Nógrád. 1976. december (32. évfolyam. 284-309. szám)
1976-12-04 / 287. szám
Felhívás Mi, a salgótarjáni ruhagyár Furák Terez ifjúsági brigádjának tagjai, felhívással fordulunk a megye hasonló nevű brigádjaihoz. Azt kérjük tőletek — önöktől —, hogy 1977. április 1-re. névadónk halálának évfordulójára, az utókor hálájaként, állítsunk nyugvóhelyén életéhez, cselekedeteihez méltó síremléket! Szeretnénk ily módon is tiszteletünket kifejezni megyénk s az ország munkás- mozgalmában is szerepet játszó fiatal lány emlékezetének. Bár nem vitt végbe nagy cselekedeteket, egy ember volt csupán a fasizmus ellen küzdők sorában, mégis, betegen, életét is kockára téve harcolt, dolgozott a szebb, a jobb, az igazi életért. A síremlékének felállításához szükséges pénzt brigád- és kommunista műszakok szervezésével teremtsétek meg, egyúttal elősegítve üzemetek ötéves tervének teljesítését. A brigádok mozgósításához kérjük a KISZ Nógrád megyei Bizottsága, valamint a Szak- szervezetek Nógrád megyei Tanácsa segítségét. Várjuk a Furák Terézről elnevezett szocialista brigádokat a felhívásunkhoz való csatlakozásra, s kérjük, erről írásban értesítsenek! , Ref lektor fény ben Földessy Margit Salgótarján, 1976. november 87. Furák Teréz ifjúsági brigád salgótarjáni ruhagyár Visszhang Ki fizet kinek? Mondd apa, mennyit fizetnek nekünk ezért a fellépésért? — hangzott a kérdés a megyei művelődési központ technikai munkatársához egyik salgótarjáni beat-„zene- karunk” nyilvánvalóan szószólóként megbízott tagjának szájából. A kérdezett — láthatóan •— meghökkent. Mondjam, hogy én is...? Mert: 1. Nem tisztátlan dolog-e egy megyei Ki mit tud? versenyre eljutottnak erről fag- gatózni ? 2. Követelhet-e bárki is fizetséget azért, amit önkéntes elhatározásából, egy nemes versengés szellemében, s — nyugodtan mondhatjuk, hiszen a televíziós nyilvánosságért is folyik — magasabb elismerésért tesz? 3. Van-e alapja valakinek is ilyen követeléssel fellépni olyan versenyen, ahol a részvételre feljogosultság már eleve megtiszteltetés? Azt tartjuk: minden a teljesítmény függvénye! Jó produktumot .jutalmazunk, a rosz- szat elmarasztaljuk. így van ez rendjén, bár maradjunk még a fentebbi témánál. Nem első alkalommal történt, hogy beat-„zenekaraink” olyan követelésekkel léptek fel, amelyekkel egyébként csak nagynevű együtteseink hozakodhatnának elő. (Persze, más kérdés, hogy azoknak a Ki mit tud? alkalmából eszébe sem jutna a „gázsikérdés. ..!”) Nem tudom: mindenféle kritikai érzéket mellőzve értékelik túl teljesítményük színvonalát? És azt sem foghatom fel: mi okozza az ilyen fiatal korban fellépő lelki-deformációt? Ami, a szóban forgó zenekar esetében, elsőrendűnek, s mindenek fölöttinek tartja a pénzt. . . És az erkölcsi elismerés? Az semmi ? Hibás értékítélettel nem juthatunk sokáig. Erre az elhatározásra jutott egyébként a megvei Ki mit tud? vetélkedő zsűrije is: egyetlen beatzenéi produkciót sem javasolt a további versenyeken való részvételre. • Ha kibújna belőlem a kisördög. megkérdezném, zárszóként: mondd apa! Mennyit fizettek azért, hogy meghallgattunk benneteket? (ok) A színpadon már kihunytak a fények. Sötétté, mozdulatlanná dermedt a percekkel ezelőtt még mozgalmas, izgalmas-elevenen lüktető varázs. A játéknak vége. S bár le sem csillapodtak még agyamban a látottak-hallottak, s derékba törten maradnak megválaszolatlanul az előadás során eszembe jutott kérdések is, már újabb találkozás izgat. Igen, találkozás, beszélgetés. Két éve a 25. Színház tagja Földessy, Margit, aki 1971-ben végezte el a Színház- és Film- művészeti Főiskola színész tanszakát. Utána három évet töltött Debrecenben, a Csokonai Színház tagjaként, s aztán jött a „huszonötödik” — mármint a színház. És vele együtt az új élmények, tapasztalatok, feladatok, játékok, szerepek. Színésznő lánya: Komlós Jucié. — Milyen érzés VALAKI lányának lenni? — Remek. Nagyon tisztelem az édesanyámat. Mint embert, s mint művészt is. Nagyon nagy színházszeretetet és alázatot tanultam tőle. — Könnyebben boldogul a nagy színésznő lányaként a pályán? — Nem könnyebben másoknál. Sőt! Nekem állandóan bizonyítanom kell, hogy ne mondják — ne mondhassák —: egy ragyogó színész-anyuka fényeiben tündökölök. Járt már Salgótarjánban. A Csokonai Színház Láng és tövis című darabjában Furák Megkérdeztük: Mit szólnál hozzá, ha betiltanák a dohányzást? — Többet költenének az emberek italra. — Tapsolnék örömömben. — Nem dohányoznék. — Felvetném az ifjúsági parlamenten. — Megütne a guta. — örülnék, de kihatna sok mindenre. — Rászoknék a dohányzásra. — Egyre több lenne a dohánycsempész. — Hm... Attól függ, ki tiltaná be. — Dohányt termesztenék. — Dgysem tiltják be. •— A külföldi rokonaimtól csak cigarettát kérnék. — Nekem mindegy! De mit szólna ehhez egy maszek trafikos? — Visszakérdezek: te mit szólnál hozzá. __ ___nn — B — Terézt, a fiatalon tüdőbajban meghalt kommunista — bag- lyasaljai születésű — lányt alakította. — Tudja, hogy sikere volt ezzel a szereppel ? — Igazán? őszintén örülök neki. — Sok fiatal lány kimondott, vagy rejtett vágya: színésznőnek lenni... — Legyenek! Játsszunk együtt! De tudják meg: a színészi munka rengeteg áldozatot követel. Mindig tanulni kell, s elengedhetetlen, hogy a szellemi, testi, érzelmi „trió” mindig, szinte naprakészen egyensúlyban legyen... És, nemcsak a reflektorfény van. Hanem a sok-sok lemondás... S jóformán az embernek nincs magánélete. — Különleges ember a színész? — Szó sincs róla. Mi a hétköznapokban — legalábbis remélem — semmiben sem különbözünk más földi halandóktól. De a lényeg az: rendes legyen az ember. — A szépségnek, a testi adottságnak van-e szerepe a pályán ? — Minden pizonnyal. — De tévedés, hogy egy színésznek szépnek kell lenni! Aki a világot jelentő deszkákra lép, legyen sugárzó egyéniség. Olyan, aki hatni tud a közönségre, s közölni tud. Tudja megmagyarázni, elhitetni, amit akar. — Mi a jó színész tulajdonsága? .. .Korai ezt tőlem kérdezni. De: a tehetség, a komoly, önálló gondolkodás, a határozott világnézet és a színpadi alázat... És nagyon kell tisztelni a közönséget, a kapott feladatot, a kollégákat, a rendezőket. A 25. Színház előadása után kihunytak a fények a József Attila Művelődési Központ színpadán. Mégis, egy színésznő, a reflektor fényébe került. Sulyok László Az MHSZ modellezőklubban. Salgótarjánban húszórás tan rolyamokon ismerkednek a gyermekek a repülőgépmoüel!ek készítésével. Az elkészített gépekkel háziversenyeket rendeznek, ahol a legjobb kivitelezők díjakban részesülnek. Képünkön: Karsai Attila, a szakkör vezetője, aki nemrég ugyanúgy itt tanult, mint most a gyermekek, elméleti oktatás keretében a repülőgépek felépítését magyarázza. — íod«r — ...mit csinál a gyerek? Látom, fuldokiik... — Nem vagyok én olyan érdekes ember, hogy írjon rólam. .. Harmincnégy éves vagyok, itt születtem Mátrano- vákon, gyerekkorom óta ebben a házban 'akom. Tizenhat és fél éves koromtól dolgozom. Először a szénosztályozóra kerültem, két és fél év múlva a Csurgó-táróba. 1967- ben három éVre kimentem Karl-Marx-Stadtba. darukezelőnek a gépgyárba. Utána megint Csurgó-táró, majd amikor ezt bezárták, a Ganz- MÁVAG mátranováki gyárába. 1972 április 15-től dolgoztam itt. Simon Bálint szőke, széles vállú, nyugodt beszédű fiatalember. Velem szemben ül a tenyérnyi konyhában, ame'y- nek egyetlen fényforrása az udvari ajtónyílás. Jobbfelé lehet a szoba, ezt sejteti egy másik ajtó; vállig se ér. — Ez a ház b'zony van már vagy százesztendős is, ha nem több. Ketten lakunk benne a nővéremmel — magyarázza ki nem mondott kérdésemre. Aztán bal kezével cigarettát tesz a szájába, majd ugyanezzel a kézzel gyufát halász ki a dobozból, leszorítja a skatulyát, egy sercegés, és rágyújt. A szürke munkáskabátnak, ami rajta van, á jobb ujja üresen lóg... — Alig dolgoztam néhány hónapot a Ganznál. amikor rám esett egy 35 mázsás I- tartó... Hat hétig voltam kórházban, a bal kezem jó tíz centivel rövidebb lett, a jobbot már nem tudták megmenteni. Hamar felgyógyultam, az orvosok is csodálkoztak. Százszázalékos rokkantként nyugdíjas lett. A nővére gondozza. A baleset három nappal harmincadik születésnapja e'őtt történt... — Nem mondhatnám, hogy más lettem, csak a helyemet nem találom azóta. Valahogy minden idegesít. Ha itt ké'- lene töltenem napjaimat 'egyhelyben, nagvon hamar megöregednék. Minden csörgészörgés zavar. A természetben igyekszem lekötni magam. Egész napokat elvagyok, kedvenc helyem a nyírmedpusz- tai tó. — Június 21-én is a tó mellett tanyázott. Hétfői nap volt, meleg. — Két falubeli fiatalember volt kint a kisfiával, velük beszélgettem, akkor jött az Elemér. Azt mondta, gombázni volt. Odébb mentem, sétáltam, ő meg bement fürödni. Egyszer csak. az egyik fiatalember kiáltozott, nézzem már, mit csinál a gyerek! Ahogy visszafordultam, látom, fuldokiik. ök ketten csak állták, egyik sem tudott úszni. Gondolkodás nélkül megindultam, csak úszás közben fordult meg a fejemben, mire megyek egy kézzel. — Félt? — Persze, hogy féltem. De eszembe se jutott visszafordulni. Mint később kiderült, a két fiatalember elszaladt, ne is '.ássák, hogy veszünk oda mindketten... Mire elértem, már kétszer felvetette a víz. Gondoltam, nincs észen. Nagy bátran nyúltam a kezéhez, de még magánál volt, a másik kezével elkapott. Azt hittem, ott fulladok. Kifordultam valahogy tőle, elúsztam két métert, vártam, míg a gyerek elájul. Akkor mentem hozzá vissza, hajánál fogva húzni kezdtem. Csak lábba! úsztam vagy 25 métert, míg partot értünk. — Akkor jött az ijedtség. A szeme üveges, a szíve nem vert. „Végem van” — gondoltam —, kivettem és ha- lott”. Térdemre kaptam a víz felett, elkezdtem lélegeztetni. Szívét dörzsöltem, nyelvét kihúztam, néztem a szemét, veregettem az . arcát, beszéltem hozzá. Mikor a szájába nyúltam, kicsit megharapta az ujjam. No. már nem halt meg! Ügy örültem neki! Hamar magához jött, jó darabig nem szólt, aztán köszönte nagyon. Otthon senkinek nem szólt, mi történt. Másfél napig az ágyat nyomta, s titokban maradt volna az eset, ha a két fiatalember, aki később visz- szatért és segített a felélesztésben, nem fordul az illetékesekhez. Augusztus 25-én Hoffer István, a megyei tanács elnöke adta át Simon Bálintnak az életmentő emlékérmet. Nagyon egyszerű ember Simon Bálint. Igyekszik megtalálni a helyét rokkantán is. Társadalmi halőr a horgászok tavánál. Néha elmegy a kul- túrházba, megnézi a meccset a tv-ben, vagy sakkozik. — Van-e valami vágya? — Szeretnék sokáig élni. Szüleim és apám testvérei is mind korán elhaltak. Én még várok valami jót az élettől. És szeretnék új házba költözni — teszi hozzá mosolyogva. — gáspár — Levélszerű M-hez Meglepetéssel, s némi gyötrelemmel olvastam soraidat, amelyeket személyesen az ifjúsági oldal „csinálójának” küldték Ismétlem, nehezen böngészgettem leveledet, már csak azért is, mert úgy tűnik, az édes anyanyelv használata nem a legerősebb oldalad! Mindegy! Végigverekedtem magam a magyartalanságok és nem egymáshoz illően kapcsolódó szó- használatok hosszú során. És íme, válaszolok. Bár azt is be kell vallanom, hogy M-mel szignált leveledet talán máshová juttattam volna, ha nem jelzed, hogy KISZ-tag vagy, s egy „népes csoport” véleményét tolmácsolod. Mert hogyan is fogalmaztál? A helyesírási hibákat korrigálva emígyen hangzott egyik mondatod: „Ez a csapat nem ezt várta az ifjúsági oldal megjelenésétől. Semmi beat nincs benne, semmi iezserség, semmi, ami nekünk kell!” Ha nem csal emlékezetem’ — márpedig mások mondják rólam, hogy egy hónappal ezelőtt történt eseményekre is fogékony vagyok! — legutóbb az ifjúsági parlamentekkel foglalkoztunk. Ami, ha azt vesszük, az ifjúságinál is ifjúságibb téma! Hiszen veletek, gondjaitokkal, munkátokkal foglalkozott. írod, „igen komolyak maguk, talán, öregek csinálják ezt az oldalt? ” Nem, nem vagyunk még oly közel a nyugdíjazáshoz, s vélem, gondolataink is fiatalosak. Vagy legalábbis, annak szeretnénk tudni! S hogy komolyan írtuk a fentebb már említett témát? Erre csak egyetlen tanácsot hadd mondjak Neked: próbálj esetenként újságot olvasni! De félretéve a személyeskedést! Mindezek ellenére örülök, hogy írtál. Igen, még magyartalanul írt-fogai mázott leveleket is szívesen fogadunk, ha kiérezzük belőle az érzékeny reagálást. Csak írjatok, mondjatok véleményt! Ne csak Te! Az a „népes csoport” is! Karácsony György NóGRAD — 1976. december 4., szombat 5
