzéseiről, és a brit— magyar kereskedelmi kapcso­latokról. Rámutatott, hogy eddig vállalataink 417 ko­operációs megállapodást kö­töttek külföldi cégekkel, de ezek között az angol vállala­tok -csak tized részben van­nak képviselve. Kallós Ödön méltatta a két kamara jó kapcsolatait és hangoztatta, hogy a Ma­gyar Kereskedelmi Kamara hasznos tapasztalatokat szer­zett munkája szervezése so­rán a londoni kamarától. Ki­tért azokra a dömpingvádak­ra is, amelyeket az angol ipar egyes szektorai indítanak oly­kor nagy sajtókampány kísé­retében a szocialista orszá­gokból, köztük hazánkból szár­mazó valamely árucsoport im­portja ellen. Rámutatott, hogy ezek a vádak alaptalanok és köszönetét mondott a londoni kereskedelmi és iparkamará­nak, amely Edmund Dell ke­reskedelmi miniszternél til­takozott a kelet-európai ex­port hátrányos és igazságta­lan megkülönböztetése ellen. Az érdeklődéssel kísért elő­adás után, Kallós Ödön vá­laszolt a londoni üzletembe­rek és az angol sajó képvise­lőinek kérdéseire. Kilián György emlékezete Hetven évvel ezelőtt, 1907. március 12-én született Ki­lián pyörgy, a magyar munkásosztály kiemelkedő harco­sa, a bátor hazafi, aki 36 éves korában a magyar nép sza­badságáért vívott harcban vesztette életét. A kispesti famunkás elsőszülött fiának, az egykori la­katosinasnak pályafutása fájdalmasan rövid, ugyanakkor megpróbáltatásokban és eseményekben bővelkedő. Már gyerekfejjel átéli a megalázottság és a nélkülözés keser­vét. Húszévesen — szakmunkás létére •— segédmunkás az Egyesült Izzóban. Tagja a vasasszakszervezetnek és ifjúsági csoportjának. Először az Izzóban találkozik a kommunis­tákkal, a párttal. Néhány társával titokban megszervezi és megjelenteti a Vörös Tungsramot, amelyben harcos cik­kekben leplezi le a tőkések profitnövelő és a munkások életszínvonalát leszorító manővereit. Tevékenységére felfigyel a párt. Előbb a Természetba­rátok Turista Egyesülete V—VI. kerületi csoportja kom­munista frakciójának vezetője, nem sokkal később pedig a KIMSZ Északi Területi Bizottságának titkára. 1930. és 1931.. ősze között eltűnik Budapestről. Ismerősei úgy tudják, hogy Svájcban dolgozik. Kilián azonban Moszkvában tanul. Ha­zatérése után a KIMSZ másodtitkára és ő szerkeszti a KIMSZ lapját az „Ifjú Proletár”-! 1932-ben letartóztat­ják és 1935. februárjában szabadul. Júniusban, amikor fon­tos pártmegbízatást teljesítve hazajön Párizsból, újra le­tartóztatják és ítélet nélkül három évet tölt börtönben. 1939. nyarán illegálisan elhagyja hazáját és a Szovjetunióba emigrál. A moszkvai óragyárban kap munkát, közben megnősül,' feleségül vesz egy német kommunista lányt, Maria Reisch- mannt. Amikor a nácik rátámadnak a Szovjetunióra, Kilián jelentkezik a Vörös Hadseregbe. Harcol a Donnál, Kurszk­nál, propagandista a foglyok között, s hangszórón agitál a frontvonalon. Hajtja a vágy, hogy magyar földön harcolhasson a ta- siszták ellen. A párt vezetősége végül enged a kérésének, és magyarországi illegális munkára küldik. Amikor Magyarországon is érlelődni kezdtek a feltét telek a fegyveres ellenállásra, a lengyel partizánmozga-’ lom kapja feladatul, hogy átvevőhelyet létesítsen _ejtőer- nyővel ledobott, a fegyveres ellenállás szervezésével meg­bízott kommunisták számára. Egy ilyen átvevőhely mű­ködött Minszk-Mazowjeczki környékén. 1943. június 25-én éjjel Kilián az előre meghatározott körzetben földet ér. Társát, Turjanicza Annát azonban távolabb sodorja a szél.' A hős lány a Gestapo fogságába esik és zárkájában öngyil­kos lesz. Kiliánt a partizánok i\mclina faluban helyezik el: Véletlen, hogy éppen ezekben a napokban rendez a Gestapo nagy razziát Varsóban. Egy elfogott személy a kínzások alatt megtörik és elmondjá, hogy Varsóba vár­nak egy magyar kommunistát, aki Aniclina faluban rej­tőzik. Amikor Kiliánt Varsóba Indítják, a németek rájuk j törnek, s Kilián György tűzharcban elesik. Kilián György, a munkásbél állandó önképzéssel hi vak tásos forradalmárrá, pártmunkássá lett kommunista ve-' zető típusa. A fiatal- Kiliánt Komjáth Aladár tanítja meg a magyar irodalom szeretetére. Nagy hatással vannak fej­lődésére Sallai Imre, Fürst Sándor, Karikás Frigyies és Ta­más Aladár. Az egyszerű lakatosinasból nagy műveltségű munkás lesz, méltó vezetője és tanítója osztályának. S ami ezzel szorosan összefügg, nagyszerű hazafi, aki nemzete,1 hazája szabadságáért száll harcba, hogy mielőbb felra­gyogjon Magyarország fölött a szabadság csillaga. Születésének 70. évfordulóján a magyar nép, a magyár! , kommunisták meghajtják előtte az emlékezés zászlaját . i x , (B. B.) | Mi okozza a földrengéseket? Vérontás nélkül ' Befejeződött a washingtoni túszdráma A katasztrofális romá­niai földrengés újabb figyelmeztető jel volt: a föld belső erői soha nin­csenek nyugalomban és még a XX. századi technikai fej­lettség sem képes akadályt állítani e félelmetes belső energiák útjába. Ez a romá­niai földrengés csupán egyike volt annak a földrengése« ka­tasztrófa-sorozatnak, amely 1976. február 4-én a közép­amerikai Guatemalában kez­dődött el és amely h úszónkét- ezer emberéletet kívánt. A földrengések legtöbbje tavaly májusban pusztított Dél-Ame- rikában, a Szovjetunió üzbé- giai területén, Észak-Olaszor­szágban, sőt a hónap végén Kínában, amely utóbbi föld­rengés nyitánya volt a példát­lan méretű júliusi és augusz­tusi kínai földrengéseknek. Augusztusban Alaszka és a Fülöp-szigetek térségében pusztított földrengés. KF.T ÖVEZET Ha törvényszerűséget ke­resünk a földrengések kipat­tanása helye között, akkor ki­derül, hogy mind a közel­múlt, mind az elmúlt évszáza­dok jelentős földrengései két övezetben koncentrálódtak. Az egyik övezet a Csendes­óceán partvidékét kíséri, míg a másik az eurázsiai lánc­hegység környezetéhez tar­tozik. A pusztító földrengések többsége 'a Csendes-óceán pe­remvidékére esik, míg az eurázsiai hegységrendszer gyakoriságban csak ez után következik. Vannak viszont a földnek hatalmas térségei, ahol a földrengésekről szinte csak hírből hallanak az em­berek. Mi ennek az egyenlőtlen el­oszlásnak az oka? Amióta az ember egyre jobban megisme­ri a föld belső szerkezetét, sőt aiászáll az óceánok mé­lyébe is, egyre pontosabb fe­leletet tud adni erre a kér­désre. Földünk szilárd kőzet­burka az új kutatások alap­ján leginkább valami teknős­béka páncéljához hasonlítható. Ez azt jelenti, hogy a kőzet­burok nem egységes, hanem több önálló darabkából, „kő­zetlemezből’’ áll. Ezeknek a kőzetlemezeknek a vastagsága általában 80—120 kilométer közötti. E fantasztikus vastag­ságú lemezek nincsenek nyu­galomban, hanem az alattuk állandóan áramló izzó magma hatására egyes övezetekben távolodnak egymástól, * más övezetekben egymás felé kö­zelednek. A távolodás térsé­gei az óceánok kezepén húzó­dó víz alatti hátságok, míg a közeledés elsősorban k mélytengeri árkok, a hosszan elnyúlt szigetívek, illetve az ezekkel szomszédos fiatal lánchegységek területén kö­vetkezik be. Ez utóbbi térsé­gekben az egymásnak ütköző kőzetlemezek iszonyatos erők hatására összetöredeznek, egy1 más alá buknak. Ha egy vé­konyabb kőzetlemez kisebb sűrűségű. nagyobb vastagsá­gú másik kőzetlemeznek üt­közik — ez következik be a Csendes-óceánt körülvevő tér­ségekben —, akkor a véko­nyabb lemez igen nagy mély­ségbe is alábukik és ezért a földrengések több száz kilo­méter mélységből is kipattan­hatnak. 100 KM MÉLYSÉGBEN A legmélyebb földrengések a 700 kilométert is elérik. A felszíni pusztítás szempontjá­ból azonban sokkal károsab­bak a kisebb mélységű rengé­sek. Az eurázsiai hegység- rendszer térségében a föld­rengések általában kisebb mélységben pattannak ki, minit a Csendes-óceán környé­kén. A romániai földrengés fészke pl. 100 kilométer mély­ségben volt. Ez utóbbi övezet­ben pattant ki az említett észak-olaszországi földren­géssorozat tavaly május 6-án, e térségbe tartozik az Üzbég SZSZK területén május 17- én lezajlott földrengés és a közelmúlt törökországi ka­tasztrófája is. Ez a térség azokból a tengeri üledékekből épül fel, amelyek évszázmil­liókon át a mai Földközi-ten­ger ősében, az ún. Tethys- tengerben egymásra halmo­zódtak, és amelyeket az egy­máshoz közeledő — Eurázsiát illetve Afrikát hátán hordozó — kőzetlemezek a magasba préseltek. A lemezek ütközése, közeledése, az üledékrétegek felgyűrődése, illetve függőle­ges kiemelkedése ma sem fe­jeződött be, erről, . tanúskod­nak a romániai földmozgások is. Kétségtelen, hogy az elmúlt több mint egy év alatt a ka­tasztrofális földrengések szá­ma megnőtt: a korábbi évek­hez viszonyítva. Ebből azon­ban semmiféle távolabbi kö­vetkeztetést levonni nem le­het hiszen a föld múltjában is sűrűn váltakoztak, aktí­vabb és nyugodtabb idősza­kok, másrészt a földrengések gyakorisága emberi léptekkel mérve szinte semmitmondó, hiszen olyan ez, mint hogyha ezredmásodperc alatt akar­nánk megítélni egy emberi életet a születéstől a halálig. LEHETSÉGES AZ ELŐREJELZÉS M égis fölvetődik a kér­dés, hogy a tudomány képes-e előre jelezni a katasztrofális rengéseket, vagy esetleg — legalábbis a távolabbi’ jövőben — megaka­dályozhatja-e ezek kipattaná­sát? Azt mondhatjuk, hogy az elvi lehetőségek megvan­nak a földrengések előrejel­zésére. Így például a föld nagy töréses övezetei mentén lézersugárral mutathatják ki a legkisebb elmozdulásokat is. A nagy erejű rengéseket meg­előző kisebb előrengéseket az érzékeny földrengésmérő mű­szerekkel biztosan kimutat­ják. A kőzetlemezekben fel­halmozódó feszültség elvál­tozásokhoz vezet a föld ne­hézségi erőtérében és mágne­ses terében, ezek a válto­zások érzékenjl műszerekkel kimutathatók. A radioaktív anyagok bomlása során kelet­kező gázok felszaporodása bi­zonyos törések mentén a fo­kozódó aktivizálódásra figyel­meztet. A kéregmozgások megváltoztatják a kutakban a vízszint magasságát, hévforrá­sok apadhatnak. ki, vagy kezdhetnek intenzjv működés­be. Egyes állatfajok nyugta­lan viselkedése is figyelmez­tethet egv katasztrófa köze­ledtére. Mindezek azonban csak a felkészülést tehetik le^ helővé. A károk csökkentését csak a; megfelelő, meglehető­sen költséges földrengésbiz­tos építkezés biztosíthatja. Arról azonban, hogy a föld­rengések kipattanását az em­beriség megakadályozza, a tudomány jelenlegi állása sze­rint még le kell mondanunk. Juhász Árpád A „Fekete mohamedánok” szektájából kivált hanafiták fanatikus csoportja változatla­nul 100—120 túszt fogva tar­tott Washington három épü­letében. A szerda óta tartó terrorista merénylet résztvevői még magyar idő szerint pén­tek reggel is azt követelték, adják ki nekik gyilkos ve- télytársaikat, hogy leszámol­hassanak velük. A csoport vezetője, Hamaasz Abdul Khaalisz, az 52 éves egykori bárdobos, bosszút akar állni családja lemészár’óin. Khaalisz 1973-ig a „Fekete mo­hamedánok” egyik főembere volt, akkor azonban összekü­lönbözött a chicagói központú szekta legfőbb vezetőjével. Megtorlásul Khaalisz négy kis­gyermekét Washingtonban, anyjuk szeme láttára tegyilkol­ták, majd az asszonnyal is vé­geztek. A gyilkosok életfogy­tiglani börtönbüntetésüket tö’- tik. , A washingtoni rendőrség ki­várásra rendezkedett be. Nem akarják a túszok és mások életét kockáztatni a sajátos bűnügyi drámában, amelynek mindhárom színhelye a fővá­ros központjában van. Csütörtökön este Irán, Pa­kisztán és Egyiptom washing­toni nagykövete tárgyalt a ter­roristák vezetőjével a zsidó vallási szervezet székházában, ahol Khaalisz és társai mint­egy 100 túszt tartanak fogva. Hasonló merénylet színhelye a washingtoni mecset és a vá­rosháza. Khaalisz kérte: hozzák a fő­városba Muhammed Alit. a szektához tartozó profi ököl­vívó világbajnokot A Kali-' forniában tartózkodó All azon­ban nem kíván az ügybe be­avatkozni. Washington egyes körzetei változat’anul ostromállapot képét mutatják. Rendőroszta­gok őrzik nemcsak az elfog­lalt épületeket, hanem a Fe­hér Házat, s a kongresszus székházét is. A rádió- és tv-állomások szinte megszakítás nélküli helyszíni közvetítésben szá­molnak be az eseményekről. A hatóságok attql tartanak, hogy az országos nyilvános­ság csak olaj a tűzre, s még nehezebbé válhat a terroristák megfékezése, * Pénteken további vérontás nélkü’ befejeződött a washing­toni túszdráma: a Fekete mu­zulmán szekta tagjai szaba­don engedték 134 foglyukat és megadták magukat a rendőr­ségnek. Irán, Egyiptom és Pakisztán washingtoni nagykövete, több rendőrtiszt, valamint Carter elnök személyes megbízottja, Flaherty, pittsburghi polgár- mester péntekre virradó éjjel órák hosszat tárgyalt a terro­ristákkal. A túszok szabadon- engedésének fejében nem tar­tóztatták le Hamaasz Abdul Khaalíszt — a merénylőcsoport vezetőjét — aki így szabad- láboh várhatja meg a vád­emelést. A túszoknak akiket először orvosi vizsgálatnak vetettek alá egy közeli kórházban, nem esett nagyobb bántódásuk szerda déltől péntek reggelig tartott fogságuk alatt 2 NÓGRÁD - 1977. március 12., szombat j

Next

/
Thumbnails
Contents