Nógrád. 1976. december (32. évfolyam. 284-309. szám)

1976-12-08 / 290. szám

Látogatna a Bolgár Kulturális Központban tévéajánlatunk Az érdeklődő magyar kö- aönség számára november vé­ge. december eleie a bolgár zenével való elmélyültebb is­merkedés iegyében te’t el. A bolgár zene napjai alkalmá­ból neves bolgár énekművé­szek, muzsikusok és együtte­sek léptek a hazai közönség elé Budapesten és az ország más városaiban A budapesti Bolgár Kultu­rális Központban kitűnően rendezett, gazdag anyago* fel- vonul'ató hang'emez-kiállítás fogadta a látogatókat. A rep- rezen' tív tár’a*hoz a bolgár ?ene; könyvkiadás kiemelkedő kötefp;nek bemutatása is csat­lakozik. A’exandr Giumvnak. a Bol­gár Ku’turá’s Központ titká­rának szíves kalauzolásával tekintettük meg a kiállítást, ame'v élénk érdeklődést vál­tott ki a bo'gár zene iránt érdeklődök körében. A’exandr Gjurov egyébként különösen szívesen fogadja a Nógrádból érkező látogatókat, hiszen a korábbi években a megyében, Szécsényben tanított. A bo’gár—magyar barátság elmélyítésében úiabb fontos állomás lesz idén Balassagy ar­mat. a december 9-től 12-ig megrendezendő Madách Imre A nevelőtestületek felada­tai a KISZ IX. kong­resszusának határozatai alapján — ez a rendkívül idő­szerű, aktuális téma volt a központi gondolata azoknak a nevelési értekezleteknek, ame­lyeket nemrég a város, a me­gye valamennyi általános és középiskolájában tartottak. A salgótarjáni Táncsics Mi­hály Közgazdasági és Keres­kedelmi Szakközépiskolában már hónapokkal ezelőtt meg­kezdődött a készülődés az is­kolai nevelési értekezletre. Természetes folyamat ez, hi­szen a KISZ-kongresszus, az MSZMP XI. kongresszusa, a párt ifjúságpolitikai határoza­ta — mint ahogyan azt Bihari Lajos, az intézmény igazgató­ja is hangsúlyozta — a ma is­kolájában nem jelenthetnek új témát, de a mindennapi mozgalmi és pedagógiai mun­ka alapját kell, hogy képez­zék. Nem volt hát szükség kü­lön érdeklődéskeltésre, hiszen a KISZ kongresszusának do­kumentumait már a mozgalmi év előkészítése kapcsán jól megismerte és az éves munka- programban érvényesítette az iskola közössége. A közelmúlt­ban lezajlott iskolai diákpar­lament is bátor szókimondús- ra, aktivitásra, és a gondok feltárására serkentett. A közgazdasági szakközép- iskolában megtartott nevelő- testületi értekezlet sikeréhez, közvetlen aktív légköréhez nagyban hozzájárult, az is, hogy a tantestületben sok olyan pedagógus munkálkodik akik hosszabb-rövidebb ideig ifjúsági vezetők voltak, s Így erősen kötődnek az ifjúsági mozgalomhoz. Az intézmény igazgatója vi­taindítójában hangsúlyozta, hogy a KISZ IX. kongresszu­sának határozatai számbavéte­lekor többségében nem új fel­adatokról van szó, hanem a korábbiak kiegészítéséről, mó­dosításáról, a tartalmi munka javításáról. A határozat egyes pontjait nem lehet egymástól elválasztani, az egészet kell látni a helyi megvalósításban, a sajátos körülmények figye­lembevételével. A beszélgetés, vita során több tapasztalt pedagógus el­mondta, hogyan szervezik meg pedagógiai munkájukat, hogy az intézmény tanulói aktív közösségi emberekké, jól fel­készült ifjúkommunistákká váljanak. Az iskolai életben az ifjúsági szervezeti munka sa­játos viszonyok között zajlik nap mint nap. Az osztályok, az évfolyamok, a képzési ága­zatok, a tagozatok, mozgalmi területen a KISZ érdeklődési körök, szakkörök; mind a kö­zösségformálás keretei. De hol találja meg az igazi kö­zösségi körét a diák? A véle­irodalmi színpadi napok ese­ménysorozatával. amelynek el ők észi’ésébe és lebonyolítá­sába a Bolgár Kulturális Köz- iont is bekapcsolódott. A na- ookban éppen e rendezvény- sorozat kapcsán tartottak saj­tótájékoztatót a Bolgár Kul- ’urális Központban. Az idei Madách Imre irodalmi szín­padi napokon ugyanis a bol­gár irodalom szerepel a fel­lépő csoportok műsorában Ezen túl. bolgár grafikai ki­állítás, fotókiállítás is nyílik Ba’assaayarmaton. továbbá bo'gár filmeket mutatnak be a filmszínházban. s bolgár népművészeti termékek vásá­rát rendezik meg. Szvetlozar Vaszilewel és Ivan Ponovs^kival. a Bolgár Kulturális Központ igazgató- helyetteseivel a bolgár—ma­gyar .barátság kulturális té­nyétről beszélgetünk, a ba­lassagyarmati események kap­csán. — Számomra ez lesz az e'ső jelentős kulturális ren­dezvény Magyarországon, amelyen részt veszek —, mondja Ivan Popovszki. — Természetesen, az ilyen jel­legű események nem ismeret­lenek Bulgáriában. Sumen vá­rosában 1969 óta kétéven­mények szerint, az 1973-ban bevezetett vertikális KISZ- rendszer, az érdeklődési körök szerinti differenciáltság sokat segített a gondokon. Érdeke­sebbé, színesebbé vált a KISZ- élet és a szaktanárok, osztály- főnökök, osztályközösségek együttműködése alapján nem jelent gondot a számtalan osz­tályból jövő, de azonos érdek­lődésű, meggyőződésű fiatrlok összefogása, jó közösséggé ko­vácsolása. Szó esett a nevelési értekez­leten a KISZ politikai kép­zés feladatairól is. A nevelő- testület ajánlást fogadott el, amely tartalmazza, hogy az ifjúsági mozgalomban jobban kell érvényesíteni a világné­zeti, erkölcsi, politikai neve- lőtevékenyságet, a KISZ po­litikai munkájának erősítésé­re új módszereket, lehetősége­ket kell kidolgozni. Az egybe­gyűltek állásfoglalása az volt. hogy az ajánlást az iskola: KISZ-bizottság tűzze napi­rendjére és vitassa meg. A tanuláshoz, a munkához való viszonyról szólva a peda­gógusok leszögezték; a KISZ feladata nem elsősorban az, hogy segítse a tanulást ha­nem, hogy a pozitív tanulói közvélemény erősítésével ösz­tönözzön a jobb munkára, felhasználva ehhez a tanul­mányi versenymozgF.lom esz­köztárét is, természetesen a' helyi körülmények, a tagoza­tos osztályok, ágazatok figye­lembevételével. Sokszor hallunk manapság a nyitott iskola koncepcióról, amely csak a nevelőtestület és az iskolai KISZ-vezetőség jó együttműködése alapján va­lósítható meg. A salgótarjáni kereskedelmi szakközépisko­lában a szocialista nevelés fel­adatait csak az iskola falain belül megoldani nem lehet, hiszen a tanulók hatvan szá­zaléka bejáró. Ezért a peda­gógusok, a KISZ-vezetők, mű­velődésre serkentő munkája, a művelődési lehetőségek meg­ismertetése igen fontos az is­kola számára. S, hogy ez a tevékenység jó úton halad, bi­zonyítja a diákoknak vásárolt több mint kétszáz színházbér­let, a művelődési központtal való jó kapcsolat, az iskola falai között megforduló ven­dégművészek. C supán néhány gondola­tot, témakört vetettünk fel a nevelési értekezle­ten elhangzottakból, amelynek lényegét Bihari Lajos igazga­tó fogalmazta meg; A tantes­tület az iskola diákjainak, a KISZ-szervezetnek nem segí­teni akar, nem kívülállóként beleszólni a napi gondokba, hanem együttműködni a kö­zös dolgok megoldásában. — vkm — ként rendezzük meg a barát­ság jegyében a magyar köl­tészet napjait, nagy sikerrel. Sumen a Bulgáriába látoga­tó magvarok számára külö­nösen kedves város, hiszen itt van a Kossuth Múzeum, amelynek korábban éppen ívan Popovszki volt az igaz­gatója. A város egyik híres keleti látnivalója a Tombul- dzsámi. Nekünk, magyaroknak azonban még ennél is kedve­sebbek az 1848—49-es szabad­ságharchoz fűződő em’ékek. a kossuthi emigráció emlékei. A magyar honvédek sumeni tar­tózkodásának több nvoma is van a városh=n S megemlít­jük, hogy például a sumeni szimfonikus zenekart egy na- gvar honvéd szervezte meg. a ma is működő sörgyárat szin­tén magvarok alapították. A bolgár—magyar barátság napjainkban mind e’mélyül- tebbé válik. Nem véletlen, hogy a magyar költészet nap­jait is Sumen városában ren­dezik. — Ebben az évben e naook szintén nagy sikert arattak — jegyzi meg Ivan Popovszki. — Ottörők. gimnazisták, munká­sok. egyetemisták és alkalma­zottak, leendő színészek, va­lamint a bolgár színművé­szeti főiskolán végzett fiatal színészek mutatták be itt mű­soraikat. Megjegyzem, hogy amíg e napokat nem rendez­ték meg Bulgáriában, az or­szág lakossága viszonylag ke­veset tudott a magyar iroda­lomról, költészetről, Azóta si­került felkelteni az érdek’ő- dóst a magyar irodalom iránt s a bolgárok ma nemcsak Pe­tőfi Sándor nevét ismerik, de megszerették például Ady Endre, József Attila költésze­tét is. S egyik legnépszerűbb magyar kötő nálunk Nagy László. Remélem. a balassa­gyarmati irodalmi színpadi napok szintén hasonló hatást, fejtenek majd ki Magyaror­szágon. Szvetlozar Vaszilev ehhez hozzáteszi: — örvendetes az is, hogy Balassagyarmaton nemcsak az irodalmi színpadi csoportok mutatják be műsoraikat, ha­nem az érdeklődőknek mód­jukban áll megismerkedni ki­csit a bolgár életformával is, a filmek meg*ekintése és a bolgár népművészettel való ismerkedés révén. Mai Jelenet a „Krétarajz Koszto­lányi Dezső színházáról” (December 8. — Szerda — 20.00) 20.00: Kréiarajz Kosztolányi Dezső színházról. Illés Endre műsora. Az esszéista Illés Endre sze­mélyes hangú összekötő szö­Jogszabály intézkedik arról, hogy a képesítés nélküli pe­dagógusok meghatározott időn belül kötelesek valamely pe­dagógusképző intézményben szakképzettséget szerezni. Ha ennek a kötelezettségüknek nem tesznek eleget, illetve, ha eredménytelenül felvéte­liznek, a munkahelyek a szer­ződésüket megszüntetik. A tapasztalatok szerint a jogsza­bály végrehajtása általában nem okoz gondot, az általá­nos iskolákban az idei tan­évben alkalmazott képesítés nélküliek túlnyomó többsé­ge, több mint 80 százaléka ta­nul tovább. vegével, mutatja be a nagy­közönség előtt főleg regény- író-novellista-publicistaként ismerős Kosztolányi Dezső há­rom egyfelvonásosát és két bravúros monológját. Miért nem írt háromfelvonásost — kérdezhetnénk: drámát. víg­játékot? — de a bemutatott kis darabok meggyőznek arról, hogy röviden, feszesen is el lehet mondani az életről azt. ami fontos, s hogy az igaz te­hetség mindig megtalálja, nyékhez felvételi kérelmü­ket. A képesítés nélküli óvó­nők az ország négy óvónő­képző intézetén kívül a sá­rospataki Comenius Tanító­képző Főiskola óvónői tago­zatára is jelentkezhetnek. A felvételit megelőzően alkal­massági vizsgát kell ten­niük. Tanítókat hazánk nyolc ta­nítóképző főiskoláján kívül a nyíregyházi és a szombat- he’yi tanárképző főiskolák ta­nítói tagozatán is képeznek. megkeresi azt a formát, amelyben ez a mondanivaló a legtökéletesebben kifeiezésre jut. A műsor különleges eré­nye a műfaji-hangulati sok­oldalúság, mert egyrészt fel­villan benne a Kosztolénvi- versek néhány rimcsodá.;a. majd az Édes Anna egv korai változata és egy szatirikus vígjáték dióhéjban, továbbá egv-egy olyan riport és vers­próza, melynek megva’ósítáSa valódi színészi találatokat ígér. tanulási lehetőségeiről is. A képesítés nélküliek a nyír­egyházi. az egri, a szegedi, a szombathelyi és a pécsi ta­nárképző főiskolán összesen 26 szakpárosítás közül vá­laszthatnak. A képesítés nélküliek csak az általános iskolában taní­tott tantárgyakhoz szerezhe­tik meg felsőfokú képzettsé­güket. Az alsó tagozatban ké­pesítés nélkül tanítók jelent­kezését a tanítóképzők vár­ják. A tanítóképzőkben ta­nulhatnak tovább a napközi­ben dolgozó képesítés nélkü- iek is, illetve választhatják a tanárképző főiskolákon a rajz—pedagógia, az ének— zene—pedagógia, valamint a testnevelés—pedagógia szak­párokat. Az új intézkedés, illetve a korábbi jogszabályok betar­tásának következetes ellen­őrzése nyomán - a jövőben megszűnik az olyan visszás helyzet, hogy az általános is­kolában például matemati­kát tanító képesítés nélküli a hiányszakmának” nem te­kinthető angol nyelv és iro­dalom tanításából szerezzen szakképzettséget. A múlt tanul­mányozásának technikája „A tudomány és a technika — a régészeti kutatás, a kör­nyezetismeret és kulturális örökségünk védelmének szol­gálatában.” Ezzel a címmel rendezett konferenciát Ró­mában a kulturális ügyek mi­nisztériuma. A konferencián számos olasz és külföldi tu­dós vett részt. „A régészet állandóan vál­tozó tudományág” — mon­dotta beszámolójában Ri vér- din, svájci történész. Elmon­dotta, hogy napjainkban egy •égészeti szempontból érde- :es terület felkutatása, az ásatások és az eredmények értelmezése, a leletek élet­korának és eredetének meg­határozása. a műemlékek védelme és restaurálása nem ehetséges a fizikai és ter­mészettudományok eredmé­nyeinek igénybevétele nél­kül. A múlt kutatása csak a ’"■'nnböző tudományágak mű­velőinek szoros együttműkö­dése révén lehetséges. Tóth Elemér u Mi BARABÁS TIBOR regénye nyomán irta CS HORVATH TIBOR. rajzolta: ZOrAD ERNŐ Égy üli működni a közös dolgokban Gondolatok egy értekezlet kapcsán Jelenet a „Lehetőségek és igények — A Magyarországon élő szlovák nemzetiség” című műsorból. (December 8. — Szerda — 21.25) Felvételi óvónő-, tanító- és tanárképzőkbe A jelenleg még tovább nem A Művelődésügyi Közlöny tanulók a megyei tanácsokon 21. száma mindezeken túl keresztül január 20-ig adhat- részletesen tájékoztatást nyújt ják be a tanárképző intézmé- a tanárképzőkre jelentkezők

Next

/
Thumbnails
Contents