Nógrád. 1976. december (32. évfolyam. 284-309. szám)

1976-12-25 / 305. szám

AH a kötélpálya, nem gurulnak rajta a csillék. A töld alatti bányavágatokat csak a biztonsági őrök járják. Vigyázzák a tüzet, vizet, gázt. Az elemi erők szunnyadnak, mindig óvatosságra késztetve a bányászt. Karácsonykor sem lehet magára hagyni a bányát. Felváltva őrök nak be, a szellőzőberendezések, szivattyúk kezelői.

A többi pihen Jó alkalom arra. hogy össze jöjjön a család apraja-nagyja. Együtt örülni a fenyőfa mellett, felidézni az emlékeket, tervezgetni a jövőt. így van ez Tóthéknál is Egyházasger- gén, ahol a múlt, a jelen es a jövő olyannyira a bányához kapcsolódik.

X

Tóth András hosszú éveken keresztül járta a karancsvól- gyi bányákat három testvérével együtt. Nehéz körülmények között. A gyermekáldás bővebb volt, a kenyér vékonyabb. Egy keresetből hét gyermekszáj várta a falatot.

— Bizony előfordult, hogy egy csizmában ketten jártuk az iskolát. A bátyám délelőtt, én délután — emlékezik erre az időre Tóth G. László.

— Nehéz kenyér volt és mégis az öt férfitestvér közül négyen bányászok lettünk. Az apámat 28 évi föld alatti szolgálat után baleset érte. Annyit nem tudott elintézni, hogy engem felvegyenek a bányához. A keresetre szükség volt. így lettem cseléd 15 éves koromban. Vártam az alkalmat, aztán 18 éves koromban felvettek Rau-akná- ra. Ott kezdtem, dolgoztam a bátyáimmal. Később Kiste- renyén vájárkodtam. Már hosszú ideje Kányáson vagyok. Az a baj, hogy eljárt az idő, 36 évem van a föld alatt. Márciusban jön a nyugdíj — mondja.

Tóth G. László neve nemcsak a megyében ismert. A felszabadulás óta aktív részese a nógrádi széntermelésnek. A széncsaták, az évről évre fokozódó verseny élenjárói között volt mindig Ügy is mint vájár, és úgy is mint brigádvezető. Mióta a szocialista brigádmozgalom létezik, neve" ott szerepel az élenjárók között. Az idén elsők között teljesítette a brigád az éves tervét, és a frontról még 8 ezer tonnával több szenet adnak. Ez a siker is szóba kerül a Karácsonyi beszélgetések során. De más is.

Volt egy időszak, amikor kérdésessé vált a bányászkodás jövője. Kétszeres gondot jelentett ez a családban, mert jóformán a gyermekek pályaválasztásának időszakával esett egybe.

— Gyula, az idősebbik fiam Selypen tanulta az elektro- lakatos szakmát. Azóta itt dolgozik Kányáson. László, a középső fiam egy évig géplakatos-tanuló volt, azután idejött a bányába. Már öt éve velem van, mint csillés. A legfiatalabb fiam továbbtanult, a tanácsnál dolgozik.

— Nem véletlenül mondtam legutóbb, a szocialista brigádvezetők tanácskozásán, hogy szükség van a vájárképző tanfolyam megszervezese- re. Intézményes vájárképzés már hosszabb ideje nincs a megyében. Egyre többen megyünk nyugdíjba. Itt vannak ezek a fiatalok, akik lent, a

munkahelyeken már gyakorlatot szereztek. Azért kell a tanfolyam, hogy a szakmát is megszerezzék. Ez persze keresetben is többet jelent szamukra — mondja a családfő, azután elgondolkozik. Hosszú szünet után ismét megszólal.

— Nyugdíj előtt állok. De most már biztos jövőt látok. Sokáig folyik itt még bányászkodás, és úgy gondolom, az én gyerekeim is itt lesznek addig. Sok az új dolog. A gépek, a technika nagyon gyorsan változik. Ezzel lépést kell tartani az embernek másképpen nem megy — jegyzi meg csendesen és két fia egyetértőén bólint rá.

Gyula említ azután egy föld alatti esetet, amikor apa és fia között nézeteltérés támadt.

— A kaparónál a villamos bekö^st kellett megcsinálnom. Persze, hogy állt a kaparó. Apám volt a brigádvezető. Hajtotta volna a szenet, a bekötéshez meg idő kellett. Na akkor „szétvettük” a kenyeret — mondja nevelve, azután hozzáfűzi — persze csak addig tartott a harag, amíg indult a kaparó.

X

Az egyik a nyugdíjra gondol, és a régi tapasztalatokról beszél. A másik kettő pedig a jövőre. Ebben ott van már Gyula kislánya, kisfia, és László kislánya is: az unokák! Gyulának Egyházas- gergén. a szülői házhoz közel van háza. László Karancssa- gon lakik. A családi kötelékek szorosak. Az idő halad, sok minden változik és a kellemetlen emlékek is valahogy megszépülnek. Az apáról fiúra szálló mesterség, a bánya szolgálata marad. A jövő tervei a szénhez kapcsolódtak Tóthéknál.

Bodó János

járT ó t li é k

C* a ______ CT CT _____ CT

O

TODE

T

alán 10-en 12-en ültünk együtt a szerkesztőségben. Gyári munkás, technikus, mérnök és pedagógus, valamennyien pártmunkások. Volt közöttük akit majd négy évtized és olyan is, akit nem egészen egy hónap kötött a párthoz, a kommunisták sokezres családjához.

A mozgalom egyik tapasztalt, sokat próbált harcosa vitte a szót. Akkor került a pártba, amikor a párttagsági igazolvány egyet jelentett a munkanélküliséggel, a nélkülözéssel, a börtönnel, internáló táborral. Dehogyis tudta akkor, hogy mit válial. A bádogos-, a vízvezetékszerelő-segédek vitték magukkal az első összejövetelre. Azok, akik pontosan úgy érezték a nyomort, a megaláztatást bőrük pórusaiban, mint ő.

Akkoriban Budapesten élt és nem mindennapi bátorsággal, leleménnyel szórta a röplapokat, terjesztette az illegális sajtót. Először egy tüntetés után bukott le, 1933-ban. Amikor kijött a börtönből, mindig ott folytatta a munkát, ahol korábban abbahagyta. Most már tudatosan vállalta a harcot az eszméért, a társakért, a családért, valamennyi hozzá hasonló, dolgozó ember boldogulásáért. A felszabadulás után több fontos beosztást kapott országos és megyei szerveknél. Már régen nyugdíjas, de egyik legaktívabb propagandistája ma is Salgótarjánban az I- es körzeti pártalapszervezetnek. Soha nem válogat a pártmunkában. Megszokta, hogy az aprónak tűnő megbízatásoknak is becsülettel eleget kell tenni. A pártnak segít, a közösségnek használ vele.

Hogyan lesz valaki kommunista? Hogyan jut el az ember a közösség önzetlen szolgálatáig? Az értelem, vagy az érzelem kötései az erősebbek, biztosabbak? Mindezek a,kérdések fel-fe'bukkantak azon a széles eszmecserén, amely itt a megyében is megelőzte a párttagsági könyvek cseréjét. Bizonyára nem mondok újat azzal, hogy senki sem születik kommunistának. Sokféle tényező, észérvek, érzelmi hatások együttesen vezetik el az embert a pártig és formálják, alakítják azután is. A család, az iskola, a munkahelyi közösségek, a pártalapszervezetek, a kommunisták személyes élete, példája. A párttagok külön-külön és a kommunista közösségek együtt gyarapítják a párttagokban a kommunistákra jellemző szép és nemes tulajdonságokat. Az őszinteséget, a nyíltságot, a felelősséget, az önzetlenséget a munkáért, egymásért, a közös ügyért; a fejlett szocialista társadalomért.

Ott ült közöttük azon a beszélgetésen a salgótarjáni síküveggyár egyik fiatal mérnöke is. Még az egyetemre járt, amikor felvették a pártba. Maga is tett ezért egyet s mást, de a társak, a KISZ-alapszervezet tagjai, a kommunista tanárok segítették, vigyázták lépéseit, nehogy letérjen az útról. A szakmai ismeretek mellett, amelyeket magával hozott, ezeknek az őszinte, emberi kapcsolatoknak veszi legtöbb hasznát a gyárban, az életben. Ismerte a párt céljait, a párttagsággal járó követelményeket. Tudta nem kap jutalmat, elismerést. Mégis vállalta mert messzemenően egyetértett azokkal. Az esze diktálta, hogy a kommunisták között a helye. Az értelem szálai erősen kötik ma is a

párthoz. Mégis gyakran azon kapja magát, sajnálja hogy az érzelmeknek kevés hely jutott ebben a folyamatban.

A fejlett szocialista társadalmat építő mindennapjaink forradalmisága, a látványos lelkesedés helyett a prózaibbnak tűnő napi tettek, amelyeket mindinkább a tudás, a fel- készültség, a hozzáértés alapoz, nem csupán a fiatal síküveggyári mérnök dilemmája. Az ervek és az érzelmek villongásaiban talán azok járnak köze’ebb a valósághoz, akik a módszerek változását, a körülmények változásához kötik. Nem az érzelmek, a forradalmi lelkesedés apadása miatt aggályoskodnak, hanem megpróbálják nyomon követni, megérteni a változásokat. Gondoljuk csak meg, jó néhány évtizede már, hogy munkánk tervszerű és folyamatos. Életünknek nincsenek ugyan látványos, de olyan veszélyes fordulatai sem, mint az illegalitás, vagy a hatalomért vívott küzdelem esztendeiben.

így aztán az eszméért az teszi a legtöbbet, aki mindennap úgy végzi dolgát, ahogy tudása. képessége engedi. S igaz ugyan, hogy a bonyolultabb munka — a korszerűbb, a sok ezer munkást pótló gépek, a nagyüzemi technológia — szélesebb és alaposabb ismereteket kíván nemcsak a mérnöktől, a technikustól, a munkástól is. A tudás azonban soha nem zárta ki életünkből az érzelmeket, az emberibb, őszintébb kapcsolatokat. Ezek ma is ott vannak a munkában, amellyel elégedett az ember. S abban az örömben is, amellyel maguk és mások, a gyár, a város, a megye, az ország gyarapodását szemléljük. S bár a párttagok többsége a becsülettel végzett napi munkát régen természetesnek tartja, nem emeli a nagy tettek sorába. Mégis ma aligha akad forradalmibb cselekvés — a párttagsággal járó, fontosabb követelmény — ennél.

Eljött erre a szerkesztőségi beszélgetésre a ZIM salgótarjáni gyárából az egyik pártbizottsági tag is. Régóta a gyár munkása. Nem sokkal a felszabadulás után, alig tizennyolc evesen lépett a pártba. Apja a gyár első párttitkára volt. ö is, mások is természetesnek vették, hogy a fiúnak a gyári pártalap- szervezetben van a helye. Aztán jött a tagfelülvizsgálat, s kiderült, hogy nem felel meg a párttagsággal járó követelményeknek. Joggal várnak tőle többet a munkában, társai és önmaga nevelésében is. Átmenetileg ugyan, de kimaradt a kommunista közösségből. Túl az első hetek, hónapok sértődöttségén, las- san-lassan rendezte dolgait önmagával, később a párttal is. Keserves tapasztalatok árán tanulta meg, hogy a közösség ereje apad azzal, ha tagjai engednek a velük szemben támasztott követelményekből, ha a párttagok elnézik egymás botlásait, hibáit. S az őszinte, nyílt beszéd, az egymásért érzett felelősség, a kölcsönös segítség nem gyengíti. inkább erősebbé teszi az a’apszervezetet. Biztosabbra köti azokat a szálakat, amelyek a párttagokat egymáshoz, a kommunista közösséghez fűzik.

•jraia két esztendeje dolgozik a gyárban,

iE: s egyik leglelkesebb tagja a KISZ-nek. Ezekre a tanulságokra neki talán nem kell már önmagának rájönnie.

Vincze Istvánná

„A mozgalom vár, munka és család, míg megbukik a kizsákmányolás, a sarló villan, sújt a kalapács s börtönről, gyárról lehull a lakat.” (József Attila: Lebukott)

Partiz ánsors

í.

Ősei lengyelek voltak. Édesapja malomszerelő és épület- asztalos. Kurimszky Sándor 1907. július 21-én született

Angyalföldön. Tíz gyermek,

nap: egy kenyér Szűkösen éltek. Az iskolai szünidőben kifutóként, bolgárkertészetben dolgozott. Cipésztanuló lett 1922-ben Üjpesten. Ekkor lépett be a Szociáldemokrata Párt Ifjúmunkások Szövetsége újpesti csoportjába. Ettől az időtől vesz részt szervezetten a munkásmozgalomban. A pártnak 1925 óta tagja. Először ösztönösen, a családi hagyományok révén került kapcsolatba a KMP-vel. Később szemináriumokra járt. Ekkor 1930-at írtak.

Rákospalota, Imre utca 55. Itt lakott Din da Béla, kinek lakásán az illegális összejöveteleket tartották. Közel öt ’évtized távlatából így emlékezik Kurimszky Sándor:

— Sovány, bajuszos szemináriumvezetőt kaptunk. Fogalmunk sem volt. hogy hívják. Az illegalitás elemi szabálya volt a névtelenség. Színesen, változatosan beszélt a különböző témákról Ekkor a kerületi pártbizottság tagja voltam. Jó azt sem tudtuk, hogy a szemináriumvezető költő. Ez csak a sokadik összejövetelen derült ki. Elmondta a

Lebukott című legújabb versét. Kérdezte, hogy tetszik.

Többen mondtuk, hogy nagyon. Közölte, hogy ő irta. Kíváncsi volt a véleményünkre. Nekünk olvasta fel először. Később gondot okozott, hogy megtudtuk a nevet: József

Attilának hívták. Sokat vitatkoztunk a versein. Nagyon élveztük, ahogy megmagyarázta őket.

Nyáron a természetben folytatódtak a szemináriumok. Fót határában, a vasúti töltésnél.

— Olykor össze kellett adnunk a pénzt Attilának egy fél dinnyére, kiló kenyérre. Pénze az soha nem volt szegénynek. Egyszer egy térképet láttam nála. Az utat jelölte, amerre a főpincérek hazajárnak a kávéházakból. Ahol Attila eladósodott. Elmondta: amíg ki nem fizette az adósságát azon az útvonalon nem járt.

2.

Hivatásos forradalmár lett Kurimszky Sándor Az emlékek sokaságából tör felszínre egy veszélyes helyzet.

— Az illegális sajtó elosztója voltam Üjpesten. Üjabb megbízatást 1931. novemberében kaptam Pestújhelyen, a

B-ik utca 23-ban illegális

nyomdai rendeztünk be. Keten dolgoztunk a nyomdában. Tizenötezer röplapot kellett kinyomtatni. Kapcsolatunk, aki a röplapokat közvetítette, nemrégen szabadult a börtönből. Hain Péter kopói a nyomunkra bukkantak.

1933 január 13. A rendőrség körülvette' a házat. Hain Peter, a politikai rendőrség hírhedt főnöke és hat nyomozó tört be.

— Hol a társad? — ordította.

— Nem tudom — válaszolta

Kurimszky.

— Hol vannak a gépek?

—- Milyen gépek?

Ütötték, rúgták. Néhány

röpiratot megtaláltak. Kifelé lökdösték. a fekete kocsihoz. Hirtelen kirántotta karját a pribék kezéből és ökö'lel megütötte. Az megtorpant, s beleesett az útménti árokba. Mire a detektívek észbekaptak már több száz méter előnyt szerzett.

— Fogják meg! Megölt egy asszonyt!

A munkások nem fogták meg. Egérutat nyert. Dördültek a pisztolylövések. Lőtá- voion kívülre ért. Estig tartott az emberhajsza. Megmenekült. Bárd Andráséknál száraz ruhát, sapkát, kevés pénzt kapott.

3

A hármashatárhegvi — immár harmadik — nyomda felszámolására 1935 áprilisában kapott utasítást Felső kapcsolata közölte vele, hogy a hosszú il’egál is munka utána KMP Moszkvába küldi pihenni,, és tanulni. Kijutott Bécsbe, onnan Csehszlovákián és Lengyelországon keresztül a Szovjetunióba. Közel tíz évig élt emigrációban. 1941. július 7- én önként jelentkezett frontszolgálatra. Egészsége megromlott, később iparáttelepítésre vezényelték az Urálba. 1943. márciusában azt a feladatot kapta hogy a magyar hadifoglyok között végezzen felvilágosítást és a politikailag megfelelőket antifasiszta iskolára javasolja A feladat végrehajtása után Moszkvában jelentkezett a párt külföldi bizottsága vezetőinél. Megismertették Tömpe Andrással és közölték velük, hogy fontos pártmegbízatást kapnak. Budapestre kell eljutniuk a bárt és az ellenállási mozgalom szervezésére. Két elgondolás alakult ki a Pestre iutást illetően. Közvetlen Budapest határában ejtőernyővel dobják le őket, vagy a Nógrádi Sándor partizáncsoport juttatja át őket a frontvonalon. Pár nap múlva közölték velük, hogy a második elgondolást ke l megvalósítani. A rossz idő miatt néhány napot Kijevben töltöttek. Az egyik nap késő esti órájában átrepültek a fronton Besztercebányára. Nógrádi Sándorral másnap találkoztak. Két napot töltöttek Besztercebányán. Ekkor Nógrádi Sándor közölte velük, hogy * katonai helyzet megváltozása következtében velük maradnak. Ezt az utasítást kapták.

4.

Ettől az időtől tagjai lettek a salgótarjáni iparmedencébe vonuló Nógrádi Sándor partizáncsoportnak.

— A csoport története, akciói közismertek. Átkeltünk az országhatáron, különböző harcálláspontokról végeztünk harci feladatokat, felvilágosító munkát Ho1 voltunk 1944. karácsonyán? Abroncsosnusz- tán. A karácsonyi hangulat közénk telepedett. Késő este sikerült fogni a moszkvai rádiót. Oroszul közölte, hogy Debrecenben megalakult az ideiglenes nemzetgyűlés

és kormány Táviratot fogalmaztunk meg, üdvözöltük a kormányt. Palicsekék szobájában ültünk. Karácsonyfánk nem volt. Körülöttünk az erdőben viszont sudár fenyvesek suhogtak.

A véres abroncsospusztai ütközet december 27-én éjjel zajlott le. A csoport később egyesült a Salgótarjánt felszabadító csapatokkal. Kurimszky Sándor százados elindult Debrecenbe.

5

Üj fejezet kezdődött a felszabadulással Kurimszky Sándor életében A fővárosban és vidéken rendőrkapitányságot vezetett. Később követként dolgozott Albániában és Jugoszláviában. Az ellenforradalom után 1958. májusáig —- nyugdíjazásáig — belügyminiszter-helyettes volt. rendőr- vezérőrnagyi rangban.

6

— Azóta nyugdíjas vagyok. Társadalmi munkában a pártközpontban dolgozom. Az egykori Nógrádi Sándor partizáncsoportból még nyolcán élünk a fővárosban. Időnként találkozunk. Jólesik beszélgetni a rési időkről.

(Rozgonyi István)

NÖGRÁD — 1976. december 25., szombat 5

t

i