Nógrád. 1977. február (33. évfolyam. 26-49. szám)

1977-02-08 / 32. szám

Világ proletárjai, egyesületek! Magas színvonalú vetélkedő A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Nógrád me­gyei Bizottsága szervezésében vasárnap került sor az or­szágos diáknapok területi vetélkedőjére Salgotarjármán. A József Attila Megyei Művelődési Központ színháztermé­ben több száz fiatal gyűlt egybe, hogy tudását összemérje. A legjobbak Balassagyarmaton a megyei döntőn képviselik iskolájukat március 15-én. .. AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXIII. ÉVF. 32. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1977. FEBRUAR 8., KEDD Két űrhajóssal a fedélzetén Csatlakozások Föld körüli pályán a Szojuz—24 Hétfőn, moszkvai idő sze- A moszkvai rádió hétfőn Zsolobov űrhajósok kezdtek rint este 'negyed nyolckor, a este adósát megszakítva js-i el a Szojuz—21 űrhajó és a Szovjetunió területéről Föld lentette be-. a hírt. Szaljut—5 űrállomás közös körüli pályára bocsátották a A Szojuz—24 ’ legénysé- repülése során. Szojuz—24 jelzésű űrhajót, gének feladata, az első közle- Az űrhajó berendezései két fedélzetén Viktor Gorbatko mény szerint, azoknak a ku- órával a start után normá- ezredessel és Jurij Glazkov tatásoknak a folytatása,' me- lisan működnek, az űrhajósok alezredessel. lyeket 1976-ban Volinov és közérzete jó. (MTI) Országgyűlési képviselőt jelöltek Ssécsényben a csepeliek versenyéhez j Most már a népgazdaság va­lamennyi ágazatából tömege­sen érkeznek a jelzések arról, hogy a csepeliek felhívásához csatlakozva a dolgozók a haté­konyság növelésének újabb módszereit igyekeznek feltárni, s ennek megfelelően magasabb termelékenységű munkát, az anyaggal, energiával való ész­szerűbb takarékosságot, szi­lárdabb munkafegyelmet vál­lalnak. A 31. számú Állami Építő­ipari Vállalat kollektívája az eddiginél is jobb munkaszer­vezéssel valamennyi munka­helyén igyekszik felszámolni a még tapasztalható lazaságo­kat, s a többi között gyorsítja Hétfőn délután Szécsényben, a járási művelődési központ nagytermében országgyűlési képviselői jelölő gyűlésre ke­rült sor. Mint ismeretes, a Nógrád megyei 5-ös számú vá­lasztókerület képviselői helye megüresedett. Az Elnöki Ta­nács legutóbbi határozata ér­telmében ez év tavaszán idő­közi választásra kerül sor. A tegnapi jelölő gyűlés — melynek elnökségében helyet foglaltak a szécsényj járás és a nagyközség párt-, állami, társadalmi és tömegszerveze­ti vezetői — úttörők köszönté­sével vette kezdetét, majd To­mis István, a nagyközségi pártbizottság titkára köszön­tötte a választópolgárokat, a megjelent vendégeket, köztük dr. Lakatos Józsefet, a me­gyei pártbizottság osztályveze­tőjét és Marczinek Istvánt, a Hazafias Népfront Nógrád megyei Bizottságának titkárát. A jelölő gyűlés szónoka Föl­di László, a Szécsényi nagy­községi Tanács elnöke volt. Részletesen beszámolt a já­rási székhely üzemeinek, sző­Falvak parlamentjei Az év eleje mindig a számvetésnek, tervezésnek is ide­je. Ezt teszi most megyeszerte a községek lakossága is. A. Hazafias Népfront és a tanácsok hívó szavára ülnek össze,"* sokszor egész estét kitöltő vitára. Felelősséggel szólni közös dolgainkról — ez a cél viszi, a lakosság széles rétegeit a fa­lugyűlésekre. , A téma eleve magyarázatot ad a nagyarányú érdeklődés­re. Mert kit ne érdekelne "a községpolitika gyakorlati meg­valósításának tavalyi eredménye, s a lakóhely fejlesztésének idei lehetősége!? A vitaalap, pedig — a tanácsok előterjesz­tése alapján — ez. Az elmúlt évi munka széles körű ismertetése lehetőséget teremt egyfajta ellenőrzésre is. A tanácsok elé tűzött fela­datok meghatározásában ugyanis részt vett maga a lako.sság, például a tavalyi falugyűléseken. Az akkori tervek és a mos­tani tények összevetése pedig jó alapot teremt az ez évi feladatok kitűzésére. A szélesedő demokratizmus jól bevált „intézményében” — a falugyűlésen — ehhez kérnek hasznos segítséget, észrevételeket és javaslatokat a község válasz­tott testületéi. Párbeszéd a falugyűlés. A pro és kontra véleményeket egyre inkább a kitágult látókör jellemzi, a közösség iránt ér­zett felelősség hatja át. Szemléletesen jelzi ezt a tényt a ko­rábban tapasztalt panasznap jelleg halványulása, de a vitá­ban részt vevők zöme sem a szűkös „utcaérdekeket” tartja már szem előtt. A falu lakosságának legmagasabb fórumára érdemes be- 'ülni az idegennek, az érdeklődőnek is. Azt tapasztalja, hogy a hozzászólások, a javaslatok a lakóhely szeret étéből fakad­nak; szebbé, jobbá tételét szolgálják. Az ötlet-és kívánság­skála rendszerint igen széles. A közoktatás és a gyermekin­tézmények fejlesztése; az egészségügy korszerűsítése; utak és járdák építése, felújítása; a szolgálta'tások színvonalának emelése épp úgy szóba kerül, mint a község szépítése. A lehetőségek azonban nem korlátlanok. Ezért nagy a falugyűlés felelőssége, hiszen rangsorban is állást kell fog­lalnia. Annak eldöntését kell segítenie, hogy mi legyen a leg­fontosabb, mi szolgálja legjobban az egész falut. Annak a bizonyos rangsornak az elkészítéséhez pedig elengedhetet­lenül szükséges a realitások, az adottságok és lehetőségek ismerete. Mindezek tudatában egyre gyakrabban tapasztal­ható'örvendetes jelenség, hogy a hozzászólók javaslatukhoz még valamit hozzátesznek. Nevezetesen: „ezt vállaljuk...”, „ezt mi megcsináljuk, csak adjanak anyagot”. A lakóhely­hez való kötődés így ölt testet virágos utcákban, járdák és vízlevezetők kilométereiben, a megszépült iskolában, korsze­rűbb orvosi rendelőben. És a példákat még igen hosszan le­hetne sorolni. A falu közéletének e fontos eseménye körül azonban nincs mindenütt minden rendben. Itt-ott bizony formálisnak tekintik a falugyűlést. Olyan kivételes, rossz példával is ta­lálkoztunk korábban, hogy a párbeszéd nem is párbeszéd, mért elmarad a válasíz. Gyakran, érthető okokból, a helyszí­nen azt nem is lehet megadni. Nagyobb baj, hogy később sem kerül rá sor. E néhány negatívummal teljes a kép a községpolitika je­lentős fórumáról, a falvak parlamentjeiről. A közös mun­kával kialakított tervek megvalósítása következik ezután. Ugyancsak közösen. Erre serkent a sokszor hangoztatott tény is: a mi szavunk szerint való, a mi tervünk. Ennél nagyobb ösztönzőerő pedig aligha kell. vetkezeteinek elmúlt éves te­vékenységéről, az idei célkitű­zések érdekében tett erőfeszí­téseiről. Külön kiemelte a szé­csényi II. Rákóczi Ferenc Ter­melőszövetkezet fejlődését. A jelölő gyűlésen szót kért Marczinek István, A Hazafi­as Népfront Nógrád megyei Bizottsága megbízásából ja­vaslatot tett a Nógi-ád megyei 5-ös számú választókerület or­szággyűlési képviselőjelöltjére; Hütter Csaba agrármérnök, a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet termelési főosztályvezetője személyébén. A jelölő gyűlésén a választó- polgárok közül többen szót kértek, akik méltatták Hütter Csaba munkásságát és java­solták országgyűlési képviselői jelölését. A Hazafias Népfront javas­latát a jelölő gyűlés egyhangú­lag elfogadta, s indítványozta a szécsényi járás községeinek a jelöléshez való csatlakozást. Felszólalt a jelölő gyűlésen Hütter Csaba. Megköszönte az előlegezett bizalmat, s ígére­tet tett arra, hogy megválasz­tása esetén becsülettel képvi­seli a választópolgárok érde­keit a vállalat közreműködésével folyamatban levő nagy al'ami nagyberuházás munkálatait. Gyorsabb tempóra kapcsolnak a Bélapátfalvi Cementgyár, a Tiszai Kőolajfinomító, a Bor­sodi Vegyi Kombinát új PVG- gyára és a Tiszai Vegyi Kom­binát polipropilén üzemének az építésénél. Ügy igyekez­nek, hogy az említett oeruliá- zásoknál a technológiai szere­lések döntő többsége 1978 he­lyett már az idén megkezdőd­hessen. A Bonyhádi Zománcedény- gyar főleg a hazai igényeket akarja jobban kielégíteni: ösz- szesen 210 millió forint érté­kű zománcedényt készítenek az idén, ötmillió forint értékű­vel többet, mint amennyit ter­veztek. A Mezőhegyedi Állami Gaz­daságban a szocialista brigád- értekezleteken hangzott el egész sor értékes munkalel- ajánlás. Az Üjhelyi Imre Szo­cialista Brigád, amely egy év­vel ezelőtt országos tejterme­lési versenyt kezdeményezett, most azt vállalta, hegy ered­ményeit tovább fokozva az idén 4570 literre növeli a te­henemként! tejhozamot, a ser­téstenyésztők terven felül 23 000 kiló sertéshúst ajánlot­tak fel. Megkezdődött az SZVSZ gazdasági és szociális konzultatív bizottságának tanácskozása Hétfőn,' a SZOT-székházban megkezdődött a Szakszerveze­ti Világszövetség gazdasági és szociális kérdésekkel fog­lalkozó konzultatív bizott­ságának tanácskozása. E bi­zottságot 1974. végén hozták létre azzal a céllal, hogy tu­dományos eszközökkel ta­nulmányozza a gazdasági-tár­sadalmi fejlődés kérdéseit, elemezze a dolgozók helyze­tét a különböző társadalmi rendszerekben, hogy ezzel ha­tékony segítséget nyújthasson a dolgozók harcaihoz. A tanácskozáson 21 ország szakszervezetei, továbbá az SZVSZ, az Arab Munkaügyi Hivatal és az Egységes Afri­kai Szakszervezeti Szövetség képviselteti magát. Az értekezletet Enrique Pastorino, az SZVSZ elnöke nyitotta meg. Rámutatott: a bizottság már az alapítása óta eltelt rövid idő alatt bebizo­nyította, hogy a tudományos kutatások eredményeit fel­használva hatékonyan tudja segíteni a dolgozók szociális problémáinak megoldását. Munkájának hatókörét to­vább kívánják bővíteni, ezért a bizottságban szívesen fo­gadják további szakszerveze­tek képviselőit, függetlenül po­litikai hovatartozásuktól, vagy attól, hogy milyen társadalmi rendszerben, élnek. Gál László, a SZOT főtit­kárhelyettese a Szakszerve­zetek Országos Tanácsa ne­vében üdvözölte a résztvevő­ket. A SZOT főtitkárhelyettese^ végül sok sikert kívánt a bi­zottság munkájához. Ezután ’ rátértek az első na­pirendi pont tárgyalására, amelyben Alberto Masetti, a bizottság titkára a bizottság munkájának tapasztalatairól adott tájékoztatást. Elmondta, hogy a bizottság több évre szóló tanulmányozási és ku­tatási tervet fogadott el, en­nek keretében máris sor ke­rült két nemzetközi szeminá­riumra, amelyen az urbanizá­ció hatásait, valamint a dol­gozók oktatásának és tovább­képzésének problémakörét vitatták meg. 1977-re három nemzetközi szemináriumot terveznek, ahol megvitatják a tőkés gazdasági válság kérdé­seit, a munkásosztály szociá­lis helyzetét, továbbá azt, hogy a dolgozók hogyan mű­(Folytatd$ o 2. oldalon) Ispán Judit népdalokat adott elő. A Protest Song Acélkórus. Schulcz Péter fuvolajátékával jutott tovább. A Balassi Bálint Gimnázium Petőfi: A helység kalapácsát adta elő. i

Next

/
Thumbnails
Contents