Nógrád. 1977. február (33. évfolyam. 26-49. szám)

1977-02-03 / 28. szám

Jubileumi Hau<*pség Válás*íig , arma. on levelezőink jelenük Korszerű fürdő és öltöző Huszonöt évvel ezelőtt kezd­te el működését Balassagyar­maton — volt vármegyeháza épületében — a városi szociá­lis otthon. Mivel az épület eredetileg nem erre a- célra készült, az állandó felújítások, korszerű­sítések minden évben jelentős összegbe kerültek. Ennek el­lenére sem vált .lehetővé az otthon lakóinak megfelelő el­látása. Az akkor még huszon­öt fő számára, nagy terhet jelentett az elvégzendő mun­ka, amit a lakók ellátására az egészségügyi követelmé­nyek előírnak. Ezt nőve1 te az is, hogy 1960-tól 220 férőhe­lyes — megyei feladatot ellá­tó — intézményként műkö­dik. A társadalom gondoskodását' bizonyítja, hogy ma már' 6 millió forintos költséget for­dítanak az otthon lakóinak kényelmére, egészségük óvá­sára. Jelenleg a gondozást kö­zel száz tagú személyzet látja el. de az eredményes munkát elősegíti a társadalmi szer­vek, a helyi üzemek, vállala­tok és intézmények áldozat­kész támogatása is. 1975-ben adták át a 15 mil­lió forintos költséggel felépí­tett új szociális otthont. Eb­ben a korszerű létesítményben most , már valóban otthon érezhetik magukat a munká­ban megfáradt, idős,, beteg emberek. Itt emlékeztek meg benső­séges ünnepség keretében az otthon létrehozásának 25 éves évfordulójáról. A megyei ta­nács vb egészségügyi osztálya nevében dr. Strasszer Erzsé­bet osztályvezető-helyettes ki­tüntetéseket adott át, a Ró­zsavölgyi Márk zeneiskola hallgatói pedig Réti Zoltán igazgató vezetésével hangver­sennyel kedveskedtek az öre­geknek. — Sturman Béla — Szolgáltatás? Az elmúlt hetekben elég kellemetlen, úgy is mondhat­nám; felháborító dologban volt részem. A körülbelül, egy hónappal ezelőtt vásárolt cipőmet tágítás céljából férjem cipészhez vitte. A legközé’ebbi cipész az SBTC-klubbal szemben levő ktsz. A cipőt átvették és közölték, hogy egy héten beiül készen lesz. Férjem nem kapott elismervényt az átvett cipőről. Nem is reklamálta, mivel a régebben oda- vittekröl sem mindig adtak igazoló papírt Egy hét múlva jött azonban a meglepetés. A cipő ugyanis a műhelyvezető állítása szerint elveszett. Férjem abban a tudatban, hogy az csak elkeveredett valahol, pár nap múlva visszament. Ám a majdnem új cipő nem került elő. A műhelyvezető szerint valószínűleg ellopták, ö már észrevette ugyan, hogy vala­kinek kulcsa van a műhelyhez, de arról nem tehet, hogy a külső vasredőnyt nem lehet lehúzni. Férjem közölte, hogy az ügy mégsem maradhat ennyi­ben, mire a cipész egyezkedni kezdett Felkínált 100 majd 150 forintot az elveszett cipőért, amely egy hónappal ez­előtt új korában 270 forintba került. Arra hivatkozott: jobb ha elfogadja, mert úgy sem tehet semmit, hiszen nincs bi­zonyítéka, hogy a cipőt valóban álvették javításra. Férjem gondolva, hogy a 150 forint mégis csak több, mint a semmi, elfogadta a pénzt. Én ebbe kevésbé tudtam belenyugodni. Olyan érzésem volt, hogy nem egészen tiszta ez az ügy. Nem tudtam elképzelni, hogy a 150 forintot a kasszából minden elszámolás nélkül kifizették. Ha tényleg ellopták a cipőt, valószínűleg nem csak azt az egyet ’.opták el. Ha pe­dig többet (mint ahogyan az üzletvezető mondta, 5 párat) akkor a többi károsultnak is fizetni kell. És mindezt csak úgy, készpénzben, a kasszából? Nem lesz hiány az elszá­molásnál? Mindezek után elmentem a cipésziszövetkezet központ­jába, ahol a műszaki osztály vezetője sajnálattal közölte, hogy nem tehet semmit, annak ellenére, hogy én már a hatodik bejelentő vagyok ugyanazzal a panasszal. Pedig volt akinek elismervénye is volt. A kapcsolat közöttük — már minfa műhely és a ktsz között — csupán annyi, hogy az anyagot szállítják ennek a részrégnek, de az adott részleg feléjük semmiféle elszámolásra nem köteles. Válasza természetesen egyáltalán nem megnyugtató, és a cipészé sem, aki távozásomkor mintegy lezárva az ügyet így szólt: „Az a cipő úgy sem volt magának jó!” Szíjgyártó Sárdornc Salgótarján Úttörők és kisdobosok tetteiről Mintegy 5 millió forint ér­tékben új szociális létesít­ményt adtak át az elmúlt na­pokban a Balassagyarmati Fémipari Vállalatnál. Az új, korszerű fekete-fehér öltöző, fürdő 200 fő részére nyújt megfelelő tisztálkodási lehe­tőséget. Az emeleti részen ki­alakított tantermekben pedig az ipari tanulók és a dolgo­zók oktatása, továbbképzése oldódik meg kultúrált körül­mények között. A vállalat előtt álló maga­sabb szintű feladatokhoz szükséges beruházások meg­valósításának ezen első „lánc­szemét” a dolgozók örömmel nyugtázták. Halló! Es a XX. ssásad? Január 22-én (szombat) fe­leségemmel családi látogatá­son Filiny községben tartóz­kodtunk. Anyósom este S óra­kor hirtelen rosszul lett, el­ájult, gyomorvcrzést kapott. Mivel sajnos ez már az ötö­dik eset volt nála, és szeren­csére a feleségem ápolónő, tudtuk? hogy sürgősen mentőt kell hívnunk. A községben található egyet­len nyilvános segélykérő te­lefon kb. 15 perces tekerés és hallózás után is teljesen né­ma maradt. Hirtelen nem is tudtam, mit csináljak, de sze­rencsémre egy — a közelben parkírozó — gépkocsi vezető­je, kérésemre felajánlotta, hogy a szokatlanul jeges út ellenére bevisz Endreíalvára, a legközelebbi segélykérő te­lefonhoz. Azt gondoltam, hogy nagyobb falu, nagyobb bizton­ság, de tévedtem, mivel az eredmény itt is ugyanaz volt. A különbség csupán annyi, hogy itt kb. 30 perces teke­rés, és hallózás után maradt teljesen néma a vonal. Ro­hantunk az orvoshoz, akinek még nem volt „berepülőzve” a készüléke! Rohantunk a vendéglőbe, ahol még telefon sem volt! Nem volt más vá­lasztás csak Szécsény, ahon­nan 2 perc alatt sikerült a mentőszolgálattal kapcsolat­ba kerülnöm. A segítség 22,30 órakor érkezett meg, tehát a rosszullét után 2 és tél órá­val. Ez a késés gyomorvérzés esetén végzetes is lehet! Dropcsa László Szécsény A dolgozókkal való törődés szép példáját adja a követke­ző gondoskodás is. Vállala­tunk 19 dolgozóját — figye­lembe véve eddig végzett munkájúkat, jelenlegi lakás- körülményeiket, jogos lakás­igényüket és szociális helyze­tüket — a kollektív szerződés alapján a lakásépítési alap­ból személyenként 90 ezer fo­rint kamatmentes kölcsönben részss'tik. A kölcsönt a Nóg­rádi Sándor lakótelepen x la­kásvásárlásra, illetve lakás­építésre adományozza a vál­lalat. A vállalat a dolgozókkal „megállapodást” kötött, mely­ben a dolgozó kötelezi magát, hogy a vállalatnál fennálló munkaviszonyát 15 évig saját elhatározásából nem szünteti meg és a kölcsönt havi 300 forintos" részletekben 1982-től kezdődően visszafizeti. A vállalatvezetés és a tö­megszervezeti vezetők által kiválasztott dolgozók — nagy százalékban fizikai munkások, fiatal házasok — rövidesen modern, összkomfortos, új la­kásokba költözhetnek. Ez év folyamán még 10 lakás át­adására kerül sor, melyhez a vállalat a korábbihoz hason­lóan szintén kamatmentes köl­csönt nyújt az arra érdemes dolgozóinak. Zorván György B.-gyarmat, Fémipari Vállalat Munkaverseny vállalások a kereskedelemben A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. évfordu­lója tiszteletére kibontakozott munkaversenyhez megyénk kereskedelmi hálózatából el­sőnek a FŰSZERT Vállalat salgótarjáni fiókia csatlako­zott. Az elmúlt hét elején a fiók dolgozói röpgyűlés kere­tében tették meg vállalásu­kat, versenyre híva a vállalat valamennyi fiókját. A fiók szocialista brigádjai vállalták, hogy ez évben jobb beszerzési és értékesítési politikával to­vább emelik az ellátás szín­vonalát. A nők háztartási munkáját megkönnyítő cik­kek forgalmát 15 százalékkal növelik. Az évforduló tiszte­letére a szocialista brigádok vetélkedőt rendeznek egymás között az októberi forradárém témaköréből. A Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ „Gárdos Mariska” KISZ-alapszervezete is csat­lakozott a versenymozgalom- hoz. A fiatalok döntő többsé­ge szocialista brigádokban, ki­váló egységekben dolgozik. Minden KISZ-tag kötelezett­séget vállalt, hogy a keres­kedelemben dolgozó fiata'ok- nak példát mutat a vásárlók gyors, udvarias, előzékeny ki­szolgálásában. Fokozottabb fi­gyelmet szentelnek a fiatal szakmunkások pationálására, átadják tapasztalataikat, segí­tik munkájukat. A KlSZ-alap- szervezet nagy szerepet vállal a fiatalok munkaerő-vándorlá­sának csökkentésében. A munkahelyeken.! a minimális költség felhasználására töre­kednek. Feladatul tűzték a kommunista műszakok szerve­zését, s társadalmi munkával kívánják elősegíteni a szö­vetkezet beruházásainak meg­valósítását. Példát mutatnak a munkafegyelem terén, a munkaidő jobb kihasználásá­ban. A szövetkezet központjá­ban működő „Kállai Éva” szocialista. brigád is a nagy évforduló tiszteletére készítet­te el vállalását. D. P. Kos o n Az ipolytarnóci Rákóczi ut­ca lakói nevében ez úton sze­retnénk köszönetét mondani a tanács vezetőinek, hogy régi óhajukat teljesítették: elké­szült a közvilágítás. Kigyúll- tak a villanyok, így az utcánk szép, világos lett. Köszönet il­leti Kecskeméti Mihály ta­nácstagot, aki sokat tett ut­cánk lakói érdekében. Köszö­net tehát a munkában részt vevő összes közreműködőnek. Mutter Andrásné Ipolytarnóc, Rákóczi út 5. Falugyűlés fl» m n ki erényé sí Közös tanácsunk székhely­községe, Nőtincs közepén fek­szik az általános iskola, 4—5 holdas parkja. Több évtizedes, különféle fák tarkítják, szépí­tik az ál ‘.alános iskola kör­nyezetét. Msga az épület már igen régi. elavult kastély, amelyben helyet kapott a Nőtincs, Felsőpetóny. és Ös- agárd tanulóit is befogadó ál­talános iskola. Szorgos mun­ka van itt mindenkor. Neve­lők, tanúlók egyaránt azon fáradoznak, hogy a jövő em­berei, szakmunkások, értel­miségiek kellő alappal indul­janak az életbe. A téli szünet után az idő­járás viszontagságai között is látható a parkban a tanári, iskolavezetési figyelem. Igen sok etetőt helyeztek itt el, hogy hasznos madarainkat megvédjék az elpusztulástól. Madáreleségről is rendszere­sen gondoskodnak a ta­nulók. Ezt a tevékenységet Fehér Károlyné tanárnő ve­zeti. Egyébként a kastély­parkot 1976-ban természet- védelmi területé nyilvání­totta a Nógrád megyei Ta­nács. V. A. Száznegyvenhat vál.asztó- p-.igár jött el a kultúrházba a Hazafias Népfront és a ta­nács hívó szavára. Falugyű­lés, vagy ahogyan Gecse Jó­zsef nevezte hozzászólásában, fórum volt Homoktere- nyén. Gecse István, a HNF-bizott- ság elnöke üdvözölte a meg­jelenteket, majd Biz.iák Béla, a tanács titkára adott számo" 1976. örömeiről és gondjairól Mert volt öröm is. gond is- szép számmal. Közös örö­münk volt községünk fejlődé­se. A korábbi évek kiegyen­súlyozott fejlődési szintjén léptünk előbbre 1976-ban is. 1975-ben, még gondunk volt, hogy óvodánk szűkössége miatt melyik Igényjogosult gyermeket utasítsuk el, ma az a „kellemes” problémánk- jó lenne a több gyermek, mert a kibővített és felújított,, jó! berendezett és felszerelt óvó- dánkban még jó pár gyerme­ket el'tudnánk helyezni. Jó a kereskedelmi ellátás. Három vegyesbolt- hentes­üzlet, zöldséges bolt áll a lakosság rendelkezésére- a bisztró étkezési lehetőséget biztosít. Az üzletek lépcsőze- _ tes nyitva tartása sok koráb­bi panaszt szüntetett meg. Jó az egészségügyi ellátás is egészségügyi, intézményeink személyi és tárgyi ellátottsága színvonalas. Igaz, hogy az orvosi rendelő derítőjének megfelelő üzemeltetését ez ideig nem sikerült megnyug­tatóan megoldani, de a 11. sz. választókörzet lakosai ígé­retet kaptak a közeli megol­dásra. Néha zsúfoltak a busz­járatok, de majd minden órá­ban egy járat áthalad a községen. Minden megállóban váróterem teszi elviselhetővé az esetleges várakozást. Nincs idejük tétlenkedni a kőművesmestereknek, mert a takarékos hoinokterenyei la­kosok egymás után építik a szebbnél szebb lakásokat, a legtöbb helyen garázzsal együtt. Nemcsak anyagiak­ban- szellemiekben is sokat fejlődtünk, gyarapodtunk. A kihelyezett gimnáziumban két osztály tanulói tettek érett­ségi vizsgát, tanév kezdetén beindult a dolgozók általános iskolája. Év végén két­csoportos audiovizuális né­met nyelvtanfolyam kezdő­dött. A HNF-klubban jelenleg is textilművészeti kiállítás van és ezt követi majd feb­ruár végén a kerámia- és la­kásesztétikai kiállítás. Örömök ezek, meri eredmé­nyeket jeleznek. Vannak gondjaink is bőven. Sok bos­szúságot okoz a Petőfi út és a Szabadság út lakóinak rossz útja, s az egész község­nek a Schönhercz-közön át­vezető tem’etőút rossz álla­pota és egyre rosszabb a fő közlekedési utunk is. Megron­gálódtak járdáink, kinőttük kultúrházunkaí, hiányzik a gyermekeknek a tornaterem és hiányzik mi-ndannyiunknak a jó ivóvíz. 1977-ben nagy feladatok megoldása előtt áll a község vezetősége és egész lakossága. Ebből is kiemelkedik kettő: — a vízműtársulás előkészí­tése, a kuítúrház bővítésének befejezése- melynek munká­latai az 1976-os esztendőben kezdődtek. Az eddigi társadal­mi-munkavállalások példa- mutatóak voltak. A részletes beszámolót ki­egészítette a beszámolót kö­vető vita, illetve 14 hozzá­szólás. Valóban fórutn volt, 3-tól öt óráig a kultúrházban. És, ha az ígéreteknek megfe­lelően a javaslatok további útja, sorsa,- nem a papírkosár lesz, akkor ezek, és az ehhez hasonló fórumok a lakóhelyi demokrácia egyre , inkább nagyszerű helyeivé- műhelyei­vé válnak. Puszta István HNF-Utkár' Falugyűlés Falugyűlést tartott a na­pokban a Ludányhalászi kö­zös községi Tanács. A résztve­vőknek —, mintegy 140 fő — eredményes esztendőről szá­molt be a tanács. Az elmúlt évben megépült két pedagó­gus-lakás, az új posta, felújí­tották a tanácsházát, elké­szült mintegy 350 méter út kor­szerűsítése. Továbbá a közsé­gi törpe vízmű kiviteli terve, melynek megépítése ez _ év legjelentősebb feladata lesz. D. Tamás Ludányhalászi Teljes foglalkoz­tatottság a TOEÁLL-nál A termelőszövetkezetek épí­tési vállalkozásánál (TÖVÁLL) Rétságon, Busái János műsza­ki vezető volt az informáto­runk. Elmondotta, hogy ebben az évben főként kommuná­lis beruházások építésében vesznek részt. Mellette a Rom­hány hármas ütemében is közreműködnek, melynek ki­vitelezője a NÁÉV. Jelen pillanatban még dolgoznak Budapesten, az ott. vállalt la­kások építéséjiek befejező sza­kaszához érkeztek, s, ha el­készülnek, dolgozóik na2ajön- nek. Ezen kívül Balassagvar- maton is több helyütt érdekel­tek lakás- és egyéb építkezé­sek kivitelezésében. — A téliesített munkafo­lyamatokban részt vevő dolgo­zóink 75—80 százaléka^ me­leg étkeztetésben részesül — — mondta, — amelyet úgy tudunk biztosítani, hogy azo­kon az építkezéseken ahol az építtetőnél üzemi konyha van — ez Budapestre és Rom- hányra vonatkozik — hely­ben veszik igénybe dolgozó­ink az üzemi étkeztetést. Ba­lassagyarmaton pedig a fém­ipari vállalat étkezdéjében oldjuk meg az igényeknek megfelelően az ellátást. Oda 1 autóbusszal szállítjuk dol­gozóinkat. Balassagyarmaton az Április 4, lakótelepen a négy lakásos \ társasházakat építjük. Itt dolgozóink belső szerelési munkálatokat végez­nek. A munka minőségét se- gítve' és a hnmkást is kímél­ve ezekben a lakásokban a fűtés biztosított. — Dolgozóink munka-" és védőruháéi tatását a kollektív szerződés írja elő. Felső vat­takabátot -nadrágot adunk, ezt mindenki megkapja a szer­ződés értelmében. Védőitalt, már amennyire a tea az ital kategóriájába tartozik, meleg teát biztosítunk a munkahe­lyeken. Ezt munkaügyi sza­bályzatunkban is rögzítettük. Jelenleg a teljes létszámot foglalkoztatni tudjuk — 2C0 fő végez egész télen munkát. Hogy a fagy miatt szabadság­ra küldjünk dolgozókat, már t '/ek óta ismeretlen fogalom. Sót, ha több munkáskéz len­ne, az volna csak a jó. Te­hát a téliesítés nem szól be­le a foglalkoztatottságba. És még egyet, ami nagyon szá­mottevő és nem kis pénzt ál- j dozunk érte: dolgozóinkat 90 százalékban saját autóbusszal szállítjuk munkahelyükre és onnan otthonaikba, mondha­tom háztól házig — fejezte be tájékoztatóját Busái János a rétsági TÖVÁLL műszaki ve­zetője. Együttérző emberek Férjem, aki az SKÜ huzal­műjének Kulich Gyula Szo­cialista Brigádjában dolgozott, rövid betegség után elhunyt. Egy hét- és egy hatéves kis­lány maradt nekem, kiket még valószínűleg küzdelmes évek alatt kell felnevelnem. Mit vártam ez után? Részvétet, megértést Mit kaptam? Ezt leírni nem is lehet. Egy em­berként velünk voltak a fér­jem temetésén. Pár nap eltel­te után pedig felkerestek ben­nünket. Mindenben segítettek, segítenek. Példamutató cse­lekedetük. emberségük enyhí­tette súlyos helyzetünket. Kö­szönöm. özv. Ambrózi Józseféé S.-tarján, Karancs u. 50,a. Összeállította: Tóth Jolán NÓGRÁD — 1977. február 3., csütörtök 5 I

Next

/
Thumbnails
Contents