Nógrád. 1977. március (33. évfolyam. 50-76. szám)
1977-03-26 / 72. szám
A tudomány világa MEGSEMMISÜLŐ POLIETILÉN FÓLIA A polietilén fólia ma a papír után a legelterjedtebb csomagolóanyag, es az önki- szolgáló kereskedelem térhódítása folytán vezető szerepe mindinkább erősödik. Az elhasznált és eldobott csomagolás szinte örök életű; ezért a legkellemetlenebb környezetromboló hulladék. Az egyik japán cég — a világ egyik legnagyobb fóliagyártó vállalata — most egy svéd eljárás továbbfejlesztésével forgalomba hozta a megsemmisülő polietilént. A műanyaghoz egyrészt olyan katalizátort kevernek, amely a fény és a levegő hatására nagymértékben meggyorsítja a polimér lebontását, azonkívül szervetlen anyagokat, például mészlisztet is adnak hozzá, amelynek hatására nemcsak a napfényen, hanem a talajba ásva is porrá esik szét. Ez a por a talaj részévé válik, tehát környezeti ártalom nélkül eltűnik. AZ INFLUENZÁT TERJESZTŐ KÉZFOGÁS Amerikai orvoskutatók alapos vizsgálatok után kétségbe vonják azt az elterjedt nézetet, hogy a meghűlések cseppfertőzés által terjednek, legalábbis ami a rhinovírust illeti, amely a hűléses megbetegedések, az influenza, nátha, köhögés több mint egyharma- dáért felelős. A tüsszentéssel, vagy köhögéssel a levegőbe kerülő cseppecskék ugyanis csak igen ritkán tartalmaznak vírusokat. Annál több kórokozó van a meghűlt személy kezén, ahol a vírusok három órát is élnek. Az orvosok ezért azt a meggyőződést yallják, hogy elsősorban a kézfogás járul hozzá a vírusok terjesztéséhez. Ezt bizonyítják azok a kísérletek is, amelyeket egymástól dróthálóval elválasztott személyeken végeztek. Ezek között rhinovírus-átvitel általában nem következett be. Más vírusok ellenben minden nehézség nélkül leküzdötték ezt az akadályt. NEHÉZFÉMEK A SZLOVÉNIAI ERDŐK GOMBÁIBAN A Ljubljanai Egyetem természettudományi karának szakemberei a Szlovéniában előforduló, ehető és mérgező gombákat tanulmányozták. összesen 27 gombafajt vizsgáltak és meghatározták a 10 legfontosabb nyomelem koncentrációját. A gombákat ösz- szesen hét helyről gyűjtötték be, minden gyűjtőhelyen a talajból is mintákat vettek, hogy a laboratóriumban meghatározzák a talaj nehézfémjeinek koncentrációit. A begyűjtött gombákat megtisztították minden látható szennyeződéstől, majd műanyag késsel darabokra vágtak es fagyasztással szárították. A száraz anyagot porrá őrölték, majd neutron aktivációs elemzést végeztek. Sok gombában meglepően nagy mennyiségű higanyt talaltak és a kadmium is jelentősen dúsul egyes gombafajokban. A bróm az Amanita-gomba- fajban dúsul, a szelén pedig az ehető Boletus gombában. A szlovén kutatók véleménye szerint a gombák nyomelemtartalmának adatai felhasználhatók a környezeti szeny- nyezettség értékelésének a munkájában. SEJTBANK Az USA Nemzeti öregedés- kutató Intézete sejtbankot rendezett be. Mesterséges tápközegekben, rendes, valamint mutáció révén örökletes megváltozott sejteket — elsősorban emberi sejteket — tenyésztenek. A sejtkultúrákat antibiotikum nélkül nevelik fel, és folyékony nitrogénben tárolják. NEMESÍTETT ASZFALT A Varsói Műszaki Főiskola kutatói eljárást dolgoztak ki a kőolaj finomítás során nyert aszfalt javítására. A kőolajból nyert aszfalt ellenállóképessége lényegesen kisebb az időjárás befolyásaival szemben, mint a természetes aszfalté: bőségben megpuhul, fagy esetén pedig merevvé, 'törékeny- nyé válik. A világ természetes aszfaltkészletei azonban csekélyek, ezért a kutatók az olaj finomítása során nyert aszfalt javítására törekednek. A legjobb nemesítő anyagok a műgyanták, ezek azonban ilyen célokra túl drágák. A varsói kutatók a műanyag gyártása során keletkező különböző hulladékokat vizsgálták ebből a szempontból. Ilyen hulladék a polipropilén is, amely eddig kárba- veszett. A vizsgálatok azt mutatják, hogy ha ebből a polipropilénből 7—8 százalékot adnak a kőolajfinomítás során nyert aszfalthoz, akkor az a legjobb természetes aszfaltfajtákkal azonos minőségű lesz. A hő- és hidegállóság egyaránt mintegy 50 százalékkal javul. RÉGÉSZETI LELET AZ NDK-BAN Nagyszabású régészeti kutatómunka kezdődött a Német Demokratikus Köztársaság. Schwerin megyéjében. Az. NDK északi területéről már régebben ismert, hogy a népvándorlás korában hosz- szabb ideig szláv népek otthona volt. A terület központja. a ma 95 ezer lakosú Schwerin őse is a VII. században alapított szláv település volt, éppúgy, mint sok más. a Balti-tenger partján épült település, pl. Rostock, Wismar stb. Az ún. obodrita szláv törzset a XII. században verték le. s akkor megsemmisültek építményeik is. Az egykori szláv építmények közül nagy feltűnést keltett az NDK területén talált első szláv szentély, amit a schwerini Történeti Múzeum régészei most tárnak fel a Balti-tenger közelében. A szentély része egy 1100 évvel ezelőtti szláv erőd maradványainak. A gerendákkal megerősített vastag falak mögött hatszáz éven keresztül állt fenn a település, amelyet valószínűleg tűzvész pusztított el. Az aprólékos munkával feltárt régészeti emlék építőkövein kívül sok korabeli használati eszköz is előkerült. A lelet megtalálását és feltárását modern technikai eszközök és műszerek alkalmazása segítette elő. BOLGÁR TUDOMÁNYOS SIKER Az 1911-ben alapított Bolgár Tudományos Akadémián sikeres kutatásokat folytatnak. Az egyik legújabb tudományos siker a Bolgár Tudományos Akadémia Biokémiai Intézetében született. Racho Rachev orvos és Mitko Dimitrov vegyész új gyógyszert állított elő, az antithyroidint. A gyógyszer a valamilyen ok miatt kórosan túlműködő pajzsmirigy által okozott betegségek esetén hatásos. Szakkörökben remélik, hogy a gyógyszer olyan esetekben is sikeresen alkalmazható, amit eddig csak műtéttel lehetett gyógyítani. i k í; — ön azt állította, hogy az illető távoli rokona és közben kiderült, hogy az óes- cse. — Igen-igen, de én vagyok az elsőszülött és ő csak a 12 gyerek a családban. X Tulajdonképpen örülhetne annak, ha a felesége megcsalta volna. — Miért? — Akkor ugyanis ez a gyerek nefn önre hasonlítana! X Szobafestőnél. — Mennyiért festené ki ezt a három szobát és a konyhát — Ezer koronáért. — És ha én is segítenék önnek? — Ezerötszázért! X — Már 15 éve vezetek és ez alatt az idő alatt mindössze három karambolom volt. — Nekem csak kettő. — És te mióta vezetsz? — Tegnap ótaX — Kölcsön adná a porszívót? — Ne haragudjék, de a férjem ellenzi, hogy bármit is kölcsön adjunk. Ám, ha már annyira szüksége van ra. használhatja, de csak a mi lakásunkban! Olajkutató szigetek A bakui Gipromoanyefty tervezőintézetben készítették el annak a gyárnak a tervét, amely lábakon álló, 60—209 méter vízmélységig üzemelő, kőolaj és földgáz kutatására, valamint kitermelésére alkalmas mesterséges szigeteket állít elő. A gyár részben szárazföldön, részben a tengeren épül fel Bakuban, a Kászpi- tenger partján. Különleges, nagy teljesítményű úszódaruk és uszályok fogadására alkalmas „kikötővel”. A helikopter ’„pályaudvarokkal” is rendelkező mesterséges szigetek vízből kiemelkedő fedélzetén két fúrótornyot és egy körbeforgó darut állítanak feL F á Be — Anyu, ha nem adsz pénzt fagylaltra, az autóbuszban nagymamának foglak nevezni1 ★ — Kisfiam, ha jól tanulsz, a születésnapodra kapsz egy gyönyörű, új ropogós 50-est — Egy gyűrött 100-asnak még jobban örülnék. X Családi nagyjelenet. A férj magánkívül van: — Mindent tudok! Megcsalsz a legjobb barátaimmal! — Jobban örülnél, ha idegenekkel tenném? Előnevelt csirke értékesítése A diósjenői ..Börzsönyálja" Mg. Termelőszövetkezet az alábbi időpontokban és helyeken 45—55 dkg-os 4—5 hete? előnevelt csirkét értékesít: darabonként 21,—Ft-os áron. 1977. március 25-től 31-ig Borsosberényben fehér húsfajtá- iút. 1977. március 29-től április 5-ig Diósjenón fehér hústajtá- iút. 1977. április 23-tól 29-ig Diósjenón fehér húsfajtájút. 1977. május 7-től 15-ig Borsosberényben vörös Hampshire fajtájút. 1977. május 31-től június 6-ig Diósjenón fehér húsfajtáiút. Magántermelők! Dunakeszi Hűtőhöz málnát, szamócát, egrest, fekete ribiszkét, páudi meggyet a hűtőházi»* beszállítva továbbra is felvásárol! Lábbelik, sportcipők bőráruk javítását lakosságnak es közületeknek is rövid határidőre vállaljuk Pásztói Építő-. Szerelő- és Szolgáltatóipari Szövetkezet Jobbágyi. Felszabadulás út 101. sz Cím: 2121 Dunakeszi Pf. 37. a szabott, onnan mérsékelten megoldással, könnyű, vékony húzott. gyűrődésmentes pamut ka3) Oroszos stílusú ingblúzhoz rakterű jerseyből. A szoknya széles plissé szoknya, vagy anyagából készült blúzkabát lapos hólos szoknya stílusos, Szoknya-blúz összhang. Sok gondot okoz, hogy milyen szoknyához milyen blúzt viseljünk. Ezen kívánnak segíteni rajzos ötleteink. 1) Népművészeti hímzéssel díszített, vékony kötött pamutblúzhoz színben harmonizáló, csípőben gumírozott szoknya illik. 2) „Paraszt”-blúz szabású egyszínű szeges bő blúzt a derékon szorosan viseljük. A mintás szoknya csípőig szűkre de ! — mindig cs.pdig levarr- va. 4) Melegebb napokra szolid pólóruha, minden korosztálynak és testalkatra. A kar- öltőbőség a kényelmes mozgást biztosítja, ehhez igazodik az ujjabőség is. 5) Kánikula ruha — a legdivatosabb — vékony vállpántminden alkalomra hasznossá tsszi a modellt. 6) A szélesebb vállpánt-megoldás eltünteti a fehérnemű vállpántját. A szoknyarész- bőséget, féloldalasán apró berakások adják. Tavaszi réteges öltözködés Mit érdemes tavaszra varratni, vagy varrni? 7)Kockás szoknyát elöl végig gombolva és közben rakva. de csípőig letűzve. Pamut-ingblúzt. Férfizakó stílusú kabátot 2 gombbal. 8) Kötényruhát, de igen modern formába. A váll és kitöltő kényelmes, bő. Derékban bújtatott övvel oldalról benyúló szép rajzolatú nagy zsebbel. Alatta selyemgarbot vagy különböző blúzokat viseljünk, de sohasem vastag, acrylpulóvert. 9) Szoknyát, ami 2—2 Tapos lépésbőségig bevarrt hóllal bővül, azonos anyagú megkötös övvel. Díszes mintázatú ejtett vállú mellényt. Sima pulóver, vagy ingblúz való hozzá. Rajz-szöveg: Varsányi Mara NÓGRAD - 1977. március 26., szombat APROHlHDüTEStiK MATRADEREüSKE, gyógyfürdőnél üdülőtelek eladó Cím . Kis- terenve. Nemti út 7. KETTÖSZOBAS városközpomi t**-'”*-' bárlakásomat elcserélném egv garzon és egy szoba-konyha* kamrás bérlakásra. ..Szétköltöző k” ieligere a kiadóba. KÉTSZOBÁS kertes ház eladó. Szánasiné. Somoskőújfalu. Arany J út 23EGERBEN (Csebokszáré) kétszobás összkomfortos lakás készpénz -f- OTP-átválla- lással eladó. Cím: Gallovich Tibor. Zagv- vaoálfalva. Szécsénvi u. 6. SALGÓTARJÁNBAN (Baglyasaljan) 3<M) negy.szögöles telken. 100 m2 alapterületű családi hn mellékepúlette1 eladó. Érdeklődni: Baglyasaiián. Petőfi út 47 a Nógrád megyei Tanács balassagyarmati Csecsemőotthona felvesz 18. évet betöltött nőket szakképzetlen csecsemőgondozónői munkára. Szakképesítés elnyerése. munka mellett lehetséges. Jelentkezni lehet személyesen szombat kivételével du. 14—16 óráig a Csecsemőotthon igazgatóiánál. Balassagyarmat. Kun Béla lakótelep. 23o négyszögöl gyümölcsös bekerítve Szilvásban eladó. .Kis faházzal” iélisé- re a salgótarjáni HirdetőbeSEBAJ-TELEPI kétszobás étkezőfülkés szövetkezeti lakásomat kisebbre elcserélném. Cím: a 22-94 te lefonsz am on. HOHNEli tangóharmonika 12o és 48 basz- szusos prima állapotban eladó 3532 Miskolc III. Szabadság ut 30KÖZPONTI helyen ikerház fele különbe- iáratú kerttel, víz bevezetve eladó Krizsa- nvik István, Pásztó. Körút 5. TARON ~<y négyszögöl telek eladó. Köztársaság u. 2. Építési engedély és rajz van. Szövetkezetünk lavítóműhelvébe autó- és gépszerelőket, továbbá munkahelyekre karbantartó lakatosokat felveszünk. ..Karancs” Mg Tsz. Karancslapu jtő. Rákóczi út 166. FELVESZÜNK azonnali belépésre gyakorlattal rendelkező gyors- es gépírónőt. műszaki rajzolót. 6 órás hibafelvevői munkakörbe adminisztrátort é5» telefonkezelő portást 7 órás foglalkoztatással. Érdeklődni: TIGÁZ-kirendeltség. Salgótarján. Rákóczi u. 226. VIZSLAS-Üjlakon egyszobás lakás 600 négyszögöles telekkel eladó. Érdeklődni Salgótarján, Zagyvái rakodó 8. szám alatt. FELSÖGÖDÖN hAz beköltözhetően eladó. Érdeklődni a balassagyarmati Hirdetőben. Luther utca 8. Telefon 510BEREKFÜRDŐN a főtéren (fürdobeiá- rathoz 20n m-re) vállalati üdülőnek, vaev két család részére is alkalmas lJo m2 alap- rületü «cétbeiáratos családi ház 2.90 négyszögöl parkosított telekkel eladó. Érdeklődni a helyszínen Berekfürdő Berek tér 5 Sebők László. MIHAL YGERGEN, a község központjában 3 szoba komfortos ház, nagy telekkel, 100 négyzetméteres baromfinevelő istállóval (esetleg e nélkül) beköltözhetően eladó. Érdeklődni Salgótarján. József A. u. 18. WARTBURG 1000-es személygépkocsi betegség miatt sürgősen eladó. Érdeklődni Salgótarján, Kemerovo krt. E 15. J. 4. OROSHÁZI kétszobás tanács gázfűtéses lakájomat elcserélném Salgótarján.ra. Érdeklődni: Telek Istvánná. Zagvvaoálíai- va Zöldfa u. A/l. KOVÁCb kisiparosmester saját családi házzal rendezett anyagiakkal, házasság céljából megismerkedne intelligens, komoly középkorú nővel. Személye- megbeszélés alapián Akácvirág” jeligére a kiadóba. OriAs gvümölcsű oiros- e' feketeribisz- ke-tövek darabonként Ft-ért. évelő szeg- fűoslánta tövenként 3 Ft-ért kanhatók. Toronyi kertészet. Bé- ’•^scsaba. Botvánszkl 27.