Nógrád. 1976. december (32. évfolyam. 284-309. szám)
1976-12-25 / 305. szám
Illyés Gyula: Kapkodás, ha jő a hideg Nem tavasszal, de ősszel lesz izgatott a táj, ahogy sok karja jár, ahogy a szélbe szállt lombot szaporán összekapkodná, — mire már? hogy újra egybe-kösse? akár a piaci kufár, ha a hirtelen támadt vihar dönti a sátrat és ő — bukása a kár! — menti a portékát, a sok tűt, szappant, szalagot, filléres kacatot, mit gonddal kirakott, hátha vevőre talál — (oly hosszú a nyár!) ősszel nézd, ne tavasszal, ha kapkod ijedten a kopasz gally, ezeket is, a reszketeg mozdulatú vén szemeket, aszú arcokat; megriadt szökdelő mosolyaikat — hogy szedik magukba a fényt, az örömet, mit még lehet, beh zsugorian a reményt, a maradék meleget! Ha lám már szétverve itt is a vásár s magasan száll, szebben, mint eleinte, bár hófelhőkbe keringve a szalag, a csipke!... Weöres Sándor: i Monológ / Zsebeimet meg kéne nézni egyszer, melyikben mi lakik, vagy mi hiányzik. Zsebkendőm, ha náthás vagyok, nincs, de szárazságban négy vagy öt akad; irattárcám megvan, vagy elveszett, vagy tán sosem volt, benne mindazok arcképe, akiket nem ismerek, mert nincsenek. Pedig de édesek! Ha fejest ugranék zsebembe, ottan elindulhatnék, mint egy álagútban s kibukkannék valami fényes, ékes nem tudom hol — feltéve ha zsebem lyukas; meg kéne nézni egyszer. h Ä kflnffcá sebészeti osztályán hétfőn reggel az izgalom a tetőfokára hágott Dr. Takách kandidátus-főorvost már a portán megállította Szőke bácsi, a kapus a jó hírrel: — Tegnap olvastam az újságban, főorvos úr, kérem. .. — Igen, tudom, magam is olvastam — bólintott sietté- ben a kandidátus. — Remélünk, Szőke bácsi!... A főnővér is azzal fogadta az osztályon: — Hát megjelent! És ráadásul a vasárnapi számban! — Igen, igen, Ilonka, de kérdés, olvasta-e valaki? Dobos adjunktus éppen kijött az orvosi szobából: — Kérlek, főorvos úr, szólhatok a műtősnek, hogy azt az ulcusost... — Olvastad? — kérdezte dr. Takách. — Ö, hogyne tegnap az első dolgom volt, hogy átböngésszem a lapot! — Jó reggelt, főorvos úr! — csörgött el mellettük a kerekes tálalókocsival a diétás nővér. — Azt ígérték, hogy a pénteki számban már benn lesz, és tessék, még csak tegnap... — Torlódás van a lapoknál — mondta dr. Takách. Igen, de tessék figyelembe venni, mennyi munkám van nekem a reggelivel, meg az ebéddel, aztán még a nővéreknek is segítenem kell napközben, s akkor még, ugye, rám vár mind a tizenkét kórterem, a folyosó, a hall... — Tudom, Katica néni, éppen azért sürgettem, hogy megjelenjen. És a vasárnapi szám talán még jobb is, mint a pénteki. — Hát majd meglátjuk.. 1 — Főorvos úr, kérlek akkor tehát az ulcusost előkészíthetjük? — kérdezte udvariasan Dobos adjunktus. — Igen, mindjárt., csak átöltözöm, s közben telefonálok a személyzetisnek. De Takách kandidátus még fel sem vehette a fehér köpenyét, máris megszólalt szobájában a telefon. — Hát végre, tanár úr, kérem, végre megjelent! — hallotta a személyzeti előadónő hangját a készülékből. — Vasárnap hajnalban, amint felnyitottam a szemem, rohantam az előszobába a sajtóért, (így mondta: a sajtóért), s képzelheti, mekkora volt az örömöm. De ami még boldogabbá tett, tanár úr, kérem, s amiért máris felcsengettem magához: van remény! — Remény, vagy eredmény? — kérdezte a főorvos. — Hát .. .talán eredmény is! — Komolyan mondja? — kiáltott önfeledten a kagylóba. ILLUSZTRÁCIÓ (Rév Miklós fotógrafikája) i . ÍR vi£|3B: 1 i j > fl III ..-*•H r iffluÉ'j IS Sv* — X !egSomö!yafe5an. Máris itt van valaki... — Ott? Magánál? Hát akkor gyorsan intézkedjen, kérem. .. — Sajnos, nem tehetek semmit, amíg nem beszélt önnel. — Kicsoda? — Az illető. Már küldöm is fel önhöz... — Felküldi? De kérem, én most nem érek ár! Nyolckor vizit, aztán be kell mennem a műtőbe... egy ulcus... gyomorműtét.. — Ajaj, ne mondjon ilyet, hogy nem ér rá, kedves tanár úr! Felelőtlenség. — De elvtársnő! Tele vannak a kórtermek, egy csomó Dr. Takách még le sem tette a kagylót, máris bekopogott az adjunktus. — Az ulcusosnak beadtam az előkészítő injekciót. Beszélsz vele, kérlek, a műtét előtt? — Kivel? Az ulcusossal most nem érek rá! — Most nem érsz rá?! — Ne kérdezz semmit, hanem szíveskedjél a segítségemre lenni! A személyzetis telefonált, hogy máris itt van nála. — Az újság nyomán?! — Nem hitted volna, mi? Én sem! Annyi reménytelen próbálkozás után! De most résen kell lennünk! Szólj a főnővérnek, hogy minden nővér, sőt,' még a műtős is lás❖ X ❖ ❖ ❖ *> ❖ Szakonyi Károly:* *> ❖ Van ❖ ❖ ❖ reményi ❖ A * *♦* *♦* *** *** *** *** *** ****** «O* ❖ súlyos eset, az ulcusos hasát már leberetválták... — Szó sem lehet most műtétről, már ne is haragudjon. Akkor mindent elvesztettünk! — Az illető? Az illető hölgy? Nem, sajnos nem tud várni, azt mondja, sok időt nem áldozhat erre a kérdésre. .. — Hát akkor ne áldozzon, a fene egye meg! Ez egy sebészeti osztály, máris rengeteg időt fecséreltem el... — Tanár úr! Várjon, ne tegye le a kagylót! Gondolja meg, mennyit küzdöttünk ezért a pillanatért... Kérem, szíveskedjék helyet foglalni... — Tessék?! — A hölgynek mondom, mert türelmetlen. Pardon... Tehát lesz szíves? Mert ha most nem fogadja, én nem vállalok felelősséget... Tudja, hogy ez mindannyiunk érdeke! Az öné, a személyzeté, a betegeinké! Küldhetem? — Képtelenség! — sóhajtott a kandidátus. — De jól van. Küldje fel. — Akkor még csak egy szót! Emlékszik a megállapodásunkra, kedves tanár úr? Tudja, mire célzok! Amit megbeszéltünk... — Ja, igen, igen... Még azt is?! — Kérem tehát, hogy annak a szellemében... gondolom, a főnővér addig majd intézkedik... És... kávét vagy teát? — Hogyan? — Nem, semmi, csak a hölgytől kérdem, hogy a teát szereti-e jobban, vagy a kávét? — És mit szeret a hölgy? — Most mondja, hogy a teát. És azt mondja, hogy a teák közül is leginkább az Earl Grey-t. — Honnan vegyek én most angol teát? Kérdezze meg, hogy indiai megfelel-e? — Várjon — mondta a személyzetis a telefonba.. Majd egy pillanat múlva. — Hát jó — azt mondja a hölgy. — Hát jó?! Nagyszerű! Nagyon örülök! De, hogy mindennel meglegyünk tartóztassa még legalább tíz percig! — Megpróbálom. Bár nagyon ideges. Nagyon szenzibi- lis személyiség. son hozzá: gyors rendcsinálás, ha valahol valami szösz, szemét, mifene van, takarítsák össze. A kórtermekben a betegek a mosdók körül törüljék fel a linóleumot... ragyogjon minden! Tíz percünk van. A diétás nővér pedig azonnal főzzön egy jó erős indiai teát. — Indiait? — Ne kérdezz, könyörgök, intézkedj! Mindjárt itt lesz. Esetleg végig kell kísérnem az osztályon, nem akarok semmit elhibázni. Kérlek, Lacikám ! — Meglesz, főorvos úr! Kérlek, magam is nekilátok. De az ulcusos? — Fontossági sorrend! — sóhajtott dr. Takách. Tíz perc múlva maga a személyzeti előadónő kísérte fel a hölgyet. Addigra már az egész osztály tudott a nagy eseményről. Mindenki a helyén volt: a főnővér a pultnál állt egyenes tartásban, körülötte a nővérek, az orvosi szoba előtt az adjunktus meg az alorvosok, a műtős, /a konyha ajtajánál várakozott, hogy adott jelre beszólhasson a diétás nővérnek a teáért. A betegekkel nem lehetett bírni: akik csak felkelhettek, ott tülekedtek a kórtermek ajtajaiban, hogy lássák. Amint' kinyílt a liftajtó. a főnővér becsöngetett a főorvosért. Gyönyörű pillanat volt: dr. Takách semmit sem késlekedett. Tárt karral, nyájas mosollyal sietett ki a szobájából, s ugyanakkor az osztály beosztottjai, ugyancsak bájos mosollval. egyszerre meghajoltak. A betegek is. mintha vezényszóra tették volna, reménykedve felsóhajtottak. — Parancsoljon! — mutatta az utat a szobája felé dr Takách. A legkényelmesebb fotelbe ültette a hölgve.t Kopogtak:'a diétás nővér tálcán hozta a gőzölgő, illatos teát. — Sajnos, nem Earl Grey — mondta a kandidátus. — Ha megengedi: dr. Takách Kornél! — Balogné! — biccentett a hölgy, s keresztbe vetette lábát. Divatos, telitalpú csizmát viselt, ocelotutánzit bundát, kasmír fejkendőt. — Rum nincs a teához? — Na, nem baj — intett a főorvos zavart mozdulatára.' — Előre meg kell mondanom, hogy sajnos, a kórházi kosztot nem bírja a gyomrom, úgyhogy, valami tisztességes helyről hozassák nekem a kosztot, ha. — Ha? — kapta fel a fejét a főorvos. — Ez csak természetes, kedves Balogné — vágott közbe a személyzetis. — Ha... — folytatta a hölgy, teáját szürcsölve —, ha megegyezünk. A személyzetis elvtársnő nagyjából elmondta, mi lenne a feladatom, de én szeretek alaposan körülnézni. Szóval maga... maga itt a főnök? — A főorvos úr — bólintott mosolyogva a személyzetis. — Egyetemi tanár. — Tanár? Ajaj! Azok elég rendetlenek. Egy pedagógus házaspárhoz is jártam, igaz, hogy reggelire mindig kaptam tőlük egy kupica barackpálinkát, mert azt is szeretem, aztán két tojást pohárban, és friss zsemlyét, a délelőtt folyamán három üveg lengyel sört... lengyelt!... és komplett ebédet, uzsonnát... és persze húsz forintot, óránként. De rendetlenek voltak! Volt olyan helyem is, ahol tortát sütöttek, ha mentem. Csakhogy végeztem a maszekolással, túl sokat kívántak az ügyfeleim. Hát azért jövök államiba. A hirdetésből nem sok derült ki, de remélem, itt rend van. — Rend, rend, hogyne! — Majd megnézem, És, hányra kell bejárni? — Hatra. — Hatra? Hát mi a csudának? Vegyék figyelembe, hogy veszítek! Itt nem tudok megkeresni napi kétszáz forintot! — Mennyit! — kérdezte a kandidátus. — Kalkulálni kell, kérem, mindennek arányban kell lennie, kérem... Gépesítés van? — Természetesen — mo-' solygott állhatatosan a személyzetis. — Porszívó, padlókefélő. — És műanyag vedret kérek, ha majd meg tudunk egyezni! Mert a pléhvödör zaja idegesít. Ezt mindenütt megkövetelem. Gumikesztyű? — A legelemibb. — Na, jó, akkor nézzünk szét! Dr. Takách felpattant Egész stábjával együtt készségesen végigkísérte Balognét a sebészeten. A nolgy nézelődött, hümmögött, benézett a sarokba, az ágyak alá, végigsimított az ablakpárkányokon, bekukkantott a mellékhelyiségekbe is. — A fürdőszoba és a vécé az nem megy! — Nem? — kérdezte félénken a főorvos. — Nem, az nem. De látom, vannak itt fiatal nővérek, azoknak sem árt a mozgás. És a hatórai kezdés sem megy. — Valahogy nem lehetne mégis? — bátortalankodott a személyzetis. — Hát mit képzelnek, van nekem dolgom otthon is. Kertes házban lakom, tartok néhány baromfit... Na, hát majd beérek, amikor beérek! Holnap kezdhetek... de nem, inkább pénteken, mert, remélem, a szombat az szabad? Persze, egyelőre csak próbaidőre! — Próbaidőre? — nézett segélykérőén a személyzetisre a főorvos. — Próbaidőre, megmondtam! — szögezte le Balogné. — Ezer hely közül választhatok. Kalkulálni kell! M°lyi- kőjük k'sér le a kapuig? — Kérlek, adjunktus úr, légy szíves! — nyögte a kandidátus. — Csodálom, hogy maga, tanár létére csak indiai teát tart — mondta a búcsúzásnál Ralogné. Hosszú pereink múlva tért csak magához dr. Takách. Végre a műtétre váró ulcu- sossr.l foglalkozhatott. A beteg elgyötörve, alig hal'hatóan kérdezte: — Sikerülni fog. tanár úr? — Ne aggódjon, ma már egy gyomorműtét... — Á. nem a gyomorműtét! — legyinle't a sápadt férfi. — Én a takarítónőt kérdezem. * A Központi Sajtószolgálat 1976. évi nnvellapályázatának harmadik díjasa.
