Nógrád. 1977. március (33. évfolyam. 50-76. szám)

1977-03-10 / 58. szám

lievelowíink jelentik Új szocialista brigád A Balassagyarmati Fémipari Vállalatnál a festőrészleg azon kevesek közé tartozott ed­dig, ahol nem vo't szocialista brigád. Erről most már csak múlt időben beszélhetünk. Névadójuk a Palócföld nagy szülötte — Ma­dách Imre. A brigádlétszám 23, zömmel fes­tők és segédmunkások. A naplóba irt fel­ajánlások között szerepel a munkafegyelem megszilárdítása, az igazolatlan hiányzások megszüntetése, a munkaidő jobb kihasználá­sa, 100 százalék feletti tervteljesítés, csatla­kozás a „Dolgozz Hibátlanul” — mozgalom­hoz. —, Egymás segítése munkahelyen és a magánéletben, a társadalmi tulajdon meg­védése, intézmények patronálása,, közös szó­rakozások. Politikai oktatásokon, vállalat ál­tal szervezett továbbképzéseken való rész­vétel, isko'ai végzettségi szint emelése. Smég számos kitűzött célt sorolhatnánk. Tovább olvasva a brigádnaplót — mely külalakra, tartalomra tetszetős —, azt tudjuk meg róluk, hogy minden hónap első munka­napján a baleseti oktatás folytatásaként bri­gádértekezletet tartanak, ahol az elvégzendő feladatok ismertetése, egyéb információk mellett megvitatják a problémákat is. — A meggyőző szó ereje, a fe’világosító, nevelő ráhatás sokszor eredményesebb a fed­dés és a fegyelmik helyett — mondja a bri­gádvezető, Lotharidesz Imre. A csepeliek felhívására ez a brigád1 is mint a többi tizenhét — egyhangúlag csatlakozott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére indított versenymoz­galomhoz. Ehhez kívánunk az új, és az ösz- szes csatlakozó brigádnak sok sikert, erőt. egészséget. Zorván György Bgy. Fémipari Vállalat Gyorsabban i Amikor a Börzsöny és Vi­dék ÁFÉSZ igazgatóságának elnökhelyettesével Deák Fe­renccel az ez évi beruházá­sodról beszélgettem, fontos dologra terelődött a szó. A rétsági ABOáruház építésére, amely közel 4 millió forintos beruházása a szövetkezetnek. Az áruházban kap majd he­lyet a jelenlegi élelmiszer- bolt, a zöldség-gyümölcs, a „Vörös Csepel, zúgjon a hangod” Felhívás a megyei kórusmo&galomhos l A magyar kórusmozgalom legsajátosabb, legszilárdabb területét a munkáskórusok, s ezen belül a bányász­énekkarok jelentik. A salgótarjáni Bányász jenikor, a me­gyei munkásénekkari képviselve csatlakozott a csepeli munkásság által kezdeményezett, a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. évfordulója méltó megünneplésére tett szocialista munkafelajánlásokhoz. A megyei kórusmozga­lom nagy családjában helyet foglaló ipari-parasiti-szak- szervezeti-intézeti-ifjúsági kórusok mindig sokat teltek a kóruséneklés művészetéért. Kitartó cs töretlen munkásai a tej- kenyér-, valamint a hús- zenét és a kórusmuzsikát kedvelő közönség aktivizálása­bolt. Az ABC-áruház üzembe helyezésére előreláthatólag — a .műszaki készültségi fokot figyelembe véve — április vege, május első felében ke­rül sor. Kivitelező a rétsági TÖVÁLL, amely a műszaki atadás határidejét március 31- ben jelölte meg. Ez azonban csak akkor látszik biztosított­nak, ha a jelenlegi ütemet gyorsítják — mondja az igaz­gatóság elnökhelyettese. — Amennyiben az áruház műszaki átadása, és pénzügyi elszámolása a TÖVÁLL részé­ről március 31-ig nem történ­ne meg, súlyos következmé­nyekkel járna a szövetkezetre. Ugyanis a szövetkezeinek az üzembe helyezéshez közvetlen anyagi érdekeltsége is fűző­dik, elveszítheti az áiiam ál­tal nyújtott félmillió forin­tos támogatást. A kivitelező­nek a munkája során ezt is figyelembe kell vennie, mert a támogatás elvesztése a szövetkezetét nagyon érzéke­nyen érintené. Az ÁFÉSZ-nél a fejlesztési lehetőségek kor­látozottak, illetve A kórusmozgalom politikai elkötelezettségéből adódóan az alábbi ajánlásainkat tesszük, és kérjük a csatlakozást. 1. Az énekkarok november 7-i politikai rendezvényekre- ünnepségekre igényeljék a fellépés lehetőségét. 2. Munkás-, paraszti, értelmiségi, ifjúsági kategóriában fellépő kórusok válasszanak előadásra szocialista tartalmú műveket, melyeken önállóan, vagy más kórusokkal társul­va mutassanak be. Értékesnek vennénk, ha szovjet zene­szerzők műveiből is dobogóra kerülne egy-egy ismert szám, esetleg eddig még nem ismert mű, mely szimbolizálná az évforduló jelentőségét. 3. Munkásénekkarunk vállalja, hogy a zenei közmű­veltség gyarapítására több munkáséletet ábrázoló, a szocia­lista forradalommal összefüggő művet .hív életre és mutat be. Vállaljuk, hogy november 7.-re a város más felnőtt­kórusaival, és a szimfonikus zenekarral közös blokkot al­kotva 15—20 perces időt kitöltő műsort adunk. Ez alka­lomra városon kívül eső, vidéki meghívásokat is elfoga­dunk. hegyen ez a tisztelt alkalom olyan vállalkozás, mely visszatükrözi és kifejezi a megyei kórusmozgalom fejlődé­sét. Demonstratív hatásával hirdesse a nagy közösségi ösz- szefogás erejét, a kórusélet szépségét és a dalosok barát­ságát. Tóth Gyula, KÖTA munkásénekkari bizottság tagja Köszönet érte Az elmúlt hetekben az Ol- ra padokat helyeztek el, a vasók fóruma rovatában parkban kidöntött fát hely­foglalkoztunk a salgótarjá- reállították, és részben (de A Magyar Rádió sajtolonferencííj* Válaszok a kérdésekre A megye, Salgótarján vá- tői, a tervezőirodák ros vezetői az alábbiakban gével keresték a gáz- tovább folytatják a válasz- elszívás lehetőségeit. segítsé- és poi­tetése — a beruházási forrá­soktól függően — az ötödik Ezért ötéves terv végéig várható. Tőzsér Gyula kérdezi Ka­zárról, a Hunyadi út 20-ból: — Régi építője vagyok Sai­amely füstgázok portartalmának ki- gaigótarjáni városi Tanács ál adást a Magyar Rádió sajtó- mintegy 64 millió forintért konferenciájára beérkezett csehszlovák gyártmányú kérdésekre. elektromos porleválasztókat Susán István kérdezi Bár- vásároltak. A négy készülék gótarjánnak. A város valóban nából. a Kossuth utca 34-ből: üzembe helyezésére még 1972- szépen épül, de a képet ront­— Államunk sok millió fo- ben_ került sor. A próbaüze- ja a Tarján-patak, amely a rintot áldoz a légszennyeződés meles során azonban nyilván- kohászati üzemek szennyvizét mérséklésére. A vasötvözet- valóvá vált, hogy a berende- szállítja. Mikor fedik le á pa- ’ gyár területére is beépítettek zések — konstrukciós hibák takot a város területén? egy több millió forint érténű miatt — alkalmatlanok ^ a válaszol: Morvái Ernő. elszívóberendezést, ' "" ^ •= ■-­azóta sem üzemel, a levegő választására, tovább szennyeződik. Várha- A gyár gazdasági vezetői, tó-e megyei intézkedés ezzel szakemberei tovább keresik kapcsolatban? azokat a megoldásokat, arae- vezzük" Válaszol: Illés Miklós, a lyek csökkentik a levegő megyei tanács általános el- szennyezettségét. Kutatóinté- nökhelyettese. zetek bevonásával olyan por- ^ — A jelentős iparral ren- leválasztó készülékek meg­delkező megyeszékhely leve- vásárlására törekszenek, gőjének tisztaságvédelmére a amelyek — több évtizedes tanácsi szervek, a gazdasági megbízható egységek vezetői számos m- alapján — vasötvözetet gyár tézkedést tettek az elmúlt tó kemencék füstgázának tisz- években. Ennek eredménye- títására alkalmasak. Annyi ként a város levegője usz- bizonyos, tább lett. Az ötvözetgyár is beruházást a vállalat saját jelentős anyagi áldozatokat fejlesztési alapjából nem tud- vállalt, hogy csökkentse a ie- ja megvalósítani. Ezért pá- vegő szennyezettségét. Ezek lyázatot nyújtanak be az or- a törekvések azonban nem szágos környezetvédelmi vezettek eredményre. Ismere- alapból kapható támogatás Salgótarjáni városi Tanács ál tes, hogy az ötvözetgyárbaft a elnyerésére. Elképzelésüket a talános elnökhelyettese. hazai acéltermeléshez szűk- megyei tanács is támogatja, séges ötvözőanyagokat állít- Emellett az ötvözetgyárban ják elő, elektromos fűtésű olyan intézkedések varnak tette, kohókban, A kemencéket még folyamatban, amelyek atme- te, talános elnökhelyettese. — A Tarján-patak lefedé­sét hosszabb távon sem ter­mert a munkálatok igen nagy összeget vennének igénybe. Azonban a patakme- burkolatának rendezésé­re, korszerűsítésére, a nyu­gati városrész rendezésével, tanasztaiarok éPítéséval e§yütt sor serü1» tapasztalatok előre]álhatóiag a hatodik öt­vözetet avar- éves tervben Kiss Lászióné kérdezi Sai­hogy a tervezett Bótarjánból, a Lőwy Sándor útról: — Mikorra várható Salgó­tarjánban a Pécskőn levő tel­kek közművesítése? Válaszol: Morvái Ernő, a Amikor a városi tanács pécskői telkeket értékesí- az érdekeltekkel közöl- hogy a közművesítésre 1938-ban és 1953-ban építet- neti eredményt hoznak a kör- hosszabb távon sincs leheiő­ték, és füstgáztisztító bérén- nyezet szennyezettségének dezések építésére akkor nem csökkentésében. A leveső- ’-erült sor. A vállalat szakér- szennyeződés teljes megszün­ség. Ezt egyébként a telkek rendkívül alacsony vételárá­ban méltányolta a tanács. Szorgalmas brigádok a passiói MEZŐGÉP-nél gád tagjai, hogy biztosított legyén a beruházási terület. A Lovász József brigád a kompresszortelep alapozá-. A pásztói MEZŐGÉP éle- lás és a kábelbontás során, te, munkája elválaszthatatlan A nagy szorgalommal man- a szocialista brigádok cevé- kálkodó brigád tagjai rnin- kenységétől. A brigádok mm- den dicséretet megérdemel- dig -készen állnak a feladatok- nek, határidőre teljesítették sához szükséges betonvésést ra, igen sok szabad időt ál- vállalásukat. Az aranykoszor végezte el munkaidő után, doznak fel, s szorgos munka- rús Dózsa brigád a termelés- ezzel járult hozzá a beruhá- val járulnak hozzá a válla- ben is élen jár. A Gagarin zás határidőre történő telje- lások teljesítéséhez. brigáddal együtt az 1976-os sítéséhez. Az 1977 évi meginövekedett exPorttervét határidő előtt Az üzemi feladatokon túl export teljesítése csak belső 15 nappal teljesítette, minősé- folytatják az iskola patrona- átalakítással és műhelybér- Sheg 3° munkával, melyért a iását, társadalmi munkával bővítéssel oldható meg A bri- német partner is elismerését sport- és szemléltetőeszközó- gádok önként vállalták, hogy fejezte ki. E munkával pár- ket készítenek, karbantartó társadalmi munkával járul- huzamosan bontották az épí­nak hozzá a feladatok elvég- tési terület régi csarnoka­7acana'í tSkltn Ann t n nn n n] n 1 " túl kötőt- n* új út mellett beszakadt tek. Éves szinten a fejlesztési járdával, az autóbusz-JJálya­alapra három és fél millió forintot helyezhet. A létesít­mény építési határideje már így is teljes negyedévet ké­sett. ami a forgalomból ko­moly kiesést jelent. A késedelem nemcsak a szövetkezet gazdasági vezeté­sének okozna súlyos gondokat. A lakosság jőbb, kulturáltabb áruellátásának biztosítására gondolva is, indokolt az épít­kezés mielőbbi befejezése. Az építőkön a sor, az építési ütem gyorsításával még behoz­hatják lemaradásukat. még nem teljesen) meg­szűnt az indokolatlan „du­dakoncert”. Köszönet érte azoknak, akik intézkedést tettek a pa-' gatt?k ™eg úgy;. kogy ,a ler’ naszclt hibák es a szabály- fog Volt. A teljesítmény ér- Orömmel állapíthatjuk talanságok megszüntetése tékét növelte, hogy a szabad udvaron a padok hiányá­val, a környezetünk védel­mével és a „dudakoncert tel”. sokat végeznek el — ápolják a kialakult jó kapcsolatot. zéséhez. (5500 óra társadalmi ,T“ , ““ Ä . munkát ajánlottak fel.) Az U- épületeit a Gagann bri- MEZŐGÉP, Pásztó új termék — 516-os ferdefel-' hordó — gyártása felett véd­nökségét vállaltak, az export­tervet határidő előtt 15 nap­pal teljesítik. Rövid brigád­megbeszélés, máris együtt a kollektíva, a munkaidő utáni kábeláthelyezés szük­séges földmunkák, betonvé­sés, színlebontás elvégzésé­hez. A Dózsa György brigád tag­jai kibontották a régi ká­belt fedő gödröt, s megásták új fektetési helyét. Rövid idő alatt több mint 60 köb­méter betont és földet moz­meg, hogy ezt követően in- érdekében. A közösség ja- tézkedések történtek, mert vára tették, a beszakadt járdát kijárd- Bocsó Pál tották, a buszpályaudvar- Salgótarján, Garzonház időben végzett társadalmi munka alatt rendkívül szeles, rossz idő volt, a brigádtagok egymást váltogatták a beto.v vésés, csákányozás, lapáto­TlT-t a ggy ülés ÍV őt in csen Farsangi bál A ludányhalászi szociális otthonban farsangi bált ren­deztünk a gondozottaknak. Feldíszített teremben fogad­tuk a vendégeket. A gondo­ra, hogy a helyi HNF-bizott- ság tagjaival, a helyi tanács­tagokkal való együttműködés jegyében 1975—76-ban is mint­egy 100 ezer forint értékű társadalmi munkát szerveztek, A Tudományos Ismeretter- Több hozzászólás követte a ban elért eredményekre, s ar- jesztő Társulat nőtincsi kör- beszámolót, sok hasznos ja­zeti csoportja taggyűlést tar- vaslat hangzott el. Például: tott, amelyen Nőtincs, Szén- a területen működő, kibonta­dehely, Felsőpetény és Ös- kozóban levő szocialista bri­agárd értelmiségi dolgozói, gádmozgalom tagjai részére TIT-tagok vettek részt. Vi- ismeretterjesztő előadás-soro­czián Pál általános iskolai zat megszervezése. Előadások végeztek egyéb fontos felada- igazgató, nőtincsi TIT körzeti szervezése az ifjúságnak stb. tok mellett. Ezt követően meg- -Aft I, a 1 „„ megbízott számolt .be az el- A taggyűlés Viczián Pál választották az új vezetőséget, inh n »T w«múlt idöszak munkájáról. iskolaigazgatót titkárnak, Ké- melynek elnöke Bogár Károly­Beszámolójában utalt a te- kési Gábor tanárt a körzeti né, titkára Mezei Margit lett lobén. Itt beszélgethettek azok, rület értelmiségi dolgozói csoport elnökének választotta, ismét. A vezetőség 1977. évi akik nem táncolták. Táncol- előtt álló feladatokra, s hang- majd 4 fős járási küldöttséget munkatervében a község szé­ni pedig a szépén feldíszített súlyozta a mezőgazdasági la- választottak a felsőbb szintű pítése, társadalmimunka-szer- folyoson lehetett. Zenerői es kossag keU6 segítésének fon- tanácskozásra. vezés, öregek napja, véradás. jelmezékről is gondoskod- tossagat. utalt a területen dől- X tüdőszűrésf vizsgálatokra va­nS tM^aUvalnt gozo mezőgazdasági szakembe- ló szervezés, ismeretterjesztő s-olgaltaUa a talpalavalot. rek segítésének fontosságára. A felsőpetényi Vöröskereszt előadás-sorozat stb szerepel. Nemcsak a fiatalabbak, az Elmondotta, hogy évről évre szervezet vezetőságváiasztó Papp János. a járási Vö- taoseDO Korosztály tagjai is nö^ az ismeretterjesztő _ elő- taggyűlést tartott, melyen az röskereszt szervezet nevében adások iránti érdeklődés, s elmúlt 4 év munkájáról adott többeknek elismerő oklevelet, ezzel párhuzamosan nő azok- számot Mezei Margit, a helyi kitüntetést nyújtott át, s tel­nak a tábora is, akik ebben szervezet elnöke. Beszámoló- jes megelégedését fejezte ki a a munkában tevékenykednek, jában utalt a hagyományossá felsőpetényi_ Vöröskereszt szer­segítségére vannak a körzeti váló önkéntes véradáson túl- vezet tevékenységéről. TIT-csoportnak. menő, a tisztasági mozgalom- V. A. jól érezték magukat. Puszta Klára Ludányhalászi . Összeállította: Tóth Jolán Lakótelkek, üdülőtelkek (2.) Hogyan történik a tartós használatba adás? Folytassuk a dialógust a tar- leinek meghatározása a taná­tós használatú lakóte'kek, üdü- csők végrehajtó bizottságai- lőparcellák szabályozásáról, nak, a tanácsok illetékes szak- Cikksorozatunk első részéből igazgatási szerveinek a felada- kiderült, hogy összehasonlít- ta. hatatlanul több előnyük van — Van-e rangsorolás? az évtizedekre taitós haszná- — Előnyben kell részesíteni latba kerülő telkeknek — azokat a szövetkezeti, társas, amelyek egyébként örökölhe- csoportos építkezőket, akik la* tők is —, mint a terheket vi- kásépítésre kérik a telket, selő magánparce'láknak. vagy telkeket Az elosztás helyes gyakor- Kikerülhetetlenül szóba ke- lata pedig érvényt szerezhet az rül még, hogy a telekkí- igazságosságnak: a kisebb jü- nálat és -kereslet rendkívül vedelműek is jutányosán hoz- differenciált. Vannak az or-, zájuthatnak olyan telekhez, szágban páratlan természeti amelyre lakást, üdülőt épít- adottságú térségek, mint a hetnek. A rendelkezések te- Balaton-part, a Velencei-tó hát elsőbbséget adnak a szó- környéke, ahol túl sok az'esz- cialista, közösségi tulajdon- kimé és egyre kevesebb a ló­nak, sok esetben a spekuláció ka. Éppen ezért különösen a forrásává vált magántulajdon- Balatonnál, tervszerűtlen és nal szemben. kis hatásfokú volt a hatvanas — Lesz-e elegendő telek? JÓ?é-?7 *V\* .... , a gazdálkodás a területekkel. — A minisztertanácsi hatá- Az üdülőforgalom hihetetlen rozat kimondja. hogy_ gon- gyorsasággal nett. az építke- dosKodni ke l megfelelő sza- zések nem követték a rende- mú állami telek kialakítása- zési tervek előírásait külterü- ról, illetőleg a szükséges te- \eti földeken is szaporodtak Tőletek megszerzéséről kisa- az üdülők A tanácsok egysze- játííás vagy vásárlás útján az rűen nem tudtak gátat vetni állam javára. Előírás, hogy a a mezőgazdasági rendeltetésű tartós használatba adható_ ál- zártkertek parcellázásának, lami telkek kialakításához Amennyiben ez tovább folv- szükséges külterületi földek tatódna, az üdülők száma jó- állami tulajdonjogát ^ a belte- vaj meghaladná a Balaton bé­rűiéihez csatolás előtt kell fogadóképességét, tönkremen- megszereznl. nének a tó természeti, kör­— Kik végzik a tartós hasz- nvezeti, üdülési értékei. A te­nálatba adással kapcsolatos lekgazdálkodás alapvető sza- munkálatokat? bályozása feltehetően meg­— A tartós használatba ad- könnyíti a kikeveredést ebből ható állami te'kek küe’föése a kátyúból és a használatba adás feltéie­( Folytatjuk) NÓGRÁD — 1977. március 10., csütörtök 5 /

Next

/
Thumbnails
Contents