Nógrád. 1976. december (32. évfolyam. 284-309. szám)
1976-12-30 / 308. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRÁD AZ «SZMP NÖGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA És A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXII EVF. 308. SZÁM ARA: 80 FILLER 1976 DECEMBER 30., CSÜTÖRTÖK Tovább korszerűsödött az ország energiaszerkezete Zsengellér István miniszterhelyettes nyilatkozata r A kőolaj- és gázipar ez évi munkájáról és jövő évi feladatairól nyilatkozott Zsen- gellér István nehézipari miniszterhelyettes az MTI munkatársának: — A kőolaj- és gázipar — mondotta — eredményes munkával zárta az ötödik ótéves terv első évét. A szénhidrogén-kutatástól a -termelésig, a kőolaj- és földgázfel- dolgozástól az elosztásig valamennyi jelentős gazdasági és szolgáltatási feladatát teljesítette, s ahol az igények indokolták, meg is tetézte. A kőolajbányászat termelése meghaladta a 2 millió 100 ezer tonnát, s ezzel az idei előirányzatot több mint két százalékkal túlteljesítették. A földgáztermelés az igényeknek megfelelően alakult, s elérte az 5 milliárd 750 millió köbmétert. Így a szénhidrogén-felhasználásnak majdnem a felét a hazai termelés fedezte. Elsősorban a szovjet szállítások alapján a kőolajíinomítók megvalósították idei tervüket, összesen 9,8 millió tonna kőMunkaerő gazdálkodás Főleg azoknál a vállalatoknál panaszkodnak munkaerő- hiányra. ahol nem teljesítették a tervet. Itt „kilóg a lóláb felmerül a gyanú, hogy mentséget keresnek. De megyénkben több olyan vállalatot ismerünk, ahol nem kell magyarázni a bizonyítványt, mert az év utolsó napjaira semmivel sem maradtak adósak. De a salgótarjáni öblösüveggyár, a romhányi Építési és Kerámiagyár, a balassagyarmati Kábelgyár termékeire idehaza és külföldön egyre nagyobb igény van. Gépesítésük olyan fokú, hogy 1977-ben jelentős mértékben növelhetnék a termelést. Egyre gyakrabban elhangzik a kétely: lesz-e elegendő munkaerő, honnan pótolják a hiányt? Mennyivel csökken 1980-ig a mezőgazdasági foglalkoztatottak száma? Ez eléggé vitatott. De az kellő bizonyossággal állítható, hogy a mezőgazdaságból már nem lehet pótolni az egyéb ágazatok munkaerő-szükségletét. Ha a munka hatékonyságát és a munkaerő-gazdálkodást vizsgáljuk, az „egyik szeműnk nevet, a másik sír.” Ugyanis több vállalatnál a munka hatékonysága emelkedett, de a munkaerő-gazdálkodásban feszültségek keletkeztek. A foglalkoztatottság növekedett, de ez nem járt együtt a foglalkoztatottság hatékonyságának növelésével. Az újonnan települt és a régi üzemek között is akadnak olyanok, amelyek alacsony hatékonysággal, rr»eglehetősen szervezetlenül (dolgoznak. Több vállalatnál létszámhiány miatt panaszkodnak, de a munkerő-gazdálkodásban feszültségek keletkeztek, sokan foglalkoznak anyagmozgatással, kevés a teljesítményben dolgozók aránya, nem szervezik ésszerűen a munkafolyamatokat, nem jutnak előbbre az üzem- és a munkaszervezéssel. Mégis mi várható 1930-ig? Mennyi új munkaerőre számíthatunk. A megyei tanács illetékes osztályának számítása szerint összességében a munkaerőforrás nem változik. Csupán 0,1 százalékkal, körülbelül 100 fővel növekszik a megyében dolgozók száma. És országosan? Az ötödik ötéves terv időszakában országosan 40 ezerrel csökken az összes munkaerőforrás. A számítások szerint 60 ezer ember lép ugyan munkába, de olyan kis létszámú korosztályok következnek, hogy mindenképpen kevesebb munkaerővel kell gazdálkodni. És ezután valóban gazdálkodni kell a munkaerővel. Igaz, az Alföld északi részén és a Dunántúl egyes vidékein munkaerőtöbblet várható, de ez csak azon a környéken könnyít a helyzeten. A nehézipar, az ipar és az építőipar az előző öt évnél valamelyest kisebb létszámmal tervez. De a ruházati iparban, az élelmiszer-kereskedelemben, a szolgáltatásban, az oktatás- és az egészségügyben az eddiginél több munkaerőre van szükség. Sokan azt kérdezik, hogy „honnan vegyük, ami nincs?” Ennyire rosszul nem állunk. Tulajdonképpen adott az a létszám, amire feltétlenül szükség van. De úgy kell gazdálkodnunk, hogy az emberek ott dolgozzanak, ahol rájuk leginkább szükség van. Ezért a megyei pártbizottság és a megyei tanács úgy határozott, hogy az iparban és az építőiparban folytatjuk a szelektív fejlesztést. A gyorsan fejlődő és a megye adottságainak megfelelő, országos programhoz igazodó vállalati fejlesztések munkaerő-szükségletének kielégítését segítik. A többi gazdasági egység csak olyan fejlesztést valósíthat meg, amely nem igényel létszámnövelést. Egyikmásik üzemnek gazdaságosabb terméket kell gyártania. Ha erre nem képes, meg kell szüntetni, létszámát és állóeszközeit át kell csoportosítani. Nemcsak rendelkezés írja elő. hanem ésszerű és szükséges, hogy a népgazdasági terv,váz ágazati és a területfejlesztési célkitűzések szerint a gazdasági egységeket három kategóriába osztották. Az „A” kategóriába sorolt kiemelt vállalatok és a szolgáltató egységek munkaerő-szükségletét .irányítással is segítik. A „B” kategóriába sorolták azokat a vállalatokat, amelyek létszáma általában nem fejleszthető. Ezeket közvetítés alóli mentességgel és munkaerő-irányítással segítik, hogy az 1976. január 1-i munkajogi létszámukat megtartsák. A „C” kategóriába sorolt gazdálkodó szervek létszáma nem növelhető, kötelező munkaerő-közvetítés alá esnek. Gazdálkodásukat a tervidőszak folyamán felülvizsgálják és a szükséges intézkedéseket megteszik. A megyei munkaügyi szakigazgatási szerv rendelkezést dolgoz ki a munkaerő-közvetítésről, a szervezett elhelyezésről és a toborzásról. A gazdasági egységek egy része több munkaerőt tervezett, mint amennyivel létszámát növelheti, ezért a terveket módosítani kell. Megyei és népgazdasági érdek, hogy a szükséges átcsoportosítások megtörténjenek. Ehhez új szemlélet, következetesség, és ha másként, nem megy, kellő szigor ié szükséges. F. L. olajat dolgoztak fel, ennek 78 százaléka szovjet import. Ezenkívül több mint félmillió tonna kőolajtermék importja bővítette a hazai termékforgalmat, s így az öt százalékkal nőtt 1976-ban. Az ÁFOR tehát lényegében fennakadás nélkül gondoskodhatott a kőolajtermékek elosztásáról, s sikeres nyári kedvezményes tüzelőolaj-akciót szervezett. Jól felkészült az őszi-téli csúcsforgalomra is, amelynek zavarmentes lebonyolításához a logyasztók — elsősorban a nagyüzemek, de a háztartások is — hozzájárulhatnak tároló tartályok, cserekannák beszerzésével és tartalékok képzésével. — Ebben az évben kezdődött meg a földgázfelhasználás központi fejlesztési programjának második ötéves periódusa. Az idén a hazai termelést már 1,2 milliárd köbméter importtermek egészítette ki, s így a .rendelkezésre álló, teljes földgázforrás megközelítette a 7 milliárd köbmétert, ami 18 százalékkal haladja meg az előző évit és majdnem négy százalékkal az 1976. évi előirányzatot. A központi programnak megfelelően bővült á földgázszálh'tó é« -elosztó vezetékhálózat, s elérte Szombathelyt, Iméntit, Hatvant, Vásárosnaményt és ör- bottyánt. Különösen jelentős, hogy befejeződött a szovjet földgázt Budapestre eljuttató Testvériség-gázvezeték és a devecser —szombathelyi vezeték építése. A kibővített hálózaton ebben az évben az előirányzott 22 800 helyett 25 000 vidéki háztartás kapott vezetékes gázt. Győrben és Szombathelyen a tervezettnél gyorsabb ütemben állították át a gázkészülékeket városi gázról földgázfelhasználásúra. így Győrben 3000 helyett 10 000, Szombathelyen pedig 3000 helyett 3500 lakásban oldották meg ezt a gázválíást. Ugyanakkor a propán-butángáz- források bővítése lehetővé tette, hogy idén az előirányzott 98 000 helyett 115 000 háztartás jusson palackozott pb- gázhoz. A fővárosban 85 kilométer hosszú új gázvezeték építésével bővítették az ellátást. (Folytatót a i. oldalon) Fehérbe bújt város. ki — SZMT.Ülés Egységes fellépést — felelősségteljes munkát Tegnap Salgótarjánban ülést tartott a Szakszervezetek Megyei Tanácsa. Előtte az SZMT elnöksége megvitatta az ifjúsági parlamentek megrendezésének politikai tapasztalatairól, valamint az újonnan települt vasasüzemekben a munkásnak továbbtanulására tett intézkedések hatásáról szóló előterjesztéseket. Azokat a vitában elhangzottakkal kiegészítve elfogadta. Az ülésen Nagy Oszkár, az SZMT titkára fűzött szóbeli kiegészítést az előzőleg írásb an kiküldött anyaghoz, amely az 1976. évi gazdasági eredményeket elemezte, és meghatározta az 1977. évi feladatokat. A Szakszervezetek Megyei hatékonyságát, a népgazdasági Tanácsa megállapította, hogy egyensúly javítását szolgáló a megye szakszervezeteinek konkrét megyei feladatokat, szervei, minden szinten, a ko- Ennek megfelelően állították rábbiaknál nagyobb feladatot össze a szocialista versenyvál- vállaltak magukra, az V. öt- lalásokat. Az együttes erőíe- éves terv első fejlődésünket szítések, valamint a különbö- meghatározó 1976. évi célkitű- ző intézkedések hozzájárultak zések megvalósításában. En-, ahhoz, hogy a brigádok többnek során hatékonyabbá vált sége teljesítette feladatát. En- a szakszervezeti szervek mun- nek nagy része van abban, kája, jobban hasznosították hogy 1976. évi terveink alapeszközeiket, jobban meg tud- jában véve megvalósultak, sőt ták értetni a dolgozókkal cél- néhány területen meghaladjuk jainkat. Fejlődés van a hoz- az országos átlagot, záértésben, a hozzáállásban és a felé'ősségben egyaránt. Ez A termelést segítő munká- ... , , ban előtérbe került a helyes azért van így, mert a szak- munkaerő-gazdálkodás megva- szervezeti bizottságok és tiszt- lósítasának segítése, segviselők felkészítésére az eddiginél nagyobb gondot fordítottak. Megyénk szakszervezeti szervei, az alapszervezetek terme lést segítő munkájuk közép A célkitűzések elérésében jelentős szerepe volt a szocialista munkaversenynek. A szervezésnél sikerült tovább vinni a verseny lendületét, főpontjába tették a gazdálkodás kozni a dolgozók tenniakarásat, lelkesedeset. E munna soJanuár 1-én illegi nilul a forgalom a főváros második metróvonaíán A főváros második, észak— közlekedés felszíni hálózatát déli metróvonalán, a Nagyvá- is. Üj számjelzéseket kapnák rád tér és a Deák tér között a budapesti autóbuszok, január 1-én délben megindul Daezó József vezérigazgató a a forgalom, s az utasok az új továbbiakban elmondta, nogy év első napján ingyen utaz- Budapest tömegközlekedési hatnak — mondta szerdai sa.i- helyzetének javítására 1977- tótájékoztatóján Daczó József, ben több mint másfél milliárd a Budapesti Közlekedési Vái- forintot fordítanak. A fő cél: lalat vezérigazgatója. Az új a színvonal emelése, az utazá- szakasz-t a becslések szerint sí körülmények jobbátétele. naponta mintegy 360 000-en Jövő évi feladat lesz a veszik majd igénybe: az új nagykörúti villamosok ká- négykocsis szerelvényeket — bel- és felsővezeték-hálózatá- csúcsidökben — két és fél per- nak fejlesztése, itt ugyanis cenként indítják: a kocsik irá- 1978-tól még több ember szál- nyonként és óránként 17 U03 lítására alkalmas villamosokat utast szállítanak. A 3,7 kilo- közlekedtetnek. A mostani, 2C0 méter hosszú útvonalat a vo- személyes szerelvényeket két. mátok 7 perc alatt teszik meg. egyenként 200 személyes csuk- A metróátadással/ egyide- lós villamossal cserélik fel. jűleg módosítják a tömeg- (MTi) rán a dolgozók többsége megismerte a gazdasági célkitűzéseket, azokkal egyetértett, cselekvőén részt vett azok végrehajtásában. A válla'ások többsége összhangban volt a népgazdasági és vállalati tervcélkitűzésekkel. A munkaverseny eredményességét, lendületének továbbvitelét szolgálta az SZMT elnöksége által a brigádokhoz eljuttatott elvtársi levél, amelynek nyomán újabb pótvállalások születtek az 1976. évi terv teljesítéséért. Ugyancsak segítették a gazdasági feladatok jó elvégzését az év második felében megtartott ifjúsági parlamentek es a vállalati szocialista brigádvezetői tanácskozás. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa az 1977 évi fe'adatok kialakításánál' az MSZMP KB decemberi, a SZOT decemberi, valamint a megyei pártbi-’ zottság állásfoglalására építve szabta meg a tennivalókat,. Ezeket az írásos előterjesztésben konkrétan rögzítették. A legfontosabb tennivalók között jelölte meg a gazdálkodás hatékonyságának fokozását, különösen a nagy értékű termelőberendezések jobb kihasználását, a munkaerő-gazdálkodás segítését, a teljesítmény és munkakövetelmények reális, egyértelmű meghatározását, a szocialista munkamorál, munkafegyelem erősítését, a meggyőző, nevelő, felvilágosító munka fokozását. A vitában felszólaltak: Mer- lálc Ervin, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek szakszervezeti bizottságának titkára, Boni- várt Ferenc, a Bányagépgyár dolgozója, az SZMT tagja, Király Attila, a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat szb-titkára, Dátár István, a Mátraaljai Állami Gazdaság szb-titkára, Rományi Istvánná, a salgótarjáni Ruhagyár szb-titkára, Szabados József- né, a Női Fehérneműgyár já- noeaknai telepének szakszervezeti titkára. Mindannyian az 1977. évi terv teljesítésének konkrét feladatait ismertették. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Devcsics Miklós, a megyei pártbizottság titkára, aki a többi között elmondta, miért volt szükség az 1976. évi feszítettebb terv kialakítására, teljesítésére. Ennek háncsán utalt a megyei eredményekre. végül rátért az 1977. évi tennivalókra. Legfontosabb feladatként a termelés ütemének növelését, az értékesítési munka javítását — az exporttevékenység növelését, főleg a tokésexoortná! —, a beruházások ütemességének biztosítását a gazdálkodásban, a munkaerő ésszerű felhasználását, az egy kibocsátott termékre eső fajlagos anyaghányad csökkentését, a minőség javítását. Végül a megyei pártbizottság nevében megköszönte a szakszervezetben dolgozó kommunistáknak, pártonkívüü tisztségviselőknek. rajtuk keresztül a jól dolgozó kollektíváknak azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az 1976. évi terv sikeréért tettek. A vitában elhangzottakra Nagy Oszkár válaszo't. Ezután Kovács László, az SZMT vezető titkára előterjesztésében elfogadták a szaleszervezeti alapszervezetek Munka Törvénykönyvében biztosított jogaik érvényesítésének tapasztalatairól szóló beszámolót, az SZMT és az elnökség 1977. első félévi munkatervét.