Nógrád. 1976. december (32. évfolyam. 284-309. szám)
1976-12-19 / 300. szám
ITegedüs Géza az évek NEM FÉLEK Az ÉVEKTÖLy az évek jóbarátaim. Nyugodt szívvel tudok mindent befejezni, mert kíváncsi izgalommal kezdek valamit. És az új, mindig többnek, érdekesebbnek, értékesebbnek ígérkezik, mint ami volt. Ügy készülök minden pillanatban az új tennivalóra, hogy élem saját elmúlt évtizedemet, nemzetem évszázadjait, az emberiség ezeréveit és időről időre, hogy ennsn magamat értsem, számvetést csinálok a személyes és az örökölt múltról. Minden, amit tanultam, tapasztaltam, tettem, elgondoltam, gazdagabbá tett. mert a múló évek gazdagítanak. Szeretek íróasztalnál ülni és szavakba formálni, amit érteni vélek, szeretem a szavak szépségét és okosságát, szeretek a szavak által gyönyörködtetni és tanítani, de még játszani is. És szeretek ott állni a katedrán, bölcsebb idősként úgy tanítani a köröttem évről évre jelentkező ifjúságot, hogy amit mondok okos mulatságul szolgáljon a számukra, s emlékezetes élménnyé váljék bennük' a tananyag. Miért is féljen a múló évektől, aki élemedetten is úgy szólhat, hogy ifjak nemzedékei megértik? Szeretek utazni a nagyvilágban, s megadatott, hogy járhattam a távoli országokat. Otthon vagyok Európában. De ezt itthon érzem a legjobban. Elegendő egyszerre két vagy három hét a távoli tájon, azután sietek házra, hogy gazdagító emlékké váljék az útilátvány. Itt vagyok itthon, nem kívánnék külföldön lenni, anyanyelvem közege a hazám, a magyar irodalom és a nemzeti múlt a hazám, a bontakozó itthoni jelen a hazám: itt szeretek külföldjáró honpolgár lenni. Szeretem az otthonomat, amelyet saját ízlésem szerint rendeztem be, s ahol családfőként meleg biztonságban érzem az életemet. Létem formáját adja a hitvesi szerelem, amelynek . érzelemgazdagságát nem tudták kikezdeni a múló évtizedek közös gondjai, közös örömei, közös bánatai. Ez a harmónia ad erőt a megpróbáltatásokhoz, mert hiszen nincsen emberélet megpróbáltatások nélkül, s a legboldogabb embernek is van annyi bánata, hogy el lehetne szomorítani velük egy ország lakosságát. Szeretem az embereket, együttesen is, külön-külön is. És mindenekfölött szeretem a nőket, a szép és okos asszonyokat. a kedves és vidám leányokat, nélkülük oly színtelen és kopár volna az élet Szerelmes vagyok magába a női nembe. S hálás vagyok a sorsnak, hogy még hetedik évtizedemben sem nógat az értelmét vesztett ösztön szerelmes igénnyel futni fiatal leányok után, és sokkal inkább érzem a női lét varázsát azokban az asszonyokban, akik mögött már megélt évtizedek értetik meg az élet szépségeit. Felfrissít, ha rá- mosolygok egy fiatal leányra, még csak azt sem igénylem, hogy visszamosolyogjon rám; de testem-lelkem felajzza egy érett asszony okos szava és szavaknál is okosabb mosolya. Köszönöm nekik, hogy vannak. ÉS SZERETEM A KÖNYVEKET, amelyek immár hosz- szú évtizedek óta ajándékozzák nekem a szépséget és a tudást. Életem körülveszik a költemények, a szépprózák, a drámák, az esszék és a különböző tudományok tanulmányai. A könyv ablakokat tár a jobban látott valóság felé és megvéd a valóság fenyegetéseitől. Olvasóember vagyok életformámnál fogva, személyes viszonyom van a nyoon'tatott oldalakkal, szeretem a könyvespolcok poros papírszagát. Még a többi művészetek felé is az irodalom mutatja nekem az utat, holott mindiglen is zenével élő és képekben-szobrokban gyönyörűséget találó ember vagyok. Így élek immáron hetedik évtizede. A történelem olykor kirángatott életformámból, megismertem az élet kényelmetlenségeit, veszélyeit és szörnyűségeit. De akkor is tudtam: író ember akkor politizál legjobban, ha íróasztalánál ül és ír, tanítóember akkor politizál a legjobban, ha a katedrán áll és tanít. Csak az emberségért legyen az, amit ír és amit tanít. Az évek pedig segítettek, hogy egyre inkább az legyek; aki vagyok és szüntelenül gazdagították lelkemet. Ezért nem akartam soha fiatalabb- nak tűnni, mint amennyi éppen vagyok. Miért félne az évektől, aki élni tudja és élni akarja a felgyülekezett évek méltóságát, aki megélt múltjának alapjáról szüntelenül készül a jövendőre? Aki így él, annak' az évek jóbarátai, növekvő múlt és elébejáruló jövő közt szakadatlanul éli a jelent, amely ma gazdagabb, mint tegnap, holnapra gazdagabb lesz, mint ma, habár közben gyűlnek a gyászok is, a csalódások Is. Hanem aki ezekre nincs felkészülve, az képtelen élni az élet örömeit. A HETEDIK ÉVTIZEDBEN ezt már jól érti az ember, és tudja azt is — közel-távoli példákon tapasztalhatta —, hogy elmehetek holnap és él' hetek a pátriárkák koráig; a valószínűség a kettő között van. De addig önmagam szeretnék maradni, tevékeny, alkotó, a szépet élvező embernek, aki úgy távozik, hogy nyomot hagyott maga után a földön. Teremtés tanúja Zelk Zoltán 70 éves Hihetetlen hetven év! — 1906. december 18-án született Erdélyben, Érmihály- fialván, a legköltőibb költő, akinek kezében mindenből vers lesz, akinek az emlék, a múlt, a valóság, a jelen, s a vágyak, a jövő egyaránt költészet. Mert életformája az, hogy költő, és ennek az életformának „fényszavú” ege alatt a tegnap, a ma és a holnap egymásba érnek. A falusi kanton fia, Zel- kovics, az inas .'gyógyíthatatlan emlékeket” hozott ifjúkorából, pofonok emlékét, kézszorításokat, akaratlan árulásokét és akart elárul tatásokét és mindig verssé varázsolta, ami vele történt Mindenből verset! S ha leomlott! ha százszor is, én újra kezdtem. Figyeld, most is folyók fecsegnek, nap süt, darázs repül a versben... Valaki azt mondta róla: „panaszkodó költő”. Hát persze — életútja teles-teli boti ássál-szén védéssé!, megbánással-törődéssel, megalázással és felmagasz- tralással. „Soha ilyen csupaszon, ilyen fegyvertelenül magyar költő nem állt a világ előtt”, ö is az első, magyar gyárak küldte a munkásköltő- generáci ó, „pokolban járt nemzedék, szomorú szocialista” tagja — ahogy Vészi mondta. Baloldali politikus, alkotó, 1921-től részt vett az erdélyi ifjúmunkás mozgalomban, 1925-ben tagja a Magyarországi Szocialista Munkáspártnak, 1926-ban letartóztatják — örökre kitiltják az ország területéről, Romániába toloncol- ják, 1928-ban visszaszökött és esztendőkig álnéven élt —:, első verse több mint fél évszázada Kassák „385” című lapjában jelent meg 1925-ben. Hányatott élet, zaklatott sors és érzékeny, szinte naiv alkat, gyanútlanul él és mindenből dalt csihol, a vers oly őszinte, mint, amikor „álmában fecseg”. A politikai tudatosság érintetlenül hagyta benne az ösztönlét ős ham- vasságát. Zelk Zoltán lehetett, volt is sematikus, de őszin tétlen soha. Sorsa: hányattatás, egy többször megtört étet, mintha talán még keresné is a sebeket, hogy a „tárgyak pátoszát”, a fénytiszta tárgyakat; koszos kanalat, ujjnyomos poharat, lóverseny-tiketteket, csikk-szőnyeget — könnyedebben tudja átemelni a költészet szférájába. Így sorsának igaz hittel vállalt, igaz életének bánattal perlő dallama, szomorúságból kinövő bizakodássá válhasson. Szerető, szelíd, csendes, hiteles optimizmussá: éveim a máglyán, lángok között várom szívem áldozati füstje még fölszálljon vigaszként az eljövendő . tájon. Szeretettel köszöntjük 70. ■zületésnapján. (szalontay) Illyés Gyula: . Téli hárs Vén hárs, lám, megérted: megint egy évgyűrű! Véd, forró gyökerű, a kérged. Van beléd írva mennyi viharütötte jaj lebírva! Fagyodban daccal tűz mennyi dúl> s fény, s illat újra gyűl tavasszal. Benned betörve zúg hány harag: előre csak! Előre?! öreg hárs, vén társ, zord-kérgessé' válsz s bozontod törik, de boldog vagyok, hogy még állsz, akármi tépáz!... Értékelés és meditáció A Madách Imre irodalmi színpadi napokról EGY OLYAN NAGYSZABÁSÜ kulturális rendezvénynek, mint a balassagyarmati Madách Imre irodalmi színpadi napok, a legkényesebb ízlést is kielégítő feltételeit nem kis munka megteremteni. Komoly szervezési készséget, kitűnő kapcsolatokat igényel, mindamellett, hogy jelentős anyagi ráfordítást is. A négynapos ' kulturális rendezvénysorozat feltételeinek biztosítása terén az idén jóval kevesebb a hiányolni való, mint korábban, például tavaly is volt. Az előadások zavartalan lebonyolításáról a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ — immár 12. alkalommal — megfelelően gondoskodott. A részt vevő csoportok ellátása és játékalkalma a' jelenlegi lehetőségeket figyelembe véve, mindenkinek kívánsága szerinti és tetsző volt. A ház a rendezvényt kiszolgáló technikai -Apparátust az elmúlt évinél szervezettebben kapacitálta munkára. Jól mozgósítva a saját és a különböző munkahelyekről, iskolákból rendelkezésére álló erőket; természetesen az együttes cél, a mindenkori siker érdekében. A fesztiválon részt vett amatőr művészeti együttesek előadásait utólag számba véve, még-mindig kellemes érzéssel gondolunk vissza az eseményekre. Nemcsak azért, mert az évtizedek folyamán tanúi lehettünk fel- és letűnő fesztiváloknak, és ez, a balassagyarmati — örömünkre — megmaradt, hanem főként azért, amit láttunk és tapasztaltunk. Tavalyi kesergésünk, a fesztivál színvonalát illetően, ugyanis, ha nem is teljességgel, de oldódóban van. Egyre több olyan jelét látjuk az amatőr színjátszásnak, melyek újabb fellendülés kiindulópontját jelenthetik. Olyan formai jegyeit véltük felfedezni ennek — többek között —, mint: az eddiginél nagyobb számban vesznek részt fiatalok a mozgalomban, eddig számunkra ismeretlen együttesek is eljutottak a döntőig, úi színekkel gazdagítva azt, s a legtöbb csoport játékában, szóbeli megnyilatkozásaiban érződik a felelős hittel vállalt tenniakarás. Műfaji szempontból is arányosabb a kép. Gondolunk a változatosságra, amely magában foglalja az oratórikus műveket, a groteszk, jel- zéses játékot éppúgy, mint a vásári komédiát. Tartalmi szempontból pedig tisztulásról, az amatőr színjátszás funkciójának helyesebb értelmezéséről beszélhetünk. A pozitív társadalmi, egyéni magatartásformák megjelenítése és a kritikai magatartás bemutatása sóikkal arányosabban jelentkezik a rendezők, együttesek témaválasztásában, mint annak előtte. Az ábrázolásmód egyensúlya is helyesebb szemléletű: mindkét „típus” — vagyis pozitív és kritikai magatartás — színre vitelében kerüli a túlzásokat, s nem „kabaréizá- lodik" el a puszta külsőségekben. (Az utóbbi esetre egyébként a múlt évi fesztivál több példát is szolgáltatott) A látottak alapján tehát — igaz, hogy nem ismerhetjük a csoportok egész repertoárját csak a bemutatottakat —, úgy tűnik, az együttesek megtalálták a sajátos funkciójukhoz illő tartalmat az ehhez és önmaguk képességeihez igazodó formát Tudják, hogy közéleti töltésű mondanivaló nélkül nem lehet amatőr színházat csinálni; mert érdektelen, mert nem talál közönségre, mert vissz- hanglalan. (Az egyén sokoldalúan motivált, mély drámáit a hivatásos színházak tudják elhihető, művészi erővel megjeleníteni, s nem az amatőrök, akik — a fesztivál minden pozitívuma ellenére ez is bebizonyosodott —, olykor még a legelemibb beszédkultúrával sem rendelkeznek. Sorolhatnánk még a hasonló megjegyzéseket, de ezek esetünkben túlságosan szakmai érdekűek.) Az irodalmi színpadi napok Idei sorozata a „csatolt” rendezvényekkel hatékonyabban szolgálta a közművelődést. Egyrészt több lehetőséget biztosított — szakmai tanácskozásai révén — a csoportvezetők, a tagok tapasztalatainak, véleményének kicserélésére, s alkalmat adott a bíráló bizottság tagjaival való eszmecserére. Ez mindenképpen a jövő •munkájának nagy nyeresége. Másrészt: a fesztiválon szereplő irodalmi színpadok több helységben, balassagyarmati üzemben ismertethették meg az emberekkel tevékenységüket, művészi értékeket teremtő munkájukat, s adhattak inspirációt a helyi csoportok megalakításához. A múlt évben nem találkozhattunk megyebeli amatőr színjátszó együttesekkel a fesztiválon. Az idén változás történt ebben is. A Somoskőújfalui, a rétsági együttes, amely versenyen kívül mutatta be műsorát a másik három megyéi, versenyben levő együttes mellett, látója is volt a fesztiválnak, s ezzel viszonyítási alapot és minden bizonnyal rengeteg hasznosítható tapasztalatot szerzett. A sorozatot záró gálaesten együttesen csak a nagybátonyi Bányász Művelődési Ház irodalmi színpada vett részt. Törekvésük — hogy láthassák egy országos fesztivál legjobbjait — nemcsak dicséretes vállalkozás, hanem ajánlható minden másik, tevékenységét felelősséggel vállaló és végző csoport számára. S e gondolatokkal elérkeztünk utolsó, egyben talán legfontosabb témakörünkhöz. a fesztivál szélesebb értelmű közösségi hasznosságához, pontosabban közművelődési funkciója határozottabb betöltésének problémájához. (A címben jelzett meditáció tulajdonképpen erre vonatkozik.) Az irodalmi színpadi napok rendezőinek régi törekvése, hogy átfogó közművelődési programot nyújtson a város közönségének. Fentebb konkrétan is utaltunk már e törekvés egyes mozzanataira. Mégis, aki végigtekintette az egyes rendezvényeket, abban kérdésként vetődik fel: olyan mélységben, szinten tölti-e be közművelődési funkcióját az eseménysorozat, mint az ma a különböző, nagy jelentőségű párthatározatok alapján elvárható lenne? Balassagyarmat társadalmi szerkezete az utóbbi évtizedben óriási változáson ment át. Űj gyárak, üzemek létesítésével több ezer munkást foglalkoztató településsé formálódott az egykori „hivatalnok” város. Lakói ott voltak-e a rendezvényeken? A kiállításokon, a versenyjellegű bemutatókon elenyésző számban láttuk őket. Csak az iskolákból „kivezényelt” diákok (csekély arányban), a hivatalból érdekeltek és néhány szórványos érdeklődő —, meg természetesen a fellépő csoportok tagjai voltak ott Hol maradtak az üzemek vezetői, a munkások? S miért maradtak távol? Olyan megválaszolandó kérdések ezek, amelyek után az a benyomásunk, hogy az irodalmi fesztiválnak még az eltelt egy évtized után sincs közönsége. Megmaradt továbbra is a „beavatottak” játékának. Ily módon nem éri el — mert nagy- közönség nélkül nem is érheti el — azt az átfogó hatást, amelyre potenciálisan képes lenne. A JÖVÖ ÉVEK LEGNAGYOBB munkáját most tehát ennek kell jelentenie; minél több városlakót bevonni az események áramába, minél több emberrel megismertetni és megszerettetni — a konkrét, a verseny lázában fakadt élményekkel — az amatőr színjátszást és a többi, a fesztiválhoz már szorosan hozzákapcsolódó művészeti ágat. Sulyok László Szavamra A világhírű francia komikus. Fernandel, nem volt valami szép fiú, s ez különösen pályája kezdetén erősen zavarta. Kezdő színész korában Sacha Guitry főszerepet kínált neki egyik filmjében: — A szerepért 500 000 frankot fizetek, s erre a szavamat adom — mondotta Fernan- delnek. A szkeptikus hírében álló színész egy pillanatig latolgatta az ajánlatot, majd belecsapott Guitry tenyerébe és | így szólt: j — Természetesen, nekem i elég az ön szava ..., feltéve, I ha írásba adja. Csorba Győző: Alkotók Írjon verset a körtefa a szőlőlevelek a pirosló csipkebogyó a ködös reggelek egyszóval a lángeszű ősz aztán a tél tavasz a nyár a szintén szintén lángeszű vagy az évszaktalan kövek a csillagok a háztetők a fodros-tündöklő vizek ezek a nagy-nagy alkotók és én is azzal hogy vagyok hogy élek s hogy mások között s hogy még hancúrozik szemem a lányok mellén és farán... Réti Zoltán: Cigarettázó (tus) | T NÓGRAD — 1976. december 19., vasárnap 5 A