Nógrád. 1977. március (33. évfolyam. 50-76. szám)

1977-03-04 / 53. szám

Csatlakoznak a csepeliek tel hívásához A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére a csepeli munká­sok által meghirdetett munka- versenyfelhíváshoz csatlako­zott az Országos Takarékpénz­tár Nógrád megyei igazgató­ságának Salgó Szocialista Bri­gádja is. A pénzügyi dolgo­zók éves vállalásuk teljesíté­se mellett újabb, a munká­jukhoz kapcsolódó gazdasági feladatok elvégzését vállal­ták. Ebben az évben — ter­ven felül — 20 százalékkal szeretnék az ifjúsági betétek és az egyéb betétgyűjtés ösz- szegét emelni. Ezenkívül 66 társadalmi munkaórát dol- doznak a .salgótarjáni sport­centrum építésénél. Asszonybrigád Karancsaiján A Karancs Termelőszövet­kezet Martos Flóra asszony- • brigádja — az erdészetben dolgoznak —, nemrégiben el­nyerte a zöldkoszorús jel­vényt, és az ezzel járó okle­velet. A brigád tagjai az er­dészetben ápolják a facseme­téket, valamint bogyós gyü­mölcsökkel foglalkoznak. A tavalyi esztendőben túlteljesí­tették vállalásukat. A cseme­tekert árbevétele a tervezett­nél több, közel félmillió fo­rint volt. Az asszonyok szakmailag képezték magukat. Megtanul­ták a málna, feketeribizli szakszerű kezelésének tudná- ' valóit. Az előadásokat ‘ a ter­melőszövetkezet szakemberei tartották. De a Martos F’óra brigád tagjai társadalmi mun­kában is serénykedtek. Hét­száz társadalmi munkaórát dolgoztak, rendben tartják a hősi halált halt bányászok emlékművét, és segítik a ka- rancslapujtői, karancsberényi és karancsaljai óvodát. Szocialista brigádvezetökkel és -tanokkal... Különvonat indul Mint arról lapunk hasáb­jain már beszámoltunk, már­cius 5-én, szombaton, a szak- szervezetek megyei tanácsa szervezésében, az EXPRESS Ifjúsági és Diák Utazási Iro­da • közreműködésével a sal­gótarjáni iparmedence hat­százötven szocialista brigád­vezetője és -tagja utazik Bu­dapestre. A színes programú utazásra, amely szervesen kapcsolódik a szocialista brigádvezetők V. országos tanácskozására való előkészü­letekhez, különvonat szál­lítja az üzemek képviselőit " a fővárosba. Ez 6.13-kor indul Salgótarján megállóhelyről, Kisterenyére 6.34-kor, Nagv- bátonyba 6.40-kor, Pásztora 6.56-kor, Jobbágyiba 7.11-kor, Hatvanba előreláthatóan 7.57- kor érkezik. Vissza a Keleti pályaudvarról indul, és 20 óra 15 perckor Hatvanban, 20.32-kor Jobbágyiban, 20.44- kor Pásztón, 20.56-kor Nagy- bátonyban, 21.01-kor pedig Kisterenyén áll meg. A kü­lönvonat 21 óra tizenhét perckor érkezik meg a me­gyeszékhelyre. SZÖVETKEZETI FIATALOK AZ OKTATÁSBAN A Pásztói Építő- Szerelő és Szolgáltató Ipari Szövetkezet vezetősége a múlt hónapban vizsgálta meg az ifjúsági tör­vény végrehajtására készült intézkedési tervének meg­valósítását. Az elemzés kap­csán megállapították: az elő­ző évekhez viszonyítva jelen­tős előrelépés történt a fia­talok helyzetének, művelő­désének területén, különö­sen a szakmai továbbképzés és tanulás vonatkozásában. Az 1976—77-es oktatási év­ben a szövetkezet dolgozói közül 62-en folytatnak ta­nulmányokat, s közöttük —50 harminc éven aluli fiatal. NÖGRÁD MEGYEI MŰSOR A RÁDIÓBAN m. 4., péntek, Petőfi 17.00: ötödik sebesség. Ifjúság — politika — kultúra. III. 4., péntek, Petőfi 18.33: Nógrádi népdalok. P®NTEK KOSSUTH RADIO: 8.27: A tervezőasztaltól a megvalósulásig. 8.37: Zenekari muzsika. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Zöldben. Jankovich Ferenc versei. 10.40: Nicola Rossi-Lemeni énekel. 11.00: Hogy volt? Nemes György műsora — műsorokról. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Magyart Imre népi zenekara játszik. 14.00: Bach: V. brandenburgi­verseny. 14.25: „Nyitnikék”. — Kisiskolá­sok műsora. 15.10: Zengjen a muzsika! 16.05: Acélkóstoló. 17.07: Beszélni nehéz. 17.19: üj felvételeinkből. 17.36: Állatok emberközelben.’ 17.56: László Margit operett­dalokat énekel. 19.15: Slágermúzeum. 19.50: Kőbe vésett eposz. 20.43: Palló Imre népdalfelvételei­ből. 21.00; Lemezmúzeum. 21.44: Láttuk, hallottuk. 22.20: Tíz perc külpolitika. .22.30: A dzsessz világa. 23.30: Rettegett Iván. PETŐFI ]$ADlO? 8.05: Norvég fúvószene. 8.33: A koldusdiák. 9.33: Bódy József nótákat éne­kel. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50: Miért csúnya? 12.00: Az élő népdal. 12.10: Hawaii-melódiák. 12.33: Baritonáriák. 13.00: Nőkről nőknek 13.33: Tavaszvárás. 14.00: Kettőtől ötig... 17,00: ötödik sebesség. 18.00: Mindenki iskolája. 18.33: Nógrádi népdalok. 18.58: Szimfonikus könnyűzene. 19.30: Csajkovszkij: Hattyúk tava — baíettszvit. 20.00: A Francia Sanzon nagy előadói. 20.33: Hogy volt? 21.32: Az Állami Népi Együttes műsorából. 22.33: Schumann: A-dúr vonós­négyes. 23.03: Zenés játékokból. TELEVÍZIÓ: 7.59: Tévétorna. (Ism.). 8.05: Iskolatévé; Angol nyelv. (Középisk. IV. oszt.). 9.0o: Földrajz. (Ált. Isk. 6- oszt.) 10.00: Tizen Túliak Társasága. (Lsm.). 11.05: Fizika. (Alt. isk. 8 oszt.). 12.05: Francia nyelv. (Középisk. n. oszt.). 13.05: Osztályfőnöki óra­(Középisk. II—III. oszt.). 14.05: Iskolatévé: Földrajz. (Ism.). 15.55: Fizika. (Lsm.L 16.20; Irány az egyetemi 17.00: Hírek. 17.05: Nyugalmunk érdekében. 9. rész: A rádiumtól a reak­torig. 17.35: öt perc meteorológia. 17.40: Látni, bízni, tenni. Riportfilm. 18.15: Látókör. XVI/10. rész. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-híradó 20.00: KI mit tud? SZ. IV. elő­döntő. 22.00: Delta SZ. Tudományos híradó. 22.30: Tv-híradó 3. 2. Műsor: 20.00: Zene. zene. zene ^ . S75. 20.40: A dolgok mélyére látni. SZ. 21.00: Tv-híradó 2. 21,20: Reklám műsor. 21.25: Isaac Asimov: A hallhat a tlianság halála. SZ. Tévéjáték­BESZTERCEBÁNYA: i 9.00: Orvosi tanácsok. 9.15: A megismerés fája (ism.) 10.30: vetélkedő (ism.) (SZ.) 11.20: Ipari tanulóknak. 11.50: Hírek. 15.20: Az esőben távozó. (Szlovák ‘ film). (SZ.) 17.00: Kirgiz dalok. 17.20: Publicisztika. 17.50: Fiatalok tévéklubja. (SZ.) 19.00: Híradó. 19.30: Műkorcsolya VB. (SZ.) 20.30: Az út (Tévésorozat 4. rész.) 21.30: Híradó és sporteredmények. 22.15: Egy lány a Maximból. (Színházi közv.) MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.! Dél­után fél 4-től! Indul az űrhajó. Színes szovjet tudományos-fan­tasztikus ifjúsági játékfilm. Há­romnegyed 6 és 8-tól: Büntetle­nül (14). Színes, kanadai film­dráma. — Kossuth: Nősülni tud­ni kell. Színes szovjet filmvíg­játék. — József Attila: Közép­iskolai és felnőttfilmklub (zárt­körű vetítések). — Balassagyar­mati Madách: Délután 3-tól: Az ördög és a bábjátékos. Színes NDK mesefílm fiataloknak és felnőtteknek. Csak 5-től: Ludwig I—II. (16). Színes olasz—francia— NSZK történelmi filmdráma. — Kisterenyei Petőfi: Reymont mai nyelven. ■ Az ígéret földje I—II. (16). Színes lengyel film. — Pász­tói Mátra: Kovpak előretör. Szí­nes szovjet háborús kalandfilm. — Szécsényi Rákóczi: Düh (16). .Színes, amerikai filmdráma. — Rétság: Az utolsó szolgálat (16). Színes ÜSA filmdráma. Együtt a társüzemekkel A Salgótarjáni Kohászati Üzemek dolgozóinak és szo­cialista brigádjainak a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. és a vasasszakszer­vezet megalakulásának 100. évfordulójára tett felajánlá­sa nagymértékben egymás segítésére épül. Ez azt jelen­ti, ho'gy miután a szegverő­üzem dolgozói és szocialista brigádjai terven felül 45 tonna szeget, a fémfoevonóüzem dolgozói pedig 400 tonna fómbevont és 10 tonna ónozott huzal többletgyártását vállalta éves szinten, a huzalmű dolgozói­nak és szocialista brigádjai- meg kell teremteni ók a két társüzem által vállalt szo­cialista kötelezettségek tel­jesítésének lehetőségét A dróthúzóüzem dolgozói és vezetői, ismerve a társ- üzemek szocialista kötele­zettségvállalását, most arra törekszenek, hogy hónapról hónapra teljesíteni tudják vállalt ' kötelezettségüket A dróthúzóüzemben is megte­remtik a szervezettebb és ha­tékonyabb munka feltételeit. Kihasználják az új és a ré­gi pácoló teljes kapacitását, megszigorítják a művezetők munkáját, hogy sokkal na­gyobb gonddal és felelősség­gel törekedjenek a minőség javítására. — Kibővített titkári érte­kezletet tartottak a KISZ ba­lassagyarmati városi bizottsá­gán, az alapszervezetek és KISZ-bizottságok sportfele­lősei, tanintézeti testnevelő ta­nárok, valamint az MHSZ, a városi tanács, a Bgy. SE és a sportiskola képviselői részvé­telével. „Edzett ifjúságért” tömegsportmozgalom helyi feladatait tárgyalták meg Vá- radi Andrásnak, a városi KISZ- bizottság titkárának vezetésé­vel. — TTT-kSzgyfilés. Ma tart­ja tanácskozását a Lampart ZIM salgótarjáni gyárának TIT-a'apszervezete az üzem művelődési házában. A tagság meghallgatja a vezetőség tá­jékoztatóját az alapszervezet tevékenységéről és az elkö­vetkezendő időszak feladatai­ról, majd új tisztségviselőket és küldötteket választ. — Kiállítás Nagybátonyban. Kondor Béla grafikusművész kiállítása látható Nagybátony­ban a Bányász Művelődési Házban. A nagy érdeklődésre számottartó kiállítás a hónap közepéig tart nyitva. ÖSSZEFOGÁS KISHARTYANBAN Az elmúlt évben a Kishar- tyáni közös községi Tanács területén nem egészen ötszá-, zan, több mint 650 ezer fo­rint értékű társadalmi mun­kát végeztek. Kishartyánban a Tugár út, a járda, Sóshar- tyánban a vizes makadámút illetve a múzeum építésén te­vékenykedtek, ezenfelül fásí­tásban vettek részt. Kishar­tyánban több mint 30 ezer fo­rint értékű munkával busz­várót építettek. Idén már nem lesz elegendő a község­beliek összefogása. Salgótar­jáni üzemekhez fordultak egy 25 férőhelyes óvoda és nap­közi otthon létrehozásának ér­dekében. Az öblösüveggyár Kristóf József Szocialista Bri­gádja az alapozásban, az ÉMÁSZ a villanyszerelési munkálatokban, a Nógrádi Szénbányák a kivitelezés te­endőinél tevékenykednek majd. A termelőszövetkezet 150'ezer forint készpénzzel és ugyanennyi értékű fuvarral segít. A szövetkezet Tyeres- kov.a brigádja 120 óra társa­dalmi munkát vállalt. Naptár Felszámolásra 1977. március 4.. péntek. Kázmér napja. A Nap kel: 6.20, nyugszik: 17.33 órakor. A Hold kel: 16.25, nyugszik: 5.16 órakor. Időjárás keddig Várható időjárás ma estig: nyugat felöl felszakadozó felhő­zet már csak szórványosan elő­forduló záporral. Mérsékelt, időn­ként élénk délnyugati, később a Dunántúlon helyenként megerősö­dő északnyugati szél. A nappali felmelegedés keleten is erősödik. A várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérésklet mínusz 1 — plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 8—13 fok között. Távolabbi kilátások kedd reg­gelig: változékony, szeles idő, a hőmérséklet emelkedik. Legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet mí­nusz 1. plusz 5 fok között, leg­magasabb nappali hőmérséklet plusz 8—plusz 13 fok között. Je­lentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország terüle­tének 40 százalékán várható. Előadás méhészeknek A méhészek már a tava­szi virágzással beköszöntő nagy munkákra készülődnek, így például a Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ méhész szak­csoportjának tagjai, akik már­cius 6-án délelőtt szakmai ta­nácskozást rendeznek a sal­gótarjáni Tarján vendéglőben. A résztvevők A gazdaságos méhészkedés címmel hallhat­nak előadást, majd a méhé- 'szek által az OTP-től igény­be vehető hitellehetőségekről kapnak tájékoztatót. Az össze­jövetelen hasznos tanácso­kat adnak azoknak is, akik szívesen méhészkednek, de nem tagjai a szakcsoportnak. Mai tévéajánlatunk 20.00: Ki mit tud? V. elődöntő. Az ötödik, utolsó elődöntő­höz érkezett a fordulatos, iz­galmas vetélkedőműsor. Ez­úttal is sokféle műfajban ve­télkednek a fiatalok. Néptánc­ban, operaéneklésben, zongo­raszólóban mérik össze ere­jüket, s versenyeznek kamara­kórusok, popegyüttesek, iro­dalmi színpadok. A következőkben a már ver­senyben maradottak vetélked­nek — három középdöntő so­rán. A Ki mit tud? országos döntőjére — április negyedi­kén kerül sor — ugyancsak a televízió nyilvánossága előtt. A palóc babák húsz község népviseletét ábrázolják hű­en. azonkívül térítők dísz­párnák és fal­védők készül­nek a Palóc Háziipari Szö­vetkezetben, Szécsényben. A mutatós szőtte­sek és babák iránt egyre na­gyobb az ér­deklődés mind a világpiacon mind hazánk­ban. Képünkön Pásztor István- né az elkészí­tett népviselc- tes babákat né­zegeti — fodor — Szopjuk ki a kisujjunkból? Csak hálásak lehetünk a Volán 2-es számú Vállalat arra illetékeseinek, hogy Salgótar­ján több túlzsúfolt helyijáratú a utóbusz- vonalán sűrítették a kocsikat. Tarthatatlan helyzet szűnt meg, illetve vált elfogadhatóvá ezáltal. Sajnos, az utazóközönség öröme nem ma­radéktalan. A január 17-én életbe lépett me- neirendváltozást ugyanis a megállók leg­többjében nem tüntették fel az e célra szol­gáló táblákon. Azok, akik ritkán, vagy a szo­kásostól és ismerttől eltérő időben kívánnak utazni, legfeljebb találgathatnak, esetleg kér­dezősködhetnek az ott várakozóktól. Külö­nösen kínos a helyzet a késői órákban, ami­kor ritkábban közlekednek a járatok. Megkérdeztük Kuris Sándort, a vállalat személyforgalmi osztályának vezetőjét, hogy a január 17-i menetrendváttozás óta miért nem volt idő az új tájékoztatók elhelyezé­sére? A következőket válaszolta: — A városi helyijárati megállók új típusú menetrendtáblát kapnak. Ezek a Képzőmű­vészeti Alap bevonásával készülnek. Azt, hogy mikor kerülne-k kihelyezésre, még. nem tudom megmondani. — Ez eddig rendben is volna, de mi lesz addig az utasok tájékoztatásával? — A korábbi menetrend szóróanyaga ren­delkezésre áll, s tudtommal az ki is van ra­gasztva. — Ez igaz, viszont legtöbb helyen olvas­hatatlan. Hogy csak egy sokakat érintő meg­állót említsek: a Salgótarján főtéri táblán az adatoknak több mint kétharmad része nem olvasható. — Felül fogom vizsgáltatni, és ahol szük­séges, pótoljuk a sérült lapokat. A válasszal, úgy érzem, nem lehetünk elé­gedettek, több szempontból sem. Egyrészt — bár igaz, hogy vannak garázdák, akik megrongálják a kiragaszlott menetrendeket —, a Volánnak azonban ennek ellenére kö­telessége megtisztelni dzzal utasait, hogy tá­jékoztatja őket a járatok indulásáról. X Tartozunk az igazságnak azzal, hogy az új menetrend is kapható füzet formájában két forintért. Félő azonban, hogy egyes gyanakvó lelkületű utasokban ez felveti annak gondo­latát, hogy talán a menetrendek eladásá­nak bevételéből származó esetleges haszon emelkedésének, reményében nem kerültek ki- ragasztásra az új menetrendek. —gáspár— váró lakótelepek Járva a vidéket, az ember naponta meggyőződhet ar­ról, hogy épül, szépül, gya­rapodik szűkebb hazánk, Nógrád megye. Változik a falvak arculata, városaink új épületekkel, lakótelepek­kel gazdagodnak. Ám akad­nak — szép száminál — a múltból visszamaradt, a kor követelményeinek nem. megfelelő telepek is, ahova még nem ért el a változás szele. A kimutatásokat, je­lentéseket vizsgálva jól ki­tűnik, hogy ezek egy része cigányok lakta település. íme néhány számadat * felszámolásra váró lakótele­pek tükrében. Balassagyar­maton a Csont-telepen és az ipolyszögi cigánytelepen húsz olyan ház van, amely a szo­ciális követelményeknek nem felel meg/ Salgótarján város­ban ilyen, felszámolásra váró lakások találhatók Üjaknán, a Vadaskertben, Károly-ak- nán, a József-telepen, Salgó- bányán, a zagyvái rakodón, a Hajek Rezső utcában. Ez Ösz- szesen 517 lakást, 547 családot jelent.. Ha a járásokat vizsgáljuk a salgótarjáni járás vezet négyszáz' felszámolásra váró lakással. Ezek körébe tarto­zik a kazári. a mátraszelei, a kisterenyei és a mátraverebé- lyi cigánytelep. Nógrád megyében összesen 1348 lakás vár felszámolásra, s ezzel együtt 1658 család új otthonban történő elhelyezésé­ről kell gondoskodni. A folyamat természetesen nem oldható meg egyik nap­ról a másikra. Ehhez a tanár esi szervek, az illetékes hi­vatalok összefogására, együtt­működésére van szükség. Ezt szorgalmazza a Nógrád me­gyei Tanács VB 1976-ban szü­letett határozata is, amely el­rendelte az V. ötéves terv so­rán kiemelten és gyorsított ütemben felszámolásra ter­vezett telepek kijelölését, a felszámolás sorrendjét, va­lamint a hosszabb távon ma­radandó telepek megsegíté­sét A határozat felhívja a helyi tanácsok elnökeinek figyel­mét, hogy a határozat utasí­tásait maradéktalanul való­sítsák meg. Jelöljék ki a te­lepfelszámolás egyszemélyi felelősét, testületi ülésen tár­gyalják meg a felszámolásban végzendő feladatokat és a közvetlen nyújtható segítsé­get. A határozat megvalósítá­sának természetesen ermber- centrikusnak kell lennie. Hi­szen olyan családokról van szó, akik évtizedekig éltek ugyanazon helyen, jövedel­mük, anyagi viszonyaik nem túl magasak. Lehetővé kell tenni számukra akciólakások építését, vagy — igény sze­rint —t a megüresedett csalá­di házak megvásárlását. Középiskolások hangversenye Nagy érdeklődés mellett rendezik a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődé­si Központban az Országos Filharmóniával közösen meg­hirdetett középiskolai hang­versenyeket A bérleti sorozat következő előadására március 8-án kerül sor a Balassa- gyaimaton két napig szereplő Kodály vonósnégyes közre­működésével. A koncert a ro­mantikus zene két klasszikus szerzőjének, Dvoráknak és Schuberfcnek egy-egy művével ismerteti meg a hallgatóságot. A hírneves művészek Dvorák F-dúr vonósnégyesét és Schu­bert Pisztrángötösét mutatják be a fiataloknak. fllelykt — Azt hallottam, hogy a vőlegényednek mind a két karja eltört. Hogy történhe­tett? — Egy idegen nőt tartott a karjai közt. NOGRÄD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága ás a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTTAR GYULA, Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi n. 1. Telefon: 88-94. 82-95. 88-9«, 88-97. Főszerkesztő: 12-94, 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 15-69. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi a. 1. Telefon: 10-29. Telex: 229 10*. Irányítöszám 3101. Terjeszti: a Magyar Posta, Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dij egv hónapra 20 forint- Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. 3101 Salgó­tarján, Petőfi u. 1. pf.; 96. Fv.' Kelemen Gábor igazgató. Index szám: 25 073. HU ISSN 0133—1558 I

Next

/
Thumbnails
Contents