Nógrád. 1977. február (33. évfolyam. 26-49. szám)
1977-02-13 / 37. szám
\ IC ULTU a nagyvilágban és idehaza tk gi ok múltának” mióta • ^ 'ÄiiÄirtWWii kialakult es magas* színvonalra fejlődött a magyar kultúra — és örökös volt a jogos panasz: szinte her- metikus elzártságban létezett a szomszédoktól, Európától, a világtól. Sőt, tulajdonképpen a magyar nép túlnyomó többségétől is. A legmélyebb összefüggést kevesen ismerték fel: a kettő összefügg. A magyar kultúrának ugyanarra a felszabadulásra volt szüksége, mint. a népnek, amelyből sarjadt. Harminckét éve sokszor és sokféle aspektusból beszélünk a felszabadulásról — ez az összefüggés viszonylag ritkán került előtérbe. Lexikonnyi kötetsort tölthetne meg a puszta felsorolás, hány és hányféle volt a magyar kultúra megmutatkozása határainkon kívül az elmúlt évtizedekben. A továbbiakban csak néhány jellegzetes és fontos példát említünk a közelmúltból, hogy érzékletessé- gük ráébresszen: a magyar kultúra nemzetközi helyzete alapjában és kedvezően megváltozott. E változást szükséges mélyebben elültetni a tudatunkba és fokozottan megbecsülni. A jelenleginél sokkal jobban. Kiváló énekkari szakemberünk egy írásából idézek, amely tavaly, nyár végén látott • napvilágot. „Montreal után vagyunk — írta, némi meglepetést keltve témaindításával — kevesebb az aran., érmesünk, mint legutóbb Münchenben, de azokra büszkék vagyunk... S ez így van rendjén... ^ Mindeközben a napilapokban, az apró hírek között tallózó figyelmes olvasónak feltűnhetett, hogy a magyar énekkarok legjobbjai (vagy egy tucatravaló!) az idén is sorra aratják sikereiket... Ezekről a — közügyek rangjába kívánkozó — újabb művészeti fegyvertényeinkről jobbára csak a rendezvénykörnyéki sajtóból értesülhetett, aki akart.’ (Külföldön ugyanis jelentékeny volta magyar sikerek sajtója, vezető lapokban — szerk.) Az írás, kiváló realitásérzékkel jelzi, hogy — a például vett sportkifejezés rendszerénél maradva — „más súlycsoport” a sport és más a kultúra: tökéletesen jogos azonban a felvetés, hogy kulturális sikereinket a maihoz képest sokkal magasabb szint illeti meg az általános hazai érdeklődésben. Torzulás van itt, amelyet korrigálni közügy, közérdek. A közművelés hatalmas feladatösszességének része — kicsiny, de nagyot kifejező része. Az olaszországi Fátóban, a svájci Montre- aux-ban, a belgiumi Neerpeltben, a jugoszláviai Nisben, a franciaországi Tourban, az angliai Llangollenben és Middlesbroghban — no és a magyarországi Debrecenben mutatkoztak legjobbnak, illetve a legjobbak egyikének tíz- és tízezer magyar dalos kimagasló amatőr képviselői. Nem véletlenül hangsúlyozzuk az utóbbiakat, — ismét csak alapvető összefüggésre utalva. A kóruséneklés hazai minősége és tömegessége együttesen vezet, immár évek óta, ilyen eredményekre. Amikor arról beszélünk, és beszélhetünk is joggal, hogy Bartók végre hazatalált, erről is szó van. Erről is! És arról is, hogy hivatásos kamara- és nagyzenekari együtteseink, előadóművészeink és karmestereink öt földrészen ma már mindenekelőtt a magyar zene, hangsúllyal a huszadik századi magyar zene előadásával aratják legnagyobb sikereiket. Az Állami Hangversenyzenekarnak, a Filharmóniai Zenekarnak, a Rádió Szimfonikus Zenekarának és művészeink sokaságának van része ebben a kedvező változásban. Ehhez is hozzá kell tenni: a honi változásokra támaszkodó változásban. Még a teljesség igénye nélkül is szólni kellene táncművészetünk nemzetközi jelenlétéről és megbecsültségéről, az Operaház balett- együttesének, Állami Népi Együttesünknek, szólistáinknak és legjobb amatőrjeinknek folyamatos megmutatkozásáról a világban — mindez immár olyan módon vált rendszerré hogy a világ igényt tart művészeink és magas szintű műkedvelőnk új és új szereplésére. A legkülönbözőbb területekről folytathatnánk a felsorolást. Televíziónk mind több önálló alkotása, rádiónk mind több műsora iránt növekszik a nemzetközi érdeklődés. Zeneszerzőink közül legutóbb Durkó Zsolt „Turner illusztrációk”, Szöllőssy András III. Concerto című alkotásáról írtak a legnagyobb elismeréssel Anglia tekintélyes lapjai. Sass Sylvia. Csengery Adrienne énekművész. Kocsis Zoltán, Ránki Dezső zongoraművész, Onczay Csaba, Perényi Miklós gordonkaművész olyan figyelmet kelt a világban, amelyre, kivált ilyen számban, alig volt példa. Az ausztráliai Canberrában magyar iskolások kézimunkáit, népművészeti tárgyait, a párizsi Petit Palaisben a századforduló magyar művészeinek alkotásait szemléli a közönség. Népművészetünk több mestere a közelmúltban az Egyesült Államokban szerzett megbecsülést a magyar folklórnak a nagy ország fennállása 200. évfordulójának rendezvényein. Kubában Bartók-hét, magyar táncszakértők, táncművészek, muzsikusok és más mű- . Vészek adtak hírt a magyar kultúráról — ott, ahol korábban erről semmiféle ismeret nem terjedt. És a nyelvhez kötődő műfajokról, irodalomról, színházról nem is szóltunk. Ha valahol, itt igaz: korábban csaknem elzárt kultúránk bámulatos távolságokra hatol és hat, nyelvünket nem ismerő népek sokaságára. A magyar dráma hetei a Szovjetunióban, a Német Demokratikus Köztársaságban, több magyar drámaíró — Örkény István, Száko- nyí Károly, Karinthy Ferenc és mások — műveinek játszottsága viszonylag ismert tények. Kevésbé tudott, hogy az elmúlt öt esztendőben mintegy kétszázhetven magyar szerző egy, vagy több művét adták ki a Szovjetunióban — földrajzilag és mennyiségileg lényegesen nagyobb „terítésben”, mint az a mi kis országunkban elképzelhető. Csehszlovákiában fiatal íróink alkotásait is magában foglaló magyar novellaantológia, Lengyelországban reprezentatív Ady-váloga- tás készül, megjelenik a magyar irodalom története szerb-horvát nyelven. ' Kiragadott példák egy jelenség megnyilvánulásainak sokaságából. Folytatni nincs értelme — mértékkel, helyénvalóan, soviniszta téveszmék nélkül örvendezni helyénvaló. És helyes, sőt, szükséges erősíteni mindennek tudatát és szilárdítani hazánk fiainak öntudatát kultúránk terjedésével, sikere'vel kapcsolatban. Visszautalva az elöljáróban említett hasonlatra: volt és remélt jövendő sportsikereinkhez hasonlóan. Természetesen itt nincs szó valamiféle versenysikerröl — mindezek kulturális sikerek. Mélyebbek és nagyobb hatásúak minden más sikernél, hiszen népünk, szocialista hazánk egészéről adnak hírt világszerte — olyan hírt fejlődésünkről és törekvéseink emberi tartalmáról, amelyet cáfolni, támadni, meghazudtolni vajmi nehéz. ¥ í» tv f áí It It mondanivalónk a témáiról — a hazai olvasóknak — elsősorban nem az: lám, men'nyifelé érdeklődnek a magyar kultúra iránt, lám, menynyifelé terjesztjük. Ez is. de még inkább az: lám, a szocializmus nemzetközi fejlődésével, erősödésével összefüggésben, olyan körülményeket teremtettünk itthon, hogy mindez lehetővé vált Rajk András Réti Zoltán. ti k • KIS SEGÍTŐK Tamás !?í ^ n: Szakálas ágak bólintnak rád, békés gblakok zárt szendergő tornácairól. Érintésedben patakok párolognak, s hódolnak hallgatag a tél szobra, ha, lábujjhegyre áll, s ollóját álmában nagy kövek alatt élesíti, köszörüli a rák. Szemedben, s a bundás avar mélyén búra hajtva fejük, még bújócskáznalc, kiolvasó, neved suttogva el rz ibolyák. S csöpp ingében pajkos titkodat ellesi, s kuncog a hóvirág. Baranyi terenc: Rákóczi-sirató (Részlet a Rákóczi, Bercsényi“ c ciklusból1 Márvány-tenger partján gyászban áll Rodostó, éjszaka fólészállt hét fekete holló, hét fekete holló. Éjjel fölészálltak, elhúztak reggelre, csőrükben fehérlett fejedelmünk lelke, fejedelmünk W\e. Fehér az a lélek, fehérebb a gyolcsnál, égre-szökő sziklák havasán ragyog már, magasan ragyog már. Szikla az a hűség, Rákóczi hűsége, villám-fogú orkán mindhiába tépte, síkos hócsuszamlás is hiába hívta: még csak meg se mozdult soha az a szikla, nem mozdult a szikla! Környékezték, mézes, hitegető szóval, rendíteni vélték karddal és golyóval, meg is kísértették, meg is fenyegették, fejedelmünk mégsem adta el a lelkét — nem adta a lelkét! Felvitték a hollók hűség havasára, konokabb lett tőle a magyar, ha látta. S az újabb próbákat újra csak kiállta. Harminc év felszabadult művészete SzaJay Ferenc: Cantata „Volt egy öreg apó. néki, volt néki kilenc szál fia ..” évek első felében érlelte ki, festette meg öttáblás Canta- táját, 1965-ben mutatta be először az az évi vásárhelyi Volt helyet, s cserébe nincs em- szenvedői: fiaik — úgy látszép béri boldogság, csak az, hogy ják — nem valamiért, vaia- levethetjük szűk ruháinkat, mi jobbért nem térnek meg Szalay Ferenc a hatvanas ho& viselhetjük lelki dísze- többé csupán elhagyták őket mket, hogy tiszta forrás foie a szülőt megtagadó gyermek hajolhatunk.” gesztüsával. És a második és Szalay tudatosan építi újra ötödik tábla kilenc szaryasü- a kolinda-témát, műve logi- hja sem a kiteljesedés átvál- őszi tárlaton. A táblákra kájának vizsgálatát segíti, ha tozását éli, csak a tagadásét, klasszikus betűkkel felszer- összevetjük a bartóki valló- ^ Miből vilaglik ki Szalay kesztett szövegrészietek egy mással. Más-más értékszin- ujraertelmezesenek jellege román kolindából valók; a ten, de kétségtelenül mind- A festő a kolmda ot elemet szarvassá vált kilenc fiú pél- kettő kulcsfontosságú mű. emelte ki egy házi szentnedázatát Bartók Béla szólal- Bartók Cantatáia a ma- T apT s7-arn-vas0lla^ tana meg korábban Cantata ^ vüág“oü? réttene^ Profana című müvében Atokf ... erdőket, forrásokat finyeS résríTk ^fnt az a ' ......... szomjúhozó mérhetetlen metaforikus híd, melyen átBartok népballadabol ki- vágy.’ Szalay nem ilyen koz- menve a vadászó fiúk ma- nótt mitikus zenemüve szim— mikussa fokozottan erzekeli a guk is erdei vadakká válnax bolikus, ugyanakkor önvallo- konfliktust — egyaránt kövagy a szarvasra vadászó apa más-erejű. A mű üzenetét így vetkezik ez műfaja, a tábla- gS a legidősebb szarvas fiú foglalta össze Kroó György: kép konkrétságából, de sa- tragikus-szép párbeszéde De •célunk szól a mese, az el- ját mondandójából is. Néma rnaguk a felhasznált motivu- süllyedő, es mégis megmene- pogány mítoszt, nem az at- mok és eszközök is a szinte külő világ látomása. A mi változást, a természettel va- narratívan részletezett cse- életünkről, amelyben az ló egyesülés nagy csodáját lekmény konkrétságát erösi- apák nem ismerik fel fiaikat hangsúlyozza; számára a bal- tik. A megjelenő arc típusok és puskát emelnek rájuk, az lada tragikus vonásai a fon- {ge'n jellegzetesen alföldi pa- ptthánainkról, amelyekben tosabbak, az egyén tragédiá- rasztfejek.B A kopottas tómcsak görnyedt háttal, megal- járói kíván ő szólni. Az első pa, temperás-áttetsző színek inmiimiiiiii kudva élhetünk és a szabad- és negyedik tábla tétel js magukba fojtják érzelmei- ' Ságról, amelyért ott kell hagy- öreg parasztpárja egy kőnk- ket drámaiságukat. a történi / Anyánkat és a házi tűz- rét • összeütközés hordozói, netek igazi súlyát __ s épp ............................................................................................................................................................................................................................................................................. ugyanekkor helyi ízét — az i dős parasztpár arcvonásai M ikor Bibircsók, a bandavezér ^ sikeresen egérutat nyert az uerhás kocsi elől, elbújas céljából egy bokorba Kuporodott. Kettő szusszanás mán azokban már körülnézett. Pingponglabdányira dülledt szemei oly mélyen meredtek bele a sötétségbe, akár egy felbőszült macska körr^ei az egérbe. De nem látott semmi mozgást. Mint egy stoppolófára húzott zokni, úgy feszült Köre a margitszigeti éjszaka. A giz- gazos bokrok között ósszesű- t-űsödött csend gomolygott. Bibircsók lihegése tisztára lü- részelésnek hatott. Kergüiten rugdalódzó szíve olyasformán döngette bordázatát, mint egv kint felejtett várkapitány a vaskaput. Legalább száznyolcvan volt a pulzusa. Felgyűrte inge ujját, majd a következő pillanatban Hirtelen várakozni kezdett. Ez 1 mindig bevált nála. Különben kellemes' levegő áradt szerteszét. Néha-nena hűvös szellőcskék hessenteká bokrok közé, ameiyek lágyan meghimbálták az aprócska leveleket. Ám az idő —, ahogy ilyenkor lenni szokott — lassan haladt. Szinte csak ván- szorgott. Mozgás sehol, a zsaruk valószínűleg aludni mentek. Minek is kóvályognának itt, mint a bokorugrók? Elvégre is biztos van nekik amdíM- juk. Háí nem? Bibircsók és a bajnok E gondolat némileg megnyugtatta Biblicsókot. Haira- heveredett, s vödörméretü fejét dagadó karizmaira döntötte. Amúgy tiszta, felhőtlen éjszaka volt. Odafenn a széniek ele égbolton, kitartóan vonult a csillagok fáklyásmenete. A hold takarékon működött. Barnásán fénylett, mint egy kisuvickolt bilgerli csizma. Bibircsók szemei dbrándozón kalandozták egyik égitestről a másikra, könnyedén átszökell- ve köztük dermesztő irdatlan távalságot, mígnem a fényes kis pontok észrevétlenül beleolvadtak a mögöttük tátongó világűr feketeségébe. A bandavezér szabályos szuszo- gást hallatott. Egyszercsak halkan megrezzent fölötte a bozót. A srác lassan föltekintett. Egy hatalmas,. termetű, csuhás emberalak tornyosult előtte. Bibircsók az arcába bámult. Ezüstös szakállú. ráncos aggastyán nézett vissza rá. Csendesen megszólalt: — Kelj fel! A fiú rögvest magára talált. — Mit akarsz, tata? — morogta és lazán visszabillen- tette fejét a fűbe. — Talp:,* kölyök! — dübörögte az aggastyán valami leLhatatlan hangon (vérfagyasztó , rémítő, iszonyatos, meg ilyesmi, amit hasonlókra mondani szokás.) Arcán —, amely eddig fehér volt, mint egy cram aszta brosz — fenyegető árnyék suhant kex4esztül. — Minek bújtál ebbe a maskarába, te vén majom? — kérdezte Bibircsók, mintegy jelezvén, hogy szíve a helyén van; s megvetően lebiggyesztette a száját. Ekkor az aggastyán váratlanul lehajolt\csápszerű, kesztyűs keze — mit keze: mancsa! — előpattant csuhája alól egyenesen Bibircsók vízhatlanná zsírosodott hajzata felé, amelyet megmarkolt. Bibircsók ennek következményeként — számára kissé szokatlan, mi több: érthetetlen módon — átment liftbe. Azaz emé'.kedm kezdett, Újra fölfedezte a csillagokat, s érezte, hogy nadragszára vitorlaként suhog, amint kife- szüit teste széles körívet horzsol a friss éjszakai levegőben. Visszaeső garázda voltától eltekintve békés természetű* gyerek, de ezt már ő is kihívásnak vette. Midőn tíz méterrel odébb földet ért, gumilabdaként pattant föl, és d'ühödten támadásba lendült. Nem volt nehéz ósága. Az aggastyán mozdulatlanul bevárta. Bibirésók összeszorította félelmetes joob öklét, majd óriási lendülettel megindította zúgó útján ami az aggastyán gyomorszájánál végződött. Kegyetlen reccsenés rázta meg a levegőt. Bibircsók karja élettelenül hullott alá, majd mikor újra megemelte, tapasztalni volt kénytelen, hogy ökle egy görögdinnye méreteit öltvén, dagadozik. Az aggastyán ekkor ledobta csuháját, és láthatóvá vált rozsdás páncélöltözete. — Azért jöttem, hogy megmérkőzzem veled — harsogta, s szavai mintha a középkor homályából dörögnének. — Hallottam, hogy minden verekedő retteg tőled. Temérdek állkapcsot és bordát törtél már élj s mindeddig nem akadtál legyőzőre. — Ki mondta ezt magának tata? — rebegte Bibircsók, minek közepette hatástalanított öklét nyalogatta. — Egy fehérnép, akinek két fiát is a sebfelcser kezére juttattál. — Ki maga egyáltalán? Az aggastyán kihúzta magát. — Toldi Miklós vagyok. Bibircsók elsápadt, mint egy lepedő a teknőben. A bokrok közé pottyant az álla. — De Toldi bácsi... — kérlelte az aggastyánt. — Én mindig csak magamat védtem. .. — Ma is? Amikor hárman agyaltátok azt a pelyhes állú sihedert! — Drága jó Toldi bácsi... — nyöszörögte Bibircsók. — Ne rimánkodj, pokólfaj- zat! — kiáltotta az aggastyán, és hatalmas pofont kent Bibircsók szőrös pofájára. Aztán csak egyre ütötte, ütötte, ütötte... Pofozták Bibircsókot, jobbról, balról. . — Bibircsók hé, Bibircsók! Bibircsók végre kinyitotta a szemét. Elemlámpák fénye vakította el. — Gyere, Bibircsók —.hallatszott a fény mögül Döntök főtörzsőrmester vigyori hangja. — De sokáig kerestünk ma! B ibircsók homlokán hideg ventékcseppek gyöngyöztek. Még jóval később Is, amikor erre az éjszakára — persze nem szívesen, de — visz- szagondolt, meg kellett állapítania, hogy ez alkalommal tagadhatatlanul örült a főtörzs váratlan megjelenésének. Molnár Pál őrzik. így sorolódik fel a bartó; kínál egyszerűbb, de így i, sokrétű értelmezés. Ezek egy másra vonatkoztatását ; táblák montázsszerűen szer kesztett rendje sugallja: a; egymás melletti tábláké cselekmény — szaggatót: lüktető — elmondásának íe • adata; a rokon motívum n viss/.ae vissza térése, egymás ba szövődése az értelmezés mélyíti, míg a bizonytalan Ságot és tagadást szitnboii kusan magába sűrítő közép ső kép még egy irányba la gítja az értelmezés lehetőse gét. E virtuózán, mélyről jövi erővel megfestett szárnyas oltár mestere. Szalay Ferem a hatvanas évek elején, so zepén beérő vásárhelyi fos tönemzedék sajátos hangú igen karakteres és igen szín vonalas életművet teremt- tagja. Ök is, a hódmezére sárhelyi fiatalok, ilyen „■tékozló”, tiszta forrást ke-es: fiai voltak festészetünknek akiknek lírai-realista újítás: egyben legjobb hagyománya ink folytatását is jelentette. P Cantata tehát a festő és sorstársai szándékainak, útjánai- szimbolikus megjelenítése Innen a kolinda.-téma újrafeldolgozásának időszerűsége és innen keserű vallomásának hitele is. Bán András NÓGRÁD - 1977. február 13., vasárnap 5 I
