Nógrád. 1976. december (32. évfolyam. 284-309. szám)
1976-12-14 / 295. szám
Az NB Ill-ban Balassagyarmat fiataljai a város felszabadulásának 3S. évfordulóján futóversennyel tisztelegtek a városért elesett szovjet katonák emlékének. Az általános iskolák diákjai mellett középiskolások is részt vettek a versenyen, mely a város határától (a kórháztól) a szovjet hősi emlékműig tartott. — kj — Szerdán az MNK-ban: SBTC—Pécsi MSC mérkőzés Eredmények, m. táblázatok Vereség a seregit a {tótól Kisvárdai SE—Salgótarjáni KSE 1 — 0 (1 — 0) Kisvárda, 400 néző, v.: Lé- nárt. KSE: Mosolygó — Takács, Gál, Komaromi, Dajka, Soós, Batári., Bori, Tóth, Boros (Korponai), Balogh (Marczi). Edző: Oláh Tibor. SKSE: Rádi — Verbói, Kasza, Nagy, Szőke, Gulyka, Kiss, Bábel (Romhányi), Lisztóczki, Bencsok, Oláb (Szekula).' Edző: Tóth István. Rendkívül rossz talajú pályán a mérkőzés egyetlen gólja csupán három percet váratott magára. Balogh rajtolt egy hosszú, előreadott labdára, Gulyka nem tudott közbeavatkozni, a csatár lövésre szánta el magát, s egy hazai játékosról irányt változtatva jutott a labda a hosszú sarokba. 1—0. Néhány perccel később Bábel kapott nagyszerű labdát biztos gólhelyzetben, de elhamarkodottan mellé lőtt. Ezután Szőke nagy erejű szabadrúgása kerülte el a hazaiak bal kapufáját. Az SKSE mezőnyfölényben játszott, de a hazai védelem jól zárt. Inkább küzdelem, mint játék folyt a pályán. Szünet után továbbra is a vendégcsapat támadott. Az 55. percben Bencsök nagyszerű cselek Után a 16-oson belülre került, de lövés helyett elügyefenkedte a helyzetet. A 65. percben Szőke szabadrúgását hárította a kisvárdai kapus. A játéktéren mind paprikásabbá vált a hangulat A hazai gárda körömszakadtáig védekezett, az eredmény tartására . törekedett. Az SKSE viszont támadott, de egyáltalán nem jelentettek veszélyt, a kisvárdai kapura. Ebben a játékrészben még lövés sem ment kapura. A mérkőzés lefújása után Verbói és Lénárt játékvezető között vita támadt. A bíró ekkor kiállította az SKSE jobbhátvédjét. Az SKSE ezen a találkozón biztos esélyesként lépett feL A gyors hazai goi azonban megzavarta a kohászokat. Szinte végigtámadták a mérkőzést, gólt azonban nem tudtak elérni. A kapura!ö- vésekkel is adósak maradtak az SKSE labdarúgói. Ezen a mérkőzésen hiányzott a tarjáni csapatból a lelkesedés. S ez végül is megbosszulta magát. Jó: Komáromi Soós, Boros, Tóth. Az SKSE-ből egy játékos sem nyújtott átlagon felüli teljesítményt. Demény László Helyzetek, kapura lövések nélkül Szerdán folytatódnak a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa küzdelmei. Az I. csoportban .szereplő SBTC csapata az i NB II. éllovasát — Kovács Imre mesteredző csapatát — a Pécsi MSC-t fogadja Salgótarjánban. Mint ismeretes, az első találkozón 2—2 volt az eredmény. A mérkőzésre az SBTC Dimitrov úti salakospályán kerül sor 13 órától. A csoport állása 1. FTC 112. Pécsi MSC 1-1 3. Salgótarján 2-1 4. MTK-VM - -1 .- 3—0 2- 2—2 1 1 2—5 1 Röplabda Budapesti silier az OIIC területi döntőjén A salgótarjáni városi sportcsarnokban Repássy László' nak, a Nógrád megyei Testnevelési Sporthivatal módszertani vezetőjének üdvözlő szavaival kezdődött a röplabda ÓIK területi döntője. A kétnapos tornán a nőknél a NIM, az MVSC, az Egri Dózsa és Kisterenyei SE, a férfiaknál a Vasas, az Özd, a Gyöngyös és a SÜMSE csapatai vették fel a küzdelmet, melyet a rendezők körmérkőzéses rendszerben bonyolítottak le. A nyitómérkőzést a NIM—MVSC női csapatai játszották és a hosszúra nőtt, illetve a jól kiválasztott budapestiek 3—0 arányban nyerték meg. Ezután mutatkozott be a Kisterenyei SE csapata. Könnyedén 3—0- ra verte a serdülő korcsoportú játékosokkal kiálló Egri Dózsát. A délutáni párosításban a Kisterenye 3—0-ra biztosan nyert az MVSC ellen és a NIM is 3—0-ra, kétvállra fektette az Egri Dózsát. A II. forduló után a női mezőnyt a Kisterenyei SE és a NIM 2—2 győzelemmel vezette. A férfiaknál a SÜMSE— Özd mérkőzéssel kezdődött az ÓIK területi döntő. Az ózdiak három kitűnő támadójátékossal rendelkeztek, a tarjá- niak eggyel, és 3—0-ás győzelmük egy pillanatig sem forgott veszélyben. Ezután a Vasas—Gyöngyös mérkőzés következett, amely a Vasas biztos 3—0-ás győzelmével végződött. A délutáni találkozókon a Vasas fölényesen 3—0- ra győzött a SÜMSE ellen úgy, hogy az öblösüveggyáriak a harmadik játszmában még pontot sem fogtak! Az Özd ugyancsak 3-rO-ra verte a Gyöngyöst. Az első nap után a férfiaknál sem alakult ki végleges sorrend. A csoportot az Özd és a Vasas vértté két- két győzelemmel. A vasárnapi küzdelemsorozat reggel fél 9-kor az MVSC —Egri Dózsa mérkőzéssel kezdődött, melyen 3—0-ás borsodi győzelem született. Ezt követően a női mezőny sorrendjét eldöntő mérkőzésn? került sor. A két veretlen, a NIM és a Kisterenyei SE összecsapásra. Ez a találkozó jó propagandája volt a röplabda sportágnak. Az első játszmában a terenyeiek kitűnő játékkal lepték meg a budapestieket. Ragyogó mezőnyjátékot mutatva, a hálónál pedig Puszta ellenállhatatlan ütései és pompás ejtései révjjn a Terenye ló— 6-ra hengerelt. A második játszmától kezdve azonban elfáradtak, s ez főleg nyitásfogadásokban és rossz nyitásokban mutatkozott meg. A második játszmát a NIM nyerte 15—9 arányban. A harmadik játszma közel félórás küzdelmet és jó játékot hozott. A játszma végén, döntő pillanatokban a terenyeiek elemi hibákat vétettek, és 15—12-re alulmaradtak. A negyedik játszmában sem változott a helyzet, a terenyeiek nem tudtak újítani és 15—8-ra kikaptak. A NIM 3—1-es győzelme elsősorban magassági fölényüknek könyvelhető el. A női ÓIK területi döntőjének végeredménye: 1. NIM, 2. Kisterenyei SE, 3. MVSC, 4. Egri Dózsa. A férfiaknál a vasárnapi utolsó forduló a SÜMSE— Gyöngyös mérkőzéssel kezdődött. A tarjáni fiúknak másfél órás küzdelemben sikerült 3— 1 arányban nyerni és a csoportban a harmadik helyet megszerezni. A torna utolsó mérkőzése a Vasas—Özd férfitalálkozó volt, amely a csoport első helyét döntötte el. Ezen a találkozón is a Vasas bizonyult jobbnak. Végig egyenletes játékkal, több ütőjátékost felvonultatva 3—o-ás biztos győzelmet aratott és a csoportban játszmaveszteség nélkül első helyen végzett. A férfi ÓIK területi döntő végeredménye: 1. Vasas, 2. Ózd, 3. SÜMSE, 4. Gyöngyös. Az eredményhirdetésre délután került sor. Kiss Lajos a versenybíróság elnöke értékelte a tornát és a résztvevő csapatoknak oklevelet adott át. A női és a férficsoport első helyezettje az országos döntőbe jutott tovább. Varga Nándor Vasas Ikarus—Salgótarjáni Síküveggyár 1—0 (l — 0) NB III. Északkeleti csoport. Kazincbarcika—Egri Vasas 1— 0 (0—0), Honvéd Papp J. SE—Miskolc 1—0 (0—0), Hatvan—Borsodi Bányász 1—1 (0—0), Nyíregyháza—Záhony 2— 1 (0—1), Debrecen—Leninváros 3—2 (1—2), Hajdúszoboszló—Sátoraljaújhely 2—0 (1—0). Az őszi végeredmény 1. K.-barc. 19 13 5 1 49—19 ?1 2. DMTE 19 13 4 2 47—16 30 3. Papp SE 19 9 5 5 30—23 23 4. Nyíregyh. 19 9 5 5 26—21 23 5. Gyöngyös 19 9 5 5 27—27 23 6. Ikarus 19 8 6 5 29—15 22 7. B.-gyarm. 19 10 2 7 33—21 22 8. H.-sizob. 19 7 6 6 25—27 20 9. S.-újhely 19 8 4 7 21-»-26 20 10. N.-bátony 19 7 5 7 32—26 19 11. SKSE 19 6 7 6 25—25 19 12. Leninv. 19 7 5 7 23—26 19 13. MVSC 19 6 6 7 36—25 18 14. Rudab. 19 6 5 8 21—25 17 IS. Hafrvan 19 5 6 8 19—30 16 16. Záhony 19 5 4 10 18—39 14 17. Bors. B. 19 3 7 9 18—29 13 18. Egri V. 19 4 3 12 15—28 11 19. S. Sfküv. 19 5 1 13 25—42 11 20. Kisvárda 19 3 3 13 19—48 9 A 20. fordulóban, december 19-én: Hatvani Kinizsi—Nagy- bátonyi Bányász, St. Síküveggyár—Leninváros, Záhony— SKSE, Borsodi Bányász—Balassagyarmati SE. A totó 50. heti eredménye 1. MÁV DAC—Volán »—1 1 2. özd—Debrecen 0—0 X 3. V. Izzó—Budafok 2—2 X 4. Oroszlány—Komló 0—2 2 5. Na*?ykanizsa—BVSC 2—1 1 6. Várpalota—Szf. MÁV 1—2 2 7. Bábolna—Vác 2—3 2 8. Zszt. - gr ót—D u nak eszi 0—1 2 9. Schönherz SE—Pét 6—0 1 10. Napold—Roma 1—0 1 11. J u ventus—Fior entina 0—0 X 12. Cesena—Verona 0—1 2 13. Sampdoria—Inter. 0—1 2 +1 14. Brescia—Cagliari 1—2 2 Salgótarján, 500 néző, v.: Bodó. Ikarus: Horváth — Király, Végh, Őri, Deáki, Fa- uszt, Ilosvai (Malik), Hajdus- ka M., Hágenbach, Hajduska T., Frits (Molnár). Edző: Kontha Károly. Síküveg: Ba- ár — Nagy, Váradi (Marti), Fehérvári, Borsos, Dudás, Verbovszki, Tábori, Uhlmann (Szabó), Krivanek I-, Csőri. Edző: Szűcs László. Már az első percekben mindkét kapu előtt adódott egy-egy helyzet. A 8. percben Hajduska M. az' elfektetett Baár mellett az alapvonal közeléből lőtt labcíája a gólvonalon végigfutva hagyta el a játékteret. A 10. perc után a hazaiak vették át a játék irányítását. A 22. percben Krivanek a bal oldalról ívelt középre Uhlmann a 11-es pontnál a lekezelt labdát senkitől sem zavarva fölé lőtte. Hazai támadások közepette a 28. percben megszerezte az ellenfél a vezetést, s egyben a mérkőzés egyetlen gólját. Tömegjelenet zajlott Nagybátony, 1200 néző, v.: Bodnár. Gyöngyös: Kovács — Nagy, Horváth, Mikitovics, Ács (Bársony), Huszár, Fe- rencz, Adonyi, Gábor, Gai- góczi dr. (Benei), Szabó. Edző: Nagy János. Nagybátony: Palchuber — Pozsár, Antal, Csuhány, Bocsi, Csikós, Sütő, Veres, Dóra, Orosz I., Kiss. Edző: Bulyovszky Tibor. A több mint ezer, főleg gyöngyösi szurkoló üdvrivalgása fogadta a pályára lépő két csapatot. Nagy iramban Baár kapuja előtt, Dudás egy félmagas labdát csak röviden tudott elrúgni a kaputól. A fedezetlenül hagyott Fauszt futtából rést talált a hálóba. 1—0. A 35. percben Krivanek I. a baloldali 16-os sarkától lőtt szabadrúgása az oldalhálóba kötött ki. A 45. percben egyenlítési alkalmat szalasztott a Síküveggyár. Dudás kilépett a védők közül, öt méterről lőtt, lapos, éles labdáját a kapus jó reflexszel, lábbal mentette. Szünet után ritkán látott 45 percnek voltunk tanúi. A küzdelem szinte végig az Ikarus térfelén folyt. A 8—10 emberrel védekező vendégegyüttes a meg-megűjuló hazai támadásokat önfeláldozó, lelkes játékkal oly’ eredményesen rombolta, hogy kapusuknak szinte egyetlen számottevő lövést sem kellett védeni. A labdát végig birtokoló síküveggyáriak az utolsó percekben szalasztották el az egyenlítés nagy lehetőségét. Csőri a 85. percben a kapu kezdtek a vendégek. A 3. percben Ács hosszú labdát küldött a bátonyi 16-os jobb oldalára, Csuhány lábán megperdült a labda, a közelben levő Antal nem ugrott fel, így Gábor biztosan fejelhette a sarokba. 1—0. A bátonyi fiúkat nem törte le a potyagól. Veres a 6. percben a hazai térfélről indította Kisst, aki szépen továbbított Orosz I- nek. Egy csel után Dórához került a labda, aki 10 méterről lőtt Kovács kapujába. 1—1. A változatos, élénk iramú mérkőzés 12. percében a gyöngyösi fiúk hibáztak. Horváth lefutotta a hazai középpályásokat, balra ívelt Veresnek, aki hosszú szöktetés után becsapta a védőket, középre játszott, s a jó ütemben érkező Mikitovics fejesét Palchuber azonban biztosan mentette. öt perccel később Sütő óriási iramban húzott el a jobb oldalon, majd beívelte a labdát, azonban Kiss újra hibázott. A 35. percben a gyöngyösiek szabálytalankodtak. Veres 25 méteres szabadrúgása a jól helyezkedő Orosz I-hez került, aki teljesen tiszta helyzetben kihagyta a nagy lehetőséget. A 39. percben Kiss egyéni akció során közelítette meg Kovács kapuját, de a kaputól mintegy 10 méterre megtorpant, így Huszár és Fe- rencz könnyedén szerelte. A 45. percben Dóra és Orosz I. ossz játéka sem hozott eredtorkából a jobb sarok mellé fejelt, majd Fehérvári bombája a védőkről pattant a mezőnybe. A leszakadás ellen küzdő Síküveggyárt ezúttal saját fegyverével, a 'elkesedéssel győzte le ellenfele. Az első félidő változatos küzdelmében a helyzetfölény ellenére az ellenfél szerzett vezetést. Szünet után a síküveggyáriak a védőktől támogatva az ellenfél térfelén tartották a labdát, támadóik, középpályásaik nagyobb részt az ellenfél 16-osa táján sorakoztak. A sok pontatlan átadás, a labdát lassú, állva váró játék miatt azonban a mezőnyfölény ellenére sem tudták a hálóba juttatni. Szinte egyetlen gólveszélyes helyzetet sem teremtettek! A mindvégig gyorsabb és kitűnően védekező ellenfél az erőtlen támadásaikat könnyedén verte vissza és ezzel győzött. Jó: Végh, Deáki. Hajduska (a mezőny leg- - jobbja), ill.:. Borsos, Verbovszki. (mátyus) ményt. Orosz erőtlen lövését Kovács könnyedén mentette. Szünet után feljött a vendégcsapat, többet és veszélyesebben támadott. A 60. percben Horváth a 16-os vonalával egymagasságban Galgóczi dr-nak küldött keresztlabdát, de óriási lövése a védők sta- tisztálása mellett szerencsére a jobb kapufa mellett húzott el. A mérkőzés utolsó harminc percében a gyöngyösiek mezőnyfölényben játszottak. Csak a hazai védőknek köszönhető, hogy Gábor és Szabó veszélyes akcióiból nem lett gól. A 80. percben Beneit útánrúgásért kiállították. Az emberfölényben játszó hazaiak így sem tudták átvenni a játék irányítását. A 85 percben a szemfüles ' Ferencz elfutott a jobb oldalon és újra csak Antal szabadította fel a hazai kaput. A 88. percben Szabó Horváth- nak küldte középre a labdát, a védők pillanatnyi kihagyása közben, óriási bombát küldött a bal alsó sarokba. 2—1. Az utolsó két perc hajrájában örülni kellett annak, hogy a gyöngyösiek csak egygólos vezetéssel vonultak le a pá- lyárólí A jó iramú, színvonalas mérkőzésen, a jobb csapatjáték, és a helyzetek kihasználása alapján a vendégek megérdemelten vitték haza az értékes két pontot. Jó: Kovács, Ferencz, Szabó, Gábor, ill.: Antal, Csuhány, Veres, Dóra. Gyenes László Súlyemelés Árvái (St. Ingatlan) győzelme as Avas Kupán Kitűnően szerepelt az St. Ingatlan fiatal súlyemelője, Árvái Gyula Miskolcon, az Avas Kupa súlyemelő-viadalon. Hét egyesület több mint hatvan versenyzője lépett dobogóra az ifjúságiak és serdülők küzdelmében. Árvái az ifjúságiak légsúlyú versenyében 185 kilóval (77.5, 107.5), végzett az első helyen. Teljesítményével az idén már harmadszor teljesitette az arany- j elvényes szintet! Jobbak voltak a hazaiak Rudabányai Ércbányász—Balassagyarmati SE 1—0 (1—0) Rudabánya, 600 néző, v.: Fehér II. Rudabánya: Birkás — Tires, Békéi, Nagy, Tomesz, Kalász, Kiss, Ruttkai dr., Síkor,a (Garam), Baffi, Sütő. Edző: Tóth László. BSE: Sző- . ke — Pribeli, Jelen, Rob, Homyák, Osztrozics, Szalai, Hugyecz, Trubin, Berindán, Szedlák. Edző: Tományi Pál. A végig sportszerű mérkőzést lelkesebb játékával nyerte meg a Rudabánya. Jók: Birkás, Kalász, Kiss, illetve Pribeli, Osztrozics. Megérdemeli vendéggyőzelem Gyöngyösi Spartacus—Nagy bátonyi Bányász 2—1 (1—1) NÓGRÁD — 1976. december 14., kedd 7