Nógrád. 1977. január (33. évfolyam. 1-25. szám)

1977-01-23 / 19. szám

Kofosirnri Grcmrlpiprrp Emit:

Egyedül a tengerrel

Domanovszky Endre festészete

SOK EMLÉKEM VAN. Kinek ne volna, aki megélt hét évtizedet? Vannak köztük kellemesek és ke'lemetlenek, szépek és csúfak, elgondolkoztatok és érdektelenek. Mostanában sokat foglalkozom velük, hiszen az életemről írok. Most tartok az ötödik kötet vége felé.

Játszom az Emlékekkel, rakosgatom őket, 'mint a gyerekek az ilyen meg olyan kockákat s akárcsak ők. én is építgetek belőlük. Velük élek. de nem közöttük és nem belőlük, Mert nem mondtam le az életről, az élet egyetlen elérhető öröméről sem. Első az élet. s minden csak utána következik. Az emlékek is.

Csakhát a 'helyzet az, hogy ha . az ember emlékezni kezd akkor egyik emlék kézen fogja a másikat, s bevezeti abba a világos térbe, amelyet a gondolkozás vetít a sötétbe. Mindegyik emlék valamilyen csoport vagy család tagja. s az agy nem nyugszik, míg a csoport nem teljes, amíg valamennyi családtag meg nem .jelenik.

Nemrégiben a tenger tűnt föl előttem", úgy ahogy először pillantottam meg a Konstanza felé tartó vonat ablakából. Nem valamilyen hullámzó, de mindenképpen lapos felületet láttunk, hanem valmi kékes- zöldes-szürkés-ködös tömeget. amely magasan a szárazföld fölé emelkedett.

Velünk utazott földrajztanárunk:

Mi az? Tanár úr? Mi lehet az?

— A tenger — válaszolt ő.

— A tenger?... — ámuldoztunk hitetlenkedve, hiszen amit láttunk, semmiféle vízhez nem hasonlított, sem a Szamoshoz, mely keresztülfolyt Kolozsvár testén, sem a Maroshoz, sem a Küküllőhöz.

— De ha a tenger az, akkor miért nem folyik a szárazföldre?

Tanárunk elmagyarázta, hogy optikai csalódás kísért. A tenger épp azért emelkedik látszólag a város fölibe, mert errefelé nyílt s mi a tengernek nem a part közelében hullámzó részét latjuk, hanem a víz távoli tömegeit Értettük, nem is, a látvány mindenesetre lenyűgözött.

Mindabból, amit eddig elmondtam, az olvasó nyitván kitalálta, hogy iskolai kiránduláson voltunk. Hogy kik? A kolozsvári református gimnázium tanulói. Tanáraink vezetésével bejártuk Óroma- niát. Ezúttal találkoztam el - ső ízben a tengerrel. Ez a találkozás kis híján balul végződött, mert összekülönboz- tünk — a tenger meg én. De mindketten élve úsztuk meg a verekedést, így hát nagyobb baj nem történt.

Konstansába érve első utunk a tengerparthoz vezetett. Űszógatyát többen hoz- tünk magunkkal, tanárunk

megengedte, hogy meglüröd- jünk, miután ellátott néhány bölcs, tanáccsal, valamerre e,- tűnt.

Ekkor már teljes gőzzel utáltam ezt a tanárt, név szerint Tulogdy tanár urat. „Tulok”-nak csúfoltuk a háta megett. ő pofozott meg először és utoljára. mégpedig ezen a romániai úton, a Vaskapuhoz közeledőben mert Förster nevű osztálytársammal az ütközőkön kergető ttunk. Mint mondta, ő a felelős az életünkért, ezért részesültünk a fegyelmezésnek ebben a gyerekek közt nem népszerű formájában.

Föladatát nem teljesítette sem módszeresen, sem lelki- ismeretesen. Véletlenül vett észre bennünket az ütközőkön s most. mikor egy sereg féktelen gyerek maga maradt a tengerrel, nyoma veszett, nem állott a parton, nem leste aggodalmasan, ki úszik -be túl messze a tengerbe.

Tizenhatodik évemben jártam, fociztam, futottam, ugrottam távolt, magasat s azok, akikkel versenyeztem, ugyancsak ott vetkőződtek a parton. Alig vetettük bele magunkat a vízbe, máris ki-ki azon volt, hogy a mellette úszót megelőzze. Még nem jött divatba a sprintelés, mellen úsztunk s híján voltunk minden gyakorlatnak e sportban.

FÉLVE MENTEM BE a tengerbe, ebbe az ismeretlen birodalomba, amelyről csak regényekben hallottam s több rosszat, mint jót, vén tengeri medvékről olvastam, kincskeresőkről, kalózokról. Ezek az olvasmányi emlékek, csakúgy mint magának a víznek az érintése, elfogódottá tett.

Alig tettem néhány tempót, az elfogódottság eloszlott, valami édes részegség, valami mámor lett úrrá rajtam, nem azt éreztem, hogy úszom, hanem hogy repülök a habokon, mint egy sirály. Jobbra-balra magam előtt láttám néhány fekete gombot, mindegyik egy-egy osztálytársam feje, és mindegyik előttem.

Mint a láz, úgy tört ki rajtam a versengés dühe, erősítettem a tempót, hol jobbra, hol balra néztem, a fekete gombocskák lassacskán elmaradtak mögöttem. Elöntött a melegség: — győztem!

Ringatóztam egy kicsit, hogy kifújjam magam, hogy élvezzem a sós gyönyörűséget, ízleljem a keményen kiverekedett győzelmet.

Ráérősen, nyugodtan fordultam rneg, hogy visszaússzarn a partra. Valószínűtlenüi mesz- szi volt, a fölötte lengő finom pára valahogyan megváltoztatta diáktársaimat, akik a fövenyt tapodták, vagy a napsütést élvezték hasmánt.

Néhány tempó után ijedten észleltem, hogy valami nincsen rendben. Jövet, azaz a

nyílt tenger felé úsztomban, mint írtam repültem, egyik hullámot a másik után hagytam magam mögött. Most viszont hullám hullám után vonult el előttem, én pedig mintha egy helyben vesztegelnék. Sőt, mintha valami erő akarna magával ragadni, hogy még mélyebbre sodorjon. Félelmemben minden erőmet beleadtam a tempóba. így akartam leküzdeni a tenger szívását.

Aztán abbahagytam az erőlködést, mert éreztem, ha továbbra is ennyire erőltetem az úszást, hamarosan kimerülök s akkor többé semmi nem menthet meg. Egy darabig tehetetlenül hányódtam a felszínen. nem védekeztem, a halálfélelem megbénított.

Nem értettem, mi történik, hogy voltaképpen megint optikai csalódás játszik velem, megértettem viszont, hogy a helyzetemet tisztáznom kell s erre megvan a módom. Egy templom sárgás-fehér tornya magaslott ki a városból. Megcéloztam. aztán- hunyott szemmel úsztam a torony felé, az életritmusommal eggyező erővel. nem kétségbeesetten csapkodva, mint előbb. Néhány perc múlva kinyitottam a szemem.

A torony közelebb volt. Nem sokkal, de kétségkívül közelebb.

Föllélegeztem s megköny- nyebbültem úsztam tovább. Időnként behunyt szemmel, mert a haladás újra és újra való megállapításából erőt merítettem. Egyre bizonyosabb voltam benne, hogy akár szív a tenger, akár nem, nem leszek az áldozata.

Senki nem figyelt föl. amikor kissé zilálva fölegyenesedtem a sekély parti vízben. Tulogdy tanár úr sem vett észre bizonyára török kávét ivott valamelyik közeli' kávéházban.

S AHOGY A PARTRÓL visz- szatekintettem a tengerre, megértettem mi történt. Befelé repültem, mint a sirály, mert a szél a nyílt tenger felől hajtotta a hullámokat s ahogy egyre-másra elhaladtak mellettem, azt az érzést keltették bennem, hogy gyorsabban úszom, mint egy világbajnok. Kifelé menet ugyanaz a szél ugyanazokat a hullámokat (mondjuk) ugyanolyan ütembe terelte a part felé, sokkalta gyorsabban, mint ahogy én úsztam. Nem tudtam lépést tartani velük,, ebből fakadt az a rémítő benyomás, hogy hiába erőlködöm, nem- haladok, mert a tenger magába akar szívni.

Szerencsémre nem vesztettem el a fejem s amint említettem, megcéloztam a tekintetemmel a sárga templom- tornyot. Az igazított útba, mint a világítótorony a vihar- 1 an hányódó hajót.

Amikor egy nemzet nagy művészeti hagyományokkal, példákkal rendelkezik, akkor minden elkövetkező művésznemzedékre kettős feladat vár: méltónak lenni a múlt nagyjaihoz. s ugyanakkor nem epigonná, élménytelen, egyszerű másolóvá válni. Ehhez a problémához új is adódott: a tartalomé A magyar realisták mindenkoron a nép mellett állottak, műveiket áthatotta a mélv szociális érzés. Az úi kor megfordította a művész helyzetét, mondanivalóját: a győzelem, a megvívott harc öröme lett új művészetének tartalma.

Domanovszkv Endre müvei azok, amelyekkel leghitelesebben, legátfogóbban tudjuk érzékeltetni új művészetünk jelen és jövő arculatát. Ha csak egy pillantást vetnek itt reprodukált képeire, amelyek a Dunai Va°mű bejárati freskójáról készültek, meg kell érezniük- erő. a gondolát tisztasága és az érzés bensősége jellemezi őt. Éppen ezért volt ő nemcáak alkalmas, de hivatott is arra, hogv monumentális freskófestészet területén tegyen tanúvallomást korunk legszebb és legnagyobb vívmányáról: a munkás-és a para fogásról. megrendítő találkozásáról történelmünkben.

Festészetének mesterségbeli méltatása előtt, a mű tartalmáról, tehát Donamovszky emberi mondanivalójáról keil beszélni. Nemcsak azért mert ez a tartalom új, hanem azért elsősorban, mert bármily virtuóza is az ecsetnek a művész, sosem avatná őt igazi

mesterré e műve, ha nem

egy hatalmas emberi élmény irányította volna képzeletét.

Ennek a műnek a mondanivalója nem megadott, megrendelt „téma”. A jobboldali csoportban a föld embereit ábrázolja, a parasztokat. a baloldaliban a munkásokat, a bányák, kohók embereit. A kenyér az, ami összefogásukat, találkozásukat megpecsételi, mint hajdanában a vérszerződés. Ez a kenyér szimbólum 'is: az egyetemes történelem legnagyobb harcaiA Dunai Vasmű bejárati freskója

nak rugója osztálykülönbségek mércéje: szegények legszebb álma. gazdagok asztalának morzsája. De a kenyér még annyi minden: kisgyermekek majszolásának látványa, hajnalban kelő asszonyok sürgölődésének, tűnődésének meleg hangulata, de aztán régi koldusok, csavargók tekintetének kiéhezett pillantása és régi sztrájkok indulata, tüze is ehhez fűződik. S mindennek a -bensőséges érzésvilágnak tükröződését látjuk abban az áhitatos mozdulatban, ahogyan a leány nyújtja, s a férfi nyúl a kenyér felé.

Ezek mögött az emberek mögött harc áll, és múltbeli nehéz sorsuk, ezt nem fogják, és nem kell elfélejteniök: a cél, amelyhez elértek sok áldozatba került, ennek komolysága jelentkezik még a kifejezésben. Ugyanakkor a megbékélés nagv buzgalma Is, és ha szabad1 így kifejezTamás István:

ni: az otthonosság érződik magatartásukon, mint akik mostoha sorsuk számkivetett- ségéből haza találtak végre. A freskónak egy másik részletén még fokozódik ez a bensőséges nyugalom, mintegy tartalmi hátteret, magyarázatát adva a középső jelenetnek. -Itt a gyümölcs, a termés beérése jelképezi a békés munka sikerét, asszonyok mozdulatának finom ritmusa is jelzi azt a tökéletes harmóniát, azt a biztonságot, amelyet új életünk nyújt.

Erős fény-árnyék és színbe^ li ellentétek, s a mozdulatok finom, de mégis határozott játéka teszi mozgalmassá a kompozíciót.

Domanovszkynak nincsenek

kész sablonjai bizonyos témák megoldásában. Sikerül az élet minden jelenségéhez olyan közel férkőznie, hogy teljes elevenségében szólaltassa meg, s viszatükrözze benne a való élet, a mindennapok tipikus jelenségeit.

70 éve. 1857. január 23-án született Domanovszky Endre. Ebbei a? alkalomból közöljük Bényi László tanulmányát.

H ó'e

ordít

üvölt füleimbe, s úgy érzem bambán miként a szita káva kába

süket vagyok.

Csípnek a pihék cikázó méhei Fullánkjaik halálos komolyak, s oly’- hihetetlen nagyok.

ni bér

Zsugorodik gémberedve lábam orrom cinkét fogott. Fölkelt-e majd játszani hív-e, s, hogy siklik, csilingel a szán rakétáz hógolyó hinni még szeretném,

S tudni

mindazt min mosolyog.

X

Realizmusa az ötvenes években bontakozott ki. Heroikus emberábrázolását később felváltotta az érzelmek és szenvedélyek dinamikus, olvkor már tárgyiatlan festői világa. Domanovszkv az intimebb jellegű táblaképfestászet mellett szakavatott mestere volt a monumentális műfajoknak is.

Domanovszky festői útja 1929-től ível. 1974-ben bekövetkezett tragikus haláláig.

*> ♦> ♦> ♦> *2* ♦> ♦> ♦> ♦> ♦!« ♦> ♦> ♦> ♦> »> ♦> ♦> *1* *1* ♦> ♦> *1* ♦> v ♦> ♦♦♦ ♦♦♦ ♦> v v v ♦> v v

A címben szereplő kellék

mellé keress néhány, a témához kapcsolódó brosúrát,

határozatot, állásioglalást. Ha mindez együtt van: ebből is,"abból is ollózz ki néhány bekezdést. Ízlés szerint. Fűszerezd néhány helyi adattal — máris készen van a jelentés, a beszámoló, avagy éppen a hozzászólás.

A fenti recept — szerencsére — egyetlen „szakácskönyvben” sem található. Ez persze ■nem jelent akadályt, a gyakorlatban alkalmazzák. A szinte vég nélküli, egymásba érő tanácskozásokon gyakran egy kaptafára készült, frázisokat puffogtató hozzászólásokat ball az ember.

Az egyelőre ellenszer nélküli, már-már népbetegségszámba menő kór írásban is úgy teried. mint a ragály. A diagnózishoz szükséges, szin-, te valamennyi adat megálla-* pítható abból a példából, amelyet a minao adtak kezembe. E szavakkal: olvassa és érdekelni fogia!

Né^em a vaskos. ste,''‘>'ezett Irományt, fedelén ez áll: X községi közös tanács középtáTollhesyen

Végy egy oil

vú művelődési terve. És ezt olvasom mindjárt az elején: „A társadalmi tudat fejlesztésének, a szocialista életmód formálásának minden területén meghatározó eszköze a közoktatás és közművelődés. A művelődésügy eredményes, a társadalmi igényeknek megfelelő fejlesztése csak a tanácsok céltudatos tervszerű munkájával valósítható meg”. Szép. És kissé ismerős, sokat olvasott szöveg. Mindenesetre a második mondat még megnyugtat. Gondolom, hogy a „céltudatosság” és a <.terv- szerűség” jegyében fogant konkrét tennivalókról. feladatokról olvasok majd Elvégbe egy közért'' ú mű c’ési tervről van szó. a - 1980-ig meghatározza a mit? és a hogyan ?-t.

De már a helyzetelemzésnél rossz sejtésem támad! A helyi közművelődésből kirekedt. hetente, kéthetente hazajáró, ingázók, három műszakban dolgozók érdekében a feladat: „a kapcsolat kiszé’e- sítése és erősítése, a dolgozók bevonása a helyi kulturális munkába". Ennyi. Hogy kuglipályát kellene-’ építeni. vagv vasárnapi sörivóveEsennye! kell csalogatni őket a kultúr- házba — arról már nem szól az írás.

Itt akár meg is állhatnánk, a dohogás abba is maradhatna. Tudniillik, .itt-ott olvasható a gond homályos le rási és a kinyilatkoztatás: meg kell szüntetni, előbbre kell lépni. Félek ez éües kevés az 8d- vösségh z Hiszen még a központi. irányító szervek állásfoglalásai sem nélkülözik a cél megfogalmazása mellett az

eszközöket. a módszereket, j Hogyan lehetne hát végrehajtani egy konkrét tervet, amelyben mines is konkrétum? Illetve van. ami az óvodákat és az. iskolákat, tehát az oktatást illeti. Persze, ez kötelesség, nemcsak szándék és akarat kérdése. Az oktatás fejlesztése feletti örömömet ezért nyomta el az iskolán kívüli művelődés kö- , dós. homályos volta miatti bosszúság.

Még reménykedtem, amikor megpillantottam azt a fejezetcímet. amely alatt a művelődésügy ötéves tervbeni fejlesztését részletezik. Elnézést a sok macskakörömért, de te'’-ék figve’nl. ezt olvastam: .A szo-~:a’I-'mus magasabb szintű építése megköveteli, hogy a művelődés jobban szolgálja társadalmi-gazdaÓt...

sági tevékenységünket.” „A szocialista demokratizmus fejlesztése érdekében erősíteni, kell a kultúra politikai ideológiai nevelő hatását, ösztönözni a közélet aktivitását, a közösség iránti felelősség érzetét.” „Az életszínvonal és a szabad idő növekedésével párhuzamosan eredményesebben kell befolyásolni a művelődés eszközeivel a kulturált szocialista életmód, a szabad idő eltöltésének alakulását.”

így, egymás után. Rendületlenül. Egy HELYI tervben. Néhány konkrétan leírt feladat (végre!) már-már feledteti a rossz hírű faliújság- cikkekre emlékeztető intézeteket, amikor ismét előbukkan az olló, illetve annak munkája. „A közművelődés tartalmi tevékenységében, de tormáiban is keresni kel! azokat a nevelési lehetőségeket, mellyel erősíteni lehet az ideológiai és politikai nevelést.”

Ez annak a bizonyos szélté- ben-hosszában terjedő receptnek az eredménye. Az előbbieken túl már csak egy aggályom marad. Miként készül majd a középtávú művelődési terv végrehajtásának értékelése? Az elvi állásfoglalásokból ollózott passzusokra való tekintettel gondolom így: „szélesítettük a kapcsolatokat”, „jóban szolgálta.. ..eredményesebben) befolyásoltuk”. stb.

V

égezetül egy kérés. A kivesézett terv készítőit arra kérem, ezt a kritikát ne sajátítsák ki maguknak. Bízvást állíthatom, sok helyütt, sok-sok • olló gazdái hiszik: róluk szól ez az írás.

És ez a nagyobb bai.

K. Kelemen Gábor

NÓGRÁD — 1977. január 23., vasárnap 5

1